Kassai Viktor
Mennyi idő alatt lehetne pozitívabbá változtatni az emberek véleményét?
Mennyi idő alatt lehetne pozitívabbá változtatni az emberek véleményét?
Ezzel kapcsolatban nem vagyok optimista, mert ismerem az emberek mentalitását. A játékvezetőket mindig negatív hangulat veszi körül. Például, ha 10 %-os hibaszázalékkal dolgozunk, mint például az elmúlt szezonban, az emberek nem fogják azt mondani, hogy ez fejlődés. Azt fogják mondani: még mindig ott az a 10 % hiba. Számomra úgy tűnik, hogy az újságírók, klubok és szurkolók sosem lesznek elégedettek a bírókkal. Éppen ezért a Játékvezetői Bizottságnak nehéz a munkája, nem egyszerű megváltoztatni az emberek mentalitását."
Nyilatkozta a sportbox.ru oldalon Kassai Viktor, az Orosz Labdarúgó Szövetség játékvezetői testületének vezetője.
Botrány
Lehet szidni a hétvégi ZTE-Paks mérkőzés után Andó-Szabó Sándort vagy Káprály Mihályt, de ők csak egy halott és lezüllesztett rendszer kiszolgáló
Lehet szidni a hétvégi ZTE-Paks mérkőzés után Andó-Szabó Sándort vagy Káprály Mihályt, de ők csak egy halott és lezüllesztett rendszer kiszolgálói.
Kellemetlen helyzetben lehetett az egyik legrutinosabb magyar játékvezető, Andó-Szabó Sándor, hiszen a szeme helyett más alapján kellett meghozni a döntést. A felvételek és a helyszínen tartózkodok elmondása alapján Andó-Szabó először kívülről akart szabadrúgást ítélni vagy sokakban felmerült a szöglet is, majd másodpercekkel később fülére mondta az alapvonali kolléga, hogy belül volt.
Andó-Szabó reakciója mindent elmondott és mindenki láthatta is.
Nem egyedi jelenség, hogy az alapvonalra odahelyezett játékvezetők késve vállalják fel a döntéseket vagy nem is döntenek.
2018-ban a nemzetisport.hu próbált választ találni Kassai hibájára, de egyedül csak Dubraviczky Attila, a Győr-Moson-Sopron megyei Játékvezetői Bizottság korábbi elnöke reagált. Azzal kezdte, hogy magyarázkodni vagy magyarázni felesleges, hiszen a televíziós felvételek önmagukért beszélnek.
„Kérdés csupán az lehet, volt-e kommunikáció Kassai és az alapvonali játékvezető között: ha igen, akkor még rosszabb a helyzet. Persze ha nem, ez az ítélet akkor is menthetetlen. Nyilván nem könnyű ilyesmivel szembesülni, de egy ilyen súlyos hiba egyben kórképet ad a magyar bíráskodás helyzetéről. Nyilván nem csak egy BL-meccsen látott tévedés miatt kellene hangoskodni, de ez a hiba már rávilágít arra, hogy baj van a magyar bíráskodással.”
Dubraviczky rámutat arra, hogy milyen furcsa dolog az, hogy olyan magyar bíró lehet a FIFA testületének a tagja, aki például úgy adott meg egy NB I.-es gólt, hogy előtte megszakította a játékhelyzetet. Kassai BL-meccset is vezethetett újfent, bár előtte komoly hibái voltak. A korábbi játékvezető szerint így pedig benne lehetnek az arcpirító tévedés lehetőségei is.
A lényeget pedig úgy fogalmazta meg Dubraviczky, hogy szerinte nem Kassai a felelős egy személyben, hanem azok is, akik a szakmát ilyen irányba terelik.
Információnk szerint a profi keret továbbképzéseink a hatalmi rendszernek kedves kollégák bakijait rendre elhallgatják. Korábban Gaál Gyöngyi alapvonali tevékenysége során nagyon sok kétes ítélet került kivágásra a hangfelvételeken. Ilyenkor csak „tovább és tessék” volt hallható.
A hibázó játékvezetőket általában a következő fordulóban pihentetik, de minden retorzió nélkül újra pályán lehetnek a következő fordulóban.
Megtudtuk azt is, hogy a továbbképzéseken a szakmaiságról nehéz beszélni, ott az eseteket nem lehet megvitatni, mert ha valaki véleményt mond és az nem egyezik Puhl Sándoréval, akkor csúnyán néznek rá és a következő hetek küldésében is megérezheti.
Senki sem tudja, hogy miért erőltetik még mindig az alapvonali játékvezetést, hiszen a rendszer nem váltotta be a hozzáfűzött reményt. A játékvezetőknek csak kellemetlenségeket okoznak az alapvonalon sétálgató társak.
Az MLSZ tervei szerint ősztől bevezetnék a VAR rendszert, de sok mindent annak indulásáról nem lehet még tudni.
Visszatérve a ZTE-Paks mérkőzésre, jegyezzük meg, hogy az MLSZ JB. játékvezetői küldője sem állt a helyzet magaslatán, mivel az összesen eddig két meccses Káprályt küldte alapvonalra, egy kiesési rangadóra. Káprály ráadásul Andó-Szabó Sándorral még nem is működött együtt az élvonalban.
Sokszor mondják, hogy nem a játékvezető a hibás, hanem aki oda küldte! Ebben az esetben is igaz ez a mondás, de ez sem a Zalaegerszeget, sem Andó-Szabót nem vigasztalja.
Káprály esete is mutatja, hogy rossz úton halad az MLSZ JB. az oktatást, a küldést illetően, de sajnos az MLSZ vezetőit még mindig burokban tartják.
A játékvezetőink meg hétről hétre egyre nagyobbat hibáznak. Vajon meddig lehet ezt még így csinálni?
Mérkőzés beharangozó
Andó-Szabó Sándor jól vezethette a hétvégi mérkőzést, mert kedden már a Honvéd-Fradit fújja.
Andó-Szabó Sándor jól vezethette a hétvégi mérkőzést, mert kedden már a Honvéd-Fradit fújja.
Budapest Honvéd - Ferencvárosi TC |
|
| Forduló: | 30. forduló |
| Dátum: | 2020-06-16- 21:05:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Andó-Szabó Sándor |
| Asszisztens 1: | Szalai Balázs |
| Asszisztens 2: | Garai Péter |
| Alapvonali assz 1.: | Berke Balázs |
| Alapvonali assz 2.: | Takács János |
| Tartalék jv.: | Becséri Gergely |
Andó-Szabó Sándor statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 245 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2006-04-14 - NB. I. - Debrecen-REAC |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2020-06-13 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Paksi FC |
| Kiosztott sárgalap: | 1096 |
| Kiosztott piroslap: | 57 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 33 |
| A kiosztott sárgalap: | 153 |
| A kiosztott piroslap: | 6 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 42 |
| A kiosztott sárgalap: | 223 |
| A kiosztott piroslap: | 10 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 12 |
| Legelső mérkőzés | 2019-08-11 - OTP Liga - Debrecen-Várda SE |
| Legutolsó mérkőzés | 2020-06-13 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Paksi FC |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 67 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 1 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 |
| Mérkőzések: | 2019-10-06 - OTP Liga - Honvéd-Ferencváros 2020-02-15 - OTP Liga - Kaposvár-Honvéd |
| A kiosztott sárgalap: | 11 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 |
| Mérkőzések: | 2019-10-06 - OTP Liga - Honvéd-Ferencváros 2019-12-08 - OTP Liga - Ferencváros-Felcsút 2020-05-31 - OTP Liga - Felcsút-Ferencváros |
| A kiosztott sárgalap: | 18 |
| A kiosztott piroslap: | 1 |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Iványi Zoltán vezeti a Kisvárda-Zalaegerszeg bajnoki mérkőzést.
Iványi Zoltán vezeti a Kisvárda-Zalaegerszeg bajnoki mérkőzést.
Kisvárda Master Good - ZTE FC |
|
| Forduló: | 30. forduló |
| Dátum: | 2020-06-16- 19:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Iványi Zoltán |
| Asszisztens 1: | Vígh-Tarsonyi Gergő |
| Asszisztens 2: | Márkus Tamás |
| Alapvonali assz 1.: | Bognár Tamás |
| Alapvonali assz 2.: | Németh Ádám |
| Tartalék jv.: | Horváth Róbert |
Iványi Zoltán statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 246 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2006-07-28 - Borsodi Liga - Vác-Paksi FC |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2020-06-13 - OTP Liga - Debrecen-Felcsút |
| Kiosztott sárgalap: | 1119 |
| Kiosztott piroslap: | 69 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 5 |
| A kiosztott sárgalap: | 27 |
| A kiosztott piroslap: | 1 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 14 |
| A kiosztott sárgalap: | 61 |
| A kiosztott piroslap: | 6 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 18 |
| Legelső mérkőzés | 2019-08-17 - OTP Liga - Ferencváros-Kaposvár |
| Legutolsó mérkőzés | 2020-06-13 - OTP Liga - Debrecen-Felcsút |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 107 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 5 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 |
| Mérkőzések: | 2019-09-29 - OTP Liga - Ferencváros-Várda SE 2019-11-23 - OTP Liga - Várda SE-Debrecen |
| A kiosztott sárgalap: | 12 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 5 |
| Mérkőzések: | 2019-09-14 - OTP Liga - Diósgyőr-Zalaegerszeg 2019-10-19 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Honvéd 2019-12-14 - OTP Liga - Felcsút-Zalaegerszeg 2020-02-15 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Újpest FC 2020-03-14 - OTP Liga - Debrecen-Zalaegerszeg |
| A kiosztott sárgalap: | 25 |
| A kiosztott piroslap: | 3 |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Elemzés
Ladislav vendégszerzőnk első lendületből megfogalmazott írása a ZTE Paks meccs kapcsán. Mi is felfigyeltünk arra amire Ladislav az ST liveban. Valamit tényleg tenni kell a játékvezetőkkel,
Ladislav vendégszerzőnk első lendületből megfogalmazott írása a ZTE Paks meccs kapcsán. Mi is felfigyeltünk arra amire Ladislav az ST liveban. Valamit tényleg tenni kell a játékvezetőkkel, mert a kényszerszünet után mintha benn maradtak volna az öltözőben.
Sokszor meghagyok napokat egy-egy cikk megírásában, ám úgy érzem ezt most kell kiírjam magamból. Azt viszont az elején leszögezném, hogy nem csak a mostani meccs miatt döntöttem a cikk megírása mellett, és még csak közöm sincs egyik csapat szimpatizánsaihoz se. Ez a rövid történet nem is inkább a találkozóról, hanem inkább annak „vezetőiről” szól. Legalábbis akik a pályáról irányítanak, nem az asztal mögül…. na de vissza a meccshez. A ma esti ZTE- Paks találkozót ültem le nézni, egy betömörülő mondhatni (atom)bunkeres focit játszó Paks szerzett vezetést , amit mint valami betörők próbáltak a hazaiak feltörni. Sikerült a fordítás, sőt egy Bobál mesterhármas is. Na de ami utána jött….
Úgy a harmadik gól után elkezdtek a vendégek oda-oda rugdosni, ami egy szabadrúgást érni ért, de a sárga nem feltétlenül villant. Ezt még úgy elnézte az ember, mert hát mondjuk ki.. sajnos hozzá vagyunk szokva. Amikor Kulcsár lefejelte Tamást, majd utána egy másik hazai játékost vitt a földre, és ezek után se villant a kártya ott már el kezdtem félni, hogy ezeknek terveik vannak… És akkor jött az a bizonyos bűntető. Megvan az az érzés, amikor a főnök valamit nem lát mert elvileg neked kéne figyelni, de te pont tojsz az egészbe és ha kérdezik akkor gyors bekamuzol valamit, hátha jó lesz? Na szerintem „saccra” így születhetett meg az ítélet, ami visszahozta a vendégeket a meccsbe. Ezzel párhuzamosan sikerült teljesen padlóra küldeni, a sokszor szép focit bemutató zalaiakat. DE hogy én még ilyen jelenetet nem láttam, hogy a játékvezető szó szerint leüvölti az asszisztens személyét, majd mégis igazat ad neki..
Lehet én vagyok hülye, de nem találom a logikát… biztos a diploma hiánya miatt…
Tény rúghattak volna egy negyedik gólt a hazaiak ezzel eldöntve a találkozót és akkor hiába rúgott volna még 2-őt a Paks, lehet az se lett volna elég…Mert akik ezen a mai találkozón tényleg megérdemelték, hogy nyerjenek azok ők voltak. Bobál Gergővel tudok egyetérteni, elvették tőlük 2 pontot nem egyet kaptak….Szerencsétlen Márton Gabi, megint megjött az a bizonyos szembeszél, mint Pécsett. Felvet az emberben több kérdést is, hol a játékvezetői határozottság? Higgadtság? Következetesség? Hol rontottuk el? Tehetné fel a kérdést magában a hazai bírói társadalom zöme… Hol engedtük ki ennyire a kezünkből az irányítást, hagyva hogy befolyásoljanak.. hagyva hogy megfélemlítés után rásegítsünk az esetleges eredmény kialakítására…
Na ez az sporttársak itt a nagy probléma. Nem érdekel, hogy a stúdióban hogy magyarázzák meg majd, nem érdekel, hogy hogyan fogják ezt az egészet úgy elénk tálalni legközelebb, mint ha semmi komoly nem történt volna. Hiszen ugyanaz történt mint eddig, a abdarúgást csúfolták megint meg. Az is igaz, hogy minden országban ezt csinálják, de hát nem véletlenül van UEFA meg FIFA, az a lényege, hogy akkor mindent csináljunk közösen….És tudjátok kedves olvasók, hogy mi a legrosszabb?? Hogy akik ezek után jönnek fiatalabbak, azok valószínűleg még rosszabbak lesznek….
Mérkőzés beharangozó
A héten levezette 300. mérkőzését és most újabb mérkőzése következik, Solymosi Péternek.
A héten levezette 300. mérkőzését és most újabb mérkőzése következik, Solymosi Péternek.
Mol Fehérvár FC - Újpest FC |
|
| Forduló: | 29. forduló |
| Dátum: | 2020-06-14- 20:15:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Solymosi Péter |
| Asszisztens 1: | Georgiou Theodoros |
| Asszisztens 2: | Szalai Balázs |
| Alapvonali assz 1.: | Bogár Gergő |
| Alapvonali assz 2.: | Takács János |
| Tartalék jv.: | Lémon Oszkár |
Solymosi Péter statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 300 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2002-04-10 - NB. I - MTK-Sopron |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2020-06-10 - OTP Liga - Felcsút-Kaposvár |
| Kiosztott sárgalap: | 1214 |
| Kiosztott piroslap: | 69 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 53 |
| A kiosztott sárgalap: | 220 |
| A kiosztott piroslap: | 12 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 51 |
| A kiosztott sárgalap: | 198 |
| A kiosztott piroslap: | 12 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 15 |
| Legelső mérkőzés | 2019-08-04 - OTP Liga - Videoton-Kaposvár |
| Legutolsó mérkőzés | 2020-06-10 - OTP Liga - Felcsút-Kaposvár |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 49 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 1 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 |
| Mérkőzések: | 2019-08-04 - OTP Liga - Videoton-Kaposvár 2020-02-08 - OTP Liga - Videoton-Mezőkövesd |
| A kiosztott sárgalap: | 7 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 |
| Mérkőzések: | 2019-08-17 - OTP Liga - Újpest FC-Paksi FC 2019-12-14 - OTP Liga - Honvéd-Újpest FC 2020-02-29 - OTP Liga - Újpest FC-Felcsút |
| A kiosztott sárgalap: | 10 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Berke Balázs vezeti vasárnap a Kaposvár-Diósgyőr bajnoki mérkőzést.
Berke Balázs vezeti vasárnap a Kaposvár-Diósgyőr bajnoki mérkőzést.
Kaposvári Rákóczi FC - DVTK |
|
| Forduló: | 29. forduló |
| Dátum: | 2020-06-14- 19:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Berke Balázs |
| Asszisztens 1: | Szécsényi István |
| Asszisztens 2: | Becséri Gergely |
| Alapvonali assz 1.: | Bognár Tamás |
| Alapvonali assz 2.: | Szilasi Szabolcs |
| Tartalék jv.: | Vígh-Tarsonyi Gergő |
Berke Balázs statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 89 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2011-07-30 - OTP Bank Liga NB. I. - Siófok-Újpest FC |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2020-06-09 - OTP Liga - Újpest FC-Debrecen |
| Kiosztott sárgalap: | 393 |
| Kiosztott piroslap: | 17 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 4 |
| A kiosztott sárgalap: | 21 |
| A kiosztott piroslap: | 1 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 14 |
| A kiosztott sárgalap: | 58 |
| A kiosztott piroslap: | 2 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 17 |
| Legelső mérkőzés | 2019-08-10 - OTP Liga - Kaposvár-Mezőkövesd |
| Legutolsó mérkőzés | 2020-06-09 - OTP Liga - Újpest FC-Debrecen |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 78 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 4 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 |
| Mérkőzések: | 2019-08-10 - OTP Liga - Kaposvár-Mezőkövesd 2019-09-28 - OTP Liga - Kaposvár-Diósgyőr |
| A kiosztott sárgalap: | 7 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 4 |
| Mérkőzések: | 2019-09-28 - OTP Liga - Kaposvár-Diósgyőr 2019-11-02 - OTP Liga - Diósgyőr-Várda SE 2019-11-30 - OTP Liga - Diósgyőr-Videoton 2020-03-14 - OTP Liga - Videoton-Diósgyőr |
| A kiosztott sárgalap: | 14 |
| A kiosztott piroslap: | 1 |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
A ZTE Márton Gábor vezetésével menekül a kiesés ellen, de a Pakis is meg akar menekülni a másodosztálytól.
A ZTE Márton Gábor vezetésével menekül a kiesés ellen, de a Pakis is meg akar menekülni a másodosztálytól.
ZTE FC - Paksi FC |
|
| Forduló: | 29. forduló |
| Dátum: | 2020-06-13- 21:05:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Andó-Szabó Sándor |
| Asszisztens 1: | Kóbor Péter |
| Asszisztens 2: | Huszár Balázs |
| Alapvonali assz 1.: | Farkas Ádám |
| Alapvonali assz 2.: | Káprály Mihály |
| Tartalék jv.: | Aradi József |
Andó-Szabó Sándor statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 244 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2006-04-14 - NB. I. - Debrecen-REAC |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2020-06-06 - OTP Liga - Videoton-Várda SE |
| Kiosztott sárgalap: | 1089 |
| Kiosztott piroslap: | 57 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 14 |
| A kiosztott sárgalap: | 51 |
| A kiosztott piroslap: | 3 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 29 |
| A kiosztott sárgalap: | 142 |
| A kiosztott piroslap: | 3 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 11 |
| Legelső mérkőzés | 2019-08-11 - OTP Liga - Debrecen-Várda SE |
| Legutolsó mérkőzés | 2020-06-06 - OTP Liga - Videoton-Várda SE |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 60 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 1 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 |
| Mérkőzések: | 2019-11-02 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Videoton 2020-02-05 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Várda SE |
| A kiosztott sárgalap: | 12 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 |
| Mérkőzések: | 2020-02-29 - OTP Liga - Várda SE-Paksi FC |
| A kiosztott sárgalap: | 5 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Iványi Zoltán vezeti a Debrecen-Puskás Akadémia mérkőzést-
Iványi Zoltán vezeti a Debrecen-Puskás Akadémia mérkőzést-
DVSC - Puskás Akadémia |
|
| Forduló: | 29. forduló |
| Dátum: | 2020-06-13- 19:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Iványi Zoltán |
| Asszisztens 1: | Garai Péter |
| Asszisztens 2: | Bornemissza Norbert |
| Alapvonali assz 1.: | Csonka Bence |
| Alapvonali assz 2.: | Németh Ádám |
| Tartalék jv.: | Csatári Tibor |
Iványi Zoltán statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 245 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2006-07-28 - Borsodi Liga - Vác-Paksi FC |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2020-05-30 - OTP Liga - Diósgyőr-Mezőkövesd |
| Kiosztott sárgalap: | 1114 |
| Kiosztott piroslap: | 69 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 47 |
| A kiosztott sárgalap: | 189 |
| A kiosztott piroslap: | 12 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 10 |
| A kiosztott sárgalap: | 57 |
| A kiosztott piroslap: | 2 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 17 |
| Legelső mérkőzés | 2019-08-17 - OTP Liga - Ferencváros-Kaposvár |
| Legutolsó mérkőzés | 2020-05-30 - OTP Liga - Diósgyőr-Mezőkövesd |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 102 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 5 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 4 |
| Mérkőzések: | 2019-10-05 - OTP Liga - Videoton-Debrecen 2019-11-23 - OTP Liga - Várda SE-Debrecen 2020-02-08 - OTP Liga - Diósgyőr-Debrecen 2020-03-14 - OTP Liga - Debrecen-Zalaegerszeg |
| A kiosztott sárgalap: | 25 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 |
| Mérkőzések: | 2019-12-14 - OTP Liga - Felcsút-Zalaegerszeg |
| A kiosztott sárgalap: | 7 |
| A kiosztott piroslap: | 1 |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
A szezonban már 6. Ferencváros mérkőzését vezeti Pintér Csaba!
A szezonban már 6. Ferencváros mérkőzését vezeti Pintér Csaba!
Ferencvárosi TC - Kisvárda Master Good |
|
| Forduló: | 29. forduló |
| Dátum: | 2020-06-13- 16:55:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Pintér Csaba |
| Asszisztens 1: | Buzás Balázs |
| Asszisztens 2: | Medovarszki János |
| Alapvonali assz 1.: | Bogár Gergő |
| Alapvonali assz 2.: | Antal Péter |
| Tartalék jv.: | Márkus Tamás |
Pintér Csaba statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 83 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2014-05-31 - OTP Liga - MTK-Kaposvár |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2020-05-31 - OTP Liga - Honvéd-Debrecen |
| Kiosztott sárgalap: | 361 |
| Kiosztott piroslap: | 28 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 18 |
| A kiosztott sárgalap: | 81 |
| A kiosztott piroslap: | 7 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 3 |
| A kiosztott sárgalap: | 16 |
| A kiosztott piroslap: | 4 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 17 |
| Legelső mérkőzés | 2019-08-17 - OTP Liga - Honvéd-Várda SE |
| Legutolsó mérkőzés | 2020-05-31 - OTP Liga - Honvéd-Debrecen |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 78 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 8 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 5 |
| Mérkőzések: | 2019-09-14 - OTP Liga - Paksi FC-Ferencváros 2019-11-02 - OTP Liga - Ferencváros-Mezőkövesd 2020-02-05 - OTP Liga - Ferencváros-Honvéd 2020-02-29 - OTP Liga - Ferencváros-Debrecen 2020-05-23 - OTP Liga - Ferencváros-Debrecen |
| A kiosztott sárgalap: | 21 |
| A kiosztott piroslap: | 1 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 |
| Mérkőzések: | 2019-08-17 - OTP Liga - Honvéd-Várda SE 2019-10-05 - OTP Liga - Várda SE-Zalaegerszeg |
| A kiosztott sárgalap: | 12 |
| A kiosztott piroslap: | 2 |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Az MLSZ JB. pénteken 19:56-kor közzétette a szombati élvonalbeli mérkőzések játékvezetői küldését.
Az MLSZ JB. pénteken 19:56-kor közzétette a szombati élvonalbeli mérkőzések játékvezetői küldését.
Ferencvárosi TC - Kisvárda Master Good |
|
| MLSZ kód: | 1446401 |
| Forduló: | 29. forduló |
| Dátum: | 2020-06-13 - 16:55:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Pintér Csaba |
| Asszisztens 1: | Buzás Balázs |
| Asszisztens 2: | Medovarszki János |
| Alapvonali assz 1.: | Bogár Gergő |
| Alapvonali assz 2.: | Antal Péter |
| Tartalék jv.: | Márkus Tamás |
DVSC - Puskás Akadémia |
|
| MLSZ kód: | 1446406 |
| Forduló: | 29. forduló |
| Dátum: | 2020-06-13 - 19:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Iványi Zoltán |
| Asszisztens 1: | Garai Péter |
| Asszisztens 2: | Bornemissza Norbert |
| Alapvonali assz 1.: | Csonka Bence |
| Alapvonali assz 2.: | Németh Ádám |
| Tartalék jv.: | Csatári Tibor |
ZTE FC - Paksi FC |
|
| MLSZ kód: | 1446405 |
| Forduló: | 29. forduló |
| Dátum: | 2020-06-13 - 21:05:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Andó-Szabó Sándor |
| Asszisztens 1: | Kóbor Péter |
| Asszisztens 2: | Huszár Balázs |
| Alapvonali assz 1.: | Farkas Ádám |
| Alapvonali assz 2.: | Káprály Mihály |
| Tartalék jv.: | Aradi József |
Megyei játékvezetés
"Nagy baj van és elfáradt a rendszer és a rendszerbe régóta éket verő tehetetlen vezetők!
"Nagy baj van és elfáradt a rendszer és a rendszerbe régóta éket verő tehetetlen vezetők!
Óriási vezetői válság van minden téren, nem csak a labdarúgásban. Saját véleményem az, hogy nincs igazi küldetése egy megyei JB-nek. Miben vagyunk jók, miben hiszünk, mit szeretnénk elérni. Mik a célok a közösséggel? Mi a realitás? Mik lehetőségek? (Hol tartunk most?) Milyen lépéseket kell megtenni annak érdekében, hogy jobbá tegyem ezt a közösséget?
Tudom, ez álomszerű, mert egy felülről irányított, félkatonai szervezetről (nincs ezzel semmi baj, csak ez a sajátossága) beszélünk, ahol nem éppen alulról építkeznek, hanem ukázokban, felsőbb utasításra történik minden, így okafogyott a stratégiai tervezés. A megyei igazgatóságok kiépítése is ezt a folyamatot erősítette. Központvezérelt irányítás lett a korábban demokratikusan működő, független, választott megyei elnöki rendszerhez képest. Korábban függyetlen és demokratikus, mert a csapatvezetők választották a Megyei Labdarúgó Szövetség elnökét. Utoljára itt Baranyában ugyebár a Görög volt. Aztán jött az új rendszer. Szerintem azóta nincs igazi gazdája a megyei labdarúgásnak és kevesebb beleszólásuk van a csapatvezetőknek is. Tetszik, nem tetszik, az van, amit felülről mondanak. Az állami irányításnak, a központosított struktúráknak ez a velejárója. De nem is biztos, hogy jó a demokrácia ezeknél az amúgy is parancsuralomra épülő intézményeknél. Azért az tagadhatatlan, hogy adna némi kontrollt, szóhoz juthatna más is, meghallgatásra kerülnének különböző vélemények is, ütköztetni lehetne álláspontokat. De ez fárasztó és bizonyára idegesítő gondolom, és az éppen hatalmon lévőknek kényelmetlen.
A lényeg pedig az lenne, hogy nem szűk elitet kellene a mannához juttatni - mondom úgy, hogy anno én is ahhoz tartoztam végül (igaz, csak megyei eleit) - , hanem egy teljes közösségnek irányt mutatni, lehetőségeket teremteni, KÖZÖSSÉGI programokat szervezni. Mert van rá igény. Heti focik, 4 megye tornája, összejövetelek, sportolás utáni beszélgetések. Több jv-t megmozgatni, hogy látókörbe kerüljenek, hogy bizonyíthassanak. Mert mi számít? Tehetség, önmenedzselés (és mások általi menedzselés) és szerencse - ezt mondta Puhl Sanyi anno.
Ha ma kezdeném a játékvezetést, nem érezném benne jól magam, mint ahogy 2,5 éve pont a közösségi dolgok kiveszése miatt hagytam abba. Kész, megszűnt.... És nem veszik észre, hogy ebben bőven ludas a vezetés. Lehet kölső tényezőkre fogni, csak nem érdemes. Hogy ilyen a világ, ma már nem igénylik a társas kapcsolatokat a sportbarátok. Sajnos az edzőtáborban is kevesen voltak, így az is elmaradt tavaly Baranyában. Amikor ezt meghallottam, nem kaptam szikrát. Semmi közöm már hozzá, de én éreztem magam kellemetlenül a sportbarátaim miatt. Ekkora szégyent megélni, hogy egy megyei edzőtábort nem tartanak meg? Ilyen a világon nincs. És ez ok, okozat. Valami történt és ez egy hosszú folyamat.
És nem, nem lehet arra fogni, hogy kevesebb a gyerek, kevesebben fociznak, mert ez nem kifogás. Amíg ennyire komolytalan a toborzás (!), szinte a nullával egyenlő, addig ne is reménykedjen senki. Nagyon erős online támogatottságot lehet már hozzátenni a szervezéshez és ez igen kicsi hatásfokkal működik. Egyszerűen láthatatlanok az interneten azok a próbálkozások - ha egyáltalán vannak.
Ha pedig megjelennek a tanfolyamon, levizsgáznak az újoncok, akkor a kérdés az, hogy mit látnak ebből az egészből? Mekkora a megtartóereje ennek a hivatásnak?
Magunk elé kellene képzelni az újoncot, hogy mikor is érezné jól magát? Ha ma kezdeném, azonnal elmenekülnék, de nagyon messzire.
Nincs semmi olyan közösségi megmozdulás, ami hivatalos szervezésben, ugyanakkor nem formálisan teremtett lehetőséget ahhoz, hogy a kollégák élő, valódi, emberi kapcsolatokat ápolhassanak, szerves közösséget alkotva. Ez a kulcsa, ami miatt kevese vannak. Ebben szinte biztos vagyok.
Még az egyetemen is többet tesznek a toborzásért, mint az MLSZ-ben tevékenykedők. De lehet, hogy az MLSZ-t nem is annyira érdekli? És a szűk elitet nem érdekli? Hiszen ők már jól jártak. Biztos, hogy a FIFA asszisztens érdeke és feladata az, hogy tobrozzon a megyében? Meg fog szakadni azért, hogy befussák ugyanazt az utat, amit ő? Amellett, hogy tisztelem, elismerem tevékenységét, de biztos, hogy ő a legalkalmasabb, legmotiváltabb erre a feladatra? Ehhez áldozatot kellene hozni, szívvel-lélekkel csinálni olyannak, aki ezt tudja végezni orrvérzésig.
Gyerekek, amíg nem karolja fel valaki a teljes gárdát, nem kezd el közösségi programokat szervezni. És itt egyszerű dolgokról beszélek. Mint korábban is, foci, edzések, körzetek közötti foci (több emberrel, nem csak a szűk kispályás csapattal), beengedni a látókörbe olyanokat, akik most meg sem jelennek. Jöjjenek, vegyenek részt, legyen ez nagypályás foci, ahol nem 5+1 jelenik meg, hanem 11 ember van a pályán (az utazó keretben pedig kb.25) egy csapatból. Kevesen vannak már Mohácson, Szigetváron? Nem tesznek ki egy csapatot? Akkor átállnak a pécsiek közül! Vagy hívnak focistákat, barátokat, hogy meglegyenek. Aztán majd belőlük is lehet játékvezető. Nagyon kicsi szervezést igényelne a korábbi 4 megye tornája is, ahova megint csak 20-24 fő is mehetett nagypályázni. Nem 6-8, mint a kispályásra. Ezek csak példák.
És máris többen kerülnek be abba a körbe, amibe verseny van. Mert ez meg a másik fő probléma. Nincs verseny a jv-k között. Hogyan, mikor lemorzsolódnak már azelőtt, hogy megmérettethetnék magukat. Minden mindennel összefügg!
Dolgozni kellene Uraim! Áldozni, alázatosnak lenni, szervezni, lehetőségeket teremteni. Adni egy közösségnek, irányt mutatni, bevonni!
Amikor vizsgáztam 3 kérdést tettek fel:
1. Van-e sportolói múltam? Volt!
2. Miért választottam a játékvezetést? Mi motivált? Hogy minél kevesebb hibával lehozzak egy meccset.
3. Meddig szeretnék eljutni? NB.III-at mondtam. Persze titkon mindenki Puhl San akart lenni. És megvolt az NB.III.
És igen! Nagyon sokat köszönhetek a mindenkori vezetésnek abban, hogy bíztak bennem. Adtak lehetőséget. Sajnos én sokszor mentem fejjel a falnak, hatalmas igazságérzetemmel, vélt vagy valós sérelmeimmel nem könnyítettem meg a vezetők dolgát. Sajnos, elcsesztem dolgokat, sokszor bután viselkedtem.
Szóval, nagyon köszönöm, amit értem tettek, nagyon hálás vagyok nekik!
Azt kívánom, hogy bárcsak meg tudnák őrizni az akkori közösségi szemléletüket, a tenniakarásukat, a pozitív hozzáállásukat. Azt kívánom, hogy fejben ne adják fel, higgyenek magukban, ne fogják a külső körülményekre azt, hogy szétrohad a megyei játékvezetés! Tudom, és hiszem, hogy van bennük erő, hogy visszahozzák a sírból, de ehhez tényleg bele kell tenni apait-anyait.
Én elsősorben nem a játékvezetésért csináltam, nem a pénzért, nem is azért hogy mindenáron előre jussak (persze dehogynem!).
Alig vártam, hogy elmenjünk közösen focizni. Alig vártam, hogy Balajtival, Ábrahámmal, Bata Lacival, Czakó Dinivel, Tatai Petivel, Tamás Armanddal, Iványi Pistivel, Ursprung Csabival, Keresztes Ambrussal, Ádám Józsival, Horváth Gyurikával, Imhof Janival, Kozári Pistivel, Vavika Ferivel, Georgiou Grigorisszal és még megannyi sportbaráttal együtt focizhassak.
Értitek? Hogy együtt lehessünk, hogy KAPCSOLÓDJUNK!
Sport, foci, foci utáni beszélgetések nélkül, edzőtábor nélkül, valós sporttársi kapcsolatok nélkül?
Ha nincsenek programok, nincsenek sztorik, nincs közös, együttes élmény, nem készülnek fotók, nem lesz miről nosztalgiázni, de a legfőbb baj, hogy el sem jut addig a folyamat, hogy valaki nosztalgiázhasson. Mert nincs tudatosan építkező folyamat.
Lehet így motiváltan tagja lenni egy közösségnek?
Ha ma kezdhetném, nem lennék játékvezető!
(Jó, a mindenkori vezetésnek kevesebb gondja lenne és a megyei labdarúgás is fellélegezne :-))
Mindenkinek erőt, kitartást és jó egészséget kívánok!