Megyei játékvezetés
Hamarosan kezdődnek a labdarúgó-bajnokságok, így a 2020/2021-es évad Fejér megyei őszi mérkőzéssorozata is. A csapatok mellett a játékvezetők is várják a rajtot, f
Hamarosan kezdődnek a labdarúgó-bajnokságok, így a 2020/2021-es évad Fejér megyei őszi mérkőzéssorozata is. A csapatok mellett a játékvezetők is várják a rajtot, főleg annak fényében, hogy a már jól ismert vírushelyzet miatt az egész tavaszi szezon elmaradt.
A hagyományoknak megfelelően fizikai teszttel kezdődött a felkészítő nap, bár a megszokott háromnapos tatai edzőtábort most nem lehetett előre tervezni, így hasonlóan a téli felkészítőhöz, egy napon át töltötték el tartalmasan az időt a labdarúgó-játékvezetők és az asszisztensek a Bregyó-közi sportcentrumban. Az időjárásra sem lehetett panasz, az előző napi felhőszakadás után ideális, napsütéses idő várta a fizikai teszt résztvevőit. Először a rövid távot, a 6×40 métert kellett teljesíteni, ami után a 40×75 méter futás 25 méteres sétákkal következett. Első hallásra nem tűnnek olyan veszélyesnek a távok, ám ezeket különböző osztályokban egyre nehezedő szintidőkkel kell teljesíteni.
Szerencsére a féléves kihagyás nem hagyott mély nyomokat a sporikban, akik kiválóan helytálltak. Elsőként a megyei I. osztályú játékvezetők rótták a köröket, majd a megyei II. és III. osztályú sporttársak, az asszisztensek, végül az újoncok futottak. Örvendetes, hogy több mint 30 fiatal tett sikeres vizsgát még a vírushelyzet előtt, március 13-án, már ők is nagyon várták a bemutatkozást, ami hamarosan megtörténik.
A fizikai teszt után a táborozók átvonultak a Corvinus Egyetem új előadójába, ahol elsőként az újoncok vehették át a sárga és piros lapokat, valamint egy-egy sípot és emblémát is kaptak, már csak a szerelést kell felvenniük, és megkezdhetik pályafutásukat. Ezután az elméleti tesztre került sor, aki készült, annak nem voltak nehezek a kérdések – Kincses Tibor könnyű tesztet állított össze –, néhány kivétellel ezt az akadályt is teljesítették a résztvevők. A felkészítő napot jelenlétével megtisztelte Schneider Béla, a MLSZ Fejér megyei igazgatója, Bencsik István, a megyei társadalmi elnökség elnöke és Pintér Csaba NB I-es játékvezető, aki már két éve segíti a Fejér megyében működő kollégák munkáját.
A továbbiakban szó esett a következő szezon elvárásairól, a fegyelmezésről, a játékvezető-típusokról, Jakab Géza a versenyszabályzatot, a versenykiírást és a mérkőzés előtti teendőket ismertette. Becséri Gergely NB I-es asszisztenssel különböző mérkőzésszituációkat elemeztek a résztvevők, majd Pamminger Ede és Arany Tamás szakmai előadásai után zárásként jó tanácsokat kaptak a játékvezetők, akik felkészülten várják az induló szezont. Az első fordulókat – az NB I-hez hasonlóan – az augusztus 15-i hétvégén rendezik.
Megyei játékvezetés
Véget ért a labdarúgó játékvezetők és asszisztensek NB III-as edzőtábora Vecsésen.
Véget ért a labdarúgó játékvezetők és asszisztensek NB III-as edzőtábora Vecsésen.
A koronavírus-járványhelyzet óta csak az élvonalban folytatódott és ért véget a bajnoki pontvadászat.
Elkezdődtek az edzőmérkőzések, a csapatok készülnek az új idényre. Ezzel együtt a játékvezetők is hangolnak a szezonkezdésre. Országos viszonylatban először a harmadosztályban tevékenykedőket invitálták edzőtáborba. A három napos nyári összetartás fizikai felmérővel indult, majd a vecsési Hotel Airport adott otthont a kurzus további részének. Szellemi teszten mérhették le szabályismereti felkészültségüket, emellett szakmai előadásokon frissíttették fel az elméleti tudásanyagot.
Szabolcs-Szatmár-Bereget soha ennyien nem képviselték meg az NB III-as táborban. Három játékvezető (Sándor Csaba, Takács Ákos és Valu Tibor), két asszisztens (Benkő Róbert és Piskóczi Viktor), két ellenőr (dr. Jekő József és Szlomoniczki István) mellett két asszisztens (Szilágyi Zsolt és Sztányi Tibor) kapott meghívót és vett részt a képzésen. Mindannyian sikeres tesztet teljesítettek, és a táborzáráson kiderült, hogy mind a heten NB III-as kerettagokként vágnak neki a bajnokságnak.
A társmegyéknél változás, hogy a borsod-abaúj-zempléni elnök, a korábbi FIFA-asszisztens dr. Varga Zsolt is ellenőr lett. Az elmúlt napokban a hajdú-bihariak Egerben edzőtáboroztak. A szabolcs-szatmár-beregi megyei keret augusztus elsején Nyíregyházán és Leveleken tartja frissítő kurzusát.
Megyei játékvezetés
Igaz, hogy játékvezetőként nem voltam országos kerettag, de megbecsültek a kollégák, így elvállaltam, hogy elnök legyek!
Igaz, hogy játékvezetőként nem voltam országos kerettag, de megbecsültek a kollégák, így elvállaltam, hogy elnök legyek!
Több, mint 10 éve irányítom a megyémet, volt, hogy küldőként, most csak „egyszerű” elnökként tevékenykedem az amatőr játékvezetőkért.
Egyre több munka van a játékvezetéssel, hiszen felülről nem kapunk segítséget, csak feladatokat adnak ki. Táblázatokat, statisztikákat gyártok, hogy eladjuk azt, hogy milyen jó a játékvezetésünk.
Megbecsülnek? Á dehogy.. eddig kaptam két szabadidőruhát, utazó inget és havi 35000 forintot és kifizették a telefonszámlámat. Néha kapunk egy laptopot, hogy használjuk. Kaptunk egy jó kis esőkabátot, de azt is visszavették tőlünk.. szóvá is tettem, igaz hatása nem lett.
Múlt héten megtudtam, hogy minden elnökségi tagnak, a küldő kivételével elveszik a megbízási díját és le kell adni a telefont és a laptopot is. Megyénként két küldőnek fizetik csak tovább a díját.
Ezt érdemeljük?
Már gondolkodunk a kiskapunk, hogy az elnök is küldő lesz, talán úgy csurran majd újra pénzt a csapból. De mi lesz a toborzási felelőssel, ellenőrök vezetőjével vagy a többi kollégával, aki a megyei játékvezetést irányítja. Az ő munkájukat eddig sem becsülték meg, most még annyira sem.
Miért nem Budapesten sportolnak a fényűzésen?
Puhl Sándor szokta mondani, hogy a társadalmi bázist, nekünk a megyékben kell megteremteni. De most már se pénz, se paripa…
Elkeseredve várom, várjuk az új szezont, de attól tartok, ha jön a covid második hulláma, akkor nekünk kell majd gyűjtést rendeznünk, hogy továbbra is jól éljenek Vecsésen a főurak.
Botrány
Múlt héten robbant a bomba a megyéknél, hogy az igazgatóságok nem köthetnek szerződés augusztus 1-től a megyei játékvezetői bizottságokban dolgozó vezetőkkel, a k&uu
Múlt héten robbant a bomba a megyéknél, hogy az igazgatóságok nem köthetnek szerződés augusztus 1-től a megyei játékvezetői bizottságokban dolgozó vezetőkkel, a küldőt leszámítva.
Eddig minden hónapban havi 30-50.000 forint között kaptak megbízási díjat, valamint a telefonszámlájukat is az MLSZ biztosította.
Az MLSZ Operatív Igazgatója múlt héten azonban levelet írt a megyei igazgatóknak, amiben újabb spórolásra utasította őket, csak a küldőnek fizetnek ezentúl.
Lássuk egy kicsit a számokat:
Az MLSZ ELN-35/2019 (04.09) Elnökségi határozatával elfogadott 2019-es tervében: Az MLSZ csoportszinten 44 445 millió forint bevételt és 44 342 millió forint kiadás szerepelt (MLSZ önállóan: 44 145 millió forint bevétel és 44 003 millió forint kiadás mellett 142 millió forint adózott eredménnyel számolt).
A 2020-as pénzügyi terv (transzfer tételekkel) 47 980 millió forint bevétel és 47 832 millió forint kiadás mellett 148 millió forint adózott eredménnyel számol. A megyei igazgatóságok tervezett együttes bevételi főösszege 3 271 millió forint, kiadási főösszege 3 059 millió forint.
Összehasonlításként: a Szövetség 2010-es teljes bevétele 4 604 millió Ft, kiadása 4 719 millió Ft volt, azaz az MLSZ aktivitása (pénzügyi forgalomban mérve és ideértve a transzfer-tételeket is) több, mint tízszeresére emelkedett.
Az MLSZ a 2020-as évben 1.065.291.000 Forintot irányzott elő a hivatásos labdarúgás soron a játékvezetők finanszírozására.
A megyei igazgatóságok oldalán jelentős többlet bevétellel számolnak, hiszen a terv szerint 43.728.000 forint kerül vissza az MLSZ székházába a megyékből.
Nyilván ez az összeg emelkedhet a covid vírus miatt.
Pénz az annyi van, amennyit csak szeretnénk, azonban semmítéről ellenőrzésekre, barátok finanszirozására, felesleges vecsési partykra, török utakra és a két alelnök jólétére költi az MLSZ azt.
Lássuk be, eljutottunk odáig, hogy most már az amatőr foci után, az amatőr játékvezetés sem érdekel senkit.
Mondjuk ki!
Az amatőröket le kell szakítani az országos bizottságoktól, szervezzék saját maguk az életüket és ne függjenek az MLSZ JB-től. Pestről csak akkor utasítsák a megyéket, ha valamiben támogatják őket.
Játékvezetőkről
Szeretném megköszönni a MLSZ-nek és az MLSZ JB-nek a nagyszerű, fényüző kiszolgálást a Vecsési Airport Hotelben, bár megjegyezném most mindenhol két kézzel kapkod
Szeretném megköszönni a MLSZ-nek és az MLSZ JB-nek a nagyszerű, fényüző kiszolgálást a Vecsési Airport Hotelben, bár megjegyezném most mindenhol két kézzel kapkodtak volna a Balaton környékén is a rendezvény után.
Néha kellene a változás.
Nem szeretném a játékvezetői kiszolgáló személyzetet minősíteni, de jobb lett volna ha pár "űtősebb" megyei vezető (JB elnök) jövőben meghívást nyerne, Ők igazán megérdemelnék, nem pedig Vavika-Kurmai-Makai bénázását, arcoskodását kell elviselnünk.
Sokkal emberibb lenne, hiszen jövőben ingyen dolgoznak majd MLSZ kötelékében a megyei vezetők.
Néhányan az edzőtábor alatt azonosultak a tényekkel. Civil életben furcsa lenne, ha a "cég" vezető nem kapna munkájáért anyagi ellenszolgáltatást, alkalmazottak meg igen.
Ebből is látszik a Magyar Játékvezetésben ahogy Ábrahám Attila szokta mondani Baranya megyében: "Kaptunk ennyit a játékvezetéstől..." (gondolom ellenőri díjból Ő is felajánl egy apró részt a többiekkel együtt).
Nagyon pozitív és szimpatikus volt a "vezetők" előadásai, értékelései.
Szerintem nem Ők a hibások a kép zavarért, hanem azon emberek akik becsapják Őket.
A magyar amatőr játékvezetés padlón van, olyan mint egy leeresztett lufi. Négy-öt megyéből ismét 2-2 fő kerül fel a keretekben, természetesen mindig abból a puncsos megyékből, de ezekből sokan ki is buknak.
Igaz, ha nem kozmetikáztatnák az ellenőri jelentést V.F és K.Z, akkor alelnök urak valós képet kapnának az utánpótlásról.
Kijelenthető, Puhl Sándor és Hanacsek Attila átvannak vágva, mivel nem reális képet kapnak NB III-as keretről.
Kollégáról jót, vagy semmit, de azért négy súlyos hibával egy szezonban jó átlaggal benn maradni NB III-ban vérlázító.
Nyugati megye H.CS játékvezető.
Most már tudjuk ezért "parkoltak" az ellenőri jelentések.
Ennek fényében sajnálatos volt a hangzatos kijelentés két nap alatt kétszer alelnök úr szájából: "Magyar játékvezetésben van a hangos kisebbség és az értelmes többség."
Valóban, ha tájékoztatásban Puhl úr csak a kozmetikázott teljesítményeket, bólogató és alamizsnájukat féltő postásokat, nyugdíjasokat tartja "hiteles" alanynak, ilyen bölcsességeket oszt meg játékvezetőivel.
Azért itt, Vecsésen más volt a mottó az amatőr játékvezetés körében: Vannak a becsületes és racionális "spicliket" kizáró többség, akik megoldják megyéik gondjait, meg a megfakult, Judás pénzért mindenre képes szembe hízelgő alelnököket félrevezető kétszínű egyének.
Reméljük vírus mentes bajnokság következik, mindenki feltöltődve és VALÓS remek teljesítménnyel fogja emelni az amatőr játékvezetés színvonalát.
Játékvezetőkről
Javában tart az NB. III-as edzőtábor, ahonnan sok információt kaptunk az elkeseredett kollégáktól.
Javában tart az NB. III-as edzőtábor, ahonnan sok információt kaptunk az elkeseredett kollégáktól.
"Ismét nem a szakmáról szól az edzőtábor, inkább a terrorról és a rettegésről. Újabb két játékvezetőkről (Vas, Komárom) derült ki, hogy nem asszisztálnak tovább ehhez a rendszerhez, inkább visszavonulnak" - nyilatkozta weboldalunkank az egyik NB. III-as játékvezető.
"Szánalmas látni a kivetítőn azt, hogy dr. Csányi Sándor elégedett a játékvezetés vezetőivel, Berzivel, Puhllal és Hanacsekkel. Ezt ők vetitették ki magukról. Nem mertünk szólni, inkább lesütött szemmel néztük a földet és arra gondoltunk, hogy a rohadt életbe, milyen vastag bőr van az arcukon, hogy sikernek könyvelik el azt, amit tönkre tettek."
"Volt olyan ellenőr - aki megyei elnök is -, aki a tábor ideje alatt tudta meg, hogy a nem kötnek vele szerződést és nem kapja tovább a költségtérítését. Igaz, ezt nem az MLSZ JB. vezetőitől, hanem a saját igazgatójától."
"Itt vannak a nagy öregek újra, őket nem zavarja a koronavírus, napi 10.000 forintért eladják magukat"
Szerencsére holnap már vasárnap és a srácok végre haza mehetnek.
Botrány
Korona vírus hozta megszorítások idejében Gaál Gyöngyi valamilyen inditatásból kifolyólag előléptette magát az MLSZ. JB-n belül.
Korona vírus hozta megszorítások idejében Gaál Gyöngyi valamilyen inditatásból kifolyólag előléptette magát az MLSZ. JB-n belül.
Megyéket, megyei elnököket hívogat az edzőtáborokkal kapcsolatban, hogy miért így és úgy rendezik meg, számonkérve az elnököket.
Nagyon sok helyen gondot okoz a játékvezetők összehívása, hiszen rájöttek az érintettek van élet a játékvezetés nélkül.
Nem egy megyében drasztikusan apad a játékvezetői illetve az ellenőri létszám.
Halló Gyöngyike? Érti??
Ebben benne foglaltatik az Ön elhívatott munkája, amikor elfelejt vagy duplán delegálnak edzőmérkőzésre játékvezetőket.
Gondoljuk nem volt idő átgondolni, amíg otthon teljes fizetésért paprikás krumplit kevergetett, hogy Amatőr játékvezetésben milyen helyzetet teremtet a korona vírus.
Igen amatőr vezetésről beszélünk, hiszen minden JB vezető ingyen dolgozik a megszorításokra hivatkozva. Ebben helyzetben 25-30 ezer forintos bruttó tisztelet díjakat az MLSZ megbízási szerződés törlésével eltörölte.
Halló Gyöngyike?? Érti??
"Pusziért" megy a munka..
Biztos ezen alamizsna összegek nem folyósítása húzza ki a "válságból" a Magyar Játékvezetést. Amit most ismét elvesznek az amatőröktől, azt Önök kevesebb, mint 5 nap alatt elverik Vecsésen a mondvacsinált szakmai napokon...
Kérjük ennek tükrében a stílusán és "szerénységén" visszavenni, mivel sem Ön, sem pedig más nem támogatja anyagilag az amatőr megyéket.
Ennek tükrében javaslom bízza a molnárra az őrlést, hiszen eddig is minden rendben működött Ön nélkül, minden amatőr játékvezetőnek szabályos tesztekkel rendelkező licence volt a nevezett bajnokságokban.
Kérem Gyöngyike most pedig nyomja meg telefonján a piros gombot és bontsa a vonalat!
Gyöngyike!
Le style est l homme même, azaz stílus maga az ember....
Ön szégyent hoz ismét a játékvezetésre!
Játékvezetőkről
Nem volt események nélküli a pénteki nap Vecsésen, az NB. III-as teszten.
Nem volt események nélküli a pénteki nap Vecsésen, az NB. III-as teszten.
A fizikai tesztre sokan felkészületlenül érkeztek, így a csókos megyék "terminátor"-ai elbuktak és nem vették az akadályokat. Nekük majd a későbbiekben lesz lehetőségük javítani...
Csóra Szabolcs NB. III-as asszisztens bejelentette, hogy befejezi aktív játékvezetők pályafutását, munkahelyi elfoglatságok miatt.
Játékvezetőkről
Pénteken reggel Vecsésen elkezdődött a három napos NB. III-as edzőtábor.
Pénteken reggel Vecsésen elkezdődött a három napos NB. III-as edzőtábor.
Az MLSZ Jb. tájékoztatta a játékvezetőket és ellenőröket, hogy vírushelyzet miatt mindenkinek maszkot kell hoznia (tehát az MLSZ nem biztosít, a korábbi hírekkel ellentétben) és be kell tartani a 1,5 – 2 méteres szociális távolságot.
Kérték továbbá, hogy a szokásos üdvözlési formákat (kézfogás, puszi, stb.) kerüljék és tarták szem előtt a higiéniás ajánlásokat.
Játékvezetőkről
Az MLJT a székhelyétől eltérően, a vecsési hotelben tartotta éves közgyűlését.
Az MLJT a székhelyétől eltérően, a vecsési hotelben tartotta éves közgyűlését.
Az 1-2-3 napirendi pontok szerinti beszámolókat a Közgyűlés egyhangú szavazatokkal elfogadta.
4. napirendi pontban Bognár István hivatalosan is bejelentette, hogy lemond a Számvizsgáló Bizottság vezetői tisztségéről. A lemondását a Közgyűlés egyhangúlag elfogadta. Ezután a Közgyűlés Bay Ferencet jelölte a Számvizsgáló Bizottság Elnöki tisztére, aki a jelölést elfogadta. A Közgyűlés egyhangú szavazattal megválasztotta Bay Ferencet a Számvizsgáló Bizottság elnökévé.
Bognár István rövid, megható beszédben köszönt el tisztségétől, harminc évig szolgálta a Játékvezetői Testületet. Az Elnökség egy ajándékkosár átadásával köszönte meg Bognár István több évtizedes lelkiismeretes munkáját.
Kérdés, további hozzászólás nem lévén dr. Szabó Péter levezető Elnök a Közgyűlést bezárta.
Botrány
Nehéz helyzetben vannak a megyék, hiszen évek óta elengedte a kezüket az MLSZ Játékvezetői Bizottsága.
Nehéz helyzetben vannak a megyék, hiszen évek óta elengedte a kezüket az MLSZ Játékvezetői Bizottsága.
Most ne az anyagiakról beszéljünk, hiszen tudjuk, hogy a zsíros bödönből a megyéknek nem juthat pénz, azt elverik az országos kerettagok és vezetők.
Csak a szakmáról beszéljünk.
A mai napig nem kaptak instrukciót a megyei tesztekkel, edzőtáborokkal kapcsolatban az elnökök. Egymást hívogatják az elnökök, hogy „Gábor nálad hogy lesz? Misi ti hogy oldjátok meg? Dénes érdekel téged még a megyei játékvezetés?”.
Oktatási anyagokat, videókat sem kaptak.
Továbbra sem működik a beigért online oktatási rendszer.
Majd talán érkezik pár maszk, amiben futni kell vagy éppen a szakmai előadásokon kell felveni.
Botrány
MLSZ játékvezetői irodája ismét elrendelte a megyei ellenőrök vecsési felolvasását és értelmetlen szeánszát.
MLSZ játékvezetői irodája ismét elrendelte a megyei ellenőrök vecsési felolvasását és értelmetlen szeánszát. Több helyről kapott "reklamálások" közül a legjobban nyomdafestéket tűrőt közöljük le,"vágatlan" formában.
- Nagyon régóta vagyok ellenőr és "megöregedve" lettem megyei ellenőr, mivel két nappal az országos tábor előtt, elbúcsúztattak egy e-mail keretein belül - tíz év után.
Szerencsére a szakmai tudásomra a regnáló megyei JB elnöknek szüksége volt, köszönöm neki. Mielőtt még VALAKI úgy gondolja, sértődöttség beszél belőlem, nagyon téved.
Gondolkodtam már egyébként a "visszavonuláson", mivel értelmetlen az egész cirkusz, olyan emberekkel akik anyagi áldozatért mindenre képesek. (Átíratni ellenőrzéseket, felosztályoztatni egy-két megye kedves játékvezetőjét,)
Szégyen, hogy olyanok oktatják országos szinten az Akadémistákat, Talent játékvezetőket, akik még porszemek sem voltak a magyar játékvezetésben,m ellette pedig rosszindulatú és jellemtelen emberek.
Ezért tart itt a magyar játékvezetés, mert vezetőink nem látják, kiket kell messze eltávolítani a húsos fazék közeléből.
Hogyan várunk felemelkedést ha megyéktől elveszik a függetlenséget?? Miért nem bíznak a megyei munkában??
Vannak olyan területek és régiók, ahol nem folyik megfelelő szakmai munka,pont olyan helyeken ahol a kedves emberek dolgoznak.
Fogynak a játékvezetők és fogynak az ellenőrök. Megyei ellenőrök létszáma miért csökken?
Válasz egyszerű és világos: Felesleges vecsési utazgatások, felesleges felolvasások ezen alkalmakkor. Miért nem saját megyékben "képezik és vizsgáztatják a megyei ellenőröket?? Megyei ellenőröknek működési feltétele a vecsési teszt - szólt az MLSZ JB.
Korona vírus alatt minek teszt??? Hol van a humánus gondolkodás??? Ennyit érdemelnek a kollégák, nyolcezer pár száz forintért. Sokan sérelmezik miért kell olyan ellenőrzéseket írni egy megyei bajnokságban játékvezetőkről, mint a "király kategóriában"?
Németországban, Angliában és a fejlettebb játékvezetői kultúrában a nevezett osztályokban (tartomány-kerület-megyei), négy pontban véleményezik az aktuális játékvezetőt. (Személyiség, fizikai állapot, fegyelmezés, mérkőzés menedzselése - szabad fordításban).
T. Vencel nyugodtan utána nézhetsz.
Sajnos ezért sokat elhagyják a süllyedő hajót. Anyagiak - egy vicc - 10.500 bruttó bér egy mérkőzésre,melynek jelentésének kidolgozása 3-4 óra. Matek megy akkor ez havi 34.000 ft nettó,olyan munkáért amellyel "felsősök" - 240.000 Ft-ot keresnek. Irreális különbség, ugyanazon jelentésért, igaz nem tudjuk mi megyében TV-n visszanézni és kikérni mások véleményét.
Most,hogy talán kicsit megújul a magyar labdarúgás, jó lenne megújulni a játékvezetésnek megyei szinten is. Próbát megérne,ha megyei ellenőrök a megyei játékvezetőkkel saját megyéikben csiszolhatnák tesztelési tudásukat. Korona vírus erre is rávilágított, van élet ellenőrzések nélkül.
Összefoglalva:
- Vissza a megyék önállóságát, ellenőri szinten. (sok megyében erősebb szakmázás folyik, mint félnapos Vecsési "frissítő kurzuson", két napos is megbukott).
- egyszerűbb és logikusabb ellenőrzéseket megyei szinten.