Botrány
Végig olvasva és kísérve magyar játékvezetést a Vágner - Puhl személycsere után, megállapítható és tényként kezelhető megbukott a
Végig olvasva és kísérve magyar játékvezetést a Vágner - Puhl személycsere után, megállapítható és tényként kezelhető megbukott a jelenlegi rezsim.
Egyszerű számadatok, küldések kimutatják, nemzetközi szinten leszámoltak a magyar játékvezetéssel, nem kérnek túlzottan belőle.
Kereshetünk hibásokat, mutogathatunk egymásra, gyűlölködhetünk, gyárthatunk statisztikákat -adatokban különbözőeket -, akkor is az út elején kell keresni a felelőst, illetve annak társait.
Játékvezető Bizottság felelős a kialakult eredménytelen és alkalmatlan személyeket foglalkoztató cselekmény sorozatért. Professzionális (NB. I.) bajnokságban először mindenki az edzőket mondta "flúgosnak", mert a játékvezetők nagyon jók. (Fegyelmi Bizottság osztotta a büntetéseket).
Visszanézve a felvételeket, azonban nagy arányban az edzőknek volt igaza, tehát megállapítható a játékvezető keret nagy hányada nem üti meg az NB. I-e szintét.
Hiányoznak az egyéniségek, karakteres játékvezetők... Van olyan játékvezető akik évek óta sérült, másik kolléga meg általában sikertelenül tesztel. Van aki futni sem tud, mert olyan kövér…
Jelenlegi állomány ennyit tud, el kell ismerni futottak még kategória. Kassai Viktor után keletkezett űrt nem lehet a jelenlegi vezetéssel megoldani. Évek óta megy a mutogatás, színjáték, változást hozó emberek "kinyírása".
Hol vannak nemzetközi tapasztalattal és FIFA által elfogadott volt játékvezetőink?
Miért történnek személyeskedések és háttérben történő manipulációk??
Kardinális kérdések, amelyekre válasz nincs - ha van, akkor meg olyan, - amiben nincsen köszönet.
Végig elemezve a "szakmai" brigádot választ kapunk, hogy miért tart itt játékvezetés.
Utánpótlás képzés személyi szimpátia alapján történik.
Vegyünk egy példát - már megírtuk. Kiskapus bekerülés az Akadémiai képzésre, mert apuka jó barát hírében áll. Hiteles akkor a kiválasztás?
Vajon hiteles a rendszer, vagy fű alatt valakiknek mindent lehet??
Nagyon sok jó érzékkel rendelkező játékvezetőt vesztett a rendszer személyeskedéseknek köszönhetően. Apropó - Tv csatornákon értékelő és tudását reálisan előadó alelnök úr, hány esetben promotálta a játékvezető tanfolyamokat???
Akkor kinek fontos a létszám emelkedés?? Jó "cég" vezető nem csak bírál, hanem tesz is érte, hogy bírálhasson. Igen bírálhasson, de nem teszi, hagyja, hogy közeli holdudvarra kiskirályként járják az országot, PUHL névvel fenyegetve ingyen vagy fillérekért dolgozó MEGYEI vezetőket.
Vajon kinek kell félni??? Azoknak akik érdemtelenül élveznek előnyöket vagy azoknak akik kinevetik ezeket a súlytalan embereket?
Megyei vezetők között található olyan, aki naponta, hetente nyilvános publikálást (véleményezést) jegyez a facebookon (pedig megbízási szerződés kimondja nem ajánlott), ennek ellenére tolják a szekerét.
Talent és előkészítő napok ellenőrzése titkos, annyira, hogy még a megyei elnökök sem tudják, csak akkor értesülnek róla, milyen munkát végeztek, amikor Vecsésen kiszínezik. Igen színekkel jelzik, ki milyen "sikeres" program és útmutatás nélkül.
Súlytalan és sértődött vezető, aki remeg a jutalom falatokért. Bármelyik szegmensét megvizsgáljuk az MLSZ JB. jelenlegi rendszerének, találunk emberileg vagy szakmailag nem odaillő személyeket, akik alelnökök irányában nem riadnak vissza kiszínezni a fekete-fehér tényeket.
Nagy hiba "vakon" mérlegelni, ítélkezni diktatórikus módszerekkel-idevezetett a szemlélet.
Látnak kiutat nem elvakult játékvezetők?
Ahogy a nótában szól: Két út van előttem melyiken induljak??
Első: Csányi úrnak adják be lemondásukat jelenlegi vezetők - teljesen új és árnyék nélküli vezetés, közelmúlt karizmatikus FIFA játékvezetőkkel.
Második: Jelenlegi vezetők legyenek szekció vezetők: PUHL - toborzás, Hanacsek - Akadémia vezető, adjanak vissza valamit amit a játékvezetéstől elvettek. Nem látás és önző ragaszkodás nem szolgálja a köz javát, nem szolgálja a magyar játékvezetést. Titanic is elsüllyedt, pedig tömegek vélték soha nem fog, lehetelnek nincsenek.
Tartoznak a jelenlegi vezetők annyival a játékvezetésnek, nem gördítenek akadályt a változás elé és a fejlődés érdekében elvágtatnak a naplementében.
Mérkőzés beharangozó
Iványi Zoltán vezeti a Zalaegerszeg - MOL Fehérvár találkozót.
Iványi Zoltán vezeti a Zalaegerszeg - MOL Fehérvár találkozót.
ZTE FC - MOL Fehérvár FC |
||
| Forduló: | 23. forduló | |
| Dátum: | 2021-02-28- 17:00:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Iványi Zoltán | |
| Asszisztens 1: | Szert Balázs | |
| Asszisztens 2: | Horváth Zoltán | |
| Alapvonali assz 1.: | Csonka Bence | |
| Alapvonali assz 2.: | Szilasi Szabolcs | |
| Tartalék jv.: | Szécsényi István | |
Iványi Zoltán statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 255 | |
| Legelső mérkőzés | 2006-07-28 - Borsodi Liga - Vác-Paksi FC | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-02-03 - OTP Liga - Újpest FC-Ferencváros | |
| Kiosztott sárgalap: | 1162 | |
| Kiosztott piroslap: | 70 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 15 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 37 (hazai pályán: 2, vendégként: 35) | |
| Kiállított játékosok száma: | 5 (hazai pályán: 0, vendégként: 5) | |
| Kiállított játékosok listája: | Devecseri Szilárd - 2019-09-14 - Diósgyőr - Zalaegerszeg 1 - 0 Dudić Ivan - 2007-09-21 - Honvéd - Zalaegerszeg 2 - 1 Kocsis Gergő Bence - 2019-09-14 - Diósgyőr - Zalaegerszeg 1 - 0 Varga Róbert - 2011-04-08 - Videoton - Zalaegerszeg 3 - 0 Vlaszák Géza - 2011-04-08 - Videoton - Zalaegerszeg 3 - 0 |
|
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 37 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 91 (hazai pályán: 35, vendégként: 56) | |
| Kiállított játékosok száma: | 3 (hazai pályán: 0, vendégként: 3) | |
| Kiállított játékosok listája: | Simon Ádám - 2015-08-01 - Diósgyőr - Videoton 1 - 2 Souza Dos Santos Paulo Vinicius - 2012-08-05 - Újpest FC - Videoton 0 - 1 Szolnoki Roland - 2012-08-05 - Újpest FC - Videoton 0 - 1 |
|
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 7 | |
| Legelső mérkőzés | 2020-09-12 - OTP Liga - Videoton-Felcsút | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-02-03 - OTP Liga - Újpest FC-Ferencváros | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 34 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 1 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | ||
| Mérkőzések: | ||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | |
| Mérkőzések: | 2020-09-12 - OTP Liga - Videoton-Felcsút | |
| A kiosztott sárgalap: | 7 | |
| A kiosztott piroslap: | 0 | |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Andó-Szabó Sándor vezeti vasárnap a Paks - Újpest mérkőzést.
Andó-Szabó Sándor vezeti vasárnap a Paks - Újpest mérkőzést.
Paksi FC - Újpest FC |
||
| Forduló: | 23. forduló | |
| Dátum: | 2021-02-28- 14:30:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Andó-Szabó Sándor | |
| Asszisztens 1: | Buzás Balázs | |
| Asszisztens 2: | Vígh-Tarsonyi Gergő | |
| Alapvonali assz 1.: | Erdős József | |
| Alapvonali assz 2.: | Németh Ádám | |
| Tartalék jv.: | Kóbor Péter | |
Andó-Szabó Sándor statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 256 | |
| Legelső mérkőzés | 2006-04-14 - NB. I. - Debrecen-REAC | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-02-14 - OTP Liga - Mezőkövesd-Ferencváros | |
| Kiosztott sárgalap: | 1160 | |
| Kiosztott piroslap: | 60 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 31 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 80 (hazai pályán: 36, vendégként: 44) | |
| Kiállított játékosok száma: | 2 (hazai pályán: 0, vendégként: 2) | |
| Kiállított játékosok listája: | Szélpál Norbert - 2020-09-11 - Ferencváros - Paksi FC 5 - 0 Vági András - 2018-04-21 - Ferencváros - Paksi FC 2 - 2 |
|
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 36 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 73 (hazai pályán: 20, vendégként: 53) | |
| Kiállított játékosok száma: | 4 (hazai pályán: 1, vendégként: 3) | |
| Kiállított játékosok listája: | Christ Gregory - 2012-11-10 - Haladás - Újpest FC 2 - 0 Heris Jonathan Steve - 2014-05-03 - Újpest FC - MTK 0 - 4 Iandoli Alessandro - 2012-11-10 - Haladás - Újpest FC 2 - 0 Pollák Zoltán - 2010-04-03 - Haladás - Újpest FC 1 - 0 |
|
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 9 | |
| Legelső mérkőzés | 2020-09-11 - OTP Liga - Ferencváros-Paksi FC | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-02-14 - OTP Liga - Mezőkövesd-Ferencváros | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 53 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 3 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | |
| Mérkőzések: | 2020-09-11 - OTP Liga - Ferencváros-Paksi FC | |
| A kiosztott sárgalap: | 2 | |
| A kiosztott piroslap: | 1 | |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | |
| Mérkőzések: | 2021-01-30 - OTP Liga - Mezőkövesd-Újpest FC | |
| A kiosztott sárgalap: | 8 | |
| A kiosztott piroslap: | 0 | |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Berke Balázs a két csapatnak még az idei szezonban nem vezetett mérkőzést.
Berke Balázs a két csapatnak még az idei szezonban nem vezetett mérkőzést.
Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd |
||
| Forduló: | 23. forduló | |
| Dátum: | 2021-02-27- 17:00:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Berke Balázs | |
| Asszisztens 1: | Georgiou Theodoros | |
| Asszisztens 2: | Huszár Balázs | |
| Alapvonali assz 1.: | Vad II. István | |
| Alapvonali assz 2.: | Csonka Bence | |
| Tartalék jv.: | Aradi József | |
Berke Balázs statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 102 | |
| Legelső mérkőzés | 2011-07-30 - OTP Bank Liga NB. I. - Siófok-Újpest FC | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-02-19 - OTP Liga - MTK-Mezőkövesd | |
| Kiosztott sárgalap: | 458 | |
| Kiosztott piroslap: | 18 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 9 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 27 (hazai pályán: 16, vendégként: 11) | |
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: 0, vendégként: 0) | |
| Kiállított játékosok listája: | ||
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 12 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 26 (hazai pályán: 10, vendégként: 16) | |
| Kiállított játékosok száma: | 2 (hazai pályán: 0, vendégként: 2) | |
| Kiállított játékosok listája: | Aliji Naser - 2020-01-25 - Videoton - Honvéd 0 - 0 Batik Bence - 2019-02-02 - Ferencváros - Honvéd 1 - 0 |
|
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 9 | |
| Legelső mérkőzés | 2020-08-16 - OTP Liga - Diósgyőr-Mezőkövesd | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-02-19 - OTP Liga - MTK-Mezőkövesd | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 44 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 1 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | ||
| Mérkőzések: | ||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | ||
| Mérkőzések: | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Kárpály Mihály vezeti a Budafok - Kisvárda találkozót.
Kárpály Mihály vezeti a Budafok - Kisvárda találkozót.
Budafoki MTE - Kisvárda Master Good |
||
| Forduló: | 23. forduló | |
| Dátum: | 2021-02-27- 14:45:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Káprály Mihály | |
| Asszisztens 1: | Garai Péter | |
| Asszisztens 2: | Bornemissza Norbert | |
| Alapvonali assz 1.: | Erdős József | |
| Alapvonali assz 2.: | Lovas László | |
| Tartalék jv.: | Horváth Róbert | |
Káprály Mihály statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 12 | |
| Legelső mérkőzés | 2020-06-27 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Videoton | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-02-13 - OTP Liga - Felcsút-Paksi FC | |
| Kiosztott sárgalap: | 55 | |
| Kiosztott piroslap: | 2 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 1 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 4 (hazai pályán: 4, vendégként: ) | |
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: 0, vendégként: ) | |
| Kiállított játékosok listája: | ||
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 4 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 5 (hazai pályán: 2, vendégként: 3) | |
| Kiállított játékosok száma: | 1 (hazai pályán: 0, vendégként: 1) | |
| Kiállított játékosok listája: | Hej Viktor - 2020-12-18 - Videoton - Várda SE 3 - 1 | |
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 11 | |
| Legelső mérkőzés | 2020-08-29 - OTP Liga - Paksi FC-Mezőkövesd | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-02-13 - OTP Liga - Felcsút-Paksi FC | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 52 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 2 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | |
| Mérkőzések: | 2020-12-04 - OTP Liga - Budafok-Újpest FC | |
| A kiosztott sárgalap: | 7 | |
| A kiosztott piroslap: | 0 | |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 4 | |
| Mérkőzések: | 2020-10-03 - OTP Liga - Mezőkövesd-Várda SE 2020-11-20 - OTP Liga - Várda SE-Paksi FC 2020-12-18 - OTP Liga - Videoton-Várda SE 2021-02-02 - OTP Liga - Várda SE-MTK |
|
| A kiosztott sárgalap: | 15 | |
| A kiosztott piroslap: | 1 | |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Bogár Gergő vezeti szombaton este az MTK - Ferencváros örökrangadót.
Bogár Gergő vezeti szombaton este az MTK - Ferencváros örökrangadót.
MTK Budapest - Ferencváros |
||
| Forduló: | 23. forduló | |
| Dátum: | 2021-02-27- 19:30:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Bogár Gergő | |
| Asszisztens 1: | ifj. Tóth Vencel | |
| Asszisztens 2: | Márkus Tamás | |
| Alapvonali assz 1.: | Solymosi Péter | |
| Alapvonali assz 2.: | Oláh Gábor | |
| Tartalék jv.: | Medovarszki János | |
Bogár Gergő statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 40 | |
| Legelső mérkőzés | 2018-09-01 - OTP Liga - Mezőkövesd-Felcsút | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-02-21 - OTP Liga - Budafok-Felcsút | |
| Kiosztott sárgalap: | 198 | |
| Kiosztott piroslap: | 12 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 6 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 14 (hazai pályán: 8, vendégként: 6) | |
| Kiállított játékosok száma: | 1 (hazai pályán: 0, vendégként: 1) | |
| Kiállított játékosok listája: | Baki Ákos - 2019-05-11 - Videoton - MTK 4 - 2 | |
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 4 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 9 (hazai pályán: 6, vendégként: 3) | |
| Kiállított játékosok száma: | 1 (hazai pályán: 1, vendégként: 0) | |
| Kiállított játékosok listája: | Frimpong Abraham Akwasi - 2020-10-24 - Ferencváros - Újpest FC 2 - 0 | |
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 15 | |
| Legelső mérkőzés | 2020-08-15 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Videoton | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-02-21 - OTP Liga - Budafok-Felcsút | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 79 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 4 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 | |
| Mérkőzések: | 2020-11-07 - OTP Liga - MTK-Videoton 2020-12-13 - OTP Liga - MTK-Diósgyőr 2021-01-24 - OTP Liga - Budafok-MTK |
|
| A kiosztott sárgalap: | 20 | |
| A kiosztott piroslap: | 1 | |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | |
| Mérkőzések: | 2020-10-24 - OTP Liga - Ferencváros-Újpest FC | |
| A kiosztott sárgalap: | 8 | |
| A kiosztott piroslap: | 1 | |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
95. élvonalbeli mérkőzését vezeti Diósgyőrben Pintér Csaba.
95. élvonalbeli mérkőzését vezeti Diósgyőrben Pintér Csaba.
DVTK - Mezőkövesd Zsóry FC |
||
| Forduló: | 23. forduló | |
| Dátum: | 2021-02-26- 20:00:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Pintér Csaba | |
| Asszisztens 1: | Szalai Balázs | |
| Asszisztens 2: | Király Krisztián | |
| Alapvonali assz 1.: | Solymosi Péter | |
| Alapvonali assz 2.: | Ducsai József | |
| Tartalék jv.: | Csatári Tibor | |
Pintér Csaba statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 94 | |
| Legelső mérkőzés | 2014-05-31 - OTP Liga - MTK-Kaposvár | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-01-31 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Paksi FC | |
| Kiosztott sárgalap: | 415 | |
| Kiosztott piroslap: | 33 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 15 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 37 (hazai pályán: 11, vendégként: 26) | |
| Kiállított játékosok száma: | 1 (hazai pályán: 0, vendégként: 1) | |
| Kiállított játékosok listája: | Ivanovski Mirko - 2019-11-09 - Honvéd - Diósgyőr 1 - 0 | |
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 12 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 20 (hazai pályán: 6, vendégként: 14) | |
| Kiállított játékosok száma: | 3 (hazai pályán: 1, vendégként: 2) | |
| Kiállított játékosok listája: | Karnitski Aliaksandr - 2020-12-20 - Mezőkövesd - Felcsút 1 - 0 Szeles Tamás - 2018-08-18 - Újpest FC - Mezőkövesd 1 - 1 Tóth Bence - 2017-07-15 - Debrecen - Mezőkövesd 1 - 2 |
|
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 7 | |
| Legelső mérkőzés | 2020-08-17 - OTP Liga - Budafok-Várda SE | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-01-31 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Paksi FC | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 33 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 5 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 | |
| Mérkőzések: | 2020-12-16 - OTP Liga - Honvéd-Diósgyőr 2021-01-20 - OTP Liga - Ferencváros-Diósgyőr |
|
| A kiosztott sárgalap: | 7 | |
| A kiosztott piroslap: | 0 | |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | |
| Mérkőzések: | 2020-12-20 - OTP Liga - Mezőkövesd-Felcsút | |
| A kiosztott sárgalap: | 3 | |
| A kiosztott piroslap: | 3 | |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Botrány
Újabb nagy recsegés hallatszik a puhli rendszeren, ami már sokak szerint az erkölcsi lécet is lelökte!
Újabb nagy recsegés hallatszik a puhli rendszeren, ami már sokak szerint az erkölcsi lécet is lelökte!
Az alábbi levelet változtatás nélkül közöljük:
„Tisztelt Szerkesztőség!
Évek óta követem Puhl Sándor és csapatának tevékenységét. Korábban megyei vezetőként és országos ellenőrként voltam részese a rendszerüknek. Hittem, hittük, hogy a vágneri éra után erkölcsileg nem lehet lejjebb. Az akkori Saskőy ügy, külföldi engedély nélküli mérkőzés vezetések, bunda gyanúk után mindenki azt mondta, hogy nem lesz rosszabb. Bíztunk benne, hogy Puhl Sándor elfelejti a korábbi elnökségének idején tapasztalt arrogáns, ki ha én nem vagyok stílust. Gondoltam, tanuló pénz volt neki, hogy félre lett téve pár évre.
Nem lett igazam!
Szakmailag szét lett verve a magyar játékvezetés. Az MLSZ vezetését átverik, ők csak a „jót” látják, pedig abból nem sok volt. Megreccsent a rendszer pár éve, amikor teszten meghalt a kollégánk, de azóta sem lettek felelősek. Recsegett akkori is a rendszer, amikor FIFA játékvezetőink külföldre menekültek, mert nem kaphatnak itthon munkát. Recseg folyamatosan minden hétvégén, amikor az élvonalbeli játékvezetők működését látjuk. Rocsek akkor is amikor a korábbi élvonalbeli játékvezető, megyei elnök nyiltan politizál és szakmázik a facebookon.
Öröm látni, hogy 60-70 éves papák oktatják a 18-20 éveseket. Olyanok, akik pár mérkőzést vezettek az élvonalban és a saját megyéjük is kihátrált mögülük. Vajon mit mutatott fel az akadémiai rendszer vagy a talent kiválasztás?
Hány milliárd forintot költött már el az MLSZ kamu oktatásokra, vecsési partykra vagy külföldi nyaralásokra? Láttuk idén, hogy feleslegesen, hiszen egy jól működő online rendszerrel meg lehet minden oldani. Ja kérem!! Csak akkor nem az MLSZ által fizetett szállodában laknának az emberek.
Pénteken robbant a hír, hogy egy magát nagyra tartó emberrel mi történt! Lehetne sajnálni, de nem teszem, hiszen az elmúlt 15 évben úgy viselkedett a kollégáival, ahogy ember nem viselkedhet a másikkal. Ő volt az isteni celeb, aki tönkre tett karriereket, szakmai fejlődéseket. Lehet, hogy visszanyalt a fagyi? Igen! Előbb utóbb mindenkit elrendez a sors, csak ki kell várni.
Eljön majd a váltás ideje, amikor a bólogató Janikák, szárnyas jóbarátok vagy a papák körön kívül kerülnek és jöhetnek a nyelveket beszélő, profi szakemberek, akik egy erkölcsileg és szakmailag szétvert rendszert vehetnek át.
Annyira recseg, ropog a rendszer, hogy vajon mikor hallják meg a mi kis falunkban?
Baráti üdvözlettel
"
Kassai Viktor
Még 2020 végén számoltunk be arról, hogy orosz lapok úgy értesültek, Kassai Viktor távozhat az orosz játékvezetők vezetői posztjáról - írja az nb1
Még 2020 végén számoltunk be arról, hogy orosz lapok úgy értesültek, Kassai Viktor távozhat az orosz játékvezetők vezetői posztjáról - írja az nb1.hu.
A bírói munkától 2019 végén visszavonuló, 45 éves Kassai most a sport-express.ru portálnak nyilatkozva mondta el: marad.
majd arra a kérdésre is választ adott, hogy párja, az egyik legjobb magyar női játékvezetőnek tartott Kulcsár Katalin nem szeretne-e Oroszországban tevékenyedni.
"Ő Magyarországon dolgozik. Nem akarunk komplikálni semmit sem, nem akarjuk keverni a magánéletet a munkával."
Kassai célja tehát, hogy továbbra is a legjobb minőséget nyújtsák az orosz bírók. Arról pedig egyelőre nem esett szó, hogy mi lesz a jövővel és mikor jár le a szerződése - korábban a 2020-21-es szezon vége, vagy 2021 vége is felmerült lehetséges időpontként.
Játékvezetőkről
Kedden, 2021. február 23-án rendezik a női EB-selejtezők A-csoportjában az Észtország-Szlovénia válogatott mérkőzést, ahol Urbán Eszter
Kedden, 2021. február 23-án rendezik a női EB-selejtezők A-csoportjában az Észtország-Szlovénia válogatott mérkőzést, ahol Urbán Eszter irányítja majd az összecsapást. Asszisztensei Vad Anita és Baráth Noémi lesznek, a tartalék játékvezetői feladatokat pedig Sipos Katalin látja majd el.
Mérkőzés beharangozó
Solymosi Péter lassan, de biztosan halad a rekord felé..
Solymosi Péter lassan, de biztosan halad a rekord felé..
Paksi FC - Kisvárda Master Good |
||
| Forduló: | 22. forduló | |
| Dátum: | 2021-02-21- 17:00:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Solymosi Péter | |
| Asszisztens 1: | ifj. Tóth Vencel | |
| Asszisztens 2: | Szécsényi István | |
| Alapvonali assz 1.: | Csonka Bence | |
| Alapvonali assz 2.: | Kulcsár Katalin | |
| Tartalék jv.: | Huszár Balázs | |
Solymosi Péter statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 318 | |
| Legelső mérkőzés | 2002-04-10 - NB. I - MTK-Sopron | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-02-13 - OTP Liga - Honvéd-Budafok | |
| Kiosztott sárgalap: | 1274 | |
| Kiosztott piroslap: | 70 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 46 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 85 (hazai pályán: 32, vendégként: 53) | |
| Kiállított játékosok száma: | 4 (hazai pályán: 2, vendégként: 2) | |
| Kiállított játékosok listája: | Éger László - 2013-08-18 - Videoton - Paksi FC 4 - 1 Éger László - 2008-10-18 - Paksi FC - Nyíregyháza 1 - 2 Gévay Zsolt - 2015-03-06 - Paksi FC - Felcsút 2 - 1 Kulcsár Dávid - 2016-08-13 - Honvéd - Paksi FC 3 - 1 |
|
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 10 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 22 (hazai pályán: 3, vendégként: 19) | |
| Kiállított játékosok száma: | 2 (hazai pályán: 0, vendégként: 2) | |
| Kiállított játékosok listája: | Simovic Slobodan - 2020-01-25 - Mezőkövesd - Várda SE 1 - 0 Viana J. Silva Fernando - 2020-11-08 - Zalaegerszeg - Várda SE 1 - 2 |
|
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 16 | |
| Legelső mérkőzés | 2020-08-14 - OTP Liga - MTK-Ferencváros | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-02-13 - OTP Liga - Honvéd-Budafok | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 52 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 1 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 | |
| Mérkőzések: | 2020-10-18 - OTP Liga - Paksi FC-Zalaegerszeg 2020-12-06 - OTP Liga - Paksi FC-Videoton |
|
| A kiosztott sárgalap: | 5 | |
| A kiosztott piroslap: | 0 | |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 | |
| Mérkőzések: | 2020-09-13 - OTP Liga - Újpest FC-Várda SE 2020-11-08 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Várda SE 2020-12-12 - OTP Liga - Várda SE-Honvéd |
|
| A kiosztott sárgalap: | 11 | |
| A kiosztott piroslap: | 1 | |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Bogár Gergő vezeti a Budafok - Puskás Akadémia mérkőzést.
Bogár Gergő vezeti a Budafok - Puskás Akadémia mérkőzést.
Budafoki MTE - Puskás Akadémia FC |
||
| Forduló: | 22. forduló | |
| Dátum: | 2021-02-21- 14:30:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Bogár Gergő | |
| Asszisztens 1: | Szalai Balázs | |
| Asszisztens 2: | Márkus Tamás | |
| Alapvonali assz 1.: | Káprály Mihály | |
| Alapvonali assz 2.: | ifj. Szilágyi Sándor | |
| Tartalék jv.: | Medovarszki János | |
Bogár Gergő statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 39 | |
| Legelső mérkőzés | 2018-09-01 - OTP Liga - Mezőkövesd-Felcsút | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-02-12 - OTP Liga - Újpest FC-Diósgyőr | |
| Kiosztott sárgalap: | 193 | |
| Kiosztott piroslap: | 12 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 1 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 5 (hazai pályán: 5, vendégként: ) | |
| Kiállított játékosok száma: | 1 (hazai pályán: 1, vendégként: ) | |
| Kiállított játékosok listája: | Nikolić Marko - 2021-01-24 - Budafok - MTK 2 - 2 | |
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 8 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 17 (hazai pályán: 8, vendégként: 9) | |
| Kiállított játékosok száma: | 1 (hazai pályán: 0, vendégként: 1) | |
| Kiállított játékosok listája: | Mance Antonio - 2020-12-15 - Videoton - Felcsút 1 - 1 | |
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 14 | |
| Legelső mérkőzés | 2020-08-15 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Videoton | |
| Legutolsó mérkőzés | 2021-02-12 - OTP Liga - Újpest FC-Diósgyőr | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 74 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 4 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | |
| Mérkőzések: | 2021-01-24 - OTP Liga - Budafok-MTK | |
| A kiosztott sárgalap: | 7 | |
| A kiosztott piroslap: | 1 | |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 | |
| Mérkőzések: | 2020-09-04 - OTP Liga - Várda SE-Felcsút 2020-09-25 - OTP Liga - Felcsút-Mezőkövesd 2020-12-15 - OTP Liga - Videoton-Felcsút |
|
| A kiosztott sárgalap: | 13 | |