Mérkőzés beharangozó
Második Magyar Kupa döntőjét vezeti szerdán este Bognár Tamás.
Második Magyar Kupa döntőjét vezeti szerdán este Bognár Tamás.
Az egyik legrutinosabb játékvezető, Bognár Tamás vezeti a Ferencváros - Paks Magyar Kupa döntőt.
Bogi asszisztense Buzás Balázs és Kóbor Péter lesz, míg a tartalék játékvezető Berke Balázs. A VAR-okat a mérkőzés előtt egy órával teszi közzé az MLSZ.
Frissítés:
Az MLSZ Twitter oldalán tette közzé, hogy a VAR buszban Iványi Zoltán lesz a "fönök". VAR asszisztens ifj. Tóth Vencel lesz, míg az operátor Szőts Gergely.
Pénzügyek/díjak
Információink szerint a megyei igazgatók a héten tárgyalják a játékveztői díjemelést.
Információink szerint a megyei igazgatók a héten tárgyalják a játékveztői díjemelést.
A hét közepén Mádon üléseznek a megyei igazgatók, ahol napirendi pontként szerepel a nyártól esedékes játékvezetői díjemelés.
A focibiro.hu elsőként számolt be arról, hogy lassan kritkus szintent ér el a játékvezetői hiányt. Több megyében az alacsonyabb osztályokban már csak 1-1 játékvezető működik közzre és több helyen a vasárnapi mérkőzéseket át kellett tenni szombatra, hogy legyen játékvezető a mérkőzésen.
Korábban már javaslatot tettünk a díjemelésre és a létszám emelésre. Erről a kapcsolodó cikkeknél lehet olvasni.
Játékvezetőkről
Megerősített hírek szerint a Vasas - Szentlőrinc mérkőzéssel befejezte aktív játékvezetői pályafutását Szőts Gergely.
Megerősített hírek szerint a Vasas - Szentlőrinc mérkőzéssel befejezte aktív játékvezetői pályafutását Szőts Gergely.
Szőts 1999-ben vizsgázott, 2000-től már NB. III-ban müködött közre. 2008-ban került fel az NB. II-es vezető keretbe, míg 2012. augusztus 3-án mutatkozott be játékvezetőként az élvonalban. Az NB. I-ben 39 mérkőzést vezetett le, melyeken 156 sárgalapot mutatott fel és 8 játékost állított ki.
Utolsó élvonalbeli mérkőzését 2019. április 14-én vezettte Szombathelyen.
A korábban nagy tehetségnek kikiálított Szőtst később parkolópályára tették. Az idei bajnokságban leginkább VAR operátorként küldték mérkőzésekre, igaz eddig 38 alkalommal ült a videós buszban ilyen szerepkörben.
Köszönjük Geri, további sok sikert a VAR buszban!
A játékvezetőt megkerestük, hogy erősítse meg a hírt, de a megkeresésünkre a mai napig nem válaszolt.
Játékvezetők statisztikái
Hol van Farkas, Kárpály, Csonka, Pillók, Antal? Kérhezhetik az élvonalbeli csapatok.
Hol van Farkas, Kárpály, Csonka, Pillók, Antal? Kérhezhetik az élvonalbeli csapatok.
Felkapták az NB. I-es csapatok a fejüket az elmúlt időszakban, hogy úgyanaz a néhány játékvezető vezeti az élvonalbeli mérkőzéséket minden hétvégén.
A "tehetséges"-nek kikiáltott és agyon sztárolt Káprály Mihály 2022. február 4-én vezetett az élvonalban utoljára, míg a FIFA játékvezezető Farkas Ádám február 13 óta nem fújta a sípot.
Szintén hónapok óta pihen Pillók Ádám és Antal Péter is az élvonalban. Zierkelhach Péter több, mint fél éves kihagyás után tért vissza, míg az évek óta sérüléssel küzdő Vad Istvánnak idén végre volt már pár értékelhető mérkőzése.
Érdekesség azonban, hogy 2012 óta mindössze nyolc játékvezető mutatkozott be az élvonalban.
Ilyenkor lehet a jogos kérdés: Ez a motíváció a fiatalok előtt és a sérült vagy félretett játékvezetők teljes fizetést kapnak-e?
Mérkőzés beharangozó
Pintér Csaba vezeti a Paks - Kisvárda találkozót.
Pintér Csaba vezeti a Paks - Kisvárda találkozót.
Paksi FC - Kisvárda Master Good |
||
| Forduló: | 32. forduló | |
| Dátum: | 2022-05-08- 14:05:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Pintér Csaba | |
| Asszisztens 1: | Georgiou Theodoros | |
| Asszisztens 2: | Horváth Zoltán | |
| Tartalék jv.: | Berke Balázs | |
Pintér Csaba statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 120 | |
| Legelső mérkőzés | 2014-05-31 - OTP Liga - MTK-Kaposvár | |
| Legutolsó mérkőzés | 2022-05-04 - OTP Liga - Ferencváros-Zalaegerszeg | |
| Kiosztott sárgalap: | 546 | |
| Kiosztott piroslap: | 42 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 23 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 52 (hazai pályán: 27, vendégként: 25) | |
| Kiállított játékosok száma: | 7 (hazai pályán: 4, vendégként: 3) | |
| Kiállított játékosok listája: | Balázs Zsolt - 2016-04-06 - Ferencváros - Paksi FC 5 - 2 Bartha László - 2016-07-30 - Újpest FC - Paksi FC 1 - 0 Böde Dániel - 2020-02-08 - Paksi FC - Felcsút 0 - 2 Gévay Zsolt - 2019-09-14 - Paksi FC - Ferencváros 0 - 4 Könyves Norbert - 2020-02-08 - Paksi FC - Felcsút 0 - 2 Lenzsér Bence - 2017-09-10 - Paksi FC - Honvéd 2 - 2 Tamási Zsolt - 2015-03-14 - Újpest FC - Paksi FC 1 - 2 |
|
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 12 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 36 (hazai pályán: 21, vendégként: 15) | |
| Kiállított játékosok száma: | 4 (hazai pályán: 4, vendégként: 0) | |
| Kiállított játékosok listája: | Berios Theodoros - 2018-08-11 - Várda SE - Ferencváros 0 - 2 Driton Camaj - 2021-10-17 - Várda SE - Újpest FC 0 - 0 Ötvös Bence - 2021-08-06 - Várda SE - Gyirmót 2 - 1 Shynder Anton - 2018-08-11 - Várda SE - Ferencváros 0 - 2 |
|
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 18 | |
| Legelső mérkőzés | 2021-08-01 - OTP Liga - Újpest FC-Felcsút | |
| Legutolsó mérkőzés | 2022-05-04 - OTP Liga - Ferencváros-Zalaegerszeg | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 88 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 6 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 | |
| Mérkőzések: | 2021-08-21 - OTP Liga - Honvéd-Paksi FC 2021-12-12 - OTP Liga - Újpest FC-Paksi FC 2022-04-16 - OTP Liga - Paksi FC-MTK |
|
| A kiosztott sárgalap: | 9 | |
| A kiosztott piroslap: | 1 | |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 4 | |
| Mérkőzések: | 2021-08-06 - OTP Liga - Várda SE-Gyirmót 2021-10-17 - OTP Liga - Várda SE-Újpest FC 2022-03-06 - OTP Liga - Ferencváros-Várda SE 2022-04-30 - OTP Liga - Honvéd-Várda SE |
|
| A kiosztott sárgalap: | 18 | |
| A kiosztott piroslap: | 2 | |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Andó-Szabó Sándor vezeti az Újpest FC - MOL Fehérvár találkozót.
Andó-Szabó Sándor vezeti az Újpest FC - MOL Fehérvár találkozót.
ZTE FC - Gyirmót FC Győr |
||
| Forduló: | 32. forduló | |
| Dátum: | 2022-05-08- 16:15:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Erdős József | |
| Asszisztens 1: | ifj. Tóth Vencel | |
| Asszisztens 2: | Becséri Gergely | |
| Tartalék jv.: | Bognár Tamás | |
Erdős József statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 218 | |
| Legelső mérkőzés | 2002-08-24 - NB. I. - Sopron-Siófok | |
| Legutolsó mérkőzés | 2022-05-05 - OTP Liga - Várda SE-Újpest FC | |
| Kiosztott sárgalap: | 817 | |
| Kiosztott piroslap: | 44 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 17 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 27 (hazai pályán: 6, vendégként: 21) | |
| Kiállított játékosok száma: | 4 (hazai pályán: 1, vendégként: 3) | |
| Kiállított játékosok listája: | Darko Spalević - 2005-08-06 - Zalaegerszeg - Tatabánya 3 - 0 Futács Márkó - 2021-02-13 - Várda SE - Zalaegerszeg 2 - 1 Molnár Balázs - 2004-03-28 - Haladás - Zalaegerszeg 0 - 1 Szalai Dániel - 2020-11-28 - Videoton - Zalaegerszeg 2 - 0 |
|
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 5 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 8 (hazai pályán: 5, vendégként: 3) | |
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: 0, vendégként: 0) | |
| Kiállított játékosok listája: | ||
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 12 | |
| Legelső mérkőzés | 2021-09-25 - OTP Liga - Gyirmót-Honvéd | |
| Legutolsó mérkőzés | 2022-05-05 - OTP Liga - Várda SE-Újpest FC | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 38 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 3 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | |
| Mérkőzések: | 2021-12-11 - OTP Liga - Honvéd-Zalaegerszeg | |
| A kiosztott sárgalap: | 5 | |
| A kiosztott piroslap: | 0 | |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 | |
| Mérkőzések: | 2021-09-25 - OTP Liga - Gyirmót-Honvéd 2021-12-19 - OTP Liga - Gyirmót-Debrecen 2022-04-15 - OTP Liga - Debrecen-Gyirmót |
|
| A kiosztott sárgalap: | 9 | |
| A kiosztott piroslap: | 0 | |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Karakó Ferenc vezeti a Honvéd - Mezőkövesd találkozót.
Karakó Ferenc vezeti a Honvéd - Mezőkövesd találkozót.
Budapest Honvéd - Mezőkövesd Zsóry FC |
||
| Forduló: | 32. forduló | |
| Dátum: | 2022-05-07- 17:00:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Karakó Ferenc | |
| Asszisztens 1: | Vígh-Tarsonyi Gergő | |
| Asszisztens 2: | Kóbor Péter | |
| Tartalék jv.: | Bognár Tamás | |
Karakó Ferenc statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 93 | |
| Legelső mérkőzés | 2015-04-04 - OTP Liga - Győr-Kecskemét | |
| Legutolsó mérkőzés | 2022-05-01 - OTP Liga - Zalaegerszeg-MTK | |
| Kiosztott sárgalap: | 459 | |
| Kiosztott piroslap: | 27 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 15 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 38 (hazai pályán: 23, vendégként: 15) | |
| Kiállított játékosok száma: | 5 (hazai pályán: 3, vendégként: 2) | |
| Kiállított játékosok listája: | Baráth Botond - 2021-08-07 - MTK - Honvéd 1 - 0 Batik Bence - 2019-08-11 - Paksi FC - Honvéd 3 - 1 Eppel Márton - 2016-03-05 - Honvéd - Vasas 0 - 0 Gazdag Dániel - 2016-03-05 - Honvéd - Vasas 0 - 0 Nagy Gergő - 2019-04-13 - Honvéd - Debrecen 1 - 1 |
|
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 8 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 20 (hazai pályán: 6, vendégként: 14) | |
| Kiállított játékosok száma: | 2 (hazai pályán: 1, vendégként: 1) | |
| Kiállított játékosok listája: | Nesterov Andrii - 2020-06-20 - Mezőkövesd - Videoton 2 - 1 Pillár Róbert - 2021-04-04 - Felcsút - Mezőkövesd 2 - 0 |
|
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 19 | |
| Legelső mérkőzés | 2021-08-07 - OTP Liga - MTK-Honvéd | |
| Legutolsó mérkőzés | 2022-05-01 - OTP Liga - Zalaegerszeg-MTK | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 91 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 5 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 4 | |
| Mérkőzések: | 2021-08-07 - OTP Liga - MTK-Honvéd 2021-09-11 - OTP Liga - Honvéd-Ferencváros 2021-11-06 - OTP Liga - Debrecen-Honvéd 2022-04-08 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Honvéd |
|
| A kiosztott sárgalap: | 19 | |
| A kiosztott piroslap: | 2 | |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 | |
| Mérkőzések: | 2021-12-18 - OTP Liga - Videoton-Mezőkövesd 2022-02-27 - OTP Liga - Újpest FC-Mezőkövesd 2022-04-17 - OTP Liga - Mezőkövesd-Videoton |
|
| A kiosztott sárgalap: | 16 | |
| A kiosztott piroslap: | 0 | |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
70. élvonalbeli mérkőzését vezeti Bogár Gergő.
70. élvonalbeli mérkőzését vezeti Bogár Gergő.
Ferencvárosi TC - MTK Budapest |
||
| Forduló: | 32. forduló | |
| Dátum: | 2022-05-07- 19:15:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Bogár Gergő | |
| Asszisztens 1: | Garai Péter | |
| Asszisztens 2: | Berényi Ákos | |
| Tartalék jv.: | Pillók Ádám | |
Bogár Gergő statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 69 | |
| Legelső mérkőzés | 2018-09-01 - OTP Liga - Mezőkövesd-Felcsút | |
| Legutolsó mérkőzés | 2022-05-01 - OTP Liga - Újpest FC-Gyirmót | |
| Kiosztott sárgalap: | 351 | |
| Kiosztott piroslap: | 19 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 10 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 25 (hazai pályán: 14, vendégként: 11) | |
| Kiállított játékosok száma: | 1 (hazai pályán: 1, vendégként: 0) | |
| Kiállított játékosok listája: | Frimpong Abraham Akwasi - 2020-10-24 - Ferencváros - Újpest FC 2 - 0 | |
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 12 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 24 (hazai pályán: 13, vendégként: 11) | |
| Kiállított játékosok száma: | 1 (hazai pályán: 0, vendégként: 1) | |
| Kiállított játékosok listája: | Baki Ákos - 2019-05-11 - Videoton - MTK 4 - 2 | |
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 22 | |
| Legelső mérkőzés | 2021-08-08 - OTP Liga - Debrecen-Újpest FC | |
| Legutolsó mérkőzés | 2022-05-01 - OTP Liga - Újpest FC-Gyirmót | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 118 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 7 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 5 | |
| Mérkőzések: | 2021-08-28 - OTP Liga - Ferencváros-Debrecen 2021-09-26 - OTP Liga - Ferencváros-Újpest FC 2021-11-28 - OTP Liga - Mezőkövesd-Ferencváros 2021-12-12 - OTP Liga - Debrecen-Ferencváros 2022-03-18 - OTP Liga - Ferencváros-Mezőkövesd |
|
| A kiosztott sárgalap: | 30 | |
| A kiosztott piroslap: | 1 | |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 4 | |
| Mérkőzések: | 2022-01-30 - OTP Liga - Mezőkövesd-MTK 2022-02-12 - OTP Liga - Felcsút-MTK 2022-03-04 - OTP Liga - Gyirmót-MTK 2022-04-10 - OTP Liga - MTK-Videoton |
|
| A kiosztott sárgalap: | 16 | |
| A kiosztott piroslap: | 3 | |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Berke Balázs vezeti a Debrecen - Puskás Akadémia találkozót.
Berke Balázs vezeti a Debrecen - Puskás Akadémia találkozót.
DVSC - Puskás Akadémia FC |
||
| Forduló: | 32. forduló | |
| Dátum: | 2022-05-07- 14:45:00 | |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | |
Játékvezetők küldése |
||
| Játékvezető: | Berke Balázs | |
| Asszisztens 1: | Bornemissza Norbert | |
| Asszisztens 2: | Medovarszki János | |
| Tartalék jv.: | Andó-Szabó Sándor | |
Berke Balázs statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 133 | |
| Legelső mérkőzés | 2011-07-30 - OTP Bank Liga NB. I. - Siófok-Újpest FC | |
| Legutolsó mérkőzés | 2022-05-03 - OTP Liga - Videoton-Honvéd | |
| Kiosztott sárgalap: | 627 | |
| Kiosztott piroslap: | 22 | |
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 17 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 41 (hazai pályán: 27, vendégként: 14) | |
| Kiállított játékosok száma: | 1 (hazai pályán: 0, vendégként: 1) | |
| Kiállított játékosok listája: | Bényei Balázs - 2020-02-01 - Felcsút - Debrecen 0 - 0 | |
Statisztika vendég szempontjából: |
||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 16 | |
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 46 (hazai pályán: 29, vendégként: 17) | |
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: 0, vendégként: 0) | |
| Kiállított játékosok listája: | ||
Statisztika az idei bajnokságból: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 23 | |
| Legelső mérkőzés | 2021-07-30 - OTP Liga - Paksi FC-Mezőkövesd | |
| Legutolsó mérkőzés | 2022-05-03 - OTP Liga - Videoton-Honvéd | |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 129 | |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 4 | |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 | |
| Mérkőzések: | 2022-02-27 - OTP Liga - Debrecen-MTK 2022-04-09 - OTP Liga - Ferencváros-Debrecen |
|
| A kiosztott sárgalap: | 11 | |
| A kiosztott piroslap: | 0 | |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 6 | |
| Mérkőzések: | 2021-08-29 - OTP Liga - Gyirmót-Felcsút 2021-11-06 - OTP Liga - Felcsút-Újpest FC 2021-12-19 - OTP Liga - Várda SE-Felcsút 2022-02-06 - OTP Liga - Mezőkövesd-Felcsút 2022-03-11 - OTP Liga - Felcsút-Paksi FC 2022-04-17 - OTP Liga - Felcsút-Várda SE |
|
| A kiosztott sárgalap: | 33 | |
| A kiosztott piroslap: | 0 | |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Játékvezetői Bizottság
Később az MLSZ reagált is a Hajdú-Bihar megye labdarúgó játékvezetőinek nyílt levelére az alábbi sajtóközleménnyel:
Később az MLSZ reagált is a Hajdú-Bihar megye labdarúgó játékvezetőinek nyílt levelére az alábbi sajtóközleménnyel:
“A Magyar Labdarúgó Szövetség Hajdú-Bihari Elnöksége csütörtöki ülésén a Játékvezetői Bizottság elnökét, Sápi Csabát felmentette, ezzel egy időben az MLSZ Játékvezető Bizottság elnökének egyetértésével Horváth Róbertet bízta meg a bizottság vezetésével. A leváltott bizottsági elnök több alkalommal intézett ultimátumot a társadalmi elnökség felé a társadalmi tisztségének betöltéséhez kapcsolódó javadalmazása emelése ügyében, több alkalommal a bizottság lemondását, valamint a játékvezetők bojkottját helyezte kilátásba az általa kértek elmaradása esetén. A megyei társadalmi elnök és a megyei igazgató is egyaránt támogatta a díjrendezés kérdését, melyet a Magyar Labdarúgó Szövetség az év második félére ütemezett, ami nem felelt meg a leváltott elnöknek.
AZ EMLÍTETT BLONDY FC ESZTÁR–KONYÁR BAJNOKI MÉRKŐZÉS FÉLBESZAKÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS VERSENYBIZOTTSÁGI DÖNTÉST FIGYELMEN KÍVÜL HAGYVA, ÚJABB BOJKOTTRA BIZTATTA A JÁTÉKVEZETŐKET, AMI ELFOGADHATATLAN A SPORT ÉS BENNE A MEGYEI LABDARÚGÁS ÍROTT, ILLETVE ÍRATLAN SZABÁLYAIRA TEKINTETTEL IS.
A megyei igazgatóság nem tartaná sportszerűnek a játékvezetők állítólagos szolidaritási akcióját, de biztosítottnak látja a bajnokságok versenykiírásban rögzített zavartalan bonyolításának körülményeit” – olvasható a szövetségi kommünikében.
Megyei játékvezetés
Megszólal Sápi Csapa is a menesztésével kapcsolatban.
Megszólal Sápi Csapa is a menesztésével kapcsolatban.
– A nyílt levélben említett legutolsó fellépésem a Esztár–Konyár megyei II. osztályú bajnokival kapcsolatos. Az összecsapást alig két hete rendezték, amely először a 15. percben félbeszakadt, majd a 20. minutumban ismét. Ennek okai szurkolói rendzavarások voltak, azonban a szövetség úgy ítélte meg, hogy Puskás Zoltán játékvezetőnek folytatnia kellett volna a meccset. Mivel ez nem történt meg, ezért az újrajátszás mellett döntöttek. Puskás Zoltán személyében nem egy rutintalan bíróról van szó, 25 éve vezet mérkőzéseket, fel tudja mérni, hogy mikor van értelme folytatni a találkozót, vagy mikor nem.
A kollégái szolidaritásból nem vállalták el a meccs vezetését, ezért másik megyéből akartam hívni játékvezetőt, amelyre azt a reakciót kaptam, hogyha megteszem, akkor el leszek bocsátva. Kiálltam az elhatározásom mellett, az MLSZ Hajdú-Bihar megyei Igazgatósága pedig azonnali hatállyal visszavonta a játékvezető bizottsági elnöki megbízatásomat
– elevenítette fel az eseményeket.
Mérkőzés beharangozó
Az MLSZ JB. közzétette a szombati élvonalbeli küldéseket.
Az MLSZ JB. közzétette a szombati élvonalbeli küldéseket.
DVSC - Puskás Akadémia FC |
|
| Forduló: | 32. forduló |
| Dátum: | 2022-05-07 - 14:45:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Berke Balázs |
| Asszisztens 1: | Bornemissza Norbert |
| Asszisztens 2: | Medovarszki János |
| Tartalék jv.: | Andó-Szabó Sándor |
Budapest Honvéd - Mezőkövesd Zsóry FC |
|
| Forduló: | 32. forduló |
| Dátum: | 2022-05-07 - 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Karakó Ferenc |
| Asszisztens 1: | Vígh-Tarsonyi Gergő |
| Asszisztens 2: | Kóbor Péter |
| Tartalék jv.: | Bognár Tamás |
Ferencvárosi TC - MTK Budapest |
|
| Forduló: | 32. forduló |
| Dátum: | 2022-05-07 - 19:15:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Bogár Gergő |
| Asszisztens 1: | Garai Péter |
| Asszisztens 2: | Berényi Ákos |
| Tartalék jv.: | Pillók Ádám |