Megyei játékvezetés
Kedden és szerdán (márc. 14-15.) került sor a Baranya megyei játékvezetők téli fizikai és elméleti tesztjére Pécsen.
Kedden és szerdán (márc. 14-15.) került sor a Baranya megyei játékvezetők téli fizikai és elméleti tesztjére Pécsen.
Kedd délután fizikai felmérésen vettek részt a megyei játékvezetők, amelynek a PVSK Verseny utcai sporttelepe adott otthont. Másnap (szerdán) délelőtt már a Corso Hotel különtermében volt jelenésük a játékvezetőknek, ahol elméleti továbbképzésen vettek részt. Nagy István (JB elnök) bevezetője után Tuba András tartott elsősegély nyújtó alapismereteket a megjelenteknek. Szünet után Szolnoki György szakmai előadásával folytatódott az esemény, amit zárásként a tesztírás követett.
A felmérésen és továbbképzésen összesen 81 fő Baranya megyei játékvezető volt jelen.
Megyei játékvezetés
Zala megyében 19 fő jelentkezett játékvezető tanfolyamra, szombaton mind a 19 fő sikeresen játékvezető lett.
Zala megyében 19 fő jelentkezett játékvezető tanfolyamra, szombaton mind a 19 fő sikeresen játékvezető lett.
Zala megyében a jelenlegi Elnökség már szerződések aláírásával rendszerbe helyezte mind a 19 főt.
Józsi György vezette igazgatóság biztosította az újoncokat, hogy a felajánlott Adidas játékvezetői szereléseket rövid időn belül megkapják. (Igazgatóság sikeres vizsga után ajándékozza meg a friss játékvezetőket ).
Az elegáns ruhába bújt Szarka Zoltán az országos JB részéről volt jelen, aki kiemelte a kiváló szervezettséget amely Zala megyében nem szokatlan, főleg volt FIFA asszisztens Gyarmati Tibor részéről.
Balázsi Mihály elnök elmondta, öt év kellett, hogy Zala megyét a jelenlegi elnökség és Igazgatóság játékvezetés szempontjából a megfelelő szinte emelje létszámban, technikában, szervezettségben.
Kiváló gazdasági alap és a megfelelő létszám most párosul reméli a kiemelkedő akarattal és tudással .
Gyászhírek
Ismét egy emberrel, baráttal és nagyszerű szakemberrel lett kevesebb!
Ismét egy emberrel, baráttal és nagyszerű szakemberrel lett kevesebb!
Szinger játékvezetőként huszonöt évig vezetett mérkőzéseket, ami alatt megannyi emlékezetes összecsapáson fújta a sípot, később huszonegy éven keresztül a Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség vezetőjeként dolgozott a sportágért. 2009-es leköszönése után a megyei szövetség örökös tiszteletbeli elnöke maradt – írja a Paksi FC oldala.
Szinger Ferenc évtizedeken keresztül vezette a Tolna Megyei Labdarúgó Szövetséget, 1991-től 2000-ig – nyugdíjba vonulásának napjáig – a PAKSI SE elnöke volt, továbbá az MLSZ igazolási és átigazolási bizottság tagjaként is tevékenykedett.
Isten veled, Feri! Őszinte részvétem a családnak! Pótolhatatlan veszteség érte közösségünket. Elhunyt Szinger Ferenc, aki 1940-ben született, s fiatalkorától kezdve szívügye volt a város, a sport. Paks máig egyetlen polgára, aki a községi, a nagyközségi, majd a városi tanácsnak, illetve Paks önkormányzatának is tagja volt. A város négy évtizedes munkáját Pro Urbe kitüntetéssel díjazta 2005-ben. Nyugdíjazásáig a Paksi Sportegyesület vezetőjeként is dolgozott, s volt a Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke is
– emlékezett Facebook-oldalán Süli János országgyűlési képviselő.
Isten veled Feri bácsi!
Felhívjuk a megyei labdarúgásban szereplők figyelmét, hogy a bajnokság során a visszalépő, ezáltal kizárásra jutott csapatok ellen lejátszott találkozókon k
Felhívjuk a megyei labdarúgásban szereplők figyelmét, hogy a bajnokság során a visszalépő, ezáltal kizárásra jutott csapatok ellen lejátszott találkozókon kapott sárga lapok nem törlődnek, azok érvényben maradnak.
Sajnos az adatbank.mlsz.hu oldal – egy szofverhiba miatt - jelenleg nem számolja bele a labdarúgó adatlapján az ezen találkozókan kapott sárga lapokat. Információink szerint a hibán a fejlesztők jelenleg is dolgoznak, bízunk benne, hogy minél hamarabb sikerül azt elhárítaniuk.
Kérjük, hogy a labdarúgóik, sportvezetőik sárga lapjainak nyilvántartását az egyesületek ne az adatbank.mlsz.hu oldalra hagyatkozva számolják, hanem az IFA rendszerben az egyesület saját oldalán a jegyzőkönyveket figyelembe véve.
A büntetőlapok számon tartása, annak pontos vezetése a labdarúgó és az egyesület felelőssége.
Nemzetközi feladatok
Bogár Gergő az UEFA Youth Ligában vezet mérkőzést kedden.
Bogár Gergő az UEFA Youth Ligában vezet mérkőzést kedden.
2023. március 14.
14:00 CET - Alcochete (CGD Stadium Aurélio Pereira)
Sporting CP (POR) - Liverpool FC (ENG)
Referee: Gergő Bogár (HUN)
Assistant Referee 1: Péter Kóbor (HUN)
Assistant Referee 2: Theodoros Georgiou (HUN)
16:00 CET - Milan (Centro Sportivo Vismara)
AC Milan (ITA) - Club Atlético de Madrid (ESP)
Referee: Sebastian Gishamer (AUT)
Assistant Referee 1: Roland Riedel (AUT)
Assistant Referee 2: Markus Reichholf (AUT)
Fourth Official: Alessandro Prontera (ITA)
UEFA Referee Observer:
UEFA Delegate: Tibor Vámos (HUN)
Megyei játékvezetés
Befejeződött a 2023-as játékvezetői tanfolyam Komárom-Esztergom Vármegyében.
Befejeződött a 2023-as játékvezetői tanfolyam Komárom-Esztergom Vármegyében.
A tatai edzőtáborban 23 játékvezető tett sikeres írásbeli és szóbeli vizsgát, abszolválva ezzel a tanfolyamat.
Az MLSZ JB képviseletében Solymosi Péter vizsgabiztos, Erős Gábor a KEM JB elnöke illetve a vizsgabizottságokban részt vevő jv. kollégák gratuláltak a frissen vizsgázott játékvezetőknek, akik hamarosan bekapcsolódnak a vármegyei bajnokságok küzdelmeibe.
Mérkőzés beharangozó
Pintér Csaba vezeti a Ferencváros hazai mérkőzését a Puskás Akadémia ellen.
Pintér Csaba vezeti a Ferencváros hazai mérkőzését a Puskás Akadémia ellen.
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia FC |
|||
| Forduló: | 23. forduló | ||
| Dátum: | 2023-03-12- 18:15:00 | ||
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | ||
Játékvezetők küldése |
|||
| Játékvezető: | Pintér Csaba | ||
| Asszisztens 1: | ifj. Tóth Vencel | ||
| Asszisztens 2: | Horváth Róbert | ||
| Tartalék jv.: | Pillók Ádám | ||
Pintér Csaba statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 132 | ||
| Legelső mérkőzés | 2014-05-31 - OTP Liga - MTK-Kaposvár | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-02-24 - OTP Liga - Mezőkövesd-Honvéd | ||
| Kiosztott sárgalap: | 603 | ||
| Kiosztott piroslap: | 47 | ||
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 27 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 61 (hazai pályán: 38, vendégként: 23) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 4 (hazai pályán: 2, vendégként: 2) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Botka Endre - 2020-08-30 - Zalaegerszeg - Ferencváros 1 - 2 Cukic Vladan - 2015-05-16 - Paksi FC - Ferencváros 0 - 1 Paintsil Josiph - 2018-03-17 - Ferencváros - Felcsút 3 - 1 Vécsei Bálint Máté - 2022-08-28 - Ferencváros - Honvéd 3 - 1 |
||
Statisztika vendég szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 25 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 61 (hazai pályán: 32, vendégként: 29) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 5 (hazai pályán: 1, vendégként: 4) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Băluță Alexandru-Mihail - 2020-12-20 - Mezőkövesd - Felcsút 1 - 0 Henty Ezekiel Isoken - 2018-03-17 - Ferencváros - Felcsút 3 - 1 Mevoungou Mekoulou Patrick - 2017-11-04 - Honvéd - Felcsút 4 - 3 Szolnoki Roland - 2019-11-30 - Felcsút - Mezőkövesd 1 - 1 Van Nieff Yoell - 2020-12-20 - Mezőkövesd - Felcsút 1 - 0 |
||
Statisztika az idei bajnokságból: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 10 | ||
| Legelső mérkőzés | 2022-07-30 - OTP Liga - Újpest FC-Mezőkövesd | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-02-24 - OTP Liga - Mezőkövesd-Honvéd | ||
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 49 | ||
| A versenyben kiosztott piroslap: | 5 | ||
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | ||
| Mérkőzések: | 2022-08-28 - OTP Liga - Ferencváros-Honvéd | ||
| A kiosztott sárgalap: | 4 | ||
| A kiosztott piroslap: | 1 | ||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 | ||
| Mérkőzések: | 2022-08-14 - OTP Liga - Kisvárda FC-Felcsút 2022-09-11 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Felcsút |
||
| A kiosztott sárgalap: | 10 | ||
| A kiosztott piroslap: | 0 | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Andó-Szabó Sándor vezeti az Újpest - Mezőkövesd találkozót.
Andó-Szabó Sándor vezeti az Újpest - Mezőkövesd találkozót.
Újpest FC - Mezőkövesd Zsóry FC |
|||
| Forduló: | 23. forduló | ||
| Dátum: | 2023-03-12- 16:00:00 | ||
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | ||
Játékvezetők küldése |
|||
| Játékvezető: | Andó-Szabó Sándor | ||
| Asszisztens 1: | Szert Balázs | ||
| Asszisztens 2: | Becséri Gergely | ||
| Tartalék jv.: | Antal Péter | ||
Andó-Szabó Sándor statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 290 | ||
| Legelső mérkőzés | 2006-04-14 - NB. I. - Debrecen-REAC | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-02-26 - OTP Liga - Debrecen-Ferencváros | ||
| Kiosztott sárgalap: | 1330 | ||
| Kiosztott piroslap: | 73 | ||
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 43 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 90 (hazai pályán: 31, vendégként: 59) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 5 (hazai pályán: 2, vendégként: 3) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Christ Gregory - 2012-11-10 - Haladás - Újpest FC 2 - 0 Heris Jonathan Steve - 2014-05-03 - Újpest FC - MTK 0 - 4 Iandoli Alessandro - 2012-11-10 - Haladás - Újpest FC 2 - 0 Pauljević Branko - 2021-10-22 - Újpest FC - Videoton 1 - 0 Pollák Zoltán - 2010-04-03 - Haladás - Újpest FC 1 - 0 |
||
Statisztika vendég szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 20 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 47 (hazai pályán: 23, vendégként: 24) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 3 (hazai pályán: 0, vendégként: 3) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Katanec Matija - 2021-11-19 - Zalaegerszeg - Mezőkövesd 1 - 1 Schmiedl Philipp - 2022-08-07 - Kisvárda FC - Mezőkövesd 4 - 2 Tóth Bence - 2016-07-23 - Haladás - Mezőkövesd 1 - 1 |
||
Statisztika az idei bajnokságból: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 9 | ||
| Legelső mérkőzés | 2022-08-07 - OTP Liga - Kisvárda FC-Mezőkövesd | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-02-26 - OTP Liga - Debrecen-Ferencváros | ||
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 39 | ||
| A versenyben kiosztott piroslap: | 5 | ||
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | ||
| Mérkőzések: | 2022-10-07 - OTP Liga - Újpest FC-Kecskemét | ||
| A kiosztott sárgalap: | 2 | ||
| A kiosztott piroslap: | 0 | ||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 | ||
| Mérkőzések: | 2022-08-07 - OTP Liga - Kisvárda FC-Mezőkövesd 2023-01-29 - OTP Liga - Mezőkövesd-Felcsút |
||
| A kiosztott sárgalap: | 6 | ||
| A kiosztott piroslap: | 2 | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Farkas Ádám vezeti a Kecskemét - Vasas találkozót.
Farkas Ádám vezeti a Kecskemét - Vasas találkozót.
Kecskeméti TE - Vasas FC |
|||
| Forduló: | 23. forduló | ||
| Dátum: | 2023-03-12- 14:05:00 | ||
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | ||
Játékvezetők küldése |
|||
| Játékvezető: | Farkas Ádám | ||
| Asszisztens 1: | Vígh-Tarsonyi Gergő | ||
| Asszisztens 2: | Aradi József | ||
| Tartalék jv.: | Zierkelbach Péter | ||
Farkas Ádám statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 202 | ||
| Legelső mérkőzés | 2009-02-21 - Soproni Liga - MTK-Kaposvár | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-03-03 - OTP Liga - Ferencváros-Mezőkövesd | ||
| Kiosztott sárgalap: | 1019 | ||
| Kiosztott piroslap: | 72 | ||
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 19 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 50 (hazai pályán: 19, vendégként: 31) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 8 (hazai pályán: 5, vendégként: 3) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Dosso Sindou - 2011-04-09 - Kecskemét - Pápa 0 - 1 Farkas András - 2013-11-01 - Pápa - Kecskemét 3 - 1 Farkas Balázs - 2012-11-11 - Videoton - Kecskemét 2 - 0 Mohl Dávid - 2011-11-19 - Kecskemét - Paksi FC 0 - 1 Patvaros Zsolt - 2013-08-10 - Kecskemét - Mezőkövesd 2 - 6 Póti Krisztián - 2013-08-10 - Kecskemét - Mezőkövesd 2 - 6 Tököli Attila - 2010-08-14 - Debrecen - Kecskemét 6 - 2 Vukasovic Marko - 2014-05-31 - Kecskemét - Felcsút 1 - 2 |
||
Statisztika vendég szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 18 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 53 (hazai pályán: 22, vendégként: 31) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: 0, vendégként: 0) | ||
| Kiállított játékosok listája: | |||
Statisztika az idei bajnokságból: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 12 | ||
| Legelső mérkőzés | 2022-08-27 - OTP Liga - Mezőkövesd-Vasas | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-03-03 - OTP Liga - Ferencváros-Mezőkövesd | ||
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 61 | ||
| A versenyben kiosztott piroslap: | 0 | ||
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 | ||
| Mérkőzések: | 2022-08-31 - OTP Liga - Videoton-Kecskemét 2022-10-21 - OTP Liga - Vasas-Kecskemét 2023-02-04 - OTP Liga - Paksi FC-Kecskemét |
||
| A kiosztott sárgalap: | 16 | ||
| A kiosztott piroslap: | 0 | ||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 | ||
| Mérkőzések: | 2022-08-27 - OTP Liga - Mezőkövesd-Vasas 2022-10-21 - OTP Liga - Vasas-Kecskemét |
||
| A kiosztott sárgalap: | 11 | ||
| A kiosztott piroslap: | 0 | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Erdős József vezeti Budapest Honvéd - ZTE találkozót.
Erdős József vezeti Budapest Honvéd - ZTE találkozót.
Budapest Honvéd - ZTE FC |
|||
| Forduló: | 23. forduló | ||
| Dátum: | 2023-03-11- 19:30:00 | ||
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | ||
Játékvezetők küldése |
|||
| Játékvezető: | Erdős József | ||
| Asszisztens 1: | Albert István | ||
| Asszisztens 2: | Belicza Bence Péter | ||
| Tartalék jv.: | dr. Csonka Bence | ||
Erdős József statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 232 | ||
| Legelső mérkőzés | 2002-08-24 - NB. I. - Sopron-Siófok | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-03-04 - OTP Liga - Videoton-Vasas | ||
| Kiosztott sárgalap: | 874 | ||
| Kiosztott piroslap: | 50 | ||
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 29 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 46 (hazai pályán: 20, vendégként: 26) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 1 (hazai pályán: 0, vendégként: 1) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Gomis Christian - 2022-10-01 - Debrecen - Honvéd 4 - 3 | ||
Statisztika vendég szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 21 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 34 (hazai pályán: 12, vendégként: 22) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 5 (hazai pályán: 2, vendégként: 3) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Csóka Dominik - 2022-11-05 - Zalaegerszeg - Újpest FC 1 - 0 Darko Spalević - 2005-08-06 - Zalaegerszeg - Tatabánya 3 - 0 Futács Márkó - 2021-02-13 - Kisvárda FC - Zalaegerszeg 2 - 1 Molnár Balázs - 2004-03-28 - Haladás - Zalaegerszeg 0 - 1 Szalai Dániel - 2020-11-28 - Videoton - Zalaegerszeg 2 - 0 |
||
Statisztika az idei bajnokságból: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 13 | ||
| Legelső mérkőzés | 2022-07-30 - OTP Liga - Kecskemét-Vasas | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-03-04 - OTP Liga - Videoton-Vasas | ||
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 54 | ||
| A versenyben kiosztott piroslap: | 6 | ||
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 | ||
| Mérkőzések: | 2022-10-01 - OTP Liga - Debrecen-Honvéd 2022-10-29 - OTP Liga - Honvéd-Videoton |
||
| A kiosztott sárgalap: | 7 | ||
| A kiosztott piroslap: | 1 | ||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 | ||
| Mérkőzések: | 2022-09-02 - OTP Liga - Mezőkövesd-Zalaegerszeg 2022-11-05 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Újpest FC 2023-01-24 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Ferencváros |
||
| A kiosztott sárgalap: | 9 | ||
| A kiosztott piroslap: | 2 | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
A legjobb játékvezető, Berke Balázs vezeti a kiesés ellen küzdő MOL Fehérvár idegenbeli mérkőzését.
A legjobb játékvezető, Berke Balázs vezeti a kiesés ellen küzdő MOL Fehérvár idegenbeli mérkőzését.
Paksi FC - MOL Fehérvár FC |
|||
| Forduló: | 23. forduló | ||
| Dátum: | 2023-03-11- 17:00:00 | ||
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | ||
Játékvezetők küldése |
|||
| Játékvezető: | Berke Balázs | ||
| Asszisztens 1: | Garai Péter | ||
| Asszisztens 2: | Szalai Dániel | ||
| Tartalék jv.: | Andó-Szabó Sándor | ||
Berke Balázs statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 148 | ||
| Legelső mérkőzés | 2011-07-30 - OTP Bank Liga NB. I. - Siófok-Újpest FC | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-02-25 - OTP Liga - Vasas-Kisvárda FC | ||
| Kiosztott sárgalap: | 698 | ||
| Kiosztott piroslap: | 25 | ||
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 28 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 66 (hazai pályán: 35, vendégként: 31) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 1 (hazai pályán: 0, vendégként: 1) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Kesztyűs Barna - 2015-04-25 - Kecskemét - Paksi FC 1 - 1 | ||
Statisztika vendég szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 28 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 54 (hazai pályán: 18, vendégként: 36) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 9 (hazai pályán: 3, vendégként: 6) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Bamgboye Funsho Ibrahim - 2020-03-14 - Videoton - Diósgyőr 1 - 1 Bamgboye Funsho Ibrahim - 2021-11-21 - Ferencváros - Videoton 3 - 0 Dos Santos Tavares Ianique - 2021-08-21 - Videoton - Kisvárda FC 2 - 1 Elek Ákos - 2020-02-15 - Ferencváros - Videoton 1 - 0 Fiola Attila - 2021-08-21 - Videoton - Kisvárda FC 2 - 1 Hadžić Anel - 2019-04-20 - Ferencváros - Videoton 4 - 1 Rus Adrián - 2021-02-07 - Ferencváros - Videoton 2 - 0 Serafimov Nikola - 2022-10-15 - Vasas - Videoton 2 - 0 Serafimov Nikola - 2023-02-10 - Mezőkövesd - Videoton 2 - 1 |
||
Statisztika az idei bajnokságból: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 13 | ||
| Legelső mérkőzés | 2022-07-31 - OTP Liga - Kisvárda FC-Debrecen | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-02-25 - OTP Liga - Vasas-Kisvárda FC | ||
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 63 | ||
| A versenyben kiosztott piroslap: | 3 | ||
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 | ||
| Mérkőzések: | 2022-11-06 - OTP Liga - Paksi FC-Honvéd | ||
| A kiosztott sárgalap: | 7 | ||
| A kiosztott piroslap: | 0 | ||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 | ||
| Mérkőzések: | 2022-08-14 - OTP Liga - Ferencváros-Videoton 2022-10-15 - OTP Liga - Vasas-Videoton 2023-02-10 - OTP Liga - Mezőkövesd-Videoton |
||
| A kiosztott sárgalap: | 13 | ||
| A kiosztott piroslap: | 2 | ||
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
A botrányhős, Káprály Mihály vezeti a Kisvárda - Debrencen találkozót.
A botrányhős, Káprály Mihály vezeti a Kisvárda - Debrencen találkozót.
Kisvárda Master Good - DVSC |
|||
| Forduló: | 23. forduló | ||
| Dátum: | 2023-03-11- 14:30:00 | ||
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika | ||
Játékvezetők küldése |
|||
| Játékvezető: | Káprály Mihály | ||
| Asszisztens 1: | Vígh-Tarsonyi Gergő | ||
| Asszisztens 2: | Csatári Tibor | ||
| Tartalék jv.: | Antal Péter | ||
Káprály Mihály statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|||
| A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: | 30 | ||
| Legelső mérkőzés | 2020-06-27 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Videoton | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-02-11 - OTP Liga - Kecskemét-Honvéd | ||
| Kiosztott sárgalap: | 140 | ||
| Kiosztott piroslap: | 4 | ||
Statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 10 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 15 (hazai pályán: 6, vendégként: 9) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 2 (hazai pályán: 1, vendégként: 1) | ||
| Kiállított játékosok listája: | Hej Viktor - 2020-12-18 - Videoton - Kisvárda FC 3 - 1 Hej Viktor - 2021-08-28 - Kisvárda FC - Mezőkövesd 2 - 0 |
||
Statisztika vendég szempontjából: |
|||
| Vezetett mérkőzés az adott osztályban: | 3 | ||
| Sárgalapos figyelmeztetés: | 9 (hazai pályán: 8, vendégként: 1) | ||
| Kiállított játékosok száma: | 0 (hazai pályán: 0, vendégként: 0) | ||
| Kiállított játékosok listája: | |||
Statisztika az idei bajnokságból: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 7 | ||
| Legelső mérkőzés | 2022-08-06 - OTP Liga - Debrecen-Kecskemét | ||
| Legutolsó mérkőzés | 2023-02-11 - OTP Liga - Kecskemét-Honvéd | ||
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 33 | ||
| A versenyben kiosztott piroslap: | 1 | ||
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 | ||
| Mérkőzések: | 2022-10-14 - OTP Liga - Kecskemét-Kisvárda FC 2022-11-08 - OTP Liga - Kisvárda FC-Zalaegerszeg |
||
| A kiosztott sárgalap: | 4 | ||
| A kiosztott piroslap: | 0 | ||
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|||
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 | ||
| Mérkőzések: | 2022-08-06 - OTP Liga - Debrecen-Kecskemét 2023-01-28 - OTP Liga - Debrecen-Zalaegerszeg |
||
| A kiosztott sárgalap: | 15 | ||