Mikor táncolhat Sanyi?

Puhl Sándor kórházban - forrás: Nemzeti Sport (1999-02-17) Forrás: Nemzeti Sport (1999-02-17) - Puhl Sándor kórházban.

Nagy feltűnést keltett a Sportkórházban a világhírű játékvezető, Puhl Sándor felbukkanása - a betegek között. Amikor kiderült, hogy a bíró néhány napra a kórház lakója lesz, minden beteg azt szerette volna, hogy Puhllal egy kórteremben gyógyulhasson. Igazságos megoldás született: az egri játékvezető külön szobát kapott, arra azonban természetesen szívesen vállalkozott, hogy közös fénykép készüljön róla a kórház dolgozóival.

Kedden délelőtt dr. Lejkó Dezső sebész főorvos belső porcműtétet hajtott végre Puhl Sándor bal térdén. Annak ellenére, hogy szokványos eljárásról van szó, és a megoperált játékvezető néhány hét múlva futhat majd, szerdán még nagy fájdalmakkal küszködött. Persze részben azért, mert nem volt hajlandó bevenni a fájdalomcsillapító gyógyszereket (Puhl egyébként 1993-ban már átesett hasonló műtéten, akkor a jobb térde volt porcos). A négyszer a világ legjobbjának választott játékvezető telefonja egyébként szerdán szinte percenként csöngött a a kórházban, sokan érdeklődtek az állapotáról.

Elmondta: a fájdalmak ellenére jobban van, és bármennyire is kellemetlen, már el is kellett kezdenie mozgatni a lábát a tökéletes gyógyulás érdekében. Délben kellemes - Puhl számára is váratlan - meglepetésként a kórházba érkezett Fejér Miklós, a Régi Sipos étterem közismerten futballbarát vezetője és meleg halászlét, sült halat, lekváros süteményt tálalt fel a világhírű játékvezetőnek. Puhl természetesen mindeközben igyekszik naprakész maradni a magyar futballban zajló, zűrös eseményekkel kapcsoplatban, a kórházban televíziót néz, rádiót hallgat, újságot olvas - a Nemzeti Sportban többek között a saját operációjáról szóló beszámolót is tanulmányozhatta.

Az MLSZ-ben történt változásokról természetesen van véleménye, ám a legjobban az foglalkoztatja, milyen fejlemények várhatóak a játékvezetés irányításában. Puhl azt szeretné, ha minél előbb újra a korábban kilenc évig bevált Játékvezetői Testület vehetné kézbe a bírók ügyeit; ez természetesen szóba került, amikor Nagy Miklós, a JT elnöke szerdán délelőtt meglátogatta a kiváló bírót. Információink szerint Bodor András, az MLSZ elnökének és elnökségének jogait gyakorló felügyelőbiztos napokon belül megszűnteti a - a vizsgálati jelentés szerinti - alapszabály-ellenes állapotot, így ismét a JT gyakorolhatja a játékvezetés irányításával kapcsolatos jogokat (s bár ezzel kapcsolatban ellentmondóak a hírek, az sem elképzelhetetlen, hogy a vasárnapra tervezett fizikai felmérést is a testületnek kell már vezényelnie). Ha a JT visszakapja a jogait, akkor - Nagy Miklós elnök szerint - alighanem megrendezik majd az ilyenkor szokásos bíróbált is. A mulatságon reményei szerint Puhl akár már táncolhat is.

 

Hozzászólások