Drágábban fújnak

Pénz - forrás: index.hu Forrás: index.hu - Pénz.

A bajnoki rajtra készülő játékvezetőkTatán edzőtáboroztak. Felelevenítették az őszi hibákat, többek között a tizennégy meg nem adott tizenegyest, és a nyolc elmaradt kiállítást.

Ez volt az NB I-esek mérlege.

Nagy Miklós, a JB elnöke hangsúlyozta, hogy a hibák elsősorban figyelmetlenségből adódtak. A folytatásban arról beszélt, hogy a gólöröm után egy-két játékvezetőfelmutatja a sárga lapot, a többség azonban nem. Egyértelműen fogalmazott: ha a gólt elérő játékos átszalad a fotósok számára kijelölt vonalon, vagy átugorja a kapu leállított reklámtáblákat - sárga lapot kell adni!

Megemlítette, hogy akadt mérkőzés, amelyiken nem az a játékos kapta a sárga lapot, aki elkövette a szabálytalanságot. Természetesen sok szó esett a két „szotyolás mérkőzésről" is. Ennek érdekessége, hogy a bajnoki rendszabály 51. paragrafusának D pontja kimondja: „Ha a játékvezetőkegyikét vagy a játékos(oka)t bármilyen tárggyal megdobják, megütik vagy valamelyik játékos vagy vezető a játékvezetőta labdával szándékosan megdobja, vagy a labdát szándékosan nekirúgja, vagyleköpi, vagy tettleg bántalmazza, a mérkőzést félbe kell szakítani..."

Ez a magyar szabály. Tehát a játékvezetőnekfélbe kell szakítania a találkozót! Ezek szerint Hartmann Lajos nem követett el hibát, amikor Debrecenben a szotyolászacskó miatt lefújta a meccset.

Ez a szabály minden bizonnyal ez év júniusáig érvényben lesz, tehát kötelező.

A JT vezetősége viszont azzal a javaslattal fordult az MLSZ elnökségéhez, hogy változtasson ezen a kiíráson és bízza meg a bírókat: ők döntsék el, hogy - minden körülményt mérlegelve - tudják-e folytatni a találkozót. A nemzetközi szabályozás szerint ugyanis hasonló esetekben nem szokták lefújni a mérkőzést, hanem csak megbüntetik a rendező klubot. Ahogy ilyenkor szokás, elméleti és fizikai teszten is túlestek a bírók. Az elmélet szinte mindenkinek átlagon felül sikerült, a fizikai tesztnél, a tizenkét perces futást az NB I-ből egy, az NB II-ből öt bíró nem tudta teljesíteni... Márciusban pótvizsga következik.

Ülést tartott a JT elnöksége is, ahol többek között eldöntötték, hogy javasolni fogják a játékvezetőijak emelését. A jövőben egy mérkőzést a bíró brut15 ezerért vezetne, a partjelző ennek felét kapná. Arról is döntöttek, hogy a soron következő nyári edzőtábort 1995. július 28. és 30. között Budapesten tartják. Egyöntetű volt az elnökség állásfoglalása, hogy felkéri a keret tagjait: a tavaszi bajnoki mérkőzéseken sokkal szigorúban lépjenek fel a szabálytalanul végrehajtott tizenegyesekkel szemben. Ezentúl meg kell ismételtetm a büntetőt, ha a rúgás pillanata előtt bármelyik csapat játékosai „ellepik" atizenhatos területét. Tűrhetetlen ugyanis, hogy szinte egyetlen büntetőt nem hajtanak végre szabályosan.

A táborozó játékvezetőket meglátogatta Benkő László, az MLSZ elnöke és Egyházi Gábor alelnök, az amatőr liga elnöke is. Szóval, következhet a tavaszi idény, a bírók felkészülten várják a kezdést.

 

Hozzászólások