OTP Liga / NB-s bajnokságok
Szombaton, szokatlan 15:55 perckor folytatódik a magyar labdarúgó bajnokság, igaz csak az élvonal.
Szombaton, szokatlan 15:55 perckor folytatódik a magyar labdarúgó bajnokság, igaz csak az élvonal.
Első ízben az első fordulóból elhalasztott Ferecváros-Debrecen mérkőzés kerül bepótlásra.
Az MLSZ a mérkőzés rendezésével kapcsolatban szigorú szabályokat hozott:
"A sportolók, stábtagok egészségének védelme kiemelten fontos feladat, amelynek biztosítására a kluboknak jelentős energiákat kell összpontosítaniuk ebben a helyzetben. Az MLSZ orvosi bizottsága részletes egészségügyi és vizsgálati protokollt dolgozott ki, melynek tervezetéről a szövetség előzetesen tájékoztatta az érintett klubokat. Ennek értelmében a kezdeti, átfogó orvosi ellenőrzést követően a csapatoknál hetente kétszer, illetve minden mérkőzés előtt koronavírustesztet kell a játékosokon és minden velük érintkező személyen elvégezni. A pozitív tesztet produkálókat el kell különíteni az egészséges játékosoktól, és a többiek egy soron kívüli teszt elvégzése, illetve negatív eredménye után folytathatják a sporttevékenységet.
Az MLSZ által életbe léptetett másik szabályozás értelmében a zárt kapus mérkőzésekre csak az elengedhetetlenül szükséges személyek és ők is csak minimális létszámban engedhetőek be a stadionba, a csapatok közvetlen közelébe. A stadionon belül a játékteret az öltözőkkel szigorúan el kell különíteni (sport zóna) a nézőtéri területtől. A sport zónába csak olyan személyek léphetnek be, akik közvetlenül a mérkőzés előtt elvégezték a koronavírustesztet, és az negatív eredménnyel járt. A nézőtéri zónába a média munkatársai, stadionüzemeltetők, nélkülözhetetlen kiszolgáló személyzet, valamint a klubvezetők és szponzorok képviselői léphetnek be. Nekik nem kötelező a teszt, de nyilatkozniuk kell a tünetmentességről, és szigorúan be kell tartaniuk az általános előírásokat a stadion területén. A nézőtéri zónába is csak a minimálisan szükséges számú személy léphet be. Mindkét zónába előre összeállított lista alapján lehet belépni a stadionba." - írja az mlsz.hu.
Íme, ahogy a 2019/2020-as bajnokság áll játékvezetői szempontból:
Az már decemberben eldőlt, hogy Kassai Viktor befejezte aktív játékvezetői pályafutását, így az ő statisztikája már nem fog változni.
| Játékvezető | Mérkőzés szám | Kiosztott sárga | Átlag sárga | Kiállítás | Átlag kiállítás | Pont* |
|---|---|---|---|---|---|---|
| Játékvezető | Mérkőzés szám | Kiosztott sárga | Átlag sárga | Kiállítás | Átlag kiállítás | Pont* |
| Andó-Szabó Sándor | ||||||
| Berke Balázs | ||||||
| Bogár Gergő | ||||||
| Bognár Tamás | ||||||
| Csonka Bence | ||||||
| Erdős József | ||||||
| Farkas Ádám | ||||||
| Iványi Zoltán | ||||||
| Karakó Ferenc | ||||||
| Kassai Viktor | ||||||
| Pillók Ádám | ||||||
| Pintér Csaba | ||||||
| Solymosi Péter | ||||||
| Vad II. István |
Zónákra kell osztani a stadionokat:
"A rendező klubnak egy nappal a mérkőzések előtt egy listát kell küldenie az MLSZ-nek a stadionba belépésre jogosultak névsorával, a szokásos előkészítő munkákat a csapatok stadionba való érkezése előtt legkésőbb egy órával be kell fejezni.
A stadiont a rendező klubnak két egymással nem érintkező, egymástól jelentős távolságra eső területre (zónára) kell felosztania.
Az egyik zónába tartozik a játéktér, az öltözők, a játékoskijáró és valamennyi olyan helység, amely a mérkőzés lebonyolításához elengedhetetlenül szükséges. Ide csak a játékosok, a szakmai stáb tagjai, a játékvezetők és a mérkőzés megrendezéséhez elengedhetetlenül szükséges technikai személyzet jogosult tartózkodni. Ebbe a zónába csak olyan személy léphet be, akin legfeljebb a mérkőzés előtt 24-36 órával az előírt tesztet elvégezték és annak eredménye negatív.
A másik zónába egyrészt a szervező klub által korlátozott számban akkreditált újságírók, a tévéközvetítés munkatársai, az üzemeltető személyzet, tűzoltók stb., másrészt a sportszervezetek hivatalos vezetői, tulajdonosai, tagjai és szponzor vendégek léphetnek be. A stadion mindkét zónájában kötelező az általános járványügyi szabályok betartása (pl. az adott méretű helységben tartózkodók száma, egészségügyi maszk viselése, higiéniai előírás betartása stb.) A második zónába belépők számára a vírusteszt nem kötelező, ugyanakkor a stadionba való belépés előtt írásban nyilatkozniuk kell, hogy nincs COVID-19 betegségre utaló tünetük. A zónába belépőknek az általános járványügyi szabályokat a legszigorúbban be kell tartaniuk. Ezeknek az előírásoknak a betartásáért nemcsak az egyének, hanem a feltételek megteremtésével a klubok is felelősek.
Egy adott mérkőzésen a zónák között az átjárás szigorúan tilos! Minden esetben a hazai klub felel a megfelelő elválasztás biztosításáért."
forrás: mlsz.hu oldalon található cikkek, focibiro.hu saját statisztikai kimutatása
Játékvezetői statisztikák
Az MLSZ elnöksége döntött az élvonalbeli bajnokság folytatásáról. Íme, ahogy a 2019/2020-as bajnokság áll játékvezetői szempontból:
Az MLSZ elnöksége döntött az élvonalbeli bajnokság folytatásáról. Íme, ahogy a 2019/2020-as bajnokság áll játékvezetői szempontból:
Az már decemberben eldőlt, hogy Kassai Viktor befejezte aktív játékvezetői pályafutását, így az ő statisztikája már nem fog változni.
| Játékvezető | Mérkőzés szám | Kiosztott sárga | Átlag sárga | Kiállítás | Átlag kiállítás | Pont* |
|---|---|---|---|---|---|---|
| Játékvezető | Mérkőzés szám | Kiosztott sárga | Átlag sárga | Kiállítás | Átlag kiállítás | Pont* |
| Andó-Szabó Sándor | ||||||
| Berke Balázs | ||||||
| Bogár Gergő | ||||||
| Bognár Tamás | ||||||
| Csonka Bence | ||||||
| Erdős József | ||||||
| Farkas Ádám | ||||||
| Iványi Zoltán | ||||||
| Karakó Ferenc | ||||||
| Kassai Viktor | ||||||
| Pillók Ádám | ||||||
| Pintér Csaba | ||||||
| Solymosi Péter | ||||||
| Vad II. István |
OTP Liga / NB-s bajnokságok
Az NB I és a Magyar Kupa is folytatódik május végén, a tervezett menetrendből pedig az is kiderül, hogy a TV-közvetítések miatt is szokatlan tavaszi-nyári hajrá és kez
Az NB I és a Magyar Kupa is folytatódik május végén, a tervezett menetrendből pedig az is kiderül, hogy a TV-közvetítések miatt is szokatlan tavaszi-nyári hajrá és kezdési időpontok várnak ránk.
Mint ismeretes, május 23-án indul újra zárt kapuk mögött az NB I-es tavaszi idény, amelyet még márciusban kellett a koronavírus-járvány és a meghozott intézkedések miatt félbeszakítani.
Az már korábban kiderült, hogy az őszi első fordulóból elhalasztott FTC-DVSC találkozó nyitja majd meg a mérkőzések sorát, de az OTP Bank Liga 26-27. fordulójának tervezett programja szerint a februárban – a lilák pályagondjai miatt – ugyancsak elmaradt Újpest-FTC derbit is gyorsan bepótolják majd, a rangadóra egy szerdai napon, május 27-én sor kerül 20 órától.
AHOGY KORÁBBAN ÍRTUK, A MAGYAR KUPA-ELŐDÖNTŐKET IS A KÉT BAJNOKIVAL AZONOS IDŐSZAKBAN JÁTSSZÁK MAJD LE, HOGY AZTÁN A BAJNOKSÁG TÉNYLEGES FOLYTATÁSA MÁJUS 29-ÉN ÉRKEZZEN A 26. KÖRREL. JÚNIUS 3. PEDIG A MAGYAR KUPA-DÖNTŐ NAPJA.
A közvetítések és az egyre emelkedő hőmérséklet miatt – valamennyi találkozót élőben adja a közmédia, vagy a TV-ben, vagy az interneten – a tervezett meccskezdési időpontok leginkább az esti vagy koraesti órákra esnek majd, egyedül a már említett Fradi-Lokin indul útjára a labda már nagyjából 16 órakor. A tervek szerint a hétközi fordulókat kedden és szerdán, a hétvégi mérkőzéseket pedig pénteken, szombaton és vasárnap rendezik meg, egyidőben pedig nem kezdődik egy napon két találkozó.
15:55: FTC – DVSC (az NB I 1. fordulójából elhalasztva)
18:00: Mezőkövesd – MOL Fehérvár FC
20:05: MTK Budapest – Bp. Honvéd (MK-elődöntő)
18:00: MOL Fehérvár FC – Mezőkövesd (MK-elődöntő)
21:00: Bp. Honvéd – MTK Budapest (MK-elődöntő)
20:00: Újpest – FTC (az NB I 20. fordulójából elhalasztva)
20:00: Kaposvár – ZTE (NB I, 26. forduló)
16:55: Kisvárda – Újpest (NB I, 26. forduló)
19:00: DVTK – Mezőkövesd (NB I, 26. forduló)
21:05: Paks – MOL Fehérvár FC (NB I, 26. forduló)
18:55: Bp. Honvéd – DVSC (NB I, 26. forduló)
21:05: Puskás Akadémia – FTC (NB I, 26. forduló)
20:00: Magyar Kupa, döntő
20:00: DVSC – Kaposvár (NB I, 27. forduló)
16:55: Mezőkövesd – Paks (NB I, 27. forduló)
19:00: MOL Fehérvár FC – Kisvárda (NB I, 27. forduló)
21:05: Újpest – Bp. Honvéd (NB I, 27. forduló)
18:55: ZTE – Puskás Akadémia (NB I, 27. forduló)
21:05: FTC – DVTK (NB I, 27. forduló)
OTP Liga / NB-s bajnokságok
Az MLSZ Elnöksége az OTP Bank Liga NB I-es Bajnokság és a férfi Magyar Kupa hátralévő mérkőzéseinek lejátszása tekintetében az alábbiakról dönt&ou
Az MLSZ Elnöksége az OTP Bank Liga NB I-es Bajnokság és a férfi Magyar Kupa hátralévő mérkőzéseinek lejátszása tekintetében az alábbiakról döntött:
a) A jelzett mérkőzéseket az eredeti versenykiírásokban foglaltak szerinti 2020. május 26. és július 12. között le kell játszani.
b) A Versenyigazgató felhatalmazást kapott a fenti időszak versenynaptárának összeállítására a TV-közvetítések jogtulajdonosával történő egyeztetést követően, azzal, hogy a mérkőzéseket a lehető legrövidebb idő alatt kell lejátszani, és egy csapat két bajnoki mérkőzése között legalább 3 nap legyen. Amennyiben egy csapat Magyar Kupa és bajnoki mérkőzést játszik egymást követően, akkor legalább 2 nap kell legyen ezen két mérkőzés között; 4
c) A mérkőzések során 5 cserejátékos szerepelhet, de a cserékre a mérkőzés alatt csak 3 időpontot lehet felhasználni (a félidőben végrehajtott csere ebbe nem számít bele);
d) A mérkőzések során mindkét félidőben a félidő felénél ivószünetet kell tartani a játékosok számára;
e) A jelzett mérkőzéseket a 170/2020 (IV.30.) számú Korm.rendelet 1. § (1) bekezdés a) pontjára tekintettel zárt körülmények között (zárt kapu) kell lejátszani, melynek feltételeit külön elnökségi határozat írja le;
f) Amennyiben az OTP Bank Liga NB I-es bajnokság összes fordulója megtartásra kerül, akkor a bajnokság végeredménye, a bajnok és a kieső csapatok, valamint az UEFA BL, valamint EL sorozatokban részvételre jogosult csapatok a Versenykiírás szerint kerülnek meghatározásra;
g) Amennyiben a férfi Magyar Kupa összes fordulója megtartásra kerül, akkor a Magyar Kupa győztese indulhat az UEFA EL sorozatában, kivéve, ha a Magyar Kupa győztese az OTP Bank Liga 1-3. helyezettjének valamelyike: ebben az esetben az UEFA előírásai szerint az UEFA EL-sorozatában az OTP Bank Liga 4. helyezettje jogosult indulni.
OTP Liga / NB-s bajnokságok
A tervek szerint szigorú egészségügyi előírások mellett május 23-án a Magyar Kupa elődöntőinek első mérkőzéseivel folytatódik a futballidény,
A tervek szerint szigorú egészségügyi előírások mellett május 23-án a Magyar Kupa elődöntőinek első mérkőzéseivel folytatódik a futballidény, május 30-án pedig a 26. fordulóval folytatódhat a férfi NB I-es bajnokság. A női NB I-ben csak a BL-be indulás eldöntéséhez szükséges mérkőzéseket rendezik meg. A tömeges érintkezés továbbra is komoly veszély, ezért a futsal és a szabadtéri amatőr és utánpótlás-bajnokságok idénye befejeződik.
Az elnökség hétfői döntése értelmében az OTP Bank Liga a 26. fordulóval, a férfi Magyar Kupa pedig az elődöntőkkel folytatódik, valamint lejátsszák a Simple Női Ligában a BL-be jutásról döntő mérkőzéseket. A Magyar Kupa elődöntőjének első fordulóját május 23-án, a visszavágókat május 27-én rendezik meg. A Magyar Kupa döntőjének időpontja június 2. Az OTP Bank Ligában a Ferencváros két korábban elmaradt bajnokiját a Magyar Kupa elődöntőkkel azonos időszakban játsszák le, majd a bajnokság május 30-án indul újra a 26. fordulóval. A bajnokságot a tervek szerint június végéig kell befejezni, egy csapat két bajnoki mérkőzése között legalább 3 napnak kell eltelnie.
A férfi nagypályás bajnokságok közül az NB II és NB III-as bajnokságok esetében, a kiírás elveit követve, a félbemaradt bajnokságok záró táblázata alapján jelölik ki a feljutókat és kiesőket, valamint a megyei első osztályokból a feljutókat az NB III-ba.
Annak érdekében, hogy országos szinten ne növekedjen drasztikusan az érintkezések száma, minden további országos és megyei bajnokság, kupa és grassroots torna lezárásra kerül. Több mérkőzést nem játszanak a csapatok. A tabellák jelenlegi állapotukban rögzülnek, és nincs hivatalos végeredmény, nincsenek helyezettek, nincs végeredmény alapján feljutó és kieső, a csapatok nem kapnak érmet és oklevelet.
A sportolók, stábtagok egészségének védelme kiemelten fontos feladat, amelynek biztosítására a kluboknak jelentős energiákat kell összpontosítaniuk ebben a helyzetben. Az MLSZ orvosi bizottsága részletes egészségügyi és vizsgálati protokollt dolgozott ki, melynek tervezetéről a szövetség előzetesen tájékoztatta az érintett klubokat. Ennek értelmében a kezdeti, átfogó orvosi ellenőrzést követően a csapatoknál hetente kétszer, illetve minden mérkőzés előtt korona vírus tesztet kell a játékosokon és minden velük érintkező személyen elvégezni. A pozitív tesztet produkálókat el kell különíteni az egészséges játékosoktól, és a többiek egy soron kívüli teszt elvégzése, illetve negatív eredménye után folytathatják a sporttevékenységet.
Az MLSZ által életbe léptetett másik szabályozás értelmében a zárt kapus mérkőzésekre csak az elengedhetetlenül szükséges személyek és ők is csak minimális létszámban engedhetőek be a stadionba, a csapatok közvetlen közelébe. A stadionon belül a játékteret az öltözőkkel szigorúan el kell különíteni (sport zóna) a nézőtéri területtől. A sport zónába csak olyan személyek léphetnek be, akik közvetlenül a mérkőzés előtt elvégezték a koronavírus tesztet, és negatív eredménnyel járt a teszt. A nézőtéri zónába a média munkatársai, stadion üzemeltetők, nélkülözhetetlen kiszolgáló személyzet, valamint a klubvezetők és szponzorok képviselői léphetnek be. Nekik nem kötelező a teszt, de nyilatkozniuk kell a tünetmentességről, és szigorúan be kell tartaniuk az általános előírásokat a stadion területén. A nézőtéri zónába is csak a minimálisan szükséges számú személy léphet be. Mindkét zónába előre összeállított lista alapján lehet belépni a stadionba.
Mint ismeretes, az MLSZ elnöksége április 24-i döntésével kimondta, a koronavírus-járvány miatt meghozott rendkívüli intézkedések enyhítése esetén, 20 nappal a lazító határozatot követően újra indulhatnak a nemzetközi kupákba kvalifikáló felnőtt kültéri bajnokságok. A kormány április 30-i döntését követően lehetővé vált labdarúgó-bajnokságok újraindítása.
Az MLSZ a bajnokságok újraindítását megelőzően kikérte az Országos Tisztifőorvos és az Operatív Törzs álláspontját a megfelelő védekezés kapcsán. A szövetség a jövőben is teljes mértékben betartja a kormányzati és járványügyi szervek által előírtakat.
Az egyes nagypályás bajnokságokat érintő részletes elnökségi határozatok
Simple Női Liga
A 13. fordulóból elmaradt MTK Hungária FC–DVTK mérkőzés pótlása után kialakul a liga záró táblázata, melynek első két helyezettje egy két győzelemig tartó páros mérkőzésen dönti el egymás között a 2020/21-es női BL-indulás jogát. A bajnokság hivatalos végeredmény nélkül zárul le, nincs bajnok, sem végső helyezettek, illetve kiesők. A 2020/21-es idényben a 2019/20-as bajnokságban résztvevő csapatok jogosultak az NB I-es nevezésre.
Merkantil Bank Liga NB II
A felfüggesztett NB II-es bajnokság nem folytatódik, a bajnokság elmaradt és hátralévő mérkőzéseit nem rendezik meg. A bajnoki táblázat jelenlegi állapota a záró táblázat, a bajnokság hivatalos végeredmény nélkül zárul le, nincs bajnok, nincsenek végső helyezések, nincsenek végeredmény alapján feljutók és kiesők sem.
A záró táblázat 1. és 2. helyén álló csapatok jogosultak a 2020/21-es idényben az OTP Bank Liga NB I-es bajnokságba történő nevezésre. A záró táblázat 18., 19. és 20. helyén álló csapatok nem lesznek jogosultak a 2020/21-es idényben az NB II-es bajnokságba való nevezésre.
Férfi felnőtt NB III
A felfüggesztett NB III-as bajnokság nem folytatódik, a bajnokság elmaradt és hátralévő mérkőzéseit nem rendezik meg. A bajnoki táblázatok jelenlegi állapota a záró táblázat, a bajnoki csoportoknak nincs hivatalos végeredménye, így nincsenek bajnokok, érmesek, végeredmény alapján feljutók és kiesők sem.
A záró táblázat 1. helyén álló csapatok (összesen három) lesznek jogosultak a 2020/21-es idényben a Merkantil Bank Liga NB II-es bajnokságba történő nevezésre. A záró táblázatok utolsó három helyén álló csapatok, valamint a legrosszabb 13. helyen álló csapat (összesen tíz csapat) nem lesznek jogosultak a 2020/21-es idényben az NB III-as bajnokságba való nevezésre.
A 2020/21-es idényben az NB III-as bajnokságra azok a csapatok nevezhetnek, amelyek a fentiek alapján nem kerülnek át másik bajnokságba, valamint a Merkantil Bank Liga záró táblázatának 18. és 19. helyén álló csapatok, a megyei I. osztályból feljutó csapatok és a 2020/21-es férfi felnőtt nagypályás NB I-es csapatok második csapatai.
Férfi felnőtt, megyei I. osztályok
A felfüggesztett megyei I. osztályú bajnokságok nem folytatódnak, a bajnokságok elmaradt és hátralévő mérkőzéseit nem rendezik meg. A megyei I. osztályú bajnoki táblázatok jelenlegi állapota a záró táblázat, a bajnokságoknak nem lesz hivatalos végeredménye, így nem lesznek bajnokok, érmesek, végeredmény alapján feljutók és kiesők sem. A záró táblázatok első helyén álló csapatok (összesen húsz) lesznek jogosultak a 2020/21-es idényben az NB III-as bajnokságba nevezni.
A 2020/21-es idényben a megyei I. osztályú bajnokságokra 2019/20-as megyei I. osztályú bajnokságokban részt vett csapatok (kivéve a fentiek alapján más osztályban induló csapatokat), valamint az NB III-ból kikerült csapatok nevezhetnek.
Férfi utánpótlás-bajnokságok
A férfi U19, U17 és U16 bajnokságok 2020/21-es versenyrendszerét a záró táblázaton elfoglalt helyezések alapján alakítják ki. A 2020/21-es UEFA U19 Bajnokok Ligája sorozatra az MLSZ az ETO FC Győr sportszervezetet nevezi.
Az egészségügyi teszteléssel kapcsolatos előírások
Az edzéseken és mérkőzéseken résztvevők tesztelésére az MLSZ szigorú szabályozást hozott létre, amely május 5. és a bajnokság utolsó napja között érvényes. A tesztelésnek három szakasza lesz.
Az első szakaszban, az edzések indulása előtt a játékosok egy komplex, három részből álló egészségügyi teszten esnek át. Ennek része az úgynevezett PCR-teszt, a szerológiai teszt és egy átfogó orvosi vizsgálat. A PCR-teszt azt mutatja ki, hogy az illető a teszt elvégzésekor fertőzött-e; akinek ez pozitív lesz, az karanténba kerül. A második teszt azt vizsgálja, hogy korábban átesett-e már a betegségen az alany, az átfogó orvosi vizsgálat után pedig kiderül, hogy a játékos sportolásra alkalmas fizikai állapotban van-e. Akinek a nyitóteszten nem voltak megfelelőek az eredményei, az nem vehet részt a csoportos edzéseken.
A felkészülési szakaszban, amely az edzések újra indulásától a tétmérkőzésekig tart, heti két alkalommal kell tesztelni a játékosokat, az edzőket és mindenki mást, aki a csapattal és a stábbal az edzéseken jelen van, részt vesz. Ezeket a teszteket mindenkin azonos időpontban kell elvégezni és két mintavétel között nem telhet el 96 óránál több.
A harmadik szakaszban, amely közvetlenül a sorozatok indulása előtt kezdődik, minden bajnoki mérkőzés előtt 24-36 órával el kell végezni a PCR-tesztet a labdarúgókon és a velük érintkezésbe kerülő klubalkalmazottakon, valamint a mérkőzésen közreműködőkön (a sport zónába belépő személyek).
Ha valakinek a teszteredménye pozitív, azt azonnal el kell különíteni, majd az általános előírások szerint 14 napos karanténba kell vonulnia. A visszatérése 48 órás tünetmentes idő és két negatív teszt után 24 órával lehetséges.
A további egészségvédelemmel kapcsolatos ajánlásokról, javasolt eljárásokról a klubok részletes tájékoztatást kaptak az MLSZ-től.
A mérkőzések rendezésének előírásai
A jogszabályban elrendelt zárt kapus mérkőzés rendezésére vonatkozó előírásokat a következőkkel egészítette ki az MLSZ.
A kormány rendelet alapján maximálisan 500 személy tartózkodhat a stadion teljes területén, de az egészségügyi kockázatok minimalizálása érdekében a kluboknak a belépők létszámát a lehető legkisebbre kell csökkenteniük.
A rendező klubnak egy nappal a mérkőzések előtt egy listát kell küldenie az MLSZ-nek a stadionba belépésre jogosultak névsorával, a szokásos előkészítő munkákat a csapatok stadionba való érkezése előtt legkésőbb egy órával be kell fejezni.
A stadiont a rendező klubnak két egymással nem érintkező, egymástól jelentős távolságra eső területre (zónára) kell felosztania.
Az egyik zónába tartozik a játéktér, az öltözők, a játékoskijáró és valamennyi olyan helység, amely a mérkőzés lebonyolításához elengedhetetlenül szükséges. Ide csak a játékosok, a szakmai stáb tagjai, a játékvezetők és a mérkőzés megrendezéséhez elengedhetetlenül szükséges technikai személyzet jogosult tartózkodni. Ebbe a zónába csak olyan személy léphet be, akin legfeljebb a mérkőzés előtt 24-36 órával az előírt tesztet elvégezték és annak eredménye negatív.
A másik zónába egyrészt a szervező klub által korlátozott számban akkreditált újságírók, tévé közvetítés munkatársai, üzemeltető személyzet, tűzoltók stb., másrészt a sportszervezetek hivatalos vezetői, tulajdonosai, tagjai és szponzor vendégek léphetnek be. A stadion mindkét zónájában kötelező az általános járványügyi szabályok betartása (pl. az adott méretű helységben tartózkodók száma, egészségügyi maszk viselése, higiéniai előírás betartása stb.) A második zónába belépők számára a vírus teszt nem kötelező, ugyanakkor a stadionba való belépés előtt írásban nyilatkozniuk kell, hogy nincs COVID-19 betegségre utaló tünetük. A zónába belépőknek az általános járványügyi szabályokat a legszigorúbban be kell tartaniuk. Ezeknek az előírásoknak a betartásáért nemcsak az egyének, hanem a feltételek megteremtésével a klubok is felelősek.
Egy adott mérkőzésen a zónák között az átjárás szigorúan tilos! Minden esetben a hazai klub felel a megfelelő elválasztás biztosításáért.
Játékosok
Mostantól, a veszélyhelyzet ideje alatt a labdarúgóklubok egyoldalúan is csökkenthetik az edzők és játékosok fizetését, maximum 70 százalékkal.
Mostantól, a veszélyhelyzet ideje alatt a labdarúgóklubok egyoldalúan is csökkenthetik az edzők és játékosok fizetését, maximum 70 százalékkal.
“A veszélyhelyzet ideje alatt a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiírt versenyrendszerben szereplő sportszervezet az általa labdarúgás sportágban
a) munkaviszony vagy megbízási jogviszony keretében foglalkoztatott hivatásos sportolót, illetve
b) munkaviszony vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében foglalkoztatott sportszakembert
megillető rendszeres havi díjazást írásbeli nyilatkozatával egyoldalúan csökkentheti.
(2) Az (1) bekezdés alapján megbízási jogviszony esetén akkor csökkenthető a díjazás, ha a megbízási díj a számvitelről
szóló törvény alapján bérköltségként kerül kifizetésre.
(3) Az (1) bekezdés szerinti csökkentés mértéke legfeljebb 70 százalék lehet.
(4) Az (1) bekezdés alapján csökkentett díjazás a veszélyhelyzet megszűnéséig érvényes”
forrás: 142/2020 Kormányrendelet
VAR
A már 109 NB I-es mérkőzésen tevékenykedő asszisztens szerint nemcsak a játékvezetők, a szurkolók is elégedettebbek lehetnek, hogyha egy vitás esetnél, akár egy kiá
A már 109 NB I-es mérkőzésen tevékenykedő asszisztens szerint nemcsak a játékvezetők, a szurkolók is elégedettebbek lehetnek, hogyha egy vitás esetnél, akár egy kiállítás megítéléséről a megfelelő döntés születik majd.
Mint ismert, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) február közepi sajtóbeszélgetésén Vági Márton főtitkár azt mondta, változatlanul az a céljuk, hogy a lehető leghamarabb bevezessék a VAR-t az NB I-ben, március elején pedig az International Football Association Board (IFAB, a legmagasabb szintű szabályalkotó testület) és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) szakemberei részletes tájékoztatást adtak Telkiben a videóbíró-asszisztens és az ezzel összefüggésben működő lesjelzőrendszer (VOLT) használatáról.
A feol.hu a korábbi játékvezetőt, Arany Tamást és az aktív NB I-es asszisztenst, Becséri Gergelyt kérdezte a technológia bevezetéséről.
– A modern technológia sokat fejlődött, ez egy jó kezdeményezés, segíti a labdarúgást, hozzájárul ahhoz, hogy a pályán megfelelő döntést tudjanak hozni a játékvezetők. Feltétlenül pozitív hatással lesz a sportágra, a szurkolókra, az edzőkre és a játékosokra egyaránt.
A JÁTÉKVEZETŐ HOSSZABB TÁVON JÓ DÖNTÉSEKET HOZHAT, MINDENKÉPPEN LEHET LÉTJOGOSULTSÁGA, A MAGYAR LABDARÚGÁST IS SEGÍTI.
Nemcsak a játékvezetők, a szurkolók is elégedettebbek lehetnek, hogyha egy vitás esetnél, akár egy kiállítás megítéléséről a megfelelő döntés születik majd. Így minden egyes csapat ugyanannyi eséllyel indul, erre a játékvezetők is megfelelően ki lesznek képezve. Nekünk még nem volt képzésünk; amikor az MLSZ megfelelő engedélyt kap arra, hogy elindítsa, akkor mi is fogunk menni – vélekedett Becséri Gergely, aki már 109 NB I-es meccsen lengetett.
Arany Tamás kiemelte, hogy természetesen a koronavírus-járvány miatt a VAR bevezetése is csúszni fog.
– Nagyban fogja segíteni a játékvezetők munkáját, mint ahogy eddig minden technika, amelyet bevezettek, remélhetőleg hasznos lesz. Kíváncsian várjuk, hogy hazai körülmények között hogyan fog érvényesülni. Beszéltem már televíziósokkal, miként lehet kivitelezni, elmondták ennek a technikáját. Minden élvonalbeli mérkőzést vagy közvetít, vagy rögzít a tévé. Több kamerával veszik a mérkőzéseket, közvetítőszobát kell kialakítani, ahová beül egy játékvezető, egy asszisztens és a technikai személyzet. Az esetleges szituációt visszajátsszák és elemzik. Ott lesz a monitor a pálya mellett is a játékvezetőnek, akinek a fülére mondják, mi történt. Magyarországon aki követi a labdarúgást, látja, hogy szinte minden országban bevezették a VAR-t, sőt a magyar játékvezetőknek, akiket foglalkoztatnak nemzetközi szinten, már át kellett esniük egy oktatáson, hiszen ezen a porondon már üzemel. Oda is csak olyan játékvezetők mehetnek, akik egy ilyen oktatáson részt vettek. Pozitívan kell hogy fogadják a szurkolók, hiszen kevesebb lesz a tévedés, több jó döntést hoznak a bírók. Persze így is benne van a hibázás lehetősége, mint láttunk erre példát, de ezzel együtt megkönnyíti a játékvezetők működését – mondta Arany Tamás.
VAR
Az MLSZ éves közgyűlésén szerepel a tavalyi szakmai beszámoló, amelyben külön pontként szerepel a VAR-ról szóló beszámoló:
Az MLSZ éves közgyűlésén szerepel a tavalyi szakmai beszámoló, amelyben külön pontként szerepel a VAR-ról szóló beszámoló:
A nemzetközi trenddel összhangban az elmúlt 1-2 évben a közvélemény részéről határozott igény fogalmazódott meg a videóbíró – Video Assistant Referee (VAR) System, ideértve a mérkőzés játékvezetőjének döntéseit a leshelyzetekben segíteni hivatott Virtual Offside Line (VOL) Technology – hazai bevezetésének szükségessége iránt. Az MLSZ 2019. szeptemberében külföldi szakértők bevonásával projekt munkacsoportot állított fel. A munkacsoport szakmai kompetenciáját az MLSZ Játékvezetői Bizottságának alelnökei biztosítják, míg a munkacsoport tevékenységét a Hivatali Adminisztráció koordinálja.
Az MLSZ a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) által akkreditált valamennyi VAR és VOL szolgáltató számára 2019. november 1-jén megküldte az árajánlatkérés dokumentumait. A beérkezett árajánlatok kiértékelése alapján 2020. januárjában a nyertes ajánlattevő kiválasztásra került, majd a FIFA és a Nemzetközi Szabályalkotó Testület (IFAB) szakembereinek támogatása mellett megkezdődött a videóbíró bevezetéséhez szükséges protokoll végrehajtása.
A munkacsoport tevékenységének eredményeként optimálisabb esetben a 2020/21-es bajnoki idénytől kezdődően az OTP Bank Liga NB I. első osztályú férfi nagypályás labdarúgó bajnokság küzdelmeibe is bevezethető lesz videóbíró, de a – technológiára és a játékvezetők felkészültségére – vonatkozó szabályoknak való megfelelés időigénye miatt számolni kell a bevezetés időpontjának módosulásával.
Egy kérdésünk lehet?
Kik a játékvezetői szakemberek, akik a VAR-t ismerik? Hiszen a két alelnök külföldön soha nem volt ilyen témában előadáson, konferencián.
VAR
Az MLSZ háttérbeszélgetésén kiderült, hogy a szövetségben már felkészültek a modern, a játékvezetői munkát segítő technológia bevezeté
Az MLSZ háttérbeszélgetésén kiderült, hogy a szövetségben már felkészültek a modern, a játékvezetői munkát segítő technológia bevezetésére is.
Az már eldőlt: az NB I-ben is lesz VAR.
A szurkolók már kívülről fújják: ez a videobíró, a Video Assistant Referee rövidítése.
No de mikor?
Hogyan?
És mennyiért?
Ezekről a kérdésekről, a műszaki háttérről zajlott háttérbeszélgetés a Magyar Labdarúgó-szövetségben (MLSZ), amelyen sok fontos részletet lehetett megtudni. Ami szinte bizonyos: a 2020–2021-es bajnokság elején, az ősszel szinte biztosan nem lesz még üzemképes, a beruházás nagysága, technikai bonyolultsága ezt nem teszi lehetővé.
„Úgy gondolom, a legjobb időpontban szállunk be – értékelt Vági Márton, az MLSZ főtitkára. – Több szövetséggel is kapcsolatban állunk, amelyek már bevezették a VAR-rendszert, s rengeteg hasznos tapasztalatot kaptunk tőlük, így például, mik azok a nehézségek, amelyekre fel kell készülni, melyek azok a hibák, amelyeket elkövettek, és mi már ne kövessük el, másfelől a szolgáltatók is fejlődnek, piaci verseny van, és ez az árat is befolyásolja.”
Az már korábban világossá vált: miután a FIFA a 2018-as világbajnokságon, az UEFA pedig a BL-ben használja a videobírót, menthetetlenül lemarad, aki marad a régi gyakorlatnál, s nyilvánvalóan nem alkalmaznak nemzetközi meccseken olyan játékvezetőt, aki ezt a rendszert a saját hazájában nem használja, így nem ismeri.
Hol tart a beruházás?
Tudni kell, hogy három különböző rendszer létezik. A centralizált, amikor egy központi helyszínen nézik a televízió felvételeit – ehhez optikai kábelkapcsolat kell a központ és valamennyi stadion között, és mert ennek a digitális alapjai nincsenek meg, messze ez a legdrágább megoldás. A decentralizált rendszernek két típusa van: amikor minden stadionban kiépítik a VAR-szobát, és oda telepítik a kamerarendszert, a másik a mobil megoldás: a segítők egy minibuszban, kisteherautóban ülnek, és onnan figyelik az eseményeket. Tekintve, hogy ezek a kisbuszok bármelyik stadion mellett elférnek, gazdasági szempontból messze a legjobb megoldásnak minősül, így az MLSZ ehhez keresett szolgáltatót, minden szempontot mérlegelve. Eldőlt: a VAR-rendszert a kanadai Evertz cég fogja telepíteni a magyar labdarúgásban – egyebek mellett az NBA és a belga bajnokság technológia partneréről van szó.
Rengeteg előírást kellett figyelembe venni, amikor a szolgáltatókat tesztelte, pályáztatta a szövetség, és a főtitkár szerint a klubokkal együttműködve racionális döntést hozott az MLSZ. A szisztéma működése óta több ezer mérkőzést vizsgáltak, és a vonatkozó statisztika szerint a gólvonal környékén pattogó labda pontos helyének meghatározására szinte alig volt szükség – ehhez képest a gólvonal-technológia kimondottan drága. Más kérdés, hogy amikor Frank Lampard lövése után fél méterrel a németek gólvonala mögött ért földet a labda a 2010-es vb-meccsen, az angolok nagyon örültek volna ennek a rendszernek – de akkor még nem létezett.
Minden NB I-es mérkőzésen tizenkét kamera pásztázza majd a pályát, és minden stadion alkalmas lesz arra, hogy ennyi felvevőt elhelyezzenek – ezzel párhuzamosan tovább nőhet a televíziós közvetítések színvonala.
„Kulcskérdés a játékvezetők továbbképzése – mondta Vági Márton. – A nemzetközi protokoll szerint minden kisbuszban két játékvezető figyeli az eseményeket. Nemzetközi oktatók képezik majd a játékvezetőket, az előzetes kalkulációk szerint harminc–ötven szakemberre lesz szükség – a pályákon és a kisbuszokban. Az elméleti oktatást követően szimulátoron gyakorolnak majd a jelöltek.”
Játékvezetői Bizottság
Az MLSZ Elnöksége - a hatóságok döntésével összhangban - azonnali hatállyal felfüggeszti a szövetség valamennyi szervezett versenyprogramját és képz&eac
Az MLSZ Elnöksége - a hatóságok döntésével összhangban - azonnali hatállyal felfüggeszti a szövetség valamennyi szervezett versenyprogramját és képzési eseményét, átmeneti időre, újabb döntéséig.
A felfüggesztés idejére mindennemű személyes részvételű sporttevékenység (pl. edzés) szüneteltetése is javasolt. Az Elnökség felhívja a sportszervezeteket a sportolók és sportszakemberek otthon tartózkodására vonatkozó előírások megalkotására és betartására.
Játékvezetői statisztikák
Fontos jubileumhoz érkezett Vad II. István a Honvéd-Kisvárda mérkőzéssel, hiszen 250. alkalommal fújt NB I-es mérkőzést.
Fontos jubileumhoz érkezett Vad II. István a Honvéd-Kisvárda mérkőzéssel, hiszen 250. alkalommal fújt NB I-es mérkőzést.
Vad 1995-ben vizsgázott a játékvezetésből. Fiatal kora miatt kettő éven keresztül csak gyermekmeccseket vezethetett. 1997-ben vezette első BLSZ II-es felnőtt mérkőzését, 1997-től a BLSZ I keret tagja. A BLSZ Játékvezető Bizottsága (JB) javaslatára 2001-ben NB III-as, egyben országos utánpótlás bíró. Az MLSZ JB minősítésével 2002-től NB II-es, majd NB I/B-s. 2004-től NB I-es játékvezető. Első NB. I-es mérkőzését 2004. április 3-án vezette (Sopron-Videoton).
2013-tól a tizenkettő hivatásos játékvezető között van.
A mai napig 346 alkalommal működött közre NB. I-es mérkőzésen. 250 mérkőzést vezetett, 8 alkalommal asszisztált, 75 alkalommal volt alapvonali játékvezető és 13 alkalommal tartalék játékvezető.
250 mérkőzés közül legtöbbször a Debrecennek vezetett meccset, számszerint 46-ot, utána Újpest következik 40 meccsel.
Legtöbb meccset Szakály Péternek (35), Balajcza Szabolcsnak (31) és Mészáros Norbertnek (30) vezette.
2007-től FIFA kerettag.
A FIFA JB központi nyelvei közül az angolt és a spanyolt beszéli. 27 évesen vezette első nemzetközi mérkőzését. Az UEFA JB, a talent program keretében megkülönböztetett figyelemmel kísérte szakmai tevékenységét. 2009-től az UEFA JB besorolás szerint 2. kategóriás bírót. 010. október 19-én BL csoportmérkőzést vezetett, akkor került be Kassai Viktor mellett a legrangosabb játékvezetők közé. A Bajnokok Ligájában (BL) meccseket vezető európai bírók legfiatalabbja. 2
Több nemzetek közötti válogatott, valamint Intertotó-kupa, Európa-liga és UEFA-bajnokok ligája klubmérkőzést vezetett, vagy működő társának 4. bíróként segített.
Egyszer kirúgták meccs közben:
Az első NB III-as mérkőzésén Esztergomban az egyik hazai csatárt a büntetőterületen belül buktatták. Amikor a síp megszólalt ott volt az esemény közelében. A védő egy erőteljes rúgással felszabadítást végzett, de olyan pontosan célzott, hogy Istvánt pont fejbe rúgta. A rúgás erejének köszönhetően - kiütötte a labda -, csak a kórházban tért magához. Két hét múlva újra a pályán volt.
Minden Vad játékvezető:
A nagymama a (akkor még) Testnevelési Főiskola tanáraként labdarúgók oktatásáért volt felelős személy. A nagyapa, id. Vad István az aktív labdarúgást befejezve a budapesti (megyei) bajnokságban bíráskodott. Vad István, gyorsan végigjárva a játékvezetői szinteket. Hamarosan a FIFA JB nemzetközi bírói közé került. Az unoka, a Vad II. István, 16. életévet betöltve vizsgázott játékvezetésből. Szakmai eredményei alapján maga is FIFA JB játékvezető. A női labdarúgás rohamos fejlődésével Vad Anita is játékvezető/asszisztens. Európában, de talán a világon is különleges esemény, hogy a nagyapa az apa, a fiú (unoka) és a lány (unoka) is minősített játékvezető lett. Ritkaságszámba megy az is, hogy egy családból két FIFA JB minősítésű játékvezető nevelődik.
Mérkőzés beharangozó
Berke Balázs a szezonban már 7. alkalommal vezet a Mol Fehérvárnak mérkőzést.
Berke Balázs a szezonban már 7. alkalommal vezet a Mol Fehérvárnak mérkőzést.
Mol Fehérvár FC - DVTK |
|
| MLSZ kód: | 1446379 |
| Forduló: | 25. forduló |
| Dátum: | 2020-03-14- 19:30:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Berke Balázs |
| Asszisztens 1: | Georgiou Theodoros |
| Asszisztens 2: | Bornemissza Norbert |
| Alapvonali assz 1.: | Szilasi Szabolcs |
| Alapvonali assz 2.: | Hanyecz Bence |
| Tartalék jv.: | Király Zsolt |
Berke Balázs statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 86 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2011-07-30 - OTP Bank Liga NB. I. - Siófok-Újpest FC |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2020-03-07 - OTP Liga - Debrecen-Várda SE |
| Kiosztott sárgalap: | 386 |
| Kiosztott piroslap: | 15 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 15 |
| A kiosztott sárgalap: | 72 |
| A kiosztott piroslap: | 2 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 13 |
| A kiosztott sárgalap: | 56 |
| A kiosztott piroslap: | 1 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 14 |
| Legelső mérkőzés | 2019-08-10 - OTP Liga - Kaposvár-Mezőkövesd |
| Legutolsó mérkőzés | 2020-03-07 - OTP Liga - Debrecen-Várda SE |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 71 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 2 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 6 |
| Mérkőzések: | 2019-08-31 - OTP Liga - Videoton-Várda SE 2019-10-27 - OTP Liga - Videoton-Ferencváros 2019-11-30 - OTP Liga - Diósgyőr-Videoton 2019-12-14 - OTP Liga - Várda SE-Videoton 2020-01-25 - OTP Liga - Videoton-Honvéd 2020-02-15 - OTP Liga - Ferencváros-Videoton |
| A kiosztott sárgalap: | 34 |
| A kiosztott piroslap: | 1 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 |
| Mérkőzések: | 2019-09-28 - OTP Liga - Kaposvár-Diósgyőr 2019-11-02 - OTP Liga - Diósgyőr-Várda SE 2019-11-30 - OTP Liga - Diósgyőr-Videoton |
| A kiosztott sárgalap: | 12 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
AZ NB. I-es labdarúgó bajnoksággal kapcsolatos játékvezetői híreket lehet megtekinteni a főoldalon. A híreket kategórizálva lehet megtalálni. A jobb oldali menüsávban a bajnoksággal kapcsolatos statisztikai menüpontok érhetőek el, míg alatta a mérkőzéslista.