OTP Liga / NB-s bajnokságok
Az OTP Bank 20. fordulójában a címvédő MOL Vidi gyorsan előnybe került a DVTK elleni hazai bajnokiján, de a vendégek még a szünet előtt fordítottak és megnyerték a tal
Az OTP Bank 20. fordulójában a címvédő MOL Vidi gyorsan előnybe került a DVTK elleni hazai bajnokiján, de a vendégek még a szünet előtt fordítottak és megnyerték a találkozót. Győzött a Kisvárda is, így a miskolciak továbbra is kiesőhelyen állnak.
MOL Vidi FC-Diósgyőri VTK 1-2 (1-2)
Gólszerző: M. Scepovic (3.), illetve Mihajlovic (28.), Karan (33.)
MOL Vidi FC: Kovácsik - Nego, Juhász R., Fiola, Stopira - Kovács I., Pátkai (Hangya 68.), Hadzic - Huszti (Futács 62.) - M. Scepovic, Hodzic
Diósgyőri VTK: Bukrán - Brkovic, Karan, Tamás M. - Sesztakov, Szabó B. (Hasani 87.), Mazalovic, Márkvárt, Juhar - Vernes (Tajti 69.), Mihajlovic (Bacsa 80.)
A legutóbbi fordulóban a Puskás Akadémiától meglepő vereséget szenvedett a MOL Vidi, amely már a találkozó legelején megszerezte a vezetést Marko Scepovic jóvoltából. A folytatásban is inkább a hazaiak akarata érvényesült, a vendégek mégis egyenlíteni tudtak: egy beívelést Branko Mihajlovic vett mellre, majd a kapus lábai között a kapuba bombázott. Öt perc múlva már a Diósgyőrnél volt az előny, amikor egy szabadrúgást követően Dejan Karan emelt a fehérvári kapuba. Hátrányba kerülve fokozta a nyomást a Vidi és a szünetig Huszti Szabolcs révén két ziccert rontott. A második félidő elején büntetőből sem sikerült Husztinak gólt lőni, a Pátkai Máté lerántásért megítélt tizenegyest hibázta el. A hazaiak a lefújásig nagy mezőnyfölényben játszottak, beszorították a Diósgyőrt, ám egyenlíteniük nem sikerült. A Vidi újabb hazai vereségével távolabb került bajnoki címének megvédésétől.
Mezőkövesd-Zsóry FC - MTK Budapest 2-3 (1-1)
Gólszerző: Drazic (28.), Vajda (47.), illetve Katona (32.), Kanta (65.), Vass P. (78.)
Mezőkövesd: Szappanos - Farkas D. (Silye, a szünetben), Pillár, Szalai A., Vadnai - Meszhi, Bertus - Molnár, Pekár (Vajda, a szünetben), Cseri (Koszta, 80.) - Drazic
MTK: Kicsak - Katona, Gengeliczki, Szelin, Deutsch - Vass Á. - Vass P. (Schön, 91.), Bognár, Vogyicska (Kanta, 60.), Kulcsár (Torghelle, 70.) - Lencse
A találkozó elején jellemzően a kövesdi térfélen volt a labda, de aztán ahogy telt az idő, bátrabbá vált a hazaiak játéka, ez pedig hamarosan góllá érett. A vezetés megszerzése után azonnal visszahúzódott saját kapuja elé a vendéglátó együttes, de az MTK-nak csupán négy percre volt szüksége ahhoz, hogy egy jól helyezett lövéssel kiegyenlítsen. A szünetig aztán a Mezőkövesd volt aktívabb, de a játékrész végéig újabb gól nem született. Fordulás után a kettős cserével frissítő hazaiak azonnal magukhoz ragadták a kezdeményezést, hamar újra betaláltak, a következő jó húsz percben pedig a sárga lapokat érő szabálytalanságok akasztották meg gyakran a játék ritmusát. A fővárosi kék-fehérek a félidő derekához közeledve sikerrel fejeztek be egy akciót, és bő negyedóra múlva ismét gólt szereztek, ezzel először vezettek a mérkőzésen. A hátralévő nagyjából 15 percben az MTK nem engedte kibontakozni a hazaiakat, sőt, egészen a lefújásig kezdeményezőbb maradt, így végül megérdemelten vitte el a három pontot Mezőkövesdről. A fővárosi együttes két vereség után nyert ismét, idegenben pedig előzőleg sorozatban háromszor kapott ki. A Mezőkövesd nyeretlenségi szériája folytatódott, Kuttor Attila együttese immár egymás után a hatodik bajnoki meccsén nem tudott győzni, a mérlege ezeken az összecsapásokon három-három döntetlen és vereség.
Kisvárda Master Good-Debreceni VSC 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Cukalasz (42.), Lukjancsuk (45.), Horváth Z. (56.)
Kisvárda: Felipe - Kravcsenko, Ene, Vári, Lukjancsuk - Lucas, Karaszjuk - Seco (Ilic, 72.), Cukalasz (Gosztonyi, 78.), Grozav - Horváth Z. (Sassá, 87.)
Debrecen: Kosicky - Kusnyir, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi - Varga K., Tőzsér, Bódi (Kuti, 77.), Bényei (Avdijaj, a szünetben) - Szécsi, Takács T. (Damásdi, 58.)
Az első húsz percben a hazaiak birtokolták többet a labdát, a Debrecen elsősorban azzal törődött, hogy stabil legyen a védekezése. A folytatásban azonban a támadásszervezésben is aktívabbá vált a vendégcsapat, ezzel együtt továbbra sem volt kapura igazán veszélyes. Sokáig nem alakított ki komoly gólhelyzetet a Kisvárda sem, végül mégis kétgólos előnnyel zárta az első félidőt: előbb a DVSC védelmének és kapusának bizonytalanságát használta ki Cukalasz, majd Lukjancsuk bombázott távolról a léc alá. A szünet után szűk tíz perccel gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés, amikor pontosan vitt végig egy ellentámadást a Kisvárda. A Debrecen az előző négy fordulóban nem kapott gólt, ezúttal viszont a mérkőzés közepén többször is bizonytalankodott. A támadójátéka ugyanakkor a folytatásra sem változott érdemben, így nem volt esélye arra, hogy felzárkózzon.
Paksi FC-Szombathelyi Haladás 1-1 (1-0)
gólszerzők: Simon A. (30.), illetve Bamgboye (81.)
Paks: Nagy G. - Kulcsár D., Fejes (Lenzsér, 64.), Gévay, Szabó J. - Papp - Hahn (Bartha, 84.), Kecskés, Egerszegi, Remili - Simon A. (Könyves, 64.)
Szombathelyi Haladás: Király - Habovda, Saláta, Jagodics, Németh Mi. - Dausvili, Holdampf (Németh Má., 71.) - Bamgboye, Gaál (Rabusic, a szünetben), Ofosu - Mészáros (Rui Pedro, a szünetben)
A Haladás az első félidő első felében letámadta ellenfelét, a játék - némi meglepetésre - leginkább a hazai térfélen folyt. Kaput eltaláló kísérletet ugyanakkor először a 30. percben láthatott a közönség, ebből azonban egyből gól is lett: Simon szánta rá magát váratlanul egy lövésre a bal oldalról, s ez meglepte Királyt, aki nem tudott hárítani. A találat után megváltozott a játék képe, a Paks átvette az irányítást, s több helyzetet is kidolgozott. A szünet után fokozatosan a vendégek kerültek fölénybe, próbáltak lendületes támadásokat vezetni, de a befejezések egy ideig nem sikerültek. A hajrához közeledve aztán összejött az egyenlítés, s az utolsó percekben is "nyomott" a Haladás, de - miközben hatástalanított egy-két hazai kontrát - a győztes gólt már nem sikerült megszereznie. A szombathelyi együttes három vereség után szerzett pontot, nyeretlenségi sorozata azonban már hat meccs óta tart, s mivel közvetlen riválisai nyertek szombaton, egyre kilátástalanabb helyzetbe kerül a bennmaradást illetően.
Budapest Honvéd FC-Puskás Akadémia FC 2-1 (2-0)
Gólszerzők: Holender (9., 17.), illetve Radó (73.)
Piros lap: Latifi (81.), Heris (94.)
Budapest Honvéd: Gróf - Lovric, Kamber, Kálnoki Kis - Mezghrani, Szendrei (Májer, 67.), Heffler, Gazdag, Uzoma - Danilo (Tischler, 68.), Holender
Puskás Akadémia: Hegedüs L. - Szolnoki, Hadzsiev, Heris, Bokros - Tamás (Nagy Zs., 80.), Varga J., Urblík, Kiss T. (Latifi, a szünetben) - Vega (Arabuli, 57.), Radó
Az ellenfelet saját térfelén letámadó felcsútiak mezőnyfölényével kezdődött a találkozó, de a vendégvédelem a 9. és a 17. percben is óriásit hibázott, a szemfüles Holender pedig mindkétszer góllal büntetett. Mezőnyjátékkal folytatódott a mérkőzés, a kapuk előtt ritkán adódtak lehetőségek. Nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt a Puskás Akadémia, de veszélyes gólhelyzetig nem jutott a jól záró kispesti védelemmel szemben. A Honvéd a kontráiban bízott, Danilo az egyik ilyen akció lezárásaként kevéssel ollózott a felcsúti kapu fölé. A 73. percben szépített a Puskás Akadémia - Radó lövése egy védő lábán pörgött fel, majd kötött ki a kapu jobb oldalában -, de hiába támadott a hajrában, egyenlíteni már nem tudott. A vendégcsapat kilenc játékossal fejezte be az összecsapást. A Honvéd ezt megelőzően november elején nyert a bajnokságban, azóta hat mérkőzésen három döntetlen mellett háromszor kikapott. A Honvéd pályaválasztóként ötödik meccsén negyedszer győzte le a kispestiek vendégeként továbbra is nyeretlen felcsútiakat. A Puskás Akadémiának idegenben nem megy: a bajnoki szezon tizedik vendégfellépésén nyolcadszor maradt alul.
Újpest FC-Ferencváros 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Simon K. (93.), illetve Varga (11.)
Újpest FC: Banai - Burekovic, Litauszki, Ristevski, Pauljevic - Onovo, Sankovic, Nagy D. (Simon K., 83.), Rácz B. (Zsótér, 64.), Beridze (Nwobodo, 53.) - Novothny
Ferencváros: Dibusz - Lovrencsics, Frimpong, Dvali, Heister - Sigér, Haratin (Leandro, 82.) - Varga (Nguen, 76.), Gorriaran, Petrjak - Böde (Lanzafame, 68.)
A Ferencváros az első pillanattól kezdve magához ragadta a kezdeményezést és már a 11. percben vezetést szerzett Varga Roland révén. Az Újpestnek vendéglátóként is a kontrákban kellett bíznia, a zöld-fehérek védelme azonban viszonylag könnyedén hárította el ezeket a próbálkozásokat. A második félidő elején a lila-fehérben debütáló Rácz Barnabás kis híján egyenlített, de tekerése mellé szállt. Egészen a 93. percig úgy tűnt, nem lesz ennél nagyobb lehetősége a mérkőzésen az Újpestnek, ekkor azonban érkezett a csereként pályára lépő Simon Krisztián, aki az első kaput eltaláló hazai lövéssel pontot mentett csapatának. Ez volt a 225. bajnoki rangadó a Ferencváros és az Újpest között, a zöld-fehérek 102. alkalommal diadalmaskodtak 62 döntetlen és 61 újpesti siker mellett. A zöld-fehérek 9 pontosra növelték előnyüket a címvédő MOL Vidi FC-vel szemben.
Mérkőzés beharangozó
Berke Balázs vezeti a Mezőkövesd-MTK mérkőzést.
Mezőkövesd Zsóry FC - MTK Budapest |
|
| MLSZ kód: | 1345079 |
| Forduló: | 20. forduló |
| Dátum: | 2019-02-09- 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Berke Balázs |
| Asszisztens 1: | Ring György |
| Asszisztens 2: | Vígh-Tarsonyi Gergő |
| Alapvonali assz 1.: | Takács János |
| Alapvonali assz 2.: | Csonka Bence |
| Tartalék jv.: | Medovarszki János |
Berke Balázs statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 63 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2011-07-30 - OTP Bank Liga NB. I. - Siófok-Újpest FC |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2019-02-02 - OTP Liga - Ferencváros-Honvéd |
| Kiosztott sárgalap: | 268 |
| Kiosztott piroslap: | 12 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 12 |
| A kiosztott sárgalap: | 43 |
| A kiosztott piroslap: | 1 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 5 |
| A kiosztott sárgalap: | 22 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 13 |
| Legelső mérkőzés | 2018-07-21 - OTP Liga - Honvéd-Haladás |
| Legutolsó mérkőzés | 2019-02-02 - OTP Liga - Ferencváros-Honvéd |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 66 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 3 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 |
| Mérkőzések: | 2018-09-15 - OTP Liga - Mezőkövesd-Diósgyőr 2018-09-26 - OTP Liga - Videoton-Mezőkövesd 2018-12-01 - OTP Liga - Mezőkövesd-Újpest FC |
| A kiosztott sárgalap: | 11 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 |
| Mérkőzések: | 2018-08-17 - OTP Liga - Debrecen-MTK 2018-11-10 - OTP Liga - MTK-Felcsút |
| A kiosztott sárgalap: | 15 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1981 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Pintér Csaba vezeti a Videoton-Diósgyőr mérkőzést.
Pintér Csaba vezeti a Videoton-Diósgyőr mérkőzést.
Mol Vidi FC - DVTK |
|
| MLSZ kód: | 1345080 |
| Forduló: | 20. forduló |
| Dátum: | 2019-02-09- 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Pintér Csaba |
| Asszisztens 1: | Szert Balázs |
| Asszisztens 2: | Lémon Oszkár |
| Alapvonali assz 1.: | Karakó Ferenc |
| Alapvonali assz 2.: | Molnár Attila |
| Tartalék jv.: | Csatári Tibor |
Pintér Csaba statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 59 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2014-05-31 - OTP Liga - MTK-Kaposvár |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2018-12-15 - OTP Liga - Felcsút-Mezőkövesd |
| Kiosztott sárgalap: | 239 |
| Kiosztott piroslap: | 20 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 4 |
| A kiosztott sárgalap: | 22 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 11 |
| A kiosztott sárgalap: | 45 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 8 |
| Legelső mérkőzés | 2018-07-28 - OTP Liga - Debrecen-Mezőkövesd |
| Legutolsó mérkőzés | 2018-12-15 - OTP Liga - Felcsút-Mezőkövesd |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 27 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 3 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 |
| Mérkőzések: | 2018-09-30 - OTP Liga - Diósgyőr-Videoton |
| A kiosztott sárgalap: | 6 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 |
| Mérkőzések: | 2018-09-30 - OTP Liga - Diósgyőr-Videoton 2018-11-03 - OTP Liga - Felcsút-Diósgyőr |
| A kiosztott sárgalap: | 12 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1981 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Immár ötödik derbijét vezeti Farkas Ádám.
Immár ötödik derbijét vezeti Farkas Ádám.
Két év kihagyás után újra derbit vezeti a FIFA kerettag Farkas.
Az eddigi négy mérkőzésen 32 sárgalapot osztott ki és még senkit nem állított ki.
Újpest FC - Ferencvárosi TC |
|
| MLSZ kód: | 1345077 |
| Forduló: | 20. forduló |
| Dátum: | 2019-02-09- 19:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Farkas Ádám |
| Asszisztens 1: | Albert István |
| Asszisztens 2: | Berettyán Péter |
| Alapvonali assz 1.: | Szőts Gergely |
| Alapvonali assz 2.: | Szilasi Szabolcs |
| Tartalék jv.: | Szécsényi István |
Farkas Ádám statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 151 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2009-02-21 - Soproni Liga - MTK-Kaposvár |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2018-12-08 - OTP Liga - Újpest FC-Videoton |
| Kiosztott sárgalap: | 747 |
| Kiosztott piroslap: | 63 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 20 |
| A kiosztott sárgalap: | 91 |
| A kiosztott piroslap: | 5 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 22 |
| A kiosztott sárgalap: | 135 |
| A kiosztott piroslap: | 7 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 8 |
| Legelső mérkőzés | 2018-07-29 - OTP Liga - Honvéd-Várda SE |
| Legutolsó mérkőzés | 2018-12-08 - OTP Liga - Újpest FC-Videoton |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 49 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 3 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 |
| Mérkőzések: | 2018-09-15 - OTP Liga - Újpest FC-Debrecen 2018-12-08 - OTP Liga - Újpest FC-Videoton |
| A kiosztott sárgalap: | 10 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 |
| Mérkőzések: | 2018-11-10 - OTP Liga - Haladás-Ferencváros |
| A kiosztott sárgalap: | 11 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
Mérkőzés beharangozó
A "legidősebb" élvonalbeli játékvezető, Solymosi Péter fújja a sipot Pakson.
A "legidősebb" élvonalbeli játékvezető, Solymosi Péter fújja a sipot Pakson.
Paksi FC - Switelsky Haladás FC |
|
| MLSZ kód: | 1345078 |
| Forduló: | 20. forduló |
| Dátum: | 2019-02-09- 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Solymosi Péter |
| Asszisztens 1: | Szalai Balázs |
| Asszisztens 2: | Becséri Gergely |
| Alapvonali assz 1.: | Németh Ádám |
| Alapvonali assz 2.: | Zierkelbach Péter |
| Tartalék jv.: | Szalai Dániel |
Solymosi Péter statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 277 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2002-04-10 - NB. I - MTK-Sopron |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2018-12-15 - OTP Liga - Honvéd-Újpest FC |
| Kiosztott sárgalap: | 1137 |
| Kiosztott piroslap: | 71 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 39 |
| A kiosztott sárgalap: | 155 |
| A kiosztott piroslap: | 9 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 40 |
| A kiosztott sárgalap: | 178 |
| A kiosztott piroslap: | 12 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 9 |
| Legelső mérkőzés | 2018-07-28 - OTP Liga - Videoton-Paksi FC |
| Legutolsó mérkőzés | 2018-12-15 - OTP Liga - Honvéd-Újpest FC |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 30 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 1 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 |
| Mérkőzések: | 2018-07-28 - OTP Liga - Videoton-Paksi FC 2018-09-29 - OTP Liga - Haladás-Paksi FC 2018-11-24 - OTP Liga - Újpest FC-Paksi FC |
| A kiosztott sárgalap: | 14 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 |
| Mérkőzések: | 2018-08-11 - OTP Liga - Haladás-Felcsút 2018-09-29 - OTP Liga - Haladás-Paksi FC |
| A kiosztott sárgalap: | 8 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1981 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Kassai Viktor vezeti a Kisvárda-Debrecen keleti rangadót.
Kassai Viktor vezeti a Kisvárda-Debrecen keleti rangadót.
Kisvárda Master Good - DVSC |
|
| MLSZ kód: | 1345081 |
| Forduló: | 20. forduló |
| Dátum: | 2019-02-09- 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Kassai Viktor |
| Asszisztens 1: | Bornemissza Norbert |
| Asszisztens 2: | Garai Péter |
| Alapvonali assz 1.: | Bogár Gergő |
| Alapvonali assz 2.: | Lovas László |
| Tartalék jv.: | Varga Gábor |
Kassai Viktor statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 310 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 1999-03-20 - PNB - Zalaegerszeg-BVSC |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2019-02-02 - OTP Liga - Videoton-Felcsút |
| Kiosztott sárgalap: | 1447 |
| Kiosztott piroslap: | 78 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 2 |
| A kiosztott sárgalap: | 11 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 44 |
| A kiosztott sárgalap: | 191 |
| A kiosztott piroslap: | 10 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 12 |
| Legelső mérkőzés | 2018-07-22 - OTP Liga - Újpest FC-MTK |
| Legutolsó mérkőzés | 2019-02-02 - OTP Liga - Videoton-Felcsút |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 66 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 5 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 |
| Mérkőzések: | 2018-08-18 - OTP Liga - Felcsút-Várda SE 2018-09-29 - OTP Liga - Debrecen-Várda SE |
| A kiosztott sárgalap: | 11 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 |
| Mérkőzések: | 2018-08-10 - OTP Liga - Videoton-Debrecen 2018-09-29 - OTP Liga - Debrecen-Várda SE 2018-12-15 - OTP Liga - Haladás-Debrecen |
| A kiosztott sárgalap: | 20 |
| A kiosztott piroslap: | 1 |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1981 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
A "két" Puskás csapat csap össze szombaton, melyet Vad István vezet.
A "két" Puskás csapat csap össze szombaton, melyet Vad István vezet.
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia FC |
|
| MLSZ kód: | 1345076 |
| Forduló: | 20. forduló |
| Dátum: | 2019-02-09- 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Vad II. István |
| Asszisztens 1: | Kóbor Péter |
| Asszisztens 2: | Horváth Róbert |
| Alapvonali assz 1.: | Bognár Tamás |
| Alapvonali assz 2.: | Pillók Ádám |
| Tartalék jv.: | dr. Varga Zsolt |
Vad II. István statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 237 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2004-04-03 - NB. I. - Sopron-Videoton |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2018-11-24 - OTP Liga - Ferencváros-Várda SE |
| Kiosztott sárgalap: | 1057 |
| Kiosztott piroslap: | 86 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 31 |
| A kiosztott sárgalap: | 138 |
| A kiosztott piroslap: | 9 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 11 |
| A kiosztott sárgalap: | 45 |
| A kiosztott piroslap: | 5 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 |
| Legelső mérkőzés | 2018-07-21 - OTP Liga - Felcsút-Debrecen |
| Legutolsó mérkőzés | 2018-11-24 - OTP Liga - Ferencváros-Várda SE |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 15 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | |
| Mérkőzések: | |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 |
| Mérkőzések: | 2018-07-21 - OTP Liga - Felcsút-Debrecen |
| A kiosztott sárgalap: | 3 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1981 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Az MLSZ JB. pénteken kora este közzétette az OTP Liga szombati játékvezetői küldését.
Az MLSZ JB. pénteken kora este közzétette az OTP Liga szombati játékvezetői küldését.
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia FC |
|
| MLSZ kód: | 1345076 |
| Forduló: | 20. forduló |
| Dátum: | 2019-02-09 - 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Vad II. István |
| Asszisztens 1: | Kóbor Péter |
| Asszisztens 2: | Horváth Róbert |
| Alapvonali assz 1.: | Bognár Tamás |
| Alapvonali assz 2.: | Pillók Ádám |
| Tartalék jv.: | dr. Varga Zsolt |
Paksi FC - Switelsky Haladás FC |
|
| MLSZ kód: | 1345078 |
| Forduló: | 20. forduló |
| Dátum: | 2019-02-09 - 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Solymosi Péter |
| Asszisztens 1: | Szalai Balázs |
| Asszisztens 2: | Becséri Gergely |
| Alapvonali assz 1.: | Németh Ádám |
| Alapvonali assz 2.: | Zierkelbach Péter |
| Tartalék jv.: | Szalai Dániel |
Mezőkövesd Zsóry FC - MTK Budapest |
|
| MLSZ kód: | 1345079 |
| Forduló: | 20. forduló |
| Dátum: | 2019-02-09 - 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Berke Balázs |
| Asszisztens 1: | Ring György |
| Asszisztens 2: | Vígh-Tarsonyi Gergő |
| Alapvonali assz 1.: | Takács János |
| Alapvonali assz 2.: | Csonka Bence |
| Tartalék jv.: | Medovarszki János |
Mol Vidi FC - DVTK |
|
| MLSZ kód: | 1345080 |
| Forduló: | 20. forduló |
| Dátum: | 2019-02-09 - 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Pintér Csaba |
| Asszisztens 1: | Szert Balázs |
| Asszisztens 2: | Lémon Oszkár |
| Alapvonali assz 1.: | Karakó Ferenc |
| Alapvonali assz 2.: | Molnár Attila |
| Tartalék jv.: | Csatári Tibor |
Kisvárda Master Good - DVSC |
|
| MLSZ kód: | 1345081 |
| Forduló: | 20. forduló |
| Dátum: | 2019-02-09 - 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Kassai Viktor |
| Asszisztens 1: | Bornemissza Norbert |
| Asszisztens 2: | Garai Péter |
| Alapvonali assz 1.: | Bognár Tamás |
| Alapvonali assz 2.: | Lovas László |
| Tartalék jv.: | Varga Gábor |
Újpest FC - Ferencvárosi TC |
|
| MLSZ kód: | 1345077 |
| Forduló: | 20. forduló |
| Dátum: | 2019-02-09 - 19:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Farkas Ádám |
| Asszisztens 1: | Albert István |
| Asszisztens 2: | Berettyán Péter |
| Alapvonali assz 1.: | Szőts Gergely |
| Alapvonali assz 2.: | Szilasi Szabolcs |
| Tartalék jv.: | Szécsényi István |
OTP Liga / NB-s bajnokságok
Az MTK otthon kapott ki a Pakstól 2019 első OTP Bank Liga mérkőzésén.
Az MTK otthon kapott ki a Pakstól 2019 első OTP Bank Liga mérkőzésén. Radoki János győzelemmel mutatkozott be a Puskás Akadémia kispadján, 3–0-ra nyert csapata a MOL Vidi FC-vel szemben. Az Újpest és a Debrecen nem tudott egymásnak gólt lőni.
OTP Bank Liga, 19. forduló:
MTK Budapest–Paksi FC 1–2 (0–1)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, v.: Bognár
gólszerzők: Bognár (85.), illetve Remili (41.), Szabó J. (76.)
sárga lap: Varju (18.), Gera (28.), Gengeliczki (50.), illetve Zsidai (26.), Remili (31.), Fejes (34.)
MTK: Kicsak – Katona, Varju (Kulcsár T., 74.), Gengeliczki, Szelin – Vass Á. – Gera (Vass P., 82.), Kanta (Vogyicska, 67.), Bognár, Lencse – Torghelle
Paks: Nagy G. – Kulcsár D., Fejes, Gévay, Szabó J. – Zsidai, Papp – Hahn, Kecskés (Egerszegi, 93.), Remili (Bartha, 78.) – Simon A. (Könyves, 61.)
A gyenge iramú első félidőben negyedóra után a paksiak legalább lehetőségekig eljutottak, az ötlettelen támadójátékot produkáló hazaiak azonban semmilyen veszélyt nem jelentettek az ellenfél kapujára. A Paks a 41. percben megérdemelten jutott vezetéshez: az addig sokat hibázó Remili Mohamed látványos mozdulattal, ollózva talált az MTK kapujába.
A második felvonásban nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt az MTK, ez azonban csak némi mezőnyfölényhez volt elegendő, helyzetekre és egyenlítésre már nem. A védekezésre fókuszáló Paks ugyanis a 76. percben szöglet után növelte előnyét – a védő Szabó János a rövidre érkezve éles szögből pörgetett a kapuba –, az MTK a hátralévő időben Bognár István találatával csak szépíteni tudott.
Szombathelyi Haladás–Kisvárda Master Good 0–1 (0–0)
Szombathely, v.: Bogár
gólszerző: Horváth Z. (51.)
sárga lap: Saláta (63.), illetve Horváth Z. (54), Beriosz (53.), Felipe (71.)
Szombathelyi Haladás: Király – Habovda, Saláta, Jagodics, Németh Mi. – Bamgboye (Németh Má., 76.), Dausvili, Nyári (Rui Pedro, 63.), Ofosu – Priskin (Rabusic, 31.), Gaál
Kisvárda: Felipe – Melnik, Ene, Vári, Beriosz – Lucas, Karaszjuk (Protic, a szünetben), Seco (Gosztonyi, 67.), Cukalasz (Ilic, 76.) – Grozav, Horváth Z.
Az első félidő nagy részében eseménytelen mezőnyjátékot láthatott a közönség, a kapuk sokáig alig forogtak veszélyben. Királynak egyszer, a másik oldalon pedig a hajrában Felipének kétszer kellett védenie, ezen kívül az jelentett még különleges eseményt, hogy Priskint sérülés miatt fél óra után le kellett cserélni.
A szünet után gyorsan vezetést szerzett a vendégcsapat, amelynek támadásáról lemaradt a hazaiak védelme. A gól felébresztette a Haladást, amely átvette az irányítást, a Kisvárda védelme azonban, élén a brazil kapussal, útját állta a próbálkozásoknak. Az utolsó tíz percre szinte teljesen beszorultak a vendégek, de a szombathelyieknek nem sikerült egyenlíteniük.
Debreceni VSC–Újpest FC 0–0
Debrecen, v: Karakó
kiállítva: Kinyik (81.)
sárga lap: Kinyik (32., 81.), Tőzsér (52.), Haris (73.), Kusnyír (87.), illetve Pauljevic (3.)
Debreceni VSC: Kosicky – Pávkovics, Kinyik, Szatmári, Ferenczi – Bódi, Tőzsér, Haris, Szécsi (Nagy K., 92.) – Takács T. (Kusnyír, 83.), Damásdi (Avdijaj, 61.)
Újpest FC: Banai – Pauljevic, Litauszki, Ristevski, Burekovic – Sankovic, Onovo – Nwobodo, Nagy D. (Zsótér, 62.), Beridze (Simon K., 69.)– Novothny
Az első félidőben mindkét oldalon adódtak gólhelyzetek a csapatok előtt, ennek ellenére 0–0-s állásnál vonultak szünetre a felek. Az Újpest elsősorban a baloldalon erőltette a támadásokat, és ott próbálta feltörni a hazaiak védelmét, a Debrecen ugyanakkor az egyik átlövési kísérletnél kapufáig jutott.
Fordulás után annyiban változott a játék képe, hogy a második debreceni kapufát követően a vendégek átvették a kezdeményezést, valamivel többet birtokolták a labdát, és rendre veszélyeztettek is. A hazaiak az ellentámadásaikban bíztak, de a hajrára egy kiállítás nyomán emberhátrányba kerültek, így végül örülhettek annak, hogy egy pontot otthon tudtak tartani.
Diósgyőri VTK-Mezőkövesd Zsóry FC 1–1 (0–0)
Miskolc, v.: Szőts
gólszerzők: Vernes (94.), illetve Molnár G. (52.)
sárga lap: Hasani (40.), Vernes (82.), Tajti (86.), illetve Drazic (31.), Vadnai (69.)
Diósgyőri VTK: Bukrán – Sesztakov, Brkovic, Karan, Tamás M. – Márkvárt – Szabó B. (Bacsa, 71.), Géringer (Tajti, 54.), Juhar – Hasani (Vernes, 62.), Mihajlovic
Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos – Farkas D., Pillár, Szalai, Vadnai (Katanec, 84.) – Meszhi, Bertus – Pekár (Silye, 67.), Molnár G., Cseri (Dragóner, 90.) – Drazic
Jó iramban kezdődött a mérkőzés, de mindkét csapat védelme stabil volt, így az első tíz percben nem alakult ki gólhelyzet. Ezt követően a vendégek kerültek fölénybe, több ígéretes akciót vezettek, gólt azonban nem sikerült szerezniük, mert a DVTK szervezetten védekezett.
A második félidőt nagy lendülettel kezdték a miskolciak, öt perc alatt több nagy lehetőségük is volt, a kihagyott helyzetek viszont megbosszulták magukat: a Mezőkövesd első támadásából betalált. A kapott gól alaposan visszavetette a hazai csapatot, amely csak az utolsó húsz percre tért magához. Hiába tartotta azonban kisebb megszakításokkal nyomás alatt a vendégkaput, egyenlíteni sokáig nem tudott, mígnem a hatperces ráadásban a csereként beállt Vernes fejjel mentett pontot a csapatának.
MOL Vidi FC–Puskás Akadémia FC 0–3 (0–1)
Székesfehérvár, v.: Kassai
gólszerzők: Urblík (7.), Radó (71.), Arabuli (88.)
sárga lap: Stopira (14.), Milanov (34.), Fiola (54.), Futács (73.), Hodzic (83.), illetve Bokros (1.), Kiss T. (48.)
MOL Vidi FC: Kovácsik – Nego, Juhász R., Fiola, Stopira – Nikolov, Elek Á. (Hodzic, 46.), Pátkai – Huszti (Futács, 72.), Milanov (Tamás K., 72.) – M. Scepovic
Puskás Akadémia: Hegedüs L. – Szolnoki, Hadzsijev, Heris, Bokros – Varga J, Tamás N. (Szakály P., 89.) – Vega (Arabuli, 81.), Urblík, Kiss T. (Latifi, 81.) – Radó
A Puskás Akadémia kispadján ezen a találkozón debütált a téli szünetben kinevezett vezetőedző, Radoki János. A trénernek nem kellett sokat várnia arra, hogy csapata előnybe kerüljön, hiszen a 7. percben Urblík József óriási gólt lőtt a hazai kapu bal felső sarkába. A gól láthatóan megfogta a Vidit, nem igazán tudott veszélyt teremteni a felcsúti kapu előtt, a Puskás pedig gyors embereivel kedvére kontrázhatott. A félidő vége felé nagyobb sebességre kapcsoltak a hazaiak, s a klubhoz hosszú idő után visszatérő Elek Ákos közeli fejese után közel álltak az egyenlítéshez, ám Hegedüs Lajos nagy bravúrral védett.
A második félidő első felében futószalagon érkeztek a Vidi-helyzetek, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott. Nem úgy a túloldalon, ahol Radó András nagy védelmi hibát kihasználva egyedül vezette a labdát a fehérvári kapura és növelte a vendégelőnyt. Elkeseredetten küzdött a bajnokcsapat, de a felcsúti gárda szerzett újabb gólt és ilyen arányban is teljesen megérdemelten győzött.
Ferencváros–Budapest Honvéd 1–0 (0–0)
Groupama Aréna, v.: Berke
gólszerző: Böde (82.)
kiállítva: Batik (95.)
sárga lap: Lovrencsics G. (42.), Lanzafame (57.), illetve Mezghrani (35.), Holender (43.), Batik (54., 95.), Heffler (56.), Danilo (67.), Gróf (82.), Gazdag (90.)
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Dvali, Heister – Haratin, Sigér – Varga R. (Böde, 77.), Gorriaran (Bőle, 80.), Petrjak – Lanzafame (Szignyevics, 67.)
Budapest Honvéd: Gróf – Batik, Lovric, Kálnoki Kis (Kukoc, 86.) – Mezghrani, Szendrei (Banó-Szabó, 65.), Heffler, Gazdag, Holender – NGog (Tischler, 69.), Danilo
Az első félidőben a Ferencváros meddő mezőnyfölényben játszott, fél óráig ugyanis még helyzetet sem tudott kialakítani. Addigra viszont a kispestiek már két nagy lehetőséget puskáztak el. Davide Lanzafame ollózásával veszélyeztetett először a házigazda, majd Varga Roland szabadrúgását mentette bravúrral Gróf Dávid.
A fordulást követően az FTC nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt, és saját térfelén tartotta a vendégcsapatot, amely csak Gróf bravúrjaival tudta megőrizni a gól nélküli állást. Idővel azonban kijött a szorításból a Honvéd, gólhelyzetekig is eljutott a túl bátran kitámadó Ferencvárossal szemben, amelynek középpályás védőmunkája ekkor nem volt kellően hatékony. A 82. percben Böde Dánielt nem tudták szerelni a kispestiek: az alig hat perce pályán lévő cserejátékos két védő között is lövéshez jutott, és közelről nem hibázott. Mivel a hajrában nem esett több gól, nyert a házigazda.
Mérkőzés beharangozó
Új újonc FIFA kerettag Berke Balázs vezeti a Ferencváros-Honvéd találkozót.
Új újonc FIFA kerettag Berke Balázs vezeti a Ferencváros-Honvéd találkozót.
Ferencvárosi TC - Budapest Honvéd |
|
| MLSZ kód: | 1345071 |
| Forduló: | 19. forduló |
| Dátum: | 2019-02-02- 19:30:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Berke Balázs |
| Asszisztens 1: | Ring György |
| Asszisztens 2: | Szert Balázs |
| Alapvonali assz 1.: | Németh Ádám |
| Alapvonali assz 2.: | Iványi Zoltán |
| Tartalék jv.: | Király Krisztián |
Berke Balázs statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 62 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2011-07-30 - OTP Bank Liga NB. I. - Siófok-Újpest FC |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2018-12-08 - OTP Liga - Diósgyőr-Várda SE |
| Kiosztott sárgalap: | 260 |
| Kiosztott piroslap: | 11 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 5 |
| A kiosztott sárgalap: | 21 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 9 |
| A kiosztott sárgalap: | 29 |
| A kiosztott piroslap: | 2 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 12 |
| Legelső mérkőzés | 2018-07-21 - OTP Liga - Honvéd-Haladás |
| Legutolsó mérkőzés | 2018-12-08 - OTP Liga - Diósgyőr-Várda SE |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 58 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 2 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 |
| Mérkőzések: | 2018-09-02 - OTP Liga - Ferencváros-Videoton 2018-10-27 - OTP Liga - Diósgyőr-Ferencváros |
| A kiosztott sárgalap: | 11 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 |
| Mérkőzések: | 2018-07-21 - OTP Liga - Honvéd-Haladás 2018-09-29 - OTP Liga - Felcsút-Honvéd |
| A kiosztott sárgalap: | 9 |
| A kiosztott piroslap: | 1 |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1981 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Nem az előzetesen kijelölt Vad II István vezeti szombat délután a DVSC és az Újpest összecsapását.
Nem az előzetesen kijelölt Vad II István vezeti szombat délután a DVSC és az Újpest összecsapását.
Változás történt az NB I 19. fordulójának játékvezetői küldésén, miután a DVSC–Újpest mérkőzésre eredetileg kijelölt Vad II István megbetegedett, helyette Karakó Ferenc fújja majd a sípot.
Karakó asszisztensei Albert István és Medovarszki János lesznek, míg az alapvonalakon Takács János és Nagy Róbert fognak helyet foglalni segítőként.
A harmadik helyezett DVSC és az ötödik pozíciót elfoglaló Újpest összecsapását 17 órakor rendezik.
Mérkőzés beharangozó
Bogár Gergő 3. NB. I-es mérkőzését vezeti Szombathelyen.
Bogár Gergő 3. NB. I-es mérkőzését vezeti Szombathelyen.
Switelsky Haladás FC - Kisvárda Master Good |
|
| MLSZ kód: | 1345075 |
| Forduló: | 19. forduló |
| Dátum: | 2019-02-02- 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Bogár Gergő |
| Asszisztens 1: | Lémon Oszkár |
| Asszisztens 2: | Varga Gábor |
| Alapvonali assz 1.: | Molnár Attila |
| Alapvonali assz 2.: | Pillók Ádám |
| Tartalék jv.: | Szécsényi István |
Bogár Gergő statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 2 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2018-09-01 - OTP Liga - Mezőkövesd-Felcsút |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2018-12-01 - OTP Liga - MTK-Debrecen |
| Kiosztott sárgalap: | 7 |
| Kiosztott piroslap: | 0 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 |
| Legelső mérkőzés | 2018-09-01 - OTP Liga - Mezőkövesd-Felcsút |
| Legutolsó mérkőzés | 2018-12-01 - OTP Liga - MTK-Debrecen |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 7 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | |
| Mérkőzések: | |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | |
| Mérkőzések: | |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1981 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Az MLSZ és az MLSZ JB-vel kapcsolatos híreket lehet megtalálni, tematikusan.
A jobb oldali menüpontban az MLSZ JB-vel kapcsolatos adatok érhetőek el.