A labdarúgó játékvezető testület elnökségének legutóbbi ülésén megtárgyalták, hogy kiket javasoljanak a FIFA-keretbe. Egyetlen új név került a hetes csapatba, ami azt jelenti, hogy egy játékvezető viszont búcsúzott ettől a testülettől.

A keret javasolt tagjai: Hartmann, Huták, Molnár, Németh, Puhl, Varga S. és Vágner.

A keretből kiesett Plasek, akit sérülése miatt voltak kénytelenek kihagyni.

Ezt a névsort a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek még jóvá kell hagynia.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) - az Egyesült Államokban március 11 és 18 között elvégzett felmérés alapján - kijelölte a világbajnokságon közreműködő vezetőbírói és partjelzői keretet, melyben Puhl Sándor és Márton Sándor neve is szerepel. Ezzel biztossá vált, hogy lesz magyar résztvevője a 94-es futballvilágbajnokságnak.

Márton Sándor meglepettségénél csak az öröme volt nagyobb, miután felhívtuk telefonon és közöltük vele a szerkesztőségünkbe érkezett telefax tartalmát.

Bár titkon számítottam rá, hogy bekerülök a VB-keretbe, de most a hivatalos értesítés hallatán roppant boldognak érzem magam. Több, mint két hete érkeztünk haza Dallasból, ahol Cooper úr klinikáján teszteltek minket. Már ott éreztük, hogy mindketten megfeleltünk a követelményeknek, s a jelek szerint a FIFA illetékesei is így látták.

Hány jelölt közül választották ki Önöket?

Puhl Sanyinak egy kicsit nehezebb dolga volt mint nekem, hisz a huszonnégyes játékvezetői keretbe harmincadmagával pályázott. Mi partjelzők huszonöten kezdtük el a felmérést és hárman estek ki.

Miben különbözött avezetőbírók és a határbírók tesztje?

Mindkét csoport ugyanazt a munkát végezte, csupán anynyi volt a különbség, hogy nekünk a kétszáz métert nem kellett teljesíteni.

Mikor utaznak vissza Dallasba?

Néhány nappal a világbajnokság kezdete előtt kell kiérkeznünk, majd két-három napos összetartás után kezdődnek a csoportküzdelmek.

Gondolom, az első mécsesen mutatott teljesítmény nagyban meghatározza majd a további szereplés lehetőségét, - így van, hiszen aki a bemutatkozó mérkőzésén betlizik, nem biztos hogy lesz módja javítani. A selejtezők után egyébként lesz egy rosta, amely után a társaság felét hazaküldik. Remélem mi maradunk.

A döntőig?

Aztúl szép lenne.

Többször lengetett már Puhlnak, az összeszokottsággal nem lehet gond.

Minden rezdülését érzem a pályán Sanyinak, és úgy érzem ez kölcsönös. Az együttgondolkodással tehát nem lesz baj. Ezt a jövő héten ismét bebizonyíthatjuk, hisz a Porto-Milan BEK-meccset három Sándor vezeti. Puhl, Sziágyi és én.

Sok sikert hozzá, és azt kívánjuk, minél később térjenek majd haza az Egyesült Államokból.

A magyar játékvezető elvesztése sokkolta a játékosokat és a szurkolókat két évvel ezelőtt.

Puhl 1984-től 2000-ig tartó pályafutása során számos legendás mérkőzésen bíráskodott. Ezek közül a legemlékezetesebb az 1994-es brazil–olasz világbajnoki döntő, de vezetett UEFA-kupa- és Bajnokok Ligája-finálét is – mindkét esetben a Dortmund és a Juventus részvételével (1993, 1997). Halála előtti bő tíz évben az MLSZ Játékvezetői Bizottságának alelnökeként tevékenykedett, s a Sport TV-nél dolgozott televíziós szakértőként.

Puhl Sándor emlékét megőrizzük!

Büszkék lehetünk Kassai Viktorra, hiszen bekerült a legjobb 30 játékvezető közé. 

Az olasz Pierluigi Collina lett minden idők legjobb futballbírója, Puhl Sándor pedig a 11. helyen végzett a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS) - írja az nso.hu.

Még egy magyar – a 25. helyezett Kassai Viktor – került fel a világranglistára, amelyet 1987-től tart nyilván az IFFHS, és amely az azóta évente elkészített rangsorok pontszámainak összesítése alapján alakult ki.

A top 31 játékvezető nevét tartalmazó lajstrom első helyezettje, Pierluigi Collina megszakítás nélkül hat évben – 1998-tól 2003-ig – diadalmaskodott, két német, Markus Merk és Felix Brych előtt. A 2021-ben, hatvanöt évesen elhunyt Puhl Sándor úgy lett az összesítésben a 11., hogy sorozatban négyszer is a világ legjobbjának választották 1994 és 1997 között.

A legjobb 31-be a legtöbb játékvezetőt – négyet – Olaszország adta, Németország és Anglia egyaránt három bíróval a második e mutatóban.

Sajnos az MLSZ JB. első embere a lista közelébe se ér... 

Még most, napra pontosan egy esztendő távlatából is felfoghatatlan, hogy elhunyt Puhl Sándor. Az egykor a világ legjobb játékvezetőjének választott, vb-döntőt is dirigáló legenda halálát a koronavírus szövődménye okozta – 65 évet élt.

– Ő volt a legnagyobb csibész a pályán! – Bozóky Imre, korábbi labdarúgó-szövetségi elnök, Puhl egykori asszisztense mondta ezt. Megszámlálhatatlan emlék köti össze őket, no, meg a közös szerelem, a futball. Évekig dolgoztak együtt, rangos meccseken tevékenykedtek, és a nagy utazások során lettek igazi barátok.

– Sanyi arra született, hogy futballbíró legyen. Értette a játék csínját-bínját, a játékosok nyelvét. Nem túlzok, ha azt mondom: ő nagyobb csibész volt, a szó jó, nemes értelmében, mint a pályán lévő labdarúgók... Sokszor voltunk együtt, de ritkán nyílt meg, a magánéletét óvta mindenkitől. Azt is csak kevesen tudták, hogy korábban is súlyos beteg volt... Ott voltam a temetésén, azóta is gyászolom – mondta Bozóky.

Puhlról valóban keveset tudhatott a közvélemény. Együtt élt egy nála nagyjából húsz évvel fiatalabb hölggyel, ezt a kapcsolatát is titkolta, ahogyan arról sem beszélt, ha anyagi gondjai támadtak. Kemény, makacs ember volt, de talán ezért is lehetett ő a legjobb – a legeslegjobb játékvezető.

– Mi, játékosok is úgy gondoltuk, hogy ő a legjobb bíró a földkerekségen. Büszkék is voltunk rá – mesélte Telek András egykori válogatott focista – Én, mint a Ferencváros csapatkapitánya, többször beszéltem vele meccs közben, s mindig lenyűgözött a határozottsága, a szakmai hozzáértése. Egyenlő partnernek tekintett bennünket, soha nem éreztette, hogy fölöttünk állna. Engem a zöld gyepen is a becenevemen, Mancinak szólított. De az is igaz, hogy nem volt visszabeszélés, számonkérés, a döntéseit nem kérdőjelezhettük meg. Magánemberként pedig imádni való volt, közvetlen és barátságos. Puhl Sándor a magyar futball halhatatlanja, ez nem vitás!

Nemcsak az élete, a halála is titkokkal volt teli. Már azt is csak hosszas nyomozás után lehetett kideríteni, hogy kórházba került. Csakúgy, mint a diag­nózist: a koronavírust. Hírzárlat volt, senki sem beszélt az állapotáról. S amikor elhunyt, a család kérésére soha, sehol nem jelent meg, hol és mikor búcsúztatják. Egy esztendővel a halála után talán már leírható: a bazilika altemplomában nyugszik, az Aranycsapat legendái mellett.

– Nekem sem mondták meg, hol lesz Sanyi végső nyughelye – árulta el az elismert győri sportvezető, Klement Tibor – Pedig én voltam az egyik legjobb barátja. Rengeteget beszélgettünk, órákon át. Ha valamelyikünk elutazott, akkor felhívta a másikat. Még most is úgy vagyok vele, ha útra kelek, automatikusan hívnám őt. A kórházba kerülése előtt nem sokkal beszéltem vele utoljára. Aztán jöttek a hírek a koronavírusról, amiből talán felépült volna, ha nem kap kórházi fertőzést... Hiányzik nagyon.

Nem engedhették el búcsú nélkül – a játékvezetők rótták le tiszteletüket a május 20-án elhunyt Puhl Sándor előtt. Június 14-én Horváth Zoltán, a főtemplom megbízott plébánosa mondott fohászt az elhunytért, emlékét a barát és munkatárs, Berzi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) alelnöke idézte fel.

Fekete öltönyös férfiak gyülekeztek június 14-én Budapesten, a Szent István-bazilika előtti téren. Kezükben fehér rózsa, rajta hol fekete, hol nemzeti színű szalag. Búcsúzni jöttek a magyar labdarúgás egyik nagyjától, a négy ízben a világ legjobb játékvezetőjének választott Puhl Sándortól, akit szűk családi és baráti körben az elmúlt héten helyzetek örök nyugalomra az Aranycsapat tagjai mellé a bazilika altemplomában.

Horváth Zoltán imádkozott az elhunyt lelki üdvéért: „Ha már nem lehet itt köztünk a földön, legyen boldog a mennyben. Kérjük Istent, készítsen lakhelyet számára, halhatatlan lelkét vegye fel a mennybe. Tartsunk rövid csendet, idézzük fel emlékeinket, adjunk hálát mindazért a jóért, amit Sándortól kaphattunk, és kérjük számára az üdvösséget.

A játékvezetők nevében Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke, a Játékvezetői Bizottság elnöke emlékezett a pályatársra és barátra. Felidézte Puhl Sándor kivételes pályáját, mely nagyon korán kezdődött.

A labdarúgónak készülő 15 éves Sándor álmait egy sérülés hiúsította meg. A fiú anyai tanácsra váltott, elvégezte a játékvezetői tanfolyamot. Pályája gyorsan ívelt felfelé: 1988-ban már FIFA-kerettag volt, 1991-ben Portugáliában az U20-as ifjúsági világbajnokságon vezetett meccset. 1994-ben jutott a csúcsra, az USA-ban rendezett világbajnokságon ő vezethette a döntőt. „Ma is forróság fog el, ha arra gondolok, egy magyar kivívta ezt a jogot – idézte fel Berzi Sándor. – Nevéhez fűződik számos nagy meccs, bravúros ítéletek sora. A lehetetlen is megadatott neki – fogalmazott a sportdiplomata. „Személyében nemcsak a magyar labdarúgás nemzetközileg elismert alakját veszítettük el, hanem a hűséges barátot is. Emlékét örökké megőrizzük.

Puhl Sándor életének utolsó időszakáról kérdeztük Hanacsek Attilát, a Játékvezetői Bizottság tagját, Puhl Sándor neveltjét és barátját. „Szeretném azt írni, hogy jobban vagyok, de sajnos nem. Reménykedem. Ez volt az utolsó sms, amelyet Puhl Sándor Hanacsek Attilának küldött kórházba kerülése előtt. Még azt is hozzátette barátjának, hogy „együttérzek veled, mert Hanacsek Attilának folytatnia kellett a játékvezetők számára a videobíró (Video Assistant Referee VAR) -képzést, amelyet 2020 októberében kezdtek el, majd felfüggesztettek novembertől néhány hónapra a pandémia miatt. Ahogy üzenetváltásuk mutatja, Puhl Sándor küldetéstudatos játékvezető volt, akit még betegen is a játékvezetés foglalkoztatott. Mindent megtett ugyanis azért, hogy a maga eszközeivel jobbá tegye a játékot. 

Ez tette példaképpé Hanacsek Attila számára, aki 1992-ben került az országos játékvezetői keretbe. „Sándor végtelenül szerette a labdarúgást, a vérében volt a tudás és az érzék. Megtisztelő volt, hogy tőle tanulhattam. Sokszor éreztem azt, hogy őt a tenyerén hordja a Jóisten, mert kritikus pillanatokban tudott helytállni, átlátni a másodperc töredéke alatt a pályán a helyzetet. De az emberi minőség is kiemeli Puhl Sándor alakját. Minden hibánál a megértés és segítőkészség vezette, a legvégsőkig elment a játék és a játékvezető védelmében. Hálásak vagyunk, hogy a nemzet szentélyében, a magyar Egyház szívében, a bazilikában így együtt kifejezhetjük tiszteletünket emléke előtt.

Szerdán a Szent István-bazilikában szűk családi és baráti körben végső búcsút vettek Puhl Sándortól, a világ egykori legjobb játékvezetőjétől, az MLSZ Játékvezetői Bizottságának alelnökétől.

A szertartáson, amelyet Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök tartott, a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetősége, így dr. Csányi Sándor elnök és Vági Márton főtitkár is részt vett. Az MLSZ nevében Berzi Sándor alelnök mondott búcsúbeszédet.

Világszerte megemlékeztek Puhl Sándorról, az olaszok a tizenöt évesen tett bíróvizsgáról és Mauro Tassotti könyökléséről is írtak.

A csütörtökön 65 esztendős korában elhunyt világhírű játékvezetőről, Puhl Sándorról a nemzetközi sajtó is megemlékezett – többségében tényszerűen fogalmazva, az adott ország vagy közösség számára legemlékezetesebb mérkőzéseket felelevenítve.

A legnevesebb orgánumok közül a madridi sportnapilap, a Marca megemlíti, hogy Puhl Sándor számos legendás meccset vezetett, s természetesen külön kitér az 1994-es világbajnokság negyeddöntőjében történtekre: a spanyol együttes az olasz válogatottal mérkőzött meg, végül az utóbbi együttes nyert 2–1-re; Puhl Sándor nem ítélt büntetőt, amikor a Milan sztárvédője, Mauro Tassotti orron könyökölte Luis Enriquét – a spanyol válogatott jelenlegi szövetségi kapitányát – a tizenhatoson belül. Tegyük mindjárt hozzá, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) nem hibáztatta az esetért a magyar játékvezetőt, a videofelvételek alapján egyértelműen bebizonyosodott, a bíró nem láthatta a háta mögött zajló esetet, emiatt is történhetett meg, hogy a nagy vihart kavaró Tassotti-ügy dacára a FIFA Puhl Sándornak adta a Brazília–Olaszország vb-döntő levezetését.

Ugyanezt az emlékezetes esetet az olasz honlapok is fókuszba helyezték a megemlékező cikkekben, így a Tuttomercatoweb vagy a La Gazzetta dello Sport is. Utóbbi egyenesen azt a címet adta írásának: „Gyászban a magyar futball: meghalt Puhl játékvezető, aki nem látta, hogy Tassotti lekönyökölte Luis Enriquét.”

A milánói szaklap kiemeli, ha 1994-ben lett volna VAR, az nagyon sokba kerülhetett volna nemcsak Mauro Tassottinak (aki végül nyolcmeccses eltiltást kapott a FIFA-tól), de a később a döntőig menetelő olaszoknak is, mert az esetért tizenegyes járt volna a mérkőzés hajrájában. Csakhogy „abban az időben még nem volt videobíró, így Luis Enrique véres arca talán az egyetlen folt Puhl karrierjén” – fogalmazott megemlékező cikkében a La Gazzetta dello Sport, amely azonban azt is megjegyezte, hogy minden bizonnyal Puhl Sándor volt az 1990-es évek legjobb játékvezetője a világon, és igazi „csodagyerek” lehetett, mert már tizenöt évesen játékvezetői vizsgát tett.

A német Bild azt emelte ki, hogy Puhl Sándor vezette az 1997-es Bajnokok Ligája-döntőt Münchenben, amikor is a Borussia Dortmund meglepetésre 3–1-re legyőzte a Juventust. A horvát Index arról ír, hogy a magyar játékvezető dirigálta a horvát labdarúgó-történelem egyik „legkeményebb vereségét” hozó mérkőzést, amelyen a válogatott felkészülési meccsen 4–1-re kapott ki a szlovákoktól 1994-ben. A román GSP kitér rá, hogy a legendás bíró fújta a sípot az 1994-es világbajnokságra kvalifikáló egyik selejtező mérkőzésen, amelyen nemzeti együttesük 2–1-es diadalt aratott Belgium felett. Megemlékezett továbbá a portugál Diário de Notícias, a spanyol Mundo Deportivo, a szlovák Teraz, a lengyel Sport, sőt a FIFA-világbajnokság hivatalos Twitter-oldala is.

A FIFA mellett az UEFA honlapja is cikket szentelt a szakembernek. Az uefa.com írása Puhl Sándor pályafutásából kiemelte az 1994-es világbajnokság döntőjét, valamint az 1997-es BL-finálét.

Andreas Möller, világbajnok és Európa-bajnok német labdarúgó, a magyar válogatott korábbi másodedzője:
„A kilencvenhetes, Juventus elleni Bajnokok Ligája-döntőben Puhl Sándor volt a játékvezető, nagyszerűen bíráskodott, ám az igazi emlékem róla mégis az egy évvel korábbi Európa-bajnoksághoz kötődik… Az elődöntőben tizenegyesekkel győztük le a házigazda Angliát, s Puhl Sándor sárga lapot adott nekem, amit ott azonnal számonkértem rajta, de ő laza mozdulattal futott tovább. Évekkel később, amikor a magyar válogatott másodedzője voltam, és összefutottunk, kiderült, ő is pontosan emlékezett arra a szituációra. Persze felemlegettem neki az esetet, hiszen nem játszhattam a fináléban, ő pedig elmagyarázta, miért adott nekem sárga lapot. Megittunk egy pohár bort, órák hosszat beszélgettünk. Játékvezetőként az egyik legjobb volt a világon, a futballból érzett minden rezdülést. Legutóbb, amikor találkoztam vele, már betegeskedett, rendkívül sajnálom, ami vele történt.”

Arrigo Sacchi, az 1994-es vb-ezüstérmes olasz válogatott szövetségi kapitánya:
„Puhl Sándor a kilencvenes évek nagyszerű játékvezetője volt, akinek kiemelkedő képességeit a szakma számos elismerése igazolta. Világbajnoki döntőt nem bíznak akárkire, igaz, a magyar bírónak az 1994-es brazil–olasz fináléban nem volt igazán nehéz dolga. Hogy miként emlékszem a Puhl Sándor vezette másik vb-meccsünk, az Olaszország–Spanyolország vb-negyeddöntő elhíresült mozzanatára, amikor Mauro Tassotti eltörte Luis Enrique orrát? Őszintén szólva nem láttam a jelenetet, csak később, a visszajátszásokban, de úgy hiszem, piros lap és tizenegyes járt volna érte.”

Sepp Blatter, a FIFA korábbi elnöke:
„Puhl Sándor a világfutball egyik nagyszerű személyisége, illetve minden játékvezetőnek példakép volt. A magyar labdarúgás egyik kiemelkedő alakját veszítette el. Részvétemet fejezem ki a családjának és a barátainak!”

Pierluigi Collina, az IFFHS által hatszor az év legjobbjának választott olasz játékvezető:
„Puhl Sándor generációja egyik legjobb játékvezetője volt, útjaink a kilencvenes évek végén keresztezték egymást. Megtiszteltetés volt, hogy átvehettem az örökségét, és utána lehettem a legjobb játékvezető. A világ játékvezetése egyik legzseniálisabb tagját veszítette el.”

Gianni Infantino, a FIFA elnöke (az mlsz.hu oldalon):
„Szeretném őszinte részvétemet kifejezni Puhl Sándor korábbi FIFA-játékvezető halála miatt. Kétség sem fér hozzá, hogy Sándor jelentős mértékben hozzájárult a játékvezetés fejlődéséhez, valamint sportunk és értékeink népszerűsítéséhez Magyarországon, Európában és a világ minden táján. Korának egyik legkiemelkedőbb játékvezetőjeként széles körben elismert öröksége a pályán és a pályán kívül sem merül feledésbe. A nemzetközi labdarúgó-közösség nevében szeretném kifejezni legmélyebb együttérzésünket a Magyar Labdarúgó-szövetségnek, valamint Sándor családjának, barátainak és szeretteinek. Reméljük, hogy ezek az emlékek és támogató szavaink némi vigaszt nyújthatnak ebben a nehéz időszakban.”

Roberto Baggio, az 1994-es vb-ezüstérmes olasz válogatott tagja:
„Szomorúan hallottam Puhl Sándor halálhírét. Mélységesen át tudom érezni a szerettei és a hozzá közelállók fájdalmát, sajnos a közelmúltban megtapasztaltam, mit jelent családtagot elveszíteni, ráadásul a járvány következtében. Jól emlékszem nagyszerű személyiségére, határozottságára, rendíthetetlenségére, ő tényleg az a típus volt, aki nem hagyta magát befolyásolni. Életem egyik legfontosabb pillanatában, az 1994-es világbajnoki döntőn volt a közelemben az események fontos szereplőjeként. És nem ő tehetett arról, hogy a kihagyott tizenegyes miatt az egyúttal pályafutásom legszomorúbb napja is lett…”

Na, gyerekek, ha az idén megkapjuk a BL-döntőt, elvisszük a Szöllőt is – Puhl Sándor mondta ezt 1997 tavaszán, az UEFA-kupa elődöntője után, amikor megszokott szertartás szerint Ferihegyen még beült egy kávéra a hazaérkezéskor akkori állandó kollégáival, Bozóky Imrével és Hamar Lászlóval. Én pedig rendszerint ott vártam őket, félig még játékvezetőként, félig már újságíróként, majdnem húszévesen.

Nem túlzás, hogy bálványoztam, hiszen a mi generációnknak ő volt az a magyar futballsztár, aki Détári Lajos után a nemzetközi elitben képviselte Magyarországot, aki ott volt a pályán, együtt Roberto Baggióval, Romárióval, Paul Gascoigne-nal, Andy Möllerrel. Akkoriban a válogatottunk nem jutott ki nagy tornákra, a klubjainkat egyre megalázóbb pofonokkal selejtezték ki a kupákból, csakis Puhl Sándor révén érezhettük, hogy van némi közünk egy-egy Eb-hez, vb-hez, BL-sorozathoz. Pontosabban egy-egy Bajnokok Ligája- vagy világbajnoki döntőhöz! Ha úgy tetszik, ő az egyetlen magyar, aki megnyert egy vb-finálét. Persze, nem úgy, persze nem játékosként, de akkor is! Ezt éreztük sokan, amikor a Puhl Sándor által 1993-ban vezetett UEFA-kupa-döntő után az akkoriban elnéptelenedő, érdektelenségbe fulladó játékvezetői tanfolyamok szervezői a budapesti szövetségnél egyszer csak azt tapasztalták, hogy tolonganak a jelentkezők a Curia utcában, és sok-sok év után ismét a nagyteremben kell tartani a kurzust. Szerintem ott szinte mindenki Puhl Sándor sikerei miatt akart játékvezető lenni, én biztosan.

Ha létezik olyan, hogy született futballbíró, akkor ő az volt, az ösztöneiben, a zsigereiben érezte egy-egy, mégoly kritikus helyzet tökéletes megoldását. Legendás, ahogyan fölülbírálta a partjelzőjét a világbajnoki döntőben éppen úgy, mint később a BL-fináléban. Hihetetlen kockázatvállalás, döbbenetes reflexek, és egészen elképesztő magabiztosság. No, igen, kibillenthetetlen, lehengerlő volt, ha ott volt egy társaságban, nem sokan tudtak mellette megszólalni, igaza pláne nemigen lehetett másnak. De ez az egyéniségének elválaszthatatlan része volt, sikerei kulcsa, el kellett fogadni, hogy lehetetlen egy vitában fölé kerekedni, hiszen a pályán megszokta, kivívta, hogy korlátlan úr, nem tűrt ellentmondást. Ami nem jelenti azt, hogy egyben ne tisztelte volna végtelenül a játékot és a játékosokat, ami a jó bíró első számú ismérve. Bár jó bíró nincs, mondogatta sokszor, hiszen róla csak akkor beszélnek, ha baj van vele. A tekintélyére jellemző ugyanakkor, hogy volt olyan NB I-es meccs – nem akartam hinni a szememnek -, amikor egyetlen egy bedobás irányát sem mutatta a karjával: a játékosok maguktól tudták, hogy ki dob, meg sem próbáltak trükközni, s amikor egyszer mégis vita alakult ki, a közelben álló Puhl csak a tekintetével és fejbiccentéssel jelezte a helyes irányt, mire a vitatkozó játékos azonnal átadta a labdát ellenfelének. Legendás az az eset is, amikor Buenos Airesben betűrette Maradonával a mezét, vagy amikor az őrjöngő Üllői úti telt házzal a háta mögött reklamáló Simon Tibornak azt blöffölte, ki van kötve a cipőfűzője, mire az kissé előrehajolt, hogy ellenőrizze a cipőjét, a közönség pedig megnyugodott, mert csak annyit látott, hogy a falkavezérként harcoló Simon meghajol a játékvezető és annak akarata előtt. És hány, de hány sztorit lehetne még feleleveníteni a hozzá kötődő legendák közül, a játékvezetői edzőtáborok vacsorái mellett nevetve ismételt történeteket. Az egyik ilyet éppen tőle hallottam néhány éve, amikor meghívott az NB I-es bírók törökországi edzőtáborába, egy igazán szürreális történetet arról, hogy miként illett egy kelet-magyarországi NB II-es meccs után fiatal bíróként nemcsak ebédre vendégül látnia a játékvezető-ellenőrt, hanem aztán kivinni őt a vasútállomásra is, sőt végül egészen hazáig fuvarozni Budapestre, ahol még a lakásban berendezett kisállatkereskedés madarai közül is meg kellett egyet vásárolnia... Így ért haza hajnalban Egerbe, kalitkával a Lada hátsó ülésén, és egy remélhetőleg őt méltató ellenőri jelentés reményében... A Szépek és bolondok kultikus bírófilm abszurd és szomorkás világából, a hanyatló magyar futballból így tudott ő felkapaszkodni a nemzetközi elitbe, annak is a tetejére. Hiszen négyszer választották meg a világ legjobbjának a saját szakmájában, ami egészen döbbenetes teljesítmény még akkor is, ha olyan nagyszerű magyar sportvezetők egyengették az útját, mint Szepesi György, Nagy Miklós, Palotai Károly. Ráadásul a pocakos, idős, volt játékosból lett játékvezetők típusa után ő volt az atlétikus, fiatalos futballbíró mintaképe: amikor 39 évesen vb-döntőt vezethetett Los Angelesben, kimondottan fiatalnak számított a szakmában. Ma már persze sokkal fiatalabb és atlétikusabb játékvezetők jellemzik a nemzetközi elitet, ám az is igaz, hogy Puhl Sándor egyéniségével összeegyeztethetetlen lenne, hogy valami VAR felülbírálja az ő döntését. Őt ugyanis lehetetlen volt felülbírálni, talán ezért is hurcolta meg az UEFA, miután egy mindenki által piros laposnak gondolt, súlyos sérülést okozó szabálytalansággal kapcsolatban utólag is kötötte az ebet a karóhoz a hivatalos jelentésében: még sárga lapot sem kellett érte adni. A Nemzeti Sportot tudósíthattam a nemzetközi búcsúmeccséről, az Olaszország–Anglia találkozóról Torinóból, 2000-ben, s miután az általa hibátlanul levezetett mérkőzés után az öltözőajtaján David Beckham és Paolo Maldini kopogtatott, hogy neki ajándékozzák a mezüket, a szűk körű vacsorán angolul is Sanyi vitte a szót...

Bár hallhatnám még egyszer a kioktatását, az intelmeit! Mindenről volt véleménye, a futballtól egészen távoli dolgokról is lehetett tőle tanulni. Megadatott az is, hogy a partjelzője lehettem vagy ott volt a meccsemen, s igencsak röstelltem magam, amikor megjegyezte: a mérkőzés mindig ünnep, nem mehetsz ki a pályára borostásan. Mindent látott a pályán, minden rezdülésre figyelt, mindenre reagált, ennek a szakmának tényleg a született zsenije volt. Lehet, hogy nem minden szabálytesztje volt hibátlan és az is, hogy nem tudta mindig szabatosan elmagyarázni, miért mit ítélt volna: de ott, a pályán amikor minden felelősség egyedül az övé volt, egészen fantasztikus érzéke volt a tökéletes döntésekhez.

A legtöbbször itthonról, hazai irigyei, vetélytársai által indított ármánykodás sokat ártott neki, nemzetközi karrierjének, talán éveket vett el az életéből. Elképesztően magasra jutott, s ezt sokan nem tudták megemészteni. Persze, neki magának is óriási kihívás volt feldolgozni, hogy a kis emődi srác, akinek édesanyja vágta ki a bírótanfolyamra hívó hirdetést az Észak-Magyarországból, miután térdsérülése miatt abba kellett hagynia a futballt, s aki 15 évesen vezette élete első meccsét, az Ónod–Varbó megyei összecsapást, a Népstadionban, a Wembleyben, a Maracanában vezethetett pályája csúcsán az ország és a világ legjobbjainak, akik tisztelték, becsülték, elfogadták a döntéseit, maguk is nagyra tartották.

Játékvezetői pályája végén egyre nehezebben teljesítette a fizikai teszteket, egyre több reklámszerződés, közéleti szereplés osztotta meg az energiáit. Már aktív bíróként tagja lett az MLSZ elnökségének, amelynek aztán az alelnökeként dolgozott, amikor korábbi játékvezető-kollégája és barátja, Bozóky Imre ügyvéd lett az elnök az első Orbán-kormány idején. Amikor úgy tűnt, talpra lehet állítani a magyar futballt, amelyért Sanyi egyenesen rajongott. Ám a kormányváltás majdnem egy évtizeddel visszavetette ezt a munkát, közben Puhl Sándor a Sport Televízió állandó szakértője lett, majd a magyar játékvezetők főnöke, ellenőre. S ahogyan a zsenikkel lenni szokott: sehol máshol nem találta igazán a helyét, miután be kellett fejeznie a bíráskodást, semmi másban nem tudott annyira önmaga lenni, ami viszonylagos sikerei ellenére is, nála is, körülötte is okozott egy soha ki nem mondott, de mindig érezhető melankóliát. Bár egy időben tényleg futballsztárokéval vetekedett az ismertsége és népszerűsége (többek között a Tippmix első reklámarca volt idehaza, s ahogy ő visszafogottan megjegyezte, az űrben is többen jártak, mint ahányan futball vb-döntőt vezethettek a történelemben), a magánéletét mindig titkolta a nyilvánosság előtt, szemérmes volt és tulajdonképpen gátlásos, bármilyen furcsa is ezt vele kapcsolatban kimondani. Sokszor éreztem, hogy a felületes poénkodás, a nagy duma mögött sok problémája van, amit nem oszt meg senkivel, vagy csak nagyon kevesekkel. A betegsége alatt is tiszteletben tartotta a média a család kérését, nem írtunk róla, pedig egyre többen mondták, súgták aggódva az elmúlt hetekben, hogy kórházban van, hogy elkapta a szörnyű vírust, hogy nagy lehet a baj... De rémálmainkban sem gondoltuk, hogy ennyire nagy. Felfoghatatlan, hogy nem hallom többet a telefonban a rekedtes, szemrehányó hangját, miután szerinte a Nemzeti Sport rosszul ítélt meg egy esetet a tudósításában, hogy nem hallom évődni a válogatott játékosokkal, MLSZ-vezetőkkel hosszú utazások és snóblizások alkalmával, hogy nem jegyezhetjük meg újabb, szállóigévé váló aranyköpéseit, kiszólásait és fájdalmasan kell mostantól felsóhajtanunk, ha a 94-es olasz-brazil vb-finálé vagy a 96-os angol-német Eb-elődöntő tizenegyespárbaját ismétli valamelyik televízió... Esetleg az 97-es Dortmund–Juventus BL-döntőt mutatják, amint megadja Karl-Heinz Riedle gólját, – helyesen – felülbírálva a lest jelző Bozóky Imrét.

Hiszen abban az évben végre ő vezethette a döntőt. Előtte egyforma öltönyt kaptak a magyar bírói négyes tagjai egy divatüzlettől, a ruhapróbán is ott voltam velük, s hallottam, amint az üzlet tulajdonosa, szintén Sándor, nem kisebb kéréssel fordult Puhlhoz, mint hogy nem kaphatná-e meg a mérkőzés labdáját. Akkoriban még nem készítettek húsz labdát a pálya mellé, minden labdaszedő keze ügyébe egyet, mint manapság, csak egy tartaléklabda volt az oldalvonal mellett. Ám arra már az első félidőben szükség volt, miután a játékvezető jelezte a tartalékbírónak, Juhos Attilának, hogy cserélni kellene, mert a labda játékra alkalmatlan... Nemigen volt baj vele, csak hát a sztárbíró a meccs közben sem felejtette el a baráti kérést, és kidobva a lecserélt labdát a kollégájának, odaszólt neki: Ez megy a Sanyinak! Egy BL-döntőn... A részleteket csak utólag hallottam, mert föntről, a lelátóról csak a fontoskodva végrehajtott labdacserét láttam. Ott ültem ugyanis izgatottan a müncheni Olimpiai Stadionban, a kezemben a Puhl Sanyitól kapott jegyet szorongatva... Mert bár sohasem mertem emlékeztetni rá, de betartotta az ígéretét.

Sanyi bátyám! A szívem szakad meg, hogy ilyeneket kell írnom. Ahogyan az IFFHS gáláján egykor, a müncheni Bayerischer Hofban együtt álltál büszkén a színpadon a futballtörténet legnagyobb góllövőivel, köztük Deák Ferenccel, Zsengellér Gyulával, Puskás Ferenccel, mint a világ legjobb játékvezetője, úgy vagy és maradsz immár örökre a magyar labdarúgás halhatatlanja, legnagyobb futballhőseink egyike. Az Isten áldjon, nyugodj békében!

A Magyar Labdarúgó Szövetség a hétvégi bajnoki forduló mérkőzésein gyászszünet megtartását rendeli el Puhl Sándor halála miatt.

Az európai játékvezetőket irányító testületnél is kiemelten emlékeztek meg a csütörtökön elhunyt magyar bírólegendáról, Puhl Sándorról.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) játékvezetői testületének vezetője, az olasz Roberto Rosetti személyesen is megemlékezett a szövetség honlapján a csütörtökön, 65 éves korában elhunyt Puhl Sándorról.

– Sándor a példaképem és nagyszerű barátom. Óriási tehetségű játékvezető volt, akinek a pályán lévő futballisták és a nagy futballeseményeken a játékvezetőkre nehezedő nyomás kezelésében mutatott nyugodt reakciói megérdemelten hozták meg számára az elismerést és hírnevet az európai, illetve világszinten is.

Nagyon sokat köszönhettem Sándornak játékvezetői pályafutásom során. Rendszeres tanácsai, útmutatása és biztatása felbecsülhetetlen segítséget jelentett a fejlődésemben, és mindig nagy megtiszteltetés volt a társaságában lenni. Mélységesen szomorú vagyok a halála miatt, és szeretném őszinte részvétemet kifejezni családjának – mondta Rosetti, aki a 2008-as Eb-döntőt is vezethette.

A magyar játékvezető elvesztése sokkolta a játékosokat és a szurkolókat, Puhl Sándor betegsége már hetek óta tartott - írja a blikk.hu.

Nehéz elhinni, felfogni: 65 éves korában elhunyt Puhl Sándor. Furcsán hangzik, de elmúlt évtizedeinek legnagyobb sztárját veszítette el a magyar labdarúgás. Miközben a focisták nem tudtak nemzetközi porondon sikereket aratni, őt zsinórban négyszer választották a világ legjobb játékvezetőjének (1994–1997), de persze, nem ezért volt annyira népszerű. Vagánysága, humora miatt rengetegen szerették, eredményei miatt tisztelték. Elvesztettük őt, aki életében annyi mindent elért, oly sok nehézségen túljutott – ám a koronavírust – sajnos – nem volt képes legyőzni a szervezete.

Lehetett arról hallani, hogy kemény harcot vív a betegséggel. Televíziós szakértőként évek óta láthattuk képernyőn, de hirtelen eltűnt, és persze, sokan kezdtek aggódni, vajon mi lehet vele?... Kórházba vitték, majd arról beszéltek futballberkekben, hogy nagy a baj, lélegeztetőgépre került. Ám megcsillant a remény, azt lehetett tudni, hogy javulni kezdett az állapota. Ám egy újabb fertőzés következtében visszaesett, s bár a végsőkig harcolt, az alattomos betegséget nem győzhette le. A kórházban hunyt el.

Klement Tibor, a Győri ETO egykori vezetője Puhl egyik legjobb barátja volt. Összeomlott, lapunkon keresztül üzent elhunyt barátjának.

– Sanyikám, megrendültem, nehezen térek magamhoz. Hiányozni fogsz nekem és az egész magyar futballtársadalomnak. Pótolhatatlan ember vagy. Az fáj legjobban, hogy elköszönni sem tudtam tőled. Két hónapja, márciusban a névnapodon hiába kerestelek, írtam neked, már nem tudtál válaszolni. Azóta reménykedtem, hogy újra hallom a hangodat, de már hiába – fogalmazott a gyászoló barát.

Puhl 1984-től 2000-ig tartó pályafutása során számos legendás mérkőzésen bíráskodott. Ezek közül a legemlékezetesebb az 1994-es brazil–olasz világbajnoki döntő, de vezetett UEFA-kupa- és Bajnokok Ligája-finálét is – mindkét esetben a Dortmund és a Juventus részvételével (1993, 1997). Az elmúlt bő tíz évben az MLSZ Játékvezetői Bizottságának alelnökeként tevékenykedett, s a Sport TV-nél dolgozott televíziós szakértőként.

Bár a játékvezetőé sokszor hálátlan szerep, a futballisták közül is sokakkal ápolt jó kapcsolatot. Értette a nyelvüket, kivívta a tiszteletüket. A ZTE sportigazgatójaként dolgozó korábbi válogatott csatár, Sallói István is barátként tekintett rá.

– Letaglózott a hír, megmondom őszintén. Régóta voltunk szakmai és baráti kapcsolatban, sok meccset vezetett nekem, az MLSZ-ben is dolgoztunk együtt, s a játékvezetők főnökeként is bármivel fel lehetett hívni. Mindig partnerként kezelt, bármilyen pozícióban dolgozott – mondta a Blikknek Sallói. – A Vidi játékosaként egy Fradi elleni meccs után szóvá tettem neki, hogy két büntetőt nem adott meg nekünk. Két héttel később összefutottunk, odajött és azt mondta, Pistikém, mindkettőben igazad volt. Ez a vagányság mindig jellemző volt rá.

Az egykori újpesti Véber György is nehezen találta a szavakat.

– Öt perce hívott fel egy barátom, ezt most egyelőre nem is tudom feldolgozni… – kezdte Véber. – Jóban voltunk aktív játékos koromban is, nem jártunk össze, de ezt a sportbaráti viszony megmaradt később is. A meccseken sokat zrikált, volt, hogy közölte velem viccesen, azért nem ad sárgát, mert majd este én állom a számláját egy szórakozóhelyen. Igazi sportbarátot veszítettünk el, akinek a játékvezetői nagyságát nem is kell ecsetelni

A játékvezető küldetése

Puhl korábban a Nemzeti Sportnak adott interjúban beszélt arról, milyennek tartja a jó bírót.

– A játékvezető küldetése, hogy minél jobban szórakozzon a néző. Nagyon fontos, hogy a bíróban tudatosuljon ez a fajta küldetéstudat. A bíró minden ítéletével az egyik csapatnak ad valamit, a másiktól elvesz. Mindkét félnek egyszerre kedvezni nem lehet, ezzel tisztában kell lenni. Egy játékvezető számára az igazán felemelő az, amikor érzi, ítéleteivel jobbá tudott tenni egy meccset – fogalmazott.