Nemzetközi feladatok
Az FC Bruges-AEK Athen EL-play off találkozót vezeti a magyar topjátékvezető. Belga-görög párharc lesz az Európa Liga csoportkörébe jutásért.
Az FC Bruges-AEK Athen EL-play off találkozót vezeti a magyar topjátékvezető. Belga-görög párharc lesz az Európa Liga csoportkörébe jutásért. Augusztus 17-én, csütörtökön 20.45 órától az FC Bruges fogadja az athéni AEK együttesét, a meccs Kassai Viktor sípszavára kezdődik.
A Club Brugge Koninklijke Voetbalvereniging tradicionális gárdának számít, elvégre az elődök 1891-ben alapították. Bármennyire is furcsa, tény: az FC Bruges az egyetlen belga csapat, amely bejutott a BEK döntőjébe: 1978-ban sikerült eljutniuk a fináléba, ahol a Liverpooltól szenvedtek vereséget. A Jupiler League jelenlegi listavezetője tizennégyszeres bajnok, a BL-selejtezőben legutóbb az isztambuli Basaksehir búcsúztatta.
A görög főváros 97 éve prosperáló csapata, az AEK története során tizenegyszer nyerte el a bajnoki címet. Négy éve először esett ki az élvonalból úgy, hogy korábban túlélt egy csőd közeli helyzetet, mivel az egykor Rivaldót és magyar focistákat is foglalkoztató, patinás klub óriási adósságot halmozott fel. Felálltak a padlóról, visszakerültek az első osztályba, sőt, nemrég a Bajnokok Ligája kvalifikációs körében mérkőztek, ahol a moszkvai CSZKA kétszer is legyőzte őket.
Kassai Viktor munkáját asszisztensként Tóth Vencel és Ring György segíti, a tartalék-játékvezetői teendők pedig Andó-Szabó Sándorra hárulnak - írja az mlsz.hu
Nemzetközi feladatok
Kassai Viktor és Bognár Tamás játékvezetői csapata is feladatot kapott az EL-ben.
Kassai Viktor és Bognár Tamás játékvezetői csapata is feladatot kapott az EL-ben.
16/08/17
Játékvezetőkről
A FIFA-kerettag strandlabdarúgó-játékvezetőnek mozgalmas a nyara.
A FIFA-kerettag strandlabdarúgó-játékvezetőnek mozgalmas a nyara.
Ez évben az eddiginél több férfi és több női csapat indulhatott a BL-ben, a férfiaknál a selejtezőből juthatott tovább néhány együttes a főtáblára. A kvalifikációs meccseket a főesemény előtt tartották a portugáliai Nazaréban, így összesen 10 nap alatt 175 mérkőzést rendeztek meg. A 26 játékvezető között egyedüli magyarként Baghy Csaba kapott szerepet. Később tagja lehetett a szűkített keretnek az egyenes kieséses szakaszban, és a tavalyi olasz-ukrán döntő visszavágóján is fújhatta a sípot a homokban (végül büntetőkkel az ukránok mentek tovább a címvédő ellen). A hölgyek küzdelmében a színvonalas angol-lengyel negyeddöntőt dirigálta. A záróértékelésen a szervezők és az instruktorok kiemelték, hogy a játékvezetői csapat nagy mértékben segítette munkájával az esemény sikerét.
A siófoki Beach Soccer U21 Talent Cup elnevezésű nemzetközi tornán Legeza Lászlóval ketten reprezentálták a magyar játékvezetőket. Mivel a torna döntőjét a válogatottunk játszotta, így bíróinktól a bronzmérkőzés lehetett a maximum, rájuk bízták a spanyol-lengyel párharcot.
Utána Baghy Csaba visszatért Nazaréba, amely ezúttal a sportág Bajnokok Ligája után az EBSL (Euro Beach Soccer League) egyik selejtező állomása volt. A szakág Európa-bajnokságán egyik játékvezetője volt a telt házas presztízsütközetnek, a svájci-portugál csatának. A litván kollégájával nagyon jól kézben tartották a meccs irányítását, amelyet a ráadásban szerzett Madjer-góllal nyertek meg a luzitánok.
Az országos büki edzőtábor után Ausztria volt az úti cél. Ismét Legeza Lászlóval utaztak a négy csapatos linzi tornára, majd augusztus elején a magyar strandfoci-bajnokság hajrájába kapcsolódtak be. A strandfoci mellett a futsalban is élvonalbeli kerettag Baghy Csaba nagypályán szakaszhatárhoz érkezett: a Szeged-Békéscsaba találkozón debütált az NB II-ben asszisztensként - írja mlsz.hu.
Pénzügyek/díjak
A megyékben működő társadalmi aktíváknál és az amatőr osztályban működő játékvezetőknél kiverte a biztosítékot az, hogy a profi játékvezető
A megyékben működő társadalmi aktíváknál és az amatőr osztályban működő játékvezetőknél kiverte a biztosítékot az, hogy a profi játékvezetők extra, 30 millió forint feletti jutalmat kaptak.
"Mi a megyében az elmúlt 10 évben társadalmi munkában végeztük a munkánkat a bizottságban, nem hogy prémiumot, de havi megbízási díjat sem kapunk - írta szerkesztőségünknek az egyik megyei elnök. - A telefonszámlánkon kívül, a felmerült költségeket sem fizeti ki az MLSZ, sőt az MLSZ JB. egyetlen fillérrel sem támogat minket".
"Játékvezetőként évek óta nem kapunk több pénzt, de az országos kerettagok havi alapfizetést, bónuszt és most még extra prémiumot is kaptak. EZ Felháborító. Ezt a pénzt a megyékben kellett volna szétosztani, akkor talán nem kellett volna saját pénzünkből mezt venni vagy az edzőtábort kifizetni - vélekedik az egyik megye I-es játékvezető. - Évek óta egyetlen egy fillérrel sem kapunk több pénzt, a fentiek meg elviszik a milliókat. Hogy teljesítmény alapú a bérezés, tudjuk, hogy nem..."
A többség felháborítónak, arcpirítónak és elfogadhatatlannak találja az ilyen jellegű pénzosztást, főleg, hogy a profi kerettagok teljesítménye tavaly nem volt valami fényes.
Nagyon jól teljesítettek a profi játékvezetők a 2016/2017-es bajnoki szezonban, hiszen az MLSZ több, mint 30 millió forintot osztott szét közöttük.
Információnk szerint a legtöbbet 3 profi játékvezető – vélhetően Solymosi, Erdős és Iványi –vihette haza. Ők fejenként 4-4 millió forintot kaszálhattak.
Furcsa lehet a névsort olvasni, hiszen Iványi Zoltán több fordulóban sem működhetett, mivel nem teljesítette az előírt fizikai tesztet. Erdős súlyproblémájáról cikkeztek tavasszal. Egyedül Solymosi hozta azt az átlagot, amit el lehet várni, bár rá sem sok hibát írhattak tavaly az ellenőrök.
Az elit FIFA játékvezetők a bónusz rangsor végén szerepeltek, mondván őket majd kifizeti az UEFA, míg a szegény „puhl-barátok” meg alig járnak külföldre.
A játékvezetők is a kedvező adózási konstrukcióval vihetik haza a bónusz összegeket, mivel rájuk is kiterjed az EKHO-s kifizetés hatálya.
Korábban több cikkben is foglalkoztunk azzal, hogy az országos kerettagok teljesítményét nem lehet összemérni, hiszen a baráti játékvezetők, akik még midig hűek a Pulh-Hanacsek duóhoz, kiemelkedően jó teljesítményt nyújtanak papíron minden héten. Míg néhányan csak hibáznak az ellenőri jelentések szerint.
A megyei játékvezetők díjazását évek óta nem emelik, így nekik csak a morzsákból jut.
Továbbra is nyitott kérdés az is, hogy a két szuperellenőr milyen tarifát számol el mérkőzésenként és azt sem lehet tudni, hogy valós-e a két alelnök több, mint fél milliós havi apanázsa és a teljeskörű költségtérítése (autó, szálloda, étkezés, stb.), amelyet az MLSZ áll.
Az profi játékvezetők prémium kifizetésével kapcsolatban megkerestük az MLSZ-t is. Amennyiben válasz érkezik a feltett kérdésekre, úgy azt természetesen közzétesszük.
Megyei játékvezetés
Pénteken az országos hőségriadó alatt futottak a borsodi játékvezetők. A Kurmai Zoltán - Márkus Tamás kettős vezette bizottság most emberáldozatot ki követelt.
Pénteken az országos hőségriadó alatt futottak a borsodi játékvezetők. A Kurmai Zoltán - Márkus Tamás kettős vezette bizottság most emberáldozatot ki követelt.
Az extrém melegben egy megye III-as játékvezető rosszul lett és sajnos elhunyt. A játékvezető kolléga 11:30-tól futott, az előírásoknak megfelelően. Sajnos azonban ő már soha nem érhetett célba..
Az elmúlt években több cikkben foglalkoztunk azzal, hogy a rendkívüli melegben futottak a játékvezetők orvosi biztosítás nélkül.
Az arrogáns megyei vezetők erre mindig azt mondták, hogy kit érdekel, hiszen a mérkőzésen is meleg van.
Akkor már megjósoltuk, hogy előbb utóbb emberi tragédia lesz a vége.
Márkus Tamásnak és Kurmai Zoltánnak nem csak erkölcsileg, de büntetőjogilag is felelősségük van. A mai napon még mindkettőjüknek le kell vonniuk a konzekvenciákat.
További hír, hogy a baranyai játékvezetők a mai napra tervezett futásukat vasárnap reggelre halasztották.
A halálesettel kapcsolatban a Borsod megyei Igazgatóságot és az MLSZ-t is megkerestük.
A hírünk folyamatosan frissül, amennyiben új információ érkezik.
17:00
Megkeresésünkre Sajti Viktor megyei igazgató elmondta, hogy megdöbbenéssel áll az események előtt. A teszten személyesen nem vett részt, így teljeskörű információval még nem rendelkezik. Amennyiben információja lesz, úgy megosztja olvasóinkkal is.
Levélben kerestük meg Márkus Tamást és Kurmai Zoltánt is:
A tárgyilagos tájékoztatás miatt az alábbi kérdésekre szíveskedjenek válaszolni:
Az megyei JB tájékozódott-e arról, hogy extrém időjárás van országunkban napok óta és harmadfokú hőségriadó?
Ki és mikor döntött-e el, hogy a mai napon ebben az időjárásban kell futni a játékvezetőknek?
Volt-e rohamkocsi a helyszínen (újraélesztő berendezéssel, orvossal)?
Milyen személyes következtetéseket vonnak le a mai napon történtek miatt?
Nyugodt szívvel mennek-e hétvégén meccsre?
17:05
A Borsodi JB-hez közel álló személyek megerősítettük, hogy K. Lajos megye III-as játékvezető hunyt el a fizikai teszten a mai napon.
18:10
Cikkünket átvette eddig: csakfoci.hu, rangado.hu, boon.hu, blikk.hu, nso.hu
19:00
Az MLSZ-től kapott információnk alapján az 54 éves Komlósi Lajos volt az áldozat. Úgy tudják, hogy a férfi a futásról térdfájdalmaira hivatkozva állt ki, majd később rosszul lett. A helyszínen volt defibrillátor és rohamkocsi is érkezett hozzá, de már nem tudták megmenteni az életét.
19:30
A megyei JB. vezetése már az edzőtábor helyén van, ahol állományülést tartanak.
A vezetők kijelentették, hogy a megyei játékvezetők nem beszélhetnek az esetről senkinek. Nem szólhatnak hozzá cikkekhez, nem lájkolhatnak semmit.
Játékvezetőkről
Két ellenőrönk érintett csütörtökön az Európa Ligában.
Két ellenőrönk érintett csütörtökön az Európa Ligában.
03 August 2017, 17:00 CET, Stadion Mladost, Strumica (MKD)
KF Shkëndija 79 (MKD) - FK Trakai (LTU)
Pénzügyek/díjak
Múlt héten hosszasan cikkeztünk arról, hogy 30 millió forint feletti prémiumot kaptak a játékvezetők a profi keretben. Szerkesztőségünkhöz a következő levél é
Múlt héten hosszasan cikkeztünk arról, hogy 30 millió forint feletti prémiumot kaptak a játékvezetők a profi keretben. Szerkesztőségünkhöz a következő levél érkezett:
„Tisztelt Szerkesztőség!
Szomorúan olvastam azt a cikket, amelyben valaki közzé merte tenni, hogy a profi játékvezetők 31 millió forint kiegészítő juttatást kaptak a tavalyi szezonban.
A cikk írója elfelejtette közölni Önökkel, hogy a prémium kifizetés nem volt titkos, hiszen az MLSZ JB. vezetői név szerinti listát olvastak fel, így mindenki tudhatta mennyit is kapott a másik. Ez etikus és korrekt. Mindenki turkálhasson a másik zsebébe ezzel még nagyobb ellentéteket okozva.
Nem értem, hogy mi a gond azzal, hogy a három kedvenc vitte haza a legtöbbet.
Zoltán esetén becsülendő volt, hogy végre sikerült egy tesztet lefutnia, igaz nem az elsőt. Ez a siker külön díjazást érdemelt, hiszen nagyon intenzíven készült a tesztre.
József esetén a kiemelkedő prémium a többlet étel fogyasztásának kompenzálására szolgált, hiszen tavasszal a Diósgyőr edzője is jelezte, hogy József jó húsban van. A többlet súly, többlet pénzzel is jár. Az ő esetében nagyon sokat nyomott az is a kifizetésre, hogy sok bennfentes információt tud kedvesétől. A hallgatásnak ez az ára!
És végül, de nem utolsó sorban a mindig alázatos Péterünk. A bólogatást és a „mellénk” állást ki kellet fizetni.
Mi az a nyomos indok, ami el lett mondva minden pénzben részesültnek?
Mérkőzésszámok, ellenőri jelentések és egyéb. Mindenki jót röhög rajta, pedig ez a valóság.. A mérkőzés számot a JB. alelnöke határozza meg – ne képzelje senki, hogy pofára. Azért mindenki megkapja a meccspénzt is, de az túl kevés sajnos, hiszen alig emeltek mostanában rajta.
Ellenőr jelentések: Tavasszal nem sokat olvashattak a kollégák. Ez is összefüggésben van a meccsszámmal. Szarul fújtál hétvégén, nem mész jövő héten.
Egyéb? Talpnyalás, hírvivés, pitizés, nincs véleményezés,
A tényekhez ez is hozzá tartozik. Talán így már mindenki jobban érti, hogy miért kapták meg a kollégák a megérdemelt prémiumot a havi alapdíj, meccspénz és a bónusz mellé.
Az MLSZ JB jobban teljesít!
Üdv a károgóknak és a körön kívül maradottaknak:
Vecsési Air-sanya”
Pénzügyek/díjak
Az elmúlt időszakban pont semmit nem tett az MLJT a tagjaiért és az búcsúzó kollégákat sem köszöntötte megfelelően, de most nagyot húzott a Tóth Vencel-fél
Az elmúlt időszakban pont semmit nem tett az MLJT a tagjaiért és az búcsúzó kollégákat sem köszöntötte megfelelően, de most nagyot húzott a Tóth Vencel-féle gittegylet.
Tisztelt Tagtársaink!
A 2017. február 4.-én megtartott MLJT elnökségi ülésén a következő határozatot hoztuk az éves tagsági díjjakkal kapcsolatban, amelyek 2017. január 1-től léptek életbe:
1. Az NB I – es játékvezetők és az ebbe az osztályba besorolt további hivatalos személyek, valamint az NB I – es ellenőrök éves tagsági díja 10 000 Ft.
2. Az NB II – es játékvezetők és az ebbe az osztályba besorolt további hivatalos személyek, valamint az NB II – es ellenőrök éves tagsági díja 8000 Ft.
3. Az NB III – as játékvezetők és az ebbe az osztályba sorolt további hivatalos személyek, valamint az NB III – as ellenőrök éves tagsági díja 6000 Ft.
Azon Tagtársaink, akik nem tartoznak az 1-2-3-as pontban felsoroltakhoz (ide értve pártoló tagjainkat is), azok éves tagsági díja 3000 Ft!
A 75 évnél idősebb tagtársaink tagdíjmentességet élveznek.
Az emelésre azért volt szükség, hogy megóvjuk a Testület vagyonát, és továbbra is támogatni szeretnénk a hagyományos év eleji bálunkon a tagtársaink és hozzátartozóik részvételét.
2017. Július 13.
Pénzügyek/díjak
Nagyon jól teljesítettek a profi játékvezetők a 2016/2017-es bajnoki szezonban, hiszen az MLSZ több, mint 30 millió forintot osztott szét közöttük.
Nagyon jól teljesítettek a profi játékvezetők a 2016/2017-es bajnoki szezonban, hiszen az MLSZ több, mint 30 millió forintot osztott szét közöttük.
Információnk szerint a legtöbbet 3 profi játékvezető – vélhetően Solymosi, Erdős és Iványi –vihette haza. Ők fejenként 4-4 millió forintot kaszálhattak.
Furcsa lehet a névsort olvasni, hiszen Iványi Zoltán több fordulóban sem működhetett, mivel nem teljesítette az előírt fizikai tesztet. Erdős súlyproblémájáról cikkeztek tavasszal. Egyedül Solymosi hozta azt az átlagot, amit el lehet várni, bár rá sem sok hibát írhattak tavaly az ellenőrök.
Az elit FIFA játékvezetők a bónusz rangsor végén szerepeltek, mondván őket majd kifizeti az UEFA, míg a szegény „puhl-barátok” meg alig járnak külföldre.
A játékvezetők is a kedvező adózási konstrukcióval vihetik haza a bónusz összegeket, mivel rájuk is kiterjed az EKHO-s kifizetés hatálya.
Korábban több cikkben is foglalkoztunk azzal, hogy az országos kerettagok teljesítményét nem lehet összemérni, hiszen a baráti játékvezetők, akik még midig hűek a Pulh-Hanacsek duóhoz, kiemelkedően jó teljesítményt nyújtanak papíron minden héten. Míg néhányan csak hibáznak az ellenőri jelentések szerint.
A megyei játékvezetők díjazását évek óta nem emelik, így nekik csak a morzsákból jut.
Továbbra is nyitott kérdés az is, hogy a két szuperellenőr milyen tarifát számol el mérkőzésenként és azt sem lehet tudni, hogy valós-e a két alelnök több, mint fél milliós havi apanázsa és a teljeskörű költségtérítése (autó, szálloda, étkezés, stb.), amelyet az MLSZ áll.
Az profi játékvezetők prémium kifizetésével kapcsolatban megkerestük az MLSZ-t is. Amennyiben válasz érkezik a feltett kérdésekre, úgy azt természetesen közzétesszük.
Nemzetközi feladatok
Bognár Tamás és játékvezetői csapata szerdán Kazahsztánban vezet mérkőzést.
Bognár Tamás és játékvezetői csapata szerdán Kazahsztánban vezet mérkőzést.
Astana Arena, Astana (KAZ), 16:00 CET
FC Astana (KAZ) - Legia Warszawa (POL)
Referee: Tamás Bognár (HUN)
Assistant Referee 1: Balázs Buzás (HUN)
Assistant Referee 2: Theodoros Georgiou (HUN)
4th Official: Csaba Pintér (HUN)
UEFA Delegate: Octavian Goga (ROU)
UEFA Referee Observer: Martin Ingvarsson (SWE)
Játékvezetőkről
Kulcsár Katalin és dr. Kulcsár Judit a következő Európa-bajnoki feladatára készülhet.
Kulcsár Katalin és dr. Kulcsár Judit a következő Európa-bajnoki feladatára készülhet.
A gól nélküli döntetlenre végződött német-svéd párharcon mutatkozott be a hollandiai női labdarúgó Európa-bajnokságon Kulcsár Katalin játékvezetőként és dr. Kulcsár Judit asszisztensként.
Az UEFA nyilvánosságra hozta, hogy a rotterdami Sparta stadionjában vasárnap 18 órakor kezdődő Skócia-Portugália csoportmeccsen is Kulcsár Katalin fújja a sípot, és miként utóbb, dr. Kulcsár Judit mellett a holland Nicolet Bakker asszisztensként segíti a munkáját. Az összecsapást az Eurosport élőben közvetíti - írja az mljt.hu.
Játékvezetőkről
Két mérkőzésen érintettek magyar ellenőrök.
Két mérkőzésen érintettek magyar ellenőrök.
Bajnokok Ligája:
Boris Paichadze Erovnuli Stadioni - Dinamo Arena, Tbilisi (GEO), 19:00 CET
FC Samtredia (GEO) - FK Qarabağ (AZE)
Referee: Srđan Jovanović (SRB)
Assistant Referee 1: Uroš Stojković (SRB)
Assistant Referee 2: Milan Mihajlović (SRB)
4th Official: Marko Popović (SRB)
UEFA Delegate: Paul Daniel Zaharia (ROU)
UEFA Referee Observer: László Vagner (HUN)
Európa Liga:
Helsinki Football Stadium, Helsinki (FIN), 18:00 CET
HJK Helsinki (FIN) - FK Škendija (MKD)
Referee: Gunnar Jarl Jónsson (ISL)
Assistant Referee 1: Birkir Sigurðarson (ISL)
Assistant Referee 2: Andri Vigfússon (ISL)
4th Official: Ívar Orri Kristjánsson (ISL)
UEFA Delegate: Ronit Glasman (ISR)
UEFA Referee Observer: Vencel Tóth (HUN)