Nemzetközi feladatok
Farkas Ádám, Kóbor Péter és Szert Balázs kedden Youth League mérkőzést vezetett Görögországban.
Farkas Ádám, Kóbor Péter és Szert Balázs kedden Youth League mérkőzést vezetett Görögországban.
A hazai Olympiacos csapata 2-0-ra győzte le a vendég Juventust.
Játékvezetők statisztikái
A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) szavazásán a férfiaknál és a nőknél is német já
A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) szavazásán a férfiaknál és a nőknél is német játékvezetőt választották meg 2017 legjobbjának. A férfiaknál Kassai Viktor a 15., a nőknél Kulcsár Katalin az 5. lett.
A férfiaknál a 42 éves német Felix Brych zárt az élen, miután az előző három évben ott volt a legjobb öt között. A BL-döntő játékvezetője hatalmas különbséggel nyert a szavazáson, amelyen Kassai Viktor a 15. lett a 20, szavazatot kapó játékvezető között.
A nőknél négyen megelőzték a tavalyi győztes Kulcsár Katalint, aki az 5. helyen zárta a voksolást. A győztes a német Bibiana Steinhaus lett.
Az IFFHS díjait 31. alkalommal adják át; az ankéton 91 ország szakértői adták le voksukat – a Nemzeti Sport képviseletében Szöllősi György főszerkesztő szavazott minden kategóriában.
A további idei nyertesek nevét a következő napokban hozzák nyilvánosságra.
| FÉRFIAK | |
| 1. Felix BRYCH (német) | 178 pont |
| 2. Martin ATKINSON (angol) | 73 |
| 3. Nicola RIZZOLI (olasz) | 59 |
| 4. Mark CLATTENBURG (angol) | 50 |
| 5. Nestor PITANA (argentin) | 46 |
| 6. Björn KUIPERS (holland) | 44 |
| 7. Damir SKOMINA (szlovén) 40, 8. Cüneyt CAKIR (török) 39, 9. Milorad MAZICS (szerb) 38, 10. Antonio MATHEU LAHOZ (spanyol) 32, …15. KASSAI VIKTOR (magyar) 14 | |
| NŐK | |
| 1. Bibiana STEINHAUS (német) | 232 pont |
| 2. Esther STÄUBLI (svájci) | 137 |
| 3. Stéphanie FRAPPART (francia) | 50 |
| 4. Katerina MONZUL (ukrán) | 38 |
| 5. KULCSÁR KATALIN (magyar) | 35 |
Játékvezetőkről
Az MLSZ sajtó munkatársai részletes tájékoztatást adtak a múlt heti megkeresésünkre:
Az MLSZ sajtó munkatársai részletes tájékoztatást adtak a múlt heti megkeresésünkre:
Weboldalunk elsőként számolt be arról, hogy megemelték az országos kerettagok korhatárát. Erről kérdeztük az MLSZ-t:
A nemzetközi gyakorlatnak, a FIFA-irányelvnek megfelelően az MLSZ is lehetőséget biztosít arra, hogy 45 éves koruk után is mérkőzést vezessenek az arra alkalmas, minden feltételnek megfelelő szakemberek.
A FIFA a nemzetközi játékvezetői korhatárt (45 év) megszüntette, így a nemzeti szövetségeknek jogukban áll nemcsak ennél idősebb korú játékvezetőket és asszisztenseket küldeni a kiemelt mérkőzésekre, de jelölni is van lehetőségük őket a nemzetközi keretbe, FIFA jóváhagyásra. Angliában megszokott, hogy a Premier League-ben idősebb játékvezetőket is látni, de más szövetségek, így a német, az olasz, a holland vagy például a svéd is élt a FIFA-szabályozás adta lehetőséggel.
Az MLSZ játékvezető bizottsága 2016 októberében megvizsgálta a kérés magyarországi vonatkozását és kimondta, hogy ebben az esetben is kizárólag a minőség, a teljesítmény számít. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy továbbra is érvényben marad a felső korhatár intézménye azzal a kitétellel, hogy amennyiben az adott szakember – legyen szó amatőr játékvezetőről, ahol 50 év, vagy profiról, ahol 45 a korhatár – mind az elméleti, mind a gyakorlati vizsgákon megfelel, és magas átlaggal működik a bajnokságában, akkor az MLSZ játékvezető bizottságának legyen lehetősége ezen személyt továbbra is foglalkoztatni, elsősorban a csapatok érdekében. Ez a lehetőség nem jelent garanciát arra, hogy az adott játékvezető működhet, ehhez folyamatos jó teljesítményre, megfelelő átlagra van szükség. (Ha egy NB I-es játékvezető elérte a 45 éves korhatárt, sikeresen tesztelt, de az elmúlt szezonban teljesítménye nem érte el a kívánt szintet, akkor várhatóan kikerül a keretből.)
Ebből adódóan az olyan gondolkodás, amelyet az elmúlt napokban tévesen vagy rosszindulatúan sugalltak, miszerint adott játékvezető „kiöregedése után" azért kap lehetőséget a folytatásra az MLSZ-től, mert az egzisztenciális helyzete ezt indokolja, nem felel meg a valóságnak. A gyakorlatban ugyanis – a megújult FIFA-irányelv alapján – nem a játékvezető, hanem a labdarúgásunk és klubjaink érdeke, hogy folytathassa színvonalas tevékenységét.
Kérdésként tettük fel, hogy történt-e előrelépés a borsodi játékvezető halálnak ügyében:
A másik kérdéssel kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy rendőrségi vizsgálat van folyamatban, annak lezárásáig nem áll módunkban információt adni.
Nemzetközi feladatok
A 38 éves játékvezető a második csoportmérkőzésére készül az Európa-ligában. Másfél hónap után vezet újra EL-meccset Vad II..
A 38 éves játékvezető a második csoportmérkőzésére készül az Európa-ligában. Másfél hónap után vezet újra EL-meccset Vad II..
Vad II István dirigálja a horvát HNK Rijeka és az AC Milan csütörtök esti mérkőzését a labdarúgó Európa Liga D-csoportjában. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hivatalos honlapja szerint Vad II munkáját asszisztensként Albert István, Berettyán Péter, negyedik játékvezetőként Theodoros Georgiou segíti. Az alapvonali asszisztensek Karakó Ferenc és Erdős József lesznek.
A 38 éves játékvezető idén már vezetett mérkőzést az EL-csoportkörben, akkor az 1-1-re végződő Sheriff Tiraspol – Lokomotiv Moszkva találkozón fújta a sípot.
Nemzetközi feladatok
A Nemzeti Sport információi szerint Kassai Viktor vezeti a labdarúgó Bajnokok Ligájában a RB Leipzig–Besiktas mérkőzést a G-csoport utolsó fordulójában.
A Nemzeti Sport információi szerint Kassai Viktor vezeti a labdarúgó Bajnokok Ligájában a RB Leipzig–Besiktas mérkőzést a G-csoport utolsó fordulójában. A Gulácsi Pétert foglalkoztató német csapatnak ezen a meccsen dől el a továbbjutása, a török együttes már biztossá tette helyét a nyolcaddöntőben.
Kassai Viktor segítői a szerdai találkozón Ring György és Tóth Vencel lesznek, az alapvonali bírók Bognár Tamás és Andó-Szabó Sándor, a hatodik számú játékvezető pedig Buzás Balázs.
Az utolsó csoportkör előtt a már biztos kieső Monacót fogadó Porto és a továbbjutó Besiktast vendégül látó RB Leipzig is hét ponttal áll a tabellán, a portugál gárda jobb gólkülönbsége miatt előzi meg Gulácsiékat.
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény miatt a Porto lenne a továbbjutó.
Játékvezetők statisztikái
A lejátszott 384 NB. III-as mérkőzésen a játékvezetők összesen 1635 sárgalapot mutattak fel és 110 játékost állítottak ki.
A lejátszott 384 NB. III-as mérkőzésen a játékvezetők összesen 1635 sárgalapot mutattak fel és 110 játékost állítottak ki.
Játékvezetőkről
Az MLSZ titkolja, az UEFA közzéteszi az ellenőrök nevét az átlátható, transzparens működést miatt.
Az MLSZ titkolja, az UEFA közzéteszi az ellenőrök nevét az átlátható, transzparens működést miatt.
Játékvezetőkről
Az elmúlt időszakban sokan megkérdezték tőlünk, hogy mit jelent az, hogy MLJT.
Az elmúlt időszakban sokan megkérdezték tőlünk, hogy mit jelent az, hogy MLJT.
Az MLJT a Magyar Labdarúgó Játékvezetők Testületének rövidített neve.
A társadalmi szervezet fő célja, hogy az alapszabályának 5 §-a alapján:
a) a labdarúgó játékvezetők érdekképviselete,
b) az aktív, illetve a visszavonult magyar labdarúgó játékvezetők támogatása,
c) segítségnyújtás a labdarúgó játékvezetők nevelésében és oktatásában, képességeinek fejlesztésében,
d) a labdarúgó játékvezetés népszerűsítése,
e) a morális egység fenntartása, erősítése,
f) a labdarúgó játékvezetéshez kapcsolódó tradíciók megőrzése,
g) rendezvények szervezése,
h) közreműködés kiadványok készítésében,
i) a megnehezedett élethelyzetben lévő tagok és hozzátartozói támogatása,
j) hazai és nemzetközi kapcsolatok létesítése, fenntartása, erősítése,
k) a Magyar Labdarúgó Szövetséggel, illetve annak szervezeti egységével kötött
megállapodás alapján a megállapodásban vállalt feladatok ellátása.
l) a labdarúgó játékvezetéssel kutatási, könyvkiadási tevékenység támogatása, az ebben való közreműködés
A szervezet tagja lehet valamennyi országos kerettag vagy akinek már megszűnt az országos kerettagsága. Fontos kitétel azonban, hogy szerepeljen a játékvezetők nyilvántartásában.
A szervet fő célja tehát az országos kerettagok érdekvédelme és tagokkal kapcsolatos feladatok.
Tudjuk, hogy az elmúlt évtizedben az MLJT megítélése és súlya nagyon változó volt. Volt olyan időszak, amikor százezres telefonszámlák, kocsi bérlésekről volt hangos minden közgyűlés, volt olyan év, amikor azt lesték, hogy ki mire szavaz az éves közgyűlésen.
Tovább is mehetünk! Vajon a megyei játékvezetők érdekeit ki képviselő? Vagy nekik nincsenek érdekeik? Ott már nem számít a morális egység elősegítése?
Azt meg sem merjük kérdezni, hogy a beszedett tagdíjakból az MLJT pontosan mit csinál?
2016-ban a bevételük tagdíjból 876 ezer forint volt és érkezett még 208 ezer forint támogatás is. A beszámoló szerint a személyi jellegű ráfordítás az adott évben 1.010.000 forint volt, míg az anyag jellegű ráfordítás 2 millió. Érdekesség, hogy 2011-ben a tagdíj bevétel még csak 207 ezer forint volt, míg a személyi jellegű ráfordítások is lényegesen kevesebb összeget mutatnak.
Kérünk benneteket, ha tudtok az MLJT elmúlt időszak tevékenységéről a bálon kívül, azt osszátok meg velünk. Természetesen név nélkül tesszük közzé az írást.
Játékvezetők statisztikái
Hétvégén 39 NB-s meccsen a játékvezetők 13 játékost állítottak ki és 149 játékos kapott sárgalapot.
Hétvégén 39 NB-s meccsen a játékvezetők 13 játékost állítottak ki és 149 játékos kapott sárgalapot.
| Mérkőzés | ||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
| Rózsavölgyi Dávid (249391) | ||||||
| Szabó Zsolt (163) | ||||||
| Csontos Dávid (233284) | ||||||
| Juhász Bálint (180023) | ||||||
| Lovas László (5292) | ||||||
| Németh Ádám (2568) | ||||||
| Bogár Gergő (2612) | ||||||
| Barna Gábor (1797) | ||||||
| Tamási Patrik (317478) | ||||||
| Sándor Csaba (4761) | ||||||
| Berke Balázs (3836) | ||||||
| Káprály Mihály (396415) | ||||||
| Iványi Zoltán (1229) | ||||||
| Kassai Viktor (432) | ||||||
| Antal Péter (148111) | ||||||
| Farkas Tibor (3241) | ||||||
| Szommer Attila (2215) | ||||||
| Szilasi Szabolcs (1176) | ||||||
| Sipos Katalin (1661) | ||||||
| Ducsai József (1321) | ||||||
| Nagy Róbert (1861) | ||||||
| Pintér Csaba (1757) | ||||||
| dr. Kovács Gergely (1781) | ||||||
| Mencsik László (2491) | ||||||
| Pillók Ádám (189893) | ||||||
| Dobai János (140838) | ||||||
| Újhelyi Tamás (234809) | ||||||
| Borbás Bottyán Aurél (314818) | ||||||
| Kovács Imre (115376) | ||||||
| Bana Gergely (4888) | ||||||
| Oláh Gábor (1624) | ||||||
| Görög Márió (197100) | ||||||
| Nazsa Tamás (1846) | ||||||
| Kátai Gábor (3013) | ||||||
| Bálint Attila (218311) | ||||||
| Erdős József (580) | ||||||
| Csonka Bence (4788) | ||||||
| dr. Jakab Géza (347917) | ||||||
| Kovács J. Zoltán (1743) |
Játékvezetőkről
Továbbra is büntetésben van Karakó Ferenc, Varga Gábor, Szőts Gergely és Horváth Róbert.
Továbbra is büntetésben van Karakó Ferenc, Varga Gábor, Szőts Gergely és Horváth Róbert.
Emlékezhetünk még arra, hogy november elején Videoton - Mezőkövesd mérkőzés a játékvezetők nagyot hibáztak.
| Játékvezető: | Karakó Ferenc (348057) |
| Asszisztens 1: | Varga Gábor (1246) |
| Asszisztens 2: | Szalai Balázs (397695) |
| Alapvonali assz 1.: | Szőts Gergely (3248) |
| Alapvonali assz 2.: | Gaál Gyöngyi (717) |
| Tartalék jv.: | Horváth Róbert (812) |
Azóta Karakó Ferenc, Varga Gábor, Szőts Gergely és Horváth Róbert nem is működött közre mérkőzésen. Ők most hétvégén sincsnek küldve.
Szalai Balázs és Gaál Gyöngyi azóta is rendszeresen küldve van.
Nemzetközi feladatok
Bognár Tamás és kollégái Belgrádban vezetnek mérkőzést Európa Liga mérkőzést.
Bognár Tamás és kollégái Belgrádban vezetnek mérkőzést Európa Liga mérkőzést.
Group B, 23 November 2017, 21:05 CET
Stadion FK Partizan, Belgrade (SRB)
Játékvezetők statisztikái
Hétvégén a lejátszott 40 NB-s mérkőzések a játékvezetők mindössze 8 játékost állítottak ki és 168 sárgát adtak.
Hétvégén a lejátszott 40 NB-s mérkőzések a játékvezetők mindössze 8 játékost állítottak ki és 168 sárgát adtak.
| Mérkőzés | ||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
| Horváth Partik (259163) | ||||||
| Sipos Tamás (227464) | ||||||
| Móri Tamás (433136) | ||||||
| dr. Jakab Géza (347917) | ||||||
| Mencsik László (2491) | ||||||
| Pintér Csaba (1757) | ||||||
| Böcskei Balázs (2586) | ||||||
| Zierkelbach Péter (1633) | ||||||
| Hanyecz Bence (191892) | ||||||
| ifj. Gyarmati II. Tibor (694) | ||||||
| Valu Tibor (221284) | ||||||
| Farkas Ádám (1870) | ||||||
| Andó-Szabó Sándor (808) | ||||||
| Molnár Attila (3794) | ||||||
| Szabó Zsolt (163) | ||||||
| Borbás Bottyán Aurél (314818) | ||||||
| Bana Gergely (4888) | ||||||
| Oláh Gábor (1624) | ||||||
| Szommer Attila (2215) | ||||||
| Bálint Attila (218311) | ||||||
| dr. Kovács Gergely (1781) | ||||||
| Kassai Viktor (432) | ||||||
| Veizer Roland (1749) | ||||||
| Bognár Tamás (653) | ||||||
| Gaál Ákos (348000) | ||||||
| Kátai Gábor (3013) | ||||||
| Kovács Gábor Péter (695) | ||||||
| Nazsa Tamás (1846) | ||||||
| Radványi Ádám (1863) | ||||||
| Szabó Levente (353402) | ||||||
| Antal Péter (148111) | ||||||
| Kubicsek Máté (226840) | ||||||
| Pillók Ádám (189893) | ||||||
| Dobai János (140838) | ||||||
| Nagy Norbert (116050) | ||||||
| Kulcsár Katalin (720) | ||||||
| Csontos Dávid (233284) | ||||||
| Gaál Gyöngyi (717) | ||||||
| Berke Balázs (3836) | ||||||
| Juhász Bálint (180023) |