Játékvezetőkről
Az MLSZ JB-hez közeli információk szerint Gaál Gyöngyi nemzetközi ellenőri kerettagságát készítik elő a BLSZ-es ellenőrzésekkel.
Az MLSZ JB-hez közeli információk szerint Gaál Gyöngyi nemzetközi ellenőri kerettagságát készítik elő a BLSZ-es ellenőrzésekkel.
Információnk szerint Gaál év végén befejezi aktív játékvezetői pályafutását és főállású ellenőr szeretne már csak lenni. Mivel az MLSZ vélhetően tapasztalat nélkül nem engedné nemzetközi ellenőrzésekre ezért minden íratlan szabályt át kellett hágni, hogy előkészíthessék a tavaszi ellenőri kerettagságát. Nyilván Gaál majd mehet NB. III-as férfi meccsekre ellenőrizni vagy női NB. I-be és persze nemzetközi női meccsekre is.
Gaált a nemzetközi szövetség már korábban félre tette, hiszen az elit kategóriába sorolt játékvezetőt már az UEFA továbbképzéseire sem hívták meg, oda csak Kulcsár Katalin és Urbán Eszter kapott meghívást. Gaál nemzetközi küldési száma is jócskán megcsappant, így már anyagilag sem éri meg neki ez. Talán majd ellenőrként….
Gaál tíz éve az egyik legjobb női játékvezető volt nemzetközi szinten is. 2007. február 24-én elsőként vezethetett férfi NB. I-es mérkőzést. Akkor a Kaposvár-Vác találkozón debütált. A vágneri érában a női játékvezetést is előtérbe helyezték, így utána még két alkalommal vezethetett az élvonalban.
Emlékezetes marad Gaál 2011-es VB-s szereplése, amikor a női világbajnokság Ausztrália–Egyenlítői-Guinea mérkőzés 16. percében nem vett észre egy egyértelmű szabálysértést: a guineai hátvéd a kapufáról kipattanó labdát kézbe fogta, és sétált vele két lépést.
"Gaál a Puhl elnökség meghatározó személye, hiszen ő vezeti az MLSZ JB. irodát. Most a munkáját ne mínősítük, mert az egy hosszabb írást érdemel meg. Gyöngyi sajnos elveszítette azt a személyiségét, amiért kedvelték a játékvezetők. Most inkább átnéznek rajta és utána k.pnek az utcán." - nyilatkozzta weboldalunknak Gyöngyi BLSZ-os kollégája, aki több mérkőzésen is együtt működött vele.
"Elég ciki lesz majd az, amikor Gaál férfi játékvezetőket fog ellenőrizni és pl. jogtalanul megadott vagy elmaradt tizenegyesről lesz szó. Megkérdezhetik a kollégák tőle, hogy "te Gyöngyi! A védőnek hány percig kell fogni a labdát ahhoz, hogy büntetőt ítélhessünk...".
"Reméljük az aktív játékvezetés befejezése után visszatér a korábbi önmagához és tudását nem az MLSZ-ben, hanem más pénzügyi területen fogja kamatoztatni." - zárta szavait a játékvezető kolléga.
Játékvezetőkről
A newporti Rodney Parade adott otthont a Wales-Anglia női vb-selejtezőnek.
A newporti Rodney Parade adott otthont a Wales-Anglia női vb-selejtezőnek.
Az 1. csoportban az éllovas Anglia látogatott a második helyezett Wales otthonába. A párharcot megelőzően két pont volt a különbség a felek között, ami ötre nőtt. A gól nélküli első félidő után az 57. percben Duggan révén jutottak előnyhöz a Phil Neville szövetségi kapitány által irányított vendégek, három perccel később J. Scott növelte az előnyt, a 0-3-as végeredményt a 69. percben Parris állította be.
A brit összecsapás játékvezetője Kulcsár Katalin volt, Török Katalin és a cseh Lucie Ratajová asszisztensként segítették a munkáját, míg a tartalék-játékvezető szerepe a szintén cseh Jan Adamkovára hárult - írja az mlsz.hu.
Játékvezetőkről
Magyar játékvezetői trió bíráskodott a felgueirasi kvalifikációs találkozón.
Magyar játékvezetői trió bíráskodott a felgueirasi kvalifikációs találkozón.
Felgueirasban a Dr. Machado De Matos adott otthont a portugál-román női világbajnoki selejtezőnek. A 3. percben a vendégek szereztek vezetést, ám sokáig nem örülhettek, mert a luzitánok öt góllal (Ana Leite és Diana Silva duplájával, valamint Nagy öngóljával) válaszoltak, kialakítva ezzel az 5-1-es végeredményt a 6. csoportban, ahol Olaszország, Belgium, Portugália, Románia és Moldova a sorrend.
A találkozót Gaál Gyöngyi vezette, dr. Kulcsár Judit és Makkosné Petz Brigitta volt a másik asszisztens, a tartalék-játékvezető szerepét pedig a dallamos nevű Ana Luisa Carneiro Amorim De Morgado Afo töltötte be - írja az mlsz.hu.
Nemzetközi feladatok
Kassai viktor és játékvezetői csapata az újonan induló Nemzetek Ligájában vezet mérkőzést pénteken.
Kassai viktor és játékvezetői csapata az újonan induló Nemzetek Ligájában vezet mérkőzést pénteken.
League C - Group 1
7 September 2018, 20:45 CET - Elbasan (Elbasan Arena)
Albania - Israel
Referee: Viktor Kassai (HUN)
Assistant Referee 1: György Ring (HUN)
Assistant Referee 2: Vencel Tóth (HUN)
Fourth Official: Péter Berettyán (HUN)
Additional Assistant Referee 1: Tamás Bognár (HUN)
Additional Assistant Referee 2: Sándor Andó-Szabó (HUN)
UEFA Referee Observer: Rodger Gifford (WAL)
UEFA Delegate: Loukas Siotropos (GRE)
Mérkőzés beharangozó
Bogár Gergő személyében újonc játékvezető mutatkozik be az élvonalban. 2015. április 4. óta nem vezetett újonc játékvezető az élvonalban NB. I-es mér
Bogár Gergő személyében újonc játékvezető mutatkozik be az élvonalban. 2015. április 4. óta nem vezetett újonc játékvezető az élvonalban NB. I-es mérkőzést.
Akkor Karakó Ferenc debütált, fél évre rá már FIFA játékvezető is lett.
Mezőkövesd Zsóry FC - Puskás Akadémia FC |
|
| MLSZ kód: | 1344998 |
| Forduló: | 7. forduló |
| Dátum: | 2018-09-01- 19:30:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Bogár Gergő (2612) |
| Asszisztens 1: | Szert Balázs (163784) |
| Asszisztens 2: | Szalai Dániel (3410) |
| Alapvonali assz 1.: | Pintér Csaba (1757) |
| Alapvonali assz 2.: | Csonka Bence (4788) |
| Tartalék jv.: | Medovarszki János (701) |
Nemzetközi feladatok
Kassai Viktor és csapata Európa Liga mérkőzést vezet Angliában.
Kassai Viktor és csapata Európa Liga mérkőzést vezet Angliában.
30 August 2018, 20:45 CET - Burnley (Turf Moor)
Burnley FC (ENG) - Olympiakós FC (GRE)
Referee: Viktor Kassai (HUN)
Assistant Referee 1: György Ring (HUN)
Assistant Referee 2: Vencel Tóth (HUN)
Fourth Official: Sándor Andó-Szabó (HUN)
UEFA Referee Observer: Vladimír Medve (SVK)
UEFA Delegate: Rainer Koch (GER)
30 August 2018, 19:00 CET - Netanya (Itztadion HaIroni Netanya)
Maccabi Tel-Aviv FC (ISR) - Sarpsborg 08 FF (NOR)
Referee: Artur Manuel Ribeiro Soares Dias (POR)
Assistant Referee 1: Rui Licínio Barbosa Tavares (POR)
Assistant Referee 2: Paulo Alexandre dos Santos Soares (POR)
Fourth Official: Tiago Bruno Lopes Martins (POR)
UEFA Referee Observer: Nikolay Levnikov (RUS)
UEFA Delegate: Róbert Kispál (HUN)
Játékvezetőkről
Megerősített hírek szerint Szőts Gergely kikerült a profi keretből.
Megerősített hírek szerint Szőts Gergely kikerült a profi keretből.
Játékvezetőkről
Amennyiben Erik Čikoš, a Debrecen szlovák játékosa nem tudja eltávolítani a gyűrűt az ujjáról, biztosan nem játszhat a Honvéd elleni meccsen.
Amennyiben Erik Čikoš, a Debrecen szlovák játékosa nem tudja eltávolítani a gyűrűt az ujjáról, biztosan nem játszhat a Honvéd elleni meccsen.
Csakfoci.hu-nak a korábbi FIFA-bírónk elmondta, mit tanácsol a légiósnak.
Mint ismert, az NB I legutóbbi fordulójában a Debrecen- MTK mérkőzés több perces késéssel kezdődött, mivel Erik Čikoš ujjáról megpróbálták leszedni a jegygyűrűt, de többszöri próbálkozásra sem sikerült, ezért a szlovák légiós kihagyta a meccset. A találkozó után Čikoš azt mondta, ebből még sosem volt problémája és a következő meccsen is gyűrűben fog játszani, mivel nem tudja leszedni az ujjáról.
– Biztosan nem fog gyűrűben játszani – mondta honlapunknak Szabó Zsolt, korábbi FIFA-játékvezetőnk. – A szabályok egyértelműen fogalmaznak: ékszerben nem lehet futballozni. A Debrecen következő mérkőzésének játékvezetője egészen biztosan megnézni majd, hogy van-e rajta gyűrű. Ha lesz, akkor nem tud pályára lépni. Ha még nem sikerült leszednie az ékszert, javaslom, rakja be az ujját jégkamrába, garantáltan megoldódik a probléma…. Biztos vagyok abban, hogy már rég megoldódott ez a gyűrű-sztori, hiszen a Debrecen a játékost a játéktudása miatt igazolta le, és egy futballista a lelátón ülve nem igazán tudja a tudását megmutatni.
Szabó Zsolt azt is elmondta, az első négy fordulóban hibáztak-e azok a játékvezetők, akik nem vetették le Čikoš gyűrűjét.
– A játékoskijáróban át szoktuk vizsgálni a labdarúgókat, de nem tudjuk mindenkinek mind a tíz ujját közelről megnézni. Sőt, azért vannak annyira rafkós játékosok is, akik ilyenkor képesek adott esetben eldugni a kezüket. Amennyiben a játékvezetők észlelték volna, hogy a futballista gyűrűt visel, ugyanúgy jártak volna el, mint Berke Balázs a Debrecen – MTK mérkőzésen.
A DVSC szombaton a Honvéd vendége lesz, ráadásul az M4 Sport élőben közvetíti a mérkőzést, így mindenki láthatja majd, hogy Čikoš meg tudott-e szabadulni a gyűrűjétől az elmúlt napokban.
Játékvezetőkről
Múlt héten az MLSZ JB. közleményben jelentette be, hogy csak 24 órával a mérkőzés előtt teszi közzé az NB. I-es mérkőzések játékvezetői küldé
Múlt héten az MLSZ JB. közleményben jelentette be, hogy csak 24 órával a mérkőzés előtt teszi közzé az NB. I-es mérkőzések játékvezetői küldését.
Korábban bevált gyakorlat azt volt, hogy hétfőn délelőtt kapták meg a játékvezetők és a megyék a komplett országos küldést. Később Puhl Sándorék kérésére már csak a saját küldését kapták meg a játékvezetők. Ez keddre, majd szerdára tolódott.
Tavaly óta csütörtök reggelre derült ki az országos küldés.
A mai napon 8 óráig még az NB. II-es, NB. III-as küldések sincsenek közzétéve.
Senki nem érti, hogy miért kellett megint változtatni a rendszeren. Hogyan tervezzék a játékvezetők az utazásokat, esetleges más programjukat ha csak egy nappal előre tudják meg a küldést?
Az UEFA a keddi bajnokok ligája küldést már kb. egy héttel korábban megküldi az érintett játékvezetőknek, míg a mérkőzés előtt 3 nappal teszi közzé a teljes küldést az interneten. Ők nem titkolják el az ellenőrök, szövetségi delegáltak nevét sem....
Szerkesztőség
Az elmúlt napokban több fejlesztést vezettünk be weboldalainkon.
Az elmúlt napokban több fejlesztést vezettünk be weboldalainkon.
A nagymennyiségű adatok lekérése esetén várakozni kellett az adatok betöltésére. (Pl: nemzetközi és hazai küldések, játékvezetők és játékosok listái)
A lekérdezések gyorsítása érdekében új rendszert vezettünk be, amely meggyorsítja az adatok lekérdezését és rendezését. A programozás a háttérprogramban már részben megtörtént, míg a nyilvános oldalon a fejlesztések folyamatosak.
Előfordulhat a fejlesztési időszakban, hogy bizonyos lekérdezéseknél üres adatok jelennek meg.
Kollégáink azon dolgoznak, hogy a napi 3-5000 látogató a leggyorsabban juthasson az egyedülálló adatokhoz.
Amennyiben az adatokban eltérést találsz, kérjük a jobb felső sarokban található HIBABEJELENTŐ űrlapot töltsd ki.
Köszönjük.
Elkészült lekérdezések:
Játékvezetőkről
Kassainak sem tűnt fel, hogy nem játszhatna a Loki gyűrűs légiósa – itt a szabály.
Kassainak sem tűnt fel, hogy nem játszhatna a Loki gyűrűs légiósa – itt a szabály.
A péntek esti bajnokin jegygyűrűje miatt nem léphetett pályára a Loki játékosa, Erik Cikos, megnéztük, mit mond a szabálykönyv ilyen esetre, illetve melyik játékvezetők hunytak szemet a szabálysértés felett.
Nem mindennapi jelenet miatt csúszott a DVSC – MTK (3-3) bajnoki kezdési időpontja. A hazaiak légiósa, Erik Cikos jegygyűrűt viselt az ujján, amit nem tudtak leszedni, így a játékos nem léphetett pályára.
A lefújás után Herczeg András, a Loki vezetőedzője elmondta, bár nem tudja, mit mondanak ki a szabályok, eddig gyűrűben is játszhatott játékosa.
Utánanéztünk, mit mond ki a szabálykönyv hasonló esetre, ez alapján a játékvezető, Berke Balázs a szabályok szerint járt el.
A játékos nem használhat olyan felszerelést és nem viselhet semmi olyat, ami veszélyes. Mindenfajta ékszer (nyaklánc, gyűrű, karkötő, fülbevaló, bőrpánt, gumipánt, stb.) viselése tilos, azokat le kell venni. Az ékszerek ragasztószalaggal történő lefedése nem megengedett.
A játékosokat a mérkőzés kezdete, a cserejátékosokat a pályára lépés előtt kell ellenőrizni. Amennyiben a játékos nem engedélyezett/veszélyes felszerelést vagy ékszert visel a játékvezetőnek:
• gondoskodnia kell arról, hogy a játékos levegye azokat;
• gondoskodnia kell arról, hogy a játék következő megállításánál a játékos
elhagyja a játékteret amennyiben nem képes, vagy nem akar eleget tenni az utasításnak.
Figyelmeztetni kell a játékost, aki nem tesz eleget az utasításnak, vagy ismét viseli az eltávolítandó felszerelést vagy ékszert – írja a Labdarúgás játékszabályai című hivatalos dokumentum.
Eddig ők nem vették észre
Mint Herczeg András mondta, Cikos gyűrűje eddig nem zavarta a játékvezetőket. A légiós az NB I első négy fordulójában egyaránt kezdett, az 1. játéknapon Vad II Istvánnak, később Pintér Csabának, Erdős Józsefnek és Kassai Viktornak sem tűnt fel, hogy Cikost nem lenne szabad a pályára engedni.
Játékvezetőkről
Vágner László a Benfica-PAOK FC mérkőzésen lesz játékvezetői ellenőr.
Vágner László a Benfica-PAOK FC mérkőzésen lesz játékvezetői ellenőr.
SL Benfica (POR) - PAOK FC (GRE)
Referee: Milorad Mažić (SRB)
Assistant Referee 1: Milovan Ristić (SRB)
Assistant Referee 2: Dalibor Đurđević (SRB)
Fourth Official: Nemanja Petrović (SRB)
Additional Assistant Referee 1: Nenad Đokić (SRB)
Additional Assistant Referee 2: Danilo Grujić (SRB)
UEFA Referee Observer: László Vágner (HUN)
UEFA Delegate: Mark Blackbourne (ENG)