Legfrissebb hírek - Játékvezetők

Hanacsek váltja Vágnert Keretek
2019.02.03 11:19
Hanacsek váltja Vágnert

2019. január 1. napjával kikerült Vágner László a nemzetközi ellenőri keretből és őt Hanacsek Attila váltja.

2019. január 1. napjával kikerült Vágner László a nemzetközi ellenőri keretből és őt Hanacsek Attila váltja.

Az 1998-as VB-t megjárt játékvezető az elmúlt években a nemzetközi ellenőrként járta Európa pályáit. Hétről hétre BL, Európa Liga legrangosabb meccseirn ellenőrzött. Ő folyamatosan ellenőrzöt belföldön is, segítette a fiatalokat tapasztalatával.

 

Piller Sándor után újabb olyan játékvezető került be a nemzetközi ellenőri kerebe, aki nem ellenőriz belföldön, nem megy be az öltözőbe és nem ír jelentést.

Hanacsek Attila az egyik szuper ellenőr, aki hétvégén akár három mérkőzésen is ott van, de nem beszél a játékvezetőkkel és ellenőrökkel. Maximum otthonról, felvétel alapján átíratja a jelentéseket.

"A hivatalos verziók szerint Vágner családi elfoglaltságra hivatkozott, aki viszont ismeri őt, tudja, hogy már ő is hány a puhli rendszertől, pedig ő sem volt semmi elnökként" -  nyilatkozta weboldalunknak az egyik országos ellenőr.

 

Hova süllyedhetünk még szakmailag?

Hol vannak a nemzetközileg is elismert korábbi játékvezetők?

 

Hanacsek majd mehet U.17-es tornákra, mert vélhetően komoly ellenőrzést ő sem fog kapni.

 

 

Hivatalos a FIFA keret Keretek
2019.01.03 08:07
Hivatalos a FIFA keret

Weboldalunk hónapokkal ezelőtt beszámolt arról, hogy Berke Balázs lesz január 1-től az új FIFA játékvezető, míg Andó-Szabó Sándor kikerül.

Weboldalunk hónapokkal ezelőtt beszámolt arról, hogy Berke Balázs lesz január 1-től az új FIFA játékvezető, míg Andó-Szabó Sándor kikerül.

 

Csakfoci.hu is beszámol t a váltásról:

"A FIFA frissítette a játékvezetők 2019-es besorolását. Kassai Viktor továbbra is az elit csoport tagja, míg Andó-Szabó Sándor nincs benne a nemzetközi keretben.

 

 Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nyilvánosságra hozta a 2019-es játékvezetői és asszisztensi FIFA-kereteket. A nagypályán az elmúlt évekhez hasonlóan hatan folytathatják az új esztendőt a magyarok közül, egyetlen személycserét leszámítva.

Kassai Viktor továbbra is a nagypályás elit keret tagja egyedüli magyarként, Bognár Tamás és Vad II István az első kategóriában maradt, a másodikban Farkas Ádám, valamint a harmadik kategória honi képviselője Karakó Ferenc és Berke Balázs. Utóbbi személye érdekes lehet, hiszen az eddigi FIFA-kerettagot, Andó-Szabó Sándort váltotta.

A NEMZETKÖZI ASSZISZTENSI KERET ÖSSZETÉTELE KÉT HELYEN VÁLTOZOTT.

A Hungarianfootball.com információi szerint a várakozásoknak megfelelően Szalai Balázs váltotta a visszavonuló dr. Varga Zsoltot, valamint Lémon Oszkár helyett Vígh-Tarsonyi Gergő került be.

 

Név
FIFA
PROFI
Születési d.
Megye

NB. I-es játékvezető

Berke Balázs
FIFA
PROFI
1984-02-20
Zala
Bognár Tamás
FIFA
PROFI
1978-11-18
Veszprém
Farkas Ádám
FIFA
PROFI
1982-01-02
Heves
Karakó Ferenc
FIFA
PROFI
1983-04-06
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Kassai Viktor
FIFA
PROFI
1975-09-10
Komárom-Esztergom
Vad II. István
FIFA
PROFI
1979-05-30
Budapest

NB. I-es asszisztens

Albert István
FIFA
FÉLPROFI
1980-01-17
Békés
Berettyán Péter
FIFA
FÉLPROFI
1984-12-20
Hajdú-Bihar
Buzás Balázs
FIFA
FÉLPROFI
1986-01-29
Békés
Georgiou Theodoros
FIFA
FÉLPROFI
1992-10-09
Baranya
Kóbor Péter
FIFA
FÉLPROFI
1988-12-26
Vas
Ring György
FIFA
FÉLPROFI
1981-03-18
Budapest
Szalai Balázs
FIFA
FÉLPROFI
1993-06-01
Komárom-Esztergom
Szert Balázs
FIFA
FÉLPROFI
1993-02-11
Heves
ifj. Tóth Vencel
FIFA
FÉLPROFI
1978-03-24
Budapest
Vígh-Tarsonyi Gergő
FIFA
FÉLPROFI
1987-05-27
Pest
Eltelt egy újabb év Szerkesztőség
2018.12.31 07:07
Eltelt egy újabb év

Eltelt egy újabb év. Az év utolsó napján mindenkinek el kell gondolkodnia, hogy mit tett az idei évben. Helyettünk inkább beszéljenek a számok:

Eltelt egy újabb év. Az év utolsó napján mindenkinek el kell gondolkodnia, hogy mit tett az idei évben. Helyettünk inkább beszéljenek a számok:

A 2018. évben 611 cikket tettünk közzé, amely a játékvetéssel kapcsolatos. Elsőként számoltunk be arról, hogy Gaál Gyöngyi és Szabó Zsolt visszavonul az aktív játékvezetéstől. Ezeket a cikkeket több, mint 100 ezer látogatónk nézte meg. Tőlünk tudhattátok meg, hogy nyártól díjemelés lesz.

További sláger cikkek:
Lapáton Kurmaiék
Újoncot avatunk az élvonalban
Kassai nem volt rasszista
Új FIFA keretek


Az év folyamán elkezdtük a játékvezetéssel kapcsolatos archívumot fejleszteni. Az év utolsó napjára elértük, hogy 1989/1990-es NB. I-es szezontól az összes élvonalbeli küldés megtalálható (játékvezető+asszisztensek), míg 2000/2001-től már a másod és harmad osztályú mérkőzések adatai is szerepelnek.

A 2019. évi célunk, hogy az összes eddig NB. I-es küldés és játékvezetői adatunk meglegyen.

Az adatok feltöltésével egyidejűleg, a weboldalunk előtti időkből származó cikkeket is elkezdtük összegyűjteni, hogy egy teljes játékvezetői történelmi rész legyen oldalunkon. A hamarosan közzétételre kerülő cikkekből az 1981-2005. közötti időszak fontosabb játékvezetői cikkei, statisztikái fognak megjelenni.

Az idei évben sem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy Puhl Sándor és sleppje folyamatosan terrorban tartja azokat a játékvezetőket, akik kapcsolatban vannak szerkesztőségünkkel. Az MLSZ flottájában lévő telefonszámok részletes híváslistáját lekérték vagy ellenőrizték az adott személy facebook ismerőseit. Ez ellen kell küzdeni 2019-ben is.

És lássunk még néhány számot az idei évről:

 

 

 

2017.

2018.

Növekmény

Bajnokságok:

Bajnokság/verseny

91

111

20

Sportszervezet/csapat

139

154

15

Mérkőzések száma

18008

21296

3288

Lejátszott mérkőzések száma

17263

21078

3815

Félbeszakadt mérkőzések száma

13

14

1

Sárgalapok száma

63048

68457

5409

Kiállítások száma

4932

5210

278

Játékvezetők:

Játékvezetők száma

812

910

98

Küldések száma

59.660

81.153

21.493

Nemzetközi küldések

4888

5142

254

Játékosok:

Játékosok száma

2858

3024

166

Sárgalapok száma

16.609

20.293

3.684

Kiállítások száma

1217

1443

226

Gólok száma

11.693

14.557

2.864

Öngólok száma

242

333

91

Lejátszott percek

8.137.734

9.995.757

1.858.023

 

A túlkoros Solymosi az év bírója?? Játékvezetők statisztikái
2018.12.30 16:41
A túlkoros Solymosi az év bírója??

Év vége közeledtével a csakfoci.hu már negyedik alkalommal jelentkezik rendhagyó, exkluzív szavazásával.

Év vége közeledtével a csakfoci.hu már negyedik alkalommal jelentkezik rendhagyó, exkluzív szavazásával.

Honlap a 12 NB I-es klubtulajdonos, illetve vezető szavazata alapján választotta meg 2018 legjeit öt kategóriában. A legjobb játékvezető a túlkoros Solymosi Péter lett.

 

Kubatov Gábor (a Ferencváros elnöke)
Vad II István

Garancsi István (a MOL Vidi FC tulajdonosa)
Berke Balázs

Szima Gábor (a DVSC elnöke)
Solymosi Péter

George F. Hemingway (a Honvéd tulajdonosa)
Solymosi Péter

Berta Csaba (az Újpest ügyvezetője)
Farkas Ádám

Zakor Sándor (az MTK Budapest tulajdonosa)
Kassai Viktor

Tállai András (a Mezőkövesd elnöke)
Solymosi Péter

 

Haraszti Zsolt (a Paksi FC ügyvezetője)
Vad II István

Komjáti András (a Puskás Akadémia klubigazgatója)
Pintér Csaba

Leisztinger Tamás (a DVTK tulajdonosa)
Iványi Zoltán

Révész Attila (a Kisvárda sportigazgatója)
Németh Ádám

Tóth Miklós (a Haladás ügyvezetője)
Solymosi Péter

A végeredmény:

1. Solymosi Péter 4 szavazat
2. Vad II István 2 szavazat
3-8. Berke Balázs, Farkas Ádám, Iványi Zoltán, Kassai Viktor, Németh Ádám, Pintér Csaba 1-1 szavazat

Szilasi a legfoglalkoztatottabb Játékvezetők statisztikái
2018.12.22 08:34
Szilasi a legfoglalkoztatottabb

Szilasi Szabolcs volt a legfoglalkoztatottabb játékvezető az őszi szezoban, ami az NB-s mérkőzéseket illeti.

Szilasi Szabolcs volt a legfoglalkoztatottabb játékvezető az őszi szezoban, ami az NB-s mérkőzéseket illeti.

Lejátszott NB. I-es, NB. II-es és NB. III-as mérkőzéseken 250 játékvezető, asszisztens és ellenőr volt hivatalosan foglalkoztatva. 

 

Küldések száma:

27: Szilasi Szabolcs

26: Takács János

25: Medovarszki János

24: Fazeksas János, Huszár Balázs, Molnár Attila

23: Bogár Gergő, Radványi Ádám, dr. Varga Zsolt

 

Székely vitte az NB. I-et Játékvezetők statisztikái
2018.12.20 13:04
Székely vitte az NB. I-et

Nem untatkozott Székely Ferenc, hiszen 17 NB. I-es ellenőrzése volt ősszel.

Nem untatkozott Székely Ferenc, hiszen 17 NB. I-es ellenőrzése volt ősszel.

Az MLSZ a mai napig megtagadta azt, hogy kiadja, hogy mely mérkőzésen ki volt a szuper ellenőr és az asszisztens ellenőr, így csak a hivatalos "játékvezető" ellenőri statisztikát tudjuk közzétenni:

 

Mérkőzés szám Ellenőr
Mérkőzés szám Ellenőr
17
Székely Ferenc
15
Fazekas János
15
Vágner László
15
Tóth Vencel
11
Ábrahám Attila
10
Kurmai Zoltán
10
Juhos Attila
7
Arany Tamás
6
Szarka Zoltán
1
Bognár István
Drasztikus tanfolyami díj csökkentés Játékvezetőkről
2018.12.18 06:08
Drasztikus tanfolyami díj csökkentés

A megyei igazgatók ismét a magyar játékvezetés mellett voltak. A korábbi díjemelés, most a tanfolyami árak csökkentését intézték el Puhl Sándoro

A megyei igazgatók ismét a magyar játékvezetés mellett voltak. A korábbi díjemelés, most a tanfolyami árak csökkentését intézték el Puhl Sándoron átlépve.

Hivatalossá vált, hogy a diákoknak 8000+Áfa, míg a felnőtteknek 10000 F+Áfa összegű lesz a tanfolyam ezentúl.

 

Köszönjük az Igazgatóknak!

 

Legyetek bátrak és lépjetek, hogy kergessék végre el Vecsésről Puhl Sándort és Hanacsek Attilát, mert csak így lehet jövője a magyar játékvezetésnek, ha már jelene nincsen.

 

Köszönjük az igazgatónak!

NB. II-es lapstatisztikák Játékvezetők statisztikái
2018.12.16 18:40
NB. II-es lapstatisztikák

A lejátszott 210. NB. II-es mérkőzésen a 37 játékvezető 858 sárgalapot és 43 pirosat mutatott fel.

A lejátszott 210. NB. II-es mérkőzésen a 37 játékvezető 858 sárgalapot és 43 pirosat mutatott fel.

Íme a játékvezetők statisztikái:

Játékvezető Mérkőzés szám Kiosztott sárga Átlag sárga Kiállítás Átlag kiállítás Pont*
Játékvezető Mérkőzés szám Kiosztott sárga Átlag sárga Kiállítás Átlag kiállítás Pont*
Andó-Szabó Sándor
1
8
8.00
0
0.00
8.00
Barna Gábor
6
15
2.50
1
0.17
2.83
Berényi Tamás
4
15
3.75
0
0.00
3.75
Böcskei Balázs
6
24
4.00
1
0.17
4.33
Bogár Gergő
6
19
3.17
1
0.17
3.50
Bognár Tamás
3
18
6.00
5
1.67
9.33
Csonka Bence
7
26
3.71
3
0.43
4.57
Dolnegó Bálint
5
18
3.60
1
0.20
4.00
Ducsai József
8
46
5.75
0
0.00
5.75
Farkas Ádám
1
6
6.00
0
0.00
6.00
Farkas Tibor
7
18
2.57
1
0.14
2.86
Gaál Ákos
6
25
4.17
0
0.00
4.17
Gaál Gyöngyi
1
1
1.00
0
0.00
1.00
Horváth Tibor
6
28
4.67
0
0.00
4.67
Karakó Ferenc
2
10
5.00
2
1.00
7.00
Kassai Viktor
1
8
8.00
0
0.00
8.00
Kovács Gábor Péter
7
28
4.00
0
0.00
4.00
dr. Kovács Gergely
7
33
4.71
1
0.14
5.00
Kovács J. Zoltán
8
34
4.25
5
0.62
5.50
Lovas László
6
27
4.50
0
0.00
4.50
Molnár Attila
7
33
4.71
2
0.29
5.29
Nagy Norbert
9
43
4.78
0
0.00
4.78
Nagy Róbert
10
46
4.60
2
0.20
5.00
Nazsa Tamás
7
25
3.57
1
0.14
3.86
Németh Ádám
5
21
4.20
1
0.20
4.60
Oláh Gábor
8
38
4.75
1
0.12
5.00
Pillók Ádám
8
27
3.38
0
0.00
3.38
Pintér Csaba
1
6
6.00
0
0.00
6.00
Radványi Ádám
9
33
3.67
3
0.33
4.33
Solymosi Péter
3
13
4.33
1
0.33
5.00
ifj. Szilágyi Sándor
6
36
6.00
2
0.33
6.67
Szilasi Szabolcs
8
23
2.88
1
0.12
3.12
Szőts Gergely
3
14
4.67
1
0.33
5.33
Takács János
7
19
2.71
3
0.43
3.57
Takács Tamás
6
16
2.67
1
0.17
3.00
Veizer Roland
7
22
3.14
1
0.14
3.43
Zierkelbach Péter
8
36
4.50
2
0.25
5.00
* - pont = ( sárgalap+ 2* kiállítás ) / mérkőzés szám
Nb. II-es foglalkoztatottsági rangsor Játékvezetők statisztikái
2018.12.16 18:07
Nb. II-es foglalkoztatottsági rangsor

Vasárnap este befejeződött az NB. II-es bajnokság, melyben 124. játékvezető működött közre.

Vasárnap este befejeződött az NB. II-es bajnokság, melyben 124. játékvezető működött közre.

 

Játékvezetők:

10 mérkőzés: Nagy Róbert

9 mérkőzés: Nagy Norbert, Radványi Ádám

8 mérkőzés: Ducsai József, Kovács J. Zoltán, Oláh Gábor, Pillók Ádám, Szilasi Szabolcs, Zierkelbach Péter

 

Asszisztens:

17 mérkőzés: Kepe Arnold

16 mérkőzés: Baghy Csaba, Márkus Péter

15 mérkőzés: Horváth Zoltán, Punyi Gyula

 

Tartalék jv.:

12 mérkőzés: Kovács J. Zoltán, Horváth Tibor,

11 mérkőzés: Ducsai József, Veizer Roland, ifj. Szilágyi Sándor

10 mérkőzés: Böcskei Balázs

 

Ellenőr:

17 mérkőzés: Bognár István

13 mérkőzés: Varga Sándor

12 mérkőzés: Birincsik István, Mező Béla

 

További részletek a küldési menüpontban találhatóak.

 

Dupláztak az ellenőrök Játékvezetők statisztikái
2018.12.16 15:22
Dupláztak az ellenőrök

Hét elején beszámoltunk arról, hogy bizonyos ellenőrök szinte folyamatosan úton vannak.

Hét elején beszámoltunk arról, hogy bizonyos ellenőrök szinte folyamatosan úton vannak.

 

A hivatalos ellenőri küldés szerint Ábrahám Attila szombaton a Haladás-Debrecen, vasárnap a Soroksár - Balmazújváros mérkőzésen volt ellenőt.

 

Míg Tóth Vencel szombaton a Puskás-Mezőkövesd mérkőzésen, vasárnap a DunaAszfalt - Gyirmót mérkőzésen volt ellenőr.

 

Vélhetően Puhl Sándor és Hanacsek Attila 2-2 mérkőzésen volt szuper ellenőr, de az MLSZ közérdekű adatigénylésre nem adja ki a két MLSZ alkalmazott mérkőzéseinek listáját.

 

Nem tudunk beszámolni a kedvenc Makai János küldéseiről, mert hivatalosan november 25. óta nem volt küldése.

 

Továbbra sem lehet tudni, hogy az NB. I-es mérkőzéseken kik az asszisztens ellenőrök.

 

Gaál Gyöngyi NB. II-ben búcsúzik Játékvezetőkről
2018.12.13 06:21
Gaál Gyöngyi NB. II-ben búcsúzik

Eldőlt, hogy Gaál Gyöngyi vezeti vasárnap az NB. II-ben a Vasas FC - Budafok bajnoki mérkőzést, amely egyben a játékvezető búcsú meccse is lesz vélhetően.

Eldőlt, hogy Gaál Gyöngyi vezeti vasárnap az NB. II-ben a Vasas FC - Budafok bajnoki mérkőzést, amely egyben a játékvezető búcsú meccse is lesz vélhetően.

Vasas FC - Budafoki MTE

MLSZ kód: 1345789
Forduló: 21. forduló
Dátum: 2018-12-16 - 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika
Játékvezető: Gaál Gyöngyi
Asszisztens 1: dr. Makkosné Petz Brigitta
Asszisztens 2: dr. Gavalla-Kulcsár Judit
Tartalék jv.: Takács János

 

Hónapokkal ezelőtt beszámoltunk arról, hogy Gaál Gyöngyi működő országos kerettagként egyedülálló kivételezés eredményeképpen már játékvezetői ellenőrként is működik. Mindez azért, hogy tavasztól nemzetközi ellenőr lehessen. Volt olyan nap, hogy 4 órával az NB. III-as vezetése előtt még mérkőzést ellenőrzött.

Most azonban eljött a búcsú ideje. Sajnos Gyöngyi a csúcson több súlyos bakit követett el és azóta a pályafutása lefelé íve. Évek óta "futottak még" kategóriában van idehaza is, bár az alapvonali keretet gyakorlatilag miatta tartották fenn.

 

Emlékezhetünk arra, hogy ő volt az első női játékvezető, aki NB. I-es mérkőzést vezetett. Sajnos nem sok mérkőzés vezetés jutott neki.

 

Játékvezetésből 1995-ben Veszprémben a Veszprém M gyei Labdarúgó Szövetség Játékvezető Bizottsága előtt vizsgázott. Németországi tanulmányai alatt, a német női labdarúgásban vezethetett mérkőzéseket. Hazatérése után 1998-tól a BLSZ foglalkoztatta. A BLSZ JB javaslatára NB III-as, egyben országos utánpótlás bíró. Az MLSZ JB minősítésével 2001-től NB II-es, egyben a női bírói kar tagja. Több korosztályos férfi mérkőzés vezetése után 2007-ben Szombathelyen, a helyi futball 1919 óta íródó történelmében először, az NB II -ben szereplő Szombathelyi Haladás tétmérkőzésén dirigált!



A 2006-os U20-as női labdarúgó-világbajnokságon, valamint a 2008-as U20-as női labdarúgó-világbajnokságon a FIFA JB bíróként foglalkoztatta.

A 2010-es U17-es női labdarúgó-világbajnokságon a FIFA JB játékvezetőként foglalkoztatta. Első feladata a nyitómérkőzés koordinálása volt. A nyitómérkőzésekkel kapcsolatban Sir Stanley Rous véleménye: Már az a játékvezető is megtisztelve érezheti magát, aki a nagy világverseny első mérkőzését dirigálhatja. Egy nagy színjáték prológusaként irányt szabhat a többi kollégájának.



A 2007-es női labdarúgó-világbajnokságon, a 2011-es női labdarúgó-világbajnokságon a FIFA JB játékvezetői szolgálatra alkalmazta. 2011-ben az Ausztrália női labdarúgó-válogatott–Egyenlítői-guineai női labdarúgó-válogatott találkozón súlyos szakmai hibát vétett (nem ítélt büntetőrúgást egy nyilvánvaló kezezésért). Selejtező mérkőzéseket az UEFA zónában irányított. Világbajnokságon vezetett mérkőzéseinek száma: 5. Öt mérkőzést rajta kívül, kettő világbajnokságon való részvétellel kettő játékvezető (Jenny Palmqvist, Bibiana Steinhaus).

 

Gaál az elmúlt időszakban a magyar játékvezetőknek inkább a negatív arcát mutatta meg. Ő az MLSZ JB. irodavezetője, ahol olyan információkhoz jutott sokszor, amelyhez működő játékvezetőként nem szabadna. Elsőként tudott magának nemzetközi küldéseket intézni mások rovására. Élettársa karrierjét is biztosan tudta irányítani a háttérből.

 

Vasárnap a Vasas-Budfok mérkőzéssel lezárul egy korszak Gaál életében, amely sokszor ellentmondásos volt, de az biztos, hogy bármilyen ember is Gaál a korábbi sikereit és bakijait már senki nem tudja elvenni.

 

Köszönjük Gyöngyi azt a sok dolgot, amelyet a magyar játékvezetésért tettél..

 

EL: Farkas Ádám Törökországban vezet Nemzetközi feladatok
2018.12.12 08:33
EL: Farkas Ádám Törökországban vezet

Farkas Ádám és játékvezetői csapata csütörtökön Törökországban Európa Liga mérkőzést vezet, míg Piller Sándor mérkőzést ellenő

Farkas Ádám és játékvezetői csapata csütörtökön Törökországban Európa Liga mérkőzést vezet, míg Piller Sándor mérkőzést ellenőriz.

Group J
13 December 2018, 18:55 CET - Akhisar/Manisa (Spor Toto Akhisar Stadyumu)
Akhisarspor (TUR) - Royal Standard de Liège (BEL)
Referee: Ádám Farkas (HUN)
Assistant Referee 1: Balázs Buzás (HUN)
Assistant Referee 2: Balázs Szert (HUN)
Fourth Official: Péter Kóbor (HUN)
Additional Assistant Referee 1: Sándor Andó-Szabó (HUN)
Additional Assistant Referee 2: Péter Solymosi (HUN)
UEFA Referee Observer: Lucílio Cardoso Cortez Batista (POR)
UEFA Delegate: Sergiu Lisnic (MDA)

 

Group K
13 December 2018, 18:55 CET - Rennes (Roazhon Park)
Stade Rennais FC (FRA) - FC Astana (KAZ)
Referee: Serdar Gözübüyük (NED)
Assistant Referee 1: Charles Schaap (NED)
Assistant Referee 2: Jan de Vries (NED)
Fourth Official: Davie Goossens (NED)
Additional Assistant Referee 1: Kevin Blom (NED)
Additional Assistant Referee 2: Siemen Mulder (NED)
UEFA Referee Observer: Sándor Piller (HUN)
UEFA Delegate: Álvaro Albino (POR)