Játékvezetők statisztikái
Idősebb Tóth Vencel 400. alkalommal járt élvonalbeli mérkőzésen, hivatalos személyként.
Idősebb Tóth Vencel 400. alkalommal járt élvonalbeli mérkőzésen, hivatalos személyként.
A mindig ifjú Venci bá 1990. október 13-án szagolhatott bele az élvonalba. Akkor a PMSC - Debreceni Vasutas SC mérkőzésen Lázin Jánosnak asszisztált. A másik asszisztens akkor id. Vad István volt.
Szintén Pécsett mutatkozott be játékvezetőként is. 1992. augusztus 22-án a PMSC a Nyíregyháza csapatát fogadta. A mérkőzésen Vágner László és Nagy László asszisztált.
109. mérkőzését 1999. május 29-én Zalaegerszegen vezette. A levezetett mérkőzéseken 376 sárgalapot osztott ki és 22 játékost állított ki.
Csapatok közül legtöbbet a Győrnek (16 mérkőzés), és a Vasasnak (15) vezetett. Asszisztensek közül Ring Jánossal (9 mérkőzés), Lettrich Ferenccel és Nyilas Csabával (8-8 mérkőzés) működött a legtöbbet.
A visszavonulása után az MLSZ JB. stabil ellenőrévé vált. A mai mérkőzésével együtt 239 alkalommal ellenőrzött az élvonalban. (Ebben nincs benne az esetleges asszisztensi ellenőrzése.)
Venci bá a 239 mérkőzés alatt legtöbbször Solymosi Pétert ellenőrizte (28 mérkőzés), őt követte Iványi Zoltán ellenőrzése (27 mérkőzés). A bronzérmes ebben a sorban Kassai Viktor lett 23 mérkőzéssel.
Gratulálunk a 400 mérkőzéshez!
Gyászhírek
Neuber Alajos 1952-ben, egyetemi tanulmányai után vizsgázott játékvezetésből, eleinte a BLSZ keretében tevékenykedett, a Játékvezetői Tanács (JT) minősítés&
Neuber Alajos 1952-ben, egyetemi tanulmányai után vizsgázott játékvezetésből, eleinte a BLSZ keretében tevékenykedett, a Játékvezetői Tanács (JT) minősítésével 1960-ban lett NB II-es bíró, emellett az NB I-es játékvezetői keret mellett foglalkoztatott partbírói csoport tagja volt. NB II-es, NB I/B-s és NB I-es mérkőzésen foglalkoztatták, több válogatott- és klubmérkőzésen segítette a játékvezetőt (például Palotai Károlyt) az oldalvonal mellől. 1974-ben vonult vissza a játékvezetéstől.
1972–1974 között a BLSZ elnökségi tagjaként tevékenykedett, az MLSZ JB Jogi Bizottságát vezette. A Játékvezető című folyóirat szerkesztőbizottságának is tagja volt.
Neuber Alajos búcsúztatására 2019. március 19-én, 12.00 órakor a Szent Gellért templomban (1115 Budapest, Bartók Béla út 149.) kerül sor.
Játékvezetőkről
Piller Sándoron kívül nem maradt senki komoly ellenőr a nemzetközi keretbe. A többiek futottak még meccsre járnak, de Piller most is komoly meccsen ellenőriz.
Piller Sándoron kívül nem maradt senki komoly ellenőr a nemzetközi keretbe. A többiek futottak még meccsre járnak, de Piller most is komoly meccsen ellenőriz.
Európa Liga - 16 közé kerülésért:
7 March 2019, 21:00 CET - London (Stamford Bridge)
Chelsea FC (ENG) - FC Dynamo Kyiv (UKR)
Referee: Slavko Vinčič (SVN)
Assistant Referee 1: Tomaž Klančnik (SVN)
Assistant Referee 2: Andraž Kovačič (SVN)
Fourth Official: Grega Kordež (SVN)
Additional Assistant Referee 1: Rade Obrenovič (SVN)
Additional Assistant Referee 2: Nejc Kajtazovič (SVN)
UEFA Referee Observer: Sándor Piller (HUN)
UEFA Delegate: Danilo Filacchione (ITA)
Játékvezetők statisztikái
A lejátszott 40 NB-s mérkőzésen 177 sárgát mutattak fel a játékvezetők és 11 játékost állítottak ki.
A lejátszott 40 NB-s mérkőzésen 177 sárgát mutattak fel a játékvezetők és 11 játékost állítottak ki.
| Mérkőzés | ||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
| Bodzay Áron | ||||||
| Kubicsek Máté | ||||||
| Görög Márió | ||||||
| Karakó Ferenc | ||||||
| Zierkelbach Péter | ||||||
| Gáspár András | ||||||
| Nazsa Tamás | ||||||
| Kátai Gábor | ||||||
| Veizer Roland | ||||||
| Ducsai József | ||||||
| Kovács Gábor Péter | ||||||
| Kassai Viktor | ||||||
| Szigetvári Márk | ||||||
| Kovács Tamás | ||||||
| Somogyi Sára | ||||||
| Lovas László | ||||||
| Szalai László | ||||||
| Hanyecz Bence | ||||||
| Leél-Őssy Ádám | ||||||
| Bognár Tamás | ||||||
| Valu Tibor | ||||||
| Kovács J. Zoltán | ||||||
| Móri Tamás | ||||||
| Molnár Réka | ||||||
| Berke Balázs | ||||||
| Pillók Ádám | ||||||
| Takács Tamás | ||||||
| Solymosi Péter | ||||||
| Katona Balázs | ||||||
| Zám Zsolt | ||||||
| Pintér Csaba | ||||||
| Dolnegó Bálint | ||||||
| Sipos Tamás | ||||||
| Borbás Bottyán Aurél | ||||||
| Horváth Tibor | ||||||
| Horváth Máté | ||||||
| Erdős József | ||||||
| Takács János | ||||||
| Antal Péter | ||||||
| Bana Gergely |
Játékvezetők statisztikái
Az OTP Liga hétvégi mérkőzésen Karakó Ferenc 150 alkalommal működött közre az élvonalban, míg Lémon Oszkár 50 alkalommal volt az élvonalban tartalék j
Az OTP Liga hétvégi mérkőzésen Karakó Ferenc 150 alkalommal működött közre az élvonalban, míg Lémon Oszkár 50 alkalommal volt az élvonalban tartalék játékvezető.
Játékvezetőkről
A megyei játékvezetők és JB elnökök többsége már belátta, hogy a Berzi Sándor vezette MLSZ Játékvezetői Bizottság nem képviseli a megyék érde
A megyei játékvezetők és JB elnökök többsége már belátta, hogy a Berzi Sándor vezette MLSZ Játékvezetői Bizottság nem képviseli a megyék érdekét, őket csak a profik és az NB. II. érdekli.
Elővettünk egy 2011-ben, az MLSZ megyei szövetségeinek integrálásakor készült tanulmányt, melyet több, akkor vezető pozícióban dolgozó játékvezető és szakértő készített.
Az elkövetkező hetekben több részletet fogunk ebből közölni:
„A megyei szövetégek megszüntetésekor fel kellett térképezni azt, hogy a megyék mennyire maradjanak önállók. A kezdetben erre két verzió volt:
a) minden megyében maradjanak meg a bizottsági rendszerek, köztük a megye JB-k is. A vezetőjüket a megyei igazgató vagy a társadalmi elnökség nevezze ki
b) a szakmai bizottságok irányítása és vezetési az MLSZ-ből történjen, az MLSZ szakbizottsága nevezze ki a megyei vezetőket.
A kettő pont között nagyon nagy különbség van, hiszen így a megyék elveszítenék önállóságukat, azonban a szakmaiság gyorsabban végigmehetne a rendszeren. Budapestről kapna minden játékvezető instrukciót, oktatási anyagokat. Csak a küldések és az elszámolások történnének helyben.
Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy nagyon jól működő informatikai rendszer legyen, amely naprakészen képes 4-5,000 játékvezető mindennapjait koordinálni.
Az integrációval megbízott Roskó Zoltán és Berzi Sándor azonban úgy döntött, hogy az alapszabályba azt építik be, hogy a megyei társadalmi elnökség javaslatára az MLSZ Elnöksége nevezeti ki a megyei játékvezetői bizottság vezetőit, míg átvitték azt is, hogy az MLSZ JB. elnökének MLSZ elnökségi tagnak kell lenni. Ők ezt egy nem létező UEFA utasításra hivatkozva tették. (Ekkor került be titkokban az a rendelkezés is, hogy MLSZ elnökségi tag lehet főállású alkalmazott is, ami egyébként összeférhetetlen és etikailag is megkérdőjelezhető. A közgyűlésen azonban erről mindenki hallgatott.”
Az elmúlt időszakban azonban az megváltozott, hogy az MLSZ elnökségét már nem érdekli a megyei bizottságok, azokat visszautalták megyei társadalmi hatáskörbe, így a megyékben dől el minden játékvezetői kérdés.
A Puhl-Hanacsek alelnökök által uralt magyar játékvezetésben csak a profi és az nb2 számít, a többiek nem számítanak. A legtöbb megyei életbe oly módon szóltak be, hogy a saját bólogató embereiket tették oda, akik függenek tőlük az országos küldések miatt. Csak nem gondolja valaki, hogy Makai János tolnai elnöknek saját véleménye lehetne, mint ahogy korábban volt. Most csak a küldésekkel tartják sakkba. Nem mehetne élvonalba asszisztens ellenőrként, a korábbi szókimondó és mindig markáns véleménnyel rendelkező elnök.
„A Játékvezetői Bizottság működését ketté kell választani. Az MLSZ JB. profi tagozata foglalkozna az NB. I-NB. II-ben működő játékvezetőkkel. Azonban nekik szigorú költségvetéssel kellene rendelkezni. Nem megengedhető az, hogy a játékvezetésre költött forintok 90%-át Puhl Sándorék elhaknizzák Vecsésen, Törökországban úgy, hogy a játékvezetők kevesebb, mint 10%-a tartozik hozzájuk” – nyilatkozta az amatőr bizottság elállítását szorgalmazó elnök.
„A terv az, hogy az NB. III. és alatta működő játékvezetőket egy bizottságba integrálnánk, meghagyva a megyék részbeni önállóságát. A biztosságban 5 fő lenne, aki 2 keletről, 2 nyugatról és 2 Budapestről lenne. Kizárólag olyan vezetők lehetnek a bizottságban, akik nem függenek az országostól, tehát nem NB. I-es vagy NB. II-es ellenőrök vagy játékvezetők” – folytatta a tervet a megyei elnök.
„A Bizottságon belül 4 szakmai csoportot hoznánk létre: oktatási/továbbképzési, küldési, fiatalok kiválasztása és adminisztrációs csoportot. Ezekbe a megyék delgálhatnak közvetlenül tagokat, így az információ áramlást le lehet rövidíteni.”
„A küldési csoport koordinálnál a megyék közötti küldési rendszert és az országos utánpótlási küldéseket. A megyék között így nagyobb átjárhatóság lenne a küldésekben. Szükség lenne a játékvezetőknek a légkörváltozásra, új impulzusra.”
„NB. III-as osztályba működhetnének az olyan fiatalok, akiket az adott megye jelölhetnek NB-s működésre és ezzel biztosítva lenne a felfelé áramlás. A fiatalokat nem kellene Pestre rángatni minden féle kamu oktatásra, őket az adott megyében vagy régióban lehetne teszteltetni.”
„Központi nyilvántartási rendszert is fejleszteni kell, hogy a játékvezetők adminisztrációja teljeskörű legyen. Az IFA rendszer alapjaiban képes ezt megoldani, de több téren is fejlesztésre szolgál. Ilyen a küldési rendszer átalakítása, a teljeskörű nyilvántartási lehetőség valamint a hozzáférhetőségek biztosítása. Meg lehetne azt is oldani, hogy a mérkőzés után 72 órával megkapja mindenki a díjazásárt.”
A felálló új rendszer már rövidtávon is a megyei játékvezetés érdekét szolgálná. Eltűnnének a megyék közötti különbségek. Nem fordulhatna az elő, hogy Zalából vagy Szolnokról azért nem kerül feljebb valaki, mert Puhl nem szimpatizál a megyei elnökkel. Itt mindenki egyenlő lenne és a megyei vezetőkkel közösen lehetne alakítani a játékvezetést az alsó szintektől.
Hamarosan folytatjuk.
Keretek
Több forrásunk is megerősítette, hogy a korábbi nemzetközi játékvezető, Juhos Attila mostantól nem ellenőriz az országos keretben.
Több forrásunk is megerősítette, hogy a korábbi nemzetközi játékvezető, Juhos Attila mostantól nem ellenőriz az országos keretben.
A BLSZ JB. elnökeként továbbra is dolgozik a magyar játékvezetésért, de vélhetően ő sem tud már azonosulni a puhli nihillel. Emlékezhetünk arra, hogy Juhos több, mint tíz éve indult a JB. elnöki tisztségért, akkor méltatlan módon és körülmények között nem ő lett az elnök.
Ezzel kapcsolatos cikkek találhatóak a Történelmi részben.
Játékvezetőkről
Néhány évvel ezelőtt nyiltan elmondta véleményét, a ma 62 éves Ring János! A véleménye ma is helyálló.
Néhány évvel ezelőtt nyiltan elmondta véleményét, a ma 62 éves Ring János! A véleménye ma is helyálló.
Népszava korábban írta:
"Ring János korábbi nemzetközi asszisztens, az MLSZ játékvezető bizottságának országos Instruktora , az MLSZ Felnőttképzési Intézetében a játékvezetők képzésével és továbbképzésével foglalkozó szakcsoport egykori vezetője szerint az alapvető probléma az, hogy a rendszernek kétség kívül volnának pozitív hozadékai, de nincsenek meg a szükséges feltételek.
"Elvileg jobban tudnak koncentrálni a feladatukra, hiszen nem kell a munkahelyi problémákat, lógásokat menedzselniük. De a mi rendszerünk hátránya, hogy a bírók nagymértékben anyagi függésbe kerültek a szövetségtől" - szögezi le a szakértő.
Úgy véli, egy olyan országban, ahol vannak kedvenc csapatok, amelyeket közpénzből jelentősen támogatnak a többiek rovására, a profi státusz bevezetése hibákat generál.
Ilyen helyzetben a játékvezetők többségében önkéntelenül és tudat alatt megjelenik a megfelelési kényszer. Csak nehogy hibázzak a kedvezményezett csapat ellen, mert akkor kikerülhetek a pikszisből, munkanélkülivé válhatok.
"A hat játékvezetős rendszer beerőltetése olyan embert juttat eszembe - mondja Ring -, aki tudna járni, de kerekesszékbe kényszerítik, így az izmai elsorvadnak. Hasonló a helyzet a bírókkal. A most záruló bajnokság során rendszeresen megfigyeltem: a játékvezetők a náluk rosszabb helyzetben lévő kiegészítő asszisztensre bízzák a fontos ítéletek meghozatalát. Elszoknak az ítélkezéstől."
Összegzés gyanánt hozzáteszi: attól hogy megfizetnek valakit, még nem tud úszni… Ezzel arra mutatott rá, sajnos nem mindig a megfelelő embereket választják ki bizonyos feladatokra, nem a szakma a legfontosabb szempont.
A játékvezetői bizottságtól elvárható volna, hogy hétfőn és kedden közös elemzésekre rendelje be a bírókat, ahol "fejtágításon" vennének részt, kielemeznék a hibás és/vagy jó ítéleteket, ám mivel a jb elnökének nincs játékvezetői képesítése, nem is várható el, hogy megmondja a bíróknak, mi volna egy bíró dolga.
Berzi Sándor csak névleg vezeti a bizottságot, ami olyannyira igaz, hogy az idén se látogatott el a legnagyobb éves FIFA-játékvezetői továbbképzésre. A törökországi eseménytől távol maradva viszont hogyan tudná a nemzetközi trendeket idehaza megkövetelni?...
Csoda, hogy a magyar játékvezetés súlytalanná (komolytalanná!) vált nemzetközi szinten? Ennek alátámasztása gyanánt: amíg a 2008-as olimpia és a 2011-es Bajnokok Ligája döntőjében, illetőleg a 2010-es vb egyik elődöntőjében magyar bírók közreműködtek, addig sem a londoni olimpiára, sem az idei vb-re nem jutott ki magyar sporttárs.
Mindez a sportdiplomáciánk (és elsősorban Berzi Sándor, valamint a jb) totális kudarca. Jobb keze, Puhl Sándor alelnök hiába volt kiváló játékvezető, külföldön leszerepelt szerencsejáték- és egyéb, nehezen tolerálható szenvedélyével, s itthon is mindent megtesz ezért, főleg a leginkább szakmainak tartott honi televíziós műsorban tett megállapításaival.
A Harmadik Félidőben rendszeresen olyan kinyilatkoztatásokat tesz, amelyek teljesen ellentétesek a játékszabályokkal.
Mindenesetre Puhl javaslatára akadnak azért figyelemre méltó újítások is. Például a jb a továbbképzések többségét már nem Telkiben, az MLSZ sportközpontjában tartja, hanem Vecsésen, az Airport Hotel Budapest szállodában, ahol ugyan nincsen meg a szükséges infrastruktúra, ám azzal együtt megfelelt, hogy a Puskás Ferenc Stadionig kell ingázni a fizikai edzésekre, felmérésekre.
Van-e összefüggés vagy nincs, tény: a szálloda igazgatója, Koloszár Krisztián Ákost 2013-ban nagy hirtelen bevették az NB III-as játékvezetői keretbe, ahol, bizonyosan teljesen véletlenül, a legtöbbet foglalkoztatott alkalmazott lett, 16-ból 13 mérkőzéssel...
Puhl egyébként azon játékvezető ellenőröket is berendelte a 2014. februári háromnapos továbbképzésre - szállás, ellátás a fenti szállodában -, akik Törökországban már vele töltöttek el hét napot továbbképzés címén. A cechet úgy is az MLSZ fizeti, a szálloda forgalmán meg, meglehet, nem ártott kicsit lendíteni..."
Játékvezetőkről
Bizonyára feltűnt mindenkinek, hogy Kurmai Zoltán és Vavika Ferenc nem volt hivatalos ellenőr még az idei tavaszi szezonban.
Bizonyára feltűnt mindenkinek, hogy Kurmai Zoltán és Vavika Ferenc nem volt hivatalos ellenőr még az idei tavaszi szezonban.
Kurmai az elmúlt hetekben sűrű programon van túl. Volt báli porondmester, ott volt minden hétvégén az edzőtáborokban legyen az Vecsésen vagy Bükön. A nagy öreg, szombaton a Ferencváros-Puskás Akadémia mérkőzésen hivatalosan is ellenőr lesz, ahol Farkas Ádámot ellenőrzi!
Továbbra is pihen hivatalos ellenőrként Vavika „kézfogás” Ferenc. Vélhetően ő az elmúlt hetekben titkos asszisztensi ellenőrzéseken vett részt.
Játékvezetőkről
Ha befejezi a profi játékvezetést, lehet, hogy szakácsnak áll.
Ha befejezi a profi játékvezetést, lehet, hogy szakácsnak áll. Ma már nem biztos, hogy kiállítaná a Fradi támadóját a balhés derbin, de vannak, akik még mindig úgy gondolják, hogy elvezette azt a meccset. Szerinte a mai fiatal játékvezetőknek sokkal nehezebb dolguk van, mint nekik volt. Interjú Solymosi Péterrel, aki büszke rá, hogy túlkorosként az NB I-es klubtulajdonosok az év bírójának választották.
Mennyire lepte meg, hogy az NB I-es klubvezetők szerint Ön lett az előző év legjobb játékvezetője?
– Meglepett, ugyanakkor minden elismerés jólesik, még akkor is, ha nem a szakma szavazott – kezdte Solymosi Péter a csakfoci.hu-nak. – Nem tudom, mi alapján döntöttek, de mivel régi motoros vagyok, sokszor láthattak már a saját mérkőzéseiken és valószínűleg többségében elégedettek voltak a teljesítményemmel. Érdekes, hogy a teljes szezonban egy játékost állítottam ki, az utolsó fordulóban a kispesti Skvorcot küldtem le a pályáról, de nem volt belőle probléma a helyszínen, és úgy tűnik a Honvéd tulajdonosa sem neheztelt ezért, hiszen rám szavazott.
Érdekesség, hogy az előző évhez hasonlóan, ezúttal is egy „túlkoros” játékvezető végzett az élen. Ez jelentheti azt, hogy gond van az utánpótlással?
– Úgy látom, hogy vannak fiatal kollégák, akik „mocorognak” és akik idővel majd átvehetik a helyünket. Azt azért látni kell, hogy egy mostani fiatal játékvezetőnek sokkal nehezebb dolga van, mint például nekünk volt. Ha valaki leteszi a vizsgát, még nem játékvezető, egy érési folyamaton kell keresztülmennie, amit nem lehet felgyorsítani. A 12 csapatos NB I-ben minden meccsnek komoly tétje van, ami azt jelenti, hogy egy fiatalt azonnal a mélyvízbe kell dobni. A mi időnkben rutint lehetett szerezni „csendesebb” mérkőzéseken, most erre nincs lehetőség.
Ön meddig tervez még?
- Fél szezonokban gondolkodom. Amíg van rám igény és én is úgy érzem, hogy meg tudok felelni az elvárásoknak, addig csinálom. 50 éves koromig azonban biztosan nem akarok bíráskodni.
– Ha vége a bajnokságnak, átbeszéljük a tapasztalatokat és ha mindenki elégedett, akkor maximum még egy félévet vállalok, többet aligha.
Korábban szakácsként és gépkocsivezetőként dolgozott. Ha véget ér a játékvezetői karrierje, tudja már, hogy mihez kezd?
– Végzettségem szerint szakács vagyok, a mai napig nagyon szeretek főzni. Amikor elkezdtem a játékvezetéssel komolyabban foglalkozni, sajnos abba kellett hagynom a szakácskodást, hiszen a hétvégén a mérkőzésem miatt nem tudtam a saját szakmámban dolgozni, ekkor lettem gépkocsivezető egy gyógyszeres cégnél.
NEM ESNÉK AZONBAN KÉTSÉGBE, HA ÚJRA SZAKÁCSKÉNT KELLENE DOLGOZNOM, SŐT, ÖRÜLNÉK NEKI. JÁTÉKVEZETŐKÉNT FOLYAMATOSAN PSZICHÉS NYOMÁS ALATT VAGYUNK, EZÉRT TALÁN JÓT IS TENNE, HA TELJESEN MÁSSAL FOGLALKOZNÉK, PERSZE, AZT SEM ZÁROM KI, HOGY A FUTBALLBAN MARADOK VALAMILYEN FORMÁBAN.
Akik közelről ismerik Önt, azt mondják, hogy a zord külső egy megértő, játékospárti játékvezetőt takar. Egyetért ezzel?
– Azok a játékosok, akiket kiállítok, biztosan nem így vélekednek, de igen, alapvetően én is azt gondolom, hogy a „jó fej” játékvezetők közé tartozom. Próbálok a pályán nem úgy viselkedni, mint egy serif, aki le akarja vadászni a játékosokat. Sokat kommunikálok a meccsek alatt, a kollégáim szerint túl sokat is, de a legtöbb esetben ez kifizetődő. Egy jókor, jól megválasztott mondattal sokszor csillapítani lehet a feszültséget a pályán. Előfordul, hogy a humor is segít: volt olyan, amikor egy meccs után az egyik játékos nagy hévvel jött reklamálni és közölte, hogy nem elégedett a teljesítménnyel. Erre mondtam neki, hogy „valóban, játszott már ennél jobban is”. Azonnal elmosolyodott és be is fejezte a reklamálást.
Az előző szezonban talán az átlagosnál is többet foglalkoztak a játékosok és az edzők a mérkőzések után a játékvezetőkkel. A lefújást követően Önök tudják, hogy mikor milyen szituációban hibáztak?
– Ott a pályán nem tudjuk. Ha például az első félidőben van egy kétes szituáció, a szünetben nem nézhetjük meg és nem is lenne jó, ha úgy mennénk ki a folytatásra, hogy tudjuk, tévedtünk, hiszen az megzavarhatná a fejeket. Három fordulónként a főnökeink kielemzik a teljesítményünket és tulajdonképpen úgy működünk, mintha a bajnokság 13. csapata lennénk: vannak, akik jó formában vannak közülünk és vannak, akiket formába kell hozni vagy adott esetben pihentetni.
Hogy viseli egy játékvezető, ha nagyobb hiba után pihentetik?
– Tudomásul vesszük. Nem duzzogunk, nem háborgunk, nem fúrjuk a másik kollégát. Igyekszünk úgy készülni, hogy legközelebb ne legyen gond a teljesítményünkkel.
Az mennyire teszi nehezebbé egy játékvezető felkészülését az adott bajnoki mérkőzésre, ha csak péntek este tudja meg, hogy hétvégén hol vezet meccset?
– Ilyen döntés született, ezt el kell fogadnunk. A játékvezetők egész héten úgy készülnek, hogy hétvégén mérkőzést vezetnek, mindig minden esetben késznek kell lenni a beugrásra, mint ahogy például már a tavaszi szezonban is előfordult ilyesmi betegség miatt. Van olyan kolléga, akinek kifejezetten jó, ha mondjuk pénteken délután tudja meg, hogy egy rázósabb meccset vezet, így legalább nem ezen görcsöl egész héten.
Az Ön pályafutásának legrázósabb meccse minden bizonnyal a 2010-es Újpest-Fradi (6-0) derbi volt. Ez mennyire volt kihatással a karrierjére?
– A karrieremre nem biztos, de ha bárhol szóba kerül a nevem, főleg Ferencváros-szurkolók körében, akkor a mai napig van, aki szerint én vagyok az a bíró, aki elvezette a meccset. Az első félidőben volt egy kétes szituáció, amikor Marek Heinz lendítette a lábát az ellenfél felé, de nem találta el.
AKKOR ABBAN A PILLANATBAN ÚGY ÉREZTEM, EZ PIROS LAPOT ÉR. MA MÁR NEM BIZTOS, HOGY ABBAN A SZITUÁCIÓBAN KIÁLLÍTANÁM. UTÁNA EGY IDEIG NEM VEZETTEM DERBIT, DE AZTÁN A RÉGI ÜLLŐI ÚTI STADION UTOLSÓ FRADI-ÚJPESTJÉT RÁM BÍZTÁK. AMIKOR KIMENTÜNK MELEGÍTENI A KAPU MÖGÖTT LÉVŐ FRADI-SZURKOLÓK KIRAKTAK EGY MOLINÓT AZZAL A FELIRATTAL, HOGY „SOLYMOSI, EGYRE VIGYÁZZ! MAGADRA.” A MECCS AZTÁN SIMÁN LEZAJLOTT, A LEGKISEBB BALHÉ NÉLKÜL.
Azóta nagyon sok fradistával találkoztam, többször az utcán megállítottak, de mindig normál hangnemben tudtunk beszélgetni.
Itthon a topbírók közé tartozott, de soha nem volt FIFA-játékvezető. Miért?
– Amikor komolyan szóba kerülhettem volna, akkor került fel Vad Pista és Fábián Misi, mindketten fiatalabbak voltak és végül rájuk esett a választás. Vad komoly karriert futott be, míg Fábián nagyon jól indult, 3-4 nyelven tökéletesen beszélt, ezért az akkori főnökeink benne többet láttak. Tartalék-, valamint alapvonali játékvezetőként közreműködtem Európa Liga-csoportmeccseken, láttam, hova juthattam volna. Nem fogok azonban soha rossz szájízzel gondolni arra, hogy ez kimaradt, hiszen vezettem csaknem 300 NB I-es meccset, köztük nagy rangadókat, Magyar Kupa-döntőket. Ha ma véget érne a karrierem, elégedett lennék.
PRIVACSEK ANDRÁS
Nemzetközi feladatok
Az UEFA Játékvezető Bizottsága Kassai Viktort jelölte ki a csütörtöki Betis-Rennes Európa-liga-találkozó vezetésére.
Az UEFA Játékvezető Bizottsága Kassai Viktort jelölte ki a csütörtöki Betis-Rennes Európa-liga-találkozó vezetésére.
21 February 2019, 21:00 CET - Seville (Estadio Benito Villamarín)
Real Betis Balompié (ESP) - Stade Rennais FC (FRA)
Referee: Viktor Kassai (HUN)
Assistant Referee 1: György Ring (HUN)
Assistant Referee 2: Vencel Tóth (HUN)
Fourth Official: Péter Berettyán (HUN)
Additional Assistant Referee 1: Tamás Bognár (HUN)
Additional Assistant Referee 2: Balázs Berke (HUN)
UEFA Referee Observer: Rune Pedersen (NOR)
UEFA Delegate: Antonio Talarico (ITA)
Játékvezetőkről
Felhetehetjük magunkban a kérdést, hogy Gaál Gyöngyi visszavonulása óta miért nem működtek hölgyek közzé az élvonalban és az NB. II-ben.
Felhetehetjük magunkban a kérdést, hogy Gaál Gyöngyi visszavonulása óta miért nem működtek hölgyek közzé az élvonalban és az NB. II-ben.
Gaál Gyöngyi évek óta kirobbanthatatlan volt az alapvonalról. Hétről hétre ott állt és kiabált a headsetbe hogy tovább!!
Amióta visszavonult az MLSZ JB. irodavezetője sem Kulcsár Katalin, sem Urbán Eszter nem működött közzre élvonalbeli mérkőzésen.
A hölgyek továbbra is ritkán fordulnak meg a másod osztályban. Tavasszal még oda sem volt küldésük.