Iványi Gábor játékvezetőként, Halmai Kristóf asszisztensként debütál.

NB. I-es játévezető is kiállt a futás alatt.

Fizikai felmérést tartottak Telkiben a mai napon. A futás során "sérülés" miatt kiállít Antal Péter élvonalbeli játékvezető, míg négy NB. II-es játékvezető és 2 asszisztens sem tudta teljesíteni a tesztet.

Hanacsek Attila korábban kérte, hogy csak olyan játékvezetőket jelöljenek akadémiára, akik legalább a tesztet lefutják és felészülve érkeznek.

Erre mondjuk, hogy először a saját portáján sepregessen Hanacsek úr.....

2 fő volt a nemzetközi edzőtáborban.. 

A korábbi évekhez hasonlóan 2025-ben is közös edzőtáborozással kezdődött az év az UEFA elit és újonc játékvezetői számára.

A helyszín ezúttal Görögország, Athén volt, ahol február 01-06. között zajlott az összevonás. Magyarországot Kulcsár Katalin, új FIFA-játékvezetőként pedig Rúsz Márton képviselte, aki az alábbiakban foglalta össze tapasztalatait:

"Átfogó orvosi vizsgálatokat követően elméleti és videós tesztet kellett teljesítenünk. A harmadik napon SDS fizikai teszt szerepelt a programban, majd a következő napokon szakmai előadások különböző témakörökben, melyben kitértek a helyezkedésre, játékolvasásra, menedzsmentre, kezezések megítélésére, a büntetőterület felügyeletére."

Rúsz Márton bekerült a CORE INTERNATIONAL programba, a mérkőzéseiről és az edzéseiről visszajelzést kell adni az UEFA felé, a szakemberek folyamatosan monitorozzák majd teljesítményét a következő időszakban.

Mindkét játékvezetőnek eredményes szezont kívánunk!

Nagy Norbert és Katona Balázs is hosszabb kihagyás után visszatér..

Európa Liga mérkőzésen ellenőriz a korábbi JB. elnök

2025. január 21. 16:30 CET - Istanbul (Ali Sami Yen Spor Kompleksi)
GALATASARAY (TUR) - FK DYNAMO KYIV (UKR)
Referee: Kristo Tohver EST
Assistant Referee 1: Silver Koiv EST
Assistant Referee 2: Sander Saga EST
Fourth Official: Kevin Kaivoja EST
Video Assistant Referee: Marko Liiva EST
Assistant Video Assistant Referee: Joonas Jaanovits EST
UEFA Referee Observer: László Vagner HUN
UEFA Delegate: Fredy Fürst POL

Nagy döntést hozott a csabai játékvezető, Andó-Szabó Sándor

Háromszáztíz NB I.-es mérkőzés után decemberben letette a sípot Andó-Szabó Sándor. A békéscsabai születésű Andó-Szabó Sándor egy öt gólt hozó, eseménydús mérkőzéssel, az MTK Budapest–Fehérvár FC találkozóval zárta le eredményes, gazdag pályafutását.

Andó-Szabó Sándor 310 NB I.-es mérkőzéssel a negyedik a hazai örökrangsorban.

Andó-Szabó Sándor 18 évig fújt a magyar élvonalban

– A Budapesti Labdarúgó Szövetségnél tette le a játékvezetői vizsgát, viszont az első mérkőzéseit a Békés vármegyei bajnokságban fújta.
– Igen, mert Budapesten jártam középiskolába, de a tanulmányaim végén hazajöttem és a „Közgében”, a közgazdasági szakközépiskolában tanultam, majd az akkor Tessedik Sámuel Főiskolaként ismert békéscsabai felsőfokú oktatási intézményben folytattam a tanulmányaimat.

– Mint oly sok szép karrierívet befutó játékvezetőt, önt is a legendás Győri László indította el a pályán.
– Tizenöt éves voltam és még nem értem el azt a korhatárt, amikor már levizsgázhattam. Győri Tanár Úrnak köszönhetően végül a BLASZ-ban (Budapesti Labdarúgó Szövetség – a szerző) ez megtörténhetett. Édesapám – aki tagja volt az akkori megyei nagy generációnak – Tanár Úrral együtt megkérdezték, hogy „Kisfiam, akarsz játékvezető lenni?”. Rendszeresen ott voltam az édesapám edzésein és sokszor kísértem el a mérkőzéseire is. Valahogy kódolva volt, hogy én is folytatója leszek a még nagyapám által elindított családi hagyományoknak. Azt feleltem, hogy igen, akarok játékvezető lenni! 2006-ban mutatkozhattam be az élvonalban, két évvel később pedig már bekerültem a FIFA játékvezetői keretébe is.

– Az első élvonalbeli mérkőzését 2006-ban a Debreceni VSC–REAC meccsen fújta. Emlékszik még arra, hogy mekkora izgalommal várta a debütálást?
– Persze, volt izgalom előtte. Békés megyei kollégákkal működhettem a mérkőzésen, akik mindenben támogattak és segítettek. Az a Debrecen nagyon jó csapat volt, többek között olyan játékosokkal, mint Sándor Tamás, Dombi Tibor vagy Böőr Zoltán. Jó volt egy olyan mérkőzésen bemutatkozni, ahol mindkét csapat – a REAC is – játszotta a focit.

–2008-tól a FIFA játékvezetői keretének is tagja lett és számtalan nemzetközi mérkőzésen tevékenykedhetett. Mely találkozók jutnak elsőként az eszébe, amelyek valamiért a mai napig emlékezetesek?
– Amikor elindult a játékvezetői pályám, természetesen az volt a célom, hogy minél magasabb és nagyobb rangú mérkőzéseken működhessek közre. Módom nyílt számtalan Európa Liga és Bajnokok Ligája találkozón működni tartalék-, és alapvonali játékvezetőként is. Megadatott, hogy Európa nagy stadionjaiban működhessek. Vezetőbíróként vezethettem a horvát, lengyel, cseh, katari és még sok nemzeti válogatottnak mérkőzéseket. Az első válogatott találkozóm a Montenegró–San Marino világbajnoki selejtező mérkőzés volt 2012 novemberében. A 2011-es touloni ifjúsági tornán olyan válogatottaknak – olasz, francia, kolumbiai – vezettem mérkőzést, akiknek tagjaiból később nagy sztárok lettek. Megtiszteltetés volt ezeknek a csapatoknak mérkőzést vezetni. Nagyon szép tizenegy évet tölthettem el a nemzetközi keretben.

– Maradt önben bármiféle hiányérzet a pályafutását illetően?
– Nem jó úgy abbahagyni a játékvezetést, hogy marad ilyen érzés az emberben. Persze, lehettem volna csúcstartó az NB I.-ben, de az egészségi állapotomat is figyelembe véve ősszel úgy döntöttem, hogy befejezem. Én „kértem”, hogy lehetőség szerint melyik mérkőzésen jöjjön el a búcsú ideje és utoljára azokkal a kollégákkal működhessek, akikkel ezt a tizennyolc évet végig dolgozhattam a magyar első osztályban.

– Mit adott Andó-Szabó Sándornak a játékvezetés?
– Megismerhettem különböző futballkultúrákat, népeket. Rengeteg barátot szereztem itthon és külföldön egyaránt. A szintén békéscsabai volt élvonalbeli játékvezető, Iványi Zolival ma is napi szinten beszélünk, vele az edzőtáborokban kis túlzással több időt töltöttem el, mint a feleségemmel.

– Úgy tudom, hogy a visszavonulása nem végleges a játékvezetéstől, hiszen videóbíróként folytatná a pályafutását.
– Valóban, videóbíróként szeretném folytatni, de hogy még pontosan milyen munkát végzek még a jövőben a játékvezetésen belül, arról még korai beszélni. A videóbíró intézménye nagyon jó dolog, a döntést minden esetben a pályán kell meghoznia a játékvezetőknek. A VAR csak mankóként szolgál a hiba kijavítására. Az biztos, hogy szeretném átadni a tapasztalataimat a fiatal játékvezetőknek. Biztatnám is őket, hogy jelentkezzenek a tanfolyamokra, a vármegyei szövetségeknél, vagy a játékvezetőleszek.hu felületen, mert szép pályát lehet befutni. A játékvezetés nem egyszerű pálya, de mégis sok kalandot, szépséget és élményt tartogathat.

Benne volt az első tizenkét hivatásos játékvezető között

• Andó-Szabó Sándor 1979. augusztus 17-én született Békéscsabán. 
• Első mérkőzése 1995. augusztusában volt, ahol partbíróként, a Vésztő–Mezőberény II. Békés vármegyei III. osztályú mérkőzésen tevékenykedett. 
• Magyarországon az első 12 hivatásos játékvezető tagja. 2009-ben az MLSZ Játékvezetői Bizottságának elnöke, Vágner László az Év Játékvezetője elismerő címmel és a kapcsolódó Hertzka Pál-díjjal tüntette ki. Ugyanezt a címet még egyszer megkapta. 
• Vezetett Magyar Kupa-döntőt (Újpest-Puskás Akadémia, 2018. május), három alkalommal Szuper Kupa-döntőt, egyszer női MK-döntőt, egyszer Liga Kupa döntőt és egy ízben amatőr kupadöntőt.
• A focibiro.hu adatai alapján 310 alkalommal dirigált az NB I-ben, amellyel az örökranglista negyedik helyét foglalhatja el Solymosi Péter, Kassai Viktor és Szabó Zsolt mögött. 
• Emellett dolgozott 107-szer alapvonali játékvezetőként és 89-szer tartalékbíróként is, 21 alkalommal ült a VAR-kocsiban. 
• Élvonalbeli karrierje során 1433 sárga és 77 piros lapot osztott ki – az elsőt egyébként még pont a Nyíregyháza jelenlegi vezetőedzőjének, Tímár Krisztiánnak, aki akkor Ferencváros-játékos volt. 

Az utóbbi időben sajnos nagyon sok támadás érte a magyar játékvezetést, amely véleményem szerint nem véletlen. Nem szeretnék a „megmondóember” szerepében tetszelegni, azonban egy sokkal objektívebb képet szeretnék megmutatni a játékvezetők valós teljesítményéről, mint ahogy azt a Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottsága „kommunikálja”. Nem az a célom, hogy beüljek az elnöki székbe – amihez foggal-körömmel ragaszkodik azt ott helyet foglaló –, hanem az, hogy az amúgy sem buta és amúgy sem vak futballkedvelő társadalom szemét még jobban felnyissam.

Az elnök önvédelemből csak az általa kreált statisztikával foglalkozik, azzal ámítja azt a pár embert, aki még hisz neki. Tudjuk, hogy a számok mindent megmutatnak. Egy dolgot azonban fontos leszögezni, azt a statisztikát ő saját maga csinálja azáltal, hogy átíratja az ellenőri jelentéseket, így ezek a számok teljesen hitelüket vesztik.

A táblázata szerint évről évre kevesebbet hibáznak a játékvezetők az első osztályban. Hát, nem túl hihető, hogy szezononként csak 2-3 súlyos játékvezetői hiba születik, hiszen ebben a szezonban is volt olyan forduló, ahol önmagában ennyi hiba fordult elő. Azonban ezek a hibák mind a szőnyeg alá lettek söpörve, az ellenőrök utasítva lettek ezen hibák elhallgatására és a pozitív értékelések megírására. Cinkosak az elnök hazugságaiban és hamisításaiban. Nézzünk pár példát:

A december 8-án megrendezett DVSC-ÚJPEST mérkőzés 32. percében egyértelmű piros lap maradt el; az újpesti Nunest súlyos szabálytalanság miatt ki kellett volna állítani, azonban a pályán csak sárga lap született és a VAR busz sem avatkozott be. A mérkőzésen egy nagyon hasonló esetben kiállította a hazai játékost (Domingues, 57.perc) a játékvezető, jogosan. Ugyanezen a mérkőzésen az újpesti Gergényit második sárga lappal ki kellett volna állítani, hiszen egyértelműen, stoplival ellenfele lábfejére taposott, ami felelőtlen szabálytalanság. Mint tudjuk, ebben az esetben a VAR nem tud beavatkozni, hiszen „csak” második sárga lap lett volna. Második súlyos hiba a játékvezető részéről. A „szakmai” vezetés leíratta az ellenőrrel, hogy mindkét esetben nagyszerű döntés született, ugyanis láthattuk, hogy a következő fordulóban ez a játékvezető VAR-ként működött közre a Nyíregyháza-FTC mérkőzésen. Abba már ne is menjünk bele, hogy a mérkőzés játékvezetője rendkívül gyenge kommunikációval és fegyelmezési képességekkel bír, amelyet ezen a meccsen is (hazai csapat folyamatos reklamálása, főleg csapatkapitánya) kidomborított, amit az ősszel több korábbi meccsén is megfigyelhettünk. Elég csak arra az augusztus 31-én megrendezett DVTK-ETO mérkőzésre gondolni, amelynek lefújása után kb. 10 percen keresztül nem tudta elhagyni a játékteret, mert akkora tömegverekedés alakult ki a játékosok és a technikai személyzet között. Ez mind a játékvezető gyenge fellépésének, gyenge személyiségének volt köszönhető, mindemellett, az 58. percben egy jogos piros lap (erőszakos cselekedet) is elmaradt a hazai Edonwonynak karhasználat miatt a VAR beavatkozás után. A mérkőzésen nyújtott gyenge teljesítményét a lefújás utáni fegyelmezéssel tovább rontotta, hiszen a vendég kapust állította ki, de a piros lapot a vendég technikai vezetőnek mutatta fel. Ez mutatja azt is, hogy a játékvezető nincs teljesen tisztában a szabályokkal, hiszen ő volt az, aki a 4.fordulóban megrendezett FTC-ÚJPEST mérkőzésen jogtalanul állította ki a 102. percben a már lecserélt Abu Fanit. A vétkes játékos által elkövetett cselekedet sárga lapot ért volna, hiszen a szabálykönyv egyértelműen különbséget tesz csapatvezető és játékos/lecserélt játékos között.

A következő témakör a legvitatottabb témakör, a kezezés, amiben szintén nagyon sok érdekes ítélet született az ősszel. Az első ilyen szőnyeg alá söpört eset a november 30-án megrendezett MTK-PUSKÁS mérkőzésen történt, amikor a labda a földön támaszkodó védő karját találta el. Jogtalan büntető, elmaradt VAR beavatkozás. A vendég csapat értékesítette a büntetőt, amellyel meg is nyerték a meccset. Előtte ugyanennek a csapatnak, az MTK-nak vonták vissza jogosan a büntetőjét, ugyanebben a témakörben, persze, hogy értetlenül álltak az eset előtt és jogosan reklamáltak. Valószínűleg a mérkőzésen a VAR feladatot ellátó játékvezető sincs teljesen tisztában a szabály alkalmazásával. Ezzel a játékvezetővel fordult például elő az augusztus 11-én megrendezett PUSKÁS-NYÍREGYHÁZA mérkőzésen, amikor büntetőt ítélt azután, hogy labdaszerzéskor a hazai támadó, Soisalo a testétől eltartott karjával vitte tovább a labdát, melyet a játékvezető nem ítélt szabálytalannak. A VAR beavatkozás itt is elmaradt. De a „szakma” ezt is eltusolta, ugyanis a játékvezető a következő héten a FEHÉRVÁR-ZTE meccsen volt tartalék játékvezető. A következő szituáció a november 2-i PUSKÁS-ÚJPEST mérkőzés, ugyanez a játékvezető. Egyértelmű kezezés szabálytalanság történt a büntetőterületen belül, melyet a játékvezető szintén nem látott. A pályán elmaradt a büntető, azonban a VAR jogosan kihívta. Igen ám, de előtte ugyanezen a mérkőzésen szintén egyértelmű kezezés történt az újpesti büntetőterületen belül, amikor a földön fekvő Ljujic kapusokat meghazudtoló módon kezeivel blokkolta a labdát. A játékvezető továbbot intett, a VAR nem avatkozott be. De ez az eset sem szerepel a statisztikában súlyos hibaként, hiszen a VAR másnap már operátorként tevékenykedett, rá egy hétre pedig újból VAR szerepkörben láthattuk a DVTK-FEHÉRVÁR mérkőzésen. Azért ne menjünk el szó nélkül e mérkőzésen elmaradt súlyos játékvezetői (VAR) hibái mellett sem. Ugyanis történt az 54. percben egy felelőtlen szabálytalanság, amit a játékvezető csak gondatlannak vélt. Az a Gera Dániel taposott egyértelműen az ellenfele lábfejére, aki már rendelkezett egy sárga lappal. A piros lap elmaradt, egy súlyos hiba. A VAR nem tud beavatkozni, mert „csak” második sárga lap lett volna. Azonban az 58. percben mind a pályán, mind a buszban súlyos hiba történt, hiszen a hazai Komlósi súlyos szabálytalanságot követett el, azonban itt is csak sárga lap lett a jutalma a súlyos belépőnek. A 63. percben mindkét játékost lecserélte edzője, valószínűleg nem véletlenül.

Aztán egy olyan eset, amely a női és a férfi NB1-ben is előfordult. Győrben (női) november 15-én, Zalaegerszegen (férfi) pedig december 1-jén lehettünk szemtanúi a botrányos játékvezetői döntéseknek. Mivel a női ligában nincsen VAR, így azt a helytelenül megítélt büntetőt nem lehetett felülbírálni, de Zalaegerszegen vissza is lett nézve az eset, hiszen a VAR helyesen kihívta a játékvezetőt, azonban mégsem tudta megállapítani, hogy a támadó rúg a védő lábába. Mind-mind nyilvánvaló hibák, amelyek el lettek tusolva, hazugságok árán lettek megmagyarázva. ű

A 8. fordulóban is történt említésre méltó eset, ami természetesen a szőnyeg alá lett seperve a többihez hasonlóan, ami e cikkben említésre kerül. A Fehérvár-Paks mérkőzés 51. percében rúgott büntetőnél elmaradt a VAR beavatkozás a kapus előrelépése miatt. Tovább nézve a fordulókat, a 12. fordulóban megrendezésre került a Fehérvár-Kecskemét mérkőzés, amikor is a hazaiak a 90. percben elvégeztek egy szabadrúgást. A kapufáról levágódott labdát újból érintette (senki más ért bele) a szabadrúgást elvégző Csongvai, amit a szabályok szerint közvetett szabadrúgással kell büntetni. Ezt nevezték régen műhibának. Ma már úgy hívják, hogy súlyos hiba, a labdarúgás szabályai ismeretének a hiánya mind a játékvezető, mind a VAR, mind az ellenőr, mind az elnök részéről. A kettős érintést követően kb. 2 percen keresztül nem megy ki a labda, majd a támadás végén gólt ér el a hazai csapat.

Nagyon sok szituációt össze lehetne hasonlítani az őszi szezonban látott megadott/meg nem adott eseményeiből, amelyekből láthatjuk, hogy mennyire szakmaiatlan a mai magyar játékvezetés. Most azonban csak egy szituációt szeretnék így bemutatni: 3 forduló ETO-MTK 49. perce, illetve a 16. forduló PUSKÁS-ETO 57. perce. Két nagyon hasonló eset. Az egyik mérkőzésen történt beavatkozás, a másik mérkőzésen nem. Akkor valamelyik esetben rosszul járt el a VAR, mert vagy mindkettő beavatkozás, vagy egyik sem. Én a pályán hozott döntést tartom helyes eljárásnak, a játék folytatását büntető megítélése nélkül.

A fentebb említett esetek csak az őszi szezon hibái, melyek el lettek tusolva. Nem nehéz észrevenni azt sem, hogy 2-3 súlyos hibánál azért jóval több hiba csúszik a gépezetbe. A számok nem hazudnak, ha nincsenek elferdítve.

Kedves sportbarátok, labdarúgást kedvelők, láthatjátok, de ti is tudjátok jól, hogy azok a hamis számok elferdített eredmények, nem a valós és objektív képet mutatják a játékvezetők teljesítményéről. Nem csoda, hogy ezek után mindenki a játékvezetőket támadja.

Egykoron jómagam is űztem ezt a nem túl népszerű szakmát. Én is hibáztam, hol többet, hol kevesebbet. Magam sem tudnám jobban csinálni, mint a maiak, férfiak és nők egyaránt vagy éppen sportvezetőként. Egyvalamit viszont mindig is fontosnak tartottam, az pedig az önkritika. Ha valaki nem képes magát reálisan látni egy-egy komolyabb vagy kisebb hibája után, akkor saját maga lesz a fejlődésének a gátja. Úgy gondolom, hogy azokból az információkból, amelyeket kapni szoktam a mai viszonyokról, ezt látom a legnagyobb problémának a mai játékvezetésben.

Hatalmas port kavart az ETO-PUSKÁS női mérkőzés játékvezetője által befújt büntető. Sokan elmondták már róla a véleményüket, negatív kritikával illette a játékvezetőt és annak főnökét.
Személy szerint a hibával nincs bajom, mert előfordul, viszont amit elfogadhatatlannak tartok, az a rossz és szándékosan hamis következtetés levonása.
A „szakma” szerint ez egy jogos büntető volt…Tessék!? Mindenkit be akarnak csapni? Azonban már senkit nem lehet. Mindenki látta, hogy mekkora téves ítélet született. Ezzel a döntéssel leginkább a bírót csapta be Tisztelt Elnök Úr! Ahogyan ebben a szezonban már többször megtörtént ugyanennél a játékvezetőnél:
- Dunaharaszti-Szekszárd (a vendég csapat egy szándékos kezezés után közvetlenül gólt ért el – ítélet elfogadva).
- Puskás-FTC (az első vendég gól előtt a fradi játékosa a labdaszerzésnél egyértelműen szabálytalan volt – ítélet elfogadva)
- FTC- MTK (nem állította ki a vendég védőt karral elkövetett szabálytalanság után – ítélet rossz)

Ennél a döntésnél a játékvezető az egész ország előtt lejáratta magát, majd a hamis „szakmai magyarázattal” a Mélyen Tisztelt Elnök Úr is ugyan ezt tette saját magával.

Tisztelt Hanacsek úr! Vannak esetek, amelyekre jobb nem reagálni, hiszen minden hozzáértő tudja és látja, hogy ez egy borzasztóan rossz döntés volt a játékvezető részéről. Így, ha csendben maradt volna, hamarabb elült volna a „balhé”.

Mivel folyamatosan figyelemmel követem a férfi NBI-es mérkőzéseket is, nemsokára azok elemzésével is jelentkezni fogok….

Idén is megrendezésre kerül a felesleges JT bál.

Játékvezetők és a családtagok összesen 200-an jelentkeztek a hagyományos JT. bálra.

Évek óta nyüg mindenkinek ez a program. Sokan csak a FIFA jelvény átvétele miatt mennek el rá, de utána már haza is bennek.

AZ ELSŐ RÉSZLET, ami a legjobb magyar játékvezetőkről eszembe jut, hogy bucira vertek minket, újságírókat.

Emlékeim szerint kétszer is. Teremben, parketten Békéscsabán, a játékvezetők hagyományos gáláján, míg nagypályán a legendás Vízművek gyepén kaptunk leckét valamikor a kétezres évek elején, és nem győztünk csodálkozni, hogy – a remekül dribliző sporik között – Ábrahám Attila például milyen mesterien bánt a labdával. Anno a lefújás után erősen kifulladva mondtuk is Nagy Miklósnak – aki a játékvezetők akkori főnökeként mindig remek érzékkel ügyelt arra, hogy az örökös kritizáláson túl legyen sportélmény is azok között, akik aktív szereplői voltak a labda körül forgó világnak –, most kellene fordítani egyet a magyar foci kerekén: akad ugyanis profi játékos bőven, aki jobban tenné, ha a sípot fújná, míg egynéhány bírónak inkább az NB I-ben vagy minimum NB II-ben kellene trükköznie.

A másik tapasztalás, hogy futballbíróink között igencsak kitartó Nemzeti Sport-olvasókat tisztelhetünk. Ugyebár lapunk az élvonalbeli és a másodosztályban pályára küldött játékosokhoz hasonlóan a bajnokikon működő játékvezetőket is osztályozza, s hogy nem lehet csak úgy a levegőbe „lődözni” az értékelésekkel, arra ékes példa: akárhányszor készül interjú, a sporiktól mindig elhangzik, ők bizony elolvassák, átböngészik, milyen kalkulust kapnak a sportlaptól, ráadásul az érdemjegyet összevetik azzal, amelyet a futballbírók igencsak szigorú kritikusai, az ellenőrök írnak be a meccsbizonyítványba.

Ezért is hiteles tehát az idei futballősz legjobb játékvezetője, Bogár Gergő lapunknak adott nyilatkozata: ő arra (is) büszke, hogy az NS és a szakmai osztályzatok összecsengtek, éppen ezért boldog, hogy a 2024–2025-ös bajnokság félidejében a bírók rangelsője lett. Ehhez pedig hozzátehetjük, azért is szép és értékes a dicsőség, mert manapság a legkíméletlenebb eszköz vizslat minden fontos ítéletet, sőt, a VAR korában talán a legkellemetlenebb a játékvezetői szerepvállalás, mert igencsak jelentős kihívás (stressz) dönteni tizenegyesről, kiállításról, kezezésről, hiszen a videótechnika ezerszeresen felnagyítja egy-egy döntés jogosságát vagy immár a legtöbb esetben a tévedés nüanszát.

Ennek tükrében pedig talán még inkább felértékelődhet az, ami anno a Vízművek-pályán a bírók–újságírók meccs lefújása után több kézfogás során is elhangzott a részünkről: ez aztán tényleg szép volt, spori!

Arany Tamás a 2000-es évek egyik legjobb, de biztosan legnépszerűbb hazai labdarúgó-játékvezetője volt. Kevesen tudják róla, de lassan négy évtizede televíziós szakember is. Olyan személyiség, akit sokan hívnak és mindenhol szívesen látják az országban. 

– A Móri Városi Televízió stúdiójában ülünk, amely lassan negyven éve a munkahelye. Hogyan lett televíziós?
– Bármilyen furcsa, együtt kezdődött a játékvezetői karrieremmel. 1985-ben, 19 évesen már beverekedtem magam a móri felnőttcsapatba, de a tizenhármas szám nem hozott szerencsét, mert a 13. megyei I. osztályú meccsemen a 13. percben sípcsonttörést szenvedtem, és úgy gondoltam, ez a sérülés az egész életemet derékba töri. De minden rosszban van valami jó, így lettem bíró. A móri körzeti bajnokság még létezett, én pedig itt tettem le a vizsgát, begipszelt lábbal, mankóval. Akkor még nem féléves tanfolyam után vizsgáztam, mondták az idősebb kollégák, hogy Tomikám, gyere, tölts ki néhány tesztet, aztán majd elmész meccset vezetni. Így is lett, rögtön a Csákberény–Bakonycsernye felnőttrangadóra küldtek ki, ráadásul egyedül, ha akkor megcsapnak, talán most nem ülnénk itt.

– Most kissé elkanyarodtunk a televíziózástól…
– Igen, mert az ezzel párhuzamosan lett az életem része. Mór 1984-ben kapott városi rangot, Magyarország századik városa lett. Azonnal megalakult a Móri Városi Televízió is, és megkérdezték tőlem, nem akarok-e sportműsort csinálni, én meg rávágtam, hogy miért ne?! Gyorsan elvégeztem egy-két iskolát, és sportszerkesztő lettem, de csináltam mindent – kommentátor, riporter, operatőr, vágó, zenei szerkesztő –, ami éppen kellett. Ilyen helyen mindenhez kell érteni.

– Korábban is voltak olyan ambíciói, hogy a média világában helyezkedjen el?
– Eszembe sem jutott! De játékvezető sem szerettem volna lenni, focistának készültem, és mások azt mondták, nem is voltam ügyetlen.
No de a játékvezetés következik abból, hogy játékos volt, a televíziózás meg nem egyértelműen. A beszélőkémmel talán sohasem volt gond, apámtól örököltem, aki jegyzőként dolgozott a hivatalban. Gyerekként vitt magával mindenhova, állandóan társaságban, emberek között voltunk. Nekem is van egy ötéves kislányom, 53 évesen lettem apuka, és én is hordom magammal, próbálom átadni, amit én az édesapámtól kaptam.

– A labdarúgók szavazatai alapján négyszer, a Nemzeti Sport osztályzatai szerint kétszer volt az év játékvezetője. Minek köszönhető, hogy a játékosok ennyire kedvelték?
– Talán erre vagyok a legbüszkébb, és ne haragudjon, hogy nem az újságírók ítéletét sorolom előre. A labdarúgókkal voltam együtt a pályán, egyszerre huszonkét játékossal kommunikáltam, mindegyik más személyiség, akivel meg kell találni a közös hangot. Akadtak olyanok, akiknél elég volt egy pillantás, másokkal el kellett beszélgetnem, de talán sikerült még a legrenitensebb, legnehezebben kezelhető futballistával is szót értenem.

– Említhet példákat?
– Nem hiszem, hogy megsértődnének. Például Pintér Attilával nem volt könnyű, ahogyan Urbán Flórival sem. Volt, hogy azt mondtam neki: „Flóri, most nyugodj meg, meccs után megiszunk két fröccsöt!” Visszakérdezett: „Nem lehetne hármat?” Én meg mondtam, hogy lehet, és ennyiben maradtunk. Mindig a hangadót kellett megnyerni a csapaton belül, mert később ő csitította a többieket a rázós helyzetekben. Ezt alacsonyabb osztályokban is alkalmaztam. Egyszer Ivánon kellett vezetnem, már amikor útba igazítást kértem a faluban, tudtam, nem lesz könnyű dolgom. Aztán az igazolások ellenőrzésénél volt egy kis zömök srác, „Kanu” volt a beceneve, mondtam neki, hogy hallottam róla, milyen jó kis játékos. „Tényleg, szporikám?” – kérdezett vissza kissé pöszén, jellegzetes hanglejtéssel, de a többiek látták, hogy Kanuval egy hullámhosszon vagyunk és máris könnyebb dolgom volt.

– A játékvezetői bizottságban nem néztek emiatt furcsán önre?
– Dehogynem, nem kedvelték ezt a stílust. Emiatt kellett befejeznem a játékvezetést, az akkori főnökség – neveket nem mondanék – nem szerette, hogy túl jóban vagyok a játékosokkal, a csapatvezetőkkel. De miért kellett volna egymásra haragudni?! Sokkal jobban elfogadták így a tévedéseimet is, mintha duzzogva, erélyesen parancsolgattam volna a pályán. 2009-ben, 43 évesen kellett búcsúznom, két esztendővel korábban, mint amit a korhatár megengedett volna. November 7. valamikor piros betűs nap volt, nekem fekete lett, igaz, volt egy nagy hibám a Pápa–FTC meccsen. Ki kellett volna állítanom egy ferencvárosi játékost és tizenegyest adni a hazaiaknak; nem fújtam be, ugyanez az ember pedig megszerezte a Fradi győztes gólját… Az akkori pápai vezérnél nem voltam népszerű, bőszen csalózott engem, de most éppen ő van hűvösön. Sikerült elintéznie, hogy az legyen a búcsúmeccsem.

– A közvetlenség a televíziós munkájában is nagy segítség?
– Igen, és a mindennapokban is sokat köszönhetek neki. Tizennyolc évig önkormányzati képviselő voltam, és továbbra is az oktatási, kulturális és sportbizottságban ténykedem – immár külsősként. Ebben a minőségemben is rengeteg intézmény, civil szervezet, sportegyesület képviselőivel tartom a kapcsolatot és bárkinek szívesen segítek, mindig igyekszem megoldást találni a problémákra, az esetek legnagyobb részében sikerül is.

– Nem nehéz egy idő után mindig megújulni, motivációt találni egy kisvárosi televíziónál?
– Nincs két egyforma focimeccs vagy rendezvény, mindig lehet találkozni új emberekkel. Szeretek gyerekek közé menni, imádom a diáksporteseményeket, most szervezzük a „Mozogjon, Mór!” elnevezésű rendezvényt, amelynek köszönhetően számtalan sportágban mozgatjuk meg a várost immár tizennyolc éve. S ez csak egy esemény a sok közül, sohasem unatkozom. Az életemben minden a sport körül forog, legyen szó a televíziózásról, az önkormányzati tevékenységemről vagy éppen a játékvezetésről.

– Szokott pihenni is?
– Általában elég sűrű a programom, hétvégenként futballmérkőzésre járok, immár játékvezető-ellenőrként, egyébként meg rengeteg meghívásom van falunapokra, jótékonysági tornákra, gálamérkőzésekre, hogy vezessem le őket. Gyakran közreműködöm a legendás színészek–újságírók rangadókon is. Annak idején szegény Puhl Sanyi kérdezte: „Mindent elvállalsz?” Én meg azt mondtam neki, csak oda megyek, ahova hívnak. Nem ajánlgatom magam, de ha megkeresnek, örömmel kelek útra.

– És immár a családja is elkíséri ezekre a mérkőzésekre.
– Így van, a kislányom, Arany Virág is már abban a korban van, hogy szeret utazni, én meg igyekszem összehangolni a dolgaimat azzal, hogy kirándulunk, jól érezzük magunkat együtt.

– Van kedvenc televíziós anyaga, interjúja az elmúlt negyven évből?
– Több is. Első helyre kívánkozik, amikor fiatal szerkesztőként Puskás Öcsi bácsival és Czibor Zoltánnal beszélgethettem, amikor megtisztelte jelenlétével a móri sportbált. Érdekes, de később bármikor vezettem a Honvédnál, Öcsi bácsi meglátogatott a játékvezetői öltözőben, nem felejtette el az első találkozásunkat. Számos olimpiai és világbajnokkal beszélgettem, barátságok alakultak ki, hosszasan sorolhatnám a neveket. Többen közülük a rendezvényeinkre is eljöttek Mórra, megtisztelték a közösségünket. S nem csak sportolókról tudnék beszámolni, az élet számos területéről vannak remek emberi kapcsolataim.

– Sohasem gondolt arra, hogy elköltözik Mórról, és egy nagyobb városban, akár Budapesten próbál szerencsét?
– Nem, minden ideköt. Itt születtem, itt vannak a barátaim, ismerek minden fűszálat a városban. Mórnak kiváló a fekvése, közel van
a fővároshoz, a Balatonhoz, a városi élet pezseg, a történelme gazdag és rengeteg kulturális eseményünk van.

– Kiegyensúlyozott, vidám, boldog embernek tűnik…
– Az is vagyok! Nagyon jól érzem magam a bőrömben, semmit sem csinálnék másként.

– Akkor az a bizonyos tizenhármas szám mégsem volt szerencsétlen…
– Csak abban a pillanatban tűnt annak, amikor a mentőautóban feküdtem, aztán tényleg pozitív irányba fordította az életemet. A kort persze érzem, kicsit recseg itt, ropog ott, de amíg hívnak, megyek – legyen szó játékvezetésről vagy bármilyen más jellegű rendezvényről. Az elmúlt évtizedekben a kapcsolati tőkém lett a legnagyobb, ez forintban nem kifejezhető érték, mindemellett sok barátság alakult ki. Kevés ennél fontosabb dolog van az életben. Hosszú távra tervezek, most vagyok 58, a kislányomat fel kell nevelni, és szeretnék nagypapa is lenni – úgyhogy 88 éves koromban várom újra, hogy elkészítsük a második interjút! 

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. december 21-i lapszámában jelent meg.)