Legfrissebb hírek - Játékvezetők

Csakfoci: Puhlék magukat fényezték Játékvezetőkről
2020.09.11 14:23 csakfoci.hu
Csakfoci: Puhlék magukat fényezték

Puhl Sándor vélhetően fizetett azért, hogy ilyen interjú megjelenhessen, hiszen a tények nem ezt bizonyítják.

Puhl Sándor vélhetően fizetett azért, hogy ilyen interjú megjelenhessen, hiszen a tények nem ezt bizonyítják.

Miért nem ismert az MLSZ játékvezetői bizottságának véleménye a bírói hibákról? Milyen következménnyel vagy szankcióval jár egy-egy, akár mérkőzést eldöntő baki? Miért riad el sok fiatal bíró itthon a játékvezetői pályafutástól? Mit jelent a felfogásbeli, illetve korszakváltás Magyarországon? Exkluzív interjú Puhl Sándorral és Hanacsek Attilával, a hazai játékvezetés csúcsvezetőivel.

Alábbi riportunkból válaszokat kapunk az alábbi kérdésekre:

Miért nem nyilatkoznak a bírók és a szövetség konkrét esetekről? Van-e esély arra, hogy más legyen a hazai gyakorlat?

Tiltanak-e el bírókat a nagy tévedések után, és ha igen, ez miért nem nyilvános?

Jó vagy rossz irányba tart a hazai játékvezetés minősége?

Miért változtattak a játékvezetők felfogásán az idei szezonra?

A játékvezetők, vagyis elsősorban az ő hibáik állandó témát szolgáltatnak a hazai bajnokik után. Szurkolók, újságírók, edzők és vezetők is gyakran véleményt formálnak, értetlenkednek, burkolt vagy sokszor nem is annyira burkolt kritikát fogalmaznak meg, de az érintettek, a bírók ezzel kapcsolatosan nagyon ritkán szólalnak meg. Honlapunk is többször vetette már fel azt, jó gyakorlat-e, mondván a legnagyobb vitákat kiváltó ítéletek kommentár nélkül maradnak, így például azt sem tudjuk meg, van-e azoknak következményük.

Ilyen és ehhez hasonló kérdések merülnek fel leggyakrabban a hazai játékvezetéssel kapcsolatosan. Ilyen előzmények után ültünk egy asztalhoz a Magyar Labdarúgó Szövetség játékvezető bizottságának alelnökeivel, Puhl Sándorral és Hanacsek Attilával, hogy mindazokat az őket érintő témákat kivesézzük, amelyek az elmúlt időszakban komoly vitákat váltottak ki. Riportunkból kiderül, hogyan gondolkodnak ma a hazai játékvezetés csúcsvezetői, melyek azok a területek, ahol nekik van komoly hiányérzetük a hazai futballtársadalom szereplői felé, mi pedig néhány esetet, emlékezetes történést felidézve próbáltunk meg közelebb jutni ahhoz, milyen elvek alapján jár el a szövetség a vitás esetekben, és mi is a helyzet a szankciókkal.

“Nem biztos, hogy van még egy olyan szegmense a magyar futballnak, ahol ekkora a belső ellenőrzés és számonkérés”

Amikor eldöntöttük, hogy nekifutunk ennek a beszélgetésnek, abban maradtunk, hogy lehetőleg ne arról szóljon az egész, hogy sok konkrét esetet tárgyalunk ki visszamenőleg. Mi az oka annak, hogy egy-egy nagy visszhangot kiváltó bírói ítéletnél nem tudhatjuk meg a szövetség, illetve a játékvezetői bizottság véleményét?

Puhl Sándor: – Tudjuk, hogy van egy űr ezzel kapcsolatosan a sajtóban, de a mi álláspontunk az, hogy a futball nem a játékvezetésről szól, nem akarjuk előre tolni a bírókat, mint egy tankot. Ha koncként odadobunk egy játékvezetőt és az esetét, hogy rajta csámcsogjanak, kiszolgáltatjuk őt, nekünk pedig felelősségünk van feléjük.

Hanacsek Attila: – Megnyugvást jelentene a közvéleménynek, ha tudnák, nem biztos, hogy van még egy olyan szegmense a magyar futballnak, ahol akkora a belső ellenőrzés és számonkérés, mint a játékvezetőknél? Aligha. Pedig a játékvezetőket az MLSZ játékvezetői bizottsága kőkeményen ellenőrzi, és mindenkit részletesen osztályoz.

“A tavalyi szezonban összesen 40 nagy hiba volt…ez volt a legjobb évünk”

Amikor ez a téma szóba kerül, Hanacsek betekintést enged a szövetség belső ellenőrző rendszerébe. Rengeteg szám, osztályzat, piros és zöld mezők szerepelnek a nevek mellett.

Hanacsek: – Három gombnyomás után látjuk, ki hány lest intett be, hány sárgát, hány pirosat osztott ki, hány 11-est ítélt, és ebből mennyi volt helyes vagy helytelen. A szezon összes, vagyis 198 bajnoki meccsén van legalább egy ellenőr, de olykor asszisztens-ellenőrt is küldünk, hogy még nagyobb legyen a kontroll. Az ellenőrök mindent leírnak, a játékvezetői bizottság pedig minden esetet ellenőriz utólag, videóról. Minden lépésüket mérjük, a bírók fordulóról fordulóra osztályozva vannak. Ha a hiba hasonló is, azért komoly különbségek mutatkoznak az esetek között is. Nem mindegy, hogy valaki 5-0-nál ítél meg egy téves büntetőt vagy 0-0-nál tévesen nem. Nem mindegy, hogy második sárgás piros marad el, vagy a meccs elején egy azonnali kiállítás. Az osztályzataikat és azok átlagát látjuk évekre visszamenőleg. Itt, a nevek mellett zölddel látható, hány jó kulcsdöntése volt egy játékvezetőnek, a pirosak a rosszat jelentik.

Hogy van-e következmény? Ha valaki súlyos tévedést – gólhibát, téves büntetőt, piros lapos hibát – követ el, vagyis súlyos szakmai hibát vét, a következő fordulóban aligha kap meccset.

Puhl: – De lehet, ha olyan a hiba, akkor az azt követőben sem, meg lehet, hogy harmadszor is pihen… Kifelé ezeket nem kommunikáljuk, de nem az van, hogy nem veszünk róla tudomást, ha valaki hibázik. Itt van, láthatod, saját magunk elől nem titkoljuk el, hogy a tavalyi szezonban összesen 40 nagy hiba volt, tavasszal és ősszel is 20-20. 2013-tól van ez a belső ellenőrző rendszer, és a tavalyi év volt ilyen szempontból a legjobb évünk. 37%-kal kevesebb nagy hiba történt, mint előtte, de nyilván, ha valaki úgy érzi, a csapatát egy játékvezető megkárosította, akkor nem érdekli őt a statisztika.

Hanacsek: – Egy fontos dolog: nagyon gyakori, hogy a közvélekedéssel homlokegyenest ellentétes egy vitás esetnél az ellenőri és a Játékvezetői Bizottság véleménye is. Minden egyes vitás esetet alaposan visszanézünk, és aztán értékeljük a játékvezető döntését. Nagyon sok olyan esetünk van, amikor teljesen más a mi szakmai ítéletünk, mint az aktuális közvélekedésé.

Kuttor kifakadásáról: “Mindkettő helyes játékvezetői ítélet volt”nnél a pontnál merül fel a részünkről a tavalyi szezon talán legnagyobb visszhangot kiváltó meccse, az utolsó előtti fordulóban megrendezett Mezőkövesd-DVSC (0-1) találkozó. Ott a hazaiak egy meg nem adott gólt reklamáltak, illetve az ellenfél szerintük lesgóllal nyert – ez volt az a mérkőzés, ami után Kuttor Attila kifakadt, majd Tóth László is nyíltan a játékvezetői döntéseket kritizálva megszólalt. Olyannyira nagy volt annak a meccsnek a visszhangja, hogy az akkori dolgokat érdemes tisztába tenni.

Hanacsek: – Akkor ugye az volt az “külvilág” ítélete, hogy a DVSC lesgóllal nyert, a Mezőkövesdtől pedig elvettek egy szabályos gólt kapustámadásra hivatkozva. Százszor visszanéztük, és mindkettő helyes játékvezetői ítélet volt. Az állítólagos lesgól ugyanis nem volt les, a meg nem adott gólnál pedig egyértelműen szabálytalankodtak a kapussal szemben (a fejelni felugró játékos a levegőben eltolta a kapus kezét, aki ezért nem tudott hárítani).

Ezen a meccsen egy nagy hiba volt, és az pont a DVSC kárára történt, hiszen egy debreceni találatot érvénytelenítettek les miatt, tévesen. Nálunk ez a hiba került oda a játékvezető neve mellé.

Ezen a ponton vetjük fel, hogy a közvélemény viszont nem ismerhette meg a bizottság álláspontját, majd az egészből csak annyit érzékelt, hogy a támadások kereszttüzébe került játékvezetőt nem eltiltják, hanem ellenkezőleg, “büntetésként” alapvonali asszisztensként az utolsó fordulóban is meccset bíztak rá – ez pedig azt az érzetet kelti, nincs következménye egy hibának.

Hanacsek: – Mi a játékvezető mellett álltunk, nem volt szabad, hogy a népharag befolyásoljon minket, mert tudtuk, hogy ami kritika rázúdult, az jogtalan volt. Hibát követett el, de pont nem az volt a hibája, mint amiről mindenki beszélt.

Adódik a kérdés: ha büntetnek, akkor az hogyan néz ki? Mikor jegelnek valakit, és erről miért nem tudunk semmit? Nem lenne-e megnyugtató, ha ezek nyilvánosak lennének?

Hanacsek: – Sok körülmény befolyásolja azt, ki mikor pihenjen. Például az utolsó bajnoki fordulóban olyan helyzet állt elő, hogy örültünk, hogy egyáltalán létszámban volt annyi emberünk, akit meccsre tudtunk küldeni.

Puhl: – Ha valaki az ellenőrtől 7,9 alatti osztályzatot kap, nem fog vezetni a következő fordulóban – már ha erre lehetőségünk van. Volt olyan, hogy két egymás utáni bajnoki fordulóban csak ugyanazokat a játékvezetőket tudtuk bevetni különböző okok miatt. Koronavírusos időszak van. Akadt, hogy elment hét közben piros országba három bírói négyesünk nemzetközi kupameccsre, és elfogytak a játékvezetők. Kényszerpályára kerültünk, mert miután visszajöttek, nem volt esélyük produkálni 48 órán belül a két negatív tesztet, így őket kellett pihentetni, és akit az előző fordulóban kritizáltak, újra vezethetett. Erre mi történt? A következő héten ő kapta a legmagasabb osztályzatot. Lehet, néha azzal teszel jót, ha nem eltiltod az össztűz alá került játékvezetőt, hanem bizalmat szavazol neki. A hibákat természetesen ettől még pontosan a tudtára hozzuk, figyelmeztetjük is őt, hogy figyeljen jobban, de mi tudjuk, hogy egy játékvezető se azon töri a fejét, hogyan kellene legközelebb elrontani a meccset.

“Az a gyűlölet, ami ezt az egészet sokszor körülveszi, nem könnyíti meg a dolgunkat”Megemlítjük, hogy az említett Mezőkövesd-DVSC után a hazaiak sportigazgatója úgy fogalmazott, úgy tűnik, a játékvezetők következmények nélkül tévedhetnek. Őt idézzük: “Ha egy edző sorozatban hibázik, elküldik, a játékos az NB II-ben vagy az NB III-ban találja magát – úgy tűnik, van egy szakma, amelyben többször lehet tévedni, pedig emberi sorsokról van szó.”

Hanacsek: – Van egy óriási különbség. Egy csatárról, ha kihagyja a 100%-os ziccert, nem feltételezik, hogy szándékosan tett ilyet, de egy bíróról a hibája után meg elég gyakran. Ez nem olyan, mint a játékospiac. Itt nincs még egy keret, ahonnan tudunk igazolni, és egy bíró sem tud egy másik helyre elszerződni, nekünk ezekkel az emberekkel és ezzel a létszámmal kell együtt dolgoznunk, és kötelességünk őket védeni. Nagyon kicsi a merítés, mert a közeg miatt egyre több játékvezető veszíti el a kedvét időközben. Van, aki elkezdi a pályafutását, és mondjuk már az NB III-as szinten tapasztalt gyűlölet miatt feladja.

Puhl: – Idén a koronavírusos helyzet például 200 játékvezetőt vett el tőlünk országos szinten, ennyien szüneteltetik vagy hagyták abba a karrierjüket, sokan a családjuk miatt döntenek így, lehet, köztük voltak a jövő nagy magyar bírói. A bírók is a futball szereplői, de amíg egy profi labdarúgó 20-35 éves kora között tud egzisztenciát teremteni, egy játékvezetőnél nem ez a helyzet. A maximum, amit elérhet, hogy egy normális egzisztenciáig eljut, már ha eljut egyáltalán erre a szintre, de még mindig nem tudja, hogy 45 éves kora után, miután befejezte, mihez is fog kezdeni. Vegyük a fiatal Bogár Gergő esetét, már az idei szezonból. ZTE-Fehérvár, 3-3, remek meccs. Megítélt egy büntetőt, amiről azt mondták, nem volt az, de mi láttuk, hogy az volt. Mégis komoly szitokáradatot kapott. Ritka az ilyen gyors felemelkedés, mint az övé, 4-5 év alatt lett NB III-as szintről FIFA-bíró, most kezd odaérni a nemzetközi szintre. Szerencsére ő már túl van azon a ponton, hogy egy ilyen össztűz kettétörje a karrierjét. De sok tehetséges bírónk van, akik még nem tartanak itt, és ha közülük bárki belefut egy ilyen meccsbe, majd utána tévesen ráömlik valami, akkor ott vége a dalnak.

Korszakváltás előtt állunk, hiszen a korhatár elérése miatt 5-6 neves játékvezetőnket le kell cserélni a következő időszakban. Közben építgetjük a fiataljainkat, de százszor, ezerszer átrágjuk, odaengedjünk-e már valakit a kereszttűzbe.

Az a gyűlölet, ami ezt az egészet sokszor körülveszi, nem könnyíti meg a dolgunkat, mert nem akarjuk, hogy idő előtt megégessék magukat az embereink.

Puhl ezen a ponton elkezd beszélni a sajtó szerepéről is.

– Amit a sajtó leír, annak utóélete van. Mi nem azt kérjük, hogy a rossz ítéletről írják azt, hogy jó volt. A jogos kritikát elfogadjuk. De nem esett volna rosszul, ha a DVSC-Paks 94. percben történt játékvezetői döntésnek komolyabb visszhangja lett volna, ott az egész bajnokság utolsó utáni másodpercpercében kellett meghoznia a játékvezetői csapatnak egy rendkívül nehéz döntést, eldönteni, hogy bent volt-e labda vagy sem, hiszen “csak” a kiesés dőlt el ezen. A kiesés sorsát eldöntő – helyes – bírói ítélet egy sort nem érdemelt sehol. Ott az alapvonali asszisztens kiválóan ítélte meg, hogy nem volt bent a labda. Képzeljük el az ellenkezőjét…

Ha egy ilyen eset rosszul sül el, ne higgye senki, hogy nálunk az ilyesminek nincs következménye. Biztos vagyok abban, hogy egyből ugrott volna a jövő évi kerettagság, pedig egy sokat megélt FIFA-bíróról van szó, aki az életét feltette erre a pályára. Ezt csak azért mondom el ilyen nyíltan, mert szeretném, ha egy kicsit mindenki átérezné a játékvezetők helyzetét. Egy hibán emberi sorsok múlhatnak.

Nincs a mezőnynek még egy olyan szereplője, aki ennyire nem hibázhat.

Talán még a kapus sorsa hasonló, mert neki egy hibáján elmehet a meccs, igaz, ha ő legalább megfog három ziccert utána, azzal jóváteheti a hibáját. Ha a bíró utána 50-szer jól dönt, akkor annak nem lesz hírértéke.

Már Csányinak is tetszett – “Ez a felfogás lesz majd a jellemző a mérkőzéseken”

Arra a kérdésre, hogy szerintük javul vagy romlik a hazai játékvezetés színvonala, Puhl a következőket mondja:

– Azt hiszem, dr. Csányi Sándor elnök úr véleményét mindenki elfogadja. Már csak azért is, mert ő őszintén és reálisan szokott kritizálni és dícsérni is, a játékvezetők viselkedéséről például korábban többször is fogalmazott meg erős kritikákat, amiket nagyon komolyan is vettünk. Amikor a közelmúltban újraválasztották őt MLSZ-elnöknek, tartott egy összegzést az elmúlt évekről. Kritikákat is megfogalmazott, sok területen volt hiányérzete, három dolgot viszont kiemelt, ahol érzése szerint előrébb léptünk. Ebbe a háromba be tudott férni a játékvezetés, ő egész pontosan úgy fogalmazott, hogy a játékvezetés színvonalával elégedett, mert eléri az európai színvonalat. Ugyanakkor persze mi is tudjuk, hogy van még hova fejlődnünk.

Amikor a jelenről és a jövőről esik szó, Puhl figyelmeztet egy változásra: az idei szezonban mindenki számítson arra, hogy más felfogásban vezetik majd a játékvezetők a meccseket a hazai bajnokságban.

– Fontos, hogy a közeg, a játékosok és a vezetők fogadják el, hogy a bírók engedik majd a keményebb játékot, ez már az első fordulókban is így volt. Érződött is, hogy ez még szokatlan, már a nyitófordulóban, a ZTE-Fehérvár mérkőzés után is érték kritikák a játékvezetőt, pedig abban a szellemben bíráskodott, ahogyan mi kértük tőle és társaitól a szezon előtt.

A játékvezetés azzal tudja segíteni a magyar csapatok alkalmazkodását a nemzetközi futballhoz, hogy engedi a testi kontaktust, mert az európai kupameccseken ennek hiánya visszaüthet. Célunk az, hogy ez az üzenet átmenjen, hogy ez a felfogás lesz majd a jellemző a mérkőzéseken.

Ez persze magában hordozza azt is eleinte, hogy 4-5 fault helyes megítélése “elmegy” a meccseken, hiszen lehetetlen mindig eltalálni, mi az, ami még pont szabályos és mi az, ami már egy picit átlépi a határt, de a meccs élvezhetőségének jót tesz az, hogy nem lesz annyira tördelt a játék. Az ilyen újítások bevezetésének jót tenne, ha szezon előtt az edzőket, csapatkapitányokat és mondjuk a sportigazgatókat le tudnánk ültetni, és nekik részletesen felvázolni, miért van erre szükség, de nem egyszerű ezt összehozni, pedig meggyőződésem, hogy közös érdekünk az, hogy ezen a területen is szorosabban együttműködjünk.

EL mérkőzést vezet Farkas Ádám Nemzetközi feladatok
2020.09.07 20:48 Heol.hu
EL mérkőzést vezet Farkas Ádám

Hétszeres BL-győztes csapat meccsét vezetik a Heves megyeiek..

Hétszeres BL-győztes csapat meccsét vezetik a Heves megyeiek..

A gyöngyösi FIFA-játékvezető, Farkas Ádám tevékenykedhet majd sípmesterként a Shamrock Rovers–AC Milan mérkőzésen. A dublini Tallaght Stadionban szeptember 17-én, csütörtökön 20 órától kiírt összecsapásra az Európa-liga második selejtezőkörében kerül sor. Játékvezető asszisztensként az egri Szert Balázs és a Vigh-Tarsolyi Gergő, negyedik bíróként pedig Karakó Ferenc lát el a feladatokat az ír-olasz találkozón.

UEFA mérkőzés adatlapja elérhető itt.

Színesre sikerült belépő Játékvezetőkről
2020.09.02 14:40 bama.hu
Színesre sikerült belépő

Két játékost is kiszórt első élvonalbeli meccsén a pécsi bíró.

Két játékost is kiszórt első élvonalbeli meccsén a pécsi bíró.

Őszintén bevallhatom: féltettük. Bár azt egyáltalán nem lehet róla mondani, hogy zöldfülű játékvezető lenne, de vidékiként levezetni egy igazi pesti derbit, azért az nem semmi. A jóslat be is vált: Zierkelbach Péter kemény meccset kapott, amit újoncként két kiállítással és négy sárga lappal hozott le.

Odahaza, a Zierkelbach családban persze óriási volt a várakozás, miután megtudták, hogy a családfő ilyen rangos feladatot kapott. A nagyobbik lány, Zia már jóval korábban odaült a tévékészülék elé, várva apukája debütálását az élvonalban.

Zierkelbach focistaként megfordult a PMFC-ben, Pellérden és Gyódon is. Tavaly az ő sípszavára indult az idény az NB II-ben, ahol a Gyirmót-Haladás meccset vezette.

– A NB I-es játékvezetői küldés nagyon kellemes meglepetés volt számomra, nagy dolognak tartom, hogy bemutatkozhattam a legmagasabb osztályban. El is felejtettem életem leg­emlékezetesebb mérkőzését, ami egykoron a Hosszúhetény–Kétújfalu megyei II. osztályú bajnoki volt. A végén még a nézők is berohantak a pályára, szóval volt ott minden.
– Sokat tett azért, hogy eljusson idáig, eljött az idő arra, hogy bemutatkozhasson, sokáig volt „tűzközelben” – mondta Zierkelbachról Czakó Dénes, az MLSZ Baranya Megyei Igazgatósága Játékvezetői Bizottságának elnöke. – Remélem, hogy további feladatokat kap majd e minőségében az élvonalban. Örülök, hogy Baranyának újabb NB I-es játékvezetője van. Bízom benne, hogy hosszú távon számítanak majd rá.

Túl az ezrediken
Zirkelbach Péter 2005-ben tett labdarúgó-játékvezetői vizsgát. Azóta temérdek meccsen működött közre, nem számolta, hogy pontosan mennyin, de elmondása szerint ezren felül van ezek száma. Ötvenhatszor volt az NB I.-ben alapvonali játékvezető, de most fújt először az élvonalban. Nős, 12 éve van együtt a feleségével. Két kislányuk van, Zia és húga, Lea. Felsőfokú egészségügyi végzettséggel rendelkezik, ám soha sem dolgozott még ebben az ágazatban. És vélhetően nem is fog, mivel jelenleg, másfél éve egy pécsi hotel recepciósa.

Nemzetek Ligája: Farkas Ádám mérkőzést kapott Nemzetközi feladatok
2020.08.31 19:26
Nemzetek Ligája: Farkas Ádám mérkőzést kapott

A határzár utáni időpontra kaptak játékvezetőink küldéseket, de bízunk benne, hogy nekik nem saját költségükből kell fedezni a covid tesztet, mint a megyei kollég

A határzár utáni időpontra kaptak játékvezetőink küldéseket, de bízunk benne, hogy nekik nem saját költségükből kell fedezni a covid tesztet, mint a megyei kollégáknak!

League D - Group 1
3 September 2020, 20:45 CET - Tórshavn (Tórsvøllur)
Faroe Islands - Malta
Referee: Ádám Farkas (HUN)
Assistant Referee 1: Balázs Szert (HUN)
Assistant Referee 2: Theodoros Georgiou (HUN)
Fourth Official: Ferenc Karakó (HUN)
UEFA Referee Observer:Bertrand Layec (FRA)
UEFA Delegate: Per Eliasson (SWE) 
 
League C - Group 3
3 September 2020, 20:45 CET - Ljubljana (Stadion Stožice)
Slovenia - Greece
Referee: Robert Madden (SCO)
Assistant Referee 1: Graeme Stewart (SCO)
Assistant Referee 2: David Roome (SCO)
Fourth Official: Donald Robertson (SCO)  
UEFA Referee Observer: Stéphane Lannoy (FRA)
UEFA Delegate: Robert Kispal (HUN)
23 kiállítás volt hétvégén Játékvezetők statisztikái
2020.08.31 07:09
23 kiállítás volt hétvégén

A lejátszott NB-s mérkőzésen a játékvezetők 212 sárgalapot mutattak fel és 23 játékost állítottak ki. Több mérkőzésen 3 kiállít&aacu

A lejátszott NB-s mérkőzésen a játékvezetők 212 sárgalapot mutattak fel és 23 játékost állítottak ki. Több mérkőzésen 3 kiállítás is volt.

Játékvezető
Mérkőzés
Kiosztott sárga
Átlag sárga
Kiállítás
Átlag kiállítás
Pont*
Horváth Tibor
1
9
9.00
3
3.00
15
Héra Csanád
1
7
7.00
2
2.00
11
Juhász Bálint
1
9
9.00
1
1.00
11
Molnár Attila
1
11
11.00
0
0.00
11
Pintér Csaba
1
6
6.00
2
2.00
10
Bana Gergely
1
4
4.00
3
3.00
10
Kubicsek Máté
1
9
9.00
0
0.00
9
Gaál Ákos
1
7
7.00
1
1.00
9
Karakó Ferenc
1
5
5.00
2
2.00
9
ifj. Szilágyi Sándor
1
8
8.00
0
0.00
8
Horváth Máté
1
6
6.00
1
1.00
8
Gáspár András
1
6
6.00
1
1.00
8
Rúsz Márton
1
4
4.00
2
2.00
8
Szigetvári Márk
1
7
7.00
0
0.00
7
Mencsik László
1
7
7.00
0
0.00
7
Juhász Dávid
1
4
4.00
1
1.00
6
Andó-Szabó Sándor
1
6
6.00
0
0.00
6
Valu Tibor
1
6
6.00
0
0.00
6
Berke Balázs
1
6
6.00
0
0.00
6
Újhelyi Tamás
1
4
4.00
1
1.00
6
Zimmermann Márió
1
6
6.00
0
0.00
6
Dobai János
1
6
6.00
0
0.00
6
Maml Zoltán
1
4
4.00
1
1.00
6
Tóth Tamás
1
6
6.00
0
0.00
6
Molnár Réka
1
3
3.00
1
1.00
5
Görög Márió
1
5
5.00
0
0.00
5
Horváth Partik
1
5
5.00
0
0.00
5
Katona Balázs
1
5
5.00
0
0.00
5
Tamási Patrik
1
4
4.00
0
0.00
4
Barna Gábor
1
4
4.00
0
0.00
4
Dolnegó Bálint
1
4
4.00
0
0.00
4
Antal Péter
1
4
4.00
0
0.00
4
Takács Tamás
1
2
2.00
1
1.00
4
Gál Péter
1
3
3.00
0
0.00
3
Farkas Ádám
1
3
3.00
0
0.00
3
Sipos Katalin
1
3
3.00
0
0.00
3
Kiss Anikó Tünde
1
3
3.00
0
0.00
3
Muhari Gergő
1
3
3.00
0
0.00
3
Szabó Levente
1
2
2.00
0
0.00
2
Hanyecz Bence
1
2
2.00
0
0.00
2
Káprály Mihály
1
2
2.00
0
0.00
2
Kovács Gábor Péter
1
1
1.00
0
0.00
1
Somogyi Sára
1
1
1.00
0
0.00
1
Szommer Attila
1
0
0.00
0
0.00
0
* - pont = ( sárgalap+ 2* kiállítás ) / mérkőzés szám
Az adatokban az NB. I-es, NB. II-es és NB. III-as mérkőzések szerepelnek.
Elhunyt Král Lajos Gyászhírek
2020.08.26 17:01 somogy.mlsz.hu
Elhunyt Král Lajos

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 62 éves korában elhunyt Král Lajos egykori játékvezető, a Somogy Megyei Labdarúgó Szövetség Játékvezető Bizottság&aacut

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 62 éves korában elhunyt Král Lajos egykori játékvezető, a Somogy Megyei Labdarúgó Szövetség Játékvezető Bizottságának egykori tagja, játékvezető küldője.

A játékvezetői vizsga megszerzését követően Somogy megyében lett megyei I. osztályú játékvezető. 1980-ban a Gálosfa–Somogyjád mérkőzéssel kezdte a játékvezetői pályafutását. Összesen 2077 találkozón működött, köztük a Pécsi Mecsek FC–Ferencvárosi TC NB I-es tartalék bajnokin. Az NB III-ban 115 mérkőzésen vezette a csapatokat a kezdéshez. A Megye I. osztályban 286 alkalommal dirigált, összesen 233-szor kellett elővennie a piros lapot. Pályafutásának legnagyobb sikere, hogy fújhatott a BL-ben is vitézkedő Vasile Miriuţă, Albert Flórián, Lisztes Krisztián, Zoran Kuntić, Goran Kopunović fémjelezte Fradinak.

Aktív pályafutását befejezve szakértelmével, tapasztalataival továbbra is segítette a Somogy Megyei Labdarúgó Szövetség (SLASZ) Játékvezetői Bizottság (JB) munkáját.

EL küldések Nemzetközi feladatok
2020.08.25 08:17
EL küldések

Több ellenőr és játékvezető érintett az Európa Liga selejtezőiben.

Több ellenőr és játékvezető érintett az Európa Liga selejtezőiben.

2020. augusztus 27:

18:00 CET - Bodø (Aspmyra stadion)
FK Bodø/Glimt (NOR) - FK Kauno Žalgiris (LTU)
Referee: Kaarlo Oskari Hämäläinen (FIN)
Assistant Referee 1: Jukka Honkanen (FIN)
Assistant Referee 2: Veli-Matti Leppänen (FIN)
Fourth Official: Antti Munukka (FIN)
UEFA Referee Observer: Sándor Piller (HUN)
UEFA Delegate: Łukasz Wachowski (POL)

18:00 CET - Sumqayıt (Kapital Bank Arena)
Sumqayıt FK (AZE) - KF Shkëndija (MKD)
Referee: Arman Esmuratov (KAZ)
Assistant Referee 1: Sergey Vasyutïn (KAZ)
Assistant Referee 2: Samat Tergewsizov (KAZ)
Fourth Official: Jandos Abjan (KAZ)
UEFA Referee Observer: Ferenc Székely (HUN)
UEFA Delegate: Natallia Varabjova (BLR)

20:00 CET - Mostar (Stadion HŠK Zrinjski)
HŠK Zrinjski (BIH) - FC Differdange 03 (LUX)
Referee: Aristotélis Diamantópoulos (GRE)
Assistant Referee 1: Reinhard Buxbaum (GRE)
Assistant Referee 2: Konstantínos Psárris (GRE)
Fourth Official: Vasílios Fotiás (GRE)
UEFA Referee Observer: Attila Ábrahám (HUN)
UEFA Delegate: Aleksandra Ana Raspopović (MNE)

20:00 CET - Podgorica (Gradski stadion)
FK Iskra Danilovgrad (MNE) - PFC Lokomotiv Plovdiv 1926 (BUL)
Referee: Gergő Bogár (HUN)
Assistant Referee 1: István Albert (HUN)
Assistant Referee 2: Gergő Vígh-Tarsonyi (HUN)
Fourth Official: Péter Solymosi (HUN)
UEFA Referee Observer: Jan Carlsen (DEN)
UEFA Delegate: Velid Imamović (BIH)

BL: Kulcsár Katalin vezeti a Wolfsburg–Barcelona elődöntőt Játékvezetőkről
2020.08.24 12:02 nso.hu
BL: Kulcsár Katalin vezeti a Wolfsburg–Barcelona elődöntőt

Kulcsár Katalin vezeti a keddi VfL Wolfsburg–FC Barcelona elődöntőt a női Bajnokok Ligájában – derül ki az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos honlapján k&

Kulcsár Katalin vezeti a keddi VfL Wolfsburg–FC Barcelona elődöntőt a női Bajnokok Ligájában – derül ki az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos honlapján közzétett bíróküldésből.

A 35 éves magyar játékvezető a 2019–2020-as idényben eddig két BL-meccset vezetett – tavaly szeptemberben a Pitea–Bröndby (0–1), majd októberben az FK Minszk–FC Barcelona (1–3) mérkőzést –, míg ebben a szezonban egyszer, a 4. fordulóban rendezett Kazincbarcika–Pécs (0–1) találkozón már az NB II-ben is bíráskodott.

Kulcsár Katalin eddigi pályafutásának csúcspontja a 2016-os BL-döntő volt, amelyen az Olympique Lyon az 1–1-es rendes játékidőt követően tizenegyesekkel 4–3-ra legyőzte a Wolfsburgot. A 2019-es világbajnokságon három meccset vezetett, míg a Bajnokok Ligájában mindez idáig összesen 33 találkozón fújta a sípot.

Munkáját kedden partjelzőként az osztrák Sara Telek és a lengyel Paulina Baranowska, tartalék játékvezetőként az ukrán Katerina Monzul segíti.

Végre jönnek a fiatalok, akiknek a fizikai tesztjük legalább sikerül Játékvezetőkről
2020.08.23 19:23
Végre jönnek a fiatalok, akiknek a fizikai tesztjük legalább sikerül

Nemzeti bajnokságok elindulása előtt remek szisztéma alapján PUHL Sándorék, két "osztályba" szedték az NB-II-es bajnokság játékvezetőit.

Nemzeti bajnokságok elindulása előtt remek szisztéma alapján PUHL Sándorék, két "osztályba" szedték az NB-II-es bajnokság játékvezetőit.

A és B keret melyben tehetséges fiatalok és sok mérkőzést látott tapasztalt egyéniségek szerepelnek.

Sok negatív kritika mellett azért már talán látszik a fény a "helyes" alagút végén.

Profinak nevezett nemzeti bajnokság első vonalában szép számmal mutatkoznak be ígéretes vagy kicsit jobban menedzselt fiatal és középkorú játékvezetők. Érdekességként megfigyelhető Akadémia képzést elvégzett sípmestert nem nagyon találunk közöttünk.

Felesleges a Vavika Ferenc vezette "színház", hiszen mint a statisztikák mutatják, Akadémiáról kikerülve, időt vesztegetve nem lesznek karakteresebbek a játékvezetők.

Talán más vezetővel és más szisztémával eredményesebb lenne a képzés ezen a "partikon". Kiemelt ötös fogat akikben  a jövő Puhl Sándorát, Kassai Viktorát, Szabó Zsoltját látja a jelenlegi vezetés a következő urak:   Antal Péter, Káprály Mihály, Pillók Ádám, Zielkerbach Péter sikeresen bemutatkozott az élvonalban  több vagy kevesebb NB II-es mérkőzéssel.

Vajon hova tűnt az ötödik kiemelt Molnár Attila,aki számtalan  NB II-es  játékvezetéssel és több NB-I-es alapvonali működéssel rendelkezik.

Talán további fiatalítás meghozza a várt eredményt főleg úgy, hogy Iványi Zoltán fizikálisan szokás szerint nincs a topon - avagy ismét sikertelen fizikai tesz után pihen - vagy Solymosi Péter nem küldik duplán hétvégenként. 

Így tovább alelnök urak, jöjjenek a fiatalok,akik már egészen más szintet képviselnek mint a régi időmúlt "bútordarabok".

Újonc játékvezetők avatunk Mérkőzés beharangozó
2020.08.22 17:34 Czett Szabolcs
Újonc játékvezetők avatunk

Évek óta az élvonal küszöbén állt Zierkelbach Péter, de most eljött, hogy bemutatkozhasson.

Évek óta az élvonal küszöbén állt Zierkelbach Péter, de most eljött, hogy bemutatkozhasson.

A pécsi játékvezető 2014. őszén került fel az NB: II-es vezetőkeretbe, ahol eddig 73 mérkőzést vezetett.

NB. II-es játékvezetőként:

NB. II-es mérkőzések száma játékvezetőként 73
Legelső NB. II-es mérkőzés  2014-09-06 - NB. II. - Ness Hungary - Zalaegerszeg - Szeged
Legutolsó NB. II-es mérkőzés  2020-08-16 - Merkantil Bank - Siófok - Debreceni Egyetemi Atlétikai Club
Kiosztott sárgalap: 353
Kiosztott piroslap: 22

Az élvonalban eddig 56 alkalommal működött közre az alapvonalon.

 

Újpest FC - Budafoki MTE

Forduló: 2. forduló
Dátum: 2020-08-23- 17:45:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Zierkelbach Péter
Asszisztens 1: Vígh-Tarsonyi Gergő
Asszisztens 2: Csatári Tibor
Alapvonali assz 1.: Solymosi Péter
Alapvonali assz 2.: Farkas Ádám
Tartalék jv.: Horváth Zoltán
Nemzetközi feladatok Nemzetközi feladatok
2020.08.17 10:34
Nemzetközi feladatok

Több játékvezetőnk és ellenőrünk is érintett a BL selejtezőkben:

Több játékvezetőnk és ellenőrünk is érintett a BL selejtezőkben:

Augusztus 18., 18:00 CET - Baku (Tofiq Bəhramov adına Respublika Stadionu)
Qarabağ FK (AZE) - FK Sileks (MKD)
Referee: Yaroslav Kozyk (UKR)
Assistant Referee 1: Viktor Nyzhnyk (UKR)
Assistant Referee 2: Volodymyr Korotin (UKR)
Fourth Official: Anatoliy Abdula (UKR)
UEFA Referee Observer: Attila Ábrahám (HUN)
UEFA Delegate: Vitaliy Danylchenko (UKR)

Augusztus 19., 20:00 CET - Tiraspol (Stadionul Sheriff)
FC Sheriff Tiraspol (MDA) - cosa Fola Esch (LUX)
Referee: Balázs Berke (HUN)
Assistant Referee 1: Vencel Tóth (HUN)
Assistant Referee 2: Balázs Szert (HUN)
Fourth Official: Gergő Bogár (HUN)
UEFA Referee Observer: Vadims Direktorenko (LVA)
UEFA Delegate: Aliaksandr Aliejnik (BLR)

Augusztus 19., 20:00 CET - Podgorica (Gradski stadion)
FK Budućnost Podgorica (MNE) - PFC Ludogorets 1945 (BUL)
Referee: Ferenc Karakó (HUN)
Assistant Referee 1: István Albert (HUN)
Assistant Referee 2: Theodoros Georgiou (HUN)
Fourth Official: Ádám Farkas (HUN)
UEFA Referee Observer: Karel Vidlák (CZE)
UEFA Delegate: Loukas Siotropos (GRE)

60 éves Marosvári Csaba Játékvezetőkről
2020.08.14 03:22
60 éves Marosvári Csaba

A negyven év alatti játékvezetők kevésbé ismerik Marosvári Csabát, de a negyven év felettieknek nem nagyon kell Őt bemutatni.

A negyven év alatti játékvezetők kevésbé ismerik Marosvári Csabát, de a negyven év felettieknek nem nagyon kell Őt bemutatni.

Ha csak a Wikipedia száraz adatait nézzünk, a következőket tudhatjuk meg róla:

Marosvári Csaba (Budapest, 1960. augusztus 14.) magyar nemzeti labdarúgó-játékvezető. Egyéb foglalkozása: ügyvezető

A játékvezetésből Budapesten vizsgázott 1978-ban. A Budapesti Labdarúgó Szövetség (BLSZ) által üzemeltetett labdarúgó bajnokságokban kezdte sportszolgálatát. A BLSZ JB minősítésével NB III-as, egyben országos utánpótlás bíró. A Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezető Testületének (JT) döntésével 1989-től NB II-es, majd 1992-től NB I-es játékvezető. Küldési gyakorlat szerint rendszeres partbírói szolgálatot is végzett. A játékvezetést 1994-ben, szakmai munkájának – építőipari cégvezető – előtérbe helyezésével befejezte. A Focibír.hu adatbankja szerint NB I-es mérkőzéseinek száma 54, ebből 14-en vezetőbíró volt.

  • 1993 - 1997 között az MLSZ Jász-Nagykun-Szolnok megyei JB elnöke.
  • 2011-től a MLSZ Jász-Nagykun-Szolnok megye Társadalmi Elnökségének Tagja, alelnöke.
  • 2016-tól a MLSZJász-Nagykun-Szolnok megye Társadalmi Elnökségének Tagja, elnöke.

Marosvári Csaba az egyetlen az MLSZ megyei Társadalmi Elnökök között, aki működő játékvezető volt. Az országos értekezleteken nyíltan és bátran vállalja véleményét az MLSZ vezetői előtt az amatőr játékvezetők érdekében. 2018-ban többek között támogatója volt a játékvezetői díjak emelésének, illetve az amatőr játékvezetők gyorsabb előmenetelének is.

2016-tól az MLSZ Szolnok megyei igazgatójával, Varga Zsolttal összhangban irányítják Szolnok megye labdarúgását. Amikor 2018-ban Puhl Sándor le akarta váltani Paróczai Dezső Jász-Nagykun Szolnok megyei játékvezető bizottsági elnököt, ő is kiállt a megyei JB elnök mellett.

Marosvári Csaba évtizedek óta a magyar amatőr játékvezetés elkötelezettje és egyben nagyvonalú mecénása is. Azon kevesek egyike a volt NB. I-es játékvezetők között, aki nem kivesz a játékvezetésből, hanem betesz abba. A Szolnok megyei játékvezetők az ő támogatásával jutottak BIP-zászlókhoz és kommunikációs szettekhez (head-set) az elmúlt évek során.

Kevesen tudják, hogy 2009-ben az MLJT weblapja is Marosvári Csaba támogatásával jött létre is. Hanacsek Attila az MLJT honlapján is elérhető 2011. évi beszámolójában ez áll:   

„Tagtársunk, Marosvári Csaba közel 300.000- Ft támogatást nyújtott nekünk. Szponzori segítségével hoztuk létre honlapunkat (a www.mljt.hu-t), mely azóta is üzemel és ahol sok érdekes cikk, híradás olvasható. Jól kitapinthatóan ezzel is hozzájárulunk a labdarúgó játékvezetés népszerűsítéséhez, hiszen számos érdeklődő kérdést kaptunk már eddig is civilektől, melyeket természetesen igyekszünk megválaszolni. Szívből köszönjük Csaba támogatását.” 

Kedves Csaba!

A játékvezetők nevében kívánunk Neked jó egészséget és boldog születésnapot.