Játékvezetőkről
Vági Úr meghallgatta a kérést és ma meg is tudták a játékvezetők, hogy a hétvégre elrendelt akadémiai képzés elmarad!
Vági Úr meghallgatta a kérést és ma meg is tudták a játékvezetők, hogy a hétvégre elrendelt akadémiai képzés elmarad!
Végülis időben jött a levél csütörtökön, hogy nem kell menni hétvégén, így biztosan mindenki szervezhet magának programot.
Nem kell sokat tippelni, hogy kik fogják a pótláson osztani az észt. Ott lesz Vavika Ferenc, Makai János, Kaibás Dezső Birincsik József és az MLSZ két új főállású embere Iványi Zoltán és Solymosi Péter!
(Titokban azt is megtudtuk, hogy az akadémistáknak jövő héten még fizikai tesztet is kell teljesíteniük az NB-s játékvezetőkkel.)
Játékvezetőkről
"Tehetséges" fiatal játékvezetők kaptak lehetőséget a bizonyításra, köztünk egy magyar trió is részt vesz a képzésen.
"Tehetséges" fiatal játékvezetők kaptak lehetőséget a bizonyításra, köztünk egy magyar trió is részt vesz a képzésen.
2022. április 05-12. között az UEFA központjában, a svájci Nyonban tartották a Centre of Refereeing Excellence (CORE) program akutális kurzusának első összevonását.
A képzés első szakaszát sikeresen teljesítette a Káprály Mihály, Berényi Ákos, Belicza Bence magyar játékvezetői trió. A következő hónapokban folyamatosan kontrollálja az UEFA a fejlődésüket, tanácsokkal látják el őket, oktatásokon vesznek részt, hogy aztán a szeptember 26-30. között tartandó záró összevonáson számot adjanak az elsajátított készségekről.
Játékvezetőkről
Több mérkőzésen működnek közre hölgyek.
Több mérkőzésen működnek közre hölgyek.
A hétre a hölgyeknek jutott feladat különböző nemzetközi mérkőzéseken.
Urbán Eszterék Albániában vezetnek, míg Sipos Katáék Svédországban, Molnár Rékáék Törökországban vezetnek mérkőzést.
A részletes nemzetköi küldések megtalálhatóak itt.
Játékvezetőkről
A hétközi fordulóban négy újonc debütál az NB. II-ben: Balla Levente, Czeglédi Barna, Szabó Ferenc Szilárd, Urgyán Antal.
A hétközi fordulóban négy újonc debütál az NB. II-ben: Balla Levente, Czeglédi Barna, Szabó Ferenc Szilárd, Urgyán Antal.
WKW ETO FC Győr - Szolnoki MÁV FC |
|
| Forduló: | 31. forduló |
| Dátum: | 2022-04-06 - 16:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Rúsz Márton |
| Asszisztens 1: | Király Zsolt |
| Asszisztens 2: | Balla Levente |
| Tartalék jv.: | Derdák Marcell |
III. Ker. TVE - Vasas FC |
|
| Forduló: | 31. forduló |
| Dátum: | 2022-04-06 - 16:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Ducsai József |
| Asszisztens 1: | Varga Gábor |
| Asszisztens 2: | Kulman Tamás |
| Tartalék jv.: | Lovas László |
Dorog FC - DVTK |
|
| Forduló: | 31. forduló |
| Dátum: | 2022-04-06 - 16:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Dolnegó Bálint |
| Asszisztens 1: | Rózsa Dávid |
| Asszisztens 2: | Szabó Dániel |
| Tartalék jv.: | Móri Tamás |
Szentlőrinc - Budaörs |
|
| Forduló: | 31. forduló |
| Dátum: | 2022-04-06 - 16:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Kovács J. Zoltán |
| Asszisztens 1: | Vörös Dániel |
| Asszisztens 2: | Ring Kevin |
| Tartalék jv.: | Molnár Attila |
Budafoki MTE - PMFC |
|
| Forduló: | 31. forduló |
| Dátum: | 2022-04-06 - 18:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Zimmermann Márió |
| Asszisztens 1: | Máyer Gábor |
| Asszisztens 2: | Márkus Péter |
| Tartalék jv.: | Veizer Roland |
Békéscsaba 1912 Előre - BFC Siófok |
|
| Forduló: | 31. forduló |
| Dátum: | 2022-04-06 - 18:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Nagy Norbert |
| Asszisztens 1: | Szilágyi Norbert |
| Asszisztens 2: | Szabó Ferenc Szilárd |
| Tartalék jv.: | Nazsa Tamás |
Szeged-Csanád Grosics - Aqvital FC Csákvár |
|
| Forduló: | 31. forduló |
| Dátum: | 2022-04-06 - 18:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Oláh Gábor |
| Asszisztens 1: | Baghy Csaba |
| Asszisztens 2: | Urgyán Antal |
| Tartalék jv.: | Radványi Ádám |
Tiszakécskei LC - FC Ajka |
|
| Forduló: | 31. forduló |
| Dátum: | 2022-04-06 - 18:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Szőts Gergely |
| Asszisztens 1: | Kovács Gábor (1980) |
| Asszisztens 2: | Czeglédi Barna |
| Tartalék jv.: | Kovács Imre |
Szombathelyi Haladás - Soroksár SC |
|
| Forduló: | 31. forduló |
| Dátum: | 2022-04-06 - 18:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Horváth Tibor |
| Asszisztens 1: | Bertalan Dávid |
| Asszisztens 2: | Kiss Balázs |
| Tartalék jv.: | Bana Gergely |
Nyíregyházi Spartacus FC - Kecskeméti TE |
|
| Forduló: | 31. forduló |
| Dátum: | 2022-04-06 - 18:15:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | ifj. Szilágyi Sándor |
| Asszisztens 1: | Sinkovicz Dániel |
| Asszisztens 2: | Tőkés Róbert |
| Tartalék jv.: | Nagy Róbert |
Játékvezetők statisztikái
29 mérkőzést rendeztek meg hétvégén az NB. III-ban.
29 mérkőzést rendeztek meg hétvégén az NB. III-ban.
A játékvezetők 84 alkalommal mutatták fel a sárgalapot és 9 játékost állítottak ki.
| Játékvezető | Vezetett | Kiosztott sárga | Átlag sárga | Kiállítás | Átlag kiállítás | Pont* |
|---|---|---|---|---|---|---|
| Játékvezető | Vezetett | Kiosztott sárga | Átlag sárga | Kiállítás | Átlag kiállítás | Pont* |
| Dobai János | ||||||
| Tóth Tamás | ||||||
| Cseh Roland | ||||||
| ifj. Szilágyi Sándor | ||||||
| Jakab Árpád | ||||||
| Lovas László | ||||||
| Takács Tamás | ||||||
| Kakuk Szabolcs | ||||||
| Veizer Roland | ||||||
| Iványi Gábor | ||||||
| Héra Csanád | ||||||
| Fehérvári Patrik | ||||||
| Práth Dávid | ||||||
| Horváth Patrik (Bar.) | ||||||
| Kubicsek Máté | ||||||
| Kovács Tamás | ||||||
| Nagy Róbert | ||||||
| Újhelyi Tamás | ||||||
| dr. Altorjay Áron Gellért | ||||||
| Dombi Olivér | ||||||
| Bana Gergely | ||||||
| Holczbauer Flórián | ||||||
| Sándor Csaba | ||||||
| Szommer Attila | ||||||
| ifj. Hartung Vilmos | ||||||
| Nagy Attila László | ||||||
| Gáspár András | ||||||
| Ducsai József | ||||||
| Kovács Gábor Péter |
Játékvezetőkről
Több komoly nemzetközi feladat is érkezett a hétre!
Több komoly nemzetközi feladat is érkezett a hétre!
Németh Ádám a Magyarország - San Marino U.21-es mérkőzésen lesz játékvezetői kisérő, míg Garai Péter és Rúsz Márton a Győrben megrendezésre kerülő U.19-es csoportmérkőzéseken kapnak szerepet (asszisztens és tartalék játékvezető).
A küldések a nemzetközi küldések menüpontban már elérhetőek!
Frissítve: Érkezett még néhány U.21-es találkozóra is küldés, azok is bekerültek a küldésekbe.
Játékvezetők statisztikái
Négy napon keresztül zajlottak az NB-s felnőtt férfi bajnokságok.
Négy napon keresztül zajlottak az NB-s felnőtt férfi bajnokságok.
A lejátszott 46 mérkőzésen a játékvezetők 172 sárgalapot mutattak fel és 8 játékost állítottak ki.
| Játékvezető | Vezetett | Kiosztott sárga | Átlag sárga | Kiállítás | Átlag kiállítás | Pont* |
|---|---|---|---|---|---|---|
| Játékvezető | Vezetett | Kiosztott sárga | Átlag sárga | Kiállítás | Átlag kiállítás | Pont* |
| Berke Balázs | ||||||
| Práth Dávid | ||||||
| Juhász Bálint | ||||||
| Andó-Szabó Sándor | ||||||
| Horváth Tibor | ||||||
| Muhari Gergő | ||||||
| Újhelyi Tamás | ||||||
| Bognár Tamás | ||||||
| Gáspár András | ||||||
| Pillók Ádám | ||||||
| Káprály Mihály | ||||||
| Bogár Gergő | ||||||
| Nagy Attila László | ||||||
| Takács Tamás | ||||||
| Antal Péter | ||||||
| Fehérvári Patrik | ||||||
| Kovács Tamás | ||||||
| Sipos Katalin | ||||||
| Gaál Ákos | ||||||
| Radványi Ádám | ||||||
| dr. Altorjay Áron Gellért | ||||||
| Virág András Barnabás | ||||||
| Papp Ádám | ||||||
| ifj. Hartung Vilmos | ||||||
| Molnár Réka | ||||||
| Gál Péter | ||||||
| Kovács Gábor Péter | ||||||
| Katona Balázs | ||||||
| Móri Tamás | ||||||
| Kakuk Szabolcs | ||||||
| Héra Csanád | ||||||
| Szommer Attila | ||||||
| Kubicsek Máté | ||||||
| Maml Zoltán | ||||||
| Kovács Imre | ||||||
| Urbán Eszter | ||||||
| Nagy Norbert | ||||||
| Iványi Gábor | ||||||
| Farkas Tibor | ||||||
| Horváth Máté | ||||||
| Kovács J. Zoltán | ||||||
| Takács Ákos | ||||||
| Dobai János | ||||||
| Jakab Árpád | ||||||
| Holczbauer Flórián |
Néha megdölnek az MLSZ JB. irányelvei, hogy ne vezessen egy játékvezető két mérkőzést egymás utáni napon az országos keretben.
Néha megdölnek az MLSZ JB. irányelvei, hogy ne vezessen egy játékvezető két mérkőzést egymás utáni napon az országos keretben.
Holczbauer Flóriánnak a hétvégén két NB. III-as vezetés is jutott.
A legjátszott NB-s mérkőzésen a játékvezetők 189 sárgalapot mutattak fel és 9 játékost állítottak ki.
| Játékvezető | Vezetett | Kiosztott sárga | Átlag sárga | Kiállítás | Átlag kiállítás | Pont* |
|---|---|---|---|---|---|---|
| Játékvezető | Vezetett | Kiosztott sárga | Átlag sárga | Kiállítás | Átlag kiállítás | Pont* |
| Molnár Attila | ||||||
| Cseh Roland | ||||||
| Rúsz Márton | ||||||
| Kovács Imre | ||||||
| Nazsa Tamás | ||||||
| Nagy Attila László | ||||||
| Csonka Bence | ||||||
| Szommer Attila | ||||||
| Takács Ákos | ||||||
| Molnár Réka | ||||||
| Bana Gergely | ||||||
| Pintér Csaba | ||||||
| Maml Zoltán | ||||||
| Sipos Katalin | ||||||
| Juhász Bálint | ||||||
| Práth Dávid | ||||||
| Gáspár András | ||||||
| Kovács J. Zoltán | ||||||
| Virág András Barnabás | ||||||
| Andó-Szabó Sándor | ||||||
| Vad II. István | ||||||
| Bogár Gergő | ||||||
| Héra Csanád | ||||||
| Muhari Gergő | ||||||
| Antal Péter | ||||||
| Kakuk Szabolcs | ||||||
| Jakab Árpád | ||||||
| Sipos Tamás | ||||||
| Radványi Ádám | ||||||
| Holczbauer Flórián | ||||||
| Ducsai József | ||||||
| Borbás Bottyán Aurél | ||||||
| Papp Ádám | ||||||
| Bognár Tamás | ||||||
| Fehérvári Patrik | ||||||
| Sándor Csaba | ||||||
| Katona Balázs | ||||||
| Hanyecz Bence | ||||||
| Lovas László | ||||||
| ifj. Hartung Vilmos | ||||||
| Horváth Tibor | ||||||
| Kubicsek Máté | ||||||
| Kovács Tamás | ||||||
| Horváth Partik | ||||||
| Dobai János |
Játékvezetőkről
Eljött ez az idő is, hogy a somogyi Bana Gergely bemutatkozhat a másodosztályban játékvezetőként.
Eljött ez az idő is, hogy a somogyi Bana Gergely bemutatkozhat a másodosztályban játékvezetőként.
A somogyi játékvezetők több,mint 13 évig volt kisebb, nagyobb megszakításokkal az NB. III-as keret tagja és most hétvégén az Ajka - Nyíregyháza mérkőzésen bemutatkozhat játékvezetőként a másodosztályban is.
Budaörs - III. Ker. TVE |
|
| Forduló: | 26. forduló |
| Dátum: | 2022-03-06 - 14:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Ducsai József |
| Asszisztens 1: | Berényi Ákos |
| Asszisztens 2: | Belicza Bence Péter |
| Tartalék jv.: | Móri Tamás |
Soroksár SC - Békéscsaba 1912 Előre |
|
| Forduló: | 26. forduló |
| Dátum: | 2022-03-06 - 14:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Molnár Attila |
| Asszisztens 1: | Bertalan Dávid |
| Asszisztens 2: | Vörös Dániel |
| Tartalék jv.: | ifj. Szilágyi Sándor |
Szentlőrinc - Szeged-Csanád Grosics |
|
| Forduló: | 26. forduló |
| Dátum: | 2022-03-06 - 14:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Antal Péter |
| Asszisztens 1: | Ország Péter |
| Asszisztens 2: | Király Zsolt |
| Tartalék jv.: | Gaál Ákos |
FC Ajka - Nyíregyházi Spartacus FC |
|
| Forduló: | 26. forduló |
| Dátum: | 2022-03-06 - 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Bana Gergely |
| Asszisztens 1: | Máyer Gábor |
| Asszisztens 2: | Kulman Tamás |
| Tartalék jv.: | Derdák Marcell |
Aqvital FC Csákvár - PMFC |
|
| Forduló: | 26. forduló |
| Dátum: | 2022-03-06 - 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Rúsz Márton |
| Asszisztens 1: | Márkus Péter |
| Asszisztens 2: | Nagy Viktor |
| Tartalék jv.: | Nagy Róbert |
Vasas FC - Szolnoki MÁV FC |
|
| Forduló: | 26. forduló |
| Dátum: | 2022-03-06 - 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Kovács J. Zoltán |
| Asszisztens 1: | Aradi József |
| Asszisztens 2: | dr. Bede Tamás |
| Tartalék jv.: | Görög Márió |
BFC Siófok - Kecskeméti TE |
|
| Forduló: | 26. forduló |
| Dátum: | 2022-03-06 - 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Radványi Ádám |
| Asszisztens 1: | Rózsa Dávid |
| Asszisztens 2: | Ring Kevin |
| Tartalék jv.: | Farkas Tibor |
Szombathelyi Haladás - Dorog FC |
|
| Forduló: | 26. forduló |
| Dátum: | 2022-03-06 - 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Kovács Imre |
| Asszisztens 1: | Baghy Csaba |
| Asszisztens 2: | Sinkovicz Dániel |
| Tartalék jv.: | Berényi Tamás |
Tiszakécskei LC - Budafoki MTE |
|
| Forduló: | 26. forduló |
| Dátum: | 2022-03-06 - 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Lovas László |
| Asszisztens 1: | Szilágyi Norbert |
| Asszisztens 2: | Tőkés Róbert |
| Tartalék jv.: | Nagy Norbert |
DVTK - WKW ETO FC Győr |
|
| Forduló: | 26. forduló |
| Dátum: | 2022-03-06 - 20:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Hanyecz Bence |
| Asszisztens 1: | Csatári Tibor |
| Asszisztens 2: | Varga Gábor |
| Tartalék jv.: | Takács Tamás |
Játékvezetőkről
Ritkán mutatkoznak be fiatal játékvezetők az NB. II-ben, de hétvégén Zimmermann Marió debütál.
Ritkán mutatkoznak be fiatal játékvezetők az NB. II-ben, de hétvégén Zimmermann Marió debütál.
A borsodi fiatalember 53 NB. III-as mérkőzés után lépett feljebb egy osztályt és III. kerület mérkőzésen mutatkozhat be a másodosztályban.
Szolnoki MÁV FC - Aqvital FC Csákvár |
|
| Forduló: | 25. forduló |
| Dátum: | 2022-02-27 - 14:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Sipos Tamás |
| Asszisztens 1: | Belicza Bence Péter |
| Asszisztens 2: | Szabó Dániel |
| Tartalék jv.: | Horváth Tibor |
PMFC - DVTK |
|
| Forduló: | 25. forduló |
| Dátum: | 2022-02-27 - 14:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Csonka Bence |
| Asszisztens 1: | Huszár Balázs |
| Asszisztens 2: | Máyer Gábor |
| Tartalék jv.: | Derdák Marcell |
WKW ETO FC Győr - FC Ajka |
|
| Forduló: | 25. forduló |
| Dátum: | 2022-02-27 - 14:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | ifj. Szilágyi Sándor |
| Asszisztens 1: | Kiss Balázs |
| Asszisztens 2: | Ország Péter |
| Tartalék jv.: | Radványi Ádám |
Nyíregyházi Spartacus FC - Soroksár SC |
|
| Forduló: | 25. forduló |
| Dátum: | 2022-02-27 - 14:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Berényi Tamás |
| Asszisztens 1: | Varga Gábor |
| Asszisztens 2: | Kovács Gábor (1980) |
| Tartalék jv.: | Dolnegó Bálint |
Békéscsaba 1912 Előre - Budaörs |
|
| Forduló: | 25. forduló |
| Dátum: | 2022-02-27 - 14:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Nazsa Tamás |
| Asszisztens 1: | Szilágyi Norbert |
| Asszisztens 2: | Tőkés Róbert |
| Tartalék jv.: | Nagy Norbert |
III. Ker. TVE - Szentlőrinc |
|
| Forduló: | 25. forduló |
| Dátum: | 2022-02-27 - 14:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Zimmermann Márió |
| Asszisztens 1: | Punyi Gyula |
| Asszisztens 2: | Kulman Tamás |
| Tartalék jv.: | Nagy Róbert |
Dorog FC - Tiszakécskei LC |
|
| Forduló: | 25. forduló |
| Dátum: | 2022-02-27 - 14:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Zierkelbach Péter |
| Asszisztens 1: | Bertalan Dávid |
| Asszisztens 2: | Nagy Viktor |
| Tartalék jv.: | Kovács J. Zoltán |
Budafoki MTE - BFC Siófok |
|
| Forduló: | 25. forduló |
| Dátum: | 2022-02-27 - 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Móri Tamás |
| Asszisztens 1: | dr. Bede Tamás |
| Asszisztens 2: | Vörös Dániel |
| Tartalék jv.: | Molnár Attila |
Szeged-Csanád Grosics - Szombathelyi Haladás |
|
| Forduló: | 25. forduló |
| Dátum: | 2022-02-27 - 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Takács Tamás |
| Asszisztens 1: | Rózsa Dávid |
| Asszisztens 2: | Ring Kevin |
| Tartalék jv.: | Farkas Tibor |
Kecskeméti TE - Vasas FC |
|
| Forduló: | 25. forduló |
| Dátum: | 2022-02-28 - 20:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Pillók Ádám |
| Asszisztens 1: | Buzás Balázs |
| Asszisztens 2: | Sinkovicz Dániel |
| Tartalék jv.: | Lovas László |
Játékvezetők statisztikái
Teljes fordulót rendeztek az NB-s osztályokban. Elég sok lap volt..
Teljes fordulót rendeztek az NB-s osztályokban. Elég sok lap volt..
A lejátszott 45 mérkőzésen a játékvezetők 18 játékost állítottak ki és 191 alkalommal mutattak fel sárgalapot is.
| Játékvezető | Vezetett | Kiosztott sárga | Átlag sárga | Kiállítás | Átlag kiállítás | Pont* |
|---|---|---|---|---|---|---|
| Játékvezető | Vezetett | Kiosztott sárga | Átlag sárga | Kiállítás | Átlag kiállítás | Pont* |
| Karakó Ferenc | ||||||
| Takács Ákos | ||||||
| Radványi Ádám | ||||||
| Iványi Gábor | ||||||
| Borbás Bottyán Aurél | ||||||
| Hanyecz Bence | ||||||
| Barna Gábor | ||||||
| Kubicsek Máté | ||||||
| Juhász Bálint | ||||||
| Bogár Gergő | ||||||
| Héra Csanád | ||||||
| Kovács Tamás | ||||||
| Práth Dávid | ||||||
| Tóth Tamás | ||||||
| Molnár Réka | ||||||
| ifj. Szilágyi Sándor | ||||||
| Gaál Ákos | ||||||
| Andó-Szabó Sándor | ||||||
| Dombi Olivér | ||||||
| Bognár Tamás | ||||||
| Muhari Gergő | ||||||
| Derdák Marcell | ||||||
| Horváth Partik | ||||||
| Görög Márió | ||||||
| Berke Balázs | ||||||
| Horváth Máté | ||||||
| Szalai László | ||||||
| Dobai János | ||||||
| Papp Ádám | ||||||
| Virág András Barnabás | ||||||
| Fehérvári Patrik | ||||||
| Kovács J. Zoltán | ||||||
| Katona Balázs | ||||||
| Takács Tamás | ||||||
| Farkas Ádám | ||||||
| Nagy Attila László | ||||||
| Sándor Csaba | ||||||
| Sipos Tamás | ||||||
| Szommer Attila | ||||||
| Vad II. István | ||||||
| Ducsai József | ||||||
| Gáspár András | ||||||
| Jakab Árpád | ||||||
| Újhelyi Tamás |
Keretek
Két asszisztens - Nagy Viktor és Szabó Dániel - újoncként mutatkozik be hétvégén az NB. II-ben.
Két asszisztens - Nagy Viktor és Szabó Dániel - újoncként mutatkozik be hétvégén az NB. II-ben.
BFC Siófok - Aqvital FC Csákvár |
|
| Forduló: | 23. forduló |
| Dátum: | 2022-02-13 - 14:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Görög Márió |
| Asszisztens 1: | Bertalan Dávid |
| Asszisztens 2: | Vörös Dániel |
| Tartalék jv.: | Kovács Imre |
Szolnoki MÁV FC - FC Ajka |
|
| Forduló: | 23. forduló |
| Dátum: | 2022-02-13 - 14:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Hanyecz Bence |
| Asszisztens 1: | Punyi Gyula |
| Asszisztens 2: | Szabó Dániel |
| Tartalék jv.: | Lovas László |
Soroksár SC - PMFC |
|
| Forduló: | 23. forduló |
| Dátum: | 2022-02-13 - 14:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Kovács J. Zoltán |
| Asszisztens 1: | Belicza Bence Péter |
| Asszisztens 2: | Rózsa Dávid |
| Tartalék jv.: | Molnár Attila |
WKW ETO FC Győr - Budaörs |
|
| Forduló: | 23. forduló |
| Dátum: | 2022-02-13 - 14:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Sipos Tamás |
| Asszisztens 1: | Király Zsolt |
| Asszisztens 2: | Baghy Csaba |
| Tartalék jv.: | Horváth Tibor |
Nyíregyházi Spartacus FC - Szentlőrinc |
|
| Forduló: | 23. forduló |
| Dátum: | 2022-02-13 - 14:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Ducsai József |
| Asszisztens 1: | Márkus Tamás |
| Asszisztens 2: | Varga Gábor |
| Tartalék jv.: | Nagy Róbert |
Békéscsaba 1912 Előre - Szombathelyi Haladás |
|
| Forduló: | 23. forduló |
| Dátum: | 2022-02-13 - 14:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Radványi Ádám |
| Asszisztens 1: | Kovács Gábor (1980) |
| Asszisztens 2: | Sinkovicz Dániel |
| Tartalék jv.: | Veizer Roland |
III. Ker. TVE - Tiszakécskei LC |
|
| Forduló: | 23. forduló |
| Dátum: | 2022-02-13 - 14:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Derdák Marcell |
| Asszisztens 1: | Ország Péter |
| Asszisztens 2: | Nagy Viktor |
| Tartalék jv.: | Gaál Ákos |
Budafoki MTE - Vasas FC |
|
| Forduló: | 23. forduló |
| Dátum: | 2022-02-13 - 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Takács Tamás |
| Asszisztens 1: | Tőkés Róbert |
| Asszisztens 2: | Szilágyi Norbert |
| Tartalék jv.: | Berényi Tamás |
Szeged-Csanád Grosics - Dorog FC |
|
| Forduló: | 23. forduló |
| Dátum: | 2022-02-13 - 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | ifj. Szilágyi Sándor |
| Asszisztens 1: | Máyer Gábor |
| Asszisztens 2: | Kiss Balázs |
| Tartalék jv.: | Nagy Norbert |
Kecskeméti TE - DVTK |
|
| Forduló: | 23. forduló |
| Dátum: | 2022-02-14 - 20:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Karakó Ferenc |
| Asszisztens 1: | Vígh-Tarsonyi Gergő |
| Asszisztens 2: | Belicza Bence Péter |
| Tartalék jv.: | Farkas Tibor |