Játékvezetőkről
Lehet játszani a szavakkal és főcímekkel, de az igazságot nem lehet megmásítani.
Lehet játszani a szavakkal és főcímekkel, de az igazságot nem lehet megmásítani.
Az országos sportnapilap hónapok óta cikkez, hogy lesz magyar játékvezető a labdarúgó világbajnokságon, vagy hogy magyar játékvezető vezette a Konferencia Liga döntőjét! Néhány hete MLSZ munkatársak fotozkodtak Istvánnal, és a képek alatt újra magyar a döntőn feliratok voltak.
Lássuk a valóságot, Kovács Istvánról!
Kovács 1984. szeptember 16-án született Nagykárolyban. 1996-ban vizsgázott játékvezetésből, 19 évesen a román harmadosztályban, 22 évesen az élvonalban vezetett meccseket, és 2007-ben megkapta a Dinamo–Rapid Szuperkupa-meccset is. „Nem különösebben zavart, hogy nálam idősebbek játszottak, úgy tekintettem a meccsre, mint újabb lehetőségre, hogy megmutassam, milyen jó játékvezető vagyok” – idézte Kovács Istvánt az UEFA honlapja.
István mindvégig a Román Labdarúgó Szövetség égisze alatt működik, sajnos semmi köze a hazai Szövetséghez.
Lehetett volna úgy kommunikálni, hogy magyar felmenőkkel rendelkező játékvezető lesz ott a VB-n, mivel a szenzáció hajhász címekkel úgy lehet érezni, hogy az MLSZ által foglalkoztatott játékvezető lesz ott a VB-n. Sajnos ugye ennek esélye sincs, hiszen a magyar játékvezetést leírták külföldön.
Mit szólt volna pl. Székely Ferenc, amikor a VB-n lerománozzák vagy Káprály Ferencet leukránozzák a sportlapok?
- Most büszkén mesélheti Hanacsek Attila JB. elnök mindenkinek és az MLSZ elnökének is, hogy röpke egy éves elnöksége alatt VB-re jutott ki magyar játékvezető, vagy Kassai Viktor nemzetközi ellenőr lett - nyilatkozta egyik korábbi nemzetközi játékvezető weboldalunknak. - Szép és jó ez a "hana" türükk, de egyik személy sem a Magyar Labdarúgó Szövetség égisze alatt lett az. Lehet szépíteni a rothadó rendszert, de a benne lévők tudják, hogy ez szemfényvesztés. Sajnos a felső vezetők még mindig hisznek a trükkökben, nem látják, hogy hová süllyedt a magyar játékvezetés. Gratulálok a két srácnak, megérdemlik a sikereket, de korrekt kommunikációt is érdemelnének."
Jobban örültünk volna, ha a baráti sportlap inkább a magyar játékvezetés valós helyzetéről adna számot és arról, hogy a bolgár szövetség részéről Kassai Viktor nemzetközi ellenőri keretbe került.
Játékvezetőkről
A bajnokság végén sem unatkoznak a játékvezetők, hiszen most éppen Akadémiai felvételit tart az MLSZ JB.
A bajnokság végén sem unatkoznak a játékvezetők, hiszen most éppen Akadémiai felvételit tart az MLSZ JB.
Június 22-én (szerdán) egész napos alapfokú felvételi tartanak Vecsésen. Korán kell kelni, hiszen a program már reggel 7 órakor kezdődik.
De szerencsére Kurmai Zoltán, Vavika Ferenc, Makai János és Solymosi Péter négyes nem lesz fáradt a fiatalok fogadásánál, hiszen ők már előtte nap megérkeznek kedvenc hotelükbe - nyilatkozta az egyik megyei JB. elnök weboldalunknak. - A többi fiatal meg induljon reggel 3-4 órakor, hogy kipihenten ott lehessenek a fizikai teszten.
Pénzügyek/díjak
Tegnapi napon közzétettük, hogy az MLSZ elnöksége megszavazta a 2022. július 1-től érvényes új tarfiákat.
Tegnapi napon közzétettük, hogy az MLSZ elnöksége megszavazta a 2022. július 1-től érvényes új tarfiákat.
Több igazgató korábban 40%-os emelésről beszélt, de az most jóval kevesebb lett.
A legfontosabb felnőtt bajnokságok összefoglaló számai már elérhetőek oldalunkon, míg az összes többi bajnokság adatait folyamatosan töltjük fel.
| Osztály | Korosztály | Szakág | Pályatípus | Játékvezető | Asszisztensek | Tartalék jv. | JV. ellenőr |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Osztály | Korosztály | Szakág | Pályatípus | Játékvezető | Asszisztensek | Tartalék jv. | JV. ellenőr |
| NB. I. | felnőtt | férfi labdarúgás | nagypálya | 160 000,00 Ft | 96 000,00 Ft | 54 000,00 Ft | 64 000,00 Ft |
| NB. II. | felnőtt | férfi labdarúgás | nagypálya | 77 000,00 Ft | 51 000,00 Ft | 26 000,00 Ft | 32 000,00 Ft |
| NB. III. | felnőtt | férfi labdarúgás | nagypálya | 40 000,00 Ft | 27 000,00 Ft | 27 000,00 Ft | |
| megye I. | felnőtt | férfi labdarúgás | nagypálya | 28 000,00 Ft | 17 000,00 Ft | 20 000,00 Ft | |
| megye II. | felnőtt | férfi labdarúgás | nagypálya | 22 000,00 Ft | 14 000,00 Ft | 20 000,00 Ft | |
| megye III. | felnőtt | férfi labdarúgás | nagypálya | 16 000,00 Ft | 12 000,00 Ft | 20 000,00 Ft | |
| megye IV. | felnőtt | férfi labdarúgás | nagypálya | 16 000,00 Ft | 12 000,00 Ft | 20 000,00 Ft |
Játékvezetőkről
Török Katalin FIFA-asszisztens mellett Urbán Eszter nemetközi játékvezetőnk is ott lesz a tornán.
Török Katalin FIFA-asszisztens mellett Urbán Eszter nemetközi játékvezetőnk is ott lesz a tornán.
Ahogy már korábban is beszámoltunk róla, az U20-as női világbajnokság asszisztensi keretében helyet kapott Török Katalin. A legújabb hírek alapján Urbán Eszter FIFA-játékvezető pedig VAR-ként lesz ott a korosztályos seregszemlén.
Játékvezetőkről
Bognár Tamás úgy érzi, munkájának elismerése, hogy ő vezette a labdarúgó Magyar Kupa döntőjét – a játékvezető idénye csütörtök&oum
Bognár Tamás úgy érzi, munkájának elismerése, hogy ő vezette a labdarúgó Magyar Kupa döntőjét – a játékvezető idénye csütörtökön a görög–ciprusi találkozóval ér véget.
– Miközben gratulálok az Év játékvezetője elismeréshez, hadd kezdjem a következő kérdéssel: mi baja a Ferencvárossal?
– Mi lenne? Az égvilágon semmi – mondta Bognár Tamás FIFA-játékvezető, aki osztályzataink alapján az OTP Bank Liga legjobb futballbírója lett. – Újpesten azt mondják, őket nem szeretem, Kispesten meg azt, hogy mindig a Honvéd ellen tévedek – ilyen szakma ez. Mindig a hiba vagy az általuk tévedésnek vélt ítélet marad meg a szurkolókban, soha nem a jó ítéletek.
– Amikor megjelent a rangsor, akkor is sok fradista kommentelt, és mintha nagyon nem lenne népszerű az Üllői úton.
– Nekem ezzel nincs bajom. Emlékszem két esetre: amikor Felcsúton a Vidi ellen Pátkai Mátét nem állítottam ki, és amikor ugyanott Otigba Kenneth ellen tizenegyest fújtam, ezt követően rajtam ragadt, hogy nem kedvelem a Fradit. A játékvezetés ilyen, ha lemegy tíz meccs probléma nélkül, az senkit sem érdekel, jön egy vitatott ítélet, és máris fontos, ki a játékvezető. A szurkoló elfogult a csapatával, ami teljesen normális, és nemigen érti meg, hogy nekünk nincs Fradi, nincs Újpest, nincs hazai, nincs vendégcsapat, csak szituáció van, amelyről el kell dönteni: belefér vagy nem? Szabályos vagy nem?
– Azért sok vita övezi a VAR-rendszert…
– Valóban, ez új tényező, ismerkedési fázisban vagyunk, mindenkinek szoknia kell, de az biztos, hogy mondjuk négy lesgól és két elmaradt, egyértelmű tizenegyes már nem lehet egy meccsen. Ez így van jól, mi sem szeretnénk, ha egy téves ítélet döntene a bajnoki címről, nemzetközi kupaindulásról, kiesésről.
– Önt is kisegítette a VAR?
– Volt rá példa. A VAR védőháló, amely megóv minket a súlyos, a mérkőzés végeredményét befolyásoló hibától. Óriási eredménynek tartom, hogy az MLSZ vezetősége minden feltételt megteremtett ahhoz, hogy a rendszert a magyar bajnokságban is használni tudjuk. Emögött rengeteg munka van a Hanacsek Attilla vezette JB-elnökség, illetve a közreműködő játékvezetők, asszisztensek részéről is. A bírók igyekeznek mindent megtenni, hogy jelentősebb hiba nélkül vezessék le az adott találkozót, de ahogy a játékosok, mi is követünk el hibákat. Pakson volt egy kisszöglet, a nézők talán nem értették, mit néznek olyan sokáig vissza, hiszen szögletnél hogyan lehetne les, de akkor, ott kivételesen az volt, és jól jött a VAR segítsége. Mindenképp tanulságos játékhelyzet volt. A Honvéd mérkőzésein előfordult egy-egy kezezés, amelyekre emlékszem, szabad szemmel talán nem is látható érintés, de a szuperlassítás megmutatta, mi történt, így a helyes döntést tudtam meghozni.
– Az egész éves teljesítményét ismerték el azzal, hogy ismét ön vezethette a Magyar Kupa döntőjét?
– Úgy gondolom, igen. A Magyar Kupa-döntő részesének lenni minden szereplőnek megtisztelő feladat. Ha a szakmai véleményemre kíváncsi, úgy gondoltam, hogy tavasszal négy-öt kollégám is kiegyensúlyozottan teljesített, és várható volt, hogy közülük kerül majd ki a döntő játékvezetője – reméltem, egy vagyok közülük. Másodszor vezethettem a Puskás Arénában, negyvenezer ember valóban nagyszerű futballhangulatot teremtett, ilyen légkörben játékvezetőként is hatalmas élmény pályára lépni. Jó propagandája volt a magyar labdarúgásnak.
– Vége az idénynek, eljött a pihenés ideje?
– Még nem, folyamatosan edzésben vagyok, mert egy Nemzetek Ligája-mérkőzés még vár rám. Heti hat nap terhelés az edzésprogram, ha mérkőzést vezetek, három erősítő és két futóedzésen veszek részt, Horváth Erik személyi edzőm felügyelete mellett. Egyedül még elfutkározok, de amikor fáradt az ember, nem árt, ha van valaki, aki motiválja, ellenőrzi… Ha nincs mérkőzés, három erősítés, három futóedzés a program, és így jó állapotban várhatom a nyári felkészülést a következő idényre.
Játékvezetőkről
Az UEFA 2022. július 27-29. között Frankfurban tartja a 2022/23-as UEFA szezon előtti felkészítését a legjobb játékvezetőknek, magyarok nélkül.
Az UEFA 2022. július 27-29. között Frankfurban tartja a 2022/23-as UEFA szezon előtti felkészítését a legjobb játékvezetőknek, magyarok nélkül.
Az UEFA tájékoztatója szerint, a továbbképzés ideje alatt megrendezésre kerülő tornák és versenyek miatt nem lehetett minden elit és 1-es kategóriás játékvezetőt meghívni.
A mostani képzésre sem Bognár Tamás, sem Vad II. István nem kapott meghívást.
Az év későbbi részében egy nőknek szóló továbbképzést is tartanak.
Nemzetközi feladatok
Az év játékvezetője, Bognár Tamás a Nemzetek Ligájában mérkőzést vezet.
Az év játékvezetője, Bognár Tamás a Nemzetek Ligájában mérkőzést vezet.
Játékvezetőkről
Interjút közölt a Nemzeti Sport dr. Csányi Sándorral.
Interjút közölt a Nemzeti Sport dr. Csányi Sándorral.
A játékvezetéssel kapcsolatos kérdésre a választ változtatás nélkül közöljük.
Eddigi utolsó ismert bírónk, Kassai Viktor is külföldön kamatoztatja a tudását, s már a harmadik vb-re készülünk úgy, hogy az MLSZ nem delegálhat játékvezetőt. Miért?
– Puhl Sándor halála óriási szakmai és emberi veszteség. Különösen fájó és igazságtalan, hogy abban az időszakban hunyt el, amikor a magyar játékvezetés elmúlt évtizedeinek legnagyobb változása ment végbe: bevezettük a VAR-t. A tavalyi bajnoki évhez képest a VAR hatvannyolc százalékkal csökkentette a súlyos játékvezetői hibák számát! Az általános kedvező benyomást azonban rontja a kevés számú kirívó eset. De erre éppen Puhl Sándor figyelmeztetett a VAR bevezetésekor: a videóbíró nagyon csökkenti majd a mérkőzést befolyásoló hibák és a rossz döntések számát, de teljesen nem tudja megszüntetni. Összességében a VAR bevezetése hasznos volt. Miután az utolsó magas szinten foglalkoztatott játékvezetőnk, Kassai Viktor abbahagyta a bíráskodást, a nemzetközi karrierje vége felé járó Bognár Tamás és Vad István pótlására fiatalokat építünk fel, jelenleg Bogár Gergőt és Berke Balázst. Eredmény, hogy a tavalyi vb-selejtezőkön nemcsak játékvezetőink működtek, a teljes VAR-csapat magyarokból állt, ami egyben a némi késéssel bevezetett, de végre megfelelő magyar VAR-használat elismerése is. Női játékvezetésben egyébként van vb-kerettagunk, Kulcsár Katalin és további sikeres nemzetközi kerettagjaink, ahogyan a futsalban is, jóllehet általános gond, hogy kevesen jelentkeznek a játékvezetői tanfolyamokra.
Játékvezetőkről
Ritkaság az, hogy egy oda-visszavágós rendszerben lejátszott két mérkőzésen részt vehet egy játékvezető.
Ritkaság az, hogy egy oda-visszavágós rendszerben lejátszott két mérkőzésen részt vehet egy játékvezető.
Megszokhattuk évek óta, hogy az országos küldő(k) nagyon összevvissza küldik a játékvezetőket. Akkor még diplomatikusan fogalmaztunk.
Bizderi Nikolett az FTC - Eto FC Győr és a visszavágó Eto FC Győr - FTC mérkőzésen is asszisztált. A két mérkőzésen dőlt el, hogy melyik női csapat nyeri meg az NB. I-et.
A baranyai játékvezető ezzel vélhetően történelmet írt, mert ilyen "furcsa küldésről" nem sok ember hallott még.
Gratulálunk Niki!
Nemzetközi feladatok
Vad Istán az UEFA Nemzetek Ligája C-csoportjában vezet mérkőzést.
Vad Istán az UEFA Nemzetek Ligája C-csoportjában vezet mérkőzést.
Játékvezetőkről
Az NB III. Keleti csoport utolsó, 38. fordulójában új Hajdú-Bihar megyei debütálás történt, Szabó Péter is bemutatkozott a harmadosztályban.
Az NB III. Keleti csoport utolsó, 38. fordulójában új Hajdú-Bihar megyei debütálás történt, Szabó Péter is bemutatkozott a harmadosztályban.
Szabó Péter évek óta a Megye I-es keretünk oszlopos játékvezetője. A Hidasnémeti VSC – Füzesgyarmati SK összecsapás alkalmával, megkapta a lehetőséget arra, hogy megmutassa megállja a helyét akár az NB III-ban is, játékvezetőként. Őt két, nagyon rutinos kolléga segítette az oldalvonalon. Az egyes asszisztensi pozícióban a már több mint 250 NB III-as asszisztálással rendelkező Kövér Tamás, míg a túloldalon a huszonnyolc éve játékvezető, korábban szintén NB III-as Takács István volt.
A 3-1-es vendég győzelmet hozó összecsapáson, Peti három sárga lapot osztott ki. Ellenőre Dr. Jekő József volt.
Játékvezetők statisztikái
100 játékvezető vezetett az NB-s osztályokban mérkőzéseket a férfi, felnőtt bajnokságokban.
100 játékvezető vezetett az NB-s osztályokban mérkőzéseket a férfi, felnőtt bajnokságokban.
A lejátszott mérkőzések összesítése alapján a legszigorúbb játékvezető Farkas Ádám, aki 9 mérkőzésen 53 sárgalapot osztott ki és 3 játékost állított ki.
(a sorrendben nem vettük figyelembe az egy meccses játékvezetőket)
| Játékvezető | Mérkőzés szám | Kiosztott sárga | Átlag sárga | Kiállítás | Átlag kiállítás | Pont* |
|---|---|---|---|---|---|---|
| Játékvezető | Mérkőzés szám | Kiosztott sárga | Átlag sárga | Kiállítás | Átlag kiállítás | Pont* |
| dr. Altorjay Áron Gellért | ||||||
| Andó-Szabó Sándor | ||||||
| Antal Péter | ||||||
| Bálint Attila | ||||||
| Bana Gergely | ||||||
| Barna Gábor | ||||||
| Berényi Tamás | ||||||
| Berke Balázs | ||||||
| Bogár Gergő | ||||||
| Bognár Tamás | ||||||
| Borbás Bottyán Aurél | ||||||
| Büki Gábor | ||||||
| Cseh Roland | ||||||
| Csonka Bence | ||||||
| Derdák Marcell | ||||||
| Dobai János | ||||||
| Dolnegó Bálint | ||||||
| Dombi Olivér | ||||||
| Ducsai József | ||||||
| Erdős József | ||||||
| Farkas Ádám | ||||||
| Farkas Tibor | ||||||
| Fehérvári Patrik | ||||||
| Gaál Ákos | ||||||
| Gál Péter | ||||||
| Gáspár András | ||||||
| Görög Márió | ||||||
| Hanyecz Bence | ||||||
| ifj. Hartung Vilmos | ||||||
| Héra Csanád | ||||||
| Hernádi Attila | ||||||
| Holczbauer Flórián | ||||||
| Horváth Máté | ||||||
| Horváth Partik | ||||||
| Horváth Patrik (Bar.) | ||||||
| Horváth Tibor | ||||||
| Iványi Gábor | ||||||
| Iványi Zoltán | ||||||
| Jakab Árpád | ||||||
| Juhász Bálint | ||||||
| Juhász Dávid | ||||||
| Kakuk Szabolcs | ||||||
| Káprály Mihály | ||||||
| Karakó Ferenc | ||||||
| Kátai Gábor | ||||||
| Katona Balázs | ||||||
| Kovács Gábor Péter | ||||||
| Kovács Imre | ||||||
| Kovács Tamás | ||||||
| Kovács Tamás | ||||||
| Kovács J. Zoltán | ||||||
| Kubicsek Máté | ||||||
| Leél-Őssy Ádám | ||||||
| Lovas László | ||||||
| Maml Zoltán | ||||||
| Mencsik László | ||||||
| Molnár Attila | ||||||
| Molnár Réka | ||||||
| Móri Tamás | ||||||
| Muhari Gergő | ||||||
| Nagy Attila László | ||||||
| Nagy Norbert | ||||||
| Nagy Róbert | ||||||
| Nazsa Tamás | ||||||
| Németh Ádám László | ||||||
| Németh Gergely | ||||||
| Nyekita Benjamin | ||||||
| Oláh Gábor | ||||||
| Papp Ádám | ||||||
| Pillók Ádám | ||||||
| Pintér Csaba | ||||||
| Práth Dávid | ||||||
| Radványi Ádám | ||||||
| Rúsz Márton | ||||||
| Sándor Csaba | ||||||
| Sipos Katalin | ||||||
| Sipos Tamás | ||||||
| Solymosi Péter | ||||||
| Szabó II. Péter | ||||||
| Szalai László | ||||||
| Szigetvári Márk | ||||||
| ifj. Szilágyi Sándor | ||||||
| Szilasi Szabolcs | ||||||
| Szommer Attila | ||||||
| Szőts Gergely | ||||||
| Takács Ákos | ||||||
| Takács János | ||||||
| Takács Ryan Lee | ||||||
| Takács Tamás | ||||||
| Tóth Tamás | ||||||
| Újhelyi Tamás | ||||||
| Urbán Eszter | ||||||
| Vad II. István | ||||||
| Valu Tibor | ||||||
| Veizer Roland | ||||||
| Vinter Béla Gábor | ||||||
| Virág András Barnabás | ||||||
| Zám Zsolt | ||||||
| Zierkelbach Péter | ||||||
| Zimmermann Márió |