OTP Liga / NB-s bajnokságok
A MOL Vidi FC 2-1-re legyőzte és öt pontra megközelítette a Ferencvárost az OTP Bank Liga 18. fordulójában.
A MOL Vidi FC 2-1-re legyőzte és öt pontra megközelítette a Ferencvárost az OTP Bank Liga 18. fordulójában.
A 2018-as esztendő zárásaként az OTP Bank Liga első két helyezettje csapott össze. A 18 forduló előtt 8 pont volt a Ferencváros előnye a hétközben még a Chelsea ellen az Európa-ligában szereplő MOL Vidi FC előtt.
A székesfehérvári rangadó első félidejében a vendégeknek két kényszerű cserét is végre kellett hajtaniuk, előbb Lovrencsics Gergő sántikált le a pályáról, majd egy fejsérülés miatt Varga Roland számára is véget ért a találkozó.
A 15. percben a Vidié volt az első helyzet: Pátkai–Nego–Hadzic volt a labda útja, utóbbi egy érintésből tüzelt, a labda a kapufán csattant, az akció végén Stopira lőtt mellé.
A 21. percben Milanov lőtt 17 méterről, egy védőn megpattant és lelassult a labda, így lett Dibuszé. Hat perccel később villant először a Ferencváros: egy szabadrúgás után előbb Csernik, majd Lanzafame kísérletezhetett.
Ezután több veszélyes beadást is átvészelt a Fradi, de a 30. percben már tehetetlen volt: Pátkai beadására Hodzic robbant be és az ötös közeléből passzolt a kapuba (1–0).
A vezetésre gyorsan jött a válasz: Lanzafame szöktette Petryakot, aki lőtt és a labda a felső lécet is érintve pattant a gólvonal mögé (1–1).
A második félidő vendéghelyzettel kezdődött: a 49. percben Lanzafame lőtt mellé. A 61. percben a Vidi is kialakította az első helyzetét a játékrészben, egy szöglet utáni lecsorgót Kovács 14 méterről, tisztán lőhette el, de nem talált kaput. Nem sokkal később ismét Petryak került helyzetbe, de bal lábas lövését Kovácsik kiütötte.
A 67. percben ismételten a MOL Vidi FC került előnybe: Kovács István a saját térfeléről szöktette Marko Scsepovicsot, aki kicselezte Otigbát és a kimozduló Dibusz mellett a jobb alsóba lőtt (2–1).
Az eredmény a lefújásig nem változott, így a címvédő 5 pontra zárkózott a listavezető Ferencváros mögé az év utolsó mérkőzésén az NB I-ben.
Forrás: mlsz.hu
OTP Liga / NB-s bajnokságok
A Puskás Akadémia augusztus 15. óta hét hazai mérkőzésen 19 pontot szerzett.
A Puskás Akadémia augusztus 15. óta hét hazai mérkőzésen 19 pontot szerzett. A Kisvárda 13 hónapon belül négyből negyedszer győzte le az MTK-t. A Paks a legutóbbi négy hazai bajnokiján csak egy pontot szerzett. A Debreceni VSC, amely a mezőnyből egyedüliként nyerte meg a legutóbbi három bajnokiját, 2017-ben ugyancsak a harmadik helyen állt. Marko Nikolics együttese az új stadionban még százszázalékos.
PUSKÁS AKADÉMIA–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 2–0 (0–0)
Gólszerző: Knežević (60., 69. – a második 11-esből)
– A Puskás Akadémia tavaly a 18. forduló után 20 ponttal állt, most 21-nél jár. A Mezőkövesd kilenc ponttal jobban teljesített, mint egy éve.
– Az ezen a találkozón Komjáti András által irányított felcsútiak augusztus 15. óta hét hazai mérkőzésen 19 pontot szereztek.
– A Puskás Akadémia a legutóbbi hét hazai meccsén mindössze három gólt kapott.
– Josip Knežević hét gólnál tart a bajnoki idényben, feljött a második helyre a góllövőlistán, csak Davide Lanzafame előzi meg. A horvát csatár 39 találkozón 18 gólt szerzett eddig az OTP Bank Ligában.
– A Mezőkövesd az utolsó két őszi bajnokiját elveszítette, a legutóbbi négy fordulóban nyeretlen maradt.
– Mindössze negyedszer maradt Kuttor Attila együttese szerzett gól nélkül.
– A Puskás Akadémia három nyeretlen mérkőzés után először győzött a Mezőkövesd ellen.
KISVÁRDA MASTER GOOD–MTK BUDAPEST 1–0 (0–0)
Gólszerző: Ilics (76.)
– A Kisvárda 13 hónapon belül négyből negyedszer győzte le az MTK-t. Mindannyiszor szoros mérkőzésen, egy góllal.
– Dajka László együttese a legutóbbi három fordulóban hét pontot szerzett, ezzel e szakaszban második a hibátlan DVSC mögött.
– A Kisvárda élvonalbeli története során először nyert meg két egymást követő hazai bajnokit.
– A piros-fehérek december elejéig minden hazai bajnokijukon kaptak gólt, ebben a hónapban 180 perc alatt egyet sem.
– Brana Ilics a harmadik gólját érte el a magyar élvonalban. Az első kettőt a Haladásnak lőtte.
– Az MTK az utolsó négy őszi fordulóban csupán három pontot szerzett.
– A kék-fehérek az első négy idegenbeli bajnoki meccsükön tíz pontot szereztek, a következő ötön ellenben összesen hármat.
PAKSI FC–DIÓSGYŐRI VTK 1–2 (1–1)
Gólszerzők: Papp (17.), illetve Tajti (15.), Hasani (63.)
– A Paks két ponttal szerzett kevesebbet 2018 őszén, mint 2017-ben az első 18 fordulóban. A Diósgyőr ellenben öt ponttal elmaradt egy évvel korábbi teljesítményétől.
– A DVTK a legutóbbi öt fordulóban nyolc pontot faragott a Pakssal szembeni hátrányából.
– Csertői Aurél együttese a 2018-as tavaszt négy vereséggel zárta. A 2018-as ősz végére is visszaesett, az utolsó hat meccsén nyeretlen maradt, csak három pontot gyűjtött.
– A Paks a legutóbbi négy hazai bajnokiján csak egy pontot szerzett.
– Papp Kristóf az első gólját érte el az OTP Bank Liga 2018–2019-es idényében.
– A diósgyőri gólszerzők közül Tajti Mátyás a harmadik gólját érte el az idényben és élvonalbeli pályafutása során. Florent Hasani az első 24 bajnokiján nem tudott gólt szerezni, azóta öt meccsen négy gól a mérlege.
– Fernando legénysége immár öt bajnoki forduló óta veretlen. Az előző hat meccsén ellenben nem szerzett pontot.
SZOMBATHELYI HALADÁS–DEBRECENI VSC 0–2 (0–1)
Gólszerzők: Bódi (14.), Szécsi (57.)
– A Haladás kilenc pontot szerzett a 18 őszi fordulóban, hét pont a hátránya a tizenegyedik Kisvárdával szemben. Tavaly is kiesőhelyen állt, de akkor 17 pontja volt.
– A Debreceni VSC, amely a mezőnyből egyedüliként nyerte meg a legutóbbi három bajnokiját, 2017-ben ugyancsak a harmadik helyen állt. Érdekesség, hogy – ha más sorrendben is, de – ugyanaz az öt csapat állt az első öt helyen a tabellán tavaly a 18. forduló után, mint most.
– Bódi Ádám és Szécsi Márk szerezte a Loki két gólját, ez azért is érdekes, mert ugyanez a két játékos talált a kapuba egy héttel korábban, amikor a Honvéd ellen nyert 2–0-ra a csapat.
– A DVSC 2017 szeptembere óta először nyerte meg két egymást követő idegenbeli mérkőzését.
– A Haladás, amelyben Mészáros piros lapot kapott a 89. percben, szeptember 30. óta mindössze két gólt tudott szerezni az élvonalban.
– Horváth Ferenc érkezése óta tíz mérkőzésen négy pontot szerzett a Haladás. Ha gólt szerzett, nem kapott, de ez csak kétszer fordult elő az OTP Bank Ligában.
– A Debreceni VSC 2011 novembere után győzött ismét a Haladás vendégeként.
BUDAPEST HONVÉD–ÚJPEST FC 2-2 (1-0)
Gólszerzők: Holender (41., 11-esből), Tischler (89.), illetve Beridze (46.), Novothny (63.)
– A Honvéd 29, az Újpest 28 ponttal áll a 18. forduló után. Egy éve a kispestieknek 25, a lila-fehéreknek 26 pontja volt.
– Supka Attila együttese a legutóbbi öt fordulóban nyeretlen maradt. Hasonlóan rossz sorozata legutóbb 2017 augusztusában–szeptemberében volt.
– A Honvéd pályaválasztóként augusztus 25. óta először szerzett két gólt.
– A piros-feketék teljesítményét befolyásolta, hogy Skvorc kiállítása miatt a 38. perctől emberhátrányban játszottak.
– A két csapat legutóbbi három bajnokija, illetve a legutóbbi hétből öt döntetlennel végződött.
– Tischler Patrik éppen az Újpest ellen szerezte meg első honvédos bajnoki gólját, a szezont még a lila-fehérekkel kezdte. Tischler egyébként a negyedik klub színeiben szerzett élvonalbeli mérkőzésen gólt.
– Giorgi Beridze a negyedik gólját szerezte az OTP Bank Ligában. Novothny Soma az első nyolc bajnokin ősszel nem szerzett gólt, a kilencedik igen. Aztán a következő kilenc fordulóban már előző szezonbeli önmagát idézte, további öt góllal.
MOL VIDI FC–FERENCVÁROSI TORNA CLUB 2–1 (1–1)
Gólszerzők: Hodžić (30.), M. Scsepovics (67.), illetve Petrjak (37.)
– Az ötpontos előnnyel az élen álló Ferencváros mindössze egy ponttal gyűjtött többet a 2017 első 18 fordulójához képest. A Vidi akkor 38 ponttal (a zöld-fehérekkel azonos pontszámmal) vezette a tabellát, most 34-gyel a második. Feltűnő, hogy a fehérváriak tizenegy góllal kevesebbet szereztek, mint egy éve, igaz, öttel kevesebbet is kaptak. A Fradi gólkülönbsége (36-15, illetve most 36-17) meglepően hasonló az előző évihez.
– A MOL Vidi FC az utolsó két Európa-liga-mérkőzése után nyert a bajnokságban, két hete a Budapest Honvédot, most a Ferencvárost gyűrte le.
– Marko Nikolics együttese az új stadionban még százszázalékos, három nagy fővárosi riválisát, az Újpestet, a Honvédot és a Ferencvárost is legyőzte.
– A Vidi a legutóbbi négy, pályaválasztóként a Ferencváros ellen játszott bajnoki meccséből hármat megnyert, idén tavasszal játszott csak döntetlent.
– A zöld-fehérek a legutóbbi öt idegenbeli bajnoki mérkőzésükből hármat elveszítettek, kivétel nélkül egygólos különbséggel.
– Armin Hodžić a második bajnoki gólját szerezte Magyarországon, korábban a Paks hálóját vette be. Marko Scsepovics az őszök embere, tavaly kilenc gólt szerzett a bajnokságot, most hatot. 2018 tavaszán mindössze egyet.
– Ivan Petrjak szeptember 15. óta először szerzett bajnoki gólt. Öt találattal zárta első magyarországi félévét.
Forrás: mlsz.hu
Játékvezetői statisztikák
Erdős József nélkülözhetetlen volt az NB. I-ben, olyannyira, hogy még párja búcsúmeccsén sem vett részt.
Erdős József nélkülözhetetlen volt az NB. I-ben, olyannyira, hogy még párja búcsúmeccsén sem vett részt.
| Játékvezető | Mérkőzés szám | Kiosztott sárga | Átlag sárga | Kiállítás | Átlag kiállítás | Pont* |
|---|---|---|---|---|---|---|
| Játékvezető | Mérkőzés szám | Kiosztott sárga | Átlag sárga | Kiállítás | Átlag kiállítás | Pont* |
| Andó-Szabó Sándor | ||||||
| Berke Balázs | ||||||
| Bogár Gergő | ||||||
| Bognár Tamás | ||||||
| Erdős József | ||||||
| Farkas Ádám | ||||||
| Iványi Zoltán | ||||||
| Karakó Ferenc | ||||||
| Kassai Viktor | ||||||
| Németh Ádám | ||||||
| Pintér Csaba | ||||||
| Radványi Ádám | ||||||
| Solymosi Péter | ||||||
| Szőts Gergely | ||||||
| Vad II. István |
Mérkőzés beharangozó
Erdős József sípszavára zárul a 2018. évi NB. I. vasárnap este.
Erdős József sípszavára zárul a 2018. évi NB. I. vasárnap este.
Mol Vidi FC - Ferencvárosi TC |
|
| MLSZ kód: | 1345065 |
| Forduló: | 18. forduló |
| Dátum: | 2018-12-16- 20:15:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Erdős József |
| Asszisztens 1: | ifj. Tóth Vencel |
| Asszisztens 2: | Buzás Balázs |
| Alapvonali assz 1.: | Andó-Szabó Sándor |
| Alapvonali assz 2.: | Iványi Zoltán |
| Tartalék jv.: | Csatári Tibor |
Erdős József statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 169 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2002-08-24 - NB. I. - Sopron-Siófok |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2018-12-08 - OTP Liga - Debrecen-Honvéd |
| Kiosztott sárgalap: | 627 |
| Kiosztott piroslap: | 33 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 16 |
| A kiosztott sárgalap: | 60 |
| A kiosztott piroslap: | 2 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 15 |
| A kiosztott sárgalap: | 69 |
| A kiosztott piroslap: | 2 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 12 |
| Legelső mérkőzés | 2018-07-21 - OTP Liga - Mezőkövesd-Paksi FC |
| Legutolsó mérkőzés | 2018-12-08 - OTP Liga - Debrecen-Honvéd |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 46 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | |
| Mérkőzések: | |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 |
| Mérkőzések: | 2018-08-18 - OTP Liga - Ferencváros-Paksi FC 2018-09-15 - OTP Liga - Honvéd-Ferencváros 2018-12-01 - OTP Liga - Paksi FC-Ferencváros |
| A kiosztott sárgalap: | 14 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1981 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
A túlkoros Solymosi Péter vezeti a Honvéd-Újpest bajnoki találkozót.
A túlkoros Solymosi Péter vezeti a Honvéd-Újpest bajnoki találkozót.
Budapest Honvéd - Újpest FC |
|
| MLSZ kód: | 1345066 |
| Forduló: | 18. forduló |
| Dátum: | 2018-12-15- 19:30:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Solymosi Péter |
| Asszisztens 1: | Berettyán Péter |
| Asszisztens 2: | Szert Balázs |
| Alapvonali assz 1.: | Berke Balázs |
| Alapvonali assz 2.: | Takács János |
| Tartalék jv.: | Horváth Róbert |
Solymosi Péter statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 276 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2002-04-10 - NB. I - MTK-Sopron |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2018-11-24 - OTP Liga - Újpest FC-Paksi FC |
| Kiosztott sárgalap: | 1134 |
| Kiosztott piroslap: | 70 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 34 |
| A kiosztott sárgalap: | 154 |
| A kiosztott piroslap: | 9 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 45 |
| A kiosztott sárgalap: | 173 |
| A kiosztott piroslap: | 11 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 8 |
| Legelső mérkőzés | 2018-07-28 - OTP Liga - Videoton-Paksi FC |
| Legutolsó mérkőzés | 2018-11-24 - OTP Liga - Újpest FC-Paksi FC |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 27 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 |
| Mérkőzések: | 2018-11-03 - OTP Liga - Várda SE-Honvéd |
| A kiosztott sárgalap: | 3 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 |
| Mérkőzések: | 2018-11-24 - OTP Liga - Újpest FC-Paksi FC |
| A kiosztott sárgalap: | 4 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1981 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Pintér Csaba vezeti a Puskás Akadémia-Mezőkövesd mérkőzést.
Pintér Csaba vezeti a Puskás Akadémia-Mezőkövesd mérkőzést.
Puskás Akadémia FC - Mezőkövesd Zsóry FC |
|
| MLSZ kód: | 1345064 |
| Forduló: | 18. forduló |
| Dátum: | 2018-12-15- 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Pintér Csaba |
| Asszisztens 1: | Kóbor Péter |
| Asszisztens 2: | Medovarszki János |
| Alapvonali assz 1.: | Karakó Ferenc |
| Alapvonali assz 2.: | Bogár Gergő |
| Tartalék jv.: | Bornemissza Norbert |
Pintér Csaba statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 58 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2014-05-31 - OTP Liga - MTK-Kaposvár |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2018-11-24 - OTP Liga - Honvéd-Mezőkövesd |
| Kiosztott sárgalap: | 234 |
| Kiosztott piroslap: | 20 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 9 |
| A kiosztott sárgalap: | 45 |
| A kiosztott piroslap: | 3 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 5 |
| A kiosztott sárgalap: | 7 |
| A kiosztott piroslap: | 2 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 7 |
| Legelső mérkőzés | 2018-07-28 - OTP Liga - Debrecen-Mezőkövesd |
| Legutolsó mérkőzés | 2018-11-24 - OTP Liga - Honvéd-Mezőkövesd |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 22 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 3 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 |
| Mérkőzések: | 2018-11-03 - OTP Liga - Felcsút-Diósgyőr |
| A kiosztott sárgalap: | 6 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 |
| Mérkőzések: | 2018-07-28 - OTP Liga - Debrecen-Mezőkövesd 2018-08-18 - OTP Liga - Újpest FC-Mezőkövesd 2018-11-24 - OTP Liga - Honvéd-Mezőkövesd |
| A kiosztott sárgalap: | 1 |
| A kiosztott piroslap: | 1 |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1981 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Radványi Ádám vezeti a Kisvárda-MTK mérkőzést.
Radványi Ádám vezeti a Kisvárda-MTK mérkőzést.
Kisvárda Master Good - MTK Budapest |
|
| MLSZ kód: | 1345067 |
| Forduló: | 18. forduló |
| Dátum: | 2018-12-15- 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Radványi Ádám |
| Asszisztens 1: | Ring György |
| Asszisztens 2: | Márkus Tamás |
| Alapvonali assz 1.: | Szőts Gergely |
| Alapvonali assz 2.: | Molnár Attila |
| Tartalék jv.: | dr. Varga Zsolt |
Radványi Ádám statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 20 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2011-03-05 - Monicomp Liga NB. I. - Paksi FC-Szolnok |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2018-10-06 - OTP Liga - Paksi FC-Várda SE |
| Kiosztott sárgalap: | 83 |
| Kiosztott piroslap: | 2 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 1 |
| A kiosztott sárgalap: | 4 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 1 |
| A kiosztott sárgalap: | 4 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 |
| Legelső mérkőzés | 2018-10-06 - OTP Liga - Paksi FC-Várda SE |
| Legutolsó mérkőzés | 2018-10-06 - OTP Liga - Paksi FC-Várda SE |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 4 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 |
| Mérkőzések: | 2018-10-06 - OTP Liga - Paksi FC-Várda SE |
| A kiosztott sárgalap: | 4 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | |
| Mérkőzések: | |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1981 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Az egykori FIFA kerettag vezeti a Paks-Diósgyőr mérkőzést.
Az egykori FIFA kerettag vezeti a Paks-Diósgyőr mérkőzést.
Paksi FC - DVTK |
|
| MLSZ kód: | 1345068 |
| Forduló: | 18. forduló |
| Dátum: | 2018-12-15- 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Németh Ádám |
| Asszisztens 1: | Farkas Balázs |
| Asszisztens 2: | Szalai Balázs |
| Alapvonali assz 1.: | Szilasi Szabolcs |
| Alapvonali assz 2.: | Pillók Ádám |
| Tartalék jv.: | Georgiou Theodoros |
Németh Ádám statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 113 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2008-03-01 - Soproni Liga - Nyíregyháza-Tatabánya |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2018-11-10 - OTP Liga - Várda SE-Újpest FC |
| Kiosztott sárgalap: | 497 |
| Kiosztott piroslap: | 38 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 13 |
| A kiosztott sárgalap: | 69 |
| A kiosztott piroslap: | 2 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 15 |
| A kiosztott sárgalap: | 69 |
| A kiosztott piroslap: | 6 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 |
| Legelső mérkőzés | 2018-09-15 - OTP Liga - Várda SE-Haladás |
| Legutolsó mérkőzés | 2018-11-10 - OTP Liga - Várda SE-Újpest FC |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 8 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | |
| Mérkőzések: | |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | |
| Mérkőzések: | |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1981 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Kassai Viktor vezeti a Haladás-Debrecen mérkőzést szombaton kora este.
Kassai Viktor vezeti a Haladás-Debrecen mérkőzést szombaton kora este.
Switelsky Haladás FC - DVSC |
|
| MLSZ kód: | 1345069 |
| Forduló: | 18. forduló |
| Dátum: | 2018-12-15- 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Kassai Viktor |
| Asszisztens 1: | Szécsényi István |
| Asszisztens 2: | Vígh-Tarsonyi Gergő |
| Alapvonali assz 1.: | Farkas Ádám |
| Alapvonali assz 2.: | Zierkelbach Péter |
| Tartalék jv.: | Becséri Gergely |
Kassai Viktor statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 308 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 1999-03-20 - PNB - Zalaegerszeg-BVSC |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2018-12-02 - OTP Liga - Videoton-Honvéd |
| Kiosztott sárgalap: | 1435 |
| Kiosztott piroslap: | 77 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 35 |
| A kiosztott sárgalap: | 181 |
| A kiosztott piroslap: | 13 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 43 |
| A kiosztott sárgalap: | 186 |
| A kiosztott piroslap: | 9 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 10 |
| Legelső mérkőzés | 2018-07-22 - OTP Liga - Újpest FC-MTK |
| Legutolsó mérkőzés | 2018-12-02 - OTP Liga - Videoton-Honvéd |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 54 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 4 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 |
| Mérkőzések: | 2018-10-27 - OTP Liga - Haladás-Honvéd |
| A kiosztott sárgalap: | 4 |
| A kiosztott piroslap: | 1 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 |
| Mérkőzések: | 2018-08-10 - OTP Liga - Videoton-Debrecen 2018-09-29 - OTP Liga - Debrecen-Várda SE |
| A kiosztott sárgalap: | 15 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1981 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Az MLSZ JB. pénteken délután közzétette a szombati élvonalbeli küldéseket.
Az MLSZ JB. pénteken délután közzétette a szombati élvonalbeli küldéseket.
Puskás Akadémia FC - Mezőkövesd Zsóry FC |
|
| MLSZ kód: | 1345064 |
| Forduló: | 18. forduló |
| Dátum: | 2018-12-15 - 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Pintér Csaba |
| Asszisztens 1: | Kóbor Péter |
| Asszisztens 2: | Medovarszki János |
| Alapvonali assz 1.: | Karakó Ferenc |
| Alapvonali assz 2.: | Bogár Gergő |
| Tartalék jv.: | Bornemissza Norbert |
Kisvárda Master Good - MTK Budapest |
|
| MLSZ kód: | 1345067 |
| Forduló: | 18. forduló |
| Dátum: | 2018-12-15 - 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Radványi Ádám |
| Asszisztens 1: | Ring György |
| Asszisztens 2: | Márkus Tamás |
| Alapvonali assz 1.: | Szőts Gergely |
| Alapvonali assz 2.: | Molnár Attila |
| Tartalék jv.: | dr. Varga Zsolt |
Paksi FC - DVTK |
|
| MLSZ kód: | 1345068 |
| Forduló: | 18. forduló |
| Dátum: | 2018-12-15 - 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Németh Ádám |
| Asszisztens 1: | Farkas Balázs |
| Asszisztens 2: | Szalai Balázs |
| Alapvonali assz 1.: | Szilasi Szabolcs |
| Alapvonali assz 2.: | Pillók Ádám |
| Tartalék jv.: | Georgiou Theodoros |
Switelsky Haladás FC - DVSC |
|
| MLSZ kód: | 1345069 |
| Forduló: | 18. forduló |
| Dátum: | 2018-12-15 - 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Kassai Viktor |
| Asszisztens 1: | Szécsényi István |
| Asszisztens 2: | Vígh-Tarsonyi Gergő |
| Alapvonali assz 1.: | Farkas Ádám |
| Alapvonali assz 2.: | Zierkelbach Péter |
| Tartalék jv.: | Becséri Gergely |
Budapest Honvéd - Újpest FC |
|
| MLSZ kód: | 1345066 |
| Forduló: | 18. forduló |
| Dátum: | 2018-12-15 - 19:30:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Solymosi Péter |
| Asszisztens 1: | Berettyán Péter |
| Asszisztens 2: | Szert Balázs |
| Alapvonali assz 1.: | Berke Balázs |
| Alapvonali assz 2.: | Takács János |
| Tartalék jv.: | Horváth Róbert |
Mérkőzés beharangozó
Farkas Ádám vezeti az Újpest-Videoton mérkőzést.
Farkas Ádám vezeti az Újpest-Videoton mérkőzést.
Újpest FC - Mol Vidi FC |
|
| MLSZ kód: | 1345059 |
| Forduló: | 17. forduló |
| Dátum: | 2018-12-08- 19:30:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Farkas Ádám |
| Asszisztens 1: | Kóbor Péter |
| Asszisztens 2: | Vígh-Tarsonyi Gergő |
| Alapvonali assz 1.: | Pintér Csaba |
| Alapvonali assz 2.: | Németh Ádám |
| Tartalék jv.: | Király Krisztián |
Farkas Ádám statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 150 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2009-02-21 - Soproni Liga - MTK-Kaposvár |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2018-11-10 - OTP Liga - Haladás-Ferencváros |
| Kiosztott sárgalap: | 741 |
| Kiosztott piroslap: | 63 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 19 |
| A kiosztott sárgalap: | 85 |
| A kiosztott piroslap: | 5 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 20 |
| A kiosztott sárgalap: | 101 |
| A kiosztott piroslap: | 7 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 7 |
| Legelső mérkőzés | 2018-07-29 - OTP Liga - Honvéd-Várda SE |
| Legutolsó mérkőzés | 2018-11-10 - OTP Liga - Haladás-Ferencváros |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 43 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 3 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 |
| Mérkőzések: | 2018-09-15 - OTP Liga - Újpest FC-Debrecen |
| A kiosztott sárgalap: | 4 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 |
| Mérkőzések: | 2018-08-18 - OTP Liga - Honvéd-Videoton |
| A kiosztott sárgalap: | 6 |
| A kiosztott piroslap: | 1 |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1981 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Újonc FIFA játékvezetőnk vezeti a Diósgyőr-Kisvárda mérkőzést.
Újonc FIFA játékvezetőnk vezeti a Diósgyőr-Kisvárda mérkőzést.
DVTK - Kisvárda Master Good |
|
| MLSZ kód: | 1345062 |
| Forduló: | 17. forduló |
| Dátum: | 2018-12-08- 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Berke Balázs |
| Asszisztens 1: | Szert Balázs |
| Asszisztens 2: | Horváth Róbert |
| Alapvonali assz 1.: | Bogár Gergő |
| Alapvonali assz 2.: | Molnár Attila |
| Tartalék jv.: | Berettyán Péter |
Berke Balázs statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 61 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2011-07-30 - OTP Bank Liga NB. I. - Siófok-Újpest FC |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2018-12-01 - OTP Liga - Mezőkövesd-Újpest FC |
| Kiosztott sárgalap: | 256 |
| Kiosztott piroslap: | 10 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 7 |
| A kiosztott sárgalap: | 29 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 11 |
| Legelső mérkőzés | 2018-07-21 - OTP Liga - Honvéd-Haladás |
| Legutolsó mérkőzés | 2018-12-01 - OTP Liga - Mezőkövesd-Újpest FC |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 54 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 1 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 |
| Mérkőzések: | 2018-09-15 - OTP Liga - Mezőkövesd-Diósgyőr 2018-10-27 - OTP Liga - Diósgyőr-Ferencváros |
| A kiosztott sárgalap: | 10 |