Legfrissebb hírek - Játékvezetők

Elfelejtették kommunikálni Nemzetközi feladatok
2011.11.05 16:15
Elfelejtették kommunikálni

Magyar játékvezetőre bízta az Európai Labdarúgó-szövetség a csütörtöki Európa-liga játéknapjának egyik legizgalmasabbnak

Magyar játékvezetőre bízta az Európai Labdarúgó-szövetség a csütörtöki Európa-liga játéknapjának egyik legizgalmasabbnak ígérkező találkozóját. Az I-csoport rangadóján, az Atlético Madrid-Udinese meccsen Vad II István fújja majd a sípot, a mérkőzés november 3-án 21.05-kor kezdődik. Két hete az Udinese hazai pályán 2:0-ra legyőzte a spanyol együttest.

Kassai Tallinban vezet Nemzetközi feladatok
2011.11.05 14:35
Kassai Tallinban vezet

Kassai Viktor vezeti pénteken az Észtország-Írország futball Európa-bajnoki pótselejtező első mérkőzését.

Kassai Viktor vezeti pénteken az Észtország-Írország futball Európa-bajnoki pótselejtező első mérkőzését.



Az európai szövetség honlapján olvasható keddi hír szerint a magyar játékvezető és társai működnek közre a tallinni találkozón.

A 36 éves Kassai többek között idén a Bajnokok Ligája-döntőn, 2010-ben világbajnoki elődöntőn, 2008-ban pedig olimpiai fináléban fújta a sípot. Az észt-ír találkozó dublini visszavágóját jövő kedden rendezik.

Öt év után ismét győri játékvezető az élvonalban Játékvezetőkről
2011.10.31 11:27
Öt év után ismét győri játékvezető az élvonalban

Megyebeli tagja is lesz a játékvezetők NB I-es keretének, a győri Böcskei Balázs ősztől az élvonalban vezethet - írja a kisalfold.hu.

Megyebeli tagja is lesz a játékvezetők NB I-es keretének, a győri Böcskei Balázs ősztől az élvonalban vezethet - írja a kisalfold.hu.

 

 

Civilben egy politikai elemző intézet igazgatója a fiatalember

Dicső elődök nyomdokain járhat a győri Böcskei Balázs labdarúgó-játékvezető, aki tagja lett az NB I-es keretnek. Öt év után szerepelhet megyebeli bíró a legjobbak között.

Rangos egykori játékvezetőket ? például Palotai Károlyt, Kőrös Lászlót, Bay Ferencet, Tapolczai Jánost, Hanacsek Attilát vagy Dubraviczky Attilát ? tekinthet elődjének a győri Böcskei Balázs, aki a nyáron bekerült az NB I-es labdarúgó-játékvezetői keretbe és a hétvégén induló élvonalbeli bajnokságban bemutatkozhat a legjobbak között.

A 28 éves fiatalember ? civilben egy politikai elemző intézet igazgatója ? 2000 augusztusában vezette az első futballmeccsét. Nagyon örül a mostani lehetőségnek és szeretne az NB I-ben is bizonyítani.

Lezárult az NB I-es játékvezetők, asszisztensek és ellenőrök nyári edzőtábora Telkiben. A játékvezetői bizottság ülésén döntés született a keretek összetételéről. A JB döntése alapján a keret létszáma két bíróval, köztük a 28 éves győri Böcskei Balázzsal bővült.

Az eddig az NB II-ben működő sípmester személyében tehát ismét lesz élvonalbeli játékvezetője a megyének, legutóbb 2006-ban Dubraviczky Attila, a jelenlegi megyei JB-elnök tartozott az első osztályú bírók közé.

"Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy bekerültem az NB I-es keretbe, hiszen ezért dolgoztam ? kezdte Böcskei Balázs, aki 2008 júniusától szerepel az országos listán. ? Már az előző idényben is szóba került a nevem, de akkor sajnos nem úgy jött ki a lépés, ahogyan szerettem volna.

Azóta az ellenőrökkel és segítőimmel azon voltunk, hogy a visszatérő hibákat kiküszöböljük és minden mérkőzésen százszázalékos teljesítményt nyújtsak. Szerencsére most sikerült egy kiegyensúlyozott félévet `összerakni´, így minden adott volt, hogy felkerülhessek az élvonalba."

Böcskei Balázs 2000 augusztusában vezette élete első labdarúgó-mérkőzését. A civil életben egy politikai elemző intézet igazgatójaként tevékenykedő játékvezető elmondta, rögös út vezetett az NB I-es kerettagságig. Sok felkészüléssel és lemondással jár ez a hivatás és bízik benne, hogy tud élni a lehetőséggel.

"Az elmúlt ősszel több televíziós mérkőzésemet rögzítették, ezeket visszanéztük és kielemeztük. Hatalmas segítséget jelentett ez számomra, mert így olyan hibákat is észrevettünk, amiket élőben `ott és akkor´ nem. Mindemellett rengeteget nézek külföldi futballmérkőzéseket és figyelem a játékvezetők tevékenységét.

A téli felkészülés szempontjából nagy jelentőséggel bír, hogy részt vehettem az NB I-es és a FIFA-játékvezetők törökországi edzőtáborában, ahol főleg a szabályalkalmazás egységesítése volt a cél. Új vagyok az élvonalbeli keretben és azon leszek, hogy a rám bízott mérkőzéseket a lehető legkevesebb hibával vezessem le.

Sokan támogattak a pályámon, amíg eddig eljutottam, így Dubraviczky Attila, Segovits Antal, Arany Tamás, Kőrös Lászlót és Palotai Károly. Legalább ugyanennyit köszönhetek asszisztenseimnek és kollégáimnak is. Igazi csapatmunka volt."

Beleszeretett Izlandba és a bálnahúsba Játékvezetőkről
2011.10.31 11:20
Beleszeretett Izlandba és a bálnahúsba

Meresztették a szemüket a sok csatát megélt drukkerek. Egy hölgy, kezében zászlóval!? A legmagasabb osztályban?

Meresztették a szemüket a sok csatát megélt drukkerek. Egy hölgy, kezében zászlóval!? A legmagasabb osztályban?

 

 

Ráadásul a férfiak mérkőzésén? S való igaz, ilyet korábban nem pipáltak. Két és fél éve már (pontosan 2009. május elsején) a Kecskemét-REAC találkozón szerepelt először a magyar labdarúgás történetében női játékvezetői asszisztens. Az ibrányi kötődésű dr. Kulcsár Judit azóta már túl van a második hasonló jellegű próbatételen: tavasszal a Szolnok-Zalaegerszeg bajnokin lengetett. A nemzetközi keret oszlopos tagjaként mindamellett, hogy bebarangolta már a fél világot, rendszeresen jár a honi férfi NB II-es meccsekre, Ligakupa-mérkőzésekre, szerdán pedig a Putnok-Paks Magyar Kupa-meccsen lengetett. Ami pedig mostanság vele történik, lassan már mesébe illő. Egy hónap alatt négy megtisztelő külföldi küldésnek tett eleget, november elején pedig újabb rangos megbízatásnak tehet eleget.

 

Az utazó nagykövetet szeptember 21-én Aarauba szólította a jósorsa. A női Európa-bajnoki selejtező 2. csoportjában a svájciak a románokat fogadták, és végül simán, 4:1-re győztek. Névrokona, Kulcsár Katalin vezette a mérkőzést, a másik asszisztens Makkosné Petz Brigitta volt. Egy héttel később ugyanez a trió már Izlandon bukkant fel. A vulkán ezúttal nyugodt volt, így semmi akadálya nem volt annak, hogy közreműködjenek a Thór-Potsdam női Bajnokok Ligája-derbin. Akureyri stadionjában az utóbbi BL-döntős volt a vendég, és a németek igazolták is a hírnevüket, 6:0-ra hengereltek. Hiába küzdöttek a házigazdák, a vendégek érték el a gólokat.

 

Beleszerettem Izlandba - vallotta be Judit, aki mindig igyekszik haza, ahol a lassan másfél éves kislánya, Fannika és férje várja. ? Különleges a táj, gyönyörű felülnézetből a vulkanikus látvány. Érdekes, hogy a nagy semmiben hogy terülnek el a városok. Akureyribe helyi járattal utaztunk a fővárosból, ami szintén érdekes élmény volt. Hideg időt fogtunk ki, de elkerültek bennünket a meleg helyzetek. Ami nagyon megmaradt bennem: a füstölt bálnahús íze. Egy héttel azután, hogy hazatértem Izlandról, ismét oda küldtek, csak ezúttal Reykjavíkba. Egyébként is vágytam vissza...

 

Október 6-án (úgyszintén a Bajnokok Ligájában) a Valur?Glasgow City mérkőzést dirigálta a magyar hármas, ezúttal az olimpiát, a világ- és Európa-bajnokságot is megjárt Gaál Gyöngyi fújta a sípot. A skótok különösebb megerőltetés nélkül nyertek 3:0-ra,

 

Aztán a heti ütemezésnek vége szakadt, két (!) hetet kellett várni az újabb külföldi kalandra. Igazoltan volt tehát távol a magyar pályáktól. Vrbovecben újabb Eb-selejtezőn vehettek részt, amit ismét Kulcsár Katalin vezetett, és szokás szerint Makkosné Petz Brigittával alkottak hármast. A 6. csoport összecsapásán Hollandia 3?0-ra diadalmaskodott Horvátország ellen. A hab a tortán a harmadik félidő volt: az NK Zagreb-Barcelona férfi kézilabda Bajnokok Ligája-találkozót nézték meg a 16 ezres nézősereggel, így láthatták élőben Nagy Lászlót és Gál Gyulát is egy igazán gigászi ütközetben, amit végül minimális különbséggel a Barca nyert meg. Fogyott a finom horvát sör.

...és a történet folytatódik. November elején újabb hosszú útra indulnak, Voronyezsben újabb BL-meccs vár rájuk, ahol immár a nyolc közé jutás a tét. A párharc pikantériája, hogy két orosz együttes találkozik: a Voronyezsnél a Rossiyanka vizitál. Svájc, Izland, Izland, Horvátország, Oroszország: csak kapkodja a fejét az erőltetett menetben, és közben zászlóval a kezében hoz meg fontos döntéseket. Jó lóra tett, amikor beállt a játékvezetők táborába...

A futballpályák napszámosai Játékvezetőkről
2011.10.24 16:15
A futballpályák napszámosai

Játékvezetők a megyei ligákban: biztonsági kockázatok, pénz, szakmai kihívások és verbális támadások...

Játékvezetők a megyei ligákban: biztonsági kockázatok, pénz, szakmai kihívások és verbális támadások...



A bírók a labdarúgópályák örök "meg nem értettjei", akik hétről hétre szurkolók támogatása nélkül lépnek a játéktérre az amatőr bajnokságokban. Kik ők, mivel foglalkoznak "civilben", mennyit keresnek, miért választották ezt a hivatást, miféle kritikákkal találkoznak a meccseken? S ki fizeti az első italt a mérkőzés után?

 


Vigyázz magadra, mert hétfőn elütlek, ha meglátlak a bicikliden! -  e tréfás fenyegetéssel bocsátja útjára a helyi szurkolók egyike Lucián Jánost, a Heves megyei második ligában rendezett Csány-Apc találkozó játékvezetőjét. A pályától kevesebb mint tíz kilométerre fekvő Horton élő, harmincöt éves férfi civilben postás Hatvanban: a lelkes drukker ezért igyekszik az idézett formában megfelelő teljesítményre sarkallni a bírót, akinek munkáját ezúttal a harmincnégy éves Szabó Imre, a hatvani gyárak egyikének műszakvezetője, valamint Viktor Ferenc Péter harminchárom éves adácsi szociális munkás segíti. A trió tagjai rutinos bírónak számítanak, évek óta járják a megye futballpályáit. Ennek nyomán nem is olyan meglepő, hogy az elégedetlen nézők többsége névre szóló kritikával kínálja meg őket (?Jancsi, miket fújkálsz összevisssza?, Imi, mit húztál már megint??.

 

E miliőben a becsületsértés kategóriájába sorolható megjegyzések is gyakran előfordulnak, de a csányi közönség ezúttal nyugodtnak tetszik, jórészt hidegen hagyja a síposok működése. Persze ha brit tudósok a csuklás és az emlegetés közötti közvetlen kapcsolatot szeretnék igazolni, akkor alighanem továbbra is az éppen pályán lévő játékvezetők szüleit választanák kísérleti alanynak. Az már a helyzet különlegességét jelzi: a bírók nagyon is sokat tesznek azért, hogy eljuthassanak az arénába, ahol azután a nézők teli torokból szidják őket... Aki a sípmesteri hivatást választja, annak abszolválnia kell egy több hónapos kurzust, amely elméleti, fizikai és gyakorlati vizsgával zárul.

 

A hallgatók nem csupán a futballszabályokkal ismerkednek meg, hanem a játéktéren előírt helyezkedés fortélyaival, a jegyzőkönyv kitöltésének módjával, továbbá a szakma íratlan törvényeivel is. Ha a jelentkező minden tesztet teljesít, akkor készülődhet az első mérkőzésére. Igaz, a bírónak soha nincs sok ideje arra, hogy ráhangolódjon aktuális meccsére: a hét közepén kap egy e­ mailt, melyből értesül arról, hogy szombaton és/vagy vasárnap melyik településen akad tennivalója. Az amatőr ligákban még nem szakosodnak a játékvezetők, azaz alkalmilag változik, hogy a sportember éppen játékvezetőként vagy asszisztensként kap feladatot. Egy újoncnak eleinte legalább azért nem kell izgulnia, hogy melyik bajnokságban teljesít szolgálatot: a kezdők karrierje a legalacsonyabb szinten startol, függetlenül attól, hogy a bíró civilben alkotmánybíró vagy kalauz. A mezőnyben egyébként egyaránt föllelhető jogász és kőműves, egyetemista és bolti eladó.

 

Az életkori összetétel is vegyes: a Kassai Viktor pályafutását megirigylő tizenévesek éppúgy feltűnnek a falusi sporttelepeken, ahogyan nyugdíj felé araszoló ötvenesek. Már csak azért is, mert aki az első pár évet túléli, az általában sokáig marad a pályán. A helyi játékvezetői bizottságok nagy hangsúlyt fektetnek a megtartásra, azaz igyekeznek megelőzni a lemorzsolódást. Ennek érdekében az újoncokat fokozatosan terhelik: néhány héttel a vizsga után még nem feltétlenül kell olyan szomszédvárrangadókon bizonyítaniuk, mint a Rózsaszentmárton "Szücsi vagy a Palotás-Kisbágyon ütközet. Ugyanakkor nincsenek kevesen, akik éppen e visszafogott tempó miatt intenek búcsút a szakmának, akadnak ugyanis olyan önjelölt tehetségek, akik harmadik találkozójuk levezetése után már a Nou Campba vagy az Old Traffordra, de minimum az Albert Flórián stadionba várnak mandátumot.

Csakhogy az út még a hazai élvonalba is sokkal rögösebb, mint ahogyan azt sokan képzelik. Szép számmal találunk olyan bírókat, akik a játékvezetői miliőben ismert fordulattal szólva ?nem tudják, hogy van magasabb osztály?. Ők fizikai adottsá gaik, hiányos szabályismeretük, esetleg a regulák következetesen helytelen alkalmazása miatt sohasem működnek magasabb szintű bajnokságban. Még a legnagyobb talentumoknak is beletelik minimum hat évükbe, mire eljutnak az NB I­ig, ám sokkal gyakoribb az ?évtizedes? út. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen több ezer bíró vezet meccseket az országban, az első és a második ligában pedig összesen negyvenen léphetnek fel, tehát alig egy százalék juthat el az elitbe.

A vezetők sokat tesznek azért, hogy egyetlen tehetség se kallódjon el, az MLSZ játékvezetői bizottsága kialakította az úgynevezett talent­mentor rendszert. Ebben a szisztémában a megyei tagozatok egy kvázi felügyelőt rendelnek a kiszemelt fiatalok mellé. A mentor feladata, hogy figyelemmel kövesse a reményteljes fiatalember fejlődését, felhívja a figyelmet hibáira, elemezze teljesítményét. Az arra érdemes talentumok eljutnak az akadémiára, ahol az ország legjobban képzett ellenőrei és játékvezetői oktatnak. Ahhoz, hogy valaki bebocsátást nyerjen a kiválasztottak közé, szinte alapkövetelmény az angol nyelv megfelelő szintű ismerete s a kiemelkedő fizikai és elméleti felkészültség.

Ám nem csupán a csúcsra törő fiataloknak kell képezniük magukat: az öszszes játékvezetőnek rendszeresen részt kell vennie a továbbképzéseken, félévente fizikai és szellemi tesztet kell teljesíteniük. Ha a bíró valamelyik megméretésen elbukik, akkor a pótvizsgáig nem kap feladatot. Ha ott is elhasal, akkor leminősítés és hosszabb pihenő várhat rá. A sípmesterek nyaranta edzőtáborba vonulnak, ahol megannyi előadást hallgatnak végig. Újabban meglehetősen profi módszerekkel is készülnek a megyei találkozókra, a hevesiek táborában például meccshelyzeteket szimuláltak, s a jeleneteket videóra vették. Az oktatók másnap már az összevágott DVD­t vetítették a társaságnak, s a csapat közösen elemezte a hibákat.

Tévedés lenne azt hinni, hogy a bíróknak csupán e néhány napot kell megúszniuk, s aztán szabadon ?garázdálkodhatnak? a pályán. Az ellenőrök sok meccsen föltűnnek, s értékelik a kolléga működését. Ha a ?csősz? eredményt befolyásoló tévedést regisztrál, akkor a bíróra több hét pihenő vagy egyéb büntetés várhat. Az ilyesféle pauza nem csupán szakmai, hanem pénzügyi szempontból is fájdalmas. Az MLSZ ugyanis a nyáron jelentős mértékben megemelte az amatőr bajnokságokban működő bírók díjazását, a játékvezetés az új feltételek mellett jól jövedelmező másodállásnak tetszik. (Egyetemistáknak ösztöndíjverő fizetést biztosít...) Korábban nem így volt: a megyei harmadik osztályban bruttó 4800 forintért dudáltak a játékvezetők. Értsd: a bíró hozzávetőleg nettó 4000 forintért töltötte a vasárnap délutánját utazással és meccsvezetéssel. Ráadásul az íratlan szabály szerint az asszisztensek a főnök vendégei egy italra a találkozó után a közeli vendéglátó­ ipari egységek egyikében... Mindezért sok esetben olyan helyen kell megdolgozni, ahol a biztonsági kockázatok sem elhanyagolhatóak.

 

Ha csupán az aktuális esetek között szemezgetünk, kiemelhetjük a Csorvás-Mezőberény mérkőzést, amelyen a játékosok egyike a levonuláskor szidta a játékvezetőt, aki ezért kiállította, mire a futballista arcon fejelte az ítészt. (A magáról megfeledkezett labdarúgót fél idényre tiltották el.) Érdemes feleleveníteni a Győr­Moson­ Sopron megyei második ligában játszott Rábakecöl-Fertőd találkozón történteket is: a vendégek játékosa megrugdosta és fojtogatta a hazaiak labdarúgóját, akinek beadásából gólt szereztek a vendéglátók. A bíró azonnal kiállította a fékevesztett futballistát, mire a meglehetősen zaklatott bekk leütötte. (A vétkest öt évre tiltották el ámokfutásáért.) Míg a kormány szigorú szabályozással igyekszik rendet tenni a profi bajnokság meccsein randalírozó huligánok között, a fegyelmi bizottságok olykor igen megengedőek az amatőr ligákban játszó, labdarúgás helyett karatéban és utcai harcban kitűnő játékosokkal. Megannyi precedens van arra, hogy a játékvezetőt meglökő, rugdosó, esetleg fölképelő futballista még egy félszezonnyi pihenőre sem kényszerül.

 

Az sem teszi boldogabbá a bírókat, hogy rendszeresen a csaló jelzővel illetik őket, továbbá hogy sűrűn hallhatják az "Azért jöttetek ide, hogy elrontsátok más szórakozását!" tematikájú kiabálásokat is. Pedig meghatározó többségük sohasem lenne képes szándékosan befolyásolni az eredményt, ráadásul már a feltételezés is mulattató: a szegény együttesek párharcaiban fölöttébb szerény a tét, s egy liter borért vagy egy tál gulyásért kevesen értékesítik a becsületüket. Persze kár tagadni, hogy akadnak kivételek: vannak, akik rendszeresen megengedőbbek a hazai csapattal, esetleg két kiló gombáért is hajlandók büntetőt ítélni kiélezett helyzetben.

 

 

Arról azért nincs szó, hogy a játékvezetés miliőjét a verés és a szidalmazás határozná meg: ha így lenne, aligha indulnának több ezren munkába minden héten. A meccsek többsége nyugodt légkörben zajlik, és sportbaráti hangulatban ér véget. Ilyenkor ünnepel a bíró: gólöröm neki soha nem jut, legföljebb a társak gratulációja. A játékvezetők többségét talán ezért köti össze különös, a kívülálló számára nehezen értelmezhető kapcsolat. Tevékenységük ugyanis fölöttébb speciális: hárman megjelennek egy sporttelepen, ahol jó esetben a kutya nem foglalkozik velük a mérkőzés után, rossz esetben mindenki. Dicsérő szó nem sok jut, hiszen ha jól végezték a dolgukat, akkor csupán annyi történik, hogy a részvevők nem rontanak nekik. Bár a futballrajongók olykor hiányos szabályismerete miatt nem ritka, hogy a bírók a helyes ítéletekért kapják a legtöbb kritikát... Éppen ezért a trió tagjai ? fő szabály szerint ? csupán egymásra számíthatnak a sporttelepen.

Különös nyelvet használnak, alkalmanként titkos jelekkel kommunikálnak, bízniuk kell egymásban lesek és tizenegyesek megítélésekor, sokszor a pillanat tört része alatt kell döntést hozniuk. (Nyilván nem véletlen, hogy a világ legkitűnőbb futballbírói közül többen, mint például a német Markus Merk, kommunikációs tréningeket vezetnek pályafutásuk befejezése után. A játékvezető az amatőr ligában több száz, a profi találkozókon olykor több tízezer néző előtt irányítja a huszonkét játékost, kezeli a kispadokat, ?meccsben? tartja a futballistákat, folyamatosan kommunikál kollégáival.) Alighanem a szakma sajátosságai miatt kissé szorosabb kapcsolat köti össze a bírókat, mint a más munkakörökben dolgozókat. Ennek látványos manifesztuma, hogy köszönéskor a kézfogást sok esetben két puszi is kíséri.

 

Meglehet, e baráti légkörnek köszönhető az is, hogy a megyei bizottságok minden télen bált szerveznek, az pedig végképp nem véletlen, hogy még a buli korai szakaszában rendre fölhangzik Zámbó Jimmy Egy jó asszony mindent megbocsát című nótája. A játékvezetés ugyanis a családnak is sokba kerül. Aki bírónak áll, annak főként hétvégén akad tennivalója, olykor száz kilométeres turnékra indul, s ha néhány trió összefut a meccs után, akkor az érintettek az alapos szakmai elemzés miatt haza sem feltétlenül az előre megbeszélt időpontban érkeznek. Hab a tortán: a bevétel teljes egésze sem illeti meg a família kasszá ját, mert a bírók tagdíjat fizetnek, s a helyi vezetőség e bevételből finanszírozza a szomszéd megyék játékvezető­válogatottjával játszott futballmeccsek megrendezését, miként az év végén kiosztott kitüntetések beszerzését is. Talán az erősíti a szakma családbarát jellegét, hogy korántsem egynemű a bírói tábor, egyre több nő jelenik meg a pályákon. A közönség persze éppen annyi tisztelettel közelít hozzájuk, mint férfitársaikhoz, a "Húzzál vissza a konyhába főzőcskézni!" fölszólítás a lehető legvisszafogottabb bírálatok között említhető.

 

A Csány-Apc meccset egyébként a hazaiak nyerték 2:1­re. A vendéglátók kapusa - aki a mérkőzés előtt hajnali négyre ért haza a búcsúból - bravúrral védte a vendégeknek megítélt tizenegyest. A mérkőzés már vagy másfél órája véget ért, amikor a játékvezetők még a horti vendéglátóegységek egyikében beszélgetnek az úgynevezett rugalmas átlós helyezkedésről (Nyújtsd meg a sprintet!) meg a síphasználatról (Megyei szinten kiemelkedő.). Szabó két kávét ivott, este tízre megy dolgozni, éjszakás műszakot teljesít, Lucián gyömbért fogyaszt, hajnali négykor csörög az óra, vinnie kell a leveleket, Viktor másnap szabadnapos, Maconkán, horgászattal piheni ki a találkozó fáradalmait. A futballpályák hivatástudattal megvert napszámosai ők: másként aligha fordulhatna elő, hogy egy szociá lis munkás, egy postás és egy műszakvezető a szándékos és a vétlen kezezés megkülönböztetéséről tanácskozik vasárnap este egy vidéki kocsma teraszán.

Szájról szájra

Napjainkra inkább csak legendák maradtak a némi ellenszolgáltatásért megfelelően ítélkező bírókról, a tárgykörben fogant történetek azonban ma is szájról szájra járnak. A sztorik egyike szerint a hazai csapatnak sikerült meggyőznie a rutinos bírót arról, hogy a garnitúrának mindenképpen győznie kell a kiesési rangadón. A felek megegyeztek az árról, ám a vendégegyüttesnek egyetlen pillanatig sem volt esélye a pontszerzésre.

A vendéglátók 5-0-ra vezettek, amikor a hajrában, a kaputól mintegy húsz méterre elkövetett látványos műesést követően a sípmester váratlanul büntetőt ítélt. A csapatkapitány odasomfordált az ítészhez, s a fülébe súgta: Spori, öttel vezetünk, nem kellett volna... A fölöttébb precíz bíró hűvös hangon közölte:

Fiam, biztos, ami biztos. Biztos, ami biztos...

 

Ettől szellemesebb megoldást választott az a kolléga, aki hasonló ügyben igyekezett eljárni, s meglehetősen nehezen magyarázható tizenegyest ítélt.

A támadó azonban kihagyta a büntetőt, mire a dühös vendégjátékosok egyike odarohant a bíróhoz: Látja, spori, még az Isten is velünk van! A játékvezető habozás nélkül kiállította a nagyhangú labdarúgót, akinek társa a fegyelmezés okáról érdeklődött: Miért kapott pirosat? - kérdezte feldúltan. "Mert maguk eggyel többen voltak a pályán..." - felelte higgadtan a bíró.

Az újoncok beavatása sem nélkülözi a tréfás elemeket. A játékvezetők a szokásos meccs előtti megbeszélésüket tartották, melynek keretében a rutinos bíró odavetette a fiatal partjelzőnek: A vonalat végig! Mindez azt jelenti, hogy az asszisztensnek az oldalvonal teljes hosszában figyelnie kell, hogy a labda elhagyta-e a játékteret. Az ifjúsági meccsen azonban csak egy segítője van a játékvezetőnek, s az ifjú titán úgy értelmezte az instrukciót, hogy be kell futnia az egész pályát. Őrült sprinteket vágott ki az oldalvonal mellett, ám sohasem ért oda a leshatárra... A tapasztaltabb társ nem figyelmeztette, hagyta, hogy a kolléga tesztelje az állóképességét. Amikor a duó a félidei szünetben beért az öltözőbe, a kifulladt partjelző bevágta zászlóját a sarokba, s kifakadt: Ha bárki elmondja, hogy ez ilyen fárasztó, akkor sohasem kezdem el.

Különös történet a fiatal játékvezetőé, aki az országos keret tagja volt, amikor a megyei vezetés kérésére beugrott egy helyi ifjúsági mérkőzésre. Nehezen tolerálta a játékosok kritikáját, s egyszer csak odasietett a hangos kispadhoz, s reklamálás miatt felmutatta a sárga lapot a cserejátékosok egyikének. A tréner magából kikelve üvöltözni kezdte, hogy az a futballista semmiképpen nem kaphatott színes kártyát szövegelésért. A messzemenően magabiztos ifjú bíró újra odaballagott a szakvezetőhöz, s meglehetősen arrogáns hangnemben érdeklődött arról, miért ne adhatna lapot a labdarúgónak beszédért.

Mert néma? - felelte az edző.

A játékvezető persze visszavonta a lapot, s elnézést kért.

Most megteszi újra: bocsánat!

Írta: Pető Péter (forrás: nepszabadsag.hu)

A jót is megírjuk Vágner úrról! Játékvezetőkről
2011.10.18 18:06
A jót is megírjuk Vágner úrról!

Múlt szombaton Vágner László a Videoton - Kecskemét NB. I-es bajnokin ellenőrizte Vad Istvánt. Az MLSZ JB alelnöke azonban már hajnalban gondolt egyet és &ua

Múlt szombaton Vágner László a Videoton - Kecskemét NB. I-es bajnokin ellenőrizte Vad Istvánt. Az MLSZ JB alelnöke azonban már hajnalban gondolt egyet és útra kelt, hogy fiatal, feltörekvő játékvezetőt ellenőrizzen Felcsúton. Nem is lenne ebbe semmi különös, ha hivatalos küldésben is szerepelt volna az ellenőrzés. A mérkőzést természetesen társadalmi munkában, díjazás nélkül végezte. Köszönjük és példaértékű ez az új "vágneri arc".

 

 

Naponta megkapja szerkesztőségünk azt a szemrehányást, hogy nem írunk jót és mindenben csak a rosszat látjuk meg. Most ezzel a hírrel is cáfoljuk ezeket a rágalmakat.

Basel - Benfica Nemzetközi feladatok
2011.10.16 15:00
Basel - Benfica

Második Bajnokok Ligája-mérkőzését is megkapta ebben a szezonban az első számú magyar játékvezető, Kassai Viktor, aki az Európai Labdarúg&oac

Második Bajnokok Ligája-mérkőzését is megkapta ebben a szezonban az első számú magyar játékvezető, Kassai Viktor, aki az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntésének értelmében ezúttal Svájcba utazik.



A magyar játékvezető a Basel-Benfica összecsapáson működik majd közre. A 2011-es döntőt vezető Kassainak ez lesz a második meccse a csoportkörben, korábban a Bayern München-Manchester City mérkőzést dirigálta.


Kassai mindkét csapattal találkozott már korábban: a Baselnek 2006. november 30-án a Wisla Kraków ellen 3:1-re elveszített UEFA-kupa-csoportmérkőzést fújta, míg a Benficának a 2007. augusztus 14-én a Köbenhavn ellen 2:1-re megnyert BL-selejtezőn vezetett.

Újabb északi derbi Turkuban Nemzetközi feladatok
2011.10.11 08:26
Újabb északi derbi Turkuban

Pénteken a finn-svéd párharc sorsdöntő jelentőséggel bírt a magyarok szempontjából a labdarúgó Eb-döntőre való kijutás szempontj&aa

Pénteken a finn-svéd párharc sorsdöntő jelentőséggel bírt a magyarok szempontjából a labdarúgó Eb-döntőre való kijutás szempontjából. Kedden ismét összecsapnak az említett nációk képviselői - ezúttal is magyar érdekeltséggel.

 

Az U 21-es kontinensviadal során a 2. csoportban a Turku Stadiumban Fábián Mihály fújja a sípot a Finnország-Svédország meccsen, asszisztensként Vámos Tibor és Tóth Vencel segítik a munkáját, a tartalék-játékvezetői teendőket Solymosi Péter látja el. A csoportot - igaz, két mérkőzés után - Málta vezeti 4 ponttal, a finnek eddig egyszer ikszeltek, a svédek pedig még nem léptek a pályára.

Módosult az országos ellenőri keret Keretek
2011.10.05 14:24
Módosult az országos ellenőri keret

Az MLSZ elnöksége a Játékvezetői Bizottság előterjesztése alapján módosította az országos ellenőri keretet:

Az MLSZ elnöksége a Játékvezetői Bizottság előterjesztése alapján módosította az országos ellenőri keretet:

 

 

NB I ellenőri keret
1 Arany Tamás(85)
2 Divinyi Béla(44)
3 Fazekas János(135)
4 Hajdó Attila(147)
5 Huták Antal(1626)
6 Kőrös László(78)
7 Kurmai Zoltán(42)
8 Márton Sándor(53)
9 Molnár László(50)
10 Piller Sándor(1879)
11 Puhl Sándor(47)
12 Ring János(9)
13 Székely Ferenc(219)
14 Tóth Vencel(768)
15 Török Károly(440)
16 Vágner László(1627)
   
NB II. ellenőri keret
1 Ábrahám Attila(216)
2 Ádám Mihály(69)
3 Bajkai János(127)
4 Birincsik József(86)
5 Bognár István(49)
6 Cserna László(1872)
7 Gyarmati Tibor(389)
8 Hamar László(19)
9 Hazafi Miklós(337369)
10 Hrabovszki András(88)
11 Juhos Attila(107)
12 Kaibás Dezső(712)
13 Kiss Géza(131)
14 Mező Béla(153)
15 Sápi Csaba(255)
16 Sóthy András(58)
17 Stamler Péter(51)
18 Szabó János(1874)
19 Szarka Zoltán(400)
20 Tompos Zoltán(57)
21 Tumó György(448)
22 Varga Sándor(5)
23 Vavika Ferenc(118)

 

A győri asszisztens a Bajnokok Ligáját is megjárta Játékvezetőkről
2011.10.05 08:33
A győri asszisztens a Bajnokok Ligáját is megjárta

Hima Andrea játékvezetői asszisztens nyolc éve tagja az országos keretnek, 2008-ban a FIFA-jelvényt is megkapta. Itthon megyei és férfi NB II-es mérkőzések

Hima Andrea játékvezetői asszisztens nyolc éve tagja az országos keretnek, 2008-ban a FIFA-jelvényt is megkapta. Itthon megyei és férfi NB II-es mérkőzéseken szerepel leginkább.

 

Hima Andrea tíz éve foglalkozik játékvezetéssel. A végzettsége tanító, angolul beszél. A sport mindig is közel állt hozzá, egészen kis kora óta kézilabdázott, még az ETO-ban is megfordult. A testnevelés szakos fiatal hölgy kézilabda-mérkőzéseket is vezetett, de a foci jobban tetszett neki.

Itthon leginkább a második vonalban tevékenykedik, de szerepelt már Ligakupa-találkozókon is.

 

Minden kezdet nehéz, nem volt egyszerű eljutni idáig. A párom javaslatára tettem játékvezetői vizsgát még 2001-ben. Ekkor még eszembe sem jutott, hogy egyszer majd nemzetközi asszisztens leszek.

Tetszett, hogy egyre több játékvezető-kollégát ismertem meg, mind több mérkőzésen vettem részt" - mondta Hima Andrea, aki hozzátette, nagyon szerencsésnek érzi magát, hiszen a hobbija az elfoglaltsága is egyben.

A nemzetközi porondon is remekül helytálló játékvezető szinte egész Európát bejárta már. Míg 2010-ben női Bajnokok Ligája-elődöntőn asszisztált, legutóbb Szlovéniában vett részt egy tornán.

 

Az első nemzetközi mérkőzésem 2006-ban egy Franciaország-Ausztria találkozó volt, ahol tizenkétezer néző előtt debütáltam. Igaz, ekkor még nem voltam FIFA-kerettag. Tavaly női Bajnokok Ligája-elődöntőn partjeleztem, ami azért volt különleges számomra, mert pont a névnapomon volt az összecsapás, ezért ez egyfajta ajándék is volt a számomra. Hatalmas élményt jelentett szintén tavaly egy U17-es Európa-bajnokság Svájcban, ahol személyesen találkozhattam a világ egyik legjobb játékvezetőjével, Pierluigi Collinával, valamint a brit Hugh Dallasszal is.

Gyászhír Gyászhírek
2011.10.05 06:21
Gyászhír

Ruzsa István volt NB I-es játékvezető életének 78. évében súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2011. október 6-án, 15:00-kor a komáromi temetőben lesz.

Ruzsa István volt NB I-es játékvezető életének 78. évében súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2011. október 6-án, 15:00-kor a komáromi temetőben lesz.

Takács Gábor: 150 NB. I Játékvezetők statisztikái
2011.09.27 06:02
Takács Gábor: 150 NB. I

Takács Gábor a Honvéd - Újpest bajnokin 150. NB. I-es mérkőzésén működött közre.

Takács Gábor a Honvéd - Újpest bajnokin 150. NB. I-es mérkőzésén működött közre.

 

- Hogyan készültél a szombati, jubileumi mérkőzésedre?

- A megszokott módon. Semmi extra nem volt, a mérkőzés kezdete előtti felsorakozásnál dobbant talán többet a szívem, hiszen a lelátón ott volt a nagyobbik fiam, és a tapolcai csoportból is többen elkísértek, valamint Mező Béla JB. elnök Úr is a helyszínen tekintette meg a mérkőzést.

- Kik voltak a szurkolók?

- Keszthelyi Tamás, Fülöp Zoltán, Pilinger László, Kis Tibor, Pető László, Polgár László szorítottak nekem.

- A játékvezetői négyes?

- Iványi Zoltán volt a beugró, hiszen Bognár Tamás volt eredetileg kijelölve a mérkőzésre, de Kassai Viktor sérülése miatt neki a Győr-FTC mérkőzést kellett vezényelni. Az 1.sz. asszisztens a budapesti Farkas Balázs,az ellnőr a debreceni Divinyi Béla bácsi volt.

- Történt valami extra a mérkőzés közben?

- Igen, a zászló vevő része már a 10. percben lemerült, ezért Iványi Zoltán az alapvonalon kívülre tessékelte a készülékét, anélkül dolgoztunk tovább.

- Ünneplés volt a mérkőzés után?

-A kicsit hosszúra nyúlt ellenőri értékelés után azon izgultunk, hogy legyen még egy nyitva tartó étterem, de szerencsére találtunk egy igazán kellemes szórakozóhelyet, ahová mindenki elkísért.

- Jövőbeni tervek?

- 37 évesen már nagy tervek nincsenek, de mindig kell egy következő célt kitűzni, ami tovább motiválja az embert. Ez nálam a 175-ös szám lett. Mikor felkerültem az NB1-es keretbe az volt a nagy álmom, hogy legalább1 NB1-es mérkőzésem legyen. Megtörtént,megtetszett, utána szerettem volna párat, és lám összegyűjtögettem?