Legfrissebb hírek - Játékvezetők

Kassai Viktor vezet Lencse Lászlóék meccsén Nemzetközi feladatok
2012.08.28 13:10
Kassai Viktor vezet Lencse Lászlóék meccsén

A BL csoportkörébe jutás a tét Ramat Ganban. Az izraeli városban kedden a fehérorosz bajnok BATE Borisov vendégeskedik, a házigazda a Hapoel Kiryat Shmona együttese. A vendégl&aacut

A BL csoportkörébe jutás a tét Ramat Ganban. Az izraeli városban kedden a fehérorosz bajnok BATE Borisov vendégeskedik, a házigazda a Hapoel Kiryat Shmona együttese. A vendéglátók keretének tagja a szezon elején szerződtetett Lencse László is.

 

Nem pusztán miatta van magyar érdekeltsége a mérkőzésnek, ugyanis Kassai Viktor lesz a játékvezető, asszisztensként Erős Gábor és Ring György segítik a munkáját, az AAR, azaz a kapuk mellett asszisztens játékvezető Bognár Tamás és Fábián Mihály lesznek, míg a tartalék-játékvezető Kispál Róbert. A játékvezetői ellenőr szerepét a spanyol Manuel Lopez Fernandez tölti be.

A minszki első mérkőzésen 2-0-ra nyert a BATE.

Hölgyjubileum a férfi NB II-ben Játékvezetőkről
2012.08.26 06:50
Hölgyjubileum a férfi NB II-ben

A labdarúgó NB II Keleti csoport 2. fordulójában a Békéscsaba 3:1-re nyert a Ferencváros II otthonában, ahol dr. Kulcsár Judit volt az egyik asszisztens.

A labdarúgó NB II Keleti csoport 2. fordulójában a Békéscsaba 3:1-re nyert a Ferencváros II otthonában, ahol dr. Kulcsár Judit volt az egyik asszisztens.

A Tokajban élő, ibrányi illetőségű lévén a szabolcs-szatmár-beregiekhez tartozó FIFA-asszisztens számára jeles jubileum volt az Üllői úti mérkőzés.

  -A mostani volt a 75. NB II-es közreműködésem a férfiak között, ami nekem egy fontos szakaszhatár. Jólesett a kollegák kedvessége, egy gravírozott plakettet kaptam üvegből a meccs után - mondta dr. Kulcsár Judit, ő az első asszisztenshölgy az országban, aki élvonalbeli bajnokin lengethetett, sőt azóta azt újabb kilencven perc is követte (Kecskemét-REAC, Szolnok-Zalaegerszeg). Névrokonával, Kulcsár Katalinnal intenziven készülnek a szeptember 22-én kezdődő azerbajdzsáni U 17-es női világbajnokságra, ahol ketten képviselik az országot. Az összetartásra jellemző, hogy bár többszáz kilométerre élnek egymástól, Katalin személyesen gratulált az ominózus bajnoki után Juditnak a jubileumhoz.

Erős Gábor: csak egy életünk van Játékvezetőkről
2012.08.25 13:14
Erős Gábor: csak egy életünk van

Interjú Erős Gáborral, a világ egyik legjobb partjelzőjével az idei Eb-ről, a rák elleni harcáról és az élet értelméről.

Interjú Erős Gáborral, a világ egyik legjobb partjelzőjével az idei Eb-ről, a rák elleni harcáról és az élet értelméről.

Egyszer azt mondtad, a meccsek után Kassai Viktorral együtt újranézed a kétes szituációkat. Az ukrán-angol Eb-meccs jeleneteit hányszor néztétek vissza?
Erre nem szívesen térek ki. Még ott kint megbeszéltük egymással, hogy nem fogunk külön nyilatkozni mind az öten, mert előbb-utóbb valamelyik újságíró úgyis elferdítené a szavainkat. Az MLSZ-ben volt egy sajtótájékoztató, azon Kassai Viktor összefoglalta a véleményünket. A legfontosabb, hogy eddig is csapatként éltük meg a sikereket, s a felelősséget is csapatként vállaljuk. A történteken már nem tudunk változtatni.

Ha egy író tíz borzalmas könyv után ír egy kiváló regényt, akkor a közvélemény a kiváló mű alapján rangsorolja őt. Nálatok ez fordítva van. Milyen mentális stratégiával teszitek túl magatokat az ilyen - meglehetősen nagy médiavisszhangot kapó - kudarcokon?
Aki játékvezetésre adja a fejét, az eleve számol azzal, hogy nem ő lesz a futball legnépszerűbb szereplője. A 2010-es világbajnokság után sztároltak bennünket, de mi akkor is tudtuk, hogy elég egy rossz ítélet, s máris megváltozik a hangulat. Sem a sikereknek, sem a kudarcoknak nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani. S ha hibázik valaki, akkor arra kell gondolni, hogy ugyanő hány száz, adott esetben hány ezer meccset vezetett már, s azokon túlnyomórészt jó döntéseket hozott. A pozitívumokat kell szem előtt tartani, csak azokból lehet erőt meríteni.

A magyar sportsajtó kíméletlenül bánt veletek az ukrán-angol után, a sportnapilap még bulváreszközöket is bevetett: paparazzo-fotókat közölt Vad II Istvánról. Ennek mi lehet az oka?
Van véleményem erről, de azt nem szeretném nyilvánosan közölni.

Sokak szerint Devics "fantomgólja" kellett ahhoz, hogy az illetékesek fontolóra vegyék a videóbíró bevezetését. A FIFA a decemberi klubvilágbajnokságon már tesztelni fogja a gólvonaltechnológiát. Partjelzőként örülsz ennek?
A gólvonal-technológia egyelőre olyasmi, mint a frigyláda: mindenki beszél róla, de még senki sem látta. Nekünk, játékvezetőknek az a feladatunk, hogy betartassuk a szabályokat. Ha majd bevezetik a gólvonal-technológiát, akkor az lesz a dolgunk, hogy elfogadjuk, de egyelőre felelőtlenség lenne véleményt formálnom.

Rengeteg rangos mérkőzést - olimpiai döntőt, vb-elődöntőt, BL-finálét - vezettetek le hibátlanul, az idei Európa-bajnokság viszont nem sikerült az elvárásaitok szerint. Milyen érzés volt hazajönni?
Kisvárosban élek, Esztergomban, s kissé féltem attól, hogy milyen lesz a visszhang, elvégre az irigység, a káröröm nagy úr. De kellemesen csalódtam a környezetemben, mindenki biztatott, s többen csak azért hívtak fel, hogy elmondják, ők továbbra is büszkék rám. Az élet megy tovább, húsz év munkáját nem teheti tönkre egy rosszul megítélt jelenet.

Esztergomban élsz, de szinte mindig megemlíted, hogy Párkányt is a saját városodnak tekinted.

Mostanában még inkább, jelenleg ugyanis Párkányban edzek, ahol nagyon kulturált és profi körülmények között tudok készülni, gyönyörűen hengerelt, szenzációs pályájuk van, s ezúton is köszönöm a lehetőséget Bohuš úrnak, a párkányi klubvezetőnek, s nem utolsó sorban a pályamunkásoknak.

Lassan két éve annak, hogy veserákot diagnosztizáltak nálad. Azóta két komoly műtéten estél át, de egy külső szemlélő ebből semmit sem vesz észre: energikus, kiegyensúlyozott embernek tűnsz.
Közben azért sokat merengek azon, hogy mi várhat rám. Az emberek többsége éli a maga mindennapjait, néha negatív hatások is érik, mondjuk részt vesz egy temetésen, de ezek fölött hamar napirendre tér. Nálam a történet annyiban más, hogy az utóbbi időben három-négy barátom halt meg abban a betegségben, ami nekem is van. Említhetném Cserép Gyulát vagy Imre Mátyást, akit három hét alatt vitt el a rák. Ilyenkor elgondolkozom azon, vajon hol tartok. Rám is ez vár? Vagy szerencsés leszek, s kilábalok ebből? Azt azért tudni kell, hogy a rákbetegség ma már egészen jól gyógyítható, de csak akkor, ha időben diagnosztizálják. Ezért nem szabad elbagatellizálni az alapkontrollokat, el kell menni a kötelező kivizsgálásokra. Nemcsak a saját életünk függ ettől, hanem a családunk élete, a gyerekeink jövője is.

Más ember lettél?
Igen, egy kicsit más. Visszahúzódóbb, magamnak való, csöndesebb. Néha kissé feszültebb is, nem tagadom. Mert ez egy alattomos, sunyi betegség. Nem véletlenül kell öt éven át kontrollokra járni. Most ugyanis egy életerős, edzett ember ül itt veled szemben, de lehet, hogy háromnegyed év múlva az orvosok közlik velem, sajnos találtak valamit, s egy hónapom van hátra. Ez most így, elmesélve, nem hangzik olyan félelmetesen, de sajnos ez a helyzet. Az első műtétem után egy évvel a pajzsmirigyemen megjelent egy ötcentis ciszta, ami tele volt sejttörmelékkel. Újra megműtöttek, felvágták a nyakamat, kivették a cisztát, ami szerencsére nem volt rosszindulatú. Most negyedévente járok ellenőrzésre az onkológushoz. S minden ilyen ellenőrzés előtt eszembe jut, hogy mi van akkor, ha... Mi vár a családomra, ha én már nem leszek? Mit fognak csinálni nélkülem, a családfő nélkül?

Ahogy felvetted a harcot a rákkal, ahogy a nyilvánosság előtt is vállaltad a küzdelmet - hogy ezzel is bátorítsd azokat, akik hasonló cipőben járnak -, az példaértékű. Te kitől kaptál tanácsokat?
Sok könyvet olvastam a rákról, olyan szerzőktől, akik túlélték, akik szintén megküzdöttek vele. Amikor megtudták a diagnózist, a legszívesebben elmenekültek volna a világból, mert nem akarták, hogy a családjuk lássa a leépülésüket. Ebben sajnos nagy szerepe van a médiának is, mert a rákról mindenkinek az jut elsőként az eszébe, hogy ez a gyilkos kór. Pedig az én betegségemnél is 60-40% a túlélési ráta, ami azért elég nagy. Az emberek nem mernek beszélni a betegségükről, nem merik elmondani, hogy rákosok, mert attól tartanak, hogy onnantól kezdve nem tekintik őket teljes értékűnek. Holott sokszor éppen azok a legerősebbek, akik küzdenek a rák ellen, akik méltósággal viselik a sorsukat. Őket kellene példának állítani, az ő emberi tartásukat: tessék, elhagyhatta volna magát, sajnáltathatta volna magát, mégsem tette. Nyilvánvaló, hogy nem gyógyul meg mindenki, de a pozitív példákra szükség van.

Előfordul, hogy másképpen ítélsz meg dolgokat, mint azelőtt? Megváltozott a fontossági sorrend az életedben?

Persze. Apró-cseprő dolgok már nem tudnak felbosszantani. Régen semmiségeken is képes voltam felhúzni magam. Mondjuk azon, ha eltört egy váza vagy elromlott a kocsi. Mostanra beláttam, hogy ilyesmin teljesen fölösleges idegeskedni. Megtörtént, hát megtörtént. Legközelebb megpróbálom elkerülni az ilyet, de mindig előre kell nézni.

Visszavettél a tempóból?
Ugyanazt az életmódot nem folytathattam, mint addig, hogy csak négy-öt órákat alszom, és megállás nélkül munka, sport, munka, sport, munka, sport. Egy kamionos ismerősöm rengeteg kilométert levezetett egyhuzamban, hazaért, aludt egyet, reggel megint beült a volán mögé, s már indult is. A visszaúton infarktust kapott. Utána annyit mondott: Gabi, lehet feszegetni a határokat, lehet trükközni, mindenkit át lehet verni, de egyvalakit nem tudsz becsapni: a saját szervezetedet. Mert az egyszer csak annyit mond, hogy ebből elég volt. S akkor valami elromlik, mi meg örülhetünk, ha túléljük. Szóval pihenni kell, mert egy életünk van. Úgyhogy ha fáradtnak érzem magam, akkor én is inkább írok egy levelet, hogy most nem szeretnék meccsre menni, s elutazok a családdal egy hosszú hétvégére. A szelepen ereszteni kell, mert az úgy nem megy, hogy hétközben munka meg edzések, hétvégén meccsek, a maradék időben pedig jusson idő a családra meg a gyerekekre is. Illetve egy ideig megy, de utána nagy baj lesz. Ezen változtattam, s úgy érzem, idejében sikerült visszafordítanom a hajót, még mielőtt kifutott volna a viharos tengerre.

Mi az élet értelme?
Vallásos ember vagyok. Hiszek abban, hogy létezik a Jóisten. Ő teremtette meg az embert, hogy ez a Föld élhető legyen. Mert az életben nem az a fontos, hogy menő sportkocsit vegyünk magunknak, vagy hogy a világ másik végére utazzunk luxusnyaralásra. Az élet értelme szerintem máshol van. Látni, ahogy felnőnek a gyermekeink, a kis porontyok - ez jelenti a legtöbbet. A nagyobbik fiam játékvezető szeretne lenni, s én vagyok a példaképe. Kell ennél nagyobb öröm? A középső gyermekem gyönyörűen zenél, templomi kórusban énekel, a tizenegy éves kislányom pedig még az edzőkurzusokra is elkísér. Örülni kell a másiknak, szeretnünk kell egymást. Ez az élet értelme, semmi más.

Gazdag József

(Az interjú eredetileg a pozsonyi Új Szó futballmellékletében jelent meg.)

J-Lo, Rihanna, Shakira, Kulcsár Játékvezetőkről
2012.08.09 09:00
J-Lo, Rihanna, Shakira, Kulcsár

Még jócskán van idő az azerbajdzsáni U 17-es női labdarúgó-világbajnokság rajtjáig, de már szivárognak az exkluzív infók...

Még jócskán van idő az azerbajdzsáni U 17-es női labdarúgó-világbajnokság rajtjáig, de már szivárognak az exkluzív infók...

Szeptember 22-től október 13-ig tart a Bakuban és Lankaranban rendezendő korosztályos vébé. Magyarországot ketten képviselik: Kulcsár Katalin játékvezető és dr. Kulcsár Judit asszisztens. Utóbbi a szabolcs-szatmár-beregi edzőtáborban fogadta Juhos Attila szakágvezető elismerő szavait a tagság előtt. Mindketten céltudatosan készülnek a világbajnokságra, amelyet Új-Zéland, valamint Trinidad és Tobago után ezúttal Azerbajdzsánnak ítéltek oda. A 16 együttes (Azerbajdzsán, Brazília, Kanada, Kolumbia, Kína, Gambia, Ghána, Japán, Észak-Korea, Mexikó, Új-Zéland, Nigéria, Uruguay, Egyesült Államok, Franciaország, Németország) négyes csoportokban küzd a továbbjutást érő pozíciókért.


- Nagyon várom már a tornát, hiszen ez az első világverseny, amelyre anyaként mehetek - mondta az ibrányi kitődésű dr. Kulcsár Judit, aki legközelebb a Létavértes-Putnok Magyar Kupa-mérkőzésen bizonyíthat.

Az azeri vb nyitányán egyébként fellép J-Lo, azaz Jennifer Lopez, meghívták Rihannát is, a záróünnepségen pedig Sharika is szórakoztatja a közönséget. Sztárparádé a javából, mindezt testközelből láthatja a két Kulcsár, a magyar színek képviselői.

Borsodiak az élet napos oldalán Nemzetközi feladatok
2012.08.09 05:58
Borsodiak az élet napos oldalán

Példátlan tettet hajtanak végre a borsod-abaúj-zempléni játékvezetők, asszisztensek, hiszen korántsem szokványos, hogy egy megye állítja ki a bírói n&eacute

Példátlan tettet hajtanak végre a borsod-abaúj-zempléni játékvezetők, asszisztensek, hiszen korántsem szokványos, hogy egy megye állítja ki a bírói négyest a nemzetközi mérkőzésen.

Olyannyira nem szokványos, hogy példátlan, a maga nemében különleges. Unikum a javából. Fábián Mihály vezet (miként utóbb a Pécs-Fradit), asszisztensei ezúttal is dr. Varga Zsolt és Márkus Tamás lesznek, míg az asszisztensi teendőket Radványi Ádám látja el augusztus 9-én 19 órától Cipruson.



Az Európa Liga-selejtező második körének visszavágóját az Antonis Papadopoulosról elnevezett larnacai stadionban vívja a vendéglátó Anorthosis Famagusta a grúz Dila Gori csapatával. Az odavágón Okkas 69. percben szerzett góljával a vendégek nyertek Tbilisziben, így az izraeli Roni Levy által edzett Famagusta guszta előnnyel várhatja a folytatást. A norvégok által dirigált összecsapáson villantak a lapok: a sárga tizenegyszer, a piros egyszer, összesen 45 szabálytalanságot fújt a skandináv spori. A borsodi kvartett sporttörténelmet ír a nem mindennapi küldéssel, most már rajtuk a sor, hogy a produkciójuk is emlékezetesre sikerüljön.

Hanacsek újabb fontos feladata Játékvezetőkről
2012.08.06 12:33
Hanacsek újabb fontos feladata

Az MLSZ Elnöksége 2012. július 25-i hatállyal kinevezi az MLSZ Játékvezetői Bizottság alelnökévé Hanacsek Attila urat.

Az MLSZ Elnöksége 2012. július 25-i hatállyal kinevezi az MLSZ Játékvezetői Bizottság alelnökévé Hanacsek Attila urat.

Az MLSZ Elnöksége 2012. július 25-i hatállyal Vágner László úrnak az MLSZ Játékvezetői Bizottsági (alelnöki) tagságáról történő lemondását elfogadta. Az eddigi Játékvezetői Bizottságban végzett munkáját megköszönve további sikereket kíván.

Bogi és Fábián EL. meccset kapott Nemzetközi feladatok
2012.07.31 15:02
Bogi és Fábián EL. meccset kapott

Nem csak a Videoton révén lesz magyar érdekeltsége az Európa Liga-selejtezők következő körének, ugyanis két magyar játékvezető is szerepet kap ma

Nem csak a Videoton révén lesz magyar érdekeltsége az Európa Liga-selejtezők következő körének, ugyanis két magyar játékvezető is szerepet kap majd a harmadik fordulóban. Az UEFA döntésének értelmében az Európa Liga harmadik fordulójának odavágóján Bognár Tamás vezetheti majd a dublini St Patrick s-Hannover mérkőzést. Egy héttel később a visszavágók során újfent lesz magyar érdekeltség a sorozatban, ugyanis Fábián Mihály fújja majd a sípot az augusztus 9-én, Ciprusban megrendezésre kerülő Anorthoszisz-Dila összecsapáson.

Hatvanegy éves korában meghalt Csuthy Imre Gyászhírek
2012.07.30 08:25
Hatvanegy éves korában meghalt Csuthy Imre

Csuthy Imre (Tubi) 1952. január 21-én született Győrben. A labdarúgás iránti szeretete példaértékű, mert bár aktívan soha sem futballozott, 197

Csuthy Imre (Tubi) 1952. január 21-én született Győrben. A labdarúgás iránti szeretete példaértékű, mert bár aktívan soha sem futballozott, 1974-től mégis elválaszthatatlan volt a futballpályáktól. Játékvezetői vizsgát tett, majd ezt követően húsz éven keresztül a megye különböző osztályaiban működött 1994-ig. Ezután sem szakadt el a mérkőzésektől. Bírói pályafutását befejezve 1994-ben sikeres sportmasszőri képesítést szerzett. Gyúróként dolgozott a vámosszabadi, ménfőcsanaki, győrújbaráti és haláláig a tényői futballklubnál. A pályán eltöltött majd négy évtized alatt tanúsított sport iránti elkötelezettsége példa értékű lehet mindenki számára. Tragikus hirtelenséggel szívinfarktus következtében váratlanul hunyt el július 14-én.

Bergeré a nyitómeccs Játékvezetőkről
2012.07.23 18:34
Bergeré a nyitómeccs

Berger József vezeti az NB. I. nyitó mérkőzését - Haladás-Eger találkozót - pénteken 17:00-tól.

Berger József vezeti az NB. I. nyitó mérkőzését - Haladás-Eger találkozót - pénteken 17:00-tól. Két asszisztense Szalai Dániel és Kis Zoltán lesz, míg a tartalék játékvezető Böcskei Balázs. A mérkőzés játékvezetői ellenőre egy rádióműsorból is jól ismert Székely Ferenc. Szövetségi ellenőr Antal Péter lesz.

 

Elhunyt Soós Ferenc Gyászhírek
2012.07.23 12:43
Elhunyt Soós Ferenc

Életének 66. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Soós Ferenc, a Zala megyei JB elnöke. Soós Ferenc 1946. november elsején sz&uum

Életének 66. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Soós Ferenc, a Zala megyei JB elnöke. Soós Ferenc 1946. november elsején született a Zala megyei Hahóton. A labdarúgás iránt érdeklődő, de azt aktívan nem művelő fiatalember az 1963 márciusában, Nagykanizsán tett játékvezetői vizsgáját követően, a Zala megyei labdarúgó bajnokságok különböző osztályaiban szerezte meg a sikeres működéshez szükséges játékvezetői tapasztalatokat. Ellenőreinek és vezetőinek javaslatára 1979-ben lett az NB I játékvezetői keretének a tagja.



Első NB I-es mérkőzését, egy PMSC-DVTK találkozót, 1979 szeptemberében vezette. Élvonalbeli játékvezetői pályafutásától a Csepel - TBSC mérkőzésen, 1981 júniusában, huszonegy első osztályú találkozó levezetését követően búcsúzott.

1992-től a játékvezető ellenőri keret tagjaként tért vissza a ZMLSZ JB?hez, majd később évekig elnökségi tagként és ellenőri vezetőként is tevékenykedett. 2008-tól egészen haláláig a ZMLSZ JB elnöke volt.

Soós Ferenc temetéséről később intézkednek.

Borsodiak bizonyíthattak Bakiban Nemzetközi feladatok
2012.07.20 08:25
Borsodiak bizonyíthattak Bakiban

Az Európa Liga-selejtezőjében Azerbajdzsánba szólította a küldés a magyar játékvezetői négyest.

Az Európa Liga-selejtezőjében Azerbajdzsánba szólította a küldés a magyar játékvezetői négyest.

 

A kvartettből hárman borsod-abaúj-zempléniek: Fábián Mihály játékvezető, dr. Varga Zsolt asszisztens és Radványi Ádám tartalék-játékvezető. A stáb tagja volt Vámos Tibor is asszisztensként. Csütörtökön az Inter Baki-Asteras Tripolis mérkőzésen működtek közre az azeri főváros Dalga stadionjában.

A házigazdák a második félidő első percében szereztek vezetést Schulz révén. A gól érdekessége, hogy ez volt az Inter egyetlen kapuralövése. A görögök nyolc perccel később Usero találatával egyenlítettek. A vendéglátók 15, a látogatók 9 alkalommal szabálytalankodtak, a sárga lapok aránya: 3-1. A 26 fokban lejátszott mérkőzésen még nem lépett pályára a görög csapatban a frissen igazolt kapus, Fülöp Márton.

Jerevánban lőtt a Sheriff... Nemzetközi feladatok
2012.07.19 13:43
Jerevánban lőtt a Sheriff...

Az Ulisses-Sheriff derbin Gheorghiev 60. percben szerzett találatával nyertek a vendégek, így a tiraspoli visszavágót a moldávok várhatják előnyösebb

Az Ulisses-Sheriff derbin Gheorghiev 60. percben szerzett találatával nyertek a vendégek, így a tiraspoli visszavágót a moldávok várhatják előnyösebb pozícióból. A Köztársasági Stadionban lejátszott mérkőzést Bognár Tamás vezette, asszisztensként Kispál Róbert és Berettyán Péter segítették a munkáját, a tartalék-játékvezetői teendőket Veizer Roland látta el. Sportszerű keretek között zajlott a meccs, hiszen egy-egy sárgát osztott ki a bíró. Az asszisztenseknek egyetlen lest sem kellett húzniuk.