Játékvezetői statisztikák
Fontos jubileumhoz érkezett Vad II. István a Honvéd-Kisvárda mérkőzéssel, hiszen 250. alkalommal fújt NB I-es mérkőzést.
Fontos jubileumhoz érkezett Vad II. István a Honvéd-Kisvárda mérkőzéssel, hiszen 250. alkalommal fújt NB I-es mérkőzést.
Vad 1995-ben vizsgázott a játékvezetésből. Fiatal kora miatt kettő éven keresztül csak gyermekmeccseket vezethetett. 1997-ben vezette első BLSZ II-es felnőtt mérkőzését, 1997-től a BLSZ I keret tagja. A BLSZ Játékvezető Bizottsága (JB) javaslatára 2001-ben NB III-as, egyben országos utánpótlás bíró. Az MLSZ JB minősítésével 2002-től NB II-es, majd NB I/B-s. 2004-től NB I-es játékvezető. Első NB. I-es mérkőzését 2004. április 3-án vezette (Sopron-Videoton).
2013-tól a tizenkettő hivatásos játékvezető között van.
A mai napig 346 alkalommal működött közre NB. I-es mérkőzésen. 250 mérkőzést vezetett, 8 alkalommal asszisztált, 75 alkalommal volt alapvonali játékvezető és 13 alkalommal tartalék játékvezető.
250 mérkőzés közül legtöbbször a Debrecennek vezetett meccset, számszerint 46-ot, utána Újpest következik 40 meccsel.
Legtöbb meccset Szakály Péternek (35), Balajcza Szabolcsnak (31) és Mészáros Norbertnek (30) vezette.
2007-től FIFA kerettag.
A FIFA JB központi nyelvei közül az angolt és a spanyolt beszéli. 27 évesen vezette első nemzetközi mérkőzését. Az UEFA JB, a talent program keretében megkülönböztetett figyelemmel kísérte szakmai tevékenységét. 2009-től az UEFA JB besorolás szerint 2. kategóriás bírót. 010. október 19-én BL csoportmérkőzést vezetett, akkor került be Kassai Viktor mellett a legrangosabb játékvezetők közé. A Bajnokok Ligájában (BL) meccseket vezető európai bírók legfiatalabbja. 2
Több nemzetek közötti válogatott, valamint Intertotó-kupa, Európa-liga és UEFA-bajnokok ligája klubmérkőzést vezetett, vagy működő társának 4. bíróként segített.
Egyszer kirúgták meccs közben:
Az első NB III-as mérkőzésén Esztergomban az egyik hazai csatárt a büntetőterületen belül buktatták. Amikor a síp megszólalt ott volt az esemény közelében. A védő egy erőteljes rúgással felszabadítást végzett, de olyan pontosan célzott, hogy Istvánt pont fejbe rúgta. A rúgás erejének köszönhetően - kiütötte a labda -, csak a kórházban tért magához. Két hét múlva újra a pályán volt.
Minden Vad játékvezető:
A nagymama a (akkor még) Testnevelési Főiskola tanáraként labdarúgók oktatásáért volt felelős személy. A nagyapa, id. Vad István az aktív labdarúgást befejezve a budapesti (megyei) bajnokságban bíráskodott. Vad István, gyorsan végigjárva a játékvezetői szinteket. Hamarosan a FIFA JB nemzetközi bírói közé került. Az unoka, a Vad II. István, 16. életévet betöltve vizsgázott játékvezetésből. Szakmai eredményei alapján maga is FIFA JB játékvezető. A női labdarúgás rohamos fejlődésével Vad Anita is játékvezető/asszisztens. Európában, de talán a világon is különleges esemény, hogy a nagyapa az apa, a fiú (unoka) és a lány (unoka) is minősített játékvezető lett. Ritkaságszámba megy az is, hogy egy családból két FIFA JB minősítésű játékvezető nevelődik.
Mérkőzés beharangozó
Berke Balázs a szezonban már 7. alkalommal vezet a Mol Fehérvárnak mérkőzést.
Berke Balázs a szezonban már 7. alkalommal vezet a Mol Fehérvárnak mérkőzést.
Mol Fehérvár FC - DVTK |
|
| MLSZ kód: | 1446379 |
| Forduló: | 25. forduló |
| Dátum: | 2020-03-14- 19:30:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Berke Balázs |
| Asszisztens 1: | Georgiou Theodoros |
| Asszisztens 2: | Bornemissza Norbert |
| Alapvonali assz 1.: | Szilasi Szabolcs |
| Alapvonali assz 2.: | Hanyecz Bence |
| Tartalék jv.: | Király Zsolt |
Berke Balázs statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 86 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2011-07-30 - OTP Bank Liga NB. I. - Siófok-Újpest FC |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2020-03-07 - OTP Liga - Debrecen-Várda SE |
| Kiosztott sárgalap: | 386 |
| Kiosztott piroslap: | 15 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 15 |
| A kiosztott sárgalap: | 72 |
| A kiosztott piroslap: | 2 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 13 |
| A kiosztott sárgalap: | 56 |
| A kiosztott piroslap: | 1 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 14 |
| Legelső mérkőzés | 2019-08-10 - OTP Liga - Kaposvár-Mezőkövesd |
| Legutolsó mérkőzés | 2020-03-07 - OTP Liga - Debrecen-Várda SE |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 71 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 2 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 6 |
| Mérkőzések: | 2019-08-31 - OTP Liga - Videoton-Várda SE 2019-10-27 - OTP Liga - Videoton-Ferencváros 2019-11-30 - OTP Liga - Diósgyőr-Videoton 2019-12-14 - OTP Liga - Várda SE-Videoton 2020-01-25 - OTP Liga - Videoton-Honvéd 2020-02-15 - OTP Liga - Ferencváros-Videoton |
| A kiosztott sárgalap: | 34 |
| A kiosztott piroslap: | 1 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 |
| Mérkőzések: | 2019-09-28 - OTP Liga - Kaposvár-Diósgyőr 2019-11-02 - OTP Liga - Diósgyőr-Várda SE 2019-11-30 - OTP Liga - Diósgyőr-Videoton |
| A kiosztott sárgalap: | 12 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
VAR
Az NB I-ben legkorábban novemberben jöhet a videóbírós rendszer, melynek bevezetéséig ki kell képezni a játékvezetőinket.
Az NB I-ben legkorábban novemberben jöhet a videóbírós rendszer, melynek bevezetéséig ki kell képezni a játékvezetőinket. Vági Márton, az MLSZ főtitkára adott tájékoztatást a VAR előkészületeiről, mely a klubok, a közvetítő televízió, a műszaki partner és a játékvezetői kar tagjaitól is komoly erőfeszítésekkel jár.
Az MLSZ 2019-ben döntött arról, hogy az OTP Bank Ligában bevezetik a VAR-t (Video Assistant Referee), melynek része lesz a VOL (Virtual Offside Line) is, ami a lestechnológiát jelenti. Ugyanakkor a gólvonaltechnológiát a magas ára miatt nálunk nem fogják használni.
Hat üzemeltető árajánlata közül az MLSZ az Evertz Microsystemsét fogadta el, ami azt jelenti, hogy a kanadai cég biztosítja a videóbírós rendszert és az ahhoz szükséges technikai hátteret. Az Evertz jelen van többek között a belga bajnokságban és az amerikai major-sportágakban is. Mivel a VAR bevezetéséig rengeteg elméleti és gyakorlati képzésre, valamint összetett infrastrukturális fejlesztésekre, technikai beruházásokra van szükség, legkorábban idén novemberben lehet videóbíró az NB I-es mérkőzéseken, legkésőbb pedig a 2021/22-es bajnokság kezdetén. Mindez a jogtulajdonos televíziós csatorna számára is komoly kihívást jelent, hiszen 12 kamerával kell majd közvetítenie a magyar élvonalbeli találkozókat.
A VAR-NAK HÁROM ÜZEMELTETÉSI FORMÁJA LÉTEZIK EURÓPÁBAN ÉS SZERTE A VILÁGBAN. A CENTRALIZÁLT, AMELY AZT JELENTI, HOGY EGY KÖZPONTI HELYSÉGBŐL FIGYELIK AZ ÖSSZES MÉRKŐZÉST, A DECENTRALIZÁLT, VAGYIS MINDEN STADIONBAN KIÉPÍTENEK EGY KÜLÖN SZOBÁT ERRE A CÉLRA, VAGY – AMELYET NÁLUNK IS HASZNÁLNI FOGNAK -, MOBILESZKÖZÖKBE BEÉPÍTETT TECHNIKÁT HASZNÁLNAK, EZ A GYAKORLATBAN EGY FELSZERELT BUSZT JELENT, AMI JÁRJA MAJD A STADIONOKAT. AZ MLSZ A KÖLTSÉGHATÉKONYSÁG MIATT DÖNTÖTT EMELLETT.
A tervek szerint négy busszal meg lehet oldani a fordulónkénti hat NB I-es mérkőzés közvetítését, ehhez azonban változtatni kell a mostani gyakorlaton, vagyis nem lehet öt mérkőzés egy időben, a mérkőzések kezdési időpontját mindenképpen szélesebb sávban kell „elhúzni”.
A VAR-RENDSZER BEVEZETÉSÉRŐL AZ MLSZ AZ ÉLVONALBELI KLUBOKKAL EGYETÉRTÉSBEN DÖNTÖTT. EZ AZÉRT IS FONTOS, MERT A RENDSZER ÜZEMELTETÉSÉNEK KÖLTSÉGEIT AZ EGYESÜLETEK FINANSZÍROZZÁK, AMI ÉVENTE AKÁR 20 MILLIÓ FORINTOT IS JELENTHET CSAPATONKÉNT.
A következő fontos feladat a játékvezetők oktatása lesz. Az MLSZ tervei szerint több mint 40 szakembert kell majd kiképezni. A videóbírós rendszer bevezetésével nem lesz szükség az alapvonali játékvezetőkre, ugyanakkor a VAR-buszokban egy videóbíró, egy videóbíró-asszisztens és egy operátor kap majd helyet, aki tökéletesen tudja kezelni a technikát. A játékvezetők oktatása még tavasszal megkezdődik egy elméleti résszel, azt követően szimulátoron gyakorolhatnak majd a bírók, majd a technikailag már maximálisan felszerelt buszokban először offline, a tétmeccsek előtt utánpótlás és amatőr mérkőzéseken pedig már élesben tesztelhetnek. A VAR bevezetése azért is fontos, mert rangos nemzetközi mérkőzéseket csak olyan játékvezetőkre fog bízni az UEFA, akik a saját bajnokságukban rendszeresen találkoznak a videóbírós rendszerrel.
Mérkőzés beharangozó
Iványi Zoltán vezeti a Debrecen-ZTE mérkőzést.
Iványi Zoltán vezeti a Debrecen-ZTE mérkőzést.
DVSC - ZTE FC |
|
| MLSZ kód: | 1446382 |
| Forduló: | 25. forduló |
| Dátum: | 2020-03-14- 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Iványi Zoltán |
| Asszisztens 1: | Albert István |
| Asszisztens 2: | Csatári Tibor |
| Alapvonali assz 1.: | Csonka Bence |
| Alapvonali assz 2.: | Antal Péter |
| Tartalék jv.: | Márkus Tamás |
Iványi Zoltán statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 243 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2006-07-28 - Borsodi Liga - Vác-Paksi FC |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2020-02-22 - OTP Liga - Mezőkövesd-Ferencváros |
| Kiosztott sárgalap: | 1101 |
| Kiosztott piroslap: | 68 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 46 |
| A kiosztott sárgalap: | 185 |
| A kiosztott piroslap: | 12 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 13 |
| A kiosztott sárgalap: | 57 |
| A kiosztott piroslap: | 6 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 15 |
| Legelső mérkőzés | 2019-08-17 - OTP Liga - Ferencváros-Kaposvár |
| Legutolsó mérkőzés | 2020-02-22 - OTP Liga - Mezőkövesd-Ferencváros |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 89 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 4 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 |
| Mérkőzések: | 2019-10-05 - OTP Liga - Videoton-Debrecen 2019-11-23 - OTP Liga - Várda SE-Debrecen 2020-02-08 - OTP Liga - Diósgyőr-Debrecen |
| A kiosztott sárgalap: | 21 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 4 |
| Mérkőzések: | 2019-09-14 - OTP Liga - Diósgyőr-Zalaegerszeg 2019-10-19 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Honvéd 2019-12-14 - OTP Liga - Felcsút-Zalaegerszeg 2020-02-15 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Újpest FC |
| A kiosztott sárgalap: | 21 |
| A kiosztott piroslap: | 3 |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Vad István az idei szezonban még csak három mérkőzést vezetett.
Vad István az idei szezonban még csak három mérkőzést vezetett.
Budapest Honvéd - Kisvárda Master Good |
|
| MLSZ kód: | 1446381 |
| Forduló: | 25. forduló |
| Dátum: | 2020-03-14- 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Vad II. István |
| Asszisztens 1: | ifj. Tóth Vencel |
| Asszisztens 2: | Szert Balázs |
| Alapvonali assz 1.: | Andó-Szabó Sándor |
| Alapvonali assz 2.: | Lovas László |
| Tartalék jv.: | Horváth Zoltán |
Vad II. István statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 249 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2004-04-03 - NB. I. - Sopron-Videoton |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2020-02-29 - OTP Liga - Mezőkövesd-Zalaegerszeg |
| Kiosztott sárgalap: | 1117 |
| Kiosztott piroslap: | 90 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 33 |
| A kiosztott sárgalap: | 162 |
| A kiosztott piroslap: | 10 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 3 |
| A kiosztott sárgalap: | 15 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 |
| Legelső mérkőzés | 2019-08-03 - OTP Liga - Újpest FC-Felcsút |
| Legutolsó mérkőzés | 2020-02-29 - OTP Liga - Mezőkövesd-Zalaegerszeg |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 11 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 1 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | |
| Mérkőzések: | |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | |
| Mérkőzések: | |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Pillók Ádám vezeti az Újpest-Paks mérkőzést.
Pillók Ádám vezeti az Újpest-Paks mérkőzést.
Újpest FC - Paksi FC |
|
| MLSZ kód: | 1446380 |
| Forduló: | 25. forduló |
| Dátum: | 2020-03-14- 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Pillók Ádám |
| Asszisztens 1: | Szalai Balázs |
| Asszisztens 2: | Lémon Oszkár |
| Alapvonali assz 1.: | Radványi Ádám |
| Alapvonali assz 2.: | Kovács J. Zoltán |
| Tartalék jv.: | Szalai Dániel |
Pillók Ádám statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 6 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2019-05-19 - OTP Liga - Haladás-Videoton |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2020-02-22 - OTP Liga - Videoton-Zalaegerszeg |
| Kiosztott sárgalap: | 30 |
| Kiosztott piroslap: | 1 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 2 |
| A kiosztott sárgalap: | 8 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 1 |
| A kiosztott sárgalap: | 5 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 5 |
| Legelső mérkőzés | 2019-08-31 - OTP Liga - Debrecen-Kaposvár |
| Legutolsó mérkőzés | 2020-02-22 - OTP Liga - Videoton-Zalaegerszeg |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 24 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 1 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 |
| Mérkőzések: | 2019-11-02 - OTP Liga - Kaposvár-Újpest FC 2020-02-04 - OTP Liga - Mezőkövesd-Újpest FC |
| A kiosztott sárgalap: | 8 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 |
| Mérkőzések: | 2019-11-23 - OTP Liga - Honvéd-Paksi FC |
| A kiosztott sárgalap: | 5 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Erdős József vezeti a Mezőkövesd-Puskás Akadémia mérkőzést.
Erdős József vezeti a Mezőkövesd-Puskás Akadémia mérkőzést.
Mezőkövesd Zsóry FC - Puskás Akadémia |
|
| MLSZ kód: | 1446378 |
| Forduló: | 25. forduló |
| Dátum: | 2020-03-14- 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Erdős József |
| Asszisztens 1: | Vígh-Tarsonyi Gergő |
| Asszisztens 2: | Horváth Róbert |
| Alapvonali assz 1.: | Takács János |
| Alapvonali assz 2.: | Káprály Mihály |
| Tartalék jv.: | Varga Gábor |
Erdős József statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 189 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2002-08-24 - NB. I. - Sopron-Siófok |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2020-03-07 - OTP Liga - Diósgyőr-Újpest FC |
| Kiosztott sárgalap: | 707 |
| Kiosztott piroslap: | 37 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 14 |
| A kiosztott sárgalap: | 43 |
| A kiosztott piroslap: | 2 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 19 |
| A kiosztott sárgalap: | 70 |
| A kiosztott piroslap: | 8 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 14 |
| Legelső mérkőzés | 2019-08-03 - OTP Liga - Mezőkövesd-Zalaegerszeg |
| Legutolsó mérkőzés | 2020-03-07 - OTP Liga - Diósgyőr-Újpest FC |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 54 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 4 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 |
| Mérkőzések: | 2019-08-03 - OTP Liga - Mezőkövesd-Zalaegerszeg |
| A kiosztott sárgalap: | 3 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 |
| Mérkőzések: | 2019-10-05 - OTP Liga - Diósgyőr-Felcsút 2020-01-25 - OTP Liga - Kaposvár-Felcsút |
| A kiosztott sárgalap: | 5 |
| A kiosztott piroslap: | 1 |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Solymosi Péter vezti a Ferencváros-Kaposvár mérkőzést.
Solymosi Péter vezti a Ferencváros-Kaposvár mérkőzést.
Ferencvárosi TC - Kaposvári Rákóczi FC |
|
| MLSZ kód: | 1446377 |
| Forduló: | 25. forduló |
| Dátum: | 2020-03-14- 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Solymosi Péter |
| Asszisztens 1: | Garai Péter |
| Asszisztens 2: | Becséri Gergely |
| Alapvonali assz 1.: | Pintér Csaba |
| Alapvonali assz 2.: | Ducsai József |
| Tartalék jv.: | Albert István |
Solymosi Péter statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 297 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2002-04-10 - NB. I - MTK-Sopron |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2020-03-07 - OTP Liga - Paksi FC-Honvéd |
| Kiosztott sárgalap: | 1203 |
| Kiosztott piroslap: | 69 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 36 |
| A kiosztott sárgalap: | 164 |
| A kiosztott piroslap: | 15 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 23 |
| A kiosztott sárgalap: | 95 |
| A kiosztott piroslap: | 3 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 12 |
| Legelső mérkőzés | 2019-08-04 - OTP Liga - Videoton-Kaposvár |
| Legutolsó mérkőzés | 2020-03-07 - OTP Liga - Paksi FC-Honvéd |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 39 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 1 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 1 |
| Mérkőzések: | 2019-09-22 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Ferencváros |
| A kiosztott sárgalap: | 4 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 4 |
| Mérkőzések: | 2019-08-04 - OTP Liga - Videoton-Kaposvár 2019-10-19 - OTP Liga - Kaposvár-Várda SE 2019-11-23 - OTP Liga - Mezőkövesd-Kaposvár 2020-02-01 - OTP Liga - Diósgyőr-Kaposvár |
| A kiosztott sárgalap: | 15 |
| A kiosztott piroslap: | 0 |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Az MLSZ JB. közzétette a szombati zártkapus élvonalbeli mérkőzések játékvezetői küldését.
Az MLSZ JB. közzétette a szombati zártkapus élvonalbeli mérkőzések játékvezetői küldését.
Ferencvárosi TC - Kaposvári Rákóczi FC |
|
| MLSZ kód: | 1446377 |
| Forduló: | 25. forduló |
| Dátum: | 2020-03-14 - 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Solymosi Péter |
| Asszisztens 1: | Garai Péter |
| Asszisztens 2: | Becséri Gergely |
| Alapvonali assz 1.: | Pintér Csaba |
| Alapvonali assz 2.: | Ducsai József |
| Tartalék jv.: | Albert István |
Mezőkövesd Zsóry FC - Puskás Akadémia |
|
| MLSZ kód: | 1446378 |
| Forduló: | 25. forduló |
| Dátum: | 2020-03-14 - 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Erdős József |
| Asszisztens 1: | Vígh-Tarsonyi Gergő |
| Asszisztens 2: | Horváth Róbert |
| Alapvonali assz 1.: | Takács János |
| Alapvonali assz 2.: | Káprály Mihály |
| Tartalék jv.: | Varga Gábor |
Újpest FC - Paksi FC |
|
| MLSZ kód: | 1446380 |
| Forduló: | 25. forduló |
| Dátum: | 2020-03-14 - 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Pillók Ádám |
| Asszisztens 1: | Szalai Balázs |
| Asszisztens 2: | Lémon Oszkár |
| Alapvonali assz 1.: | Radványi Ádám |
| Alapvonali assz 2.: | Kovács J. Zoltán |
| Tartalék jv.: | Szalai Dániel |
Budapest Honvéd - Kisvárda Master Good |
|
| MLSZ kód: | 1446381 |
| Forduló: | 25. forduló |
| Dátum: | 2020-03-14 - 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Vad II. István |
| Asszisztens 1: | ifj. Tóth Vencel |
| Asszisztens 2: | Szert Balázs |
| Alapvonali assz 1.: | Andó-Szabó Sándor |
| Alapvonali assz 2.: | Lovas László |
| Tartalék jv.: | Horváth Zoltán |
DVSC - ZTE FC |
|
| MLSZ kód: | 1446382 |
| Forduló: | 25. forduló |
| Dátum: | 2020-03-14 - 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Iványi Zoltán |
| Asszisztens 1: | Albert István |
| Asszisztens 2: | Csatári Tibor |
| Alapvonali assz 1.: | Csonka Bence |
| Alapvonali assz 2.: | Andó-Szabó Sándor |
| Tartalék jv.: | Márkus Tamás |
Mol Fehérvár FC - DVTK |
|
| MLSZ kód: | 1446379 |
| Forduló: | 25. forduló |
| Dátum: | 2020-03-14 - 19:30:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
| Játékvezető: | Berke Balázs |
| Asszisztens 1: | Georgiou Theodoros |
| Asszisztens 2: | Bornemissza Norbert |
| Alapvonali assz 1.: | Szilasi Szabolcs |
| Alapvonali assz 2.: | Hanyecz Bence |
| Tartalék jv.: | Király Zsolt |
VAR
Videóbíró-asszisztens: az IFAB és a FIFA a kihívásokra hívta fel a figyelmet Telkiben, igaz játékvezetők és szakemberek nélkül.
Videóbíró-asszisztens: az IFAB és a FIFA a kihívásokra hívta fel a figyelmet Telkiben, igaz játékvezetők és szakemberek nélkül.
Az MLSZ elnöksége 2019-ben döntött a VAR-rendszer bevezetése mellett. A nemzetközi szervezetek szakemberei a projekt magyarországi előrehaladásáról tájékozódtak, és felhívták a munkacsoport tagjainak figyelmét a bevezetéshez feltétlenül szükséges intézkedések, elméleti és gyakorlati képzések fontosságára.
A nagypályás labdarúgás legmagasabb szintű szabályalkotó testülete, az International Football Association Board (IFAB) és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) szakemberei részletes tájékoztatást adtak a videóbíró-asszisztens és az ezzel összefüggésben működő lesjelzőrendszer (VOLT) használatáról, bemutatva a nemzetközi példákat és a bevezetés gyakorlati nehézségeit, feladatait. Egységes a vélekedés, hogy a rendszer zökkenőmentes bevezetéséhez több szakmai terület magas szintű együttműködése szükséges.
A játékvezetés mellett technológiai, tévéközvetítési, kommunikációs és infrastrukturális kihívások is várhatóak a következő időszakban, valamint a professzionális klubok szerepvállalása is kulcskérdés. Az adminisztratív előkészítést követően az első elméleti képzések májusban várhatóak, majd a gyakorlati tesztelés pedig nyáron indulhat el.
A FIFA tájékoztató anyaga (angol nyelven):
https://football-technology.fifa.com/en/innovations/video-assistant-referees/
Az ügyben megkerestük az MLSZ-t, hogy kik alkotják a VAR munkacsoportot.
Mérkőzés beharangozó
Karakó Ferenc nem népszerű Zalaegerszegen. Reméljük ma nagyobb baki nélkül lehozza a meccset.
Karakó Ferenc nem népszerű Zalaegerszegen. Reméljük ma nagyobb baki nélkül lehozza a meccset.
ZTE FC - Ferencvárosi TC |
|
| MLSZ kód: | 1446375 |
| Forduló: | 24. forduló |
| Dátum: | 2020-03-07- 19:30:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Karakó Ferenc |
| Asszisztens 1: | Georgiou Theodoros |
| Asszisztens 2: | Szécsényi István |
| Alapvonali assz 1.: | Andó-Szabó Sándor |
| Alapvonali assz 2.: | Lovas László |
| Tartalék jv.: | Horváth Zoltán |
Karakó Ferenc statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 58 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2015-04-04 - OTP Liga - Győr-Kecskemét |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2020-02-22 - OTP Liga - Honvéd-Felcsút |
| Kiosztott sárgalap: | 297 |
| Kiosztott piroslap: | 15 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 3 |
| A kiosztott sárgalap: | 9 |
| A kiosztott piroslap: | 1 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 6 |
| A kiosztott sárgalap: | 26 |
| A kiosztott piroslap: | 1 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 9 |
| Legelső mérkőzés | 2019-08-11 - OTP Liga - Paksi FC-Honvéd |
| Legutolsó mérkőzés | 2020-02-22 - OTP Liga - Honvéd-Felcsút |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 36 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 3 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 |
| Mérkőzések: | 2019-08-24 - OTP Liga - Kaposvár-Zalaegerszeg 2019-10-26 - OTP Liga - Újpest FC-Zalaegerszeg 2020-01-25 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Diósgyőr |
| A kiosztott sárgalap: | 9 |
| A kiosztott piroslap: | 1 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | |
| Mérkőzések: | |
* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1979 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod
Mérkőzés beharangozó
Berke Balázs vezeti a Debrecen-Kisvárda mérkőzést.
Berke Balázs vezeti a Debrecen-Kisvárda mérkőzést.
DVSC - Kisvárda Master Good |
|
| MLSZ kód: | 1446376 |
| Forduló: | 24. forduló |
| Dátum: | 2020-03-07- 17:00:00 |
| Jegyzőkönyv: | Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika |
Játékvezetők küldése |
|
| Játékvezető: | Berke Balázs |
| Asszisztens 1: | Szalai Balázs |
| Asszisztens 2: | Garai Péter |
| Alapvonali assz 1.: | Bogár Gergő |
| Alapvonali assz 2.: | Farkas Ádám |
| Tartalék jv.: | Varga Gábor |
Berke Balázs statisztikája a mérkőzés napjáig*: |
|
| A mérkőzés napjáig vezetett NB. I-es mérkőzések száma: | 85 |
| Legelső NB. I-es mérkőzés | 2011-07-30 - OTP Bank Liga NB. I. - Siófok-Újpest FC |
| Legutolsó NB. I-es mérkőzés | 2020-02-22 - OTP Liga - Paksi FC-Debrecen |
| Kiosztott sárgalap: | 381 |
| Kiosztott piroslap: | 15 |
A NB. I-es statisztika pályaválasztó szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 12 |
| A kiosztott sárgalap: | 60 |
| A kiosztott piroslap: | 1 |
A NB. I-es statisztika vendég szempontjából: |
|
| Vezetett mérkőzés: | 5 |
| A kiosztott sárgalap: | 23 |
| A kiosztott piroslap: | 1 |
Statisztika az idei bajnokságból: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 13 |
| Legelső mérkőzés | 2019-08-10 - OTP Liga - Kaposvár-Mezőkövesd |
| Legutolsó mérkőzés | 2020-02-22 - OTP Liga - Paksi FC-Debrecen |
| A versenyben kiosztott sárgalap: | 66 |
| A versenyben kiosztott piroslap: | 2 |
A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 2 |
| Mérkőzések: | 2020-02-01 - OTP Liga - Felcsút-Debrecen 2020-02-22 - OTP Liga - Paksi FC-Debrecen |
| A kiosztott sárgalap: | 13 |
| A kiosztott piroslap: | 1 |
A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából: |
|
| Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: | 3 |
| Mérkőzések: | 2019-08-31 - OTP Liga - Videoton-Várda SE 2019-11-02 - OTP Liga - Diósgyőr-Várda SE 2019-12-14 - OTP Liga - Várda SE-Videoton |