Játékvezetőkről
Kulcsár Katalin bekerült a 2015-ös női világbajnokságra készülő, bő játékvezetői keretbe a FIFA-nál. A női FIFA-játékvezetők topkereté
Kulcsár Katalin bekerült a 2015-ös női világbajnokságra készülő, bő játékvezetői keretbe a FIFA-nál. A női FIFA-játékvezetők topkeretében a 28 éves Kulcsár Katalin a legfiatalabb, mellette további 15 európai játékvezetőnő esélyes a vb-szereplésre a 2015. június 6. és július 5. között Kanadában sorra kerülő női vb-n. Az ázsiai szövetségből heten, az afrikaiból öten, az észak-amerikaiból heten, a dél-amerikaiból hatan, az óceániaiból pedig ketten reménykedhetnek a 2015-ös szereplésben.
Nemzetközi feladatok
Kassai Viktor vezeti március 26-án a legnagyobb érdeklődéssel várt francia-spanyol világbajnoki selejtezőt.
Kassai Viktor vezeti március 26-án a legnagyobb érdeklődéssel várt francia-spanyol világbajnoki selejtezőt.
A nemzetközi szövetség (FIFA) csütörtökön hozta nyilvánosságra, hogy Kassai segítői Erős Gábor, Ring György és Bognár Tamás lesznek. A találkozó a csoportelsőségről is dönthet.
Mivel a spanyolok hazai pályán nem tudták legyőzni a franciákat, ha kikapnak Párizsban, és a többi eredmény a várakozásoknak megfelelően alakul, a vb-címvédő pótselejtezőre kényszerülhet.
Ha nyernek idegenben, akkor a franciáknak kell játszaniuk a 2014-es vb-részvételért.
A magyar bíró legutóbb kedden, a Barcelona-AC Milan Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágót vezette. Mivel egy hét alatt két ilyen rangos meccset kapott: nyilvánvaló, kisebb Eb utáni pihentetése már a múlté, ismét a topbírók között számítanak rá.
A manchesteri Nanit a BL-ben vitathatóan kiállító Cuneyt Cakir a horvát-szerben működik közre.
Játékvezetők statisztikái
Egyes sajtóorgánumok szerint Kassai Viktor a 200. NB I-es mérkőzését vezette legutóbb, holott...
Egyes sajtóorgánumok szerint Kassai Viktor a 200. NB I-es mérkőzését vezette legutóbb, holott...
Pénteken még mit sem sejtette Kassai Viktor, hogy kedden a Barcelona-AC Milan BL-visszavágón fújja a sípot. Azzal tisztában volt, hogy kap mérkőzést, viszont a párosítással csak vasárnap szembesült. Akkor már túl volt a Kaposvár-Kecskemét bajnokin, amivel kapcsolatban megjelent: ez jelentette pályafutása 200. élvonalbeli találkozóját. Az igazság azonban az, hogy a somogyi összecsapás a 201. első osztályú játékvezetése!
Hogy kerülhetett porszem a gépezetbe? Utánakerestünk, és... Anno rendeztek egy Nagykanizsa?Szeged meccset 1999. december elsején, amit utólag töröltek. Ezt az élményt viszont nem lehet elvenni Kassai Viktortól, hiszen Makai János és Horváth István asszisztensekkel együtt teljesítették a kilencven perces penzumot.
A 37 esztendős bíró 1999. március 20-án debütált a honi első osztályban, a Zalaegerszeg-BVSC összecsapáson fújta először a sípot a legmagasabb kategóriában. A honi örökranglistát Bede Ferenc (271) vezeti, mögötte az aktív Szabó Zsolt (245) következik, aztán Puhl Sándor (225), Palotai Károly (215) és Győri László (213) tagja a rangos élmezőnynek. Kassai Viktor pedig közelít...
Nemzetközi feladatok
Újabb kiemelkedő feladatot kapott Kassai Viktor. A magyar játékvezető fújja majd a sípot a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján a Camp Nouban.
Újabb kiemelkedő feladatot kapott Kassai Viktor. A magyar játékvezető fújja majd a sípot a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján a Camp Nouban.
Kassai Viktor vezeti kedden a Barcelona-Milan Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóját. A magyar játékvezető a BL mostani szezonjában eddig négy találkozót irányított, a selejtezőben a Hapoel Kirjat Smona-BATE Boriszov, a csoportkörben pedig az Anderlecht-Malaga, a Dortmund-Real Madrid és a Benfica-Celtic összecsapást.
Küldés:
(Sport Tv)
A Barcelona-Milan BL-mérkőzést kedden élőben közvetítjük a Sport1 HD-n. A 20 órakor kezdődő műsort Matuz Krisztián vezeti, a stúdióban ott lesz Nyilasi Tibor, Várhidi Péter és Vincze Ottó, a meccset pedig a helyszínről Faragó Richard kommentálja majd.
Játékvezetőkről
Javában zajlik a hagyományosan rangos női válogatottak számára kiírt labdarúgótorna Portugáliában. A Mexikótól elszenvedett 1?0-&aacut
Javában zajlik a hagyományosan rangos női válogatottak számára kiírt labdarúgótorna Portugáliában. A Mexikótól elszenvedett 1?0-ás vereség után a magyar női labdarúgó-válogatott a házigazda portugálok ellen lépett pályára az Algarve-kupa második játéknapján, és nyert 2?0-ra. Ugyanezen a napon a Norvégia?Dánia mérkőzésen debütált a tornán a FIFA-játékvezető Kulcsár Katalin, akinek az egyik segítője dr. Kulcsár Judit FIFA-asszisztens volt.
Októberben ők képviselték az országot az azerbajdzsáni U17-es világbajnokságon, és mindketten készülhetnek a júliusi, svédországi felnőtt Európa-bajnokságra. Az olimpia és a világbajnokság után a kontinensviadal presztízse a legnagyobb a sportágban. Kulcsár Katalin az európai topkeret legfiatalabbjaként áll új kihívások előtt.
Játékvezetők statisztikái
Újabb jelentős szakaszhatárhoz érkezett az első számú magyar FIFA-játékvezető, Kassai Viktor.
Újabb jelentős szakaszhatárhoz érkezett az első számú magyar FIFA-játékvezető, Kassai Viktor. A FIFA-kerettagságának tizenegyedik évét töltő Kassai Viktor az első idei élvonalbeli bajnokijával új fejezetet nyitott pályafutásában.
A váci stadionban megrendezett Egri FC-DVTK találkozó volt a 200. NB I-es mérkőzése, amelyen szokás szerint a 200-as határon ősszel átjutó Erős Gábor valamint Ring György segítették asszisztensként a munkáját, és a hétvégén a 244. első osztályú meccsét vezető Szabó Zsolt volt a tartalék-játékvezető. A 37 esztendős bíró 1999. március 20-án debütált a honi első osztályban - a Zalaegerszeg-BVSC összecsapáson fújta a sípot.
Kassai Viktor az Egri FC-Diósgyőr meccs előtt előzőleg a Plzen-Napoli Európa Liga-visszavágót vezette, mely után a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében is szerepet kap a magyar hatos.
Nemzetközi feladatok
Az UEFA honlapján megjelentek szerint magyar bíró fogja vezetni az Anzsi Mahacskala-Newcastle United találkozót, amelyet az Európa Liga nyolcaddöntőjében rendeznek
Az UEFA honlapján megjelentek szerint magyar bíró fogja vezetni az Anzsi Mahacskala-Newcastle United találkozót, amelyet az Európa Liga nyolcaddöntőjében rendeznek majd meg. A bíró az a Vad II István lesz, aki az Atlético Madrid-Rubin Kazany mérkőzést vezette legutóbb a sorozatban. A találkozót csütörtökön rendezik 18 órától, az Anzsi "európai hazai pályáján", Moszkvában, a Luzsnyiki Stadionban.
Íme a küldés:
Referee István Vad (HUN)
Assistantreferees Vencel Tóth (HUN), Istvan Albert (HUN)
Additional assistant referees Tamás Bognar (HUN), Mihaly Fabian (HUN)
Fourth official Zsolt Attila Szpisjak (HUN)
UEFA Delegate Zoran Cvrk (CRO)
UEFA Referee observer Kaj Ostergaard (DEN)
Játékvezetők statisztikái
A Kaposvár-Győr mérkőzés nem jó előjelekkel kezdődött, hiszen az eredeti játékvezetőt Fábián Mihályt sérülés miatt a hét k&o
A Kaposvár-Győr mérkőzés nem jó előjelekkel kezdődött, hiszen az eredeti játékvezetőt Fábián Mihályt sérülés miatt a hét közepén levették a meccsről. Azonban Márkus Tamás barátja és kollégája nélkül is készült a mérkőzésre, hiszen ez volt a 100. NB. I-es asszisztálása.
A Síp és Zászlóban a következő interjú jelent meg Tamással:
Miskolci lakos lévén 1994 decemberében vizsgáztam le játékvezetőként a helyi körzeti JB-nél, a következő tavasztól működök labdarúgó-mérkőzéseken. 2001 decemberében kerültem az NB II-es asszisztensi keretbe. Huszonnégy évesen mutatkozhattam be a legmagasabb osztályban. Eddig 99 NB I-es, 177 NB II-es és 16 NB I B-s mérkőzésen vehettem részt asszisztensként.
- Nyugodtan kijelenthetem, hogy a 2012-es év eddigi pályafutásom legszebb esztendeje volt. Úgy érzem, kiemelten foglalkoztattak egész évben. Augusztusban Európa Liga-selejtező mérkőzésre kaptam küldést Ciprusra, amelyen borsodi játékvezetői négyes képviselhette Magyarország játékvezetését Fábián Mihály, dr. Varga Zsolt, Radványi Ádám és jómagam személyében. Itt szeretném kiemelni, hogy Fábián Misivel a játékvezetői vizsga óta járjuk a focipályákat, és segítjük, biztatjuk egymást. Életem egyik legszebb, legemlékezetesebb élményével ajándékozott meg a játékvezetés. Szeptemberben Észak-Írországban U 21-es mérkőzésen vehettem részt Belfastban, majd egy hónappal később Belgiumban tölthettem el egy hetet U 17-es minitornán. Decemberben a Montenegró-Szerbia Alpok Adria-kupa találkozóval búcsúztathattam az évet.
-Úgy gondolom, hogy a játékvezetés egy életforma, amelyet csak teljes odaadással, sok munkával lehet igazán jól végezni. Feltétlenül szükséges hozzá a megfelelő nyugodt családi háttér, amelyet a feleségem biztosít. Nélkülözhetetlen az országos Játékvezetői Bizottság, a megyei játékvezetői bizottság támogatása, valamint a kollégák segítőkészsége, amit ezúton is köszönök mindenkinek.
Miskolcig hosszú lehetett az út Kaposvárról!
Sok sikert Tomi! További sikereket kívánunk neked!
Nemzetközi feladatok
Bognár Tamás néhány napig az NB I egyik mérkőzésére készülődött, ám egy rangos invitálás felülírta terveit. A 2009 &oac
Bognár Tamás néhány napig az NB I egyik mérkőzésére készülődött, ám egy rangos invitálás felülírta terveit. A 2009 óta FIFA-kerettag, 34 esztendős bíró tavaly nagyszerű teljesítményével kiérdemelte az Év Játékvezetője titulust.
Az idén két Európa Liga-találkozón is közreműködött alapvonali játékvezetőként - segítve Kassai Viktor és Vad II István munkáját Plzenben és Madridban.
Az OTP Bank Liga első idei fordulójában eredetileg a Szusza-stadionban vezette volna a paksiak vendégjátékát szombaton, ám a minap megtisztelő felkérés érkezett Katarból. A 2022-es világbajnokság házigazdájánál első osztályú bajnokira hívták meg, így Bognár Tamás a Megyeri út helyett az arab országban fúj következő meccsén, asszisztensként Kispál Róbert és Berettyán Péter segítik a munkáját.
Nemzetközi feladatok
Kassai Viktor vezeti a Plzen-Napoli Európa Liga mérkőzést csütörtökön 21:05 perctől. Segítői: asszisztensek: Erős Gábor, Ring György, alapvonali játékvezetők: Bognár
Kassai Viktor vezeti a Plzen-Napoli Európa Liga mérkőzést csütörtökön 21:05 perctől. Segítői: asszisztensek: Erős Gábor, Ring György, alapvonali játékvezetők: Bognár Tamás, Fábián Mihály, tartalék játékvezető: Kispál Róbert.
Játékvezetőkről
Nem panaszkodhat az MLSZ ex-JB elnöke, Vágner László, hiszen a Milan-Barcelona mérkőzésen lesz ellenőr. Vágner utoljára novemberben működött közre ne
Nem panaszkodhat az MLSZ ex-JB elnöke, Vágner László, hiszen a Milan-Barcelona mérkőzésen lesz ellenőr. Vágner utoljára novemberben működött közre nemzetközi felnőtt mérkőzésen, akkor az Newcastle - Marítimo mérkőzésen volt ellenőr.
Játékvezetőkről
A szakmai együttlét, a sportbaráti kapcsolatok ápolása és a kellemes kikapcsolódás jegyében rendezték meg a Magyar Labdarúgó Ját&
A szakmai együttlét, a sportbaráti kapcsolatok ápolása és a kellemes kikapcsolódás jegyében rendezték meg a Magyar Labdarúgó Játékvezetők bálját a vecsési Airport Hotelben.
Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke, egyben az MLSZ JB elnöke köszöntötte a több mint kétszáz megjelentet, majd Tóth Vencel, az MLJT elnöke nyitotta meg a rendezvényt, és üdvözölte - többek között - Nagy Miklóst, az MLJT örökös, tiszteletbeli elnökét, Csiki Károlyt, az MLSZ versenyigazgatóját és Puhl Sándort, az MLSZ JB egyik alelnökét. A másik alelnök igazoltan volt távol: Hanacsek Attila megtisztelő invitálásnak tett eleget, a szlovák labdarúgó szövetség játékvezető bizottságának edzőtáborában tartott szakmai előadást egy időben az MLJT-bállal.
Tóth Vencel külön köszöntötte prof. Hegyi Pétert, aki hosszabb kihagyás után tért vissza az MLSZ JB vérkeringésébe, és hatalmas szakmai elismerés, hogy az MLSZ elnökségének javaslatára bekerült az UEFA Referee Convention paneljébe. Nagy Miklós, Kurmai Zoltán, Nyekita Dezső és Kiss Béla szervezőmunkájának köszönhetően kellemes környezetben, kitűnő hangulatban kezdődhetett el a bál, ahol emléktárgyakkal díjazták a jubilánsokat. Íme, a névsor:
25 éve vizsgáztak: Georgiu Grigorisz, Ráthgéber László
30 éve vizsgáztak: Bajkai János, Vágner László, Vámos Tibor
35 éve vizsgáztak: Hidasi Gyula, Kálmán Imre, Marosvári Csaba, Stamler Péter, Varga Sándor, Kaibás Dezső
40 éve vizsgáztak: Ádám Mihály, Márton Sándor, Szabó János
45 éve vizsgáztak: Csiki Károly, Drigán György, Maczkó József
50 éve vizsgázott: Lauber Gyula
55 éve vizsgázott: Kamarás István dr.
65 éve vizsgázott: Egervári Ferenc
Egervári Ferenc 1948. június 10-én tette le a játékvezetői vizsgát, tartalmas pályafutása során több mint ezer mérkőzést vezetett.
A bálban a tradícióknak megfelelően ünnepélyes keretek között adták át az érdekelt játékvezetőknek a 2013-as FIFA-jelvényeket.