Legfrissebb hírek - Játékvezetők

Beint-e a kisteleki spori Messinek? Játékvezetőkről
2013.04.23 18:58
Beint-e a kisteleki spori Messinek?

Ez a ma esti Bayern München-Barcelona BL-elődöntő egyik nagy kérdése.

Ez a ma esti Bayern München-Barcelona BL-elődöntő egyik nagy kérdése.



Hatalmas feladat előtt áll Kispál Róbert, a kisteleki származású játékvezető. Ő lesz ugyanis Ring György mellett a másik asszisztense Kassai Viktornak a ma esti Bayern München-Barcelona Bajnokok Ligája-elődöntőben, Münchenben. Kispál évek óta Kassai csapatának a tagja, a 2011-es BL-fináléban ötödik játékvezetőként működött közre.

Most azonban még nagyobb feladatot kap, hiszen asszisztensként, ha úgy tetszik, partjelzőként sokkal többet kerül majd reflektorfénybe a munkája. Az is kérdés tehát, hogy vajon beint-e egy lest a vendégek szupersztárja, Lionel Messi egyik akciójakor, vagy segít-e Kassainak akkor, amikor a hazaiak játékosa, Arjen Robben feldobja magát. A 20.45-kor kezdődő mérkőzésen választ kapunk ezekre.

Kispál egyébként idén már volt negyedi játékvezető a BL-ben, méghozzá a nyolcaddöntő visszavágói során, és akkor is a Barcelona volt az egyik csapat - a másik az olasz Milan.

 



Pályafutás
Mint korábban megírtuk, Kispál Róbert sportkarrierjét labdarúgóként kezdte: a Kistelek serdülőben két éven át rúgta a labdát, de mivel nem tartotta magát talentumnak, idejekorán szögre akasztotta a csukát. 1984-ben sikeres játékvezetői vizsgát tett, az első felnőtt meccse (1985. március 30.) egy Dorozsma II.?Pusztamérges megyehármas találkozó volt partjelzőként, az NB II-es országos keretbe is így került. Az MLSZ Játékvezetői Bizottsága 2000-ben terjesztette fel nemzetközi partjelzőnek, Magyarországon 2008-ban az év asszisztensének választották.

Mi van Fábiánnal? Játékvezetőkről
2013.04.21 15:06
Mi van Fábiánnal?

Többen érdeklődtek, hogy mi van Fábián Mihállyal? Utána jártunk a kérdésnek és kiderült, hogy Misi még mindig sérült, ez&eacut

Többen érdeklődtek, hogy mi van Fábián Mihállyal? Utána jártunk a kérdésnek és kiderült, hogy Misi még mindig sérült, ezért idén még nem vezetett mérkőzést NB. I-ben. Kerestük e-mailben Misit, de érdeklődésünkre nem kaptunk választ. Az biztos, hogy komoly gondja nem lehet, hiszen kedden ismét ő lesz Kassai Viktor alapvonali játékvezetője. Reméljük hamarosan már meccset is vezethet...

Kassai: Bayern-Barcelona Nemzetközi feladatok
2013.04.21 10:50
Kassai: Bayern-Barcelona

Kassai Viktor vezeti a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében a Bayern München és az FC Barcelona első összecsapását, amelyet kedden játszik a német és a katal&a

Kassai Viktor vezeti a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében a Bayern München és az FC Barcelona első összecsapását, amelyet kedden játszik a német és a katalán csapat a bajor fővárosban.

Kassai Viktor vezeti a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében a Bayern München és az FC Barcelona első összecsapását, amelyet kedden játszik a német és a katalán csapat a bajor fővárosban.A magyar játékvezető jelölésének hírét az EFE spanyol hírügynökség tette közzé vasárnap, hozzáfűzve az alapinformációhoz, hogy a 37 esztendős Kassai dirigálta a március 26-ai párizsi Franciaország-Spanyolország (0-1) világbajnoki selejtezőmérkőzést, és ugyancsak ő vezette a március 12-ei Barcelona-AC Milan nyolcaddöntős BL-visszavágót, amelyen a katalánok 4-0-ra nyertek.

A magyar bíróról azért is jó emlékeik lehetnek a katalánoknak - írta az EFE -, mert Kassai vezette a 2010-2011-es Bajnokok Ligája-döntőt, amelyben a Barcelona 3-1-re legyőzte az angol Manchester Unitedet. Ugyanakkor nemcsak a Barcelonának lehetnek kellemes emlékei Kassai Viktor működéséről, a magyar játékvezető és csapata dirigált tavaly a Real Madrid-Bayern München elődöntőben, a Bernabéuban rendezett második mérkőzésen. A német csapat továbbjutott. Ugyancsak a 2011-2012-es szezonban Kassai vezette a Bayern-Manchester City találkozót, azt 2-0-ra nyerte meg a Bayern. Kassai Viktor segítői az oldalvonal mellett Ring György és Kispál Róbert lesznek, a negyedik játékvezető Erős Gábor, az alapvonalon Bognár Tamás és Fábián Mihály asszisztálnak.

 

Kassai Viktor korábban a Kirjat Smona-BATE Boriszov selejtezőben, az Anderlecht-Malaga, a Benfica-Celtic és a Dortmund-Real Madrid csoportmeccsen működött közre a BL aktuális szezonjában, valamint ő vezette a Barcelona és a Milan nyolcaddöntő-visszavágóját is. 

Liga Kupa döntő: Farkas Ádám Játékvezetőkről
2013.04.19 16:18
Liga Kupa döntő: Farkas Ádám

Az MLSZ Játékvezetői Bizottsága kijelölte a Ligakupa-döntő és a KÉSZ Női Magyar Kupa-döntő játékvezetőit.

Az MLSZ Játékvezetői Bizottsága kijelölte a Ligakupa-döntő és a KÉSZ Női Magyar Kupa-döntő játékvezetőit.



A Ligakupa idei mérkőzéseire az MLSZ Játékvezetői Bizottsága már hatfős csapatokat jelölt, a játékvezető, a két asszisztens és a tartalékbíró mellett két alapvonali asszisztens működött közre. Nem lesz ez másként a székesfehérvári döntőben (Ferencváros - Videoton FC, 17.30) sem, ahol Farkas Ádám munkáját Tóth II Vencel, Medovarszki János asszisztensként, Kelemen Attila tartalék játékvezetőként, Iványi Zoltán és Oláh Gábor pedig alapvonali asszisztensként vezeti.

 

A következő szezontól az OTP Bank Liga meccsein is rendszeressé váló játékvezetői felállás a KÉSZ Női Magyar Kupa-döntőn (MTK Hungária - Astra Bíró-Kert FC, 15.00) debütál a hazai női labdarúgásban, itt Kulcsár Katalin munkáját Kulcsár Judit, Hima Andrea, Makkosné Petz Brigitta, Urbán Eszter és Sipos Katalin segítik majd.

 

AZ MLSZ.HU weboldalon MLSZ Játékvezető Bizottsága szerepel a cikkben, de a megjelenésben mi a helyes, alapszabály által szabályozott nevet - MLSZ Játékvezetői Bizottság - használjuk. A játékvezetők a focibiro.hu adatbázisában rögzítve vannak! Még az alapvonaliak is!

Három "kislány" Játékvezetőkről
2013.04.12 06:21
Három "kislány"

Emlékezetes rangadó lesz, az már a kezdés előtt biztos. A két első osztályú piros-kék gárda fővárosi összecsapásán ugyanis csupa

Emlékezetes rangadó lesz, az már a kezdés előtt biztos. A két első osztályú piros-kék gárda fővárosi összecsapásán ugyanis csupa hölgyjátékvezető működik közre április 13-án, szombaton, hiszen Kulcsár Katalin munkáját dr. Kulcsár Judit és Hima Andrea segíti.

 

Az adrenalint valamiképpen kontrollálni kell. Mert az azért mégsem járja, hogy százötvenes pulzussal durván szóljon oda az ember labdarúgó fia az asszisztensnek, hát még a játékvezetőnek! Voltaképpen ha férfisporikról van szó, akkor is ez lenne a normális reakció, csakhogy elég, ha valaki kimegy egy alacsonyabb osztályú bajnokira, ott aztán Shakespeare LXXV. szonettje csak nagyritkán kerül terítékre.

 

De itt van ez a szombat, amikor végre talán a nap sem csupán valamiféle előzetest vetít az Itt a tavasz című egész évszakos moziból. Csinos, talpraesett hölgyekből sem lesz hiány - legalábbis a Fáy utcában, ugyanis délelőtt 10 órakor az I. osztályú U19-es bajnokság 22. fordulójában a Vasas Kubala Akadémia-Puskás Akadémia Videoton találkozón női játékvezetői hármas működik közre.

 

 

Kulcsár Katalin neve a széles futballközvélemény előtt sem csenghet ismeretlenül, hiszen a Győr-Moson Sopron Megyei Igazgatóság égisze alatt működő, a női FIFA-játékvezetők topkeretében helyet kapó 28 éves spori a 2015-ös női világbajnokság előzetes keretének is tagja, amely azt jelenti, van esély arra, hogy a két év múlva, június 6. és július 5. között Kanadában rendezendő eseményen egy hazánk lányáért is szoríthatunk.

 

Dr. Kulcsár Judit szintén FIFA-kerettag, a 32 éves asszisztenst nem mellékesen Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében hat esztendeje az "Év női játékvezetője" címmel tüntette ki a helyi Játékvezetői Bizottság. A szombati derbin - ne feledjük, a 41 pontos negyedik fogadja a 39 egységgel ötödik helyezettet - második számú asszisztensnek jelölt, 1979. június 10-én napvilágot látott Hima Andrea természetesen ugyancsak nemzetközileg elismert sporttárs, aki Kulcsár Katalinhoz hasonlóan Győr-Moson-Sopron megyében működik.

 

Ha szabad egy tanácsot adni a szombaton pályára lépőknek, az urak ne Szécsi Pál-slágerekkel hangolódjanak a bajnokira, ugyanis az Én édes Katinkám, csak egyszer kacsints rám - sem prózában, sem dalolászva nem lesz nyerő. Éneklés esetén persze ajánljuk az X-Faktort - ez esetben a sárga lapos figyelmeztetés is elmarad, legfeljebb az edzők dühöngenek egy sort majd a sokadik döntetlen után?

Női nemzetközi küldés Játékvezetőkről
2013.04.11 15:30
Női nemzetközi küldés

Az uefa.com tájékoztatása alapján 2013. április 21-én Kulcsár Katalin - dr. Kulcsár Judit, Hima Andrea, Gaál Gyöngyi négyes vezeti a Juvisy Essonne - Lyon női BL. mé

Az uefa.com tájékoztatása alapján 2013. április 21-én Kulcsár Katalin - dr. Kulcsár Judit, Hima Andrea, Gaál Gyöngyi négyes vezeti a Juvisy Essonne - Lyon női BL. mérkőzést Franciaországban, Evryben.

Farkas Ádám: 50. NB.I Játékvezetők statisztikái
2013.04.07 16:18
Farkas Ádám: 50. NB.I

Farkas Ádám az 50. élvonalbeli mérkőzését vezette vasárnap, a Honvéd-DVSC találkozóval. Ádám 2008/2009-es szezon tavaszán került fel az élvonalb

Farkas Ádám az 50. élvonalbeli mérkőzését vezette vasárnap, a Honvéd-DVSC találkozóval. Ádám 2008/2009-es szezon tavaszán került fel az élvonalba, ahol az MTK-Kaposvár mérkőzésen debütált. Az 50 mérkőzésen - ahol 29 hazai és 15 vendég győzelem született - 218 sárgalapot és 23 pirosat adott. Sok sikert Ádám! A cél a következő cél a 100 legyen!

 

Farkas Ádám (Eger, 1982. január 2.) magyar nemzeti labdarúgó-játékvezető.

Jellemzése
Szabályalkalmazása határozott, ítélkezése következetes, játékos párti sportember. Fellépése erélyes, de nem erőszakos, szolgálata nem részrehajló. Szabályszerűen bünteti a durvaságot, a játékos alattomos magatartását, a túlzott erő alkalmazását, illetve a súlyosan sportszerűtlen magatartást.

Pályafutása
Nemzeti játékvezetés
A játékvezetői vizsgát 2003-ban tette le, ezt követően Heves megyében, mint gyakorló játékvezető, különböző labdarúgó bajnokságokban szerezte meg a szükséges tapasztalatokat. Ellenőreinek, sportvezetőinek javaslatára a magyar gyakorlattól eltérően szokatlanul gyorsan, 2007-ben lett NB. II-es, országos játékvezető. 2008-ban minősítették a legmagasabb labdarúgó bajnokság játékvezetőjének keretébe. Az első NB. I-es mérkőzését 2009-ben, az MTK ? Kaposvár (2-1) bajnoki összecsapást kiválóan irányította.
Sikerei, díjai
Sportvezetőinek, ellenőreinek javaslatára Heves megyében 2007-ben és 2008-ban az Év Játékvezetője címet érdemelte ki.

 

Ádám részletes statisztikája, mérkőzésekkel együtt megtekinthető az adatbankunkban!

NB. III: 6 kiállítás + érdekes eset Játékvezetők statisztikái
2013.04.07 09:15
NB. III: 6 kiállítás + érdekes eset

Három cigándi, egy bátori játékos és mindkét edző: ez volt Tatár Imre játékvezető piros lap termése

Három cigándi, egy bátori játékos és mindkét edző: ez volt Tatár Imre játékvezető piros lap termése

 

 

Cigánd-Nyírbátor 1:1 (0:0)
Cigánd, 400 néző. Vezette: Tatár Imre, asszisztensek: Kövér Tamás, Török Zoltán.
Cigánd: Sánta - Pop, Deme, Templfi, Gnandt-Németh, Tudja (Csáki T., 64.), Baksa, Roszel, Boldog (Vicickó, 88.), Ludescher, Varga (Csáki R., 76.). Vezetőedző: Kocsis János.
Nyírbátor: Tóth - Hadházi, Sipos, Jeddi, Ricsei, Ráti (Pálvölgyi, 50.), Lakatos, Tóth, Erdei, Török (Kristófi, 77.), Nagy. Vezetőedző: Fogarasi Zoltán.
Gól: Roszel (56.), illetve Pálvölgyi (71.)
Sárga lap: Sipos (14.), Ráti (54.), Boldog (73.), Jeddi (79.)
Kiállítva: Sánta (63.), Pop (96.), Roszel (96.), Kóka (96.), valamint a két vezetőedző, Kocsis János és Fogarasi Zoltán.

 

Élvezetes, nagy iramú mérkőzést látott a közönség. Az első félidőben a hazaiak fizikai fölényben voltak, több komoly helyzetet is kialakítottak, de vagy elrontották, vagy Tóth Szilveszter bravúrjai segítettek a bátoriakon. A második félidő elején bekezdett a Cigánd és ennek az 55. percben gól lett az eredménye. A hazai támadás a bal oldalon futott végig Tudja beadását az elmélázó bátori védők között Roszel öt méterről a kapuba fejelte.
Ezt követően megváltozott a játék képe. Nyírbátor átvette a meccs irányítását. A 61. percben a csereként beállt Pálvölgyi egyedül tört kapura, de Sánta kapus húsz méterre kifutva felvágta a csatárt. Egyből villant a piros. Ezután tovább támadott a Bátor, aminek a hetvenegyedik percben egyenlítés lett az eredmény Nagy adta be a labdát Pálvölgyi tíz méterről nem hibázott.


Majd paprikás lett a hangulat, miután a sípmester két, szabályosnak látszó vendéggólt is érvénytelenített és a reklamáló vendégedzőt, Fogarasi Zoltánt elküldte a kispadról? az egyiket lesnek minősítette, a másiknál kifelé ítélt szabadrúgást Tatár Imre bíró.


A nyolcvanadik percben igazán ritka jelenetnek lehettek tanúi a nézők: Gunnar Prokop ?tanítványa?, Kocsis János, a hazaiak trénere nemes egyszerűséggel a játéktérre lépve szerelte a jobb oldalon elfutó Kristófit, ezzel megakadályozva, hogy három az egy ellen vezessen gólt ígérő támadást a bátori csapat. Tatár itt is azonnal piros lap adott. A hazaiak ezután minden létező eszközt bevetettek az eredmény tartása érdekében. A 96. percben dulakodás tört ki a játékosok között, amelynek következtében Roszelt és Popot a hazaiaktól, a vendégektől pedig a kispadon ülő Kókát állította ki a bíró, aki ezt követően le is fújta a meccset.


Ritkán látható küzdelmes mérkőzésen, sok helyzetet láthatott a közönség, mindkét csapat igazolta táblázaton elfoglalt helyét. Az első játékrészben a Cigánd, a másodikban a Nyírbátor volt fölényben. Azonban gyenge játékvezetői közreműködéssel, ritka sportszerűtlen magatartással érdemtelenül tartott otthon a hazai csapat egy pontot és Jeddi Béla hátvéd egyik fogát.

Gaál Gyöngyi évtizedes FIFA-múlttal vezet Angliában Játékvezetőkről
2013.04.06 17:24
Gaál Gyöngyi évtizedes FIFA-múlttal vezet Angliában

Vasárnap az Anglia-Kanada barátságos női válogatott mérkőzés Gaál Gyöngyi vezeti a Rotherham United stadionjában, asszisztensei Hima Andrea és Török Katalin lesznek.

Vasárnap az Anglia-Kanada barátságos női válogatott mérkőzés Gaál Gyöngyi vezeti a Rotherham United stadionjában, asszisztensei Hima Andrea és Török Katalin lesznek.

Gaál Gyöngyi tíz esztendeje lett a FIFA-keret tagja. Hogy milyen indíttatásból lett játékvezető? Nos, édesapja is futballbíró volt harminc évig, ő inspirálta, hogy elvégezze a tanfolyamot tizennyolc évvel ezelőtt az öccsével együtt.

 

- Frissen vizsgázott játékvezetőként nem mer az ember nagyot álmodni. Szerettem volna nőként helytállni a férfi kollégák között valamint azt, hogy pár év múlva feljebb tudjak lépni. Nem gondoltam, hogy Magyarországot képviselve első nőként FIFA-bíró lehetek egyszer, a világ- és Európa-bajnoki szereplésről nem is beszélve. Az egy évtizedes nemzetközi szereplés alatt vezettem több mint hetven nemzetközi mérkőzést külföldön (jó párat itthon is, illetve több tucat nemzetközi mérkőzésen voltam tartalék játékvezető) sikerült eljutnom egy ifjúsági Eb-re, két felnőtt kontinensbajnokságra, három ifjúsági világbajnokságra és két felnőtt vébére. Mindebből két mérkőzést emelnék ki: a 2007-es kínai vb bronzmérkőzését és a 2005-ös Eb nyitómeccsét. A felkészülésemet nagyban segíti, hogy 2002 óta vezetek másodosztályú férfi mérkőzéseket, és szintén első nőként vezethettem itthon első osztályú férfi bajnokikat is. Úttörőként nagy az ember felelőssége. Hosszú utat kell bejárni az elfogadottságig, ez idő alatt rengeteg tapasztalatot szereztem a pályafutásom során. Ezt szeretném majd átadni a fiatalabb kolléganőknek, remélve, hogy nekik is lehetnek hasonló élményeik játékvezetőként - mondta Gaál Gyöngyi.

 

Makkosné Petz Brigitta asszisztensként tagja tíz éve a FIFA-keretnek. Nemrég tért vissza szülés után, jelenleg Urbán Eszterrel Belgiumban tartózkodnak, egy női U19-es Eb-minitornán.

 

Ünnepel Tóth Vencel! Játékvezetőkről
2013.04.06 07:33
Ünnepel Tóth Vencel!

Szombaton ünnepli 60 születésnapját id. Tóth Vencel. Az NB. I-es ellenőr a korrektségéről és egyenességéről híres országszerte. A szü

Szombaton ünnepli 60 születésnapját id. Tóth Vencel. Az NB. I-es ellenőr a korrektségéről és egyenességéről híres országszerte. A születésnapos ellenőr vasárnap a DVTK-Videoton lesz ellenőr, ahol a Szabó Zsolt - Albert István, Farkas Balázs - Iványi Zoltán négyest ellenőrzi. Boldog születésnapot és jó egészséget kívánunk.

 

Tóth Vencel (Budapest, 1953. április 6.) magyar nemzetközi labdarúgó-játékvezető. Nyugdíjas, korábbi polgári foglalkozása, a polgári repülésnél légiforgalmi irányító.

Játékos pályafutása
Fiatal éveiben a MALÉV sportegyesület játékosa, majd a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Játékvezető Bizottság (JB) válogatottjának egyik meghatározó játékosa lett.

Jellemzése
Szabályalkalmazása határozott, ítélkezése következetes, játékos párti sportember. Szabályszerűen büntette a durvaságot, az alattomos játékos, a túlzott erő alkalmazását illetve a súlyosan sportszerűtlen magatartást. Mint volt játékos, a szabályi előírások értelmezésénél - a játékszabályok szellemének értelmezésénél -, főleg fegyelmezéseknél, esetenként késve nyúlt a sárga kártyához. A FIFA egyik elvárt nyelvén, angolul beszél.

Pályafutása
Nemzeti játékvezetés

Labdarúgó pályafutását befejezve Budapest-en a XIII. kerületi Labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottságának vizsgabiztosai előtt (Kürti Imre, Lovász László, Sipos József) tette le a játékvezetői vizsgát. A sikeres vizsgát követően, mint gyakorló játékvezető, a kerület által működtetett, majd a Budapesti Labdarúgó-szövetség [BLSZ] (megye) által működtetett különböző bajnokságokban szerezte meg a szükséges tapasztalatokat. Labdarúgó múltjának elismeréseként gyorsan jutott egyik osztályból a másikba. Ellenőreinek, sportvezetőinek javaslatára 1992-ben lett hazája legmagasabb labdarúgó bajnokságának játékvezetője. Az NB. I-ben, a Pécs?Nyíregyháza (1:0) bajnoki találkozón debütált. Az aktív nemzeti játékvezetői pályafutásától 1998-ban, a Vasas?Videoton (2:1) bajnoki mérkőzéssel búcsúzott, az átlagosnál többet foglalkoztatott sportember. Első ligás mérkőzéseinek száma: 121

Nemzetközi játékvezetés
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Játékvezető Testülete 1993-ban - még nem volt meg a FIFA játékvezetéshez szükséges éveinek száma - először a FIFA partjelzői keretbe, majd 1995-ben a nemzetközi játékvezetőnek terjesztette fel, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) bíróinak keretébe. Több nemezetek közötti válogatott és klubmérkőzést vezetett. Az aktív nemzetközi játékvezetést a FIFA korhatárának elérésével 1998-ban fejezte be.

Sportvezetői pályafutása
A BLSZ JB elnöke, és a BLSZ elnökségének egykori tagja, budapesti (megyei) játékvezető ellenőr. Az MLSZ JB Talent program területi instruktorok, a keleti régióban, országos játékvezető ellenőr.

Családi kapcsolat
Fia, Tóth II. Vencel nemzetközi partbíró, asszisztens, a FIFA játékvezetők keretének tagja.

Vad Pisti feladata Nemzetközi feladatok
2013.03.25 11:15
Vad Pisti feladata

Két jól sikerült Európa Liga-mérkőzés levezetése után ezúttal világbajnoki selejtezőn bizonyíthat Vad II István FIFA-játék

Két jól sikerült Európa Liga-mérkőzés levezetése után ezúttal világbajnoki selejtezőn bizonyíthat Vad II István FIFA-játékvezető három honfitársával.

 

Az elit játékvezetői kerethez tartozó Vad II István az Atletico Madrid-Rubin Kazany és az Anzsi Mahacskala-Newcastle EL-találkozókon bíráskodott az idén, kedden este fél kilenctől új kihívás vár rá: Újvidéken a Karadorde Stadionban a Szerbia-Skócia találkozón fújhatja a sípot. Miként korábban, ezúttal is Albert István és Tóth Vencel asszisztensek segítik a munkáját, a negyedik játékvezető Andó-Szabó Sándor lesz.

 

Az "A" csoportban a szerbek utóbb 2-0-ra alulmaradtak a horvátországi presztízsmeccsen, eközben a skótok úgyszintén pikáns párosítás részesei voltak: hazai pályán szenvedtek vereséget a walesiektől.

Tóth Vencel ott lesz az U21-es Európa-bajnokságon Játékvezetőkről
2013.03.20 06:06
Tóth Vencel ott lesz az U21-es Európa-bajnokságon

Fontos mérföldkőhöz érkezett pályafutásában ifj. Tóth Vencel FIFA-asszisztens, akinek a legutóbbi Ferencváros-Újpest bajnoki mérkőz&eacute

Fontos mérföldkőhöz érkezett pályafutásában ifj. Tóth Vencel FIFA-asszisztens, akinek a legutóbbi Ferencváros-Újpest bajnoki mérkőzés volt pályafutása első derbije. Idén asszisztált az Atletico Madrid-Rubin Kazany és az Anzsi Mahacskala-Newcastle EL-meccseken, legközelebb pedig a Szerbia-Skócia világbajnoki selejtezőn segíti Vad II István munkáját.



A napokban az is eldőlt, hogy június 5-18-ig - egyedüli magyarként - az Izraelben rendezendő U21-es Európa-bajnokságon képviseli hazánkat. A 8 csapatos (Anglia, Németország, Izrael, Olaszország, Hollandia, Norvégia, Oroszország, Spanyolország) döntőre 6 játékvezetőt, 8 asszisztenst és 8 alapvonali játékvezetőt hívtak meg a nemzetközi keretből.

A március 24-én 35 éves FIFA-asszisztens tavalyelőtt részese volt a szerbiai U17-es Eb-nek, melynek fináléjában az észt Kristo Tohver egyik asszisztense lehetett.