Legfrissebb hírek - Játékvezetők

12 profi játékvezető lesz! Játékvezetőkről
2013.06.13 18:04
12 profi játékvezető lesz!

A PROFI JÁTÉKVEZETŐK: Andó-Szabó Sándor (FIFA), Becséri Dániel, Bognár Tamás (FIFA), Erdős József, Fábián Mihály (FIFA), Farkas

A PROFI JÁTÉKVEZETŐK: Andó-Szabó Sándor (FIFA), Becséri Dániel, Bognár Tamás (FIFA), Erdős József, Fábián Mihály (FIFA), Farkas Ádám, Iványi Zoltán, Kassai Viktor (FIFA), Németh Ádám (FIFA), Solymosi Péter, Szabó Zsolt, Vad II István (FIFA)



A mai elnökségi határozatnak megfelelően 12 fős hivatásos játékvezetői kar jön létre, amelynek tagjai a teljesítményükkel megalapozott juttatásban részesülnek. A hivatásosok fizetése és a gólvonali játékvezetők foglalkoztatása mellett az MLSZ, az egyesületekkel közösen, jelentős egyéb többletköltségeket is vállal annak érdekében, hogy a játékvezetés színvonala emelkedjen, hiszen a szövetség vállalja a játékvezetők szállás-, illetve útiköltségének térítését, felszerelését, illetve a szükséges kommunikációs eszköztárak beszerzését is. A most profivá lett játékvezetők három évre szóló megbízási szerződését hosszabbíthatja évente a szövetség a teljesítmény függvényében.

Fábián Mihályék vb-selejtezőn bíráskodtak Nemzetközi feladatok
2013.06.10 15:07
Fábián Mihályék vb-selejtezőn bíráskodtak

Az Azerbajdzsán-Luxemburg világbajnoki selejtező mérkőzést magyar játékvezetői négyes közreműködésével rendezték meg. A bakui stadionban a

Az Azerbajdzsán-Luxemburg világbajnoki selejtező mérkőzést magyar játékvezetői négyes közreműködésével rendezték meg. A bakui stadionban a 3 pontos azeriek tízezer néző előtt fogadták a 2 egységgel rendelkező ellenfelüket az F csoportban.

 

A találkozót a pályafutása első vb-selejtezőjét dirigáló Fábián Mihály vezette, asszisztensei Albert István és a szintén debütáló Berettyán Péter voltak, a tartalék-játékvezetői teendőket Andó-Szabó Sándor látta el.

A házigazdák Ruslan Abishov góljával jutottak előnyhöz a 71. percben, a 80. percben Stefano Bensi egyenlített, és az eredmény már nem változott.

A jelenlegi FIFA-kerettagok közül Kassai Viktor, Vad II István, Bognár Tamás és Andó-Szabó Sándor is vezetett már világbajnoki kvalifikációs találkozót, pénteken Fábián Mihály esett át a tűzkeresztségen.

Arany Tamás ünnepel! Játékvezetőkről
2013.06.09 08:00
Arany Tamás ünnepel!

1966. június 9-én látta meg a napvilágot Móron az elmúlt évtized legnépszerűbb játékvezetője, Arany Tamás. Tomi 1985-ben tettel le a j&aacute

1966. június 9-én látta meg a napvilágot Móron az elmúlt évtized legnépszerűbb játékvezetője, Arany Tamás. Tomi 1985-ben tettel le a játékvezetői vizsgát, majd 1994-től NB. I-es játékvezető lett. A játékosok által is kedvelt játékvezető jelenleg az MLSZ JB. elnökségi tagja és a Fejér megyei JB. elnöke. Boldog szülinapot TOMI!

Újabb két feladat Tóth Vencelnek Játékvezetőkről
2013.06.08 08:45
Újabb két feladat Tóth Vencelnek

Szombaton az Olaszország - Izrael U.21-es labdarúgó EB mérkőzés tartalék játékvezetője lesz TelAvivban ifj. Tóth Vencel, míg holnap a Németország-Spanyolorsz&aacut

Szombaton az Olaszország - Izrael U.21-es labdarúgó EB mérkőzés tartalék játékvezetője lesz TelAvivban ifj. Tóth Vencel, míg holnap a Németország-Spanyolország mérkőzésen leget.

Az összes nemzetközi küldés elérhető az adatbankunkban

Tóth Vencel az U21-es Eb nyitómeccsén lenget Játékvezetőkről
2013.06.05 13:32
Tóth Vencel az U21-es Eb nyitómeccsén lenget

Már az is megtiszteltetés, hogy ifj. Tóth Vencel ott lehet az U21-es labdarúgó Európa-bajnokságon, a nyitónapi megbízatása pedig külön díjazandó.

Már az is megtiszteltetés, hogy ifj. Tóth Vencel ott lehet az U21-es labdarúgó Európa-bajnokságon, a nyitónapi megbízatása pedig külön díjazandó.

Június 5-én az Izrael-Norvégia párharccal kezdődik Netanyában a korosztályos kontinensviadal. A találkozót a Bajnokok Ligájában is közreműködő lengyel Pawel Gil vezeti, az egyik asszisztense pedig Tóth Vencel lesz. A csoport másik meccsét az angolok játsszák az olaszokkal. A másik csoportban a spanyolok, az oroszok, a hollandok és a németek küzdenek a továbbjutó pozíciókért.

 

A finálét június 18-án rendezik Jeruzsálemben. Tóth Vencelnek már van utánpótlás Európa-bajnoki gyakorlata, ugyanis aktív részese volt a tavalyelőtti szerbiai U17-es Eb-nek.

 

 

Az idén többek között világbajnoki selejtezőn és Európa Liga-meccseken is pallérozódott a 35 éves FIFA-asszisztens.

Szabó Zsolt 250. NB I-es meccsét vezette Játékvezetők statisztikái
2013.06.04 10:51
Szabó Zsolt 250. NB I-es meccsét vezette

A labdarúgó NB I 2012/2013. évi kiírásának zárófordulójában jeles jubileumhoz érkezett az élvonalbeli játékvezetői keret

A labdarúgó NB I 2012/2013. évi kiírásának zárófordulójában jeles jubileumhoz érkezett az élvonalbeli játékvezetői keret markáns egyénisége.

 

Szabó Zsolt 24 évesen, 1996. szeptemberében debütált az élvonalban a Vác-Pécs mérkőzésen.

Kevesebb mint hét évvel később, 2003 márciusában érkezett el pályafutása 100. első osztályú találkozójához (Zalaegerszeg-Ferencváros).

Újabb hét, de korántsem szűk esztendő múltán már a 200. NB I-es összecsapását dirigálta: 2010. május elsején a Vasas fogadta a Bp. Honvédot.

Legutóbb a 250. jelentette az újabb mérföldkövet. A nemrég véget ért bajnokság zárófordulójában, a győri arénában rendezett Ferencváros-Kaposvár mérkőzésen jubilált. Szabó Zsolt huszonnégy éve tette le a játékvezetői vizsgát, 1995 óta az országos keret tagja.

Összesen 126 nemzetközi mérkőzésen vett részt, ezek közül FIFA-játékvezetőként 99 alkalommal szerepelt játékvezetőként. Az eltelt 17 első osztályú év alatt levezetett két Magyar Kupa-finálét, egy Ligakupa-döntőt, és egy Szuperkupa-döntőt is.

Szabó Zsolt részletes statisztikai kimutatása az adatbankunkban elérhető!

NB. I.: Németh Ádám a "hazai" spori Játékvezetők statisztikái
2013.06.02 18:49
NB. I.: Németh Ádám a "hazai" spori

A lejátszott 240 NB. I-es mérkőzésen 108 hazai győzelem született, 60 döntetlen és 72 vereség mellett. Sokszor mondják, hogy hazai spori.. Tényleg ki az NB. I.

A lejátszott 240 NB. I-es mérkőzésen 108 hazai győzelem született, 60 döntetlen és 72 vereség mellett. Sokszor mondják, hogy hazai spori.. Tényleg ki az NB. I. hazai játékvezetője? Németh Ádám lett az. A levezetett 11 mérkőzésén 9 hazai győzelem született (1 döntetlen és 1 vereség). Berke Balázzsal nem nyertek hazai pályán a csapatok, míg Fábián Mihállyal is csak háromszor.

Név Mérkőzés szám Hazai győzelem Döntetlen Vendég győzelem
Andó-Szabó Sándor 18 7 7 4
Becséri Dániel 10 4 2 4
Berger József 7 4 0 3
Berke Balázs 3 0 1 2
Böcskei Balázs 4 3 0 1
Bognár Tamás 17 6 5 6
Erdős József 8 5 2 1
Fábián Mihály 12 3 5 4
Farkas Ádám 13 7 3 3
Iványi Zoltán 16 9 1 6
Kassai Viktor 20 6 9 5
Németh Ádám 11 9 1 1
Oláh Gábor 11 4 2 5
Pánczél Krisztián 2 1 1 0
Radványi Ádám 6 2 1 3
Solymosi Péter 21 6 8 7
Szabo Zsolt 15 8 3 4
Szilasi Szabolcs 9 4 2 3
Szőts Gergely 6 3 1 2
Takács János 5 2 2 1
Vad István 17 9 4 4
Veizer Roland 8 6 0 2
Najef Mohamed al-Maszlamani 1 0 0 1
összesen: 240 108 60 72

 

Az adatok az MLSZ Jb. számára készült Országos Játékvezetői nyilvántartó és elemző programmal készült. Az adatok publikus része az adatbankunkban folyamatosan elérhető.

NB. I.: Erdős József a lapkirály Játékvezetők statisztikái
2013.06.02 18:42
NB. I.: Erdős József a lapkirály

Az OTP Ligában a 2012/2013-as szezonban a játékvezetők 1129 sárga lapot és 96 pirosat mutattak fel 240 mérkőzésen. Arányában Erdős József mutatta fel a legtöbb sárg&

Az OTP Ligában a 2012/2013-as szezonban a játékvezetők 1129 sárga lapot és 96 pirosat mutattak fel 240 mérkőzésen. Arányában Erdős József mutatta fel a legtöbb sárgát, 5,57-es lapátlaggal. Őt Németh Ádám és Kassai Viktor követi.

 

Név Összesen Átlag
Mérk Sárga Piros Sárga Piros
Erdős József 8 44 2 5,50 0,25
Németh Ádám 11 59 7 5,36 0,64
Kassai Viktor 20 106 3 5,30 0,15
Andó-Szabó Sándor 18 95 6 5,28 0,33
Solymosi Péter 21 107 4 5,10 0,19
Szabo Zsolt 15 76 5 5,07 0,33
Becséri Dániel 10 49 6 4,90 0,60
Veizer Roland 8 39 5 4,88 0,63
Farkas Ádám 13 61 10 4,69 0,77
Takács János 5 23 3 4,60 0,60
Fábián Mihály 12 55 6 4,58 0,50
Iványi Zoltán 16 73 11 4,56 0,69
Bognár Tamás 17 77 7 4,53 0,41
Pánczél Krisztián 2 9 0 4,50 0,00
Vad István 17 76 6 4,47 0,35
Oláh Gábor 11 46 4 4,18 0,36
Szilasi Szabolcs 9 37 3 4,11 0,33
Berke Balázs 3 12 1 4,00 0,33
Böcskei Balázs 4 15 0 3,75 0,00
Szőts Gergely 6 24 2 4,00 0,33
Radványi Ádám 6 23 1 3,83 0,17
Berger József 7 17 4 2,43 0,57
Hamisz Mohammed al-Marri 1 6 0 6,00 0,00
összesen: 240 1129 96 4,59 0,37
Az adatok az MLSZ Jb. számára készült Országos Játékvezetői nyilvántartó és elemző programmal készült. Az adatok publikus része az adatbankunkban folyamatosan elérhető.
NB. I.: Székely Ferenc nyerte az ellenőri TOP listát Játékvezetők statisztikái
2013.06.02 17:50
NB. I.: Székely Ferenc nyerte az ellenőri TOP listát

Az OTP Ligában a 2012/2013-as szezonban Székely Ferenc ellenőrzött a legtöbbet, 25 meccset. Őt követi Fazekas János és Kurmai Zoltán, míg a többi korábbi kiváló j&a

Az OTP Ligában a 2012/2013-as szezonban Székely Ferenc ellenőrzött a legtöbbet, 25 meccset. Őt követi Fazekas János és Kurmai Zoltán, míg a többi korábbi kiváló játékvezető csak ezután következik.

 

Név Őszi ford. Tavaszi ford. Összesen
Székely Ferenc 15 10 25
Fazekas János 13 11 24
Kurmai Zoltán 13 11 24
Hanacsek Attila 13 10 23
Juhos Attila 14 8 22
Ábrahám Attila 12 8 20
Tóth Vencel 10 10 20
Megyebíró János 12 7 19
Arany Tamás 10 7 17
Vágner László 10 7 17
Molnár László 8 7 15
Sápi Csaba 5 8 13
Huták Antal 1 0 1
összesen: 136 104 240

 

Az adatok az MLSZ Jb. számára készült Országos Játékvezetői nyilvántartó és elemző programmal készült. Az adatok publikus része az adatbankunkban folyamatosan elérhető.

 

NB. I.: Medovarszki asszisztált a legtöbbet Játékvezetők statisztikái
2013.06.02 17:10
NB. I.: Medovarszki asszisztált a legtöbbet

30 fordulóból 29 alkalommal lengetett az idei szezonban az élvonalban Medovarszki János. Jani néhány héttel ezelőtt az Eger-PMFC meccsen 150. alkalommal asszisztált NB. I-ben. A ranglista m&a

30 fordulóból 29 alkalommal lengetett az idei szezonban az élvonalban Medovarszki János. Jani néhány héttel ezelőtt az Eger-PMFC meccsen 150. alkalommal asszisztált NB. I-ben. A ranglista második helyezettje Albert István, míg a bronzérmes ifj. Tóth Vencel.

Név Összesen
Assz1 Assz2 Összesen
Medovarszki János 9 20 29
Albert István 21 7 28
ifj. Tóth Vencel 25 2 27
Márkus Tamás 3 21 24
Horváth Róbert 8 15 23
Kispál Róbert 22 1 23
Szpisják Zsolt 15 8 23
dr. Varga Zsolt 18 4 22
Farkas Balázs 9 13 22
Kelemen Attila 16 5 21
Takács Gábor 8 13 21
Viszokai László 10 11 21
Bozó Zoltán 8 12 20
Erős Gábor 20 0 20
Lémon Oszkár 14 6 20
Szalai Dániel 2 16 18
Ring György 9 8 17
Berettyán Péter 8 8 16
Vámos Tibor 8 8 16
L. Tóth Lajos 2 13 15
Varga Gábor 2 13 15
Kis Zoltán 2 11 13
Aradi József 0 12 12
ifj. Kormányos Gábor 0 9 9
Kepe Arnold 0 2 2
Demeter János 0 1 1
Ramzan Szaid al-Nemi 1 0 1
Najef Mohamed al-Maszlamani 0 1 1
összesen: 240 240 480

 

 

Az adatok az MLSZ Jb. számára készült Országos Játékvezetői nyilvántartó és elemző programmal készült. Az adatok publikus része az adatbankunkban folyamatosan elérhető.

 

NB. I.: Solymosi Péter vezette a legtöbbet Játékvezetők statisztikái
2013.06.02 16:30
NB. I.: Solymosi Péter vezette a legtöbbet

Az OTP Ligában a 2012/2013-as szezonban Solymosi Péter vezette a legtöbb mérkőzést. A 30 fordulóból 21 alkalommal vezette ki a csapatokat a zöld gyepre. Őt Kassai Viktor követi 20 meccsel, m

Az OTP Ligában a 2012/2013-as szezonban Solymosi Péter vezette a legtöbb mérkőzést. A 30 fordulóból 21 alkalommal vezette ki a csapatokat a zöld gyepre. Őt Kassai Viktor követi 20 meccsel, míg bronzérmes Andó-Szabó Sándor lett.

 

Név Őszi ford. Tavaszi ford. Összesen
Solymosi Péter 11 10 21
Kassai Viktor 11 9 20
Andó-Szabó Sándor 9 9 18
Bognár Tamás 9 8 17
Vad II. István 9 8 17
Iványi Zoltán 9 7 16
Szabo Zsolt 8 7 15
Farkas Ádám 7 6 13
Fábián Mihály 8 4 12
Németh Ádám 5 6 11
Oláh Gábor 5 6 11
Becséri Dániel 6 4 10
Szilasi Szabolcs 5 4 9
Veizer Roland 5 3 8
Erdős József 4 4 8
Berger József 4 3 7
Radványi Ádám 4 2 6
Szőts Gergely 3 3 6
Takács János 5 0 5
Böcskei Balázs 4 0 4
Berke Balázs 3 0 3
Pánczél Krisztián 2 0 2
Hamisz Mohammed al-Marri 0 1 1
összesen: 136 104 240

 

Az adatok az MLSZ Jb. számára készült Országos Játékvezetői nyilvántartó és elemző programmal készült. Az adatok publikus része az adatbankunkban folyamatosan elérhető.

 

NB. II.: Vad István a lapkirály Játékvezetők statisztikái
2013.06.02 05:50
NB. II.: Vad István a lapkirály

A 2012/2013-as NB. II-es bajnokságban (Kelet és Nyugat) a játékvezetők 2054 sárga lapot és 181 pirosat mutattak fel. Átlagban Vad István mutatta fel a legtöbb sárgát, ő 5,9

A 2012/2013-as NB. II-es bajnokságban (Kelet és Nyugat) a játékvezetők 2054 sárga lapot és 181 pirosat mutattak fel. Átlagban Vad István mutatta fel a legtöbb sárgát, ő 5,9-es átlagot hozott.

Név Összesen
      Átlag
Mérk Sárga Piros Sárga Piros
Vad István 10 59 5 5,90 0,50
Oláh Gábor 7 40 2 5,71 0,29
Bognár Tamás 10 54 8 5,40 0,80
Berger József 14 75 7 5,36 0,50
Berke Balázs 11 58 4 5,27 0,36
Pánczél Krisztián 11 58 6 5,27 0,55
Veizer Roland 9 47 6 5,22 0,67
Szőts Gergely 9 46 3 5,11 0,33
Böcskei Balázs 10 51 4 5,10 0,40
Pintér Csaba 19 94 6 4,95 0,32
Fenyvesi Szabolcs 18 89 6 4,94 0,33
Solymosi Péter 7 34 1 4,86 0,14
Farkas Tibor 13 63 4 4,85 0,31
Kulcsár Katalin 6 29 4 4,83 0,67
Radványi Ádám 12 58 9 4,83 0,75
Szabo Zsolt 8 38 6 4,75 0,75
Varga László 13 61 2 4,69 0,15
Erdős József 10 46 4 4,60 0,40
Farkas Ádám 9 41 8 4,56 0,89
Németh Ádám 13 58 9 4,46 0,69
Berényi Tamás 16 71 4 4,44 0,25
Takács János 12 53 6 4,42 0,50
Gyarmati Tibor 17 74 4 4,35 0,24
Fábián Mihály 3 13 2 4,33 0,67
Karakó Ferenc 15 63 3 4,20 0,20
Urbán Eszter 6 25 1 4,17 0,17
Nagy Róbert 18 74 8 4,11 0,44
Lovas László 20 80 3 4,00 0,15
Barna Gábor 15 59 7 3,93 0,47
Kovács J. Zoltán 15 59 4 3,93 0,27
Kiss Norbert 17 66 3 3,88 0,18
Andó-Szabó Sándor 4 15 0 3,75 0,00
Kovács Gábor 16 56 3 3,50 0,19
Szilasi Szabolcs 11 38 6 3,45 0,55
Becséri Dániel 12 41 5 3,42 0,42
Botló Béla 17 57 8 3,35 0,47
Iványi Zoltán 9 30 2 3,33 0,22
Gaál Gyöngyi 7 23 4 3,29 0,57
Mészáros István 16 50 2 3,13 0,13
Kassai Viktor 3 6 2 2,00 0,67
Sipos Katalin 1 2 0 2,00 0,00
összesen: 469 2054 181 4,380 0,3859

 

 

 

Az adatok az MLSZ Jb. számára készült Országos Játékvezetői nyilvántartó és elemző programmal készült. Az adatok publikus része az adatbankunkban folyamatosan elérhető.