Nemzetközi feladatok
Október 11-én, pénteken magyar játékvezetői négyes közreműködésével rendezik meg az Izland-Ciprus vb-selejtezőt.
Október 11-én, pénteken magyar játékvezetői négyes közreműködésével rendezik meg az Izland-Ciprus vb-selejtezőt. A csoportmásodik pozíciója megőrzéséért száll harcba az izlandi válogatott reykjavíki otthonában. Ellenfele a sereghajtó, idegenben pont nélküli ciprusi válogatott lesz, amelyik egyetlen hazai győzelmét épp az északiak ellen szerezte. Az izlandiak 13 pontosak a veretlen svájciak mögött, a harmadik helyen 12 ponttal a szlovénok, a negyedik helyen 11 ponttal a norvégok, az ötödik helyen pedig 10 ponttal az albánok állnak.
A házigazdák szempontjából komoly téttel bíró Izland-Ciprus világbajnoki selejtezőt Vad II István vezeti, asszisztensei Albert István és Szpisják Zsolt lesznek, míg a tartalék-játékvezető szerepkörét Bognár Tamás tölti be - írja az mlsz.hu
Játékvezetőkről
Sportdiplomáciai siker a javából: szerdán két magyar trió is női Bajnokok Ligája-mérkőzések közreműködője lesz.
Sportdiplomáciai siker a javából: szerdán két magyar trió is női Bajnokok Ligája-mérkőzések közreműködője lesz.
A legjobb 32 között oda-visszavágós rendszerben bonyolítják le a női labdarúgó Bajnokok Ligája következő körét. A Barcelona-Bröndby mérkőzést Gaál Gyöngyi vezeti a Mini Estadiban, asszisztensei dr. Kulcsár Judit és Makkosné Petz Brigitta lesznek. A spanyol-dán párharc szerdán 19 órakor kezdődik.
Úgyszintén október 9-én egy másik magyar hármas is érdekelt a BL-ben. A címvédő német Wolfsburg együttese a Pärnu Jalgpalliklubi vendége lesz Észtországban, méghozzá Urbán Eszter játékvezetése mellett. A tallinni Lilleküla Stadiumban rendezendő meccsen Hima Andrea és Török Katalin töltik be a játékvezetői asszisztens szerepét. A rangos találkozót ország-világ láthatja: az Eurosport élőben közvetíti a 18 órakor kezdődő összecsapást.
Játékvezetőkről
?Köpni-nyelni nem tudtam? - a bíró és a csatár esete Újpesten.
?Köpni-nyelni nem tudtam? - a bíró és a csatár esete Újpesten.
Amikor Bognár bíró felsegítette a földre kerülő pécsi Grumicsot Újpesten, köpni-nyelni nem tudtam. Gesztus volt a javából, egyértelmű, hogy ő az én emberem. Egy játékvezetőket ajnározó honlap szerint nincsenek véletlenek, hiszen Bognár Tamás taktikai eleme az eseményközeli helyezkedés, a minősítést árnyalja a menthető elfogultság (valamennyi ismertetésben, nem csak hősünknél).
Bognár magától értetődően nyújtotta a kezét a játékosnak -? úgy látszik, honos hazánkban a fehér holló.
Ha nem lennének annyira riasztóak a tények, már-már azt gondolnám, van remény.
Mármint arra, hogy a bírók visszatérjenek a játékba.
Partnerek legyenek.
Arra persze sok esély nincs, hogy a pálya tartozékának tekintsék magukat, mint egykoron, nem is olyan nagyon régen. Amikor az volt az érdem, ha észrevétlenek. Ahogy a tartozékok közül a kapufának, a szögletzászlónak vagy a vonalazásnak esze ágában sincs fontoskodni, uralkodni, a hatalmát fitogtatni ? ők is szerényen megbújnak a főszereplők mögött.
Én még olyan drukkerről nem hallottam (mínusz rokonok, barátok), aki azért megy ki a stadionba, hogy megnézze, hogyan fúj a bíró, lenget a partjelző (nálam mindig az marad), így aztán a síp hatalmasainál valóban elkelne némi visszafogottság.
Sajnos hiánycikk. Ott tartunk, hogy egy-egy komoly meccsen többen vannak egy fél csapatnál. Tizenkét szem, fül, hat száj szolgálja a rendet a pályán, igyekszik elérni, hogy érvényesüljenek a szabályok. És nőjenek a nemzetközi kupákban érdekelt klubok kiadásai, hiszen immáron kétszer annyi emberről kell gondoskodniuk, mint nem is olyan sokkal ezelőtt.
Az érzékszervdömping ugyanakkor nem párosul komolyabb szerepvállalással, a hatalmasok továbbra is a tévedés joga mögé bújva lökik vissza a nekik nem tetsző észrevételeket, maradnak büntetlenek. Ritkán bűnhődnek, mert a bírói kar minden szinten összezár. A mundér becsülete mindennél fontosabb.
Kétségtelen, nincs csalhatatlan ember, ám az alapvetés nem mentesít a felelősség alól - normális esetben. Megeshet, hogy egyetlen egy téves döntés egzisztenciákat dönt romba - meneszthetnek edzőt, játékost, egész csapatot. Karrierek dőlnek romba, ám az első dominót meglökők csak széttárják a kezüket: Bocs, tévedtem. Emberek vagyunk.
Nem részletezem, aki nemcsak nézi, látja is a meccseket, ezer és ezer példát sorol arra, hogyan igyekeznek a bírók uralmuk alá hajtani az egész stadiont. Sípjuk közbejöttével miként érzékeltetik szinte minden pillanatban, hogy ők a hatalom, az történik a pályán, amit jónak látnak. A legszomorúbb, hogy a szabályok is ezt a szándékot támogatják. A legjobb példa rá a gólöröm, tovább nem is érdemes keresgélni. Hivatalosan akkor jár érte büntetés, ha túlzott, ám kérdem: mérhető-e a boldogság akkor, amikor eljő a beteljesülés ? ráadásul a szabálykönyv alapján. Mert ugyebár a játék célja a gó?.
Bognár bíró és Grumics esete éppen ezért napjaink különlegessége, a ritka emberi oldal.
Volt idő, amikor tényleg egy családhoz tartozott bíró és játékos.
Egyéniségek tették a dolgukat síppal és labdával egyaránt.
Elfogult múltidézés következik.
Nemzetközi feladatok
Október 3-án 18 órától a kis híján BL-főtáblás Sahtar Karagandy vendége a Maccabi Haifa lesz a kazah fővárosban - hat magyar közreműk&
Az Európa Liga L csoportjában az asztanai stadionban a Maccabi Haifa vizitál, csütörtökön este a Sahtar Karagandy fogadja az izraelieket. Mindkét együttes javítana, mivel vereséggel rajtoltak az EL-csoportkörben.
A mérkőzést Vad II István vezeti. A Sahtar Karagandy a Bajnokok Ligája selejtezőjében búcsúztatta a fehérorosz BATE Boriszov gárdáját, az albán Skendereu Korcát, majd a Celtic várt rá. A skót csapatot hazai pályán 2-0-ra legyőzte, de a visszavágón éppen csak elmaradt a hosszabbítás, 3-0-ra nyert a házigazda.
A Maccabi Haifa az EL-selejtezőjében az azeri Xazar Lankaran után a lett Ventspils, majd a román FC Astra csapatát ejtette ki. A Sahtar Karagandy-Maccabi Haifa meccsen Vad II István munkáját asszisztensként Albert István és Szpisják Zsolt segítik, az alapvonali játékvezetők Andó-Szabó Sándor és Szabó Zsolt lesznek, a tartalék-játékvezetői teendőket Viszokai László látja el az Astana Arenában - írja az mlsz.hu
Nemzetközi feladatok
Kassai Viktor vezeti szerdán 20.45 órától a labdarúgó Bajnokok Ligája B csoportjában rendezendő Juventus-Galatasaray találkozót.
A nyitófordulóban a Juventus 1-1-es döntetlent ért el Koppenhágában, míg ellenfele, a Galatasaray hazai pályán 6-1-re kapott ki a Real Madridtól. Az olasz és a török együttes is szeretne javítani a szerdai, egymás elleni torinói mérkőzésen. A Juventus Stadium közönsége előtt Kassai Viktor sípjelére kezdődik a mérkőzés, asszisztensei Ring György és ifj. Tóth Vencel lesznek. Az alapvonali játékvezetők szerepét Bognár Tamás és Fábián Mihály töltik be, míg a tartalék-játékvezető teendői Kispál Róbertre hárulnak.
Nemzetközi feladatok
Viktor újabb meccset vezet!
A nyitófordulóban a Juventus 1-1-es döntetlent ért el Koppenhágában, míg ellenfele, a Galatasaray hazai pályán 6-1-re kapott ki a Real Madridtól. Az olasz és a török együttes is szeretne javítani a szerdai, egymás elleni torinói mérkőzésen.
A Juventus Stadium közönsége előtt Kassai Viktor sípjelére kezdődik a mérkőzés, asszisztensei Ring György és Tóth Vencel lesznek. Az alapvonali játékvezetők szerepét Bognár Tamás és Fábián Mihály töltik be, míg a tartalék-játékvezető teendői Kispál Róbertre hárulnak.
Játékvezetőkről
Szívesen utazik Walesbe Urbán Eszter. A FIFA-játékvezetőre egyrészt szép kihívás vár egy vb-selejtező révén, másrészt pedig a közelmúltban kelle
Szívesen utazik Walesbe Urbán Eszter. A FIFA-játékvezetőre egyrészt szép kihívás vár egy vb-selejtező révén, másrészt pedig a közelmúltban kellemes impulzusok érték a hercegségben.
Augusztusban a női U19-es Európa-bajnokságon egyedüliként képviselte Magyarországot. Első kontinensversenyén tartalék-játékvezető lehetett a német-francia elődöntőn, és ő fújta a sípot a dán-francia, valamint a norvég-svéd találkozókon. Abszolút pozitív volt a megítélése a korosztályos Eb-n.
Ezúttal harmadmagával kel útra, csütörtökön ugyanis magyar trió közreműködésével rendezik meg a Wales-Fehéroroszország női világbajnoki selejtezőt. Urbán Eszter munkáját a svédországi felnőtt női Európa-bajnokságon szerepelt dr. Kulcsár Judit és Hima Andrea segítik asszisztensként. Szeptember 26-án 20 órától a Cardiff City Stadium ad otthont a rangos mérkőzésnek.
HAJRÁ CSAJOK!
Játékvezetők statisztikái
Tizenketten vannak, mégsem tucatemberek! Hét forduló elteltével első ízben gyűjtöttük csokorba az NB I-ben közreműködő ? immár profi ? játékvezetőkkel kapcsolatos adatokat. Összesen tizenketten érintettek. Közülük a legkevesebb mérkőzést Iványi Zoltán (1), a legtöbbet Farkas Ádám és Solymosi Péter (7?7) vezette. Fotónkon balra a legszigorúbb "spori", Fábián Mihály látható, akinek ráadásul a meccsein a legkevesebb gól esett. Jobbra Kassai Viktor látható, aki a legtöbb nézőt vonzó meccseket vezette, ráadásul ezeken a legmagasabb sportnapilapos osztályzatokat érte el. Az alábbiakban öt szempont szerint rangsoroljuk a sípmestereket a meccsátlaguk alapján (zárójelben a vezetett mérkőzések számát közöljük).
Büntetőpontok: 1. Fábián Mihály (3) 8,33; 2. Farkas Ádám (7) 7,86; 3. Solymosi Péter (7) 7,43; 4. Vad II István (5) 7,40; 5. Szabó Zsolt (5) 6,60; 6?7. Andó-Szabó Sándor (6), Iványi Zoltán (1) 6,00?6,00; 8. Kassai Viktor (5) 5,80; 9. Erdős József (5) 4,60; 10. Becséri Dániel (4) 4,50; 11. Bognár Tamás (5) 4,40; Németh Ádám (3) 4,33. Megítélt tizenegyesek 1. Farkas Ádám (7) 0,86; 2. Solymosi Péter (7) 0,71; 3. Németh Ádám (3) 0,67; 4. Vad II István (5) 0,40; 5. Fábián Mihály (3) 0,33; 6. Becséri Dániel (4) 0,25; 7?9. Szabó Zsolt (5), Kassai Viktor (5), Bognár Tamás (5) 0,20?0,20; 10. Andó-Szabó Sándor (6) 0,17; 11?12. Iványi Zoltán (1), Erdős József (5) megítélt büntető nélkül. Gólok 1. Farkas Ádám (7) 4,71; 2. Solymosi Péter (7) 4,43; 3. Becséri Dániel (4) 3,50; 4. Szabó Zsolt (5) 3,40; 5. Bognár Tamás (5) 3,00; 6. Andó-Szabó Sándor (6) 2,33; 7. Erdős József (5) 2,20; 8?10. Németh Ádám (3), Vad II István (5), Iványi Zoltán (1) 2,00?2,00; 11. Kassai Viktor (5) 1,80; 12. Fábián Mihály (3) 1,67. Nézőszámok 1. Kassai Viktor (5) 5 080; 2. Szabó Zsolt (5) 3 890; 3. Andó-Szabó Sándor (6) 3 768; 4. Farkas Ádám (7) 3 641; 5. Vad II István (5) 3 313; 6. Németh Ádám (3) 2 461; 7. Bognár Tamás (5) 2 332; 8. Fábián Mihály (3) 2 237; 9. Solymosi Péter (7) 2 016; 10. Erdős József (5) 1 591; 11. Becséri Dániel (4) 1 425; 12. Iványi Zoltán (1) 1 000. NS-osztályzatok 1?2. Kassai Viktor (5), Bognár Tamás (5) 8,60?8,60; 3. Szabó Zsolt (5) 8,40; 4?6. Erdős József (5), Becséri Dániel (4), Iványi Zoltán (1) 8,00?8,00; 7. Farkas Ádám (7) 7,86; 8. Vad II István (5) 7,60; 9. Solymosi Péter (7) 7,57; 10?11. Németh Ádám (3), Fábián Mihály (3) 6,67?6,67; 12. Andó-Szabó Sándor (6) 6,17. Forrás: hlsz.hu
Nemzetközi feladatok
Az UEFA az idei évtől új versenyt indít a legjobb 32 U.19-es csapat számára. Andó-Szabó egy jól hangzó meccset vezet, igaz, jobban örülnénk, ha a felnőtt csapato
Az UEFA az idei évtől új versenyt indít a legjobb 32 U.19-es csapat számára. Andó-Szabó egy jól hangzó meccset vezet, igaz, jobban örülnénk, ha a felnőtt csapatoknak vezetne.
A csoportkör sorsolása megegyezik a BL-csoportkörével.
Azt követően viszont már eltér a lebonyolítás, mivel a kieséses szakaszban mindig egy meccsen dől el majd a továbbjutás, hosszabbítás pedig nincs, döntetlen esetén tizenegyespárbaj következik. A döntőt 2014. április 11-én Nyonban, a Colovray Stadionban rendezik, a győztes a Lennart Johanssonról elnevezett trófeát viheti haza. Szeptember 18-án 14 órától a Surreyben található Chelsea FC Training Ground ad otthont a Chelsea-Basel mérkőzésnek,
Group E, 18 September 2013, 13:00 CET Stadium: EBB Stadium, Aldershot (ENG)
Chelsea FC - FC Basel
Referee: Sándor Andó-Szabó (HUN) Assistant Referee 1: Zoltán Bozo (HUN) Assistant Referee 2: Janos Medovarszki (HUN) Fourth Official: Charles Breakspear (ENG) UEFA Referee Observer: Frank De Bleeckere (BEL) UEFA Delegate: Gunther De Saedeleer (BEL)
Játékvezetők statisztikái
Éles kritika érte az élvonalbeli játékvezetőket, hogy mennyi lapot osztottak ki idén.
Éles kritika érte az élvonalbeli játékvezetőket, hogy mennyi lapot osztottak ki idén.
Szerkesztőségünk megvizsgálta, hogy az NB. I-es, NB. II-es és NB. III-as mérkőzéseken a játékvezetők milyen arányban osztották ki a lapokat.
Az összesítést a pécsi Zierkelbach Péter "nyerte" meg, aki 4 mérkőzésen 34 sárgát és 4 pirosat osztott ki. Őt Böcskei Balázs követte a 2 mérkőzésen 14 sárgával.
A női mezőnyt Szvorda Melinda nyert meg 27 sárgával (4 meccsen), míg őt Sipos Katalin követi 25 lappal (4 meccsen)
| Név | Mérk.szám | Sárga | Átlag | Piros | Átlag |
| Zierkelbach Péter | 4 | 34 | 8,5 | 4 | 1,0 |
| Böcskei Balázs | 2 | 14 | 7 | 1 | 0,5 |
| Farkas Tibor | 1 | 7 | 7 | 1 | 1,0 |
| Karakó Ferenc | 1 | 7 | 7 | 2 | 2,0 |
| Pintér Csaba | 2 | 14 | 7 | 2 | 1,0 |
| Veizer Roland | 2 | 14 | 7 | 0 | 0,0 |
| Ducsai József | 4 | 27 | 6,75 | 1 | 0,3 |
| Szvorda Melinda | 4 | 27 | 6,75 | 1 | 0,3 |
| Horváth Tibor | 4 | 26 | 6,5 | 1 | 0,3 |
| Nagy Róbert | 2 | 13 | 6,5 | 2 | 1,0 |
| Sipos Katalin | 4 | 25 | 6,25 | 4 | 1,0 |
| Berényi Ákos | 1 | 6 | 6 | 0 | 0,0 |
| Iványi Zoltán | 1 | 6 | 6 | 0 | 0,0 |
| Papp Ákos | 2 | 12 | 6 | 0 | 0,0 |
| Radványi Ádám | 2 | 12 | 6 | 0 | 0,0 |
| Szabo Zsolt | 5 | 30 | 6 | 1 | 0,2 |
| Szilasi Szabolcs | 1 | 6 | 6 | 1 | 1,0 |
| Vad II. István | 4 | 24 | 6 | 1 | 0,3 |
| Becséri Dániel | 3 | 17 | 5,67 | 0 | 0,0 |
| Nazsa Tamás | 3 | 17 | 5,67 | 1 | 0,3 |
| Berényi Tamás | 2 | 11 | 5,5 | 0 | 0,0 |
| Móri Tamás | 4 | 22 | 5,5 | 3 | 0,8 |
| Andó-Szabó Sándor | 6 | 32 | 5,33 | 4 | 0,7 |
| Jakab Árpád | 3 | 16 | 5,33 | 2 | 0,7 |
| Solymosi Péter | 6 | 32 | 5,33 | 4 | 0,7 |
| Dolnegó Bálint | 4 | 21 | 5,25 | 6 | 1,5 |
| Botló Béla | 1 | 5 | 5 | 0 | 0,0 |
| Gaál Gyöngyi | 1 | 5 | 5 | 0 | 0,0 |
| Hofbauer Péter | 3 | 15 | 5 | 1 | 0,3 |
| Jakab Géza | 4 | 20 | 5 | 6 | 1,5 |
| Kassai Viktor | 4 | 20 | 5 | 1 | 0,3 |
| Kiss Norbert | 2 | 10 | 5 | 0 | 0,0 |
| ifj. Szilágyi Sándor | 3 | 15 | 5 | 0 | 0,0 |
| Szőts Gergely | 2 | 10 | 5 | 1 | 0,5 |
| Farkas Mátyás | 4 | 19 | 4,75 | 1 | 0,3 |
| Bereczki Miklós | 3 | 14 | 4,67 | 2 | 0,7 |
| Farkas Ádám | 6 | 28 | 4,67 | 6 | 1,0 |
| Molnár Attila | 3 | 14 | 4,67 | 0 | 0,0 |
| Czékus Sándor | 4 | 18 | 4,5 | 1 | 0,3 |
| Kovács Gábor | 2 | 9 | 4,5 | 0 | 0,0 |
| Oláh Gábor | 2 | 9 | 4,5 | 2 | 1,0 |
| Kovács Gergely | 3 | 13 | 4,33 | 3 | 1,0 |
| Németh Ádám | 3 | 13 | 4,33 | 0 | 0,0 |
| ifj. Gyarmati II. Tibor | 4 | 17 | 4,25 | 0 | 0,0 |
| Szommer Attila | 4 | 17 | 4,25 | 1 | 0,3 |
| Berke Balázs | 2 | 8 | 4 | 0 | 0,0 |
| Fábián Mihály | 4 | 16 | 4 | 5 | 1,3 |
| Lovas László | 2 | 8 | 4 | 0 | 0,0 |
| Mód István | 4 | 16 | 4 | 0 | 0,0 |
| Takács Tamás | 4 | 16 | 4 | 0 | 0,0 |
| Telek Ákos | 3 | 11 | 3,67 | 0 | 0,0 |
| Berger József | 2 | 7 | 3,5 | 1 | 0,5 |
| Erdős József | 4 | 14 | 3,5 | 2 | 0,5 |
| Németh Renáta | 2 | 7 | 3,5 | 0 | 0,0 |
| Pillók Ádám | 3 | 10 | 3,33 | 0 | 0,0 |
| Bognár Tamás | 4 | 12 | 3 | 3 | 0,8 |
| Kovács J. Zoltán | 2 | 6 | 3 | 2 | 1,0 |
| Varga László | 3 | 7 | 2,33 | 1 | 0,3 |
| Takács János | 2 | 4 | 2 | 0 | 0,0 |
| összesen: | 176 | 885 | 5,03 | 81 | 0,5 |
A táblázat letölthető valamint folyamatosan, bajnokságonkénti megosztásban megtekinthető a STATISZTIKA menüpontban az adatbankunkban.
Nemzetközi feladatok
Az UEFA tájékoztatása alapján szeptember 6-án Vad István vezeti a Szlovénia-Albánia VB selejtező mérkőzést.
Az UEFA tájékoztatása alapján szeptember 6-án Vad István vezeti a Szlovénia-Albánia VB selejtező mérkőzést. Group E 06 September 2013, 21:30 CET, Ljubliana
Slovenia - Albania
Referee: Istvan Vad (HUN)
Assistant Referee 1: Vencel Toth (HUN)
Assistant Referee 2: Istvan Albert (HUN)
Fourth official: Tamas Bognar (HUN)
Nemzetközi feladatok
Andó-Szabó Sándorék és Németh Ádámék U21-es Eb-selejtezőn.
Andó-Szabó Sándorék és Németh Ádámék U21-es Eb-selejtezőn.
Két magyar játékvezetői négyes is közreműködik a labdarúgó U21-es Európa-bajnoki selejtezők szeptember 5-i, csütörtöki játéknapján. Az 1. csoportban Anglia még nem játszott egyetlen meccset sem, így fordulhat elő, hogy a tabellát Litvánia vezeti Finnország előtt. Az ominózus két válogatott egymással találkozik szeptember 5-én 18 órától Vilniusban. A mérkőzés játékvezetője Németh Ádám, asszisztensként Viszokai László és dr. Varga Zsolt segítik a munkáját, a tartalék-játékvezető pedig Szabó Zsolt lesz.
A 9. csoportban bemutatkozik Szerbia: az FK Metalac otthonában 20 órától az egy győzelemmel és egy vereséggel bíró Ciprus lesz az ellenfél. A Gornji Milanovac stadionban rendezendő találkozót Andó-Szabó Sándor vezeti, asszisztensei Kispál Róbert és Lémon Oszkár lesznek, a tartalék-játékvezetői teendőket Farkas Ádám látja el - írja az mlsz.hu