Legfrissebb hírek - OTP Liga / NB-s bajnokságok

Soha nem dönt egységesen, ezért gyülölik a VAR-t VAR
2020.11.01 06:06 origo.hu / Vámos Tamás
Soha nem dönt egységesen, ezért gyülölik a VAR-t

1996-ban, mindössze huszonnégy évesen mutatkozott be az NB I-ben, két és fél éve vonult vissza, 321 élvonalbeli mérkőzést vezetett, az örökranglistán csupá

1996-ban, mindössze huszonnégy évesen mutatkozott be az NB I-ben, két és fél éve vonult vissza, 321 élvonalbeli mérkőzést vezetett, az örökranglistán csupán Kassai Viktor előzi meg egyetlen találkozóval. Szabó Zsolt természetesen ma is naprakész a játékvezetés történéseit illetően, a videobíró hazai bevezetésének első számú szószólója, aki kendőzetlenül mesél a rendszer visszásságairól is. Nagyinterjú.

Éppen a napokban tette föl a közösségi oldalára, hogy 10 éve vezette pályafutása egyik legemlékezetesebb mérkőzését, a Salzburg–Juventus El-találkozót. Ekkor már használtak headsetet, de a videobíróknak még nyoma sem volt. Mennyire volt nehezebb vagy könnyebb egy-egy találkozót levezetni tíz-tizenöt éve, mint manapság?
Tegyük hozzá, tíz éve még a hatjátékvezetős rendszer volt az uralkodó a nemzetközi porondon, hiszen akkor az UEFA abban látta a megoldást, hogy legyen több játékvezető a pályán, ezáltal több szem többet lát.

Azonban kiderült, hiába növelték a játékvezetői csapat létszámát, lehetnek olyan esetek, amelyeket így sem lehet jól megítélni, hiszen annyira felgyorsult a játék, hogy szabad szemmel nem lehet észrevenni egyes eseményeket.

A technikai újításokat pedig éppen azért vezették be, mert folyamatosan fejlődik a foci, fizikálisan egyre jobbak a labdarúgók, ezáltal egyértelműen gyorsabb lett a játék. A videobírónak köszönhetően pedig sokkal kevesebb a mérkőzés végeredményét befolyásoló hiba, ezáltal egy játékvezető vállát sem nyomja az a teher egy mérkőzés után, hogy a hibájából adódóan például kiesik egy csapat.Ennek megfelelően ma könnyebb mérkőzéseket vezetni, persze most is felelősségteljes a feladat.

Ön szerint mi hozta a fordulatot? Meg lehet nevezni esetleg olyan mérkőzéseket, amelyek után a FIFA és az UEFA azt mondta, ez így nem mehet tovább? Sokan például a 2012-es Európa-bajnokság Anglia–Ukrajna mérkőzését emlegetik, amelyen Vad II István alapvonali asszisztensként nem észlelte, hogy a gólvonal mögé pattant a labda. Igaz, ezt a vezető bíró, Kassai Viktor sem látta.
Ez is lehetett egy döntési pont, de alapvetően az vált nyilvánvalóvá, hogy nagyon komoly pénzek múlnak nem csak a játékosok, hanem a játékvezetők teljesítményén is.

Nem mindegy egy csapat életében, hogy megnyerik a bajnokságot, vagy esetleg több játékvezetői hiba miatt nem sikerül az első helyen végezni. A futball természetesen sport, de egy óriási üzlet is. Nem mindegy egy labdarúgócsapatot irányító cégvezető tárgyalási pozíciója abban az esetben, ha bajnok a csapat, vagy „csak" a második helyen végzett. Egy szponzor jellemzően a győzteseket akarja támogatni. Talán az egyik utolsó csepp abban a bizonyos pohárban a 2010-es labdarúgó-világbajnokságot megelőző egyik pótselejtezőn történt.

A Franciaország–Írország találkozón, ráadásul a hosszabbításban, úgy szereztek gólt a franciák, hogy Gallas győztes találata előtt Thierry Henry egyértelműen kézzel ért a labdához (ezt később egy nyilatkozatában a francia világklasszis el is ismerte – a szerk.), a svéd játékvezető, Hansson mégsem érvénytelenítette a találatot, hanem középre mutatott.Ez egy eklatáns példa volt arra, hogy egy válogatott miként juthatott ki teljesen szabálytalan körülmények között a sportág legrangosabb világversenyére.Egy ilyen találat a videóbíró bevezetésével ma már teljes mértékben kizárható.

Talán nem sokan emlékeznek rá, hogy a videobíró bevezetésének is vannak magyar vonatkozásai. Ugyanis éppen Kassai Viktor és asszisztense, Ring György használta először ezt a fajta technológiát a 2016-os klubvilágbajnokság egyik elődöntőjében, a kolumbiai Atlético Nacional és a japán Kashima Antlers összecsapásán.
Így van, Kassai Viktor először továbbengedett egy akciót, majd miután visszanézte a videobírós rendszeren keresztül, megadta a jogos büntetőt a japánoknak, akik végül meg is nyerték a találkozót.

Ki tudja, hogy alakult volna a találkozó, ha nincs a modern technológia?

A közelmúltban két magyar vonatkozású találkozón is nekünk kedvezett a videóoíró. A Molde–Ferencváros BL-selejtezőn előbb nem ítéltek meg a norvégoknak egy büntetőgyanús szituációt, majd rögtön utána a Fradi rúghatott 11-est egy kétes esetet követően. Kíváncsi vagyok, hogyan látta ezt a két jelenetet?
Rögtön az elején szögezzük le, nem kedvezett nekünk a videobíró, hiszen ezek voltak a helyes döntések.Ez tehát nem egy kedvezmény volt, nem a szimpátián múlt, hanem nyugodtan kijelenthető, hogy mindkét esetben helyes döntés született.A Fradi kezezésénél – ha jól emlékszem, Igor Haratin kezét érintette a labda – azért nem kellett büntetőt ítélnie a spanyol játékvezetőnek, mert a ferencvárosi játékos felkarját érintette a labda, és a 2020 nyarától életbe léptetett szabálymódosulások értelmében ez nem szabálytalan. Mivel a videóbíró rászólt a játékvezető fülére, hogy a biztonság érdekében kontrollálja az esetet, megnézte a spanyol kolléga. Az eddigi statisztikai adatok alapján ilyenkor - az esetek többségében - ezután megváltoztatják az ítéleteiket a játékvezetők, Del Cerro Grande ezt nem tette, helyesen. A másik eset már nem volt ilyen egyszerű, bevallom, magam is többször visszajátszottam a szituációt. Először én is úgy láttam, hogy a hazai játékos jobb kezét érintette a labda, majd újra és újra megnézve jöttem rá, hogy a bal keze előrébb volt a testénél, és azt találta el, ezért is csapódott hátra. A játékvezető ezt tökéletesen észlelte, s ezért ítélt büntetőt a Ferencváros javára. Itt meg sem nézte az esetet, mert a videóbíró-szobában ülők is megerősítették döntése helyességét.

Ezzel még nem volt vége, hiszen a Bulgária–Magyarország mérkőzésen a lengyel Marciniak előbb büntetőt ítélt a hazaiak javára, majd a videobíró segítsége után visszavonta. Nem néz ki rosszul, ha öt-tíz másodperc múlva születik meg egy teljesen más ítélet?
Nem az a lényeg, hogy mennyi idő alatt születik meg, hanem hogy helyes legyen egy döntés.A szabálytalanságról annyit, hogy az a büntetőterületen kívül történt, ezért szólt a videóbíró a lengyel kollégának. Ilyen esetekben nem kell kimenni megnézni az esetet, mert ez nem szabályértelmezésbeli probléma volt, hanem egy teljesen egyértelmű dolog. Természetesen azért telt el jó néhány másodperc, mert gondolom, a videobíró többször is visszajátszotta, megnézte az esetet, hogy egyértelműen jó döntés szülessen. Nem is volt nagy reklamálás, s ezért is jó a videóbírós rendszer, hiszen egy nyilvánvalóan rossz döntés helyett a jó születik meg. Ne feledjük, ekkor még csak 2-0-ra vezettünk, és volt még hátra fél óra a meccsből. Ha a bolgárok értékesítik a tévesen megadott tizenegyest, rendkívül szorossá válhatott volna a találkozó.

Térjünk rá a Barcelona–Ferencváros Bajnokok Ligája-mérkőzésre, hiszen Tokmac lesgóljánál azért is bosszankodhattunk, hiszen több másodperces késéssel jelzett az asszisztens, majd a második játékrészben a hazaiaknál is volt egy hasonló szituáció.
Nagyon helyesen jártak el a játékvezetők. Ugyanis az a protokoll, hogy mindegyik akció menjen végig, s ha van egy gyanús szituáció, akkor azt a videoszobában megtekintik. Addig nem indulhat újra a játék, amíg nem dől el, hogy történt-e szabálytalanság egy gyanús szituáció előtt.Ha bármilyen vétséget észlel a videóbíró, azon nyomban jelzi.A második játékrészben is volt egy hasonló jelenet, így azt mondhatjuk, következetesen és jól jártak el a svájci kollégák. Ahhoz pedig egyszerűen hozzá kell szokni, hogy minden akciót végig kell játszani, még akkor is, ha elképzelhető, hogy a játékvezetők hat-nyolc másodperc késéssel hoznak meg egy-egy ítéletet.

A videobírós rendszer ellenzői, kritikusai elsősorban azt kifogásolják, hogy a játékvezetők nem egyformán ítélnek meg bizonyos szituációkat. Egyszer segít a videobíró, egyszer nem avatkozik közbe. Mikor születhet meg az egységes szemlélet ezen a területen is?
Soha.

Jól hallom, soha?
Soha, mert mindig lesznek vitatott esetek. De a FIFA és UEFA folyamatosan dolgozik az egységesítésen, és ennek megfelelően adja az instrukciókat.

Akkor min múlik, hogy egy videobíró közbeavatkozik vagy sem?
Ezzel kapcsolatban is kiadtak egy protokollt.Négy esetet kell mindig vizsgálnia a videóbírónak.Az első, hogy a megadott gól előtt történt-e szabálytalanság? A második fontos tétel a büntetőterület felügyelete, itt két esetet kell vizsgálni, kívül vagy belül történt-e a szabálytalanság, illetve, hogy történt-e egyáltalán szabálytalanság?

A harmadik szituáció már a kiállításokkal foglalkozik; rosszul bírált, értelmezett-e a játékvezető egy szabálytalanságot vagy esetleg a háta mögött történt-e súlyos vétség. A negyedik esetben pedig akkor avatkozik közbe a videobíró, ha a kolléga esetleg rossz játékosnak mutat föl sárga, netán piros lapot.Fontos megjegyezni, hogy a sima, mezőnybeli szabálytalanságoknál sosem avatkozik be a technikai segítség. Előbb pedig azért válaszoltam, hogy soha nem lesz egységes a játékvezetés - még ugyanazon elvek mentén sem -, mert azt tökéletesen láthatjuk például a világbajnokságokon, hogy más stílusban bíráskodik egy európai, egy amerikai vagy éppen egy afrikai bíró.

Mi a legnagyobb haszna a videobírós rendszernek? S mely részleteken kell feltétlenül finomítani?
A haszon teljesen világos és egyértelmű, hiszen a technika segítségével kizárják a nyilvánvaló, egyértelmű és égbekiáltó játékvezetői hibákat.Nagy előny, hogy csak szabályos találatokat adnak meg, egyértelműen megszűnik a lesgól, nagyjából reális végeredmény születik, és ez vitathatatlanul óriási erény.Ami a finomítást illeti, itt viszont lehetne arra törekedni, hogy minden bajnokságban egyformán jól használják ki a videobírós rendszer előnyeit, éppen az előbb említett négy kritériumot követve.

Ön a kilencvenes évek közepétől benne van nem csak a hazai, hanem a nemzetközi futball vérkeringésében is. Mennyiben változtatták meg a technikai újdonságok (kezdetben a csipogós zászló, majd a headset, a gólvonal-technológia végül a videobíró) a világ játékvezetését, és ez által a futballt?
Teljesen, de ezek abszolút szükséges fejlesztések voltak. Hiszen ha csak azt vizsgáljuk meg, hogy a csapatok felkészülését milyen egészségügyi háttér illetve technikai fejlesztések segítették az elmúlt évtizedekben, akkor joggal tehetjük fel a kérdést, miért éppen a játékvezetésnek ne lenne szüksége a legmodernebb technológiákra?

Úgy is fogalmazhatnék, kár az új ellen ágálni, sokkal helyesebb lenne mindenhol minél előbb bevezetni.

Ön két és fél éve, 321 élvonalbeli mérkőzés, számos rangos nemzetközi találkozó után vonult vissza. Nem hiányzik a játékvezetés? Hiszen a kora alapján még nyugodtan bíráskodhatna.
A mérkőzések illetve a mérkőzésekre való felkészülést kísérő adrenalin egyértelműen hiányzik, ugyanakkor sok egyéb olyan esemény történt, ami a visszavonulás irányába vitte a folyamatot. Ugyanakkor az élet azóta igazolta, van élet a játékvezetés után is, érdemes tanulni, képezni magunkat, mert a tudást senki nem tudja az embertől elvenni.

 

Bogár: Kisvárda-Diósgyőr Mérkőzés beharangozó
2020.11.01 06:01
Bogár: Kisvárda-Diósgyőr

Bogár Gergő  vezeti vasárnap este a Kisvárda-Diüsgyőr mérkőzést.

Bogár Gergő  vezeti vasárnap este a Kisvárda-Diüsgyőr mérkőzést.

Kisvárda Master Good - DVTK

Forduló: 9. forduló
Dátum: 2020-11-01- 18:30:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Bogár Gergő
Asszisztens 1: Buzás Balázs
Asszisztens 2: Horváth Róbert
Alapvonali assz 1.: Iványi Zoltán
Alapvonali assz 2.: Csonka Bence
Tartalék jv.: Horváth Zoltán

Bogár Gergő statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: 30
Legelső mérkőzés 2018-09-01 - OTP Liga - Mezőkövesd-Felcsút
Legutolsó mérkőzés 2020-10-24 - OTP Liga - Ferencváros-Újpest FC
Kiosztott sárgalap: 146
Kiosztott piroslap: 9

Statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban: 7
Sárgalapos figyelmeztetés: 22 (hazai pályán: 12, vendégként: 10)
Kiállított játékosok száma: 2 (hazai pályán: 1, vendégként: 1)
Kiállított játékosok listája: Ene Cornel Aleandru - 2020-02-15 - Felcsút - Várda SE 3 - 1
Kovácsréti Márk - 2020-06-09 - Várda SE - Mezőkövesd 1 - 1
 

Statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban: 5
Sárgalapos figyelmeztetés: 15 (hazai pályán: 2, vendégként: 13)
Kiállított játékosok száma: 1 (hazai pályán: 0, vendégként: 1)
Kiállított játékosok listája: Brkovic Dusan - 2019-08-17 - Videoton - Diósgyőr 5 - 1  

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 5
Legelső mérkőzés 2020-08-15 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Videoton
Legutolsó mérkőzés 2020-10-24 - OTP Liga - Ferencváros-Újpest FC
A versenyben kiosztott sárgalap: 27
A versenyben kiosztott piroslap: 1

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Mérkőzések: 2020-09-04 - OTP Liga - Várda SE-Felcsút
A kiosztott sárgalap: 4
A kiosztott piroslap: 0

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Mérkőzések: 2020-10-03 - OTP Liga - Diósgyőr-Paksi FC
A kiosztott sárgalap: 4
A kiosztott piroslap: 0


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1970 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Solymosi vezeti a fővárosi rangadót Mérkőzés beharangozó
2020.11.01 05:43
Solymosi vezeti a fővárosi rangadót

A legrutinosabb aktív játékvezető, Solymosi Péter vezeti az Újpest-MTK összecsapást.

A legrutinosabb aktív játékvezető, Solymosi Péter vezeti az Újpest-MTK összecsapást.

Újpest FC - MTK Budapest

Forduló: 9. forduló
Dátum: 2020-11-01- 16:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Solymosi Péter
Asszisztens 1: Vígh-Tarsonyi Gergő
Asszisztens 2: Medovarszki János
Alapvonali assz 1.: Vad II. István
Alapvonali assz 2.: ifj. Szilágyi Sándor
Tartalék jv.: Szalai Balázs

Solymosi Péter statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: 307
Legelső mérkőzés 2002-04-10 - NB. I - MTK-Sopron
Legutolsó mérkőzés 2020-10-18 - OTP Liga - Paksi FC-Zalaegerszeg
Kiosztott sárgalap: 1239
Kiosztott piroslap: 69

Statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban: 54
Sárgalapos figyelmeztetés: 101 (hazai pályán: 47, vendégként: 54)
Kiállított játékosok száma: 5 (hazai pályán: 1, vendégként: 4)
Kiállított játékosok listája: Heris Jonathan Steve - 2015-09-19 - Videoton - Újpest FC 3 - 0
Rósa Dénes - 2003-05-24 - Debrecen - Újpest FC 2 - 0
Souleymane Diarra - 2017-02-18 - Videoton - Újpest FC 5 - 1
Suljic Asmir - 2013-12-07 - Újpest FC - Felcsút 3 - 3
Suljic Asmir - 2015-04-12 - Ferencváros - Újpest FC 2 - 0
 

Statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban: 28
Sárgalapos figyelmeztetés: 44 (hazai pályán: 16, vendégként: 28)
Kiállított játékosok száma: 0 (hazai pályán: 0, vendégként: 0)
Kiállított játékosok listája:    

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 5
Legelső mérkőzés 2020-08-14 - OTP Liga - MTK-Ferencváros
Legutolsó mérkőzés 2020-10-18 - OTP Liga - Paksi FC-Zalaegerszeg
A versenyben kiosztott sárgalap: 17
A versenyben kiosztott piroslap: 0

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 2
Mérkőzések: 2020-09-13 - OTP Liga - Újpest FC-Várda SE
2020-09-27 - OTP Liga - Honvéd-Újpest FC
A kiosztott sárgalap: 10
A kiosztott piroslap: 0

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Mérkőzések: 2020-08-14 - OTP Liga - MTK-Ferencváros
A kiosztott sárgalap: 3
A kiosztott piroslap: 0


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1970 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Erdős: Budafok-Paks Mérkőzés beharangozó
2020.11.01 05:40
Erdős: Budafok-Paks

Erdős József vezeti vasárnap délután a Budafok-Paks mérkőzést.

Erdős József vezeti vasárnap délután a Budafok-Paks mérkőzést.

Budafoki MTE - Paksi FC

Forduló: 9. forduló
Dátum: 2020-11-01- 14:05:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Erdős József
Asszisztens 1: Garai Péter
Asszisztens 2: Király Krisztián
Alapvonali assz 1.: Antal Péter
Alapvonali assz 2.: Takács János
Tartalék jv.: Szécsényi István

Erdős József statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: 196
Legelső mérkőzés 2002-08-24 - NB. I. - Sopron-Siófok
Legutolsó mérkőzés 2020-10-25 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Budafok
Kiosztott sárgalap: 739
Kiosztott piroslap: 38

Statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban: 1
Sárgalapos figyelmeztetés: 0 (hazai pályán: , vendégként: 0)
Kiállított játékosok száma: 0 (hazai pályán: , vendégként: 0)
Kiállított játékosok listája:    

Statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban: 23
Sárgalapos figyelmeztetés: 47 (hazai pályán: 14, vendégként: 33)
Kiállított játékosok száma: 8 (hazai pályán: 2, vendégként: 6)
Kiállított játékosok listája: Bertus Lajos - 2016-04-30 - Diósgyőr - Paksi FC 0 - 2
Böde Dániel - 2019-09-28 - Zalaegerszeg - Paksi FC 3 - 1
Bori Gábor - 2014-02-28 - Felcsút - Paksi FC 1 - 0
Eppel Márton - 2014-08-15 - Felcsút - Paksi FC 1 - 1
Kecskés Tamás - 2016-09-21 - Mezőkövesd - Paksi FC 1 - 3
Papp Kristóf - 2019-11-09 - Paksi FC - Várda SE 1 - 1
Szabó János - 2012-08-12 - Paksi FC - Újpest FC 2 - 2
Zachán Péter - 2018-06-02 - Felcsút - Paksi FC 1 - 0
 

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 3
Legelső mérkőzés 2020-09-26 - OTP Liga - Paksi FC-MTK
Legutolsó mérkőzés 2020-10-25 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Budafok
A versenyben kiosztott sárgalap: 13
A versenyben kiosztott piroslap: 1

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Mérkőzések: 2020-10-25 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Budafok
A kiosztott sárgalap: 3
A kiosztott piroslap: 0

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Mérkőzések: 2020-09-26 - OTP Liga - Paksi FC-MTK
A kiosztott sárgalap: 5
A kiosztott piroslap: 1


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1970 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Káprály: Honvéd-Mezőkövesd Mérkőzés beharangozó
2020.10.31 12:23
Káprály: Honvéd-Mezőkövesd

Káprály Mihály vezeti a Budapest Honvéd - Mezőkövesd találkozót.

Káprály Mihály vezeti a Budapest Honvéd - Mezőkövesd találkozót.

Budapest Honvéd - Mezőkövesd Zsóry FC

Forduló: 9. forduló
Dátum: 2020-10-31- 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Káprály Mihály
Asszisztens 1: Szalai Balázs
Asszisztens 2: Becséri Gergely
Alapvonali assz 1.: Bogár Gergő
Alapvonali assz 2.: Németh Ádám
Tartalék jv.: Csatári Tibor

Káprály Mihály statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: 3
Legelső mérkőzés 2020-06-27 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Videoton
Legutolsó mérkőzés 2020-10-03 - OTP Liga - Mezőkövesd-Várda SE
Kiosztott sárgalap: 13
Kiosztott piroslap: 0

Statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban:  
Sárgalapos figyelmeztetés: 0 (hazai pályán: , vendégként: )
Kiállított játékosok száma: 0 (hazai pályán: , vendégként: )
Kiállított játékosok listája:    

Statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban: 2
Sárgalapos figyelmeztetés: 7 (hazai pályán: 6, vendégként: 1)
Kiállított játékosok száma: 0 (hazai pályán: 0, vendégként: 0)
Kiállított játékosok listája:    

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 2
Legelső mérkőzés 2020-08-29 - OTP Liga - Paksi FC-Mezőkövesd
Legutolsó mérkőzés 2020-10-03 - OTP Liga - Mezőkövesd-Várda SE
A versenyben kiosztott sárgalap: 10
A versenyben kiosztott piroslap: 0

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 2
Mérkőzések: 2020-08-29 - OTP Liga - Paksi FC-Mezőkövesd
2020-10-03 - OTP Liga - Mezőkövesd-Várda SE
A kiosztott sárgalap: 10
A kiosztott piroslap: 0


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1970 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Zierkelbach: Puskás Akadémia - ZTE Mérkőzés beharangozó
2020.10.30 19:21
Zierkelbach: Puskás Akadémia - ZTE

A héten több élvonalbeli játékvezetőt is elért a kovid, így várható volt, hogy újabb mérkőzést kapnak a feltörekvő fiatalok.

A héten több élvonalbeli játékvezetőt is elért a kovid, így várható volt, hogy újabb mérkőzést kapnak a feltörekvő fiatalok.

Puskás Akadémia FC - ZTE FC

Forduló: 9. forduló
Dátum: 2020-10-31- 14:45:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Zierkelbach Péter
Asszisztens 1: Horváth Róbert
Asszisztens 2: Bornemissza Norbert
Alapvonali assz 1.: Szilasi Szabolcs
Alapvonali assz 2.: ifj. Szilágyi Sándor
Tartalék jv.: Szécsényi István

Zierkelbach Péter statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: 1
Legelső mérkőzés 2020-08-23 - OTP Liga - Újpest FC-Budafok
Legutolsó mérkőzés 2020-08-23 - OTP Liga - Újpest FC-Budafok
Kiosztott sárgalap: 4
Kiosztott piroslap: 2

Statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban:  
Sárgalapos figyelmeztetés: 0 (hazai pályán: , vendégként: )
Kiállított játékosok száma: 0 (hazai pályán: , vendégként: )
Kiállított játékosok listája:    

Statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban:  
Sárgalapos figyelmeztetés: 0 (hazai pályán: , vendégként: )
Kiállított játékosok száma: 0 (hazai pályán: , vendégként: )
Kiállított játékosok listája:    

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Legelső mérkőzés 2020-08-23 - OTP Liga - Újpest FC-Budafok
Legutolsó mérkőzés 2020-08-23 - OTP Liga - Újpest FC-Budafok
A versenyben kiosztott sárgalap: 4
A versenyben kiosztott piroslap: 2

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1970 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Karakó vezeti a rangadót Mérkőzés beharangozó
2020.10.30 19:16
Karakó vezeti a rangadót

Karakó Ferenc vezeti szombaton a MOL Fehérvár - Ferenváros összecsapást.

Karakó Ferenc vezeti szombaton a MOL Fehérvár - Ferenváros összecsapást.

MOL Fehérvár FC - Ferencváros

Forduló: 9. forduló
Dátum: 2020-10-31- 19:30:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Karakó Ferenc
Asszisztens 1: Vígh-Tarsonyi Gergő
Asszisztens 2: Albert István
Alapvonali assz 1.: Erdős József
Alapvonali assz 2.: Pillók Ádám
Tartalék jv.: Horváth Zoltán

Karakó Ferenc statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: 67
Legelső mérkőzés 2015-04-04 - OTP Liga - Győr-Kecskemét
Legutolsó mérkőzés 2020-10-18 - OTP Liga - Honvéd-Videoton
Kiosztott sárgalap: 335
Kiosztott piroslap: 20

Statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban: 10
Sárgalapos figyelmeztetés: 22 (hazai pályán: 12, vendégként: 10)
Kiállított játékosok száma: 0 (hazai pályán: 0, vendégként: 0)
Kiállított játékosok listája:    

Statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban: 9
Sárgalapos figyelmeztetés: 15 (hazai pályán: 9, vendégként: 6)
Kiállított játékosok száma: 1 (hazai pályán: 0, vendégként: 1)
Kiállított játékosok listája: Civic Eldar - 2020-03-07 - Zalaegerszeg - Ferencváros 1 - 1  

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 5
Legelső mérkőzés 2020-08-22 - OTP Liga - Videoton-Paksi FC
Legutolsó mérkőzés 2020-10-18 - OTP Liga - Honvéd-Videoton
A versenyben kiosztott sárgalap: 24
A versenyben kiosztott piroslap: 2

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 2
Mérkőzések: 2020-08-22 - OTP Liga - Videoton-Paksi FC
2020-10-18 - OTP Liga - Honvéd-Videoton
A kiosztott sárgalap: 10
A kiosztott piroslap: 0

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Mérkőzések: 2020-10-04 - OTP Liga - Ferencváros-Felcsút
A kiosztott sárgalap: 4
A kiosztott piroslap: 0


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1970 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

OTP Liga 8. fordulójának küldése - vasárnap Mérkőzés beharangozó
2020.10.24 16:50
OTP Liga 8. fordulójának küldése - vasárnap

Az MLSZ JB. közzétette a vasárnapi élvonalbeli mérkőzések küldését.

Az MLSZ JB. közzétette a vasárnapi élvonalbeli mérkőzések küldését.

ZTE FC - Budafoki MTE

MLSZ kód: 1544816
Forduló: 8. forduló
Dátum: 2020-10-25 - 14:30:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika
Játékvezető: Erdős József
Asszisztens 1: Szalai Balázs
Asszisztens 2: Márkus Tamás
Alapvonali assz 1.: Káprály Mihály
Alapvonali assz 2.: Csonka Bence
Tartalék jv.: Horváth Zoltán

 

Mezőkövesd Zsóry FC - MOL Fehérvár FC

MLSZ kód: 1544820
Forduló: 8. forduló
Dátum: 2020-10-25 - 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika
Játékvezető: Berke Balázs
Asszisztens 1: Albert István
Asszisztens 2: Vígh-Tarsonyi Gergő
Alapvonali assz 1.: Solymosi Péter
Alapvonali assz 2.: Hanyecz Bence
Tartalék jv.: Medovarszki János

 

DVTK - Puskás Akadémia FC

MLSZ kód: 1544817
Forduló: 8. forduló
Dátum: 2020-10-25 - 19:30:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika
Játékvezető: Andó-Szabó Sándor
Asszisztens 1: Garai Péter
Asszisztens 2: Horváth Róbert
Alapvonali assz 1.: Pillók Ádám
Alapvonali assz 2.: Németh Ádám
Tartalék jv.: ifj. Tóth Vencel
Farkas: Paks-Honvéd Mérkőzés beharangozó
2020.10.24 06:19
Farkas: Paks-Honvéd

Farkas Ádám vezeti szombaton a Paks-Budapest Honvéd mérkőzést.

Farkas Ádám vezeti szombaton a Paks-Budapest Honvéd mérkőzést.

Paksi FC - Budapest Honvéd

Forduló: 8. forduló
Dátum: 2020-10-24- 17:00:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Farkas Ádám
Asszisztens 1: ifj. Tóth Vencel
Asszisztens 2: Buzás Balázs
Alapvonali assz 1.: Iványi Zoltán
Alapvonali assz 2.: Kulcsár Katalin
Tartalék jv.: Aradi József

Farkas Ádám statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: 173
Legelső mérkőzés 2009-02-21 - Soproni Liga - MTK-Kaposvár
Legutolsó mérkőzés 2020-10-04 - OTP Liga - Videoton-Újpest FC
Kiosztott sárgalap: 867
Kiosztott piroslap: 67

Statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban: 20
Sárgalapos figyelmeztetés: 47 (hazai pályán: 23, vendégként: 24)
Kiállított játékosok száma: 4 (hazai pályán: 1, vendégként: 3)
Kiállított játékosok listája: Kecskés Tamás - 2016-10-22 - Videoton - Paksi FC 5 - 1
Lenzsér Bence - 2018-08-25 - Paksi FC - Felcsút 3 - 2
Szabó János - 2016-10-22 - Videoton - Paksi FC 5 - 1
Vayer Gábor - 2011-11-19 - Kecskemét - Paksi FC 0 - 1
 

Statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban: 23
Sárgalapos figyelmeztetés: 57 (hazai pályán: 30, vendégként: 27)
Kiállított játékosok száma: 4 (hazai pályán: 3, vendégként: 1)
Kiállított játékosok listája: Akassou Akran Jean-Baptise - 2011-10-01 - Honvéd - Paksi FC 2 - 3
Batik Bence - 2018-08-18 - Honvéd - Videoton 0 - 3
Cuerda Pena Fernando - 2010-09-25 - Honvéd - Pápa 2 - 4
Ignjatovic Aleksandar - 2014-10-25 - Kecskemét - Honvéd 1 - 0
 

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 4
Legelső mérkőzés 2020-08-15 - OTP Liga - Paksi FC-Újpest FC
Legutolsó mérkőzés 2020-10-04 - OTP Liga - Videoton-Újpest FC
A versenyben kiosztott sárgalap: 15
A versenyben kiosztott piroslap: 0

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Mérkőzések: 2020-08-15 - OTP Liga - Paksi FC-Újpest FC
A kiosztott sárgalap: 3
A kiosztott piroslap: 0

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 1
Mérkőzések: 2020-08-30 - OTP Liga - Honvéd-Várda SE
A kiosztott sárgalap: 3
A kiosztott piroslap: 0


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1970 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Antal: MTK-Kisvárda Mérkőzés beharangozó
2020.10.24 06:13
Antal: MTK-Kisvárda

Negyedik mérkőzését vezeti Antal Péter az elvonalban.

Negyedik mérkőzését vezeti Antal Péter az elvonalban.

MTK Budapest - Kisvárda Master Good

Forduló: 8. forduló
Dátum: 2020-10-24- 14:45:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Antal Péter
Asszisztens 1: Bornemissza Norbert
Asszisztens 2: Csatári Tibor
Alapvonali assz 1.: Zierkelbach Péter
Alapvonali assz 2.: Urbán Eszter
Tartalék jv.: Becséri Gergely

Antal Péter statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: 3
Legelső mérkőzés 2020-06-24 - OTP Liga - Honvéd-Kaposvár
Legutolsó mérkőzés 2020-09-26 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Diósgyőr
Kiosztott sárgalap: 13
Kiosztott piroslap: 0

Statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban:  
Sárgalapos figyelmeztetés: 0 (hazai pályán: , vendégként: )
Kiállított játékosok száma: 0 (hazai pályán: , vendégként: )
Kiállított játékosok listája:    

Statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban:  
Sárgalapos figyelmeztetés: 0 (hazai pályán: , vendégként: )
Kiállított játékosok száma: 0 (hazai pályán: , vendégként: )
Kiállított játékosok listája:    

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 2
Legelső mérkőzés 2020-08-30 - OTP Liga - Budafok-Videoton
Legutolsó mérkőzés 2020-09-26 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Diósgyőr
A versenyben kiosztott sárgalap: 10
A versenyben kiosztott piroslap: 0

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1970 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Bogár vezeti a Derbit! Mérkőzés beharangozó
2020.10.23 16:32
Bogár vezeti a Derbit!

Az élvonalban 30. mérkőzésére készül Bogár Gergő és a második derbijére.

Az élvonalban 30. mérkőzésére készül Bogár Gergő és a második derbijére.

 

Ferencváros - Újpest FC

Forduló: 8. forduló
Dátum: 2020-10-24- 19:30:00
Jegyzőkönyv: Jegyzőkönyv, összeállítás, statisztika

Játékvezetők küldése

Játékvezető: Bogár Gergő
Asszisztens 1: Szert Balázs
Asszisztens 2: Szécsényi István
Alapvonali assz 1.: Karakó Ferenc
Alapvonali assz 2.: Lovas László
Tartalék jv.: Horváth Róbert

Bogár Gergő statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A mérkőzés napjáig vezetett mérkőzések száma az adott osztályban: 29
Legelső mérkőzés 2018-09-01 - OTP Liga - Mezőkövesd-Felcsút
Legutolsó mérkőzés 2020-10-03 - OTP Liga - Diósgyőr-Paksi FC
Kiosztott sárgalap: 138
Kiosztott piroslap: 8

Statisztika pályaválasztó szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban: 3
Sárgalapos figyelmeztetés: 7 (hazai pályán: 4, vendégként: 3)
Kiállított játékosok száma: 0 (hazai pályán: 0, vendégként: 0)
Kiállított játékosok listája:    

Statisztika vendég szempontjából:

Vezetett mérkőzés az adott osztályban: 2
Sárgalapos figyelmeztetés: 5 (hazai pályán: , vendégként: 5)
Kiállított játékosok száma: 0 (hazai pályán: , vendégként: 0)
Kiállított játékosok listája:    

Statisztika az idei bajnokságból:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés: 4
Legelső mérkőzés 2020-08-15 - OTP Liga - Zalaegerszeg-Videoton
Legutolsó mérkőzés 2020-10-03 - OTP Liga - Diósgyőr-Paksi FC
A versenyben kiosztott sárgalap: 19
A versenyben kiosztott piroslap: 0

A bajnokság statisztikái a pályaválasztó szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  

A bajnokság statisztikái a vendég csapat szempontjából:

Az adott bajnokságban vezetett mérkőzés:  
Mérkőzések:  


* Az adatok az foci-info.hu adatbázisában 1970 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!
A bajnokság statisztikák mindig a mérkőzés osztályára vonatkoznak
A mérkőzésekre kattinva az adott jegyzőkönyvet tudod megnézni.
A játékvezetők nevére kattintva a személyes adatlapjukat láthatod

Iványi: 250! Játékvezetői statisztikák
2020.10.18 16:27
Iványi: 250!

Év elejént tudtuk már, ha Iványi Zoltán megfutja a tesztet vagy a póttesztet, akkor hamaroan következik a 250. mérkőzése.

Év elejént tudtuk már, ha Iványi Zoltán megfutja a tesztet vagy a póttesztet, akkor hamaroan következik a 250. mérkőzése.

Mivel Iványi sikeresen vette a "pót" akadályt, így elhárult, hogy ismét mérkőzést vezethessen.

Iványi 14 év alatt jutott el a 250 számhoz, bár sokszor segítséggel.

Ime a szezononkénti kimutatás:

Szezon
Vezetett mérkőzés
Sárgalap
Átlag sárgalap
Kiállítás
Átlag piros
2020/2021
2
10
5.00
0
0.00
2019/2020
20
116
5.80
5
0.25
2018/2019
17
89
5.24
5
0.29
2017/2018
22
108
4.91
1
0.05
2016/2017
17
74
4.35
2
0.12
2015/2016
16
77
4.81
6
0.38
2014/2015
25
102
3.92
7
0.27
2013/2014
15
78
5.20
5
0.33
2012/2013
16
73
4.56
11
0.69
2011/2012
16
82
5.12
4
0.25
2010/2011
17
83
4.88
10
0.59
2009/2010
17
62
3.65
2
0.12
2008/2009
17
77
4.53
2
0.12
2007/2008
17
54
3.18
6
0.35
2006/2007
16
53
3.31
3
0.19
ÖSSZESEN
250
1138
4.53
69
0.27

 

Összesítés:

NB. I-es mérkőzések száma játékvezetőként 250  mérkőzés
Legelső NB. I-es mérkőzés  2006-07-28 - Borsodi Liga - Vác - Paksi FC
Legutolsó NB. I-es mérkőzés  2020-10-17 - OTP Liga - Budafok - Diósgyőr
Kiosztott sárgalap: 1138
Kiosztott piroslap: 69


Néhány érdekesség:

Csapat, akiknek a legtöbbet vezette: Debrecen (48), Újpest (46), Ferencváros (38)

Játékos, akinek a legtöbbet vezette: Szakály Péter (35), Pátkai Máté (33), Kamber Dorde (32), Böde Dániel (31)