Játékvezetők statisztikái
Ősszel Vad II volt a legtöbbet, Pintér a legkevesebbet szolgálatban a tizenkét profi játékvezető közül - írja a hlsz.hu.
Nemzetközi feladatok
Az Európa Liga december 11-i játéknapján magyar játékvezetői hatos futhat ki a Philips Stadion gyepszőnyegére.
Az Európa Liga december 11-i játéknapján magyar játékvezetői hatos futhat ki a Philips Stadion gyepszőnyegére. Már szinte hagyomány, hogy Vad II István EL-mérkőzéssel zárja az évet. Tavalyelőtt a Maribor-Lazio, tavaly pedig az APOEL Nicosia-Maccabi Tel-Avív összecsapáson fújta a sípot a FIFA-játékvezető. Az idén ősszel két Bajnokok Ligája-csoporttalálkozóra küldték: a Galatasaray-Anderlecht, valamint a CSZKA Moszkva-Manchester City párharcokat dirigálta a legnívósabb kupasorozatban. A soron következő feladatának pikantériája: a Dzsudzsák Balázzsal felálló Dinamo Moszkva látogat a magyar középpályás korábbi klubjának 35 ezres kapacitású eindhoveni otthonába.
Az E jelű csoportot pontveszteség nélkül (tizenöt egységgel) vezetik az oroszok, míg a PSV nyolc ponttal stabilan posztol a második helyen. A két gárda egymás elleni előző találkozását a Khimki Arénában Zsirkov gólja döntötte el a 93. percben. Dzsudzsák Balázs remek formában van: a mezőny legjobbja volt a vasárnapi Dinamo Moszkva-Amkar Perm orosz élvonalbeli mérkőzésen, melyet 5:0-ra nyertek meg, a magyar szélső góllal és két gólpasszal tette le a névjegyét. A válogatott játékos 2008-2011-ig 114 holland bajnoki találkozón 44 találatot szerzett.
A csütörtöki PSV-Dinamo párviadal Vad II István sípjelére kezdődik, az asszisztensi teendőket Tóth Vencel és Albert István látják el. Az alapvonali játékvezetők Andó-Szabó Sándor és Szabó Zsolt lesznek, míg a tartalék játékvezető szerepét Viszokai László tölti be - írja az mlsz.hu
Játékvezetők statisztikái
Sokak szerint várható volt, hogy Georgiou Theodoros lesz a legfoglalkoztatottabb élvonalbeli asszisztens. Így is lett! Íme a részletes rangsor:
Sokak szerint várható volt, hogy Georgiou Theodoros lesz a legfoglalkoztatottabb élvonalbeli asszisztens. Így is lett! Íme a részletes rangsor:
| Név | Asszisztens |
| Georgiou Theodoros | 17 |
| Ring György | 16 |
| Kispál Róbert | 15 |
| ifj. Tóth Vencel | 15 |
| Albert István | 14 |
| Erős Gábor | 13 |
| Becséri Gergely | 12 |
| Berettyán Péter | 12 |
| dr. Varga Zsolt | 12 |
| Bozó Zoltán | 11 |
| Horváth Róbert | 11 |
| Buzás Balázs | 10 |
| Király Krisztián | 10 |
| Lémon Oszkár | 10 |
| Viszokai László | 10 |
| Márkus Tamás | 9 |
| Medovarszki János | 9 |
| Huszár Balázs | 8 |
| Kóbor Péter | 8 |
| Szalai Dániel | 7 |
| Szpisják Zsolt | 7 |
| Varga Gábor | 7 |
| Farkas Balázs | 6 |
| Kelemen Attila | 6 |
| Horváth Zoltán | 3 |
| ifj. Kormányos Gábor | 3 |
| L. Tóth Lajos | 3 |
| Takács Gábor | 3 |
| Aradi József | 2 |
| Demeter János | 1 |
| Kepe Arnold | 1 |
| Kis Zoltán | 1 |
| összesen: | 272 |
Játékvezetői statisztikák
Az OTP LIGA 17 fordulót rendeztek ősszel, amelyeken 136 mérkőzést rendeztek meg. A profi játékvezetők közül a legtöbbet Vad II. István vezette.
Az OTP LIGA 17 fordulót rendeztek ősszel, amelyeken 136 mérkőzést rendeztek meg. A profi játékvezetők közül a legtöbbet Vad II. István vezette.
| Név | NB. I |
| Vad II. István | 15 |
| Erdős József | 14 |
| Farkas Ádám | 13 |
| Solymosi Péter | 13 |
| Iványi Zoltán | 12 |
| Kassai Viktor | 12 |
| Bognár Tamás | 11 |
| Németh Ádám | 11 |
| Andó-Szabó Sándor | 10 |
| Szabo Zsolt | 10 |
| Fábián Mihály | 8 |
| Pintér Csaba | 7 |
| összesen: | 136 |
Az utolsó fordulóban elhalasztott Paks-Nyíregyháza mérkőzést nem vettük figyelembe a statisztikákban, míg a Kecskemét-Győr félbeszakadt és újrajátszott mérkőzés statisztikája duplán szerepel, mivel a mérkőzést elkezdték lejátszani.
Játékvezetőkről
Igaz az MLSZ.hu, már délben beszámolt, hogy elbúcsúzott Kispál Róbert, de mi inkább ezt a mérkőzés végére hagytuk!
Igaz az MLSZ.hu, már délben beszámolt, hogy elbúcsúzott Kispál Róbert, de mi inkább ezt a mérkőzés végére hagytuk!
A magyar játékvezetés emblematikus egyénisége fejezte be aktív pályafutását a Ferencváros?Pápa NB I-es mérkőzésen. Ma Magyarországon Kispál Róbert büszkélkedhet a legtöbb élvonalbeli közreműködéssel asszisztensként. Pénteken 342. (!) alkalommal volt részese első osztályú sportélménynek, ami elképesztően magas szám, nincs is párja a honi összevetésben.
Szegeden vizsgázott le 1984-ben, a sport és különösen a labdarúgás szeretete miatt végezte el a tanfolyamot. Csongrád megyében négy és fél évet töltött el, majd a főiskolai tanulmányai révén Szolnokra került, ott újabb négy esztendő következett, utána pedig a BLSZ-hez igazolt át. Az országos keret kapuján 1996 nyarán lépett be játékvezetőként. Asszisztensként 1998. április 4-én a Videoton-Vasas mérkőzésen debütált az élvonalban, a játékvezető Szabó Zsolt volt, Horváth Ottóval partjeleztek, az ellenőri teendőket a legendás Palotai Károly látta el. Külföldön Poznanban, a Lengyelország-Finnország felnőtt barátságos meccsen mutatkozott be Juhos Attila játékvezetése és Vámos Tibor asszisztálása mellett. Összesen 134 nemzetközi mérkőzésen vett részt, ebből 118-szor asszisztensként, 15 alkalommal tartalék játékvezetőként, egyszer pedig tartalék asszisztensként bizonyíthatott.
[message_box title="Kispál Róbert adatbankja" color="red"]
Az adatbank.focibiro.hu oldalon Robi több, mint 250 hazai asszisztenciájának és 103 nemzetközi lengetésének adata érhető el.
[/message_box]
Hazai viszonylatban a Ferencváros?Újpest derbik kiemelt párharcoknak minősülnek, neki nyolcszor adatott meg az NB I-ben, egyszer a Magyar Kupában. Ezen kívül hétszer közreműködött Ferencváros?Zalaegerszeg és Újpest-MTK, míg hatszor Ferencváros?Bp. Honvéd összecsapásokon. Három Magyar Kupa-, öt Szuperkupa és három Ligakupa-döntő aktív részese lehetett. A FIFA asszisztensi keret tagjaként 2000 óta bejárta a fél világot. Három esztendeje a Barcelona-Manchester United Bajnokok Ligája-döntőn tartalék asszisztens volt (vezette Kassai Viktor), tavaly a Bayern München-Barcelona BL-elődöntőn asszisztált, ugyanabban az esztendőben a Barcelona-Milan BL-nyolcaddöntőn a tartalék játékvezetői teendőket látta el, miként nemrégiben a Real Madrid-Liverpool BL-csoportmeccsen is.
? Statisztikáim szerint a legtöbbet Szabó Zsolttal működtem együtt (322 alkalommal), így talán nem meglepő, hogy a Ferencváros?Pápa mérkőzést is ő vezeti. Kassai Viktorral 74-szer voltam azonos találkozón, sokszor Kiss Bélával, Juhos Attilával és dr. Hegyi Péterrel küldtek el. Lezárul 30 éves játékvezetői pályafutásom egy fontos szakasza, de van munka bőven. A BLSZ JB elnökségében az asszisztensképzés a feladatom, a Csongrád megyei JB elnökségének tagjaként pedig a legtehetségesebb játékvezetőkkel foglalkoztam. Pozíciótól függetlenül szeretném átadni tapasztalataimat fiatalabb kollégáimnak, amiket korábban magam is megkaptam, különösen Kiss Bélától, akinek ezúton is külön köszönetet szeretnék mondani emberi és szakmai támogatásáért. A család által biztosított háttér, türelem, támogatás nélkül biztosan nem sikerült volna idáig eljutni, amiért úgyszintén köszönettel tartozom ? fogalmazott Kispál Róbert, az NB I-ben valaha legtöbbször asszisztáló megtisztelő cím birtokosa.
Nemzetközi feladatok
Kassai Viktor vezeti szerdán az Arsenal-Dortmund mérkőzést, melynek játékvezetői ellenőri Pierluigi Collina lesz. Íme a küldés:
Kassai Viktor vezeti szerdán az Arsenal-Dortmund mérkőzést, melynek játékvezetői ellenőri Pierluigi Collina lesz. Íme a küldés:
26/11/2014, 20:45 CET Emirates Stadium, London (ENG)
Arsenal FC - Borussia Dortmund
Referee: Viktor Kassai (HUN)
Assistant Referee 1: György Ring (HUN)
Assistant Referee 2: Vencel Tóth (HUN)
Additional Assistant Referee 1: Tamás Bognar (HUN)
Additional Assistant Referee 2: Mihaly Fabián (HUN)
Fourth Official: Robert Kispál (HUN)
UEFA Referee Observer: Pierluigi Collina (ITA)
UEFA Delegate: Karl-Erik Nilsson (SWE)
Játékvezetőkről
Az MTK rutinos csatára, Torghelle Sándor több alkalommal is szócsatát vívott Szabó Zsolt játékvezetővel, majd a Facebookon azt is elárulta, hogy a bíró rész&e
Az MTK rutinos csatára, Torghelle Sándor több alkalommal is szócsatát vívott Szabó Zsolt játékvezetővel, majd a Facebookon azt is elárulta, hogy a bíró részéről nem mindig szalonképes stílusban zajlott a párbeszéd...
Játékvezetők statisztikái
Weboldalunk egyedülálló adatbázisa mellet a HLSZ.hu is sok statisztikát vezet a játékvezetőkről. Íme az évközi kimutatásuk:
Weboldalunk egyedülálló adatbázisa mellet a HLSZ.hu is sok statisztikát vezet a játékvezetőkről. Íme az évközi kimutatásuk: Az NB I 14 fordulójának 112 mérkőzésén közreműködő 12 profi játékvezető közül Vad II István kapta a legtöbb feladatot, 13-szor vezetett bajnokit. Legkevesebbszer, 5-ször, Pintér Csaba fújta a sípot. Az alábbi összevetések szerint Szabó Zsolt az egyetlen, aki két kategóriában is első lett, míg Pintér Csaba a hat rangsor közül négyben is az utolsó helyen végzett. Ez természetesen nem a játékvezetői munkáját minősíti!
Rangsor a mérkőzések száma szerint (csökkenő): 1. Vad II István 15 meccs, 2?4. Farkas Ádám, Erdős József, Iványi Zoltán 11-11 meccs, 5?6. Kassai Viktor, Solymosi Péter 10-10 meccs, 7?8. Bognár Tamás, Németh Ádám 9-9 meccs, 9?10. Fábián Mihály, Szabó Zsolt 8-8 meccs, 11. Andó-Szabó Sándor 7 meccs, 12. Pintér Csaba 5 meccs. (Átlag: 9,33)
Rangsor a meccsenkénti büntetőpontok száma szerint (csökkenő): 1. Andó-Szabó Sándor 7,57 bp., 2. Farkas Ádám 6,18 bp., 3. Németh Ádám 5,89 bp., 4. Vad II István 5,54 bp., 5. Erdős József 5,36 bp., 6. Iványi Zoltán 5,27 bp., 7. Fábián Mihály 5,25 bp., 8. Kassai Viktor 5,20 bp., 9. Bognár Tamás 4,44 bp., 10. Szabó Zsolt 4,25 bp., 11. Solymosi Péter 3,90 bp., 12. Pintér Csaba 3,40 bp. (Átlag: 5,24)
Rangsor a meccsenként megítélt büntetők száma szerint (csökkenő): 1. Solymosi Péter 0,50 db, 2. Farkas Ádám 0,45 db, 3. Kassai Viktor 0,40 db, 4?5. Fábián Mihály, Szabó Zsolt 0,38-0,38 db, 6. Erdős József 0,36 db, 7. Németh Ádám 0,33 db, 8. Pintér Csaba 0,20 db, 9. Vad II István 0,15 db, 10. Andó-Szabó Sándor 0,14 db, 11. Bognár István 0,11 db, 12. Iványi Zoltán 0,09 db. (Átlag: 0,29 db)
Rangsor a meccsenkénti gólátlag szerint (csökkenő): 1. Szabó Zsolt 3,63 gól, 2. Solymosi Péter 2,70 gól, 3. Németh Ádám 2,44 gól, 4. Vad II István 2,38 gól, 5-7. Farkas Ádám, Erdős József, Iványi Zoltán 2,36-2,36 gól, 8. Kassai Viktor 2,20 gól, 9. Andó-Szabó Sándor 2,14 gól, 10. Pintér Csaba 2,00 gól, 11. Bognár Tamás 1,89 gól, 12. Fábián Mihály 1,75 gól. (Átlag: 2,37 gól)
Rangsor a meccsenkénti átlagos nézőszám szerint (csökkenő): 1. Szabó Zsolt 3319 fő, 2. Vad II István 2943 fő, 3. Fábián Mihály 2926 fő, 4. Iványi Zoltán 2867 fő, 5. Andó-Szabó Sándor 2818 fő, 6. Bognár Tamás 2778 fő, 7. Kassai Viktor 2732 fő, 8. Farkas Ádám 2667 fő, 9. Erdős József 2321 fő, 10. Németh Ádám 2081 fő, 11. Solymosi Péter 1748 fő, 12. Pintér Csaba 1677 fő. (Átlag: 2601 fő)
Rangsor az átlagos NS-osztályzata szerint (csökkenő): 1. Farkas Ádám 7,91, 2. Kassai Viktor 7,70, 3. Bognár Tamás 7,67, 4. Iványi Zoltán 7,64, 5. Szabó Zsolt 7,63, 6. Vad II István 7,62, 7. Erdős József 7,45, 8. Andó-Szabó Sándor 7,43, 9. Fábián Mihály 7,38, 10. Solymosi Péter 7,00, 11. Németh Ádám 6,56, 12. Pintér Csaba 6,00. (Átlag: 7,40)
Nemzetközi feladatok
Az UEFA Youth League küzdelmeiben újabb mérkőzést vezetnek magyar játékvezetők. November 5-i Shakhtar Donetsk - BATE mérkőzést Andó-Szabó Sándor vezeti, míg ké
Az UEFA Youth League küzdelmeiben újabb mérkőzést vezetnek magyar játékvezetők. November 5-i Shakhtar Donetsk - BATE mérkőzést Andó-Szabó Sándor vezeti, míg két asszisztense Buzás Balázs és Georgiou Theodoros lesz. Az utánpótlás ligában minden esetben fiatal, tehetséges asszisztensek működnek közre, akiknek esélyük van hamarosan komolyabb nemzetközi mérkőzésen is lengetni. Hajrá srácok!
Nemzetközi feladatok
Kassai Viktorra és csapatáról fontos BL mérkőzés vár kedden, Madridban.
Kassai Viktorra és csapatáról fontos BL mérkőzés vár kedden, Madridban. 04/11/2014, 20:45 CET
Estadio Santiago Bernabeu, Madrid, Spain
Real Madrid - Liverpool FC (B)
Referee: Viktor Kassai (HUN)
Assistant Referee 1: György Ring (HUN)
Assistant Referee 2: Vencel Tóth (HUN)
Additional Assistant Referee 1: Tamás Bognar (HUN)
Additional Assistant Referee 2: Mihály Fabian (HUN)
Fourth Official: Robert Kispál (HUN)
UEFA Referee Observer: Zdravko Jokić (SRB)
UEFA Delegate: Danilo Filacchione (ITA)
Játékvezetőkről
Vad II Istvánon egy 11-est kértek számon a vendégek a tegnapi CSZKA Moszkva - Manchester City (2-2) Bajnokok Ligája-mérkőzésen, valamint az oroszoknak befújt büntetőt nem látt&aac
Vad II Istvánon egy 11-est kértek számon a vendégek a tegnapi CSZKA Moszkva - Manchester City (2-2) Bajnokok Ligája-mérkőzésen, valamint az oroszoknak befújt büntetőt nem látták jogosnak. Vincent Kompany, az angolok csapatkapitánya szerint a magyar bíró hős akart lenni, de rossz döntéseket hozott. Graham Poll, korábbi kitűnő játékvezető szerint Vad II semmivel sem jobb, mint egy-két sokat hibázó Premier League-bíró.
Nagy indulatokat váltott ki Vad II István hajrábeli ítélete a CSZKA Moszkva - Manchester City BL-meccsen. A magyar bíró a 86. percben 11-est adott a hazaiak javára, amit értékesítettek és ezzel végül egy pontot megmentettek a City ellen. A lefújást követően az angolok még a pályán reklamálták az ítéletet, majd pedig a sajtóban Vincent Kompany csapatkapitány és Graham Poll korábbi játékvezető is véleményt formált az ügyben.
- Az első félidőben egy ugyanilyen megmozdulás után mi nem kaptunk 11-est, míg a végén a hazaiak igen. Nem értem, miért nem egységesen ítélte meg a két szituációt a játékvezető. Hős akart lenni, de hibázott - mondta a belga csapatkapitány.
Poll szerint sem volt jogos a büntető.
- A Manchester Citynek minden joga megvan arra, hogy számon kérje a játékvezető ítéletét, hiszen a hiba őket sújtotta és ezzel két pontot elveszítettek. A magyar bíró megmutatta, hogy nem jobb, mint egy-két Premier League-játékvezető. Visszanézhetem többször is a helyzetet, de nem látok szabálytalanságot.
forrás: csakfoci.hu
Nemzetközi feladatok
Vad István és játékvezető csapata kedden a CSKA Moszkva otthonában vezet Bajnokok Ligája mérkőzést.
Vad István és játékvezető csapata kedden a CSKA Moszkva otthonában vezet Bajnokok Ligája mérkőzést. 21 October 2014, 18:00 CET Group E, Arena Khimki, Moscow (RUS)
CSKA Moskva - Manchester City
Referee: István Vad (HUN)
Assistant Referee 1: István Albert (HUN) Assistant Referee 2: Peter Berretyán (HUN)
Additional Assistant Referee 1: Sándor Andó-Szabo (HUN) Additional Assistant Referee 2: Zsolt Szabó (HUN)
Fourth Official: László Viszokai (HUN) UEFA Referee Observer: Francesco Bianchi (SUI) UEFA
Delegate: Michal Listkiewicz (POL)
A labdarúgó Bajnokok Ligája E csoportjában, kedden 18 órától a Khimki Arénában látja vendégül a CSZKA Moszkva a Manchester City együttesét.
Speciális körülmények várnak a mérkőző felekre: az Európai Labdarúgó-szövetség etikai és fegyelmi bizottsága úgy döntött, hogy az orosz CSZKA Moszkva a következő három hazai európai kupamérkőzésére nem engedhet be nézőket. Az orosz klub a szeptember 17-én lejátszott Roma-CSZKA Moszkva (5-1) BL-csoportmérkőzést kísérő rasszista megnyilvánulások, továbbá pirotechnikai eszközök játéktérre dobálása és egyéb lelátói rendbontások miatt kapta a súlyos büntetést - ráadásul visszaesőként.
A bajnoki főpróba roppant sikeres volt: az addig veretlen Kubany Krasznodar együttesét 6-0-ra győzte le a CSZKA. E napon a Manchester City szintén gólgazdag találkozón 4-1-re győzte le a Tottenham együttesét. Szintén szombaton Vad II István a gól nélküli Pápa-Diósgyőr meccset vezette. Kedden pedig a CSZKA Moszkva-Manchester City összecsapás vár az BL-ben legutóbb a Galatasaray-Anderlecht (1-1) mérkőzést dirigáló FIFA-játékvezetőre.
Ezúttal is Albert István és Berettyán Péter lesznek az asszisztensei, az alapvonali játékvezetői teendőket Andó-Szabó Sándor és Szabó Zsolt látják el, míg a tartalék-játékvezető szerepét Viszokai László tölti be - írja az mlsz.hu