Nemzetközi feladatok
Az Ifjúsági Bajnokok Ligája második körében magyar játékvezetői trió közreműködésével rendezték meg a Salzburg-Besiktas találkozót.
A korosztályos BL-t azért hozta létre az UEFA, hogy a fiatal tehetségek a rangos nemzetközi mezőnyben pallérozódjanak. Az idén először a Puskás Akadémia is elindult a versengésben, de a ciprusi APOEL legyőzése után a skót Celtic búcsúztatta. A német Thomas Letsch által irányított FC Salzburg előbb legyőzte otthonában a Zeljeznicart 4-0-ra, és bár kikapott 2-1-re Szarajevóban, továbbjutott. A Yasin Sülün révén vezetett Besiktas a kazah Aktobe elleni kettős sikerrel (2-0, 4-0) kvalifikálta magát a második fordulóba. Az osztrák élvonalbeli Grödig otthonául szolgáló Untersberg Arena adott otthont a Salzburg-Besiktas párharcnak. Isztambulban Samil Basaran góljával nyertek a törökök. Andó-Szabó Sándor sípjelére kezdődött a visszavágó, ahol a svájci támadó,. Dimitri Oberlin parádézott, triplájával, a francia védő Dayot Upamecano és az osztrák középpályás, Xaver Schlager találataival a török Hüseyin Afkan gólja ellenében 5-1 lett a végeredmény. Andó-Szabó Sándor asszisztensei Buzás Balázs és Georgiou Theodoros voltak, a tartalék-játékvezetői teendőket Sebastian Gishamer látta el - írja az mlsz.hu
Játékvezetők statisztikái
Véget ért az NB. II. a hétfői napon. A foci-info.hu oldalunkon folyamatosan nyomon lehet követni a játékvezetők statisztikáját is, de mi most kiemeltük a TOP játékvezetők list&a
Az NB. II-ben 117 játékvezető, asszisztens és ellenőr működött közre.
TOP JÁTÉKVEZETŐK:
TELJES JÁTÉKVEZETŐ LISTA GRAFIKONNAL
TOP ELLENŐRÖK:
TELJES ELLENŐRI LISTA GRAFIKONNAL
TOP ASSZISZTENSEK:
TELJES ASSZISZTENSI LISTA GRAFIKONNAL
TOP TARTALÉK JÁTÉKVEZETŐK:
TELJES TARTALÉK JÁTÉKVEZETŐ LISTA GRAFIKONNAL
120 NB. II-es bajnoki mérkőzésen a játékvezetők 519 sárgalapot és 36 pirosat osztottak ki.A legtöbb sárga a 13. fordulóban volt – 41 db, míg a legkevesebb a 8. fordulóban.
A játékvezetők által fordulónként kiosztott lapot megtekintheted itt.
A játékvezetők a legtöbb sárgalapot – 42 db – a Vácnak adtak.
LEGTÖBB LAPOT ADÓ JÁTÉKVEZETŐ:
Átlagban Barna Gábor adta a legtöbb sárgát, mérkőzésenként 6,33-as átlaggal.
LEGTÖBB KIÁLLÍTÁS:
Játékvezetők statisztikái
Véget ért az NB. II. a hétfői napon. A foci-info.hu oldalunkon folyamatosan nyomon lehet követni a játékvezetők statisztikáját is, de mi most kiemeltük a TOP játékvezetők lis
Véget ért az NB. II. a hétfői napon. A foci-info.hu oldalunkon folyamatosan nyomon lehet követni a játékvezetők statisztikáját is, de mi most kiemeltük a TOP játékvezetők listáját.
Az NB. II-ben 117 játékvezető, asszisztens és ellenőr működött közre.
TOP JÁTÉKVEZETŐK:
TELJES JÁTÉKVEZETŐ LISTA GRAFIKONNAL
TOP ASSZISZTENSEK:
TELJES ASSZISZTENSI LISTA GRAFIKONNAL
TOP TARTALÉK JÁTÉKVEZETŐK:
TELJES TARTALÉK JÁTÉKVEZETŐ LISTA GRAFIKONNAL
TOP ELLENŐRÖK:
Játékvezetők statisztikái
Ring György FIFA asszisztensünk a Honvéd-Újpest mérkőzésen asszisztált 200. alkalommal az NB. I-ben.
Ring György FIFA asszisztensünk a Honvéd-Újpest mérkőzésen asszisztált 200. alkalommal az NB. I-ben.
A neves oktatási szakember és a "megmondó" Ring János gyermeke 2006. október 21-én debütált az élvonalban a Videoton-Honvéd mérkőzésen. 2007-től már nemzetközi mérkőzéseken is találkozhattunk György nevével, igaz FIFA kerettag "csak" 2008-tól lett. Korábban Vad István, míg jelenleg Kassai Viktor állandó asszisztense külföldön.
Közepes testmagasságú, erős izomzatú, fizikailag felkészült. Partbírói felkészültsége kiemelkedő, megfelelő figyelemmel, folyamatos koncentrálással követi a játékot. Elemző képessége az egyik erénye, a játékhoz- és a játékvezetéshez egészséges alázattal igazodik. Anyanyelvén kívül a FIFA egyik központi nyelvén, angolul beszél.
A játékvezetői vizsga megszerzését követően Budapesten különböző labdarúgó mérkőzéseken szerezte meg a szükséges ismereteket. Játékvezetői előrehaladását egy súlyos betegség gátolta meg. Egészségi állapotának javulása után kizárólag partbírói feladatokat látott el a Budapesti Labdarúgó-szövetség bajnokságaiban. Ellenőreinek, sportvezetőinek javaslatára 2006-ban lett az országos partbírói keret tagja.
A Magyar Labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottsága 2008-ban terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) bíróinak keretébe. Több UEFA-kupa, Intertotó Kupa és nemzetek közötti válogatott mérkőzés illetve csapattalálkozón segítette a játékvezető szakmai munkáját. Európa-bajnokság Svédország-ban 2009-ben rendezett U21-es torna elődöntőin három mérkőzésen, majd az Olaszország-Németország elődöntőn is hibátlan teljesítményt nyújtott, s ezért az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) Játékvezetői Bizottsága őt jelölte az Anglia-Németország döntőt vezető holland Bjorn Kuipers egyik asszisztensének. Az Eb-n résztvevő játékvezetők és asszisztensek mindegyikénél legalább öt évvel fiatalabb.
A Budapesti Labdarúgó Szövetség Játékvezető Bizottság tagja, megyei játékvezetők egyik vizsgabiztosa. Családi kapcsolata Édesapja, Ring János nemzetközi, FIFA partbíró, asszisztens, a játékvezetők szakmai képzésének igazgatója.
Játékvezetők statisztikái
A feltörekvő fiatalok és a rutinos "öregek" másképpen fegyelmeznek a mérkőzéseken. Ez ki is jött az NB. III-ban.
A feltörekvő fiatalok és a rutinos "öregek" másképpen fegyelmeznek a mérkőzéseken. Ez ki is jött az NB. III-ban. Átlagban Nagy Róbert játékvezető adta a legtöbb sárga lapot: 4 mérkőzésen 25 sárga, míg darabszámban: ifj. Szilágyi Sándor 77 sárga - 13 mérkőzés Bogár Gergő 71 sárga - 15 mérkőzés Ducsai József 67 sárga - 13 mérkőzésen
Nagy Róbert adta átlagban a legtöbb pirosat is. A már hivatkozott 4 mérkőzésen 5 kiállítása volt.
A legtöbb kiállítás:
Kovács Gábor 11 kiállítás - 13 mérkőzés
Bogár Gergő 10 kiállítás - 15 mérkőzés
Játékvezetők statisztikái
Lejátszották az NB. III-as bajnokságok első 17 fordulóját.
Lejátszották az NB. III-as bajnokságok első 17 fordulóját. Most kielemezzük, hogy kik voltak a legtöbbet foglalkoztatottak:
Játékvezető:
Bogár Gergő - 15
Mód István - 15
Ducsai József, Ifj. Szilágyi Sándor, Kovács Gábor, Pillók Ádám, Szommer Attila - 13
Asszisztens:
Berecz Attila - 16
dr. Szabó Péter - 15
Kővér Tamás - 15
Ellenőr:
Ráthgéber László - 17
Hazafi Miklós - 14
Koloszár Krisztián Ákos - 14
Nyilas Csaba - 14
A naprakész foci-info.hu weboldalon egész szezonban nyomon tudod követni a játékvezetők küldését.
Játékvezetők statisztikái
Lejátszották az NB. III-as bajnokságok első 17 fordulóját. Most kielemezzük, hogy kik voltak a legtöbbet foglalkoztatottak:
Játékvezető:
Bogár Gergő – 15
Mód István – 15
Ducsai József – 13
Ifj. Szilágyi Sándor – 13
Kovács Gábor – 13
Pillók Ádám – 13
Szommer Attila – 13
Részletes statisztika és grafikon az összes játékvezetőről .
Asszisztens:
Berecz Attila – 16
dr. Szabó Péter – 15
Kővér Tamás – 15
Részletes statisztika és grafikon az összes asszisztensről.
Ellenőr:
Ráthgéber László – 17
Hazafi Miklós – 14
Koloszár Krisztián Ákos – 14
Nyilas Csaba – 14
Nemzetközi feladatok
Kassai Viktor és játékvezetői csapata vezeti a Bajnokok Ligájában az Arsenal-Dinamo Zagrabe mérkőzést kedden.
Kassai Viktor és játékvezetői csapata vezeti a Bajnokok Ligájában az Arsenal-Dinamo Zagrabe mérkőzést kedden.
F| 24.11.2015, 20:45 CET Emirates Stadium, London (ENG) Arsenal - Dinamo Zagreb
Referee: Viktor Kassai (HUN)
Assistant Referee 1: György Ring (HUN)
Assistant Referee 2: Vencel Tóth (HUN)
Additional Assistant Referee 1: Tamás Bognar (HUN)
Additional Assistant Referee 2: Ádam Farkas (HUN)
Fourth Official: Peter Berettyán (HUN)
UEFA Referee Observer: Jozef Marko (SVK)
UEFA Delegate: Roland Coquard (FRA)
Gyászhírek
A Magyar Labdarúgó Szövetség a hétvégi alacsonyabb osztályú bajnoki forduló hátralevő mérkőzésein gyászszünet megtartásá
A magyar válogatott kapusa, Fülöp Márton méltósággal viselt, hosszú betegség után, 32 évesen hunyt el csütörtökön. A tragikusan fiatalon távozó kapus 24 alkalommal öltötte magára a magyar válogatott mezét, pályafutása során futballozott a BVSC, az MTK, a BKV Előre, a Siófok, valamint több neves angol egyesület színeiben is. Ugyanezen a napon, 84 éves korában távozott közülünk Várhidi Pál, az Aranycsapat bő keretének tagja, 10-szeres válogatott labdarúgó is. Várhidi Pál tagja volt az 1954-es svájci világbajnokságon ezüstérmet szerző válogatott keretének, valamint az 1960-as, római olimpián bronzérmes magyar csapatnak. Játékosként egyszer, edzőként négyszer nyert magyar bajnokságot az Újpesti Dózsával.
A magyar labdarúgó-társadalom a két kiváló sportember mellett a hétvégi bajnoki márkőzések előtt megemlékezik a péntek esti, párizsi terrortámadásban elhunytakról is. A francia fővárosban történt embertelen cselekményeket követően a magyar kormány nemzeti gyásznapot rendelt el vasárnapra.
Játékvezetőkről
A női labdarúgó Bajnokok Ligájában a legjobb 16 között Kulcsár Katalin vezette az angol-német párharcot.
Jól csengő párosítás: Chelsea-Wolfsburg. Nemcsak a férfiaknál, hanem a hölgyeknél is, és ezúttal magyar közreműködői is voltak a mérkőzésnek.
Az előző fordulóban a Wolfsburg szabadkai találkozóját Gaál Gyöngyi vezette. A gól nélküli mérkőzés visszavágóját 4-0-ra nyerte a Jakabfi Zsanettel felálló címvédő. Eközben az Emma Hayes által irányított Chelsea oda-vissza legyőzte a skót Glasgow City együttesét (1-0, 3-0). Az egyaránt 4-0-ás összesítéssel továbbjutó csapatok november 12-i összecsapásának Staines-upon-Thamesben a Wheatsheaf Park adott otthont. Kulcsár Katalin sípszavára Ralf Kellermann edző csapata lépett fel támadólag, és már a 3. percben vezettek a vendégek Claire Rafferty öngóljával.
A Chelsea úgyszintén öngóllal egyenlített: az 54. percben Babett Peter talált a saját kapujába. A győzelmet végül a Wolfsburg szerezte meg a csereként beállt norvég légiós, Graham Hansen 78. percben elért találatával. Kulcsár Katalin asszisztensei dr. Kulcsár Judit és Hima Andrea voltak, a tartalék-játékvezetői teendőket Paula Wyatt látta el.
A visszavágót november 18-án 16 órától rendezik meg a wolfsburgi AOK Stadiumban.
Nemzetközi feladatok
A rendkívül jó formában lévő Bognár Tamás Portugáliában vezet EL meccset.
Group I, 05 November 2015, 21:05 CET Estádio do Restelo, Lisbon (POR)
Belenenses - Basel
Referee: Tamás Bognar (HUN)
Assistant Referee 1: Gabor Eros (HUN)
Assistant Referee 2: Balazs Buzas (HUN)
Additional Assistant Referee 1: Sandor Ando-Szabo (HUN)
Additional Assistant Referee 2: Peter Solymosi (HUN)
Fourth Official: Zsolt Varga (HUN)
A mérkőzés játékvezetői ellenőre Costas Kapitanis lesz.
Nemzetközi feladatok
Vad István Barcelonában BL. mérkőzést vezet! Hajrá Srácok!
E| 04.11.2015, 20:45 CET
Camp Nou, Barcelona (ESP)
FC Barcelona - BATE Borisov
Referee: István Vad (HUN)
Assistant Referee 1: István Albert (HUN)
Assistant Referee 2: Peter Berretyan (HUN)
Additional Assistant Referee 1: Adam Farkas (HUN)
Additional Assistant Referee 2: Jozsef Erdos (HUN)
Fourth Official: László Viszokai (HUN) UEFA
Referee Observer: Zbigniew Przesmycki (POL)
UEFA Delegate: Karl Erik Nilsson (SWE) Blog Referee Observer: Chefren (ITA)