Gyászhírek
Fájdalommal tudatjuk, hogy BORS ELEMÉR (Csumi bácsi) életének 94. évében elhunyt.
Bors Elemér 1949-ben tett játékvezetői vizsgát, több mint 1000 mérkőzésen működött közre pályafutása során. NB.III-as játékvezető, és NB. II-es partjelző volt, majd hosszú éveken keresztül ellenőrként, és a Baranya Megyei Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottsága elnökségi tagjaként dolgozott Baranya futballjáért. Az oktatási Bizottság vezetőjeként a játékvezetői tanfolyamok lebonyolításáért és a továbbképzésekért felelt.
Temetése 2016. február 8-án 12:00 órakor lesz a Pécsi Központi Temető Urnacsarnokában.
EMLÉKÉT MEGŐRIZZÜK!!
Gyászhírek
Több évtizeden át dolgozott a Csongrád megyei és a hódmezővásárhelyi labdarúgósportban.
Több évtizeden át dolgozott a Csongrád megyei és a hódmezővásárhelyi labdarúgósportban.
69. életévében, január 21-én, csütörtökön a délutáni órákban váratlanul elhunyt Pál Sándor, aki a Hódmezővásárhelyi FIM Alföldi Porcelángyár üzemikonyha-vezetője, majd a Jó Étvágyat Kft. tulajdonosa, ügyvezetője volt.
A sportot szerette, támogatta, kedvenc sportágában a labdarúgásban a Hódmezővásárhelyi Porcelán SK-nál elnökségi tagként, majd játékvezetőként, sportvezetőként, a megyei szövetség játékvezetői bizottságának elnökeként dolgozott.
Pál Sándor a Csongrád megyei és a hódmezővásárhelyi labdarúgósportban végzett több évtizedes eredményes munkája alapján beírta nevét Hódmezővásárhely és az egyetemes magyar sport aranykönyvébe ? írta róla közösségi oldalán Baranyai Antal sportújságíró.
forrás: csongradifoci.hu
Játékvezetőkről
Az MLSZ vezetősége a belső ellenőri vizsgálatok eredményeként, illetve az egyéb jogszabályi előírásoknak történő megfelelés érdekében a 2016. 01.01-től kezdőd
Az MLSZ vezetősége a belső ellenőri vizsgálatok eredményeként, illetve az egyéb jogszabályi előírásoknak történő megfelelés érdekében a 2016. 01.01-től kezdődő további időszakra az alábbiakat rendeli el: A játékvezetőkkel, szövetségi ellenőrökkel, játékvezető-ellenőrökkel e minőségükben kötendő szerződések kizárólag, -
mint magánszeméllyel kötendő megbízási szerződés, illetve, -
mint egyéni vállalkozóval kötendő vállalkozói megbízási szerződés lehet. A továbbiakban egyéb vállalkozási formában (kft, bt, stb.) működő társasággal ilyen jogcímen szerződés nem köthető.
Játékvezetők statisztikái
A korábbi JB elnök, Puhl Sándor "nagy barátja", Vágner László lett az élvonal legfoglalkoztatottabb ellenőre.
A korábbi JB elnök, Puhl Sándor "nagy barátja", Vágner László lett az élvonal legfoglalkoztatottabb ellenőre. Sajnálatos, hogy az MLSZ "titkossá" nyilvánította a játékvezetői ellenőrök k, asszisztensi ellenőrök és super ellenőr küldését, így az érdeklődök nem tudhatják meg, hogy Puhl Sándor, Piller Sándor hány mérkőzésen járt idén.
TOP ellenőr:
14 mérkőzés: Vágner László
13 mérkőzés: Juhos Attila, Kurmai Zoltán, Székely Ferenc
..
1 mérkőzés: Ádám Mihály
Játékvezetők statisztikái
114 mérkőzésen 527 sárgalap és 26 kiállítás volt az idei szezonban.
Fordulónkénti lapok:

Részletes kimutatás itt elérhető.
Csapatonkénti elemzés:

Részletes statisztika itt érhető el.
Vad István adta a legtöbb lapot:
Vad István a levezetett 13 mérkőzésen 73 sárgalapot és négy pirosat adott.

Játékvezetők által kiosztott lapok és átlagok elérhetőek itt.
Játékvezetők vs. kiállítás:
Sokat mondó lehet az a kimutatás, hogy melyik játékost melyik játékvezető állította eddig ki. Nem kell számolgatni és keresgetni itt elérhető.
Az, hogy melyik játékvezető kit állított ki, azt itt tekintheted meg.
Játékvezetők statisztikái
Az OTP Liga őszi fordulói során 16 játékvezető vezetett mérkőzést.

Játékvezetők rangsora:
13: Vad István
12: Erdős József, Kassai Viktor
11: Andó-Szabó Sándor
…
1: Fábián Mihály, Szőts Gergely
Ne unatkozott Berettyán Péter idén sem… nemzetközi mérkőzések, játékvezetői kísérések és 16 NB. I-es asszisztálás.
Az OTP Liga 1-19. fordulójában 28 asszisztens működött közre az élvonalban:
TOP foglalkoztatottság:
16 mérkőzés: Berettyán Péter
15 mérkőzés: Georgiou Theodoros, Ring György, ifj. Tóth Vencel
..
1 mérkőzés: Kepe Arnold, Horváth Zoltán
A korábbi JB elnök, Puhl Sándor “nagy barátja”, Vágner László lett az élvonal legfoglalkoztatottabb ellenőre.
Sajnálatos, hogy az MLSZ “titkossá” nyilvánította a játékvezetői ellenőrök k, asszisztensi ellenőrök és super ellenőr küldését, így az érdeklődök nem tudhatják meg, hogy Puhl Sándor, Piller Sándor hány mérkőzésen járt idén.
TOP ellenőr:
14 mérkőzés: Vágner László
13 mérkőzés: Juhos Attila, Kurmai Zoltán, Székely Ferenc
..
1 mérkőzés: Ádám Mihály
Megyei játékvezetés
Nem is volt olyan régen, amikor Demeter Jánossal utánpótlás teszten együtt futottunk. Azóta ő 61 alkalommal asszisztált vagy volt tartalék játékvezető az élvonalban.
Nem is volt olyan régen, amikor Demeter Jánossal utánpótlás teszten együtt futottunk. Azóta ő 61 alkalommal asszisztált vagy volt tartalék játékvezető az élvonalban.
Az Debrecen-MTK mérkőzéssel viszont lezárult az aktív játékvezetői pályafutása országos kerettagként, mivel betöltötte a 45. életévét.
Játékvezetők statisztikái
Ne unatkozott Berettyán Péter idén sem... nemzetközi mérkőzések, játékvezetői kísérések és 16 NB. I-es asszisztálás.
Ne unatkozott Berettyán Péter idén sem... nemzetközi mérkőzések, játékvezetői kísérések és 16 NB. I-es asszisztálás. Az OTP Liga 1-19. fordulójában 28 asszisztens működött közre az élvonalban:
TOP foglalkoztatottság:
16 mérkőzés: Berettyán Péter
15 mérkőzés: Georgiou Theodoros, Ring György, ifj. Tóth Vencel ..
1 mérkőzés: Kepe Arnold, Horváth Zoltán
Játékvezetőkről
Szabolcs-Szatmár-Bereg első nemzetközi minősítésű játékvezetőjét díjazták.
Szabolcs-Szatmár-Bereg első nemzetközi minősítésű játékvezetőjét díjazták. Nem mindennapi bállal rekesztették be az évet a labdarúgó-játékvezetők. A tradicionálisan bevált helyszínen, a napkori Aranyalma Étteremben olyan bejelentések hangzottak el, amik korábban soha, és egyhamar aligha kerül sor hasonlóra. Az sem szokványos, hogy az év játékvezetője nem volt jelen a ceremónia elején, hanem a rendezvény kellős közepén érkezett meg ? stílszerűen az általa vezetett NB I-es mérkőzésről, Felcsútról.
Nagy bejelentés
Kurmai Zoltán, az MLSZ JB elnökségi tagja, a borsod-abaúj-zempléni JB elnöke tette közhírré: ?Karakó Ferenc 2016. január elsejétől az NB I-es profi keret tagja lesz, mi több, nemzetközi minősítéssel, a FIFA-keret tagjaként kezdheti az új esztendőt. Gratulálunk neki.
A taps annak a nyíregyházi sportembernek szólt, aki hét esztendeje tette le az alapfokú vizsgát, és azóta dinamikusan halad előre. NB II-esként lehetősége nyílt hét élvonalbeli meccs levezetésére, eközben elvégezte az UEFA feltörekvő tehetségeknek kiírt CORE-programját Svájcban. Beteljesült az álom Sosem volt még ennyire könnyű döntéshelyzetben a szabolcs-szatmár-beregi játékvezetői bizottság elnöksége sem: tálcán kínálta magát az év játékvezetőjének kiléte. Amint befutott Karakó Ferenc, személyesen is átvehette a díszes serleget.
Nagyon jólesik az elismerés. Köszönöm mindazoknak, akik elindítottak az úton, akiknek az alapokat köszönhetem, akik segítettek, támogattak menet közben. Most a legmagasabb szinten folytathatom, vagyis beteljesült az álmom. Ez egyúttal kötelez is, maximalistaként igyekszem a jövőben is megfelelni a kihívásoknak - jelentette ki a 32 éves sípmester, aki tavasszal a Győr-Kecskemét mérkőzésen debütált az első osztályban, azóta az MTK-Kecskemét, a Bp. Honvéd-Videoton, a Békéscsaba-MTK, a Vasas-Diósgyőr, a Paks-Puskás Akadémia és a Puskás Akadémia-Bp. Honvéd találkozókat vezette az elitben. A játékvezetői bálban dr. Jekő József kihirdette, hogy kik a további elismerések kedvezményezettjei.
A nemrég vizsgázott talentumoknak kiírt Lengváry József-díj ez évben a kálmánházi Soós Andrást illeti, míg a megyei első osztályú keret tagja, Losonczki Flórián vehette át az legjobb utánpótlásnak dukáló Tamás Lajos-díjat. Az édesapja is tudja már ?
Ez a nap pályafutásom eddigi legemlékezetesebb napja, hiszen pontosan ma vizsgáztam le futsal-játékvezetésből is. Szeretnék a kis- és a nagypályán is helytállni - mondta Soós András. Szintén édes volt a pezsgő Losonczki Flóriánnak.
A rakamazi játékvezető habozás nélkül közölte:
Édesapám is tudja már a nagy hírt, ő futballistaként megjárta a magasabb osztályt, nagyon büszke rám - írja a kelet.hu
Nemzetközi feladatok
Az Ifjúsági Bajnokok Ligája A csoportjának Real Madrid-Malmö mérkőzését magyar játékvezetői hármas dirigálja december 8-án.
A korosztályos BL az UEFA kezdeményezésére jött létre. A Youth League A csoportjának 6. fordulójában a Real Madrid a dallamos nevű Estadio Alfredo di Stefano szentélyében fogadja a Malmö együttesét december 8-án, 16 órától.
Jelenleg a csoportot a Paris Saint Germain vezeti 10 ponttal, második a Real Madrid 9, harmadik a Malmö 5, negyedik a Sahtar Donyeck 4 egységgel. A két együttes szeptemberi találkozóján a házigazda svédek Isak Redzic 88. percben szerzett góljával nyertek 1-0-ra. Farkas Ádám sípjelére kezdődik a madridi találkozó, az asszisztensek Buzás Balázs és Georgiou Theodoros lesznek, a tartalék-játékvezető szerepét pedig Valentin Gomez tölti be. A játékvezetői ellenőri teendők a korábbi neves FIFA-bíróra, Manuel Diaz Vegára hárulnak.
Nemzetközi feladatok
Vad István és játékvezetői csapata csütörtök este az Európa Liga K-csoportjának mérkőzését vezeti Cipruson.
Group K, 10 December 2015, 21:05 CET GSP, Nicosia (CYP)
APOEL - Sparta Praha
Referee: István Vad (HUN)
Assistant Referee 1: István Albert (HUN)
Assistant Referee 2: Peter Berettyán (HUN)
Additional Assistant Referee 1: Sándor Andó-Szabó (HUN)
Additional Assistant Referee 2: Jozsef Erdos (HUN)
Fourth Official: László Viszokai (HUN)
UEFA Referee Observer: Charles Agius (MLT)
UEFA Delegate: Eduard Kindle (LIE)
Játékvezetők statisztikái
120 NB. II-es bajnoki mérkőzésen a játékvezetők 519 sárgalapot és 36 pirosat osztottak ki.
120 NB. II-es bajnoki mérkőzésen a játékvezetők 519 sárgalapot és 36 pirosat osztottak ki.A legtöbb sárga a 13. fordulóban volt - 41 db, míg a legkevesebb a 8. fordulóban. A játékvezetők által fordulónként kiosztott lapot megtekintheted itt.
A játékvezetők a legtöbb sárgalapot - 42 db - a Vácnak adtak.
LEGTÖBB LAPOT ADÓ JÁTÉKVEZETŐ:
Átlagban Barna Gábor adta a legtöbb sárgát, mérkőzésenként 6,33-as átlaggal.
LEGTÖBB KIÁLLÍTÁS: