Játékvezetőkről
Megerősített hírek szerint visszavonult az aktív játékvezetést a baranyai származású NB. II-es játékvezető, ifj. Botló Béla.
Megerősített hírek szerint visszavonult az aktív játékvezetést a baranyai származású NB. II-es játékvezető, ifj. Botló Béla.
A váratlan hírt az érintett is megerősítette, azonban a döntését nem kívánt a indokolni. Az biztos, hogy Béci a küldésére nem panaszkodhat, hiszen az elmúlt időszakban NB. II-es játékvezetőként az egyik legjobb küldése volt. 2011. tavaszán került fel az országos keretbe, ahol az NB. II-ben és az NB. III-ban összesen 96 mérkőzést vezetett és 11. alkalommal működhetett közre az élvonalban is.
Sok sikert Béci a magánéletben! Baranya nem felejt!
Játékvezetőkről
Mivel a profi és az országos játékvezető, illetve asszisztens keretben jócskán akadnak viharsarki sípmesterek, nem meglepő, hogy a vasárnapi Debrecen?Gyirmót élvonalbeli bajnoki
Mivel a profi és az országos játékvezető, illetve asszisztens keretben jócskán akadnak viharsarki sípmesterek, nem meglepő, hogy a vasárnapi Debrecen?Gyirmót élvonalbeli bajnoki labdarúgó-mérkőzést is megyei hatos dirigálta. Iványi Zoltán segédjeként Szpisják Zsolt és Albert István volt a két asszisztens, Medovarszki János a tartalék, az alapvonali szerepkört pedig Andó-Szabó Sándor és Lovas László töltötte be. Mondhatnánk sablonos meccsnek ígérkezett a két forduló után győzelem nélkül álló csapatok csatája, egyvalaki számára azonban közel sem volt hétköznapi a 90 perc.
Szpisják Zsolt számára ugyanis Ákos szavait kikölcsönözve: "valami véget ért, valami fáj".
A civilben a honi szövetség területi igazgatójaként munkálkodó 42 esztendős sportember számára eljött a búcsú ideje, úgy döntött véget vet több mint kétévtizedes játékvezetői-asszisztensi karrierjének, amit időközben sikerült csúcsra járatnia.
Egy kisebb térd probléma miatt éppen nem tudtam játszani az akkor megye-egyes MÁV ifiben, amellyel bajnokságot is nyertünk, ezért 1994-ben elvégeztem a tanfolyamot, majd ott is ragadtam a játékvezetői közösségben! Fiatal focistaként, látva a játékvezetők tevékenységét, azt gondoltam, hogy így én is tudnék meccset vezetni. Miután levizsgáztam, a gyakorlatban azonnal megváltozott a véleményem ? emlékezett vissza a kezdetekre a búcsúzó sípmester, akit az ambíciója és a kitartása később a legjobbak közé vezetett. A vizsgát követően a megyei bajnokságokban szerezte meg a szükséges tapasztalatokat, majd ellenőreinek és sportvezetőinek javaslatára 2000 nyarán lett az országos partbírói keret tagja. ? Két bemutatkozást tartok számon. Az NB II-es asszisztensi keret tagjaként működhettem először az NB I-ben Hanyecz István búcsúmeccsén, 2001-ben az Újpest?Tatabánya mérkőzésen, majd másfél évvel később a Debrecen?Ferencváros rangadón debütáltam immár NB I-es kerettagként ? jegyezte meg a honi élvonalban való bemutatkozással kapcsolatos felvetésünkre, ahol az elmúlt másfél évtized során 207 mérkőzésen működhetett közre. Hogy kiválóan végezte munkáját, azt az is fényesen bizonyítja, hogy az MLSZ Játékvezető Bizottsága 2005-ben felterjesztette nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) bíróinak keretébe. Itt 9 sikeres esztendőt tölthetett, számos örökös emlékkel gazdagodva. ? Több nemezetek közötti válogatott- és klubmérkőzésem lehettem Kassai Viktor vagy Vad II. István játékvezető segítője. Nem akad olyan közöttük, amelyikre ne tekintenék vissza jó szívvel. A legbüszkébb természetesen a Bajnokok Ligája és Európa Liga csoportmeccsei mellett a kolumbiai U20-as világbajnokságon, illetve a belgiumi U17-es Európa-bajnokságon való részvételre vagyok ? fűzte hozzá Szpisják Zsolt, akinek a visszavonulás után sem marad több szabadideje a 3 esztendős Zsombor fia, illetve a civil munkája mellett. Ez utóbbit szintén a játékvezetésnek köszönheti, így került ugyanis kapcsolatba az ezredforduló előtt, az akkori megyei labdarúgó szövetséggel, melynek 2000-ben lett a titkára, napjainkban pedig az MLSZ területi igazgatójaként tevékenykedik közmegelégedésre - írja a bmextra.hu
Bognár Tamás és játékvezetői csapata újabb fontos mérkőzést vezet, immár az Európa Ligában.
Játékvezetőkről
A női U.19-es döntőt Urbán Eszter vezeti. A Franciaország-Spanyolország találkozó július 31-én kerül megrendezésre.
A női U.19-es döntőt Urbán Eszter vezeti. A Franciaország-Spanyolország találkozó július 31-én kerül megrendezésre.
Referee Eszter Urban (HUN)
Assistant referee Lisa Rashid (ENG) , Maryna Striletska (UKR)
Fourth official Ivana Projkovska (MKD)
UEFA Delegate Camelia Nicolae (ROU)
UEFA Referee observer Bo Karlsson (SWE)
Gratulálunk Eszti! Újabb elismerés a női játékvezetőknek, hiszen Kulcsár Katalin után már Urbán Eszter is döntőt vezet! mljt.hu: Hosszasan lehetne sorolni az idei esztendő magyar vonatkozású nemzetközi játékvezetői sikereit (BL-döntő: Kassai Viktor a tartalék-játékvezető, Eb-finálé: Kassai Viktor a tartalék-játékvezető, Ring György a tartalék-asszisztens, emellett Kassai Viktor, Ring György, Tóth Vencel, Bognár Tamás és Farkas Ádám részvétele az Európa-bajnokságon, U 19-es Eb-döntő: Buzás Balázs az asszisztens, női BL-döntő: Kulcsár Katalin a játékvezető, dr. Kulcsár Judit és Hima Andrea az asszisztensek, Gaál Gyöngyi a tartalék-játékvezető), íme, a legfrissebb rangos küldés: Urbán Esztert bízták meg a vasárnapi női U 19-es Eb-döntő levezetésével.
A gyöngyösi FIFA-játékvezető Szlovákiában egyedül képviseli Magyarországot.
A 8 csapatos torna nyitányán az A csoportban a francia-norvég párharcon mutatkozott be, melyet az északiak Katrine Jorgensen 36. percben elért góljával nyertek meg. Asszisztensei a bolgár Ekaterina Marinova és a skót Kylie McMullen voltak a 26 fokban rendezett meccsen. A második körben a holland-norvég (1-0) találkozón a belga Lois Otte tartalék-játékvezetőjeként tevékenykedett - úgyszintén Zlate Moravcében.
A csoportmeccsek zárófordulójában a B csoportban az FK Senica stadionjában a Németország-Ausztria (3-1) mérkőzésen fújta a sípot. Ugyanott a francia-svájci (3-1) elődöntőn ismét Lois Otte munkáját segítette negyedik játékvezetőként. Azóta pedig kihirdették: Urbán Eszter lesz a női U 19-es Európa-bajnokság Franciaország-Spanyolország döntőjének a játékvezetője július 31-én, vasárnap 19 órától. A civilben testnevelő tanár 2001-ben tette le a játékvezetői vizsgát, és 2010-ben teljesedett be álma azáltal, hogy FIFA-kerettag lett.
A fináléban az angol Lisa Rashid és az ukrán Maryna Striletska asszisztensként igyekeznek helyt állni, míg a tartalék-játékvezető szerepét a macedón Ivana Projkovska látja el.
Nemzetközi feladatok
Vad István és játékvezetői csapata most a Bajnokok Ligája selejtezőjében bizonyíthat:
Játékvezetők statisztikái
Magyar játékvezetők foglalkoztatása a labdarúgó-Európa-bajnokságokon
Magyar játékvezetők foglalkoztatása a labdarúgó-Európa-bajnokságokon 1960-2016 között az Eb selejtező sorozataiban minden esetben kapott küldést magyar játékvezető. A foglalkoztatott játékvezetők száma 26.
Bíróink 10 esetben egy Eb-n, 12 alkalommal kettő Eb-n, 4 esetben három Eb-n működtek.
Balla Károly az első bíró, aki 1959. október 14-én mérkőzést irányított.
Gere Gyula az első, aki egy Eb kiírásban 2 találkozóra kapott küldést.
Zsolt István az első, aki Eb döntőben kapott feladatot.
Palotai Károly a 2. aki Eb döntőben, az első, aki 3 Eb sorozatban működött, valamint 5 mérkőzést dirigált.
Puhl Sándor a 3., aki Eb döntőben működött, az első, aki 8 mérkőzésen tevékenykedett.
Kassai Viktor a 4., aki Eb döntőben működött, az első, aki 3 Eb döntőben 5, a selejtezőkben 11 mérkőzést vezetett. 2016-ban a döntőben 4. bíróként segített.
Ugyan ott Ring György tartalék asszisztensi küldésben részesült. Zsolt István 1968-ban, Palotai Károly 12 év múlva 1980-ban, Puhl Sándor 12 év múlva 1992-ben (1996-ban), Kassai Viktor 12 év múlva 2008-ban (2012-ben, 2016-ban) kapott lehetőséget Eb döntőben tevékenykedni.
1960-1988 között a selejtező mérkőzésekre az UEFA JB kettő partbírót (összesen 44 fő) rendelt a bíró mellé. Ebben az időszakban játékvezető sérülése esetén az első számú partbíró (csak FIFA minősítésű játékvezető) átvehette a mérkőzés folytatását.
A 2. számú partbíró az NB I-es bírói keret tagja. 1968-ban és 1980-ban az Eb döntőre Zsolt Istvánt, majd Palotai Károlyt egyedül hívta meg. Ha nem vezetett, akkor működő társának partbíróként segített. A kor elvárása szerint az egyes számú partbíró játékvezetői sérülésnél átvette a mérkőzés vezetését. Második számú partbírót a rendező ország élvonalbeli játékvezetői közül kért az UEFA JB. 1992?2008 között az UEFA JB bevezette a 4. bíró (tartalék) szerepkört. Játékvezetői sérülés esetén a minősített 4. FIFA bíró vehette át a mérkőzés irányítását.
A FIFA JB 1992-ben minden tagszövetségétől kérte, hogy legkésőbb 1993 év végére vezessék be az asszisztensi keretet. A két asszisztens és a 4. bíró küldésével, a selejtezőkben 72 játékvezetőt foglalkoztatott az UEFA JB.1992-ben és 1996-ban a Puhl Sándor mellett az Európa-bajnokságon már állandó segítői tevékenykedtek (6 fő partbíró, 2 fő 4. bíró). 1992-es Eb döntő volt az első, ahol az UEFA JB a játékvezető mellé nemzeti partbírókat (Szilágyi Sándor, Varga László)), valamint 4. (tartalék) bírót (Varga Sándor) küldött. 2008-tól az UEFA JB a 4. bírói feladatra már az elit körből jelölt játékvezetőt. Kassai Viktor 4. bíróként kapott feladatot a 2008-as Eb-n. Játékvezetői sérülés esetén a 4. FIFA bíró vehette át a mérkőzés irányítását.
2012-2016 között az UEFA JB bevezette az alapvonalbírói pozíciót.
A selejtezőkben a játékvezető mellett 2 asszisztens, kettő alapvonalbíró és a 4. bíró került küldésre. Az UEFA JB további 60 játékvezetőt foglalkoztatott.
Az ismertetett statisztikában csak a küldési szám került rögzítésre. Eb döntőn bíróként Zsolt István és Palotai Károly 1-1, Puhl Sándor és Kassai Viktor 3 alkalommal tevékenykedett.
Egy versenykiírásban az UEFA JB:
2-2 magyar játékvezetőt foglalkoztatott: 1960, 1964, 1968, 1980, 1984, 2008
3-3 magyar játékvezető kapott feladatot:1972, 1976, 1988, 1992, 2016
4 magyar játékvezető működött:1996, 2004. 2012
5 magyar játékvezetőt küldött mérkőzésre: 2000
Egy Eb-n tevékenykedett (zárójelben selejtező + Eb mérkőzés szám): Dorogi Andor, Bíróczky János, Petri Sándor, Hartmann Lajos, Huták Antal, Varga Sándor, Vad István, Molnár László, Piller Sándor, Bede Ferenc, Kettő Eb-n: Balla Károly, Gere Gyula (3), Zsolt István (2+1Eb), Emsberger Gyula (3), Pádár László, Németh Lajos, Vágner László (3), Juhos Attila, Hanacsek Attila, Vad II. István (3), Bognár Tamás, Három Eb-n: Palotai Károly (4+1Eb), Puhl Sándor (5+3Eb), Szabó Zsolt, Kassai Viktor (11+5Eb).
forrás: Hornyák Lajos
Játékvezetőkről
Ha így folytatja, lepipálja majd édesapját, aki Ábrahám Attila társaként több száz NB I.-es futballmérkőzésen működött közre. Georgiou Theodorosz lega
Ha így folytatja, lepipálja majd édesapját, aki Ábrahám Attila társaként több száz NB I.-es futballmérkőzésen működött közre. Georgiou Theodorosz legalább olyan jó focibíró lehet majd, mint a családfő, Grigorisz volt. A még csak 23 éves Georgiou Theodorosz tizenöt évesen tette le a játékvezetői vizsgát, 21 esztendősen már asszisztensként debütált a hazai élvonalban, a pécsi fiatalember bemutatkozásakor, 2004. augusztus 8-án, a PaksMTK-mérkőzésen Kassai Viktor volt az alapvonalbíró. Azóta Theo (mert mindenki így hívja) már nemzetközi meccseket is kap, legutóbb, múlt csütörtökön Belfastban a Cliftonville-Differdange Európa Liga-selejtezőn asszisztenskedett, ez a selejtező első fordulójának visszavágója volt.
Este háromnegyed nyolckor kezdtünk, még világosban, a reflektorokat a végén sem kellett bekapcsolni - emlékezik vissza.
Ezerkétszáz néző gyűlt össze, nagyon lelkesek, de sportszerűek voltak. Az észak-ír fővárosban a másik asszisztenssel, Erős Gáborral együtt az EL-ban most először fellépő Karakó Ferenc vezetőbírót segítette.
Egy éve volt Theo első El-meccse külföldön, a Feröer-szigetekre szólította a küldés. Azóta már több nemzetközi feladatot kapott az országhatáron túl, az ifjúsági Bajnokok Ligája-szereplésen át az izraeli felnőtt-Eb-selejtezőig. Közben idehaza májusban a Magyar Kupa-döntőn lengetett.
Örülök, ha minél több feladat vár rám asszisztensként a pályákon, külföldön és itthon egyaránt - mondja.
Vasárnap is volt jelenése, az NB I. nyitófordulójában a Felcsúton játszott Videoton-Diósgyőr-meccs egyik asszisztenseként tevékenykedett.
A folytatást majd meglátjuk. Mindenesetre heti négy-öt futó-, illetve erősítőedzéssel várom a következő kihívásokat - írja a bama.hu.
Nemzetközi feladatok
Az EB-t megjárt játékvezető most az Európa Ligában kap szerepet, radásul nem is akárhol, Gibraltáron vezet mérkőzést.
Nemzetközi feladatok
Közzétették az EB döntő játékvezetőinek névsorát. Kassai Viktor és Ring György is szerepet kap.
|
10/07/2016, 21:00 CET Match 51 - FINAL |
PORTUGAL |
-:- |
FRANCE |
||
|
|
Referee: Mark CLATTENBURG (ENG) Assistant Referee 1: Simon BECK (ENG) Assistant Referee 2: Jake COLLIN (ENG) Additional Assistant Referee 1: Anthony TAYLOR (ENG) Additional Assistant Referee 2: Andre MARRINER (ENG) 4th Official: Viktor KASSAI (HUN) Reserve Assistant Referee: György RING (HUN) UEFA Referee Observer: Pierluigi COLLINA (ITA) UEFA Delegate: Jānis MEŽECKIS (LVA) |
||||
Nemzetközi feladatok
Élete első nemzetközi kupamérkőzését vezeti a FIFA-bíró.
Nemzetközi feladatok
Kassai Viktor és játékvezetői csapata újabb nagy feladatot kapott az EB-n.
|
02/07/2016, 21:00 CET Match 47 |
GERMANY |
-:- |
ITALY |
||
|
|
Referee: Viktor KASSAI (HUN) Assistant Referee 1: György RING (HUN) Assistant Referee 2: Vencel TÓTH (HUN) Additional Assistant Referee 1: Tamás BOGNAR (HUN) Additional Assistant Referee 2: Ádám FARKAS (HUN) 4th Official: Szymon MARCINIAK (POL) |
||||
Nemzetközi feladatok
Andó-Szabó Sándor és játékvezetői csapata nyitja az őszi szezont Európában.
| Referee | Sandor Szabo (HUN) |
| Assistant referee | Zsolt Varga (HUN) , Balázs Buzás (HUN) |
| Fourth official | Zsolt Szabó (HUN) |