Legfrissebb hírek - Játékvezetők

Kassaiék a klubvilágbajnokságon Nemzetközi feladatok
2016.10.22 16:16
Kassaiék a klubvilágbajnokságon

Kassai Viktor és segítői, Ring György és Tóth Vencel képviselik majd Európát a Japánban megrendezésre kerülő, decemberi klubvilágbajnokságon.

Kassai Viktor és segítői, Ring György és Tóth Vencel képviselik majd Európát a Japánban megrendezésre kerülő, decemberi klubvilágbajnokságon. A játékvezetői csapat meghívása már csak azért is óriási elismerés az érintetteknek, mert minden kontinensről csak egy csapat kap lehetőséget, az UEFA pedig a magyaroknak szavazott bizalmat.

– Nagy megtiszteltetés ez a számunkra, hiszen magyar játékvezetői csapat még sosem kapott lehetőséget, hogy részt vegyen a klubvilágbajnokságon. Minden kontinens egy bírói gárdát delegálhat, Európából mi képviselhetjük majd az UEFA-t, és persze Magyarországot. A tornán nyolc mérkőzésen dirigál majd a hat csapat – mondta a hírrel kapcsolatban Kassai Viktor az mlsz.hu-nak.

A magyar gárda egy szlovén segítővel, Damir Skominával egészül majd ki, aki videobíróként lesz majd jelen az eseményen.

A tornán a hat kontinentális bajnokcsapat mellett a rendező ország egy együttese indulhat még. 2016-ban december 11. és 18. között rendezik a viadalt Japánban, Európát a Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid képviseli.
Bogi már megint EL! Nemzetközi feladatok
2016.10.17 17:33
Bogi már megint EL!

A remek formában lévő Bognár Tamás EL meccset kapott. Nem is akármilyet...

A remek formában lévő Bognár Tamás EL meccset kapott. Nem is akármilyet...

Group L, 20 October 2016, 19:00 CET
Arena Națională, Bucharest (ROU) 
FC Steaua Bucureşti - FC Zürich 
Referee: Tamás Bognar (HUN)
Assistant Referee 1: Balazs Buzas (HUN)
Assistant Referee 2: Zsolt Varga (HUN)
Additional Assistant Referee 1: Adám Farkas (HUN)
Additional Assistant Referee 2: Peter Solymosi (HUN)
Fourth Official: Theodoros Georgiou (HUN)
UEFA Referee Observer: Vladimir Antonov (MDA)
UEFA Delegate: Radenko Mijatović (SVN)

Azért Vágner Lászlónak is jutott feladat:

Group C, 20 October 2016, 21:05 CET
Stade Geoffroy Guichard, Saint-Étienne (FRA) 
AS Saint-Étienne - Qəbələ FK
Referee: Ali Palabiyik (TUR)
Assistant Referee 1: Cem Satman (TUR)
Assistant Referee 2: Ekrem Kan (TUR)
Additional Assistant Referee 1: Alper Ulusoy (TUR)
Additional Assistant Referee 2: Volkan Bayarslan (TUR)
Fourth Official: Ceyhun Sesiguzel (TUR)
UEFA Referee Observer: László Vagner (HUN) 
UEFA Delegate: Jacob Erel (ISR)
Andó-Szabó: Youth League Nemzetközi feladatok
2016.10.13 10:26
Andó-Szabó: Youth League

Andó-Szabó Sándor és kollégái az UEFA Youth League 3. fordulójában a Benficának vezetnek. íme a küldés:

Andó-Szabó Sándor és kollégái az UEFA Youth League 3. fordulójában a Benficának vezetnek. íme a küldés:


B| 19.10.2016, 13:00 CET (Kyiv)
FC Dynamo Kyiv - SL Benfica 
Referee: Sándor Andó-Szabó (HUN)
Assistant Referee 1: Balázs Szert (HUN)
Assistant Referee 2: Balázs Szalai (HUN)
Fourth Official: Mykola Balakin (UKR)
UEFA Referee Observer: Zdravko Jokić (SRB)
UEFA Delegate: Per Svärd (SWE)
Kazahsztánban bizonyíthattak Játékvezetőkről
2016.10.07 05:13
Kazahsztánban bizonyíthattak

Magyar játékvezető trió közreműködésével rendezték meg a BIIK-Kazygurt-ASD Verona találkozót.

Magyar játékvezető trió közreműködésével rendezték meg a BIIK-Kazygurt-ASD Verona találkozót. Sokat kellett utazniuk a hölgyeknek ahhoz, hogy teljesítsék az újabb megtisztelő feladatot. Urbán Eszter legutóbb a Wales-Izrael (3-0) Európa-bajnoki selejtezőn fújta a sípot, és miként akkor, ezúttal is Vad Anita volt az egyik asszisztense.

 

Ezúttal a szabolcs-szatmár-beregi FIFA-asszisztens dr. Kulcsár Judit tartott még velük a dél-kazahsztáni Shymkent városába. A BIIK-KazygurtASD Verona Bajnokok Ligája mérkőzésre szólt a küldésük. A tét a legjobb 32 közé jutás, a párharc első felvonásának a BIIK Stadium adott otthont.

A házigazdák már a 3. percben előnyhöz jutottak a nigériai Charity Adule találatával, majd a 12. percben a grúz Gulnara Gabella révén már 2-0-ra vezetett a bolgár Kaloyan Petkov által irányított kazahok. Melania Gabbiadini az 53. percben faragott a különbségből, de erre válaszolt Gabella a 80. percben, kialakítva a 3-1-es végeredményt.

 

A BIIK-Kazygurt kezdőcsapatában még szerepelt nigeri, ukrán, orosz és amerikai légiós is. Az Urbán Eszter, dr. Kulcsár Judit, Vad Anita triót tartalék-játékvezetőként Elena Adveenko segítette.

Vad István: Irány Észtország Nemzetközi feladatok
2016.10.06 07:24
Vad István: Irány Észtország

Bognár Tamás után Vad István is VB selejtezőt vezet.

Bognár Tamás után Vad István is VB selejtezőt vezet.
2016. október 10.
Group H, 20:45, Tallinn (EST)
Estonia - Greece
Referee: István Vad (HUN)
Assistant Referee 1: István Albert (HUN)
Assistant Referee 2: Peter Berettyán (HUN)
Fourth Official: Sándor Andó-Szabó (HUN)
FIFA Referee Assessor: Niklas A Lídarenda (FRO)
FIFA Match Commissioner: Volodymyr Geninson (UKR)
Bognár VB selejtezőt vezet Nemzetközi feladatok
2016.10.05 10:11
Bognár VB selejtezőt vezet

Bognár Tamás és játékvezetői csapata október 6-án Világbajnoki selejtezőt vezet.

Bognár Tamás és játékvezetői csapata október 6-án Világbajnoki selejtezőt vezet.

Group G, 20:45, Vaduz (LIE)
Liechtenstein - Albania
Referee: Tamás Bognar (HUN)
Assistant Referee 1: Vencel Tóth (HUN)
Assistant Referee 2: Zsolt Varga (HUN)
Fourth Official: Ferenc Karakó (HUN)
FIFA Referee Assessor: Igor Satkii (MDA)
FIFA Match Commissioner: Karl Espen Eriksen (NOR)
Bogi EL meccset kapott Nemzetközi feladatok
2016.09.26 20:59
Bogi EL meccset kapott

Kassai Viktor után az egyik legjobb játékvezetőnek tartott Bognár Tamás csütörtökön EL meccset vezet:

Kassai Viktor után az egyik legjobb játékvezetőnek tartott Bognár Tamás csütörtökön EL meccset vezet:

Group J, 29 September 2016, 19:00 CET
U Nisy, Liberec (CZE)
Slovan Liberec - PAOK 
Referee: Tamás Bognár (HUN)
Assistant Referee 1: Balázs Buzás (HUN)
Assistant Referee 2: Zsolt Varga (HUN)
Additional Assistant Referee 1: Ádam Farkas (HUN)
Additional Assistant Referee 2: Péter Solymosi (HUN)
Fourth Official: Zsolt Attila Szpisjak (HUN)
UEFA Referee Observer: Elmir Pilav (BIH)
UEFA Delegate: Eggert Magnusson (ISL) 
Vad: Irány Belgium! Nemzetközi feladatok
2016.09.26 20:57
Vad: Irány Belgium!

Vad István és játékvezetői csapata az Európa Ligában kap feladatot csütörtökön:

Vad István és játékvezetői csapata az Európa Ligában kap feladatot csütörtökön:

Group H, 29 September 2016, 19:00 CET
KAA Gent Stadium, Ghent (BEL) 
KAA Gent - Konyaspor
Referee: István Vad (HUN)
Assistant Referee 1: István Albert (HUN)
Assistant Referee 2: Peter Berettyán (HUN)
Additional Assistant Referee 1: Sándor Andó-Szabó (HUN)
Additional Assistant Referee 2: József Erdös (HUN)
Fourth Official: Gabor Erös (HUN)
UEFA Referee Observer: Leslie Irvine (NIR)
UEFA Delegate: Siarhei Ilyich (BLR) 
Magyar duó az észak-ír U 17-es minitornán Nemzetközi feladatok
2016.09.26 19:06
Magyar duó az észak-ír U 17-es minitornán

Karakó Ferenc és Georgiou Theodoros képviselték hazánkat.

Karakó Ferenc és Georgiou Theodoros képviselték hazánkat.

A labdarúgó U 17-es Európa-bajnokság észak-írországi 9. csoportjában a spanyol, a szlovák, a san marinói és a házigazda válogatott mérkőzött a továbbjutás reményében. A játékvezetői stábban egy-egy magyar játékvezető és asszisztens bizonyíthatott.

A nyitófordulóban a Spanyolország-Észak-Írország (4-0) találkozót az ukrán Oleksandr Derdo fújta a sípot, egyik asszisztense az NB I mellett immár külföldön is pallérozódó Theodoros Georgiou volt, míg a tartalék-játékvezetői teendőket Karakó Ferenc látta el.

 

A magyar FIFA-bíró vezette a Spanyolország-San Marino (3-0) meccset, melyen Georgiou mellett az észak-ír Andrew Nethery segítette a munkáját. Érdekesség, hogy az összecsapásnak az a belfasti Solitude adott otthont, ahol nyáron szintén ő volt a dirigense a Cliftonville-Dudelange Európa Liga-selejtezőnek. A zárókörben nem pusztán azért bíráskodott különleges mérkőzésen Karakó Ferenc, mert az addig egyaránt pont nélküli vendéglátók találkoztak a miniállam reprezentánsaival. Az első félidőben megsérült a belga Karel de Rocker, így a térfélcserét követően az addigi tartalék-játékvezető, a belga Laforge Nikolasz kezébe került a zászló.

 

A Lurgan városában megrendezett párharcot végül az észak-írek nyerték 2-1-re, akik a csoport harmadik helyén zártak. A továbbjutást érő győzelmet a Santi Denia szövetségi által irányított spanyolok a szlovákokat megelőzve, kapott gól nélkül (13-0), száz százalékos mérleggel szerezték meg.

Gaál Gyöngyi százados lett Játékvezetők statisztikái
2016.09.25 06:15
Gaál Gyöngyi százados lett

Nem is volt olyan régen 2004. május 8-a, amikor Gaál Gyöngyi életében először NB. I-es mérkőzésen működött közzé.

Nem is volt olyan régen 2004. május 8-a, amikor Gaál Gyöngyi életében először NB. I-es mérkőzésen működött közzé.Az akkori Videoton-Békéscsaba mérkőzésen tartalék játékvezető volt. 

Azóta eltelt 99. NB. I-es mérkőzés. 2016. szeptember 24-én már a 100. NB. I-es mérkőzésen működött közzé Gyöngyi. A Budapest Honvéd-Videoton mérkőzésen alapvonali játékvezető volt.

 

Statisztikák:

  • 3 mérkőzés játékvezetőként
  • 77 mérkőzés alapvonali játékvezetőként
  • 20 mérkőzés tartalék játékvezetőként

 

 

Fontos mérföldkő volt a magyar játékvezetés történelmében 2007. február 24-e, amikor női játékvezető - Gaál Gyöngyi - felnőtt férfi NB. I-es mérkőzést vezetett. Igaz, hogy 2011. május 14-e óta (Kaposvár-Szolnok) nem vezethetett az élvonalban. Gaál Gyöngyi a Berzi-Puhl bizottság legmegbízhatóbb embere, hiszen évek óta vezeti tökéletesen az MLSZ JB irodáit.

 

 

Köszönjük Gyöngyi!   További sok sikert!

Kulcsár Katalin: Pápua Új-Guinea előtt Izland Játékvezetőkről
2016.09.19 16:24
Kulcsár Katalin: Pápua Új-Guinea előtt Izland

Magyar játékvezetői trió közreműködésével rendeznek Eb-selejtezőt a szigetországban.

Magyar játékvezetői trió közreműködésével rendeznek Eb-selejtezőt a szigetországban.

Egzotikus szigetországokban bizonyíthat az idei női Bajnokok Ligája-döntő játékvezetője, Kulcsár Katalin. Török Katalin asszisztenssel együtt tagjai a novemberben és decemberben Pápua Új-Guineában esedékes női U20-as világbajnokságnak, ahová összesen öt játékvezetőt invitáltak Európából. A világkörüli út előtt északi portya vár Kulcsár Katalinra, ugyanis ő vezeti szeptember 20-án az Izland-Skócia Eb-selejtezőt. A világ legészakibb fővárosában a nemzeti stadionban (Laugardalsvöllur) rendezik meg az 1. csoport rangadóját. A presztízs a tét, ugyanis pénteken a gejzírek földjének lakói Szlovénia 4-0-ás legyőzésével kvalifikálták magukat a jövő évi kontinensviadalra. Miként a franciaországi Eb-n, ezúttal is klasszikus ünneplésben részesítették kedvenceiket az izlandi drukkerek.

Freyr Alexandersson szövetségi edző tanítványai lenyűgöző mérleggel büszkélkedhetnek a sorozatban: hét meccs, hét győzelem, 33-0, azaz kapott gól nélkül! Egymás ellen nemrég mérkőztek a leendő ellenfelükkel, Falkirk városában Gísladóttír, Thorsteinsdóttír, Jónsdóttír és M. Vidarsdóttír góljaival 4-0-ra hengereltek. Érdekesség, hogy Izland első hivatalos nemzetek közötti női válogatott meccsét épp Skóciával vívta Kilmarnockban, akkor a házigazdák 3-2-re győztek. Az 1. csoportban a 21 pontos pontos Izlandot a 18 pontos Skócia követi, 3. Szlovénia (9), 4. Fehéroroszország (6) 5. Macedónia pont nélkül. Kulcsár Katalin asszisztensei Hima Andrea és Török Katalin lesznek, a tartalék-játékvezetői teendőket Rűna Stefánsdóttír látja el.

A magyar FIFA-játékvezető eddig három korosztályos világbajnokságon vett részt (Azerbajdzsán U17, Costa Rica U17, Kanada U20), ott volt az utóbbi kanadai vébén, hamarosan pedig Pápua Új-Guineában bizonyíthatnak Török Katalinnal. Előtte viszont irány Izland...

 

forrás: mlsz.hu

Vad Anita nemzetközi szinten is bemutatkozott Játékvezetőkről
2016.09.16 05:01
Vad Anita nemzetközi szinten is bemutatkozott

Női asszisztensünk, Vad Anita csütörtökön már nemzetközi szinten is bemutatkozott.

Női asszisztensünk, Vad Anita csütörtökön már nemzetközi szinten is bemutatkozott. Anita a Wales-Izrael női EB selejtezőn asszisztált Török Katalinnal. A mérkőzést Urbán Eszter vezette. Gratulálunk Anita!   

Wikipédia írja:

A 11. osztályos gimnáziumi tanuló, bátyjának játékvezetői sikereitől lelkesítve, úgy döntött, hogy maga is játékvezető lesz. 2007 decemberében sikeres játékvezető vizsgát tett a Budapesti Labdarúgó-szövetség (BLSZ) Játékvezetői Bizottság (JB) előtt. 2010-től a BLSZ NB III-as asszisztensi keretének rendszeresen foglalkoztatott tagja. A nagymama a Testnevelési Főiskola tanáraként a labdarúgók oktatásáért volt felelős. A nagypapa, id. Vad István az aktív labdarúgást befejezve mérkőzések dirigálásába kezdett, a budapesti (megyei) bajnokságban bíráskodott. Vad Anita édesapja, Vad István gyorsan végigjárva a játékvezetői szamárlétrát, hamarosan a FIFA nemzetközi játékvezetői karának tagja lett, akárcsak Anita bátyja, Vad II. István. Európában, de talán a világon is különleges esemény, hogy egy családban a nagyapa, az apa, a fiúunoka és a lányunoka is játékvezetésre adja a fejét.