"Látjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk! Bizony, por és hamu vagyunk!"
(A legelső összefüggő szövegű magyar nyelvemlék a XIII. század elejéről maradt fenn.)
 
E sorokat az a JT. vezető biztosan nem ismeri, vagy nem akarja érteni, aki az elmúlt héten részt vett egy volt játékvezető temetésén. A gondolatok arra is utalhatnak, hogy ha nem is voltunk egyelőek egykoron a pályán, de azok leszünk majd a halálunkat követően.

A temetésre tervszerűen későn érkezett (de időben) a magas termetű JT. vezető és a temetés végén a búcsúztató helyszínéről tervszerűen a mellék kijáraton gyorsan is távozott, ezzel is negligálva a jelenlévőket. Üzenve ezzel azt az ott lévőknek, hogy nem tartozom közétek, nem vagyunk egy szinten, pláne nem vagyunk egyelőek még egy ilyen szomorú esemény kapcsán sem.  Véletlenül sem érintkezett a temetésen másokkal, esetleg az ott megjelent mezei játékvezetőkkel.

Egy temetés vagy egy társasági összejövetel mindig jó viszonyítási alap  a játékvezetők és JT. vezetők viselkedésére vonatkozóan (A viselkedés és az attitűd társas viszonyban ciklusba szerveződik. A személy tettei, verbális, nem verbális vagy metakommunikációján keresztül észlelhetjük viselkedését), különösen most egy újabb JT. elnökség megalakulásakor.

A temetés végén, ott a búcsúztató helyszínén azért sok-sok országos és mezei amatőr játékvezető beszélgetett még egymással percekig, megemlékezve az elhunytról és a játékvezetés aktuális problémáiról Szombathelytől Miskolcig, Debrecentől Pécsig, Szegedtől Egerig, Pakstól Budapestig, Győrtől Békéscsabáig, Nyíregyházától Vecsésig, Budapesttől Kaposvárig, Füzesabonytól Szolnokig.

Többnyire azonos volt a megjelentek véleménye, hogy sok változásra nem számíthatnak az országos és az amatőr játékvezetők a jövőben sem. Az ellentmondást nem tűrő Puhli vonal folytatódik majd, egy szakmailag kevésbé alkalmas Nyugat-magyarországi vezetővel.

Az ott megnyilvánuló megyei játékvezetők megosztottak voltak az elhunyttal kapcsolatban. Sokan méltatták az elhunyt játékvezető szakmai kiválóságát és  tehetségét. Mások inkább azt firtatták, hogy milyen kevés  megyei játékvető van ma az országos keretben. Az okok között két dolgot említettek meg ott a megyei játékvezetők. Az elmúlt tíz évben szakmailag alacsony színvonalú volt a megyei JT. vezetés élén az elnökkel, ill. az elhunytnak passzív volta a megyei munkássága – nem támogatta kellően a fiatal játékvezetők előbbre jutását két évtizeden át (Hallottunk már ilyenről Baranyában is).  Az elhunyt játékvezető az elmúlt húsz évben többször is hangot adott annak a véleményének sokak előtt, hogy „A megyében még nem született meg az a játékvezető, aki képes majd elérni a  százegynéhány vezetett NB. I.-es mérkőzéseimnek a számát”.

Az ottani megyei fiatal játékvezetőeket e többszöri sajátos kinyilatkozás egyáltalán nem motiválta az elmúlt két évtizedben, ezért sokan el sem mentek a temetésre .......


MÁRAI SÁNDOR: HALOTTI BESZÉD

Látjátok feleim szem’tekkel, mik vagyunk.
Por és hamu vagyunk.
Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod még rakni a Margitszigetet?…
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avítt kacat.
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat.
Nyelvünk is foszlik, szakadoz, és a drága szavak
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt.
A „pillangó”, a „gyöngy”, a „szív” – már nem az, ami volt,
Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt,
És megértették, ahogy a dajkaéneket
A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg.
Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké,
A gyereknek Toldi-t olvasol, és azt feleli: oké.
A pap már spanyolul morogja koporsónk felett:
„A halál gyötrelmei körülvettek engemet!…”
Az ohiói bányában megbicsaklik kezed,
A csákány koppan, és lehull nevedről az ékezet.
A tyrrheni tenger zúgni kezd, s hallod Babits szavát,
Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát.
Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon,
A tested is emlékezik, mint távoli rokon.
Még felkiáltasz: „Nem lehet, hogy oly szent akarat…”
De már tudod! Igen, lehet… És fejted a vasat
Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már.
Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár.
A konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét,
Látni való, untatja a sok okmány és pecsét. –
Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby
Fényképe áll az asztalán. Ki volt neki Ady?
Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene?
Arany szava?… Rippli színe? Bartók vad szelleme?
„Az nem lehet, hogy annyi szív…” Maradj nyugodt. Lehet.
Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú üzenetet.
Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál,
Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál.
Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved
A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek.
Még azt hiszed, élsz?… Valahol?… És ha máshol nem is,
Testvéreid szívében élsz?… Nem, rossz álom ez is.
Még hallod a hörgő panaszt: „Testvért testvér elad…”
Egy hang aléltan közbeszól: „Ne szóljon ajakad…”
Egy másik nyög: „Nehogy, ki távol sír e nemzeten…”
Még egy hörög: „Megutálni is kénytelen legyen.”
Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől: miért?
Vagy: „Rosszabb voltam, mint ezek?…” Magyar voltál, ezért.
És észt voltál, litván, román… Most hallgass és fizess.
Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz.
Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet,
A rádióaktív hamu mindent betemet.
Tűrd, hogy már nem vagy ember ott, csak osztályidegen,
Tűrd, hogy már nem vagy ember itt, csak szám egy képleten,
Tűrd, hogy az Isten tűri ezt, s a vad, tajtékos ég
Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség.
Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet,
Köszönd a koporsóban is, ha van, ki eltemet.
Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat,
Ne mukkanj, amikor a boss megszámolja fogad.
Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény
Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt –
Mert ez maradt. Zsugorian még számba veheted
A Mikó utca gesztenyefáit, mind a hetet,
És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet,
És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet,
És elszáradnak idegeink, elapad vérünk, agyunk,
Látjátok feleim szem’tekkel, mik vagyunk?
Íme, por és hamu vagyunk.