88 éves korában, kedden elhunyt Nagy Béla korábbi élvonalbeli játékvezető.
Játékos pályafutása végén, 1960-ban vizsgázott játékvezetésből, 1964-től megszerezte a Budapesti Labdarúgó Szövetség I. osztályú játékvezetői minősítését. 1967-ben tagja lett az országos keretnek, majd 1969-től au élvonalbeli keretnek. Az első osztályban 1971-ben debütált.
Kiegyensúlyozott személyiségének köszönhetően szinte minden héten vezetőbíró volt.
Foglalkoztatására jellemző, hogy az 1983/1984-es bajnoki idényben 14 mérkőzést vezethetett.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 1974-ben terjesztette fel a nemzetközi játékvezetői keretbe, ahol több nemzetek közötti válogatott és klubmérkőzést vezetett vagy partbíróként működött közre.
Pályafutásának végét, az 50. életév betöltése előtt a sportszerűsége okozta. Az aktív nemzeti játékvezetéstől 1988-ban búcsúzott.
Élvonalbeli közreműködés
Küldések száma: | 397 |
Játékvezetőként: | 195 |
Asszisztensként: | 168 |
Ellenőrként: | 34 |
Legelső küldés az adatbankban | 1968-04-07 - NB. I. Videoton - VM Egyetértés - (Asszisztens 1) |
Legutolsó küldés az adatbankban | 2007-11-12 - Soproni Liga MTK - REAC - (Ellenőr) |
Kiosztott sárgalap: | 118 |
Kiosztott piroslap: | 52 |
Játékvezetőként az élvonalban
Mérkőzések száma játékvezetőként | 195 |
Legelső mérkőzés | 1971-05-09 - NB. I. - Diósgyőr - SZEOL FC |
Legutolsó mérkőzés | 1988-06-01 - NB. I. - Zalaegerszeg - Tatabánya |
Kiosztott sárgalap: | 118 |
Kiosztott piroslap: | 52 |
Érdekes és egyedülálló eset is történt Nagy Bélával:
Kellemetlen meglepetés érte 1972. április 23-án (vasárnap) Debrecenben Nagy Béla játékvezetőt, aki a DVSC— Dunaújvárosi Kohász NB. I.B-s mérkőzésen bíráskodott. Az első félidő gyors játékában alaposan elfáradt a játékvezető is. Neki is jólesett volna a félidei pihenő. A DVSC sporttelepén új öltözőket alakítottak ki. A játékvezetői helyiségben jó magasan építették az ablakot. Amikor Nagy Béla a nyitott ablakot bezárta, az visszazuhant, méghozzá a játékvezető fejére, s azon csörömpölve tört szét. A bíró fejénkisebb sérülést szenvedett. Az ügyeletes pályaorvos, dr. Berényi Péter részesítette elsősegélyben és emiatt a szokásosnál tovább tartott a szünet, amely — ezek után — minden volt, csak nem pihenő. Legalábbis a bírószámára nem az volt!
Nagy Bélát a magyar játékvezetői társadalom gyászolja.
A család tájékoztatása szerint a temetés 2024. október 5-én 11 órakor lesz a Wekerlei Munkás Szent József Templom altemplomában (Budapest, Kós Károly tér 16.)