Édesapja nyomdokait követve lett Makai János futballbíró. Egyikük sem a labdarúgásból jött. Persze focizott ő is a suliban, a katonaságnál, de igazolt játékos nem volt. Mint elárulta, édesapja igen elismert volt, nagyon „érezte, hogy mi kell a játéknak”.
– Magasabb osztályú igen, de jobb nem lettem, mint ő – fogalmazott tárgyilagosan. Hogy miről ismerszik meg a jó bíró? – Jól kell megoldani a mérkőzés nehéz pillanatait. A legnehezebb a hullámok elsimítása, a feszültség elvezetése. A játékvezető valójában villámhárító – fejtegette. Soha nem dühítette, ha szidták, nem nyomasztotta a döntés súlya. Szereplési vágy nincs benne, de a felelősséget kifejezetten élvezi, számára ez olyan mint a kábítószer.
Az utóbbi tíz évben nem játékvezetőként, hanem ellenőrként tevékenykedett, október elsejétől pedig az MLSZ Tolna Megyei Igazgatóságán átvette a játékvezetői bizottság vezetését. Azt mondja, borzasztó nagy bajban van a megye játékvezetése, ezzel a labdarúgása is, mert az elmúlt évtizedekben az utánpótlás nevelés nem kapott kellő hangsúlyt. Ennek tükrében nem kérdés, hogy mit tekint legfontosabb feladatának. Életében éppen ezért most a labdarúgás kerül a fókuszba, amellett, hogy a Paksi Atomerőműben 29 év után maga mögött hagyta a három műszakos munkarendet és a Végleges Biztonsági Jelentés folyamatos aktualizálásával foglalkozik, ami új szakmai kihívásokat jelent."
Reméljük Makai János Úr most senkit nem hív fel, hogy védjék meg őt jobb küldés miatt és írjanak bérkommenteket...
