Zsolt István neve talán már keveseknek ismerős, Palotai Károlyé már többeknek, Puhl Sándor és Vágner László már a fiatalabbak számára is megvan, Kassai Viktorról pedig egész biztosan mindenki tudja, kicsoda. Ők az elmúlt mintegy hetven év leghíresebb játékvezetői, nemcsak itthon, hanem szerte a nagyvilágban, de legalábbis Európában. Valamennyien fújták a sípot világbajnokságon, rangos nemzetközi kupamérkőzéseken, és ráadásul a nevek említésének a sorrendjében csaknem folyamatosan szinten tartották a magyar játékvezetés tekintélyét.

Kassai Viktor négy éve vonult vissza, ami nem túl nagy idő, ám azóta még csak halványan sem körvonalazódik, hogy bárki is képes lenne folytatni a sort. Az akkor is látszott, hogy nincs mögötte senki, akit láthatnánk a Bajnokok Ligájában vagy tavasszal bármelyik európai sorozatban, Európa-bajnokságra vagy világbajnokságra még csak nem is gondolhattunk, de azt azért aligha sejtettük, ami mára bekövetkezett. Ott tartunk, hogy ősszel a teljes magyar FIFA-keret egyetlenegy meccset sem kapott még az Európa-ligában sem, a Konferencialiga csoportmérkőzései közül pedig mindössze ötre küldött magyar bírót az UEFA.

Zsolt István a visszavonulása után a tekintélyével segíthette Palotai Károly felemelkedését; utóbbi a FIFA játékvezető-bizottságának tagjaként menedzselhette Puhl Sándort a ’94-es világbajnokság döntőjéig, valamint Vágner Lászlót Európa élvonaláig; a két utóbbi kiválóság támogatása nélkül pedig Kassai Viktor jóval kisebb eséllyel jutott volna el oda, ahova végül eljutott. Logikus lenne, hogy az ő hírnevével komoly lökést kaphatnának a mai fiatalok, ám ő azóta megfordult az orosz, majd a bolgár JT élén, jelenleg pedig az osztrák profi játékvezetők vezetője. Akik a magyar bírókat irányítják, lényegében nulla lobbierővel rendelkeznek nemzetközi szinten, és így óriási luxus ki tudja, milyen kicsinyes személyes okokból lemondani az utolsó elismert magyar bíró tapasztalatairól, munkájáról és befolyásáról. A jelenlegi helyzet legalábbis ezt mutatja

1921. június 28-án született Zsolt István, a magyar labdarúgó-játékvezetés történetének egyik legnagyobb alakja, az első „nagy” magyar játékvezető.

Zsolt István egész fiatalon, 16 évesen tette le a játékvezetői vizsgát, akkoriban ehhez belügyminiszteri engedélyre is szüksége volt. Játékvezetői pályafutása 1937-ben kezdődött, és egészen 1971-ig tartott. Az NB I-ben 1950-ben debütált, egy évvel később a FIFA is felvette játékvezetői keretébe. Sikerekben gazdag pályafutása során világ- és Európa-bajnokságokon 12 mérkőzésen működött közre, míg itthon 195 élvonalbeli mérkőzést dirigált.

Az 1954-es világbajnokságon sokak szerint esélyes lett volna a döntő vezetésére, de miután a magyar válogatott bejutott a berni fináléba, nem kaphatta meg ezt a mérkőzést. 1958-ban és 1966-ban is ott volt a vb-n, utóbbin a nyitómeccset bízták rá. Négy olimpián bíráskodott, míg 1965-ben a KEK-döntőt, 1966-ban a VVK-döntőt bízta rá az UEFA.

1974-től az MLSZ elnökségének tagja volt, 1974-1979 között pedig az MLSZ Játékvezető Bizottságának elnöki tisztségét viselte.

Zsolt István nemcsak a pályán nyújtott kiemelkedő teljesítményt: 1974 és 1986 között több könyve is megjelent, ezekben a labdarúgásban töltött évtizedei során gyűjtött emlékeit írta le nagyszerű stílusban. Civilben a Nemzeti Színház főügyelőjeként dolgozott. Sokat köszönhetett annak, hogy jól beszélt angolul, a londoni olimpián kapott szerepéről később így beszélt:

„Engem a helsinki olimpia előtt tolmácsnak küldtek ki két olyan csodálatos magyar játékvezetővel, akiknek, hogy a táskáját vigyem, arra sem voltam méltó... És annak ellenére, hogy a legkisebb inkorrektséget is elkövettem volna velük szemben, az olimpián már én szerepeltem, és nem ők! Sir Stanley Rous (az angol labdarúgó-szövetség nagyhatalmú vezetője) ugyanis kijelentette: számára elsősorban az a fontos, hogy beszélni tudjon a kiválasztott játékvezetőkkel, a többi csak ráadás.”

A mindig korrekt játékvezetőt 1965-ben az UNESCO által alapított Fair Play-díjjal tüntették ki. Az aktív bíráskodástól 1971-ben, a Budapesti Honvéd–Újpesti Dózsa mérkőzéssel búcsúzott. 1991. május 7-én hunyt el.

1930 Uruguay
1934 Olaszország
1938 Franciaország Hertzka Pál Brazília-Csehszlovákia
1950 Brazília
1954 Svájc Zsolt István Anglia-Svájc NSZK-Jugoszlávia
1958 Svédország Zsolt István Anglia-Szovjetunió Svédország-NSZK (elődöntő)
1962 Chile Dorogi Andor Uruguay-Kolumbia
1966 Anglia Zsolt István Anglia-Uruguav (nyitó mérk.)
1970 Mexikó
1974 Németország Palotai Károly Hollandia-Uruguay
1978 Argentína Palotai Károly Ausztria-Svédország Brazília-Argentína
1982 Spanyolország Palotai Károly Franciaország-Ausztria
1986 Mexikó Németh Lajos Skócia-Dánia
1990 Olaszország
1994 Egyesült Államok Puhl Sándor Norvégia-Mexikó, Brazüia-Svédország, Olaszország-Spanyolország, Brazília-Olaszország (döntő)
1998 Franciaország Vágner László Norvégia-Skócia, Chile-Kamerun
2002 Dél-Korea & Japán
2006 Németország
2010 Dél-Afrikai Köztársaság Kassai Viktor Brazília-Dél-Korea, Uruguay-Mexikó, Ghána-USA, Spanyolország-Németország (elődöntő)
2014 Brazília
2018 Oroszország
2022 Katar

Magyar játékvezetők foglalkoztatása a labdarúgó-Európa-bajnokságokon 1960-2016 között az Eb selejtező sorozataiban minden esetben kapott küldést magyar játékvezető. A foglalkoztatott játékvezetők száma 26.

Bíróink 10 esetben egy Eb-n, 12 alkalommal kettő Eb-n, 4 esetben három Eb-n működtek.

Balla Károly az első bíró, aki 1959. október 14-én mérkőzést irányított.

Gere Gyula az első, aki egy Eb kiírásban 2 találkozóra kapott küldést.

Zsolt István az első, aki Eb döntőben kapott feladatot.

Palotai Károly a 2. aki Eb döntőben, az első, aki 3 Eb sorozatban működött, valamint 5 mérkőzést dirigált.

Puhl Sándor a 3., aki Eb döntőben működött, az első, aki 8 mérkőzésen tevékenykedett.

Kassai Viktor a 4., aki Eb döntőben működött, az első, aki 3 Eb döntőben 5, a selejtezőkben 11 mérkőzést vezetett. 2016-ban a döntőben 4. bíróként segített.

Ugyan ott Ring György tartalék asszisztensi küldésben részesült. Zsolt István 1968-ban, Palotai Károly 12 év múlva 1980-ban, Puhl Sándor 12 év múlva 1992-ben (1996-ban), Kassai Viktor 12 év múlva 2008-ban (2012-ben, 2016-ban) kapott lehetőséget Eb döntőben tevékenykedni.

1960-1988 között a selejtező mérkőzésekre az UEFA JB kettő partbírót (összesen 44 fő) rendelt a bíró mellé. Ebben az időszakban játékvezető sérülése esetén az első számú partbíró (csak FIFA minősítésű játékvezető) átvehette a mérkőzés folytatását.

A 2. számú partbíró az NB I-es bírói keret tagja. 1968-ban és 1980-ban az Eb döntőre Zsolt Istvánt, majd Palotai Károlyt egyedül hívta meg. Ha nem vezetett, akkor működő társának partbíróként segített. A kor elvárása szerint az egyes számú partbíró játékvezetői sérülésnél átvette a mérkőzés vezetését. Második számú partbírót a rendező ország élvonalbeli játékvezetői közül kért az UEFA JB. 1992?2008 között az UEFA JB bevezette a 4. bíró (tartalék) szerepkört. Játékvezetői sérülés esetén a minősített 4. FIFA bíró vehette át a mérkőzés irányítását.

A FIFA JB 1992-ben minden tagszövetségétől kérte, hogy legkésőbb 1993 év végére vezessék be az asszisztensi keretet. A két asszisztens és a 4. bíró küldésével, a selejtezőkben 72 játékvezetőt foglalkoztatott az UEFA JB.1992-ben és 1996-ban a Puhl Sándor mellett az Európa-bajnokságon már állandó segítői tevékenykedtek (6 fő partbíró, 2 fő 4. bíró). 1992-es Eb döntő volt az első, ahol az UEFA JB a játékvezető mellé nemzeti partbírókat (Szilágyi Sándor, Varga László)), valamint 4. (tartalék) bírót (Varga Sándor) küldött. 2008-tól az UEFA JB a 4. bírói feladatra már az elit körből jelölt játékvezetőt. Kassai Viktor 4. bíróként kapott feladatot a 2008-as Eb-n. Játékvezetői sérülés esetén a 4. FIFA bíró vehette át a mérkőzés irányítását.

2012-2016 között az UEFA JB bevezette az alapvonalbírói pozíciót.

A selejtezőkben a játékvezető mellett 2 asszisztens, kettő alapvonalbíró és a 4. bíró került küldésre. Az UEFA JB további 60 játékvezetőt foglalkoztatott.

Az ismertetett statisztikában csak a küldési szám került rögzítésre. Eb döntőn bíróként Zsolt István és Palotai Károly 1-1, Puhl Sándor és Kassai Viktor 3 alkalommal tevékenykedett.

Egy versenykiírásban az UEFA JB:

2-2 magyar játékvezetőt foglalkoztatott: 1960, 1964, 1968, 1980, 1984, 2008

3-3 magyar játékvezető kapott feladatot:1972, 1976, 1988, 1992, 2016

4 magyar játékvezető működött:1996, 2004. 2012

5 magyar játékvezetőt küldött mérkőzésre: 2000

Egy Eb-n tevékenykedett (zárójelben selejtező + Eb mérkőzés szám): Dorogi Andor, Bíróczky János, Petri Sándor, Hartmann Lajos, Huták Antal, Varga Sándor, Vad István, Molnár László, Piller Sándor, Bede Ferenc, Kettő Eb-n: Balla Károly, Gere Gyula (3), Zsolt István (2+1Eb), Emsberger Gyula (3), Pádár László, Németh Lajos, Vágner László (3), Juhos Attila, Hanacsek Attila, Vad II. István (3), Bognár Tamás, Három Eb-n: Palotai Károly (4+1Eb), Puhl Sándor (5+3Eb), Szabó Zsolt, Kassai Viktor (11+5Eb).

 forrás: Hornyák Lajos

Noha soha nem futballozott, mégis a világ egyik leghíresebb játékvezetője volt Zsolt István, aki június 28-án lenne 90 éves. Ő magát nem kis iróniával a vonalazás, a gyep, a sarokzászló meg a kapufa mellett szintén a játék tartozékának tekintette. Volt "rendes" állása is: 40 esztendeig a Nemzeti Színház főügyelője, s Dávid Sándor újságíró szerint korának legelegánsabb, makulátlan úriembere volt.

A játékvezetői vizsgát 16 évesen, főgimnáziumi igazgatói és belügyminiszteri engedéllyel tette le, s ötvenévesen vonult vissza. Az alig 65 kilós sportember kiválóan beszélt angolul, ez tette lehetővé nemzetközi karrierjét. Ennek kezdetéről így beszélt: "Engem a londoni olimpia előtt tolmácsnak küldtek ki két olyan csodálatos magyar játékvezetővel, akiknek, hogy a táskáját vigyem, arra sem voltam méltó... És annak ellenére, hogy a legkisebb inkorrektséget is elkövettem volna velük szemben, az olimpián már én szerepeltem, és nem ők! Sir Stanley Rous (az angol labdarúgó-szövetség nagyhatalmú vezetője - a szerk.) ugyanis kijelentette: számára elsősorban az a fontos, hogy beszélni tudjon a kiválasztott játékvezetőkkel, a többi csak ráadás."

Így lett - noha soha nem volt igazolt játékos - a világ egyik leghíresebb bírója, az első "nagy" magyar játékvezető. 1951-ben már FIFA-bíró volt, pályafutása során három világbajnokságon és négy olimpián dirigált, több mint 200 magyar bajnoki és 50 nemzetközi válogatott mérkőzést vezetett. 1954-ben, Svájcban, mindössze 33 évesen fújta először a sípot a magyarok számára fájó emlékű világbajnokságon, majd 1958-ban, Svédországban és 1966-ban, Angliában is ott volt, utóbbin ő vezette a nyitómérkőzést az angol és az uruguayi válogatott között, nagy álmának beteljesülése, a vb-döntő vezetése azonban nem valósult meg. Négy olimpián is bíráskodott, 1952-ben a helsinki, 1960-ban a római, 1964-ben a tokiói és 1968-ban a mexikói játékokon. 1965-ben a KEK, a következő évben az UEFA Kupa elődjének számító Vásárvárosok Kupájának döntőjét vezette.

A mindig korrekt játékvezetőt 1965-ben az UNESCO által alapított Fair Play-díjjal tüntették ki. Az aktív bíráskodástól 1971-ben, a Bp. Honvéd-Újpesti Dózsa mérkőzéssel búcsúzott. Visszavonulása után 1974-től az MLSZ elnökségének tagja, 1974 és 1979 között az MLSZ Játékvezető Bizottságának elnöke volt.

Élményeit sikeres könyvekben örökítette meg: A pálya közepén, A labda másik oldala, Fészekrakás Észak-Amerikában, Az ott lent Amerika, A szöuli különgép.

A játékvezetés mellett 1945-től a Nemzeti Színház ügyelője, majd főügyelője volt, mély barátság fűzte Kálmán György Kossuth-díjas színművészhez. Puritánul élt, minden energiáját a játékvezetésre fordította.

Zsolt István 1991. május 7-én hunyt el.

Részletek: http://hu.wikipedia.org/wiki/Zsolt_Istv%C3%A1n

Kassai Viktor vezette az idei Bajnokok Ligája-döntőt, közmegelégedésre. Most újabb rangos felkérést kapott: augusztus 10-én ő fújja a sípot a német–brazil barátságos meccsen is. HEGYI IVÁN írása a híres magyar futballbírókról.

A mindenkori magyar játékvezetésnek jó néhány ragyogó figurája van, ha nem is annyi, mint a futballnak. Az utóbbi évtizedekben persze inkább csak bíróink akadnak, nem úgy, mint például 1971-ben, amikor Zsolt István, valamint Vadas György és Wottava Tibor Albertnek, Benének, Farkasnak, Fazekasnak fújt, majd az év végén egyszerre vonult vissza. Abban az esztendőben Emsberger Gyula a Nacional Montevideo–Panathinaikosz Világkupa-döntőn volt partjelző – csak azért lengetett, mert a korabeli szokás szerint csupán az utolsó pillanatokban sorsolták ki, ki lesz a főbíró a három kiküldött közül, és a szerencse a skót McKenzie-nek kedvezett –, s olykor kikacsintott a görög csapat edzőjére, Puskás Ferencre... (Félreértés ne essék: a közreműködésben nem létezett barátság, a trófeát az uruguayi együttes hódította el.)
Jelzem, annak idején nem igazán figyeltünk a játékvezetői sikerekre, mert a válogatott ’71 őszén öt mérkőzést nyert sorozatban, tizenkét gólt szerzett, és csak egyet kapott. Előzőleg pedig 0-0-t ért el a brazilok ellen a riói Maracanában...

A síposokkal nagyjából annyit foglalkoztunk, hogy a kettős rangadókon valaki elkurjantotta magát: „Alsó...” Mire több tízezer ember folytatta a Népstadionban: „...felső, király, ász, / hülye bíró, mit csinálsz?” Pedig Zsolt a Nemzeti Színház főügyelője volt, az elvtársi időkben is urazta mindenki – tegezni senki nem merte –, s noha nemhogy alkoholt nem ivott, de kávét sem fogyasztott, rendszeresen a Gellért Szálló presszójában ült megbonthatatlan asztaltársaságával, amely Kálmán György színművészből és Kutas István sportvezetőből állt.


Vadas György más „kávéházban” dolgozott: a meccseken kívül a belvárosi Pipacs bárt vezette. Oda járt az összes nagy futballista, Mészölytől Göröcsig. Ez azonban nem gátolta meg Vadast abban, hogy egy FTC–Vasas-rangadón, amelyen a felháborodott angyalföldi játékosok körülvették, ekképpen küldje le a pályáról törzsvendégét, Mészöly Kálmánt: „Hármas, menjen le!” Az amúgy is heves vérmérsékletű „Szőke Szikla” majd szétrobbant a dühtől, pláne, hogy a kiállítást klubtársa helyett kellett elszenvednie, mert a tumultusban Ihász Kálmán – egy másik kuncsaft – rúgta bokán Vadast...

Őt egyébként „Gyuri bácsizták”, de nem Milánóban. A BEK elődöntőjét 1966-ban a Real Madrid és az az Internazionale játszotta, amelynek menedzsere Solti Dezső volt.

(A „királyi” klubnál meg korábban Östreicher Emil számított a legendás elnök, Santiago Bernabeu jobbkezének. Mára mintha ettől is beláthatatlan távolságba kerültünk volna...) Az első meccset a Real Madrid nyerte 1-0-ra, a visszavágó előtt pedig Solti gondoskodott róla, hogy Vadas György, a második mérkőzés játékvezetője aranyórát találjon szállodai szobájának éjjeliszekrényén. A bíró eltette az ajándékot, a találkozót azonban korrekt módon dirigálta, s a San Siróban elért 1-1-gyel a Real Madrid jutott tovább. Az olaszok őrjöngtek, és egyéb következménye is lett a dolognak, Vadas nacionáléjában ugyanis ez áll: első nemzetközi mérkőzése – 1965, utolsó nemzetközi mérkőzése – 1966. Az Inter nagy hatalmú vezetői kijárták, hogy többé ne hívják külföldre...

A világszínvonalú magyar bírói kar tagjaival akadtak egyéb zűrök is. Hertzka Pál például Zeze Prociopiót és Machadót, illetve Rihát is kiállította az 1938-as vb brazil–csehszlovák negyeddöntőjében, amelyen Leonidas és Peracio, valamint Nejedly sérülés miatt szintén elhagyta a pályát, Plánička, a híres cseh kapus pedig törött kézzel védett. Képzelhetik azt a bordeaux-i ütközetet... Amely nem nagyon különbözött egy másik franciaországi csatától, a hatvan évvel később lezajlott nantes-itól.


Ezen a vb-meccsen Vágner László kiállította a kameruni Rigobert Songot és Laurent, ráadásul nem adta meg Omam-Biyik fejes gólját, mondván: mielőtt a csatár a chilei hálóba juttatta a labdát, afrikai társa, Mboma lökött. A kameruniak egyszerűen „fajgyűlölőnek” nevezték a dirigenst – de még véletlenül se áztassuk el honfitársainkat, hiszen a meghívás a világbajnokságra egyet jelentett azzal, hogy a földkerekség legkiválóbb játékvezetői közé tartoztak.

Ahogyan a két „P” is. Az egyikük Palotai. Ez az ember futballozott és vezetett is olimpián, sőt labdarúgóként ötkarikás bajnokká emelkedett. Bíróként még magasabbra jutott: három világbajnokságon, egy Eb-n, továbbá két BEK- és egy-egy KEK-, valamint UEFA-kupa-döntőn sípolt; még összeszámolni is nehéz... Futballistaként jobbfedezetet játszott, játékvezetőként aranyfedezetet jelentett. Az 1978-as világbajnokságon az argentin–brazil középdöntőt is rábízták: e meccs elsőrangú levezetése hasonló bravúr volt, mint az, hogy a Győri ETO játékosaként 1965-ben BEK-elődöntőt vívott. (A legjobb négy mezőnye így festett: Benfica, Internazionale, Liverpool, Győr.)

A másik „P”: Puhl. Ő vitte a legtöbbre, hiszen 1994-ben világbajnoki döntőt dirigált. Egyúttal az egri Domus Áruház igazgatója volt, és kollégái kifeszíthettek volna egy transzparenst a munkahely falára: „Vezeti Puhl.” BL- és UEFA-kupa-döntőt is irányított, két Eb-n foglalkoztatták. A másodikon az elődöntők egyikén, az angol–német rangadón is ő vezényelt, de számomra az első Európa-bajnoksága az emlékezetesebb. Az angol–francia mérkőzés után interjút kértem tőle, ám azt válaszolta: amíg Svédországban, a torna színhelyén tartózkodik, az UEFA szigorú szabályai szerint nem nyilatkozhat. Majd visszahívott, mondván, van egy ötlete. „Ha beleírja a cikkbe, hogy a Dániába tartó kompon beszélgettünk, akkor készséggel állok rendelkezésére.” Így készült ugyanaz az írás a vízen és a szárazföldön...

Kassai egyelőre olimpiai és BL-döntőnél tart: jó úton van a játékvezetői Grand Slam felé. A Barcelona–Manchester United- találkozóról azt mondta: „Muszáj volt higgadtnak lennem, hiszen osztályfőnökként kellett viselkednem.” Azért az nem semmi, ha valaki Xavi, Messi, Rooney osztályfőnöke egyszerre...

De a bírói pályán nincs mit irigyelni, az ugyanis korántsem csupán Bajnokok Ligája-döntőkből áll.

A megye egyben, ahol a későbbi legnagyobbak is kezdik, mindig két mérkőzésre megy a játékvezetői hármas: ketten (egy bíró, egy asszisztens megoszlásban) az ifik találkozóján működnek közre, aztán csatlakoznak a harmadikhoz, a felnőttmeccs irányítójához. A főbíró bruttó 8500 forintot kap, veszélyességi pótlék nélkül, noha az is megilletné, mert az alacsony osztályban nyolc-tíz nyugdíjas rendező van, aki leginkább azért vállalja a közreműködést, mert így nem kell fizetnie a jegyért... E mérkőzéseken legalább úgy meg kell fontolni minden ítéletet, mint a világszerte közvetített csúcstalálkozókon, mivel az öregek szolid felügyelete mellett a síp gazdája a legkevésbé sem érezheti magát biztonságban. S ahogyan arra sincs garancia, hogy időnként nem verik el az embert, úgy azt se tudni: lesz-e valaha előléptetés. Az NB I. távol van, úgyhogy a „mezei” játékvezetőt leginkább az élteti, hogy állítólag a bíráskodásba is ugyanúgy bele lehet szeretni, mint a futballba.

Aki eléri az első osztályt, az meccsenként már bruttó 66 ezerért vezet, de a legjobb, ha szabadúszó (vagy nincs főnöke, ahogyan Egerben nem volt Puhl direktornak), mert heti négy-öt edzés a kötelező penzum, és a többség heti kétszer vidékről is Budapestre utazik, hogy közösen tréningezzen Stamler Péter dirigálásával. (Stamler a „kis Palotai”: a Vasas-kettőben, majd a Ganz-MÁVAG-ban és Kiskunlacházán futballozott, aztán bírónak állt.) A fizikai teszteknek és az állandó értékeléseknek meg kell felelni: ha valaki hibázik, legalább két hétig nem küldik sehova (igaz, az anyjába se...), és olyan embernek, aki erre teszi fel az életét, nagyon tud hiányozni kétszer 66 ezer forint. Helytállni pedig nem könnyű, mert előfordult, hogy harmincnyolc NB I-es és NB II-es játékvezetőnek levetítettek egy jelenetet azzal, hogy tizenegyes volt-e vagy sem. Van, aki úgy emlékszik, 20:18 volt az igenek és a nemek aránya, s van, akinek a 19:19 rémlik...

Kassaira ömlött a fény a Wembley-ben. De első felnőttmeccse legföljebb annyiban hasonlít a Barcelona–Manchester Unitedhez, hogy a párosítása is jól hangzik: Komárom megyében 1993-ban az Ászár játszott a Császárral...

Kijelölték a nemzetközi játékvezetői keretet. FIFA-keret: Zsolt István, Emsberger Gyula, Bircsák Gusztáv.,Petri Sándor, Müncz György, Szílvási József, Kamarás István dr.