Pontosan negyven éve a futballt befejezte, a bíráskodást elkezdte

Pontosan negyven éve, a szezonnyitó Mór-Magyaralmás mérkőzésen, a 12. percben szenvedett súlyos sérülést Arany Tamás, a hazaiak tizenéves, tehetségesnek tartott középpályása. A vendégek egyik futballistájával találkozott, az üközésnél Arany húzta a rövidebbet.

Valami véget ér, valami elkezdődik. Az élet nagy igazsága hatványozottan vonatkozik a móri játékvezetőre, Arany Tamásra. Az 59 esztendős sípmester szülővárosában kezdett futballozni, 17 évesen mutatkozott be a felnőtt együttesben, az első két évben epizódszerepek jutottak neki a középpályán, később a védelemben. Az 1985-86-os idényben telt ház, 600 néző várta a megyei első vonalba frissen felkerült Magyaralmás elleni idénynyitót. Nyárias volt az idő, kánikula, tűzött az augusztusi nap, a 12. percben azonban a tinédzser hátvéd számára megjelentek a viharfelhők. 

-A látogatók balhátvédjével, Kaiser Istvánnal találkoztam a félpálya környékén, összecsaptunk, én húztam a rövidebbet. Pista kemény játékos hírében állt, az is volt. Én jobbhátvédet játszottam, ő a baloldalon szerepelt, pechemre összefutottam vele félúton, harcoltunk a labdáért. Fiatalként bizonyítanom kellett, nem akartam, hogy leszúrjanak az idősebb játékostársaim, mondván nem teszem oda magam, szerettem volna megszilárdítani a helyem a kezdőcsapatban. Már a meccs elején hosszan szöktettem magam, belementem egy csínes helyzetbe, de abból még nem lett gond, pár perccel később azonban már igen. Nem jött jókor ez a sérülés, azt mondják, nem voltam ügyetlen, jó helyen volt nálam a labda. Döntően középpályást játszottam, szerettem szervezni a játékot, előkészíteni a támadásokat, jól rúgtam jobbal és ballal is, szabadrúgásokból többször betaláltam. Az már nem derült ki, hogy mennyire vihettem volna játékosként, a megyei első osztálynál talán többre. Amikor kezdtem, én is NB I-es labdarúgó akartam lenni, ma már tudjuk, nem sikerült. Imádtam a focit, jártunk a kettős rangadókra, a válogatott meccsekre a Népstadionba, szerettem azt a hangulatot, gyerekként én is elképzeltem, hogy majd én is pályára lépek itt, ebben a varázslatos légkörben. A mentőautóban döbbentem rá, ez egyáltalán nem biztos, hogy meg is valósul, mert darabokban van a sípcsontom. A nézők közül többen mondták, rosszul lettek a látottaktól, valamint a hangtól, ugyanis jól hallották a reccsenést. 

Kaiser Pistire nem haragudott, balszerencsés ütközés volt, ellenfele másnap meglátogatta a kórházban, az elmúlt négy évtized alatt többször találkoztak, mindig kedélyesen elbeszélgettek. 
-Előttem van minden, Ujvári Sándor volt a Móri SE elnöke, egyben a helyi kórház gazdasági igazgatója, korábbi atléta. Ő szaladt át sprintben a mentőállomásra – a jelenlegi buszmegállóba -, ami kétszáz méterre volt a focipályától. A mostani játéktér is másutt volt akkoriban, a jelenlegi SZTK helyén volt a sportlétesítmény. Ő szólt a kollégáknak, azonnal jöjjenek, mert súlyos sérülés történt. A mentő érkezett, addig a fák alatt, az oldalvonal mellett ápolgattak, az adrenalin miatt akkor nagy fájdalmat nem éreztem. A lábam nem nézett ki jól, a bőr felszakadt, a csont kilátszott, az újpestiek válogatott középpályása, Véber György szenvedett hasonló sérülést egy DVTK elleni bajnokin, Nagy Sándorral ütközött. Levágták rólam a lábszárvédőt, a sípcsont és a szárkapocs is kettétört. Másra általában azt mondják, kettétört a pályafutása, nekem sípcsontba tört. Hat hét gipsz, mankózás, szépen gyógyultam, akkor még gondolkodtam a visszatérésben. Móron még volt körzeti bajnokság, ott játszott többek között a Csákberény, a Fehérvárcsurgó, a Bakonycsernye, a Bodajk. Miután pontvadászat üzemelt, létezett játékvezetői bizottság is, Horváth Béla bácsi volt az elnöke. Ők szóltak, érdemes lenne jelentkeznem a képzésre, abból nem lehet baj, ha szerzek papírt a bíráskodásról. „Kisöreg kitöltesz egy tesztet, ha sikerül, eljössz hozzánk játékvezetőnek, ha esetleg a labdarúgóként nem térhetsz vissza a pályára.” Az én fejemben a sípmesteri munka nem fordult meg, továbbra is focizni akartam, de úgy voltam vele, tényleg nem veszítek ezzel semmit. Kitöltöttem egy tesztet, aztán még egyet, majd elküldtek egy Csákberény-Bakonycsernye meccsre, hogy előbb az ifit, majd a felnőtt derbit is én vezettem a körzetiben. Egyedül, ugyanis partjelző nem volt, ma már ez elképzelhetetlen, akkoriban kevesen voltak bíró a sporttársak, jellemzően idősebb bácsik vezették a meccseket. A felnőtteknél 3-0-ra nyert a vendég Csernye, a lefújás után nem volt gond, gyakorlatilag mindenkit ismertem, sokakkal még játszottam edzőmeccseken. Fél évvel később, 1986 tavaszán felkerültem a megyei II-es keretbe, az már a megyei szövetség fennhatósága alá tartozott. Másfél évig katonáskodtam, ezen idő alatt nem vezethettem, a leszerelésem után a megyei első osztályú keretben folytattam. Tehát haladtam előre. 
A lába közben tökéletesen meggyógyult, még ifistaként búcsúzott az aktív játéktól, Polgárdiban.

-Ez volt a záró mérkőzésem, 20 évesen, egy év alatt teljesen felépültem. Gólt lőttem, nem is akármilyet, szabadrúgásból. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hasonlót, mint Détári Lajos anno a lengyelek ellen, itthon, a Népstadionban, a szögletszászló közeléből, betekertem a hosszú, felső sarokba. Akkor már azon a szinten vezettem, ahol játszottam, tehát a megyei első vonalban, döntenem kellett. Ha nincs a bíráskodás, biztosan futballozom tovább Móron, illetve más csapatban, ha akadt volna magasabb osztályból ajánlatom. Választanom kellett, ugyanis ott nem játszhattam, ahol vezettem, nem volt nehéz döntés, a bíráskodásban sokkal komolyabb lehetőséget láttam. Lement a sorkatonai szolgálat, visszatértem a megyei keretbe, fél évvel később már NB III-as meccseken működtem közre, 1990 nyarától. Két évvel később, 1992 decemberében szóltak, hogy az NB II-ben folytatom, másfél évet töltöttem ott, 13 mecset vezettem, majd 1994 nyarán felkerültem a legmagasabb osztályba. Összesen több mint 400, NB I-es mérkőzésen dolgoztam, 185 alkalommal voltam vezetőbíró, 76 alkalommal partjelző – ma játékvezetői asszisztensnek hívják -, ötvenszer pedig tartalék játékvezető. A futballisták négyszer választottak az év játékvezetőjének, 2006-tól zsinórban. Külföldön is kaptam feladatot, 14 alkalommal. Például az UEFA-kupában a svéd Halmstad és az angol Newcastle United meccsén, aztán a francia Auxerre és a belga Royal Antwerp meccsén, mindkettőn partjelző voltam, nem én vezettem, mert a nemzetközi keretbe vezetőbíróként nem kerültem be. Főként Piller Sándorral, Juhos Attilával, Tóth Vencellel utaztam, amit sajnálok, hogy Puhl Sándorral nem bíráskodhattam nemzetközi mérkőzésen. Hazai bajnokin ötször lengettem neki, az 1994-es világbajnoki döntője után az első hazai bajnokin, Budapesti Honvéd-Nagykanizsa összecsapáson, emlékszem, két napig nem aludtam, akkora megtiszteltetésnek vettem, hogy vele lehetek egyszerre a pályán, illetve a pálya szélén. Elképesztően jó bíró volt, rendet tartott, ugyanakkor az öltözőben egy pillanatig nem éreztette, hogy ő a világ legjobbja, mindenkit partnerként kezelt.

Ahogy Arany Tamás labdarúgó, a játékvezetői karrierje is hirtelen tört félbe, 2009 novemberében, egy Pápai LC-Ferencváros bajnoki bajnokin, amit a fővárosi vendégek 1-0-ra nyertek.
-Elmúltam 43 esztendős, még két évem lett volna az NB I-ben, akkoriban az volt a szabály, hogy jöjjenek a fiatalabbak, 45 évesen búcsúzni kellett a játékvezetőként, később ezt megváltoztatták. Az MLSZ akkori vezérkara nem nézte jó szemmel, hogy jóban vagyok a labdarúgókkal, sportvezetőkkel, igyekeztem mindenkivel közvetlen viszonyt ápolni. Azt mondták, feleslegesen bratyizok a focistákkal. Úgy ítéltek meg, túlzás, hogy négyszer választották a focisták a legjobbnak, kétszer az osztályzatok alapján újságírók, többször a szakma is. Meggyőződésem, rend volt a meccseken, de az tény, igyekeztem nem eltúlozni a lapok osztását. A pápai meccsen a jamaikai Rafa Wolf sérülést okozott a hazaiak légiósának, a lett Vadims Zulevsnek. Úgy láttam, labdával rúgtak össze, azonban a balti játékost is ugyanúgy a mentő vitte el, ahogy annak idején engem. A karibi játékos kicsit fölé tartott a labdának, amit nem vettem észre. Csúnya volt a sérülés, felszakad a bőr, de Zulevsnak tulajdonképpen szerencséje volt, a belépőnél nem tört el a lába. Akkor még szó nem volt videobíróról, VAR-ról, a megtörtént események azonnal visszanézéséről, rögtön kellett döntést hozni. Én pedig rosszul döntöttem. Az igazi problémát az jelentette, hogy később Wolf győztes gólt szerzett, tehát a hibám befolyásolta a mérkőzés végeredményét.  A szabálytalanság egyértelmű volt. Ha nem a vétkes játékos dönti el a mérkőzést a találatával, talán megúszhattam volna pármeccses eltiltással, viszont így gyorsan jelezték, kikerültem a játékvezetői keretből, a folytatásban tétmeccseken nem kaphatok szerepet. Mondjuk ez akkoriban nem csak velem történt meg, súlyos hiba után más kollégám is erre a sorsra jutott. Amúgy egy évvel korábban, a bírók törökországi edzőtáborában már jelezték barátilag, nagyon vigyázzak, mert többen arra várnak, ha komoly hibát vétek, rögtön elmeszelnek, ha nem változtatok a sajátos stílusomon. A fegyelmezési statisztikában mindig az élen voltam, nem adtam lapokat, inkább elbeszélgettem a játékosokkal. A korábbi klasszissal, Váczi Zoliban találkoztam a közelmúltban, azt mondta, szerette azokkal a meccseket, amelyeket én vezettem, mert átéreztem, mi zajlik a pályán, tudtam a labdarúgók fejével gondolkodni. Puhl Sándor mondta anno, hogy játékvezetőként nagyon játékos párti voltam, ellenőrként meg védem a játékvezetőket. Valóban csípte pár ember szemét, hogy én látványosan barátkozom a futball összes szereplőjével. Ilyen a személyiségem, szeretem, ha jó a hangulat körülöttem. Nyilván meccset vezetni jobb, mint a lelátóról ellenőrizni, de a jelenlegi munkát, a játékvezetők ellenőrzését is szeretem, legalább benne maradtam a futball élvonalának vérkeringésében. Gyakran vezetek mérkőzéseket azóta is, mostanában is hívnak.  De nem hivatalos versenyrendszerben vívott összecsapásokra, legutóbb a színészek és az újságírók meccsével bíztak meg, a hétvégén ez lesz az elfoglaltságom. Gyakran sípolok a Fradi, vagy az Újpest öregfiúk mérkőzésein, hírverő, barátságos, jótékonysági találkozókon, emléktornákon, valamint a politikusok, a parlamenti válogatott mérkőzésein. Illetve nyaranta rendszeresen dolgozom strandfoci eseményeken. Ha hívnak, mindig örömmel megyek rendezvényekre. Mivel ellenőrként dolgozom, tétmeccseken eleve nem kaphatnék szerepet bíróként, meg közel a hatvanhoz ez már nem is lenne életszerű.   

Visszatérünk a múltba. A bakonyi meccs utáni napokban hívták az MLSZ-be. Levetítették a pápai találkozó ominózus jeleneteit – mert a jogtulajdonos tévé akkoriban már rögzítette a meccseken és műsorára is tűzte az összefoglalókat -, aztán higgadtan Arany felé fordultak.
-Indult a magnó, megállították a felvételt, majd azt kérdezték, nem mertem befújni az esetet? Előzőleg megdicsértek, hogy kivételesen jó helyen álltam, megfelelő szögből követtem az eseményeket, de látnom kellett volna a súlyos szabálytalanságot. Azonnal közöltem, szó sem volt félelemről, egyszerűen nem vettem észre, amit nagyon sajnálok. Mondtam a bizottság vezetőjének, Vágner Lászlónak, hogy 185 meccsel a hátam mögött nem tartok semmitől, sajnos tévedtem, a felvételek alapján nem volt igazam. Ha akkor már van videobíró, kis túlzással lehet, még most is vezetek. Kiszaladok a pálya szélére, a monitoron megnézem a szituációt, felmutatom a jogos piros lapot, aztán megy tovább a játék. A jelenben, 59 évesen már biztosan nem lennék a pályán, de kitolhattam volna a karrieremet, Solymosi Péter két éve, ötven felett még bíráskodott. Anno a szövetség alelnöke jelezte, kapok egy búcsúmeccset, egy Paks-Haladás találkozót. Amit nem fogadtam el, mondván nem akarok visszavonulni, két évig még dolgoznék, aztán a korosztályos határ miatt eleve nem fülyülhetek tovább. Végül búcsúmeccs sem lett, meg további, profi osztályban vezetett mérkőzés sem, az NB I-ben, vagy az NB II-ben. Kikerültem az országos keretből, abbahagyatták velem. A Pápa-Fradi lett az előre nem tervezett búcsúmeccsem. A mai napig sajnálom azt a két évet, a 200 mérkőzést elérhettem volna.

Kicsit elkalandozunk, a jelenbe, a VAR-ról értekezünk. Azt mondja, kimondottan jó találmány.
-Nálam is nagy haszna lett volna. Az a pár perc belefér a meccseken, amit videózással töltenek, több kamera többet lát, nagyon kicsi a hibalehetőség. Úgy gondolom, a rendszernek sokkal több előnye van, mint hátránya, a statisztikák alapján nagyságrendekkel kevesebb a hiba. Ha ront a bíró, a vizsgálat után azonnal javíthat. Visszatérve a másfél évtizeddel ezelőtti eseményekre: egy év elteltével Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke hívott fel, kérdezte, vállalnék-e elnökségi tagságot az MLSZ Játékvezetői Bizottságában? Mondtam, persze. Ebben az volt a pikáns, hogy azok közé kerültem, abba a grémiumba, akik egy évvel korábban eltiltottak, kirúgtak az NB I-ből. Öt évig dolgoztunk, promlémamentesen, közben játékvezetői ellenőr lettem, azóta is dolgozom az NB I-es meccseken, valamint tizenöt éven át voltam a megyei JB elnöke. Az élvonalban immár 148 mérkőzésen kaptam szerepet ellenőrként, utoljára a múlt hétvégén, a ZTE-Győr találkozón. 

A Móri TV-nél negyven éve dolgozik sportszerkesztőként. A városházán az oktatási, kulturális és sportbizottságnál jelenleg külsős tagként tevékenykedik, előzőleg, 18 éven át volt a bizottság elnöke. Az önkormányzati fenntartású Lamberg-kastélyban programszervezőként tevékenykedik főállásban.  Önkormányzati képviselőként dolgozott hosszú időn át. „Minden a sport körül forog, hétvégén és a hétköznapon is an feladatom, a lányom, az öt esztendős Virág is ad munkát bőven. Aktív, állandó mozgásban van, nem szeret egy helyben ülni ő sem. Különösebb gondom nincs, bár mostanában a gerincem miatt járok kezelésekre. Közel a hatvanhoz azért már jönnek elő a problémák.”