Berke biciklivel ment edzésre

Berke Balázs - hátranéz - forrás: mlsz.hu Forrás: mlsz.hu - Berke Balázs - hátranéz.

Olykor kórusban szidják a sandi származású Berke Balázs játékvezetőt, de jobban szereti, mint a zárt kapus meccseket

– Sandon töltöttem a gyermekkoromat, a szomszédos Miháldra jártam általános iskolába és a nagykanizsai Mező-gimnáziumban érettségiztem - mesélte Berke Balázs. – Gyerekként két játék érdekelt, a labda és a kerékpár. A kettőt összekötöttem: biciklivel mentünk focizni és vissza. Aztán rúgtam a bőrt az Olajbányász korosztályos csapatában, majd a MÁV-NTE együttesében is, de a futball inkább hobbiszinten maradt meg. Rájöttem, hogy hivatásos labdarúgóként nem állnám meg a helyemet. A játékvezetéssel édesapám révén ismerkedtem meg, aki a harmadosztályig, vagyis NB III.-ig jutott.

Aztán Berke Balázs belefogott, játékvezető szeretett volna lenni, hiszen így kedvenc sportága, a labdarúgás mellett maradhatott. Jól emlékszik: 2004-ben vizsgázott Székesfehérváron és 2005. augusztus 13-án lépett először pályára partjelzőként Zalaszentgróton. Az első pillanattól élvezte, várta már a hétvégéket, hogy mehessen és fejlődhessen.

– Akkoriban a Magyar Labdarúgó Szövetségnél fontos törekvés volt, hogy szorgalmas fiatalokat készítsenek fel és emeljék őket magasabb szintre – folytatta. – A zalaiak támogattak ebben, az első megyei I. osztályos meccsem, ahol már a sípot fújtam, egy Letenye-Tungsram SE volt. Aztán az NB III. volt a következő szint, 2007. április 15-én Sárvár és Csorna meccsen debütáltam. Két évvel később a BKV Előre-Bőcs meccs már az NB II.-t jelentette. Újabb két év múlva, 2011. július 30-án a Siófok-Újpest találkozóval érkeztem meg az NB I.-be. Rendszeres 4. bírói, illetve alapvonalbírói szolgálatot is végeztem. Aztán keretszűkítés miatt 2012 novembere és 2015 áprilisa között csak a másodosztályban fújtam. Az OTP Bank Ligában pedig 2016 nyarától vagyok profi játékvezető, több mint 150 mérkőzést vezettem.

Elmondása szerint ugyan gyorsan lépkedett felfelé a ranglétrán, jó akart lenni, de inkább önmagát meghaladni. Élvezte a játékvezetés minden pillanatát és látta benne a perspektívát. Bár örök élménye nem feltétlenül pozitív.

– Magyarországon bárki, bármit mond, a Ferencváros-Újpest rangadónál nincs jobb mérkőzés – folytatta. – Én vagyok az egyetlen játékvezető, aki a járvány idején zárt kapu mögött vezethetett egy ilyen derbit. Az volt az első bemutatkozásom 2020-ban a magyar focirangadón, és kapásból nézők nélkül kellett fújnom, rettenetes érzés volt. Sokkal jobban szeretem a telt házat: persze vannak bekiabálások, olykor kórusban szidnak, de ez mindig nagyobb kihívást jelent, mint olyan esetben, ha csak a két ellenfél gárdája van jelen. A nehéz meccseket szeretem vezetni, amelyekre az adott fordulóban kiemeltként tekintenek.

Berkének sok kanizsai barátja van, a játékvezetők közül Gergely Sándorral szinte napi kapcsolatban van, de többen elmennek megnézni azokat a meccseket, amit ő vezet. Gyakran megosztják vele a véleményüket, amit szívesen fogad. Szereti az alátámasztott kritikákat, a negatívat is, nyitottan kezeli, s igyekszik figyelni mindenre. Jelenleg a nemzetközi keret tagja, szeretne feljebb lépni, ezért mindent megtesz.

Történelmet is írt: 2021. július 30-án hazánkban hivatalos bajnoki mérkőzésen először alkalmazta a videóbírót, vagyis a VAR-rendszert. A Paks-Mezőkövesd mérkőzés 48. percében Berke egy 11-es gyanús szituációt nézett meg, mely után büntetőt ítélt.

 

Hozzászólások