Erdős József statisztikája a mérkőzés napjáig*:

A 20. forduló nyitómérkőzését pénteken este Solymosi Péter vezeti! Íme Péter és a két csapat statisztikája:

Solymosi Péter statisztikája NB. I-ben:

* Az adatok az adatbank.focibiro.hu adatbázisában 1997 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!

Solymosi Péter statisztikája a bajnokságban:

Solymosi Péter - DVTK az idei szezonban:

Solymosi Péter - PMFC az idei szezonban:

Egymás elleni eredmények:

A szombati mérkőzést Vad István vezeti. Íme Vad Pisti részletes statisztikája:

Vad II. István statisztikája NB. I-ben:

* Az adatok az adatbank.focibiro.hu adatbázisában 1997 óta szereplő mérkőzések adatait tartalmazza!

Vad II. István statisztikája a bajnokságban:

Vad II. István - Kecskemét az idei szezonban:

Vad II. István - DVTK az idei szezonban:

Egymás elleni eredmények:

A játékosok körében igen népszerű Arany Tamás játékvezető vendége volt a Hivatásos Labdarúgók Szervezetének munkatársa móri birodalmában.

A hlsz.hu részletes interjú közölt Arany Tamással:

Megosztó, vagy legalábbis vitatott személyiségű játékossal, edzővel, sportvezetővel – és játékvezetővel – Dunát lehetne rekeszteni a magyar labdarúgás kasztjának széles palettáján. Velük töltik meg a bulvárlapokat, róluk szólnak a kis színes hírek, a keretes írások. Pedig legalább ennyire érdekesek azok a sportolók és szakemberek is, persze más megvilágításból, akik „mindössze” a munkájukat végzik, ráadásul nem is akármilyen szinten! Az olajozott fogaskerekek pedáns munkája azonban annyira magától értetődő, hogy valami kis botrány híján rájuk nem csap le hetente a sport– és bulvársajtó. Különösen érvényes ez a játékvezetőkre, akik tevékenységük speciális volta miatt még csak meg sem szólalhatnak a sajtóorgánumokban. Akkor sem, ha éppen nagyon is volna mondanivalójuk a széles közvélemény számára.

Arany Tamás játékvezető elismert mestere szakmájának. A Hivatásos Labdarúgók Szervezete játékos-szavazásán bizonyára okkal hódította el mindenki másnál többször, négy alkalommal (2005, 2006, 2008, 2009) az Év játékvezetője címet, miközben a Nemzeti Sport osztályzatai alapján, valamint a sportújságírók szerint is kétszer volt az ország elsőszámú „sporija”.

Öt éve, 2009 novemberében valami mégis történt, ami kettétörte játékvezetői karrierjét. Erről és még sok más, homályba vesző történetről rántotta le a leplet az "Aranyember", miközben – stílszerűen – műfűvel borított móri birodalmában bebarangolhattuk annak minden zegzugát, különös tekintettel a futballpályának felfestett borospincére, ahol az óriási méretű rézsíp éppúgy megfér a boros és pálinkás flaskák mellett, mint a számtalan klubzászló, történelmi emlékű, dedikált focilabda, mez és mindennemű ereklye, közöttük – kiemelt helyen! – a HLSZ díjátadó ünnepségein átvett és nagy becsben tartott trófeák is.
Muszáj megemlíteni, hogy az Arany-borrezidenciát négy befogadott kutyus őrzi. Az állatbarát, "Arany-szívű" játékvezető pajtásai családtagként foglaltak helyet az asztalunknál, belakva a legjobb ülőhelyeket, ami nem okozott problémát, pedig a házigazdának csak a fapad jutott…

Nem leszünk álszentek, vendéglátónk szíves invitálására egy pohárka móri bor és egy kupica erdélyi áfonyapálinka mellett ültünk le a kerti asztal köré, miközben szavainkat érdeklődő kutyaszempárok nyugtázták. Ebben az idilli, Jiří Menzel képi világát idéző miliőben, természetesen tegeződő formában indult a beszélgetés.

Rövid labdarúgó pályafutásod egy lábtöréssel végződött 1985-ben. Utólag bánod, hogy nem futballistaként, hanem mint játékvezető futottál be?

– Móron születtem, apámnak köszönhetően ötéves koromtól sok focimeccsen voltunk, kettős rangadókra, válogatott találkozókra jártunk – kezdett fordulatos élettörténetébe Arany Tamás. – Annyira megfogott az ottani hangulat, hogy természetesen mindenáron labdarúgó szerettem volna lenni. Tízévesen lettem igazolt labdarúgó, amire nagyon büszke voltam. Kilenc évet tölthettem játékosként a pályán, amikor 1985 augusztus tizenegyedikén a helyi  csapat játékosaként – a tizenharmadik felnőtt meccsemen –  megsérültem. Kettős nyílt lábszártörést szenvedtem (ugyanúgy, mint később az újpesti Véber Gyuri).  Nekem labdarúgóként nem hozott szerencsét a bűvös tizenhármas szám, teljesen magam alatt voltam! Hogyan tovább? – tettem fel önmagamnak a kérdést... Így végül nem bántam meg, még gipszes lábbal mankózva sem, hogy beiratkoztam egy játékvezetői tanfolyamra. A labdarúgás az életem, és nem szívesen váltam volna meg a kedvenc sportágamtól.

Miután levizsgáztál, szépen lépdeltél felfelé a ranglétrán. Nem lebecsülve a köztes éveket, ugorjunk rögtön az NB I-es bemutatkozáshoz, hiszen mostani találkozásunk éppen ehhez a húsz évvel ezelőtti eseményhez kötődik.

– Valóban így van! Sőt, hogy még ünnepibbé tegyem a pillanatot, elárulom, hogy napra pontosan (augusztus 11-én, hétfőn – a szerk.) húsz évvel ezelőtt tudtam meg a nagy hírt, miszerint mostantól élvonalbeli játékvezető vagyok. Nem is akárhogy hozták tudtomra a dolgot. Az 1994-es nyári edzőtábor előtt már négy játékvezető felkerült az élvonalba. Másfél éve voltam NB II-es spori és ekkor jelentette be egy szolnoki kolléga, Marosvári Csaba, hogy munkahelyi elfoglaltság miatt abbahagyja a játékvezetést. Nem gondoltuk, hogy valaki felkerülhet a helyére. Amikor túl voltunk a fizikai és elméleti teszten, ami jól sikerült, Jaczina Robi bácsi (korábbi kiváló FIFA játékvezető – a szerk.) gratulált, mondván, nagy meglepetés fog érni… Am még ekkor sem gondoltam, hogy felkerülhetek. A reggeli ébresztő után már többen súgták, hogy most fogja bejelenteni az elnök a NAGY HÍRT… Gondolhatod, egész délelőtt tűkön ültem. Amikor már kezdett volna szétszéledni a társaság, Nagy Miklós elköszönt: „Mindenkinek sikeres szezont kívánok…Ja! És ha az Arany Tamásnál még van háromezer forint hátraléka, mert mostantól NB I-es játékvezető”  Akkoriban az NB II-es tagdíj háromezer, az NB I-es hatezer forint volt. Előbbit már a tábor elején befizettem. Nem titkolom, kicsordult a könny a szememből… Így tudtam meg hogy már a legmagasabb osztály játékvezetői keretéhez tartozom.

A borospincében van egy futball-labda, ami az első NB I-es meccsed emlékét őrzi.

– Nagy becsben tartom a pályafutásom emléktárgyait. A premiert ezerkilencszázkilencvennégy szeptember tizenegyedikén, egy BVSC–Zalaegerszeg-mérkőzés jelentette, amit a hazaiak három–nullára megnyertek. A meccslabdát aláírták a játékosok, de a gyűjteményemet nemcsak labdák alkotják. A pince falán ott van minden olyan csapat klubzászlója, akiknek meccset vezettem. A  százötven sípból álló kollekcióm itt nem fért el, külön vitrinben őrzöm őket, csak ennek a közel ötkilós rézsípnak jutott hely.

A futballpályán hamar népszerűvé váltál. Ritka dolog, hogy egy játékvezető a tekintélye megőrzése mellett is szinte baráti hangulatban képes levezetni a mérkőzését. Mi a mosolygós, közvetlen Arany Tamás titka?

– Semmilyen titokról nincsen szó, hiszen mindenki láthatta, hogy mit és hogyan csinálok. Egyszerű a képlet, bár az is igaz, hogy a játékvezetői munkának ez a része elsősorban egyéni rátermettség, habitus és empátia kérdése. Biztos szerencsés alkat vagyok. Munkám során mindig a partneri és nem az alá-fölérendeltségi viszony kihangsúlyozására törekedtem. Ennek köszönhetem, hogy még az olyan problémásnak elkönyvelt játékosokkal is szót értettem, akikkel több kollégámnak meggyűlt a baja. Mindig igyekeztem tanulni, a rutinos, elfogadott kollégáktól ellesni a szakma rejtelmeit, így azt is, hogy kihez miként érdemes szólni. Például egy esetben Urbán Flórián nem akarta elfogadni az ítéletemet, odajött, le akarta harapni a fejemet. Akár sárga lapot is adhattam volna, de ehelyett odahajoltam hozzá és azt mondtam neki: Flóri! Kérlek nyugodj meg, a meccs után megiszunk két fröccsöt… Mire Urbán, akinek addig vérben forgott a szeme, elmosolyodva visszaszólt: Nem lehetne hármat? Dehogynem lehet! Mondanom sem kell, a meccs további részében ő volt az, aki nyugalomra intette a társait és innentől kitűnő légkörben teltek el a percek. Lefújás után tartottam a szavamat és Flórival soha többet nem volt gond. Ezt nem tanították a tanfolyamokon, ez ott abban a pillanatban belülről jött. Azért szeretném felhívni a fiatal kollégák figyelmét, nehogy minden renitens játékost  fröccsözni hívjanak… (lehet,hogy sokba kerülne – a szerk.).

Volt olyan eset, amikor kiborult a bili és a kollégáid előtt kellemetlen helyzetbe kerültél a túlzott (?) közvetlenséged miatt?

– Előfordult. Volt, aki panaszkodott, hogy nehéz utánam annak a csapatnak vezetni, akinek előző héten fújtam. Ezúton is bocsánatot kérek azoktól a kollégáktól, akik így gondolták. A zöld gyepen kívül is történtek események. Volt olyan hely, ahol bizony gyönyörű és szolgálatkész hoszteszlányok segítették a klub munkáját. Nem győztem egyesével kérni a kávét. Igaz, nem kávézom, de ezt nem hagyhattam ki, s mindjárt jó hangulatban vonultunk ki a játéktérre. Ezt tudva, telefonon felhívtam a kollégámat, aki éppen annak a csapatnak vezetett mérkőzést. A jó tapasztalataimra hagyatkozva megkérdeztem tőle, hogy milyenek a hölgyek, hány kávét kértetek?  Mire csak zavart választ kaptam, hogy miről beszélek, miféle lányokról van szó? Nos, nem vagyunk egyformák… De ez jó a játékvezetésben. Sok kiváló egyéniséggel működhettem együtt.

A pályafutásod során később történt szakadásnál úgy tűnt, hogy valakiknek nagyon nem tetszett a tevékenységed. Lehetséges, hogy a futballpályán sikeres habitusod másoknak szúrta a szemét?

– Ez egy hosszú történet. A már említett Flóri-féle esetek után gyakran kaptam kritikát szakmai berkekből, hogy miért nem állítottam ki, vagy adtam volna legalább egy sárgát a renitens játékosnak, ahelyett, hogy inkább megbeszéltem az illetővel a dolgot. Az sem aratott tetszést a játékvezetői felső vezetésben, hogy túl jó viszonyt ápolok a játékosokkal és a klubvezetőkkel. Úgy gondoltam, ha valakit húsz éve ismerek, válthatok néhány szót velük mérkőzés előtt. Nem mentem el mellettük köszönés nélkül, bár elmondom, ebből senkinek soha semmilyen előnye nem származott. Fentről azt kérték a játékvezetőktől, hogy a három lépés távolságot tartsuk be. Én kicsit rövidítettem, két és fél lépést tartottam, ez pedig nem tetszett mindenkinek… A népszerűségből eredő terhet pályafutásom utolsó évei alatt magammal cipeltem. Lehet, hogy néhányan irigyek voltak rám amiatt, hogy nem szidtak kórusban a szurkolók és általában jóban voltam mindenkivel a futballpályán és környékén.

Ma már történelem, de talán nevezhetjük eltitkolt múltnak is a 2009-es évet, ami számodra az élvonalbeli játékvezetés végét jelentette, holott 2011-ig, azaz 45 éves korodig még vígan bíráskodhattál volna. Valójában miért töröltek egy tollvonással az NB I-es játékvezetői keretből?

–  "Fentről" tudatták velem hogy csak egy komolyabb hibámra várnak, aminek ürügyén komoly szankciók várnak rám. A nagy számok törvénye alapján el is jött ennek a pillanata. Abban az évben szinte csak rangadónak számító tévés mérkőzéseket vezettem, természetesen bele is futottam egy rosszul sikerült kilencven percbe.

Az ominózus, 2009. november 7-én sorra került Pápa–Ferencváros bajnoki mérkőzésről van szó?

– Igen, ez a számomra balul sikerült találkozó volt az én hattyúdalom. A ma már Győrben futballozó jamaikai Wolfe Rafe akkor a Ferencváros játékosa volt. A meccsen egy esetben igen keményen összerúgott egy pápai játékossal.  Úgy érzékeltem, hogy mindketten egyszerre rúgtak bele a labdába, az ütközésnél ugyanis nem "csontzenét", hanem tompa puffanást hallottam. Mint a videó felvételekből a meccs után kiderült, rosszul ítéltem meg a szituációt, mert Wolfe csúnyán megrúgta ellenfelét, amiért azonnal ki kellett volna állítani. A sors fintora, hogy később a találkozó egyetlen gólját éppen a jamaikai játékos szerezte, akinek ekkor már nem kellett volna pályán lennie… Hivatalos terminussal élve, a mérkőzés kimenetelét döntő módon befolyásoló tévedés történt a részemről.

Ezután született meg a játékvezetői bizottság döntése: Arany Tamás kikerül a játékvezetői keretből. Az indoklás szerint a strandlabdarúgásban betöltött szereped miatt kerültél parkoló pályára. Végül is mi volt a valódi ok?

– Hivatalosan ez is, az is. Tény, hogy kötődtem a strandfocihoz, amit szintén nem néztek jó szemmel a bizottságban, mondván, ebbéli tevékenységem nem összeegyeztethető a labdarúgó-játékvezetői mivoltommal… Ám meggyőződésem, hogy ez a momentum és a Pápa-meccsen történt hibám együttesen is csak jó ürügy volt ahhoz, hogy félreállítsanak. Ennyiért nem szoktak senkit nyugdíjazni. Külön érdekesség, hogy a Hivatásos Labdarúgók Szervezete, tehát a játékosok éppen az eltávolításom előtt néhány nappal szavaztak meg negyedik alkalommal az Év játékvezetőjének! Mindig büszke voltam ezekre a díjakra, de ebben a szituációban különösen jóleső érzés volt, hogy a szakmabeliek elismerték a teljesítményemet.

Így még valamiért nem kerek a történet, hiszen a tavaszi edzőtáborban ott voltál a többi játékvezetővel. Ez volt talán a levezetés?

– A pápai mérkőzés után behívattak és felajánlották, ha szépen szeretném befejezni, jelentsem be,hogy visszavonulok és kapok egy Paks-Haladás búcsúmérkőzést. Ezt én nem fogadtam el,még két évet vezethettem volna az élvonalban és a kitűzött kétszázas álomhatárt szerettem volna elérni, ám ez álom maradt, be kellett fejeznem. Ezt hivatalosan ott és akkor jelentették be.

A kényszerű búcsú óta szerencsére mégis gyakran olvashatjuk, hogy különféle rendezvényeken sípot fogsz a kezedbe, tehát a kevésbé hivatalos sporteseményeken továbbra is jelen vagy.

– Büszke vagyok rá, hogy a pályafutásom során országszerte rengeteg barátra leltem. Örülök,hogy nem felejtettek el, több meghívásnak tehetek eleget, és ahová tudok, el is megyek, mert az életem a játékvezetés. Nagyon sokat kaptam ettől a szakmától, ezért úgy gondolom, valamit vissza is kell adnom. Múlt hétfőn például a Ferencváros új stadionjának főpróbájaként – a Chelsee mérkőzés előtt – egy FTC–Újpest öregfiúk derbit vezethettem, amit nagy csatában a lila-fehérek nyertek meg hat-ötre. Az első játékvezető lehettem a Groupama Arénában és Magyarországon először próbálhattuk ki a gólvonal-technológiát, nagy élmény volt. Igaz, minden mérkőzés mély nyomot hagy bennem, amit vezethettem, számomra a mérkőzés napja máig is ünnepnap, legyen az jótékonysági rendezvény, falunapok, pályaavató, tanár-diák, kövérek-soványak, vagy nősök-nőtlenek bulimeccse, de legszívesebben gyerekeknek fújom a sípot. Bízom benne és hiszem is, hogy valamikor régi fényében tündököl majd a magyar labdarúgás. A játékvezetésnek köszönhetően olyan emberekkel ismerkedhettem meg, akikhez nem biztos, hogy másképpen közel kerülhettem volna. Színészek, újságírók, olimpikonok, orvosok, jogászok, borászok, politikusok, közéleti személyiségek és még hosszasan sorolhatnám, kiknek vezethettem. Talán nem nagyképűség kijelentenem, hogy baráti kapcsolatok alakultak ki ezalatt. Közülük sokan ellátogatnak kisvárosomba, Mórra, amire szintén nagyon büszke vagyok. Jó helyre születtem!

Zárjuk vidáman ezt a beszélgetést, hiszen Arany Tamást mindenki mosolygós, jó humorú embernek ismeri, olyannak, aki még a 2009-es esetét is képes mosolyogva előadni! Mondj el egy olyan történetet (a sok közül), amivel fricskát mutatsz mindazoknak, akik humor nélkül élik az életüket!

– Nem tudsz zavarba hozni, mert mi sem természetesebb, ilyen eseteim is vannak! Történt egyszer, hogy a felkészülés során egy olyan műszerrel felszerelve kellett futóedzést tartani, ami terhelés közben rögzítette a test különféle adatait, a pulzus és a vérnyomás változásait (ún. polár óra – a szerk.). Edzőruhát vettem fel, majd elindultam Móron, hogy teljesítsem az előírt penzumot. A sportpályán körbe-köbe unalmas volt egyedül futni, így másfelé vettem az útirányt, ráadásul a kutyusok is el tudtak kísérni. Azt hozzá kell tennem, hogy itt a móri borvidéken nagyon sok borospince van, szinte lehetetlen úgy megtenni bármekkora távot is, hogy közben ezeket mind sikerüljön kikerülni. Annak rendje és módja szerint nekiveselkedtem. Alig pár lépés után már kiáltottak is: Tomikám! Gyere be egy pohár borra! – mire én: Nem mehetek, még "odafelé" vagyok, meg különben is, lötyögne a hasamban – miközben az óra rögzít minden adatot… Ekkor jött Farkas Béla bácsi, aki nyolcvanhárom évesen fitt és fiatalos volt, rám szólt, ugyan már, álljak meg egy pohárkára, attól még a futás is jobban fog menni. Nem akartam udvariatlan lenni, első a barátság és végül beadtam a derekamat. Az egy pohárból rögtön kettő lett, mert amikor kijöttem Béla bácsitól, a másik pincétől odakiáltottak, hogy ne sértsem már meg, ha a Béla bácsi borát megkóstoltam, az övét se hagyjam ki… Nem ragozom tovább az események sorát, még két pincébe "kellett" bemennem. Előkerült a sonka, kolbász, szalonna… A végén estig elborozgattunk! Jó,hogy ott voltak a kutyusok, ők mutatták az utat hazafelé. Persze ezt azért mondom, mert időközben besötétedett. Igen ám, csak  megfeledkeztem a testemre szerelt eszközről. Másnap ingerült hangon hívott fel telefonon a Játékvezető Bizottság elnöke, hogy áruljam már el, miféle monstre edzést tartottam, mert a műszer hétórányi adatot rögzített, ráadásul elég érdekes értékekkel… Ez volt életem leghosszabb tréningje. Mint már mondtam, jó helyre születtem!

Arany Tamás a beszélgetés után megmutatta a „rendes” munkahelyét. A Móri VTV sportszerkesztőjeként szépen felszerelt stúdióban tevékenykedik, rendszeresen hírt ad a tizenötezres város sporttémájú történéseiről. Ezen felül a Móri Oktatási, Kulturális és Sportbizottság elnöki tisztségét is ellátja, de csak a hétköznapon, mert a hétvégeken játékvezetői ellenőrként járja az országot. Ez utóbbi tevékenységét akár hetvenéves koráig, vagyis még 22 éven keresztül elláthatja – hacsak nem akarja (ezt a tevékenységét is) hamarabb abbahagyni.
Egy biztos: a vitalitásán, lelkesedésén nem fog múlni. Már mi is tudjuk, valóban jó helyre született.

Bajnai János ellenőrzött a legtöbbet NB. II-ben az őszi szezonban. Őt Szarka Zoltán és Arany Tamás követi.

Az MLSZ JB szervezésében egész napos továbbképzést tartottak a szakreferenseknek a vecsési hotelben.

Évek óta hagyomány, hogy az őszi szezon közepén az elnöki, az ellenőrzési, a toborzási, az edzői és instruktori szekció tagjai kurzuson vesznek részt, ahol összegzik az előző idény tapasztalatait, ismertetik a jelenlegi lehetőségeket és jövőképet festenek.

A hotel különtermeiben az elnöki szekciót Puhl Sándor, az ellenőrzésit Tóth Vencel, a toborzásit Arany Tamás, az edzőit Sáfár Sándor, az instruktorit pedig Hanacsek Attila és Székely Ferenc fogták össze. Az üléseken mindegyik megye egy-egy fővel képviseltette magát, tehát több mint százan vettek részt a programokon. A szekcióülések tapasztalatait közösen összegezték, konzultációval ért véget a tartalmas, az MLSZ JB közeljövőjét megalapozó szakreferensi értekezlet.

FIFA játékvezetőnk vezeti a Honvéd-Pápa mérkőzést vasárnap 18:30-tól.

Amit Fábián Mihályról érdemes tudni:

A játékvezetői vizsgát 1994-ben tette le, majd a megyei labdarúgó bajnoki osztályokban szerezte meg a szükséges tapasztalatokat. Az ellenőrök és sportvezetőinek javaslatára 2002-ben lett országos NB. II-es, 2004-ben NB. I-es játékvezető. 2013. júniusi ülésén az MLSZ elfogadta a professzionista játékvezetői foglalkoztatást.  A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Játékvezető Bizottságának (JB) felterjesztésére 2007-ben lett a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) nemzetközi játékvezetőinek tagja. A 2008-as listán a legfiatalabb nemzetközi játékvezető. Eddigi nemzetközi pályafutása alatt az UEFA-kupában résztvevő csapatok találkozóin jeleskedett. Az UEFA JB félévente sorolja osztályokba a nemzetközi játékvezetőket. 2009-ben legmagasabban rangsorolt osztályban ? 3. kategória -, 2011-től 2. kategóriás bíró.

Fábián a két csapat szemszögéből:

A 2012/2013-as bajnokság záró fordulójában vezette a Haladás-Honvéd mérkőzést (1-1), akkor három sárgát osztott ki.  Tavasszal sérülés miatt sokáig nem vezetett mérkőzést.

2012. október 27-én 2-2-es eredménnyel zárult Honvéd-Újpest találkozón 6 sárgát és 1 pirosat mutatott fel.

A Pápa csapatának 2011. november 25-én vezetett utoljára mérkőzést Siófokon. Akkor a hazaiak nyertek 3-1-re. Misi 2 sárgát mutatott fel.

A 2013/2014-es szezonban nem vezetett még élvonalbeli mérkőzést. Múlt héten a DVSC-Kaposvár mérkőzésen alapvonali játékvezető volt.