Szemüveget a ?! De kinek is? A bírónak ? mondják teljes egyetértésben a szurkolók, a játékosok és az edzők. Pedig sokszor épp nekik lenne rá szükségük. Főleg azokon a mérkőzéseken, ahol még a laikus is jól látja, hogy a játékvezetőnek van igaza. De..
A szurkolók kiállnak, kikiabálják a bennük felgyülemlett egész heti feszültséget, hazamennek, otthon várja őket az ebéd és a kellemes hétvége. Néző lehet bármikor bárkiből, de bíró nem. A játékvezetők elvégeznek egy tanfolyamot, majd elméleti és állóképességi vizsgát tesznek, és folyamatosan ? tesztekkel, felmérésekkel - bizonyítják, hogy alkalmasak a feladatukra.
Így történt ez a megyénkben a március első vasárnapján megrendezett "Téli frissítő kurzuson" is. Reggel hét órakor benépesült a székesfehérvári Sóstói Stadion, elkezdődött az erőnléti próba. Osztálytól függően fél és egy perc között teljesítendő futás- és séta-szakaszok váltották egymást. Így nem is hangzana megterhelőnek, ám ha tudjuk, hogy a futás százötven métert, a séta ötven métert jelent, és mindezt hússzor egymás után kellett megismételni, megértjük, ez a szakma valóban komoly felkészültséget igényel.
A fizikai felmérő után hagyományosan a Kodolányi János Főiskola nagyelőadója várta a megye sípmestereit a felkészítő nap hivatalos megnyitójával. Megtartotta értékelőjét az előző szezonról Földvári Ferenc, a Fejér Megyei Labdarúgó Szövetség főtitkára, és Arany Tamás, a megyei Játékvezető Bizottság elnöke. A "nagyok" szavait az elméleti, szabályismereti felmérő követte, ahol a bírók bebizonyíthatták, jogtalanok az őket érő mindennapos vádak, miszerint nem értenek ahhoz a sportághoz, amelyhez manapság "mindenki ért".
Ám hiába a fizikai és elméleti bizonyíték, mégis tűrniük kell a nézői minősítéseket. Az alsóbb osztályú bajnokságok játékvezetői akár a "mérkőzések névtelen hősei" címet is megkaphatnák, ugyanis egy-egy tüzes hangulatú rangadó levezetése elhivatottságot kíván. "Megélhetési bírók" - így nevezi őket a szurkolótársadalom. Tévesen, hiszen amit munkájukért kapnak, abból nem lehet megélni. Feladatuk ugyanaz, mint élvonalbeli kollégáiké - heti kettő vagy három meccs -, de a honorálás már nem azonos mértékű. Míg egy helyi találkozó levezénylési díja ötezer forint körül forog, addig egy NB I-es kerettag akár ennek a tízszeresét is megkaphatja. Több a pénz, és több a megbecsülés is.
Manapság túl eredménycentrikus a játék, a csapatok foggal-körömmel harcolnak a pontokért. Nyerni akarnak, akár durvaság, szabálytalanságok árán is, így néha nem könnyű megfékezni az indulatokat. - nyilatkozta Arany Tamás, akinek két évtizedes munkássága során sikerült elérnie, hogy ismert és elismert játékvezető legyen, valamint a megyei Játékvezető Bizottság elnökévé válasszák.
Nem titok, az első osztályú sportolók komolyabban veszik feladatukat, nekik valódi céljuk a győzelem, anyagi okokból is. A helyi versenyek résztvevői számára nem ilyen erős a motiváció. Nincsenek nagy jutalmak, de túl nagy büntetések sem. A bírók éppen ezért megpróbálnak a lelkükre hatni. Ehhez komoly pedagógiai, pszichológiai érzék kell és sokéves gyakorlat, mire elérik, hogy szakmájukban eljussanak az elismerésig.
A közönség azonban erre nem gondol. Nem nyert a csapat? Az edző nem lehet hibás. Az ellenfelet nem érdemes minősíteni, rajongótáboruk megvédené őket. Maradnak a játékvezetők és az asszisztenseik. Legtöbb esetben gond nélkül zajlanak a mérkőzések, ám alsóbb osztályoknál előfordul, hogy szükség van a rendezői közbelépésre. Az öltöző elfoglalása, az igazolások ellenőrzése még az egyszerű feladatok közé tartoznak. Az igazolás vagy érvényes, vagy nem. Ezt mindenkinek el kell fogadnia. A pályabejárás már okozhat némi gondot az elfogult házigazdák kíséretében. Ők hosszas monológjaikkal biztosítanak arról, hogy itt igenis lehet játszani, hogy az a kitaposott ösvény a vendég kapu felé nem is igazán ösvény, csak a fű hiányzik, és különben sem olyan fontos ez. (Persze, ha a mérkőzés úgy kívánja, azonnal látni vélik, hogy a hazai kapu felé vezető utat az ellenfél már jó előre lejárta, hogy a labda a legnagyobb biztonsággal eljusson a hálóig, de akkor már nincs mit tenni. A gól érvényes.) A kilencven perc hol hamar elmegy, hol éveknek tűnik. Szinte azonnal kiderül, ki a "közönségkedvenc", aki ugyan a legtöbb szabálytalanságot fogja elkövetni, mégis mindig neki lesz igaza, bármit is ítél a játékvezető.
Arany Tamás így emlékszik vissza pályájának kezdeteire: "Mikor kisgyerekként a lelátókon ültem, még a "Szemüveget a bírónak!" bekiabálókat is lehurrogták a nézők. Ma egymás fegyelmezése helyett már vezénylik, buzdítják egymást a káromkodásra. Ebben a játékosoknak is szerepük van. Az Aranycsapat sem időt, sem okot nem adott az efféle megnyilvánulásokra. Valóban sok a durvaság, az alpári módon viselkedő drukkerek megjegyzései is gyakoriak, de ha ezek túl mély nyomot hagytak volna bennem, régen letettem volna a sípot. Amikor elkezdtem a játékvezetést, azt mondtam: "Szeretném megélni, hogy egyszerre tízezrek?minősítsenek? ez szerencsére sikerült!"
A bíró azért van a pályán, hogy a szabálytalanságok ellen fellépjen. És bármilyen hihetetlen is egyesek számára, nem minden rajta múlik. A játékon ő nem tud javítani, pedig - valljuk be - sokszor lenne mit. A mérkőzések végére már mindenki szakértő lesz, és természetesen minden sípszót automatikusan követnek a jól megszokott mondatok. Azt persze ritkábban veszi észre az ezerfejű Cézár, hogy a bírák, ha néha tévednek is, számos jó döntést hoznak.
Ahhoz, hogy ezt észrevegyék, talán egy másik szemüvegre lenne szükség.
Szerző: Gyöngyösi Tímea - http://www.albamag.hu/node/8437