E sorok írója régóta ismeri a móri Arany Tamást, a labdarúgó játékvezetőt, ám hosszabb ideig, fehérasztal mellett most először beszélgettünk. Alapvetően bohém figura, aki szereti a társasági életet, a móri borokat, de mindennapjait a sport tölti ki.
Ki az az Arany Tamás? Egyáltalán, kell-e bemutatni őt bárkinek? Gyanítom azért is igen, mert a szűk környezetén kívül leginkább úgy ismerik, mint labdarúgó játékvezetőt. Aki egy 43 három éve született móri sportember, és ezt a volt sportvezető édesapjának köszönheti, hiszen már gyermekként rendre elvitte magával a mérkőzésekre. Például a Népstadionba, ahol nem ritkán 70 ezer néző gyűlt össze a kettős rangadókon. Az ottani hangulat fogta meg Tamást, s akkor döntötte el, az életét összeköti a labdarúgással. Mindezt a világ legtermészetesebb módján - mert valljuk be, jó a dumája -, a móri Öregprés Fogadóban mesélte el, ahol a beszélgetésünk zajlott. Illusztris, barátságos a környezet, látszik, hogy meg-adják a módját a vendégfogadásnak, a kiszolgálásnak. Már az étterem mottója is árulkodó: Nálunk a vendég érezze magát jobban, mint otthon. Valóban jól érezzük magunkat. Mint beszélgető partnerem, amikor a salakos pályán kezdett el futballozni tízéves korában, és a helyi csapat igazolt serdülő játékosa lett. Aztán tizenkilenc évesen a felnőtteknél is bemutatkozott, ám a tizenharmadik bajnokiján eltörött a lába. Megműtötték, majd begipszelt lábbal jelent meg a móri játékvezető-képző tanfolyamon. Így kezdett el - ahogy ő mondja - fütyörészni.
Az első mérkőzésemen nem vertek el, így maradtam a pályán. Voltak nehéz pillanatok az életemben, például a Megyeri úton egy Újpest- Fradin, amikor a Puhl Sanyinak lengettem és a Fradi győzött. Vagy egy siófoki mérkőzésen, amikor pont a harmincadik születésnapom volt, és a végén kőzápor zúdult a játékoskijáró, vagyis felénk, mert nem nyertek a hazaiak. A végén a rendőrök menekítettek el minket a pályáról...
Eljött a rendelés ideje, Tamás kapacitál: étvágygerjesztőként nem kerülhetjük ki a híres és finom móri borokat. Ezekkel és a helyi pincékkel kapcsolatban egyébként is számtalan sztorija van, azok részletes felsorolásának terjedelmi okai lennének. Elfogadom a kérését, abban bízva, hogy ettől majd jobban pörög a nyelve. Attól kezdve így is történt, ahogy a csinos felszolgáló hölgy kitöltötte az első poharat. Közben kihozzák az ajándék előételt, a leves előtti házi pecsenyezsírt hagymával, amire még jobban csúszik az itóka. Ekkor árulta el: egyszer, a szőlőtőkék tövében megbújó, kissé gazos paradicsom- és a paprikapalántákat is kiirtotta véletlenül, azóta már sehova sem hívják kapálni a szőlőkbe... Sajátja nincs, de van egy kis birtoka. Tősgyökeres móriként nagyon szereti, minden a városhoz köti, ott nőtt fel, és nagyon sok barátra tett szert. Az általános, majd a középiskola elvégzése után, főállásban majd 25 éve a városi televízió sportszerkesztője, mellette immár három éve önkormányzati képviselő is.
Gépi forgácsolóként végeztem a középiskolában, majd Pécsre jelentkeztem testnevelés és földrajz szakra. Először nem vettek fel, másodjára sikerült az előfelvételim, de pont akkor törött el a lábam. Úgy alakult, hogy nem mentem vissza Pécsre, de akkor már volt sportszervezőim. A diáksport szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Schmitt Pál is kitüntetett korábban a munkámért. Persze, a játékvezetésnek is köszönhetem, hogy nagyon sok ismert embert és sportolót tudtam Mórra csábítani a különböző rendezvényekre.
Tálalják a levest, a fogadó specialitását, közben teszek egy kísérletet, hogy a sportról más útra tereljem, de ez nem olyan egyszerű feladat, mert ez tölti ki Arany Tamás életét. Természetesen a játékvezetés, például az az elismerés, hogy a hazai profi futballisták zsinórban négyszer az év legjobbjának választották.
Kimondottan jó a kapcsolatom a játékosokkal, akik a pályán, a mérkőzés hevében is elfogadják az ítéleteimet. Persze, vannak, voltak kivételek, így annak idején a Váczi Zoli, vagy a fiatal Sebők Vili, aki eléggé heves vérmérsékletű focista volt, de beállt a sorba. Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy megtaláltam a hangot a játékosokkal, hiszen ezt nem tanítják a képzésen.
A főételre várunk, amikor úgymond egy fájónak tetsző kérdést szegezek neki: őt az édesapja ismertette meg a sporttal, de neki mikor lesznek majd utódai...?
Lehet, hogy ez ilyen családi hagyomány nálunk, hiszen az apukám is már negyvennyolc éves volt, amikor én születtem, az anyu meg huszonhat. Akkoriban ez kuriózumnak számított, manapság már természetes dolognak. Lehet, hogy örököltem? Néhányszor már lett volna lehetőségem a házasságra, de nem úgy alakultak a dolgok. Talán mert nagyon sokat vagyok úton, sokszor csak átutazóban Móron, s ezt nehezen viselnék el. Jó, persze lehet, hogy nem ez a megfelelő indok, de én sem éreztem még úgy, hogy eljött volna az ideje. Viszont jó úton járok, hogy megtaláljam az igazit. Bár ha megnősülök, rögtön aranylakodalmat tartok, nem kell majd ötven évet várnom. Bármi lehet, így ha végleg befejezem a játékvezetést, esetleg nősülök.
Tehát agglegény, de elárulja, hogy szereti a gyerekeket, így bátyjának a négy lurkóját. Állítólag jól is bánik velük. Mint a fiatalokkal a balatonszepezdi nyári táborokban, ahol tíz évig felügyelt a gondjaira bízott móri és a város környéki gyerekekre. Ezt Kata, a felszolgáló is megerősíti, miközben a főételt tálalja: Tamással nagyon jó volt együtt táborozni, könnyen megtaláltuk vele a hangot.
Közben az ínycsiklandozó ételre esik a tekintetünk, s nekem kérdeznem se kellett, Kata máris felsorolta Erzsike sültjének és a Galloway bélszínszeletnek a legfontosabb fortélyait. Csak egy falat kellett, hogy az ember máris elismerően bólintson...
Egy korty bor után Tamásnak, ha már táborról esett szó, azonnal a játékvezetők edzőtábora jut az eszébe, és persze a móri nedű: Ha nem vittem magammal, azonnal haza is küldtek.
A kollégái gyakran és szívesen járnak a városba, s akkor nem kerülhetik el Arany Tamás idegenvezetését. Ő pedig büszkén kalauzolja el őket a helyi nevezetességekhez, például a Lamberg-kastélyhoz, a városházához, vagy a Wekerle Sándor Szabadidőközponthoz. És ekkor kanyarodunk vissza az önkormányzati képviselőségéhez, a közéleti szerepvállalásához. Amellyel kapcsolatban azt emelte ki, hogy nem érzi magát politikusnak. Az oktatási-, kulturális és sportbizottságban tevékenykedik, azon belül is a sport az ő területe. Abban és a körzetében munkálkodik, de bevallja: ő sem marad hiba nélkül, van még mit kijavítania, ám azon van, és arra törekszik, hogy odategye magát. Hiszen az ő körzetében is vannak orvosolni való problémák. Mint a Fejér Megyei Labdarúgó Szövetségnél, ahol Arany a játékvezetői bizottság elnöke, s ebben a pozíciójában 170 sporival kell törődnie, foglalkoznia.
A szabadidejére terelem a szót, kíváncsi vagyok: érdekli-e a kultúra, az irodalom.
Rendszeresen meghívnak a különböző rendezvényekre, s ezekre a játékvezetők képviselőjeként invitálnak. Cseszeget is érte eleget a vezérkar, mert mindent elvállalok. Én viszont úgy vagyok ezzel: addig jó, amíg hívnak, amíg nem felejtik el az embert. De például sokat járok el különböző színházi előadásokra vagy koncertekre. A dallamos zene az, ami leginkább érdekel, hiszen azokon nőttem fel. És most elárulok egy titkot, ami talán nem is olyan nagy titok: a móri Happening Band-el fel szoktam lépni. Mint vendégművész. Ez úgy történt, hogy Arany Géza, az unokatestvérem és a banda nagyon régóta, immár tizenhetedik éve, minden szilveszterkor a balaton- őszödi kormányüdülőben lép fel. Ebből is kiderül, hogy nem egy gagyi zenekarról van szó. Nos, egyszer történt, hogy itt, a helyi művelődési házban elég korán abba akarták hagyni a bulit, pedig nagyon jó volt a hangulat. Ekkor az ismerőseim nekem szóltak: te, mégis az unokabratyód, szólj neki, és kérj még egy számot. Szót fogadtam, s mondtam Gézának, valamit bazseváljanak még. Ám addig szólt a szerződésük, egy kicsit túl is játszottak, fáradtak is voltak, és másnap várt rájuk egy fellépés. Ám egy feltétellel vállalták: ha beszállok énekelni. Ahol felütöd a kottát, jó lesz, mondtam én. Felütötték Zoltán Erika Ez már tiszta őrület, ma éjjel táncolnék veled című számánál. Olyan jól sikerült, hogy a közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazott. Azóta, ha a Band valahol játszik, s meglátják, hogy ott vagyok, akkor bekonferálnak: most pedig következik ma esti vendégművészünk, még egy Arany a színpadon, s akkor jövök én. Ilyenkor régi slágereket, mint például a Múlnak a gyermekéveket, vagy az Illéstől az Újra itt van a nagy csapatot általában eléneklem.
Amennyiben a zene, akkor a táncot sem kerülhetjük ki, hiszen Tamás azt is nagyon szereti.
Szeretek, megmondom őszintén, s az sem titok, hogy nagy tisztelője vagyok a női nemnek. De ez talán nem szégyen. És ha egy olyan rendezvény van, szeretem jól érezni magamat. Hiszen a pszichológus orvosnő is megmondta a sportkórházban annak idején: le kell vezetni a mérkőzés feszültségeit! Mondtam is a többieknek: gyerekek, első az egészség, ezt a doktornő is előírta, a meccs után egy kis lazítás belefér. Némelyik kollégának a felesége ki is van rám akadva, mert ők mindig rám hivatkoznak: az Arany Tomival voltunk, azért nem értünk haza, csak másnap reggel. De gyerekek, a doktornő ezt mondta! Én még így tanultam a nagy öregektől, annak idején a Macskától, a Nagy II. Jánostól, aki korábban válogatott labdarúgó volt. Eleinte vele jártam, és mindenütt ismerték. Neki is köszönhetem, hogy megismertek, mert ő mondta, hogy itt a Kisarany , legközelebb ha jön, ismerősként üdvözöljétek. Vele soha nem tudtam, hogy mikor érünk haza, de akkor is nőtlen voltam. Más az, ha ember az élet gondjait nem otthon csapkodva, hanem másként vezeti le. Jól érzem magamat a bőrőmben, elégedett vagyok az eddigi életemmel.
Túl a desszerteken, egyfajta összegzésre kérem, s a válasz abszolút nem meglepő: élete kilencven százalékát a sport tölti ki. Ha újra kezdhetné, akkor is csak ennél kötne ki, mert nagyon szereti, amit most is csinál. Amennyiben lehetősége lenne rá, bolygónk minden lakója így élne.
Beszélgetésünk után történt egy-két dolog Arany Tamással, így most egy kissé a háttérbe szorult. Nem vennék rá mérget, hogy ez végleges...