Éppen húsz éve, hogy letette a labdarúgó játékvezetői vizsgát. Még aktív futballista volt, de úgy gondolta, valamikor még hasznára lehet ez a "jogosítvány" is. Nem tévedett. Solymosi Péter a jelenleg is aktív, élvonalbeli sípmesterek között Szabó Zsolt és Kassai Viktor mögött a harmadik a levezetett NB I-es mékőzések alapján, kétszáztizennyolc összecsapással. Az összesített rangsorban pedig az 5-7. helyen áll! Veszprémiként vált ismert játékvezetővé. De hét éve Debrecenből indul útra meccset vezetni.

-Szép karrier már eddig is és még hol van a vége. Hiszen két és fél évig fújhatja a sípot az élvonalban profi játékvezetőként!
-Valóban nincs okom panaszra.Futballistaként biztosan nem jutottam volna ilyen messzire. De ne szaladjunk ennyire előre, mert jövöre lejár a három éves szerződésem és csak jó teljesítménnyel számíthatok hosszabbításra- mondta Solymosi Péter.

-Hiszen most is nyert egy ezüstérmet. Méghozzá a futballisták szavazata alapján. Csak Kassai Viktor előzte meg.
-Tavaly ilyenkor a képzeletbeli dobogó harmadikja voltam ebben a külön versenyben. Jó érzés, hogy a játékosok így voksoltak. Elismerik a teljesítményemet ezzel is. De kíváncsian várom a szakma véleményét. Vajon ki lesz az év játékvezetője büszke cím birtokosa az idény végén?

-Jól kijön a játékosokkal a pályán? Gondolom, folyamatosan megy a duma az ítéletekkel kapcsolatban.
- Amikor csak tudnak próbálkoznak.De ez benne van a pakliban.Sok mindent elengedek a fülem mellett. De van amikor megálljt kell parancsolni.Előbb szóban. Ha nem megy, akkor lappal.

-Fogadnék rá, hogy a szurkolók sem sokkal jobbak, mindig fáj nekik valami.Nekik bizonyára lehetetlen jót fújni!
-A szurkolóknak mindig a csapat a fontos és ez így van jól!

-Volt egy meccse, ahol piros lapot adott egy játékosnak mert úgy tett, mintha meg akarná rúgni az ellenfelét. -A szabály úgy szól, hogy a szándékot is büntetni kell.

-Tudja, azóta mániákusan figyelem, hogy a szándékért mennyi piros lap maradt a bírók zsebében. És arra jutottam, hogy nem egységes a felfogás ebben a kérdésben.
-Pedig többek között erre valók a szakmai konzultációk, összetartások, edzőtáborozások, hogy a tizenkét profi játékvezető munkája minél egységesebb legyen a hasonló szituációk megítélésénél. De ez nem olyan könnyű feladat, mint amennyire annak látszik.

-Mi a helyzet a fejpárbajoknál a könyöklések megítélésénél? Bitang nehéz azonnal jót fújni!
-Jól látja. Van olyan eset is, amikor a magasabbra ugró játékos könyökébe belefejel az ellenfél és ömlik belőle a vér. És közben nem történt szabálytalanság. Azóta egyre inkább oda kell figyelnünk az összecsapások utáni szándékos taposásokra. Hiába fut már a támadás előre, még mindig vissza kell nézni, történik-e még valami a passz után.

-Drukkolhat valakinek titokban egy profi bíró?
-Nem! Diákként a Verebes féle Győr futballját kedveltem. Na és persze, amikor a Veszprém volt NB I -es, akkor apuval vidékre is elmentünk megnézni a csapatot.

-Megéri profi játékvezetőnek lenni Magyarországon?
-Először is óriási megtiszteltetés a legjobb tizenkettőben lenni. Előtte ugyanis mindegyőnknek volt civil állása. Akadt azonban olyan is, aki nem vállalta a profi státuszt. Inkább megtartotta munkahelyét. De konkrétabban is tudok válaszolni a kérdésre. Nekünk csak a játékvezetésre kell koncentrálnunk. Van egy tisztességes, az átlagnál jóval magasabb fizetésünk. De ez változhat, mert befolyásolja az osztályzatok alapján kimutatott teljesítményünk. Erre jön a meccspénz, ami bruttó kilencvenezer forint. Fizeti a szövetség a benzin és szállás költséget is. Nem úgy esünk be fáradtan, 250-300 kilométert utazva a mérkőzésre, hanem a meccs helyszínén, vagy a közelben vagyunk egy nappal előbb. Így pihenten léphetünk pályára. Ha Veszprémhez van közel a mérkőzés, természetesen a szüleimnél alszom. Így volt ez legutóbb a Puskás-Újpest összecsapás előtt is. Ezen kívül biztosítják a fizikai felkészítésünket, edzésterveket kapunk, szükség esetén regenerálódhatunk is. Úgy is fogalmazhatnék, hogy mi vagyunk az NB I. tizenhetedik csapata. Vagyis a szakmaiságon túl is megéri profi bírónak lenni Magyarországon.

-Elviekben két és fél év múlva, negyvenöt évesen kikerül a profi keretből. Van még ami hiányzik a pályafutásából?
-Szerintem nincs! Amit itt el lehet érni, az meg van. Vezethettem eddig három Fradi-Újpestet, ami a szakma csúcsa. Dirigálhattam két Magyar Kupa finálét is. Arra törekszem, hogy amire küldenek azt a lehető legjobban levezessem.

-Mondjon két olyan meccset, ahol ön szerint is nagyot hibázott!
-A tavalyi kupadöntő, amikor Kádár Tamást kiállítottam, mert úgy láttam, hogy kézzel ért a labdához. A másik a Kispest-Győr, ahol három hazai futballistát kellett volna kipirosoznom!

-Sokat köszönhet a veszprémi Kadlicskó Ferencnek, aki rábeszélte, hogy legyen játékvezető. Volt példaképe, akitől tanulhatott,akire felnézett?
-Nagyon tetszett az olasz Rosetti határozott, de elegáns játékvezetése.

-Nem lesz rossz érzés a profi világ után újra a szürke hétköznapokat élni?
-Ezen egyáltalán nem gondolkodtam, mert még messze van. Elsősorban a feladataimra koncentrálok, mert van bőven. Nem csak meccseket vezetek. Szabolcs és Borsod megye szakmai referense vagyok jelenleg. De vetésforgó szerint váltjuk egymást a társakkal. Így mindenki eljut az ország mindegyik pontjára. De ha egyszer vége lesz, akkor sincs félni valóm! Hamarosan sportmenedzseri végzettségem lesz. És azt sem döntöttem még el, hogy a futballban szerzett tapasztalataimat hasznosítom, vagy vissza megyek a konyhába. A tanult szakmám ugyanis szakács. Már többen mondták, hogy nagyon jól főzök. Lehet ez is perspektíva a játékvezetői pályafutás után. Ráadásul a párommal azt tervezzük, hogy Debrecenből visszatérünk a Balaton közelébe. Közben megszületett a döntés! A szakma Solymosi Pétert választotta az év játékvezetőjének. Ezzel egy újabb rangos elismeréssel gazdagodott a gyűjteménye!

Donát Tamás