Magyar Labdarúgó Szövetség 2005-ben megalapította a Hertzka Pál-díjat, amelyet az év játékvezetőjének ítélnek oda. Ez a kitüntetés idén Szabó Sándort illette

Amikor 1995-ben elkezdtem a bíráskodást, pusztán csak ki szerettem volna próbálni. Mára az életem részévé vált – kezdte vallomással felérő gondolatmenetét a 30 éves FIFA-játékvezető. – Édesapám utánpótlás, nagyapám NB III-as játékvezető volt, így már egész korán megfertőződtem ezzel a csodálatos sportággal. Öt éves koromtól jártam edzésekre, akkor még inkább a foci iránti szenvedély vezérelt. Soha nem fociztam magasabb szinten, nekem ez mindig hobbi volt és az is maradt. Annak idején az általános iskola nem engedte, hogy edzésre járjak, maradt a futballnézés tévén keresztül, és a „bőr kergetése” az iskolatársakkal a salakpályán. Rengeteget jártam a Békéscsaba Előre meccseire.

Az egyik edzésen, 1995-ben Győri tanár úr megkérdezte: „Kisfiam, nem akarsz játékvezető lenni?” Mit is válaszolhattam volna: „Szeretnék az lenni, csak még fiatal vagyok.” Ő erre azt mondta: „Nem baj, majd elintézem, hogy mehessél.” Ugyanis Budapesten jártam gimnáziumba, így adott volt, hogy a BLSZ-nél iratkozok be a tanfolyamra, és ott is vizsgázok majd. Miután Ring Jánosnál sikeres vizsgát, az első mérkőzésemen 1995 augusztusában asszisztáltam: Vésztő–Mezőberény II. (Békés megyei harmadosztály). Az első felnőtt meccsem a Gyula Magán SE–Medgyesbodzás találkozó volt. Három évvel később vezettem az első megyei első osztályú mérkőzésemet (Szarvas–Doboz), ekkor már az NB III-as asszisztensi keret tagja voltam. Rá egy esztendőre, 1999-ben bemutatkoztam NB III-as játékvezetőként a Csongrád–Martfű összecsapáson. 2001-ben lettem utánpótlás játékvezető, majd 2002 decemberében felkerültem az országos játékvezetői keretbe. Utána tavasszal debütáltam az NB II-ben a Bőcs–Nyírbátor mérkőzésen. Emlékezetes egy 2005-ös női NB II-es derbi Lágymányoson, ahol asszisztenseim Iványi Zoltán és Medovarszki János voltak – ma mindannyian az NB I-es keret tagjai vagyunk. 2006-ban kerültem fel az NB I-es játékvezetői keretbe, április 14-én a DVSC–REAC (4-1) meccsen estem át a tűzkeresztségen, segítőim is Békés megyeiek voltak (Szpisják Zsolt, Tóth Péter, Medovarszki István, ellenőr: Huták Antal). Az első felnőtt nemzetközi mérkőzésem 2008. június 24-én volt a montenegrói Grbaljban, ahol a házigazdák 2–1-re győzték le a bosnyák Celiket (Intertoto Kupa, asszisztensek: Szpisják Zsolt, Albert István, ellenőr Franz Wöhrer).

– Úgy érzem, az eltelt időszakban a csapatok elfogadtak. Fiatal korom ellenére sikerült pozitív képet kialakítani magamról, ami nagyon sok munkámba került. Minden mérkőzésre a legjobb tudásom szerint, a legnagyobb elhivatottsággal készülök. Tudom, vannak hibák. Csak az nem vét hibát, aki nem dolgozik. A hibákból, hibáimból tanulok, és arra törekszem, hogy legközelebb ilyen már ne fordulhasson elő. Egy játékvezető számára az lehet a legfontosabb, hogy jó játékvezetővé váljon, vagy legyen, ehhez pedig a következő sorrendet kell betartani: 1. a család, 2. a munka, 3. az elhivatottság, 4. az alázat. Ehhez tartom magam...