Vitathatatlan, hogy akár külföldön, akár hazánkban, bárhogy is szerepeljen nemzeti tizenegyünk, vagy kedvenc csapatunk- a labdarúgás vonzza a legnagyobb tömegeket.

Azonban a pályán lévő 22 játékos mellett egyre többször a 23. válik főszereplővé.

Igen! A játékvezetőkről van szó...és olykor nem véletlen a közönség soraiból hallható szidalmazások áradata.

Részletes okfejtésbe nem igazán érdemes bonyolódni, mert egy vaskos könyvnyi pro és kontra gyűlne össze. Néhány szóban azért érintsük a témát. Magyarország játékvezetői múltjában büszkélkedhet olyan nagyságokkal, mint Palotai Károly vagy Puhl Sándor. Nemzetközileg elismert dirigensek voltak, tekintélyt parancsolt ténykedésük. Mondhatják természetesen, hogy: Persze, azért ők is tévedtek jó párszor!

Így is van. NB I- es kerettag jelenleg is, egy kedves játékvezető barátom- Takács Gábor. Ő is hangsúlyozta, hogy csak az tévedhet, aki dolgozik. A baj nem is itt kezdődik. A játékosok és a mérkőzést realista szemmel figyelemmel kísérő szurkolók szerint is, akkor háborodnak fel, amikor az egyik oldalon megítéli az adott- mondjuk-, szabadrúgást, vagy éppen sárga vagy piros lappal büntetést... ugyanakkor a másik félnek már nem jár hasonló esetben ugyanez.

A "szenvedő" fél egy darabig tűr, majd elkezdődik az igazságosztás. Az összecsapás további részében adok- kapok, durva belemenések vagy még brutálisabb, akár tettlegességek is kialakulhatnak.
A találkozó "kicsúszik" a játékvezető kezéből, egyetlen "fegyvere" a lapok- olykor- indokolatlan osztogatása.

Tapolcai példákból tudom, hogy számtalan esetben sújtották a mérkőzést vezető személyek a hazai, vagy éppen a vendégek csapatát, amely nem egy esetben befolyásolta a találkozó végkimenetelét is.

Egy biztos. Nem leszek ott, amikor a leendő játékvezetőket kiképezik a feladatuk ellátására, de szomorúan veszem és vesszük tudomásul, akik szeretjük a labdarúgást, hogy kevés példától eltekintve, nemcsak a honi foci, hanem a játékvezetők és asszisztenseik ténykedése is az esetek jelentős részében hagy kívánnivalót maga után.

Ismét Takács Gábort gondolatát említem példaként, aki kiemelte múltkori, vele készült riportom során, hogy egy játékvezető nem tud úgy bíráskodni, hogy mindkét tábor kedvében járjon.
Nem is kell- válaszoljuk mi- sportbarátok. Járjanak el a szabályok szerint, hiszen mindenki azt szeretné, hogy a labdarúgó mérkőzésen észre se kelljen vennünk a játékvezetőt.

Mit is kívánhatunk... a jövőt illetően mutasson javuló tendenciát a hazai labdarúgás és játékvezetőink ténykedése is...

Forrás: http://www.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=60744