Sajnos a mérkőzés végére beigazolódtak a szakmai aggályok: a kiszámíthatatlan ítélethozatal és a kommunikációs hiányosságok borzolták a kedélyeket.

A mérkőzés kritikus pontjai:

• 12–15’ – Kettős mérce az alkarhasználatnál: Míg Keita jogos sárga lapot kapott egy könyöklésért, érthetetlen, hogy Colley miért úszta meg ugyanezt büntetlenül, amikor alkarral arcon csapta ellenfelét. Az ilyen következetlenség hamar aláássa a tekintélyt.

• 28’ – Érzéketlenség a durvaságra: Soltész egyértelmű bokára taposása felett Hanyecz szemet hunyt, pedig az eset az orra előtt történt. Itt nem csupán a lap, de maga a szabálytalanság megítélése is elmaradt, ami hiba.

• 33’ – A VAR-mentőöv: Hanyecz sporttárs a mérkőzés ezen pontján ismét tanúbizonyságát adta annak a különleges képességének, amellyel következetesen immunis marad a szabálytalanságok felismerésére. A szituáció önmagáért beszélt: Colley jobbról érkező beadásánál Jovicić úgy tartott rá a támadó lábára, hogy azt még a stadion legtávolabbi szektorából is érezni lehetett. Bár a játékvezető rezzenéstelen arccal figyelte az eseményeket, a fizika törvényei makacs dolgok: ha a labda iránya elárulja, hogy azt Colley rúgta el, a védő pedig nem a játékszert találta el, akkor vajon mi mást érhetett volna el, ha nem az ellenfél bokáját?

A jelenet már-már a groteszk határát súrolta, ahogy a bíró hosszasan próbálta meggyőzni a láthatatlan erőket saját igazáról, mígnem Urbán Eszternek a VAR-kocsiban elfogyott a türelme, és – jobb híján – a monitor elé invitálta kollégáját. Ami ezután következett, az a mozgóképelemzés magasiskolája: Hanyecz úr kereken tizenegy alkalommal futtatta le a visszajátszást, mintha egy Hitchcock-film rejtett részleteit keresné, holott már az első képkocka alapján is egyértelmű volt a százszázalékos büntető. Végül, mintegy hatvan másodpercnyi mély katarzis után, sikerült megbarátkoznia a nyilvánvalóval: tizenegyes és sárga lap Jovicićnek.

• 70–73’: Colley ismételt arcon ütése megint sárga nélkül maradt, miközben Esiti egy jóval enyhébb rálépésért azonnal megkapta a figyelmeztetést.

A 90. perc abszurditása: Arrogancia vagy hozzá nem értés?

A mérkőzés fináléjában Hanyecz sporttárs ismét bebizonyította, hogy a játékvezetői empátia nála csupán egy értelmezhetetlen idegen szó. Molnár ellen követtek el egy szabálytalanságot, ám a síp – a már megszokott módon – néma maradt. A játékos kínosan hosszú ideig feküdt a gyepen, de a bírói tekintet valószínűleg egy távolabbi galaxist fürkészett, mert a földön fekvő sérült nem érte el az ingerküszöbét. Az abszurditás ott hágott a tetőfokára, amikor a labda épp a földön fekvő Molnár felé gurult, aki fekvő helyzetben belepöckölt.

A játék robogott tovább, Molnár pedig – miután rájött, hogy az egészségügyi stáb érkezésére nagyjából annyi esélye van, mint a lottóötösre – sántikálva felpattant, és érthető módon megkezdte verbális panaszáradatát. Hanyecz azonban, ahelyett, hogy egy rutinos pedagógus nyugalmával kezelte volna a láthatóan zaklatott és fájdalmakkal küzdő labdarúgót, inkább az arroganciát választotta fegyverül: megunta a diskurzust, és sárga lappal jutalmazta a panaszt. Molnár erre egy ironikus tapssal felelt, amiért a sporttárs azonnal felmutatta a második sárgát, majd a pirosat is.

Összegzés

Hanyecz Bence teljesítménye ezen a napon ismét bebizonyította: a kiszámíthatatlanság feszültséget szül.

Egy komolyabb téttel bíró mérkőzésen ez a stílus robbanásveszélyes lenne.

Ha egy játékvezetőnek tucatnyi visszajátszás kell egy egyértelmű szituációhoz, az sok kérdést felvet? Molnár kiállítása is megér egy misét.

Ha valaki benéz egy szabálytalanságot, az a szakma sajnálatos velejárója.

De hogy egy játékvezető ne érzékelje a pályán lévő sérültet, és a megnyugtató szavak helyett hatalmi gőggel eszkalálja a feszültséget, az már nem tévedés...