Két egyetemre jár, három nyelven beszél és politikai elemzőként is dolgozik. Pető Péter azonban nem ezek miatt vált ismertté, hanem, mert labdarúgó játékvezető. Volt. Hatvani futballistaként is a jobbak közé tartozott a vékony dongájú fiatalember. A gólokat szinte ontotta a korosztályos csapatokban, ám a térde nem bírta a sorozatterhelést. Az ismeretgyarapítás érdekében aztán - a labdarúgó pályafutással párhuzamosan -, letette a játékvezetői vizsgát. Történt mindez 15 évesen. A gyorsan és szépen ívelő sípmesteri karrier csúcsaként 2006-ban már az országos kerettagok között tartották nyilván. A hőn áhított célt azonban nem sikerült elérnie.

– A megyei bajnokságból indulva végigjártam a ranglétrát – mereng a múltban Pető Péter. – Az NB II-ben 31 alkalommal fújtam a sípot bajnoki meccsen, az NB I-ben pedig tartalék játékvezetőként ténykedtem, mintegy húsz mérkőzésen.

A 2006-os esztendő legjobb megyei bírója bekerült a tehetségeket patronáló Talent keretbe, ahol viszont 2008 nyarától már nem számoltak vele.
– Törést jelentett, hogy a Talentből kiraktak, fejben már nem tudtam úgy összpontosítani a folytatásra, mint azt előtte tettem – magyarázza a visszaesést. – Két meccs is akadt, amelyek nagyon „elmentek”, gyenge osztályzatokat kaptam. A bajnoki év végéhez közeledve aztán Vágner László, a Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezető Bizottságának elnöke közölte velem, hogy a jövőben nem leszek tagja az NB II-es keretnek. Mivel én NB I-es bíró akartam lenni, és ez nem sikerülhetett, már a bejelentés pillanatában tudtam: befejezem.

Vágner László ugyan ajánlott olyan lehetőséget, amely a további működést biztosította volna Péternek, ám a csalódott sípmestert nem lehetett meggyőzni elhatározásában. Az viszont izgatta még, hogy a kilenc esztendeig tartó pályafutást méltóképpen zárja le. A búcsúmeccset a Diósgyőr – Bőcs Ligakupa mérkőzés jelentette, Fehér Gyula és Varga László asszisztálása mellett. Hogy emlékként mennyire nevezhető szépnek a miskolci találkozó?

– Az anyagi gondokkal küszködő hazaiak elégedetlenségüknek úgy akartak hangot adni, hogy a meghirdetett kezdési időponthoz képest félórával később jöttek ki a pályára – emlékszik Pető Péter. – Hideg volt, hó esett és a hangulat is rossz volt, amit csak tetézett, hogy a szünetben meg a bőcsiek makacsolták meg magukat. Végül befejeződött az összecsapás, a diósgyőriek 5–0-ra nyertek, én pedig szögre akasztottam a sípot.

Elszakadni persze nem lehet és nem is akar attól a közösségtől, ahol szocializálódott. Gyerekként érkezett a játékvezetők közé, amelynek köreiben igaz barátokra lelt. A bejelentése után olyan érzelmekkel találkozott, amelyekre álmában sem gondolt. Noha már nincs semmi, ami kivinné a pályára, a megyei JB oktatási vezetőjeként marad a megszeretett társaságban. Megvalósítandó terveinek helyszíne azonban most már a játéktéren kívülre esik.

– A Pázmány Péter Tudományegyetemet nappali tagozatos hallgatóként, a Miskolci Egyetemet levelezősként végzem – tárja fel a civil életét. – Három nyelven, franciául, olaszul és angolul is beszélek, melyeknek politikai elemzőként is hasznát veszem. Céljaimat a futball után másra helyezem, tudva, hogy a családom, ahogy eddig, úgy a jövőben is mellettem áll majd. Sajnálom, hogy a csúcsra nem tudtam feljutni, de büszke vagyok arra, amit játékvezetőként elértem.