Makai János megpróbálta átverni az embereket, de az orvosok is kinevetik!
Makai János lódított, de az MLSZ adatbankja cáfolja az elnőki szavakat.
Bejárták az internet a múlt szombaton rendezett Felsőnána–Iregszemcse (1-9) Tolna megyei III. osztályú futballmeccsen készült meghökkentő felvételek, amelyen a játékvezető, Kardos Béla tántorog a pályán, majd hatalmasat esik.
Mindent elmond a megyei állapotokról a hétvégén kikerült videó.
Nagy nyilvánosságot kapott az egyik hétvégi megye III-as mérkőzést, Tolna Vármegyéből.
Ötvenhét évesen visszavonult az abaúji körzet egyik közismert futballbírója.
A vasárnapi Gönc Sátoraljaújhely bajnoki mérkőzésen egy ütközés után klubigazgatónk akadályozta meg a tragédiát.
Az NB. I-es rekorder vizsgáztatta az újoncokat Baranyában.
Kedden és szerdán (márc. 14-15.) került sor a Baranya megyei játékvezetők téli fizikai és elméleti tesztjére Pécsen.
Zala megyében 19 fő jelentkezett játékvezető tanfolyamra, szombaton mind a 19 fő sikeresen játékvezető lett.
Befejeződött a 2023-as játékvezetői tanfolyam Komárom-Esztergom Vármegyében.
Megtartotta az MLSZ Győr-Moson-Sopron megyei Játékvezetői Bizottsága a szokásos szezon előtti edzőtáborát.
Mély fájdalommal értesítjük a budapesti amatőr labdarúgás közösségét, hogy életének 62. évében elhunyt Sörös Attila játékvezető, az MLSZ Budapesti Igazgatóság Öregfiúk-OldBoys-Veterán versenybizottságának korábbi tagja.
Első alkalommal került megrendezésre pénteken (február 24.) a Baranyai Megyei Játékvezetői Bizottság évadnyitó vacsorája.
A Kanizsa Aréna volt a házigazdája a II. Zala Kupa elnevezésű teremlabda-tornának, amely nemzetközi jelleget is öltött, hiszen négy ország játékvezetői találkoztak itt.
Huszonkilencen vizsgáztak, mindenkinek sikerült az írásbeli és a szóbeli vizsga is.
Február harmadik hétvégéjén elstartolt a Megyei I-es bajnokság tavaszi időszaka, amelyen kollégáinkat már új eszköz is segíti, hogy jobb teljesítményt nyújtsanak játékvezetőként.
2022. február 18-án és 19-én Zala vármegyében két napos frissítő kurzust tartottak játékvezetőknek illetve ellenőröknek.
Közel száz fő nagyon jól szórakozott a Komárom-Esztergom Vármegyei Játékvezetői Bizottság bálján.
Szombaton és vasárnap több helyszínen állnak helyt játékvezetőink, ellenőreink és az alapfokú tanfolyam résztvevői.
Takács János az NB II-es ellenőri keretbe, Szlávik Csenge a női NB II-es asszisztensi keretbe került.
Ismét országos ellenőri továbbképzést tart az MLSZ, igaz a szükségességét senki nem érti.
A diósgyőri stadionban tartották az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága Játékvezetői Bizottságának hagyományos évzáró-évnyitó taggyűlését és bálját.
Újabb adományrekord dőlt meg a 11. Focival a gyógyulásért jótékonysági tornán
Három éve volt utoljára ünnepi vacsora.
Szabolcs: Veres János az év játékvezetője
Szabolcs: Elkezdődött az alapfokú tanfolyam
Somogyi fiatalok a Talent napon
Hajdú-Bihar: Puskás Arénában jártak
Vasi játékvezetők megnézték a VAR buszt
Komárom-Esztergom: Fiatalok a Puskás Arénában
Pisztolynak látszó tárgyat fogott a partjelzőre
Életmentés Baranyában FRISSÍTVE
Mintegy ötezer futballmeccsen bíráskodott
Rárontottak a játékvezetőkre
Nem bírták kivárni az MLSZ JB. lassúságát
Botrányba fulladt a kupameccs Karancslapujtőn FRISSÍTVE!
Baranya: Kassai, Fábián és a Japán nagykövet az edzőtáborban
Pápán edzőtáboroztak a megye játékvezetői
Nemes célért a borsodi játékvezetők, ellenőrök
Heves: kevesebb a játékvezető
Szabolcs: Sikerek az országos edzőtáborokban
Komárom: Sikeres edzőtábor
Hajdú: Felkészültek a játékvezetők
Hajdú: Öröm és bánat volt az országos edzőtáborban
MLSZ nyiltan romló játékvezetői helyzetről ír
Komárom: Szeibert a legjobb
Lehet a bíráskodást jól is csinálni
Baranya: túl a fizikai teszten
Hajdú: hatan vizsgáztak
Elhunyt Zahorecz László
Zala: ünnep volt a megyei Kupa-döntő
Csongrád: Bálint Dániel NB. III-ban!
Megszólal Sápi Csaba
Tilatkoznak a játékvezetők
Sápi kiállt a játékvezető mellett, ki is rúgják!
Erős Gábor parlamenti képviselő lett
Szabolcs: sikeres vizsga
Játékvezetőket is elitéltek
Hajdú: Sikeres pályázat
Baranya: 20 újonc
Komárom: Tűzoltó a megye legjobbja
Baranya: Sikeres Talent nap
Csongrád: 27 sikeres vizsgázó
Csongrád: Tavaszi frissítő kurzusról
Baranya: Túl a teszten
Erős Gábor komoly feladatra készül!
Féléves lemondások, elvesztett játékvezetők
Olvasói levél
Több, mint öt évre eltiltották a játékvezetőt megütő tiszateleki futballistát!
Heves: Az NB II-es egri játékvezető saját példájával nyújt ösztönzést
Toborzás: Zalai ötletet vesznek át a megyék
Talent-nap Baranyában
Mit kívánnak a megyei játékvezetők?
Földre küldte a bírót
Gondolatok az elmaradt mérkőzésekről
Szabolcs: Mentő vitte el az asszisztenshölgyet
Baranyai Talent napról
Igazgatók is akadtak már ki a küldései rendszer miatt
Heves: Kelemen Attila értékel
Egy kitűntetés margójára!
Baranya: kitűntették Czakót
Hajdú-Bihar: sikeres felvételi
Hétvégén edzőtáboroztak a Bács-Kiskun megyei játékvezetők
Baranya: Sikeres továbbképzés
Veszprémben is tesztelnek
Zala: Balázsiék maradnak
Varga Sándor búcsúztatója
Baranya: Alapítványi ügy kipipálva
Baranya: tovább a Nagy úton
Bács: Holczimmer marad az elnök
Elnök csere Veszprémben is
Leváltották Arany Tamást!
Huszonhárom év után letette a sípot Mihálik Pál
Zala: megdícsérték Balázsit!
Vezette: Piskóczi, asszisztensek: Piskóczi, Piskóczi
Gindl Szabolcs számára határ a csillagos ég
Zala besegített Székelyéknek
Komárom-Esztergom: Sikeres vizsga
Újabb debütáló – Maurer János
Első a tökéletes szabályismeret
Isten veled, Laczkó Georgina!
Gyászolnak a pest megyei játékvezetők
Székely vizsgáztatott Csongrádban
Lengyel Dorina debütált az élvonalban
Gyikó Tamás: visszatérés az NB III-ba – nyolc év után
Mikor működhetek végre?
Újabb Georgiou debütál
Csongrád: Sikeres a Moodle program
„A szemem láttára halt meg a csapatkapitány”
Jászkun: Nehéz időkben nemes cselekedet...
Rendhagyó téli továbbképzés
Komárom: Miráki Gábor az év játékvezetője
Baranya: közel ötvenen a tanfolyamon
Komárom: Sikeres tanfolyamkezdés
Interjú Czakó Dénessel
Baranya: Nagy váltja Czakót
Játékvezetőket keresnek
Baranyában váltás lesz!
Búcsúzik Czakó Dénes!
Csongrád: Interjú Aczél Tiborral
Trollkodtak a szabolcsi játékvezetők!
SZSZB: Kiss Lajos nagy kedvence a játékvezetés
A Báró unokája bemutatkozott az NB III-ban
Csongrád: Virág András Barnabás bemutatkozott