VITAINDÍTÓ! Dr. Mezey György a játékvezetésről

Elemzés

2010-10-07 15:48:43

MLSz székház - forrás:
Forrás: - MLSz székház

A legutóbbi, Pápa elleni bajnoki kapcsán a mai bejegyzésben a honi játékvezetésről írnék néhány gondolatot. Kezdem azzal, hogy a magyar futball sajnos e téren is fényévekre áll a nemzetközi szinttől. Hangsúlyozom, nem feltétlenül az egyes mérkőzéseken hozott aktuális ítéletekre gondolok, inkább az edzők és a játékvezetők viszonyáról, amely nem a futball érdekeit szolgálja.

Magyarországon a bírók meglehetősen kívülállók, igaz ugyan, hogy nemzetközi szinten is megfigyelhető a játékvezetői gárda egyfajta elkülönülése. A focinak azon a szintjén azonban hatalmas pénzek forognak és sokkal inkább kulcskérdés, hogy hiba nélkül vezessenek le egy-egy találkozót. Téves ítéletek nyilván ott is történnek, de a nagy hibák jóval ritkábbak.

 

 

Magyarországon másképpen mennek a dolgok, ugyanazok a bírók itthon más szellemiségben vezetik a mérkőzéseket, mint például egy nemzetközi kupában. Az edző ül a kispadon és úgy érzi, a játékvezető a mérkőzésen kívül áll, mintha minden empátia hiányozna belőle. Pedig lehetne ez másként is. Nézzünk egy konkrét esetet egy BVSC-Újpest találkozóról, amelyet később a világ legjobb játékvezetőjének többször megválasztott Puhl Sándor vezetett. Az egyik, általam helytelennek tartott ítéletére nem kellő hangnemben reagáltam. Puhl odajött és megkért, hogy üljek vissza a helyemre és nyugodjak meg. A meccs lement, a végén persze nem álltam meg, hogy ne nyilatkozzam le: az aznapi Puhllal esélyünk sem volt győzni? Másnap közös értekezleten vettünk részt. Arra számítottam, felém sem néz, hozzám sem szól majd, ám töltött egy kávét, odajött hozzám és azt mondta: Gyuri, beszéljük ezt meg.?Nos, ez hiányzik ma az edző-játékvezető kapcsolatból.

 

 

Előfordul, hogy születnek rossz döntések a pályán, ezt elfogadom. Sőt, olyan is van, hogy a bíró sorozatosan rosszul fúj. Azt viszont nehezen fogadom el, hogy ha az ember, ugyan nem a megfelelő hangnemben, de véleményt formál ilyen helyzetekben, akkor egyetlen karlendítéssel elzavarják a padról. Pláne akkor, ha az esetet követően elnézést is kér. Vannak az élet más területén is olyan helyzetek, amelyekben hirtelen felindulásból kiszalad az ember száján valami olyan, aminek nem kéne. Megesik, hogy a mérkőzés hevében elragadtatjuk magunkat. Viszont ezt meg kellene érteni! Pápán ráadásul nem is a bírónak szólt a megjegyzésem, hanem a negyedik játékvezetőnek, aki olyan fiatal volt, hogy ha vicces akarnék lenni, azt mondanám, labdaszedőnek néztem. Egy szó, mint száz, jobban együtt kellene élnie velünk és a játékkal annak a négy embernek, aki ítélkezik. Egyébként az ominózus mérkőzést követően mesélte a pápaiak mestere, Véber Gyuri, hogy a legutóbbi, féléves eltiltása majdnem az állásába került. Ebből is látszik, ez az egész számunkra halálosan komoly!

 

A mérkőzéseken a játékvezetők, a játékosok és az edzők informális szerződést kötnek, a cél a futball jobbá tétele.

 

Különbséget kellene tenni a szándékos sértés és a mérkőzés hevében kimondott szavak között. Nyugodtabb, emberibb kapcsolat esetén elkerülhetők lennének az edző eltiltásával végződő esetek. Sajnos hosszú évek óta nincsenek rendszeres találkozók az edzők és a játékvezetők között, pedig nagy szükség lenne rájuk. Az egy dolog, hogy a sípmesterek különböző képzéseken vesznek részt és fizikailag is bizonyítaniuk kell a felkészültségüket. Ám úgy létezünk egymás mellett, mintha nem is egy sportágban dolgoznánk. Pedig ők is a futballból élnek. Az is szomorú, hogy nyilvánvaló tévedések után sem ismerik be a hibát.

 

 

Emberibb és a sportággal szemben is tisztességesebb lenne egyszer azt mondani: igen, rossz döntést hoztunk. Az edzők reakciója következmény, egy ítéletre adott válasz, ami egy idő után abban is kifejezésre jut, hogy bizonyos játékvezetőket nem látnak szívesen egyes kluboknál. Hangsúlyozom, következmény, mert olyan nincs, hogy valaki megjelenik és máris unszimpatikus, pedig még egyet sem fújt a sípjába. Hogy egy kicsit másként világítsak rá a kérdésre: a mérkőzéseken a játékvezetők, a játékosok és az edzők informális szerződést kötnek, a cél a futball jobbá tétele. Természetesen, ha valamelyikünk vét, az következményekkel kell, hogy járjon. Olyan azonban, hogy a három félből mindig csak egy maradjon hibátlan és érintetlen - nevesítve a bíró - nem létezik! Félreértés ne essék, védem én is a játékvezetők munkáját, mert nélkülük és az ő tisztességes munkájuk nélkül nincs futball. De több megértést igénylünk!" - írja Dr. Mezey György a blogjában.




Hozzászólások: