Hol állunk? Nyitó oldal / Élvonalbeli játékvezetők / OTP Liga (2024/2025)




Bognár Tamás eltaktikázta magát

Debrecen - forrás: nso.hu Forrás: nso.hu - Bognár Tamás - kétfeltartás.

A korábbi nemzetközi játékvezető, Szabó Zsolt mellett a Soroksáron futballozó Holczer Ádám, Szombathy Pál újságíró és Éless Dénes marketingszakértő voltak a Hétközi Forduló legújabb adásának vendégei.

Az NB1.hu talkshow-jában téma volt a DVSC-Puskás Akadémia meccs is, aminek kapcsán Szabó Zsolt kemény kritikával illette az 1-0-s felcsúti győzelemmel végződött bajnokit vezető Bognár Tamást.

„A 20. perc környékén, amikor asszem a negyedik sárgát osztotta ki Bognár Tamás, úgy, hogy volt talán hat fault a mérkőzésen, akkor mondtam, hogy hát, itt valami nagyon el van mérve” – kezdett bele Szabó Zsolt, aki maga is kint volt a mérkőzésen. “Olyanokért jött a sárga, hogy néztem, hogy jól van, és mi lesz, ha itt lesz egy komolyabb összecsapás a mérkőzésen? A játékvezető a saját csapdájába esett, mert apró dolgokért szórta a sárga lapokat, és amikor be kellett volna lépni játékvezetőként a meccsbe, akkor már nem merte adott esetben a második sárgát elővenni, mert érezte azt, hogy ha a 30. percben már a nyolcadik sárgánál tartunk, akkor itt előbb-utóbb problémák lesznek.”

A meccs menedzselése – játékvezetői szemmel – borzasztó volt.

– mondta Szabó Zsolt, aki hozzátette, hogy ez a meccs is megmutatta, hogy jó, hogy van videóbíró, mert szabad szemmel nehéz lett volna jól megítélni azt a szituációt, amikor Bognár 11-est ítélt Varga Kevin javára. A mérkőzés játékvezetője a VAR-nak köszönhetően visszavonta azt az ítéletét, helyesen.

Holczer Ádám, aki aktív labdarúgóként az NB II-es Soroksárt erősíti, a kiállított Ferenczi János  felelősségét is felhozta: „Ha a meccs vége felé a játékosuk belemegy egy ilyen adok-kapokba, és jogosan kiállítják, akkor itt mi a felháborodás tárgya? Ebben az esetben inkább a balhátvédemet vonnám felelősségre, hogy miért hozza cserbe a csapatot egy ilyen cselekedettel? Mert ott a fault maga egy felesleges dolog volt. Én a kapuból ezt úgy élem meg, hogy a balhátvéd, egy perccel a vége előtt ajándékozott egy fix rögzített helyzetet az ellenfélnek, amiből magas szinteken könnyen gólt lehet szerezni.”

Értem, hogy kikapott a Loki, és valakire haragudni kell, de mindig a megfelelő emberre érdemes haragudni.

– összegzett Holczer Ádám, aki szerint a meccs tétje sem menti fel a játékosokat a felelősség alól.

A DVSC-Puskás Akadémia meccs után történt öltözőfolyosói incidens miatt, amely során az MLSZ Fegyelmi Bizottsága szerint a kiállított Ferenczi mellett Dzsudzsák Balázs is sportszerűtlenül viselkedett, Ferenczit három, Dzsudzsákot két meccsre eltiltotta a szövetség. Az NB I negyedik helyén álló DVSC Zalaegerszegre látogat vasárnap, a 28. fordulóban.

Részletek Szabó Zsolt értékeléséből:



Kapcsolódó cikkek



Hozzászólások